Míg Varga Judit igazságügyi miniszter arra hivatkozik, hogy a magyar média rendkívül sokszínű, a kulturális bizottság vezetője arra mutatott rá, hogy a nemzeti együttműködés rendszere minden eszközzel szűkíteni igyekszik a független média működési lehetőségeit. Ezt nem úgy teszi mint Orbán Viktor eszményképe, Vlagyimir Putyin, aki adminisztratív módon betiltja az ellenzéki médiát, és nem riad vissza az ellenzéki újságírók megöletésétől sem, hanem pénzügyi módszerekkel igyekszik megfojtani a független sajtót. Az a vállalkozás, amely hirdet a független médiában, feketelistára kerül, és ennek következtében nem kap állami megrendelést. Így aztán minden cég kétszer is meggondolja, hogy hirdetésekkel támogassa-e a független médiát.
Erre mutatott rá Sabine Verheyen asszony, aki egyébként az Európai Néppárt politikusa. Ebből a frakcióból lépett ki a Fidesz Orbán Viktor utasítására, mert a miniszterelnök joggal tartott attól, hogy kidobják az Európai Néppártból. Az Európai Parlament öt meghatározó frakciója arra kérte a brüsszeli bizottságot, hogy csak akkor utaljon uniós pénzeket Magyarországnak, ha azt látja: a magyar kormányzat nem folytatja a jogállam leépítését és a sajtószabadság korlátozását.
A jelentés, melyet a kulturális bizottság most tett közzé, arról tanúskodik, hogy Orbán Viktor média politikája egy cseppet sem változott az uniós bírálatok ellenére sem.
“Óriási a kormánypárti média túlsúlya”
Ezt hangsúlyozta a kulturális bizottság elnök asszonya, aki Hardy Mihálynak, a Klubrádió főszerkesztőjének nyilatkozott.
“A készülő európai média szabadság törvényben foglalkozni akarunk azzal a helyzettel, hogy hiába van sokféle újság, ha a döntő többségük egyetlen kézben koncentrálódik. Szerintünk a szabad vélemények sokszínűségére van szüksége a társadalomnak. Az állampolgároknak sok különböző csatornán kell tájékozódniuk, mielőtt fontos politikai döntéseket hoznak.”
Magyarország Bulgáriával és Romániából együtt üldögél az európai szegényházban, a három ország egyben a legkorruptabb az egész Európai Unióban. Romániában, ahol nem működik a nemzeti együttműködés rendszere bár az egykori kommunista párt kísérletet tett rá, a média sokkal sokszínűbb és szabadabb mint Magyarországon. A közszolgálati média nem a mindenkori hatalom szolgája mint Magyarországon. Francia mintára a közszolgálati média jelentős függetlenséget élvez, és megvédi munkatársait a pártos támadásoktól. Minderre Magyarországon esély sincsen hiszen a közszolgálati média közvetlenül Rogán Antal kabinet miniszter irányítása alatt áll, aki egyben felügyeli a titkosszolgálatokat is. Így a kontroll csaknem olyan mint a pártállami időkben 1990 előtt.
“Az Európai Parlament számos határozatban szólította fel a magyar kormányt, hogy térjen vissza az európai jogállami normákhoz. Azt látjuk, hogy a média, a tudomány és az oktatás terén fokozatosan építi le a jogállami normákat. Így akar mély társadalmi változásokat kikényszeríteni. Éppen ezért gondolom azt, hogy Magyarországot vissza kell téríteni a jogállami fejlődés útjára “ – nyilatkozta a Klubrádiónak az Európai Parlament kulturális bizottságának elnöke.
A nemzeti együttműködés rendszere már jóval azelőtt megkezdte a magyar sajtó megrendszabályozását mielőtt az Orbán kormány diplomáciája nyitott volna Peking illetve Moszkva felé.
A Riporterek határok nélkül nemzetközi sajtó szervezet 16 ponttal lejjebb értékelte a magyar sajtószabadságot mint egy évvel korábban.
A nemzetközi közvéleményt is megrázta az Index és a Klubrádió ügye, amely a hatalom brutális beavatkozását mutatta a média szerepének korlátozására.
Miközben Magyarország éllovas a világon a Covid halálozásokat tekintve addig a központi irányítás alatt álló sajtó az oltási kampány sikereit hangsúlyozza.
A kórházak katonai irányítás alatt állnak, ennek következtében a független sajtónak semmilyen lehetősége sincsen arra, hogy reális képet mutasson a járvány helyzetről.
A vakcinák ügyében jól megfigyelhető, hogy a magyar kormány sokat merít az orosz és a kínai propagandából. A kormánypárti magyar média erőteljesen bírálja az Európa Unió vakcina beszerzési politikáját. Brüsszelben nemrég jelentést tettek közzé azzal kapcsolatban, hogy az EU megállapította: Moszkva és Peking összehangolt kampányt folytat saját vakcinái érdekében. Az uniós tagállamok közül egyedül Magyarország használ orosz és kínai vakcinát. Nemrég a magyar hatóságok táblázatot tettek közzé arról, hogy a kínai és az orosz vakcinák kevesebb problémát okoznak mint a BioNtech/Pfizer oltóanyag.
Karikó Katalin, a BioNtech egyik vezetője szakmai alapon bírálta a hatalom által közzétett vakcina táblázatot.
Vera Jourova, aki egyben a brüsszeli bizottság alelnöke is cáfolta, hogy magyarellenes lenne – ahogy azt az Orbán kormány állitja. A magyar miniszterelnök kérte Ursula von der Leyen asszonyt, hogy váltsa le Vera Jourovat, de a brüsszeli bizottság elnöke elutasította Orbán Viktor kérését, és bizalmáról biztosította a cseh biztos asszonyt. Vera Jourova emlékeztetett arra, hogy a kommunista Csehszlovákiában nőtt fel, ahol csodálták a magyar reformokat és a viszonylagos szabadságot.” Jó lenne, ha Magyarország újra hasonló példát mutatna” – jelentette ki Vera Jourova.
Az EU 750 milliárd eurós válság kezelő programjából jelentős összegeket kaphat a budapesti és a varsói kormány.
„Ha az Európai bíróság elutasítja a magyar és lengyel beadványt, akkor nehéztüzérséggel támadhatjuk a demokráciát leépítő rendszereket. Nemcsak Magyarországról és Lengyelországról van szó”
– hangsúlyozta Vera Jourova.
Bulgária, ahol most vasárnap választásokat tartanak könnyen a brüsszeli bizottság célkeresztjébe kerülhet. Bojko Boriszov miniszterelnök rendszere a legkorruptabbak közé tartozik az Európai Unióban. Ez ellen az ellenzék tiltakozott és tüntetett is, de Brüsszelben behunyták a félszemüket, mert az Európai Néppárt kiállt Bojko Boriszov mellett. A bolgár miniszterelnök ugyanis – a magyar kormányfőtől eltérően – tartózkodott Brüsszel bírálatától.
Vera Jourova ezúttal különösen a sajtószabadság korlátozását kifogásolta a Der Spiegelnek adott interjúban. A brüsszeli biztos asszony annak idején felemelte a szavát az Index portál mellett amikor annak újságírói felmondtak, mert tűrhetetlennek érezték a kormányzati nyomást. Vera Jourova hasonlóképp bírálta a magyar kormányzat szerepét a Klubrádió ügyében.
Eddig a brüsszeli bizottság csak erkölcsi tiltakozással tudta kifejezni nemtetszését, mert a tagállamok kormányai arra hivatkozhattak: belügyről van szó! A jogállami mechanizmus viszont az uniós normák betartását minden tagállam számára kötelezővé teszi. Ha pedig a tagállamok kormányai nem változtatnak magatartásukon, akkor komoly szankciók következhetnek, mindenekelőtt az uniós pénzek leállítása!
A szankciókat azonban úgy kell alkalmazni, hogy annak kínos hatásait a kormányok érezzék meg, ne pedig a polgárok
– hangsúlyozta Vera Jourova.
Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy az ellenzéki önkormányzatok kaphatnak olyan uniós pénzeket, amelyek eddig automatikusan a kormányhoz kerültek.
Mind Magyarországon mind Lengyelországban sok fontos önkormányzat van az ellenzéki pártok kezén. Ezek a városok meg is próbálnak lobbizni Brüsszelben, de eddig erre nemigen volt lehetőség, mert az uniós támogatást a kormányok kapták. Most viszont ez is megváltozhat. Ráadásul még az idén – ha igaza lesz Vera Jourova uniós biztosnak – nem sokkal a magyar választások előtt…
Ez újabb példa a sajtószabadság megsértésére Magyarországon – hangsúlyozza a közszolgálati RFI portál, amely idézi a Klubrádió főnökének, Arató Andrásnak lesújtó nyilatkozatát a bíróság gyáva döntéséről. A Klubrádió tulajdonosa megerősítette, hogy a Legfelső Bírósághoz fordulnak az ügyben, de addig is folytatják az interneten.
„A diktatúrában nincs hely a szabad hangok számára „
– nyilatkozta az RFI-nek Dési András, a Klubrádió egyik munkatársa.
Az RFI közszolgálati portál felidézi a magyar média közel múltját, amely jól mutatja, hogy a hatalom vagy megsemmisíti a kritikus sajtó intézményeket vagy megszerzi azokat. Az Index sorsa jó példa erre: a korábban kormány kritikus portál egyre inkább a hatalom propaganda eszközévé válik. Az ott dolgozó újságírók egy emberként mondtak fel az irányváltás miatt- hangsúlyozza az RFI.
„Újabb hangot némítottak el Magyarországon. Szomorú nap ez a médiaszabadság szempontjából”
– nyilatkozta az Európa Tanács emberi jogi biztosa Dunja Mijatovics.
A riporterek határok nélkül nemkormányzati szervezet 180 állam sajtóját vizsgálja rendszeresen. Korábban Magyarország a 23-ik helyen állt, de Orbán Viktor jelenlegi nemzeti együttműködési rendszerével visszaesett a 89-ik helyre.
2020-ban a brüsszeli bizottság beteg demokráciának nevezte a nemzeti együttműködés rendszerét, melyet 2010 óta alakított ki Orbán Viktor miniszterelnök Magyarországon – emlékeztet a francia közszolgálati rádió portálja.
Arról jutott eszembe, hogy elolvastam a „Riporterek határok nélkül” nevű nemzetközi szervezet idei listáját a sajtószabadság állásáról.
Évről évre sorrendbe szedik az országokat, miután különböző szempontok alapján a szakemberek megvizsgálták, mennyire szabad náluk a sajtó. Azzal nem is fárasztanám Önöket, hogy persze megint lejjebb csúsztunk, nem is kicsit, az utolsók vagyunk az uniós országok között, a teljes listán a nem túl dicső 87. helyet foglaljuk el. Ez eddig nem túl izgalmas, sejtettük. Viszont megnéztem, ki az első, és ki az utolsó az államok közül. Legelől Norvégia áll, leghátul, Észak-Korea alá csúszva Türkmenisztán.
Na most jön a találós kérdés. Mit gondolnak, a kettő közül melyikkel vagyunk haragban, és melyikkel idilli barátságban? Belátom, ez túl könnyű feladvány, ha Önök akár csak minimális jártasságra tettek szert az Orbán-kormány külpolitikáját illetően, de erről nem én tehetek. Nem kellene annyit újságot olvasniuk, ez csak elrontja a játékot.
Már azon túl, hogy elvileg ellenezzük a szabad sajtó ilyenfajta túlburjánzását. De a norvégok újabb veszélyes túlzásokba estek. A hideg lehet az oka, vagy a túl sok halfogyasztás. Ahogy eddig, most is készülnek hozzánk vágni egy 70 milliárdos támogatást a Norvég Alapból. Ezt még valahogy megbocsátanánk nekik (már ez is szép tőlünk, a hasonló segítséget nyújtó Uniót rúgjuk, ahol érjük). Na de az összeg 10 százalékát civil közösségeknek szánják (már gyanús!), és ragaszkodnak ahhoz, hogy ezt a kormánytól független szervezet pályáztassa. Sátáni ötlet. Nyilvánvalóan belegázol nemzeti becsületünkbe, plusz felségsértés is. Mi az, hogy „kormánytól független”?! Vigyék a koszos pénzüket, ahová akarják. Ha a kormány nem teheti rá a kezét a 10 százalékra is, és még ellopni sem lehet, akkor nem kell a másik 90 sem. Különben is, az országban mindenkinek mindene megvan, nem kellenek nekünk a milliárdok.
A külügyminiszter egy év leforgása alatt másodszor vizitál náluk, a köztársasági elnökünk is vendégül szokta látni az ő diktátorukat, akarom mondani elnöküket. Nincs is hiány ilyenkor kölcsönös dicsérő szavakban. Pedig nem könnyű kimondani ezeket a türkmén neveket: a mostani nagyfőnököt Gurbangulu Berdimuhamedovnak hívják. Szerencsére általában életfogytig uralkodnak, a választásokon 97-98 százalékokat söpörnek be. A maradék 2-3 százalék sorsáról vannak elképzeléseim, hiszen a börtönökben sok a politikai fogoly, hír van a kínzással, elektrosokkal történő kényszervallatásokról is. Na de egyrészt ménkű gazdagok a sok földgáz jóvoltából, másrészt a diktátoraik személy szerint is roppant kellemes emberek. Nem úgy, mint a norvégok: ők soha nem támasztanának semmilyen elvárást a demokráciát, a korrupciómentességet, a civil autonómiát, szabad sajtót illetően.
Már a 20O6-ban elhunyt előző elnök sem volt kispályás. A saját, forgó aranyszobrán kívül szökőkutak gyűrűjében szobrot állíttatott az erkölcsi tanításait tartalmazó könyvről is. Újító szellemű emberként átkeresztelte a hónapokat: a január az ő nevét kapta, az április az édesanyjáét, a szeptember meg a könyve címét. Szerencsére az utód, Szíjjártó vendéglátója sokkal demokratikusabb karakter. Ez onnan is látszik, hogy eltávolíttatta az előd szobrát. Igaz, a helyére emeltette a sajátját, de csak a városkép kedvéért. Erre különben is nagyon ügyel: azt szeretné, hogy az egész főváros fehérben pompázzon, ezért kitiltatott minden fekete autót. Remélem, Szíjjártó ezen felül is számos jó ötlettel tér haza, vegyük pl. azt, hogy Berdimuhamedov bevonatta a nők jogosítványát. Mindjárt nincs akkora forgalom, és nem is nyílik ki annyira a nők csipája, mintha szabadon furikáznának.
Azt is el lehetne tanulni például, hogy az elnök arany rudakkal súlyzózik a kormányülésen, miközben miniszterei állva tapsolják meg a főnök kiváló erőnlétét. Szerintem ez a gyakorlat a Várban a Karmeliták refektóriumában is remekül mutatna, amióta lemázolták, a sok freskó sem vonná el a figyelmet. Ha az arany súlyzó nem megy, a taps is elég.
A legutolsó intézkedésük a világsajtó szerint a razziázás a magánlakások WC-jében. Az állampolgároknak ott számos lapra kötelező előfizetniük, így a mellékhelyiségben a higiéniai célt többnyire odakészített újságok szolgálják. Mivel a diktátor fotója sűrűn szerepel bennük, ebből az a sajnálatos gyakorlat következik, hogy a tiszteletre méltó portré az alattvalók kevéssé nemes testrészével érintkezik. Nem kizárt, hogy bizonyos gonosztevők ebben még örömüket is lelik. Ennek kívánnak véget vetni a hazafias WC-razziák.
Itthon sem szabadna az állampolgárt e téren kormányzati útmutatás nélkül hagyni. A magyar mellékhelyiségekbe kéretik ezentúl a sajtószabadság- és demokrácia rangsorokat elhelyezni. Le a norvégokkal, éljenek türkmén barátaink!
Arról jutott eszembe, hogy a Fidesz frakcióvezetője épp a Sajtószabadság Világnapját tartotta a legalkalmasabbnak arra, hogy ellenségnek nevezze ki a független sajtót.
Tényleg eredeti ötlet, hogy az újságírók köszöntése helyett kipécézzen néhány szerinte nem elég baráti újságot, most éppen a HVG-t, a 444-et és az Indexet (nyugalom, a többiekre később kerül sor), és rájuk dörögjön: „Ma őket tekinthetjük politikai ellenfeleinknek”. Gondolom, a környezetében előszeretettel alkalmazza a „Fulladj meg a névnapodon!” régi népi átkát is. Alig vártam, mivel áll elő Anyák Napjára, (esetleg pár jó szó a János vitéz gonosz mostohájáról?), de sajnos ezúttal nélkülöznünk kellett magvas eszmefuttatását.
Na persze nincs egyedül. Kövér László a bírói függetlenséget garantáló törvény 150. évfordulóján oktatta ki az egybegyűlt bírákat arról, hol lakik az úristen. Még hogy a hatalomtól való függetlenség? Mi kéne még, toronyóra lánccal? A jogászoknak „el kell dönteniük, kinek az oldalára állnak: az államot védők és építők, vagy az államot támadók és rombolók oldalára.” Eddig ugyan azt hittem, hogy az államvédelmi hatóságok nem egészen azonosak a független bíróságokkal, de a házelnök részletesebb magyarázattal szolgált: kiderült, hogy ma az államot az emberi jogok mögé bújó liberális erők fenyegetik, ezek ellen kell tehát a bíráknak őt megvédeni.
Ezt jó, hogy elmondta, mert a jogászok hivatali ártalomként esetleg hajlamosak lennének bedőlni az emberi jogoknak. Különösen figyelniük kellett az útmutatásra azoknak, akik a most felálló közigazgatási bíróságok munkatársai lesznek. Hozzájuk eleve azok a perek kerülnek, ahol valakinek az állammal van vitája. Nem kapott engedélyt egy tüntetésre, választási visszaélést tapasztalt, kiszúrt vele az adóhivatal vagy valamelyik önkormányzat, kifogása van egy fakivágás, egy építési engedély vagy annak megtagadása ellen. Mostantól világos, hogy a bíróságtól nem várhat pártatlanságot, hiszen annak az államot kell védenie. Legalábbis az egyik legmagasabb közjogi méltóság szerint. Remélhetőleg értenek a szóból – ha eddig nem értettek volna – az Alkotmánybíróság tagjai is. Mármint azt, hogy coki. Az van neked, nem anyád. De nem is függetlenséged.
Nem is kell annyira elájulni semmiféle függetlenségtől, nem olyan fontos dolog az. Talán március 15-én is inkább állami Jellasics-emléktúrát kellene szervezni, bécsi futása tiszteletére. Egy Haynau-szobor avatása is szóba jöhet, legfeljebb éjszaka állítják fel, nálunk a szobrokat akkor szokás ide-oda mozgatni, mert a sok hőzöngő még képes megzavarni az ünnepélyes eseményt.
Nem is értem a Magyar Bírói Egyesületet, a szakma legnagyobb érdekvédelmi szervezetét, miért méltatlankodnak: „A Parlament épületébe ünnepelni jöttünk, de csalódnunk kellett… Semmilyen burkolt vagy nyílt befolyásolást, de az ilyen tartalmú gondolatokat sem fogadhatjuk el.” Miért, nem látták, máskor mi folyik a Parlamentben? Csalódik abban más is. Miért pont ők úsznák meg?!
A kifinomultan érzékeny dátumválasztás abban is megmutatkozik, hogy éppen az Ady-emlékévben, halálának 100. évfordulójára kapja meg Ady is a magáét. A Magyar Nemzetben Orbán János Dénes „csodálatosan művészi és lehangolóan ártalmas eszméiről” beszél. Ady azért ártalmas, mert „a Nyugat feltétlen és megkérdőjelezhetetlen imádata” a „Párizs versus magyar ugar” szembeállítás jellemzi. Muszáj megvédenem Adyt, hiszen ő még nem részesülhetett miniszterelnökünk eligazításában, miszerint a Nyugat döglődik, csak mi vagyunk helikopter, meg az a pár keleti diktátor, akiket látogatni szokott.
A másik Orbán, mármint az előbbiekben idézett költő ezt nem tekinti enyhítő körülménynek: visszamenőleg sem bocsátja meg, hogy „nyaljuk a Nyugat talpát”. A híres Ady-sorról, a „Szeretném, ha szeretnének”-ről is kimondja: ez „a legnagyobb emberi gyengeség”.
Ez nem akkora kunszt tőle, hiszen előtte ugyancsak az emlékévben e lapban Bayer Zsolt már bátran a világba kiáltotta: „Én nem szeretném, hogy ha szeretnének!” Ha nem, hát nem. Egy szavába kerül. Pedig már éppen minden erőmmel próbáltam megszeretni. Nem mondom, komoly munka. Pláne, hogy szerinte Ady „Trianon után talán bocsánatot kért volna Tiszától”. Mivel Kulturkampf Bayer meggyőződése szerint éppen azért kell, hogy fényes győzelmet arassanak az Ady-félék által sugallt „sivár kilátástalanság” ellen, nem csoda, hogy nem bírták ezzel kivárni legalább az emlékév végét. Az még majdnem nyolc hónap, nem folyhat addig szabadon a mételyezés! Pláne, hogy a jubileum kapcsán a szokásosnál többen vennék kézbe a maradandó károsodást okozó köteteket.
Az új ünneplési módszerek fantasztikus perspektívákat nyitnak meg előttünk. Nőnapon a virág helyett kaphatnánk ajándékba vak komondor-figurákat plüssből, esetleg kötényre nyomva, vagy műanyagból kulcstartóra. Augusztus 20-án országszerte megrendezhetnék a Nagy Nemzeti Koppány-fesztivált. De a közeljövő sem maradna megemlékezések nélkül. Az csak természetes, hogy a május 9-i Európa Napon, az Európai Unió születésnapján indulhatna az újabb Brüsszel-ellenes plakátkampány, már úgyis hiányzott. Május második hétvégéje a Vándormadarak Napja, tiszteleghetnénk fecskelövő- és gólyavadász versennyel. Május 17-e a Homofóbia Elleni Világnap, hát mikor esne legjobban egy kis kormányoldali buzizás, ha nem akkor?
Ugyanaznap van a Magas Vérnyomás Leküzdésének Napja is. Ezzel nem lesz gond, addigra a vérnyomásomat a sok szép ünneppel úgyis felviszik kétszázra.
Május 3-án ünnepeljük a nemzetközi sajtószabadság napját. Ezen a napon világszerte megemlékeznek a munkavégzés közben elhunyt újságírókról, és megjelenik több felmérés és jelentés a média szabadságának helyzetéről.
A Demokratikus Koalíció kiáll a sajtó szabadsága mellett. Mi, európai magyarok alapvető emberi jognak tartjuk az újságírói szabadságot és függetlenséget. A magyar sajtószabadság nemzetközi besorolása évről évre rosszabb, 2010 óta minden évben egyre kevésbé beszélhetnek szabadon a hazai média munkásai, a kormánypárt politikusai pedig egyértelműen kijelentették, számukra a sajtó az ellenség.
Mi, európai magyarok azonban nem hagyjuk, hogy elhallgattassák a független sajtómunkatársakat, nem hagyjuk, hogy az állami propagandagépezet legyűrje a munkájukat tisztességesen végző újságírókat.
Ma mindenki március tizenötödikét ünnepli, óvatosan tessék közlekedni, mert minden sarkon áll egy-egy politikus és kokárdát pufogtat meg közhelyeket, mintha kínai újév volna, csak akkor a kínaiak nem kokárdáznak, hanem petárdáznak. Arról viszont nagyjából mindenki megfeledkezik, hogy ma volna a Magyar Sajtó Napja is.
Pedig így van, éspedig 1990 óta. Annak alkalmából tették mára ezt a jeles napot, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit, a 12 pontot és a Nemzeti dalt. 1848. március 15-én hirdették ki a polgári sajtószabadságot, majd április 11-én törvénybe is foglalták, mely fordulatot jelentett a korábbi szigorú cenzúra időszakához képest. Most meg forgatjuk szépen visszafelé az Idő kerekét, térünk vissza a cenzúrához a sajtó szabadsága helyett, mely pedig a Tizenkét Pont közül a legelső volt ám, annyira fontos.
Történt ugyanis, hogy a MUOSZ nem feledkezett meg a Magyar Sajtó (és sajtószabadság) Napjáról, így aztán közleményt szeretett volna kiadni az MTI erre a célra rendszeresített Sajtószolgálatán keresztül, a következő szöveggel:
„Március 15.-e a magyar sajtószabadság napja. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) ezen a napon hivatalos levélben csatlakozik ahhoz a panaszbeadványhoz, amelyet az Európai Bizottsághoz nyújtottak be a kormánypárti média kormányzati reklámok útján történő tiltott állami támogatása miatt.
A magyar sajtó Európában példátlan működési anomáliáját szóvá tevő beadványt a Klubrádió állította össze a Mérték Médiaelemző Műhely és Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője közreműködésével. Ez már a második panasz a Bizottság előtt az eltorzult magyar médiaviszonyok ügyében: az elsőt ugyanez a kör nyújtotta be 2016-ban a közmédia (az állami rádiók és televíziók, valamint az állami hírügynökség) minden észszerű határt túllépő, a közszolgálati feladatokkal nem indokolható, a magyar sajtópiacot súlyosan deformáló állami támogatása miatt.
A MÚOSZ azért csatlakozott a mostani panaszbeadványhoz, mert meggyőződése, hogy a magyar sajtószabadságra a legnagyobb veszélyt jelenleg a kormány szélsőségesen elfogult, kizárólag a politikai lojalitás szempontját követő és ezzel az állampolgárok pártatlan, sokszínű tájékoztatáshoz való jogát csorbító finanszírozási gyakorlata jelenti.”
Ez egy pontos és szakmai közlemény, ráadásul épp a megfelelő pillanatban.
„Tájékoztatom Önt, hogy az MTI OS-hez eljuttatott „Március 15.-e a magyar sajtószabadság napja.” kezdetű közleményük az OS Szabályzatának (http://os.mti.hu/szabalyzat) 14.2. pontjába ütközik ezért azt nem áll módunkban kiadni.
Felhívom továbbá a szíves figyelmüket arra, hogy a Szabályzat 15. pontja értelmében az MTI jogosult egyes közlemények közzétételét megtagadni, a közlemény közzétételének megtagadásáért semmilyen felelősséggel nem tartozik.”
Szakmai szervezet szakmai közleményének letiltása, de miért is? Lássuk azt a bizonyos 14.2 pontot!
„A közlemény nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, nem irányulhat a közmédia bármely szervezete vagy annak munkavállalója ellen.”
Hát, egy bíróság előtt ez az érv nem nagyon állná meg a helyét, sőt, csak ártana a helyzetnek. Ugyanis lássuk csak, mi is rontja a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit? Az, hogy állami hirdetéseket közöl? Én tudom, hogy szégyen, de maguk is ennyire restellik, tessék mondani? Meg akarják tiltani, hogy beszéljenek róla? Hátha akkor nem veszik észre az emberek? Azért ez, sajtóban, aminek a lényege a nyilvánosság, elég reménytelen kísérlet, uraim… A független sajtóban, egészen pontosan a Vasárnapi Híreknél volt még főszerkesztő is, aki felállt a székéből, mert nem volt hajlandó Karácsony ünnepén sorosozó hirdetést bent hagyni a lapban – Kertész Anna volt, tavalyelőtt decemberben, tisztelet és dicsőség a nevének! – de azt nem gondoltam volna, hogy ez maguknál is szégyen, nem dicsőség…
Azért a MUOSZ sajtónap alkalmából csak kiosztotta a szakma elismeréseit – Magyar Sajtódíjat kapott idén Doros Judit, Nagy József, illetve a Szabad Pécs szerkesztősége. Földes Anna-interjúdíjat Bíró Marianna, aki jelenleg az Index munkatársa, Aranytoll díjat Balogh Mária televíziós újságíró, az MTV volt munkatársa, Emőd Pál gazdasági újságíró, Gáti Julianna, a HVG egyik alapítója, egészségügyi újságíró, M. Lengyel László külpolitikai újságíró, a Népszabadság volt és az MTI jelenlegi munkatársa, Ocskay Zoltán autós újságíró, a Veterán Autó és Motor felelős szerkesztője, Tanács István, a Népszabadság volt szegedi tudósítója, Urbán Tamás fotóriporter és Fodor István határon túli magyar újságíró, a vajdasági Magyar Szó nyugalmazott munkatársa.
Nekik ezúton is szeretnénk kifejezni kollegiális gratulációinkat.
Nekik igen, de volt pár olyan díjeső is tegnap, amihez a legjobb indulattal sem bírunk gratulálni – nem is tudunk, ugyanis a padlón fetrengünk a röhögéstől.
Így aztán olyan díjparádét láthattunk, amilyent még soha: hogy finoman fogalmazzak, kormányoldalon demokratizálódott a díjosztás, és már nem csak a legkülönbek és legtehetségesebbek kaphatnak.
Sőt, ellenkezőleg.
A közmédia nyolc elismerést nyújtott át saját dolgozóinak, mely ceremóniát a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Dobos Menyhért nyitotta meg a lehető legabszurdabb beszéddel:
„Bábeli zűrzavarban élünk, az álhírek világában, ebben a helyzetben a közmédiának példát kell mutatnia és ez óriási felelősséget jelent.”
Példát is mutat, sztahanovi műszakban termelik az álhíreket, valóságos sajtóper-dömpinget váltottak ki, és még soha ennyi pert el nem vesztettek, mint idén. De lássuk, kik érdemelték ki a díjakat?
Malya Lilla kapta a Maszák Hugó-díjat belföldi tudósításért
Novotny Zoltán a Knézy Jenő-díjat sportújságíróként
Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika természetfilmesek vehették át az ismeretterjesztői díjat, a Tőkéczky László-díjat, amellyel a Széchenyi-díjas történésznek, egyetemi tanárnak állítottak emléket.
Bordi András bemondó lett a helyes nyelvhasználatot elismerő Wacha Imre-díj kitüntetettje. Bordi András egyúttal a közmédia főbemondója cím birtokosa is lett.
Peller Mariann, a Virtuózok producere lett a zenei díjas, a korábbi Magyar Rádió egykori zenei igazgatója, a Zeneakadémia hajdani főigazgatója nevét viselő Dohnányi Ernő-díj idei nyertese.
Muci Attila balkáni tudósító kapta külföldi-külhoni tudósítói díjat, az Egyesy Géza-díjat.
Németh Zsolt az M1 igazgatója lett a közéleti újságírói díj, a Herczeg Ferenc-díj idei kitüntetettje.
Jankovics Marcell rendező, író, grafikus kapta a közmédia életműdíját, a Csoóri Sándor-díjat.
Váljék egészségükre, kérem, ezek azok a díjak, amiket akkor se irigylünk, ha pénz is jár velük, nem csak a szégyen. De, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, lehet fokozni. Lehet tetézni. Most jön csak a feketeleves!
Gajdics Ottó, a Szabad Föld hetilap főszerkesztője vehette át az első alkalommal odaítélt, a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat csütörtökön Budapesten!
Hogy micsoda a Gajdics? Jó tollú? Újságíró? A címből csak annyi igaz, hogy magyar, az kétségbevonhatatlan, de a többi egyszerűen nevetséges.
A ceremónia se lehetett akármilyen, felszólalt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője az eseményen és azt mondta: „hisszük és gondoljuk, hogy Magyarországon a sajtó szabad.” Hangsúlyozta: napjainkban is megesik, hogy nem kapják meg a nekik járó elismerést, a kellő figyelmet az azt kiérdemlő teljesítmények.
Boros Bánk Levente, az elismerést alapító Médianéző Központ igazgatója arról beszélt: vannak, akik megfellebbezhetetlenül akarják megmondani, mi a minőségi újságírás, a valódi teljesítmény, de beindultak az ezzel ellentétes irányú változások.
Így van, igazat szólott felebarátunk a Médianéző Központból (micsoda egy magyartalan, sületlen elnevezés, magyarul a médiát figyeljük vagy vizsgáljuk, írjuk, olvassuk, hallgatjuk, de nézni csak akkor nézzük, ha audiovizuális, ez az angol „media-watching” tükörfordítása lesz). Bizony beindultak a minőségi újságírással és a valódi teljesítménnyel ellentétes irányú változások, pont a kormánymédia részéről, ha ezért járt a kitüntetés Gajdicsnak, akkor kiérdemelte – ugyanis az ő tevékenységének tényleg semmi köze az említett kritériumokhoz.
Különben meg mit csodálkozunk? Logikus a dolog: jómadárnak jó toll jár.
A díj elnevezését még az elcsapott KESMA-elnök, Varga István ihlette, ugyanis ő mondta ki egy őszinteségi rohamában (vagy hideg számítással, ez már sosem fog eldőlni), hogy akármennyit is forgatja a kormánysajtót, az „igényes, és jó tollú újságírók inkább a másik oldalon vannak”.
Ezt nem tűrhette a Médianéző, ezért alapított ilyen nevű díjat.
No, egyelőre itt tart a magyar sajtó, viharban hajózunk, mások már el is süllyedtek, a tehetségtelenek onnét, alulról lövöldözik felfelé a torpedóikat, hátha sikerül elsüllyeszteni, megszüntetni azt a pár, maradék, még szabad ladikot, ami most a szabad magyar sajtó.
Annyi se legyen.
Pincér, egy duplát kérek, ha valamikor, hát ma mindenképp a kávé a nemzeti italunk.
Hiszen az egész március tizenötödike, szabad sajtóstól, mindenestől egy kávéházból indult el.
A Pilvaxból.
A PestiSrácok.hu megdöntött egy mítoszt, kiderítette, hogy a Soros-egyetem nem is jó egyetem. A Hír TV-ben ifj. Lomniczi Zoltán és Huth Gergely elmagyarázta, hogy a sajtószabadságot az ellenzék és a tüntetők fenyegetik. A Magyar Időkből azt is megtudhatjuk, hogy az ellenzék megkezdte a forradalmi erőszak legitimálását, még a célzott gyilkosságokat nem tartják bűnnek.
Amióta a Közép-európai Egyetemmel (KEE) kapcsolatos vita kirobbant, az ellenzéki sajtóban folyamatosan azt olvasni, hogy a kormány el akarja üldözni a legjobb magyarországi egyetemet. Ténynek tekintik, hogy a KEE a legjobb felsőoktatási intézmény hazánkban. Ez is egyike azoknak a meglehetősen megalapozatlan kliséknek, amelyeket sikerült bevezetni a magyar köztudatba, anélkül, hogy valaha is megvizsgálták volna az igazságtartalmukat. Valóban a legjobb lenne Soros György egyeteme? Már önmagában az, ha valaki ilyen kijelentést tesz, hatalmas hozzá nem értésről és pongyolaságról tanúskodik. Nem lehet ugyanis pontosan összehasonlítani a nagy, számos karral rendelkező tudományegyetemeket egy mindössze posztgraduális képzéseket kínáló, elsősorban a humán és társadalomtudományokra fókuszáló intézménnyel. Noha a Közép-európai Egyetemnek tényleg vannak erősségei, olyan szempontok is léteznek, amelyek szerint az intézmény nem kiemelkedő.
A Közép-európai Egyetem (KEE), de nagyon lehatárolt területen működik, publikációs eredményei ezért nem veszik föl a versenyt a legeredményesebb magyar egyetemekével. A legismertebb, úgynevezett Shanghai-listán 2018-ban öt magyar egyetem szerepelt a legjobb ezerben. A KEE nem volt köztük. Egyszer sem sikerült az elmúlt évtizedben Soros György egyetemének bekerülni a legjobbak közé. Az is kérdéses, hogy egyetem-e egyáltalán a Közép-európai Egyetem. (PestiSrácok.hu: Megdőlt egy újabb mítosz: a kanyarban sincs a Soros-egyetem a nemzetközi rangsorban)
A Századvég szakértője, ifj. Lomniczi Zoltán és Huth Gergely a Hír TV esti adásában elmagyarázta, hogy az Echo TV és a Hír TV szerkesztőségét is megfenyegették a tüntetők, ellenzéki képviselők pedig megpróbáltak bohózatot csinálni a műsorkészítésből. Vagyis a sajtószabadságot nem a magyar kormány, hanem az ellenzék és a tüntetők fenyegetik.
Azt is megtudhattuk tőlük, hogy evidens döntést hozott a Központi Nyomozó Főügyészség, többség eddig is úgy gondolta, hogy rendzavarást nem a biztonsági őrök, hanem az ellenzéki képviselők követtek el az MTVA székházánál. (Hír TV: Magyarország élőben)
A múlt év végén kezdődő erőszakos tüntetésekkel és egyéb agresszív, az alapvető emberi normákra fittyet hányó akciókkal párhuzamosan az ultraliberális és ultrabaloldali sajtóban is elkezdődött a „forradalmi erőszak” legitimálása.
Az ultrabalos és ultraliberális csoportok, akiket sem történelmi tapasztalat nem pallérozott, sem morális gátlás nem akadályoz, a XX. századi nagy rombolási kísérletek után most először jelentették be, hogy felmondanak minden társadalmi megállapodást. Azzal, hogy az erőszakmentességre vonatkozó rendkívül erős közkívánalomnak is nyilvánvalóan ellene mennek, új fejezetet nyitnak a rendszerváltás utáni történelemben.
Provokálni fognak, mártírokat akarnak gyártani majd, meg akarják bosszulni a rajtuk esett sérelmeket és teljes természetességgel, az ellenzéki sajtó teljes – igaz, még hallgatólagos – támogatásával ki is nyilvánítják, hogy a jobboldaliak elleni célzott gyilkosságokat nem tartják bűnnek, ha a saját torz ideológiai rendszerükben az indokolható. Innen már csak egy lépésre vagyunk az akciótól, a célpontok kijelölésétől.
Az európai parlamenti választások kampányában valószínűleg eldől, hogy Magyarország a széteső nyugati társadalmak egyre inkább az erőszakba beletörődő útját választja-e vagy kikényszerítjük-e a közmegegyezésünk betartását. Magyarország – mint közösség – együtt mozdulva semlegesíti-e az erőszakot hirdető szélsőséges csoportokat, az antifásokkal összefogó náci jobbikosoktól a kamaszokat, fiatalokat a frontvonalba küldő és őket feláldozni bármikor kész ultraliberális poszt-SZDSZ-es, bosszúszomjas csürhéig, vagy tűri, hogy néhány ezer fizetett hazaáruló leromboljon mindent, de tényleg mindent. (Magyar Idők: Hogyan reagáljunk az erőszakra?)
