Kezdőlap Címkék Rtl klub

Címke: rtl klub

Újhelyi István újabb nyílt levele – …felkészül Orbán Viktor?!

Akkor beszéljünk egyenesen: az osztrák alkancellár csúfos le- és elbukása egyértelműen bizonyította annak a sötét putyini háttérhatalmi rendszernek a meglétét, amelyről eddig is volt sejtésünk, de ilyen kézzel fogható és tagadhatatlan bizonyítéka eddig nem volt.

Hiába mosakszik és próbál szánalmasan terelni a fideszes médiagépezet, Heinz-Christian Strache bukása csak az első dominó, amely eldőlt a sorban; felkészül Salvini, LePen, Orbán és a többi moszkvai pórázon lévő szélsőjobboldali bábfigura.

Az összefüggések világosak és egyértelműek. Az osztrák szélsőjobboldali alkancellár abba bukott bele, hogy korábbi választási kampányának remélt anyagi támogatásáért és a legnagyobb osztrák bulvárlap megvásárlásáért (valamint neki kedvező áthangolásáért) cserébe állami megbízások korrupt elnyerését ígérte egy magát putyini kapcsolatokkal rendelkezőnek mondó személynek. Vagyis orosz „befektetőktől” várt piszkos pénzt és médiatámogatást saját hatalmi érdekeinek érvényesítéséhez, ezért pedig korrupt állami visszaosztást ígért cserébe. Ismerős, nem?

Strache ráadásul kebelbarátját és szélsőjobboldali elvtársát, Orbán Viktort – és vele együtt a narancsos lakájmédiát – is lebuktatta, amikor arról beszélt, hogy „olyan médiaviszonyokat akar, mint amilyen Orbánnak van”, ráadásul ehhez megoldó-embernek azt az osztrák strómant, Heinrich Pecinát ajánlotta, aki a Fidesz érdekeinek megfelelően vásárolta meg, majd szántotta be annak idején a Népszabadságot, illetve játszotta fideszes kézre a médiaportfolió többi részét.

De ne felejtsük a gyáva magyar kormányfő másik sztárbarátját, az olasz Matteo Salvinit sem, akinek pártja körül szintén bűzös, putyini árnyékú botrány kering: legutóbb az derült ki, hogy eurómilliókat akartak EU-ellenes kampányra átvenni egy orosz állami olajvállalattól, az üzletet pedig törvénytelen módon nemzetközi olajüzletnek akarták álcázni. És ne felejtsük akkor már ki a sorból a francia szélsőjobb vezetőjét – az EU-ellenesek közé csúszott Fideszt tárt karokkal ölelő – Marine LePen-t sem, akinek pártja közel hárommilliárd forintnyi hitelt vett fel orosz bankoktól EU-ellenes kampányra, az Európai Parlamentben pedig Putyin szóvivőjének lányát alkalmazták gyakornokként.

Micsoda csapat! Micsoda roncsválogatott, a középpályán a magyar miniszterelnökkel! Hát nem szégyelli magát Orbán Viktor, hogy ilyen sötét, korrupt és zavaros hátterű hatalmi érdekeket szolgáló együttműködésekbe rángatja bele hazánkat?

Ugye mindenki emlékszik még arra, hogy a Fidesz egykori pártpénztárnoka és érinthetetlen háttérembere, Simicska Lajos azért veszett össze Orbán Viktorral, mert – ahogyan ezt magától az érintettől tudjuk – a miniszterelnök úgy akarta bekebelezni a számára kellemetlen RTL Klubot, hogy „megveszi majd neki a Roszatom”? Emlékszünk még erre?

Pontosan ugyanarról beszéltek, mint amiről a mostani botrányvideón az azóta megbukott osztrák alkancellár. Látják az összefüggéseket, az összeérő szálakat, a moszkvai árnyjátékot a magyar kormányfő körül?

Strache bukása több mint figyelmeztetés. Bizonyosan nem véletlen kiszivárogtatás és egy véletlen politikus elbotlás. Elkezdték ledönteni a dominókat. A jobboldalon kezdenék aggódni, hogy kit temetnek majd maguk alá a következő darabok.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszáznegyvenharmadik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá.
És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

Micsoda világ ez!?

A diktatúra megszilárdulási folyamata mindig azzal jár, hogy a párton belül is tisztogatni kezdenek, mondja Horvát János újságíró, televíziós személyiség. Véleménye szerint ennek látható jelei vannak. Arra törekednek, hogy aki nem elég harcos, nem elég velük lévő, az menjen el. És jönnek az új emberek, akiknek hely kell, pénz kell, esetleg kevesebb tehetséggel, de híresek szeretnének lenni. Ezek törvényszerű jelenségek.

  • A kormány megveszi a lapokat szőröstül-bőröstül, oligarchának álcázva
  • Ez egy totális káosz, ilyen körülmények között én nem tudok ellenzékről beszélni
  • Az agymosó vízsugár rendkívül sok irányból zúdul rád
  • Simicska is csak néhány évig bírta
  • Kemény pozíciószerzési harc folyik 

Nagyon megoszlanak a vélemények arról, hogy sajtószabadság van-e Magyarországon vagy nincs. Neked mi a véleményed?

Most azt fogod hinni, hogy ki akarok bújni a válasz alól, de szerintem körülbelül 20-25 éve nem használható az a fogalom, hogy sajtószabadság. Az arról szólt, hogy van cenzúra vagy nincs cenzúra. Meg lehet-e jelentetni valamit vagy sem. Ahhoz, hogy valamit megjelentessél, nyomda kellett, szerkesztés kellett, posta kellett. Amióta internet van, ez egészen másképpen néz ki. Te is meg én is meg tudok jelentetni bármit.

Akik azt szokták állítani, hogy ó hát nincs itt semmi gond, éppen azt mondják, hogy nézzük csak meg, mi minden jelenik meg nálunk akár a hatalom különböző tagjairól. Meg lehet írni bármit.

Igen és a sajtószabadság hagyományos értékrendjében valóban arról van szó, hogy ezt lehet, vagy nem lehet. Éppen ezért már hosszú évekkel ezelőtt elkezdtek más fogalmakat is használni. Azt kezdték vizsgálni, hogy a sajtó be tudja-e tölteni azt a szerepet, amit neki a világ minden demokratikus országában szánnak. Ennek van egy szempontrendszere, ezt általában öt pontban szoktak összeszedni.

Az első, hogy van-e az országnak médiapolitikája és abban miként, hogy szerepelnek ezek a dolgok, a másik, hogyan működik az ország közszolgálati televíziója, milyen sajtó tulajdonjogi rendszerek vannak, oligarchák kezében van-e a sajtó, a következő az állami hirdetések helye és nem helye, az utolsó, hogy van-e, tud-e lenni tényfeltáró újságírás vagy sem.

Ha ezeket a szempontokat vesszük figyelembe, akkor mintha nagyon rosszul állnánk…

Ebből a szempontból borzasztóan rosszul állunk. Éppen ezért a sajtószabadságot én nem használnám, vagy mivel tudom, hogy ez az egyszerűbb, azt mondanám, hogy sajtószabadságon ezeket értem.

És akkor ilyen értelemben nincs sajtószabadság?

Ilyen értelemben minimális a sajtószabadság. Tényfeltáró újságírást még úgy-ahogy meg tudsz jelentetni, de gyakorlatilag az összes többi pont érvényesülése már erősen támadható. Ezt a fogalomkört, a sajtóintegritást, amit az előbb felsoroltam, a Balkánra dolgozták ki 15 évvel ezelőtt. Ott riasztó jelek mutatkoztak, elsősorban a tulajdonosi viszonyokkal kapcsolatban. Vagyis, hogy valaki nem azért vesz újságot, hogy újságot csináljon, és hogy haszna legyen belőle, hanem azért, hogy politikai befolyást szerezzen magának. Ennél már csak egy rosszabb fázis van, amikor a kormány veszi meg az újságokat. És ebben mi napjainkra már a Balkánt is megelőztük.

Egy szabad piacon hibáztatható valaki amiatt, hogy azért vesz újságot, hogy politikai befolyása legyen? Az már nyilván elítélendő, hogy többen azért nem mernek újságot venni, mert retorziótól félnek. Itt volt például a megszüntetett Magyar Nemzet ügye. Aki meg akarta venni, talán nem véletlenül lépett vissza ettől a szándékától. Az egyik oldalon sok sajtó-, tévé-, rádiócsatorna létezik, a másikon miért nem vesz senki semmit? A jobboldal miért tudta még ellenzékből felépíteni a sajtóbirodalmát, a baloldal pedig miért hagyta, hogy amikor még hatalmon volt, már akkor elkezdjen lepusztulni az övé? És miért épül módszeresen tovább a jobboldali sajtóbirodalom, ugyanakkor miért pukkan le még inkább a baloldali?

A jobboldal, amikor elkezdte a maga sajtóbirodalmát építeni, ezt tudatosan csinálta és nem hagyott belőle ellopni semmit. A baloldal pedig mindig azt hitte, hogy neki természetes szövetségesei az újságírók, ennek így kell lennie és ez mindig így is marad.

Valaha tényleg balliberális fölény volt az újságírásban. Babarczy László színházrendező mondta egykor, hogy a jó színház enyhén baloldali. Lehet, hogy ez a sajtóra is érvényes.

Én még arra válaszolnék, hogy miért nem lehet valakinek a sajtóval az a célja, hogy politikai befolyást szerezzen. Ebben az ügyben már nagyon csökött leszek és konzervatív. A sajtó nem arra való, hogy a tulajdonosa politikai befolyását hangoztassa. A független tájékoztatás a kötelessége. Erről mindenütt a világon nagy viták zajlanak. A közelmúltban olvastam a Guardian főszerkesztőjének egy ezzel kapcsolatos hosszú elmélkedését. Hogy milyen dühösek és meglepődöttek voltunk mi, amikor húsz évvel ezelőtt Rupert Murdoch elkezdett újságokat vásárolni, hogy a saját befolyását erősítse, és azt mondta, hogy az újságírás nem szól másról, mint pénzcsinálásról. Ezen felháborodtunk és kiabáltunk. Ma meg azt látjuk, hogy sajnos a mainstream-ben is most már kezd igaza lenni. De a mi esetünkben,-és itt már Magyarországról beszélek-,

nem arról van szó, hogy egy oligarcha vesz egy lapot és megpróbálja a befolyását érvényesíteni, hanem arról, hogy a kormány megveszi a lapokat szőröstül-bőröstül, oligarchának álcázva.

És ezért, azok a kifejezések, hogy baloldali, jobboldali, konzervatív, nem konzervatív, nem alkalmazhatóak a magyar sajtóra. Szerintem ma már van a párt és a kormánysajtó és vannak a többiek. Tehát, hogy pontosan fogalmazzunk, ez nem kormánypárti sajtó, hanem kormánysajtó. Egyébként minden puha diktatúrára jellemző formájában. Talán még egy kicsit durvábban is. Nem arról van szó, hogy az újságíró baloldali vagy konzervatív, hanem arról, ha a pártsajtóban dolgozik, akkor elvállalja a propagandista szerepét és ennyi. És ami kívül marad ezen a sajtón, azzal a kevéssel még lehet pilinckázni, mint a Klubrádióval, honlapokkal. Erre azt mondom, hogy a nem kormánypárti sajtó. Azért nem mondom, hogy ellenzéki, mert az egy határozott hangot képviselne.

Nem válaszoltál arra a kérdésre, hogy az ellenzék miért nem vesz magának sajtót.

Hát erre csak azt tudom mondani, hogy mert nincs ellenzék. Meg van véve az ellenzék ugyanúgy, mint sokan mások.

Mit értesz azon, hogy meg van véve?

Azt, hogy nincsen olyan politikája, amivel bármilyen módon bele tudna szólni az ország ügyeinek intézésébe. Leírta magát.

Azért az különbség, hogy amiatt csinál vagy nem csinál valamit, mert meg van véve, vagy azért, mert nincs elég tehetsége hozzá.

Jó, visszavonom, hogy meg van véve, bár azért… De hogy van az, hogy olyanoknak, mint például Andy Vajnának meg Schmidt Máriának, akiknek a kormányhoz kötődő funkcióik közismertek, kinevezett kormánybiztosok, nekik televízióik, lapjaik vannak?

Vajna televíziójával éppen gondok adódtak.

Az tök mindegy, milyen gondok adódtak, tény, hogy az övé vagy legalábbis papíron az övé. Vagy hogy van az, hogy egy politikai, úgynevezett ellenzéki párt vezetője tulajdonos egy olyan lapban – most a Figyelőről beszélek – amellyel egyébként állítólag nem ért egyet és azt mondja, hogy neki nincs beleszólása a saját tulajdonába. Ez egy totális káosz, ilyen körülmények között én nem tudok ellenzékről beszélni. Micsoda világ ez?! Egyébként ha a Vajna birodalommal baj van, az maximum azért lehet, mert annyira belefeledkeztek a pénzköltésbe, hogy ez már mindenkinek sok volt, még azoknak is, akik strómanként alkalmazzák őket.

Ebben az esetben nyilván arról is szó van, hogy az RTL Klub nézettségben igencsak lekörözi a TV2-t.

Mert az RTL Klubot talán hozzáértőbb emberek csinálják és kevésbé pártirányítottan.

Pártirányítottan nem lehet népszerű orgánumot csinálni?

Én nem nagyon hiszem. Most kormánypártról beszélek. Ha napi kötelessége a kormányzati propaganda terjesztése, akkor az gyakorlatilag az egész műsorpolitikájára kihat és mindenütt felbukkan, meg nem hívott személyek, el nem mondott mondatok, félelem formájában.

Ha például foci VB van, és közben elszórják a pártos híreket, akkor ezeket sokan fogják nézni, hallgatni. És ugyanígy a rétegekhez szóló csatornák műsorai között is el lehet hinteni a propaganda anyagokat.

A TV2 például fölvásárolta majd az összes külföldi focijogot, ami jó focinak számít. Erre hivatkozva új csatornát indított. Ezt azonban a szolgáltatók nem akarják berakni a műsorukba. Ezért a műsoráért ugyanis a Spíler TV pénzt kér a szolgáltatótól, az pedig át fogja a költségeket hárítani rád, mint fogyasztóra. Így a szolgáltató abba a dilemmába kerül, amikor neki felajánlják ezt az új csatornát, hogy megemelje-e a te szolgáltatási díjadat 250 forinttal.

De ugyanakkor mindenki mégsem akar focit nézni, és aki nem akar, az emiatt nem szeretne plusz költségeket.

Éppen ez zajlik most. Tehát ha te már megvettél egy ilyen jogot és beleteszed egy már működő csomagba, ahol ez eleve benne van a kínálatban, akkor ezzel senkinek semmi problémája nem lesz. De ebben az esetben ez az első pillanatban anyagi kérdéssé vált. A Spíler TV olyan módon feltornázta a beszerzési árakat, hogy az már Magyarországon kitermelhetetlen. Több milliárd forintról van szó. Lényegében kiderül, hogy mindössze húsz-harmincezer ember az, aki hajlandó és talán tudna is fizetni egy ilyen szolgáltatásért. És ez messze nem fedezi a beszerzési árat. Ha persze egy csatorna eleve úgy indul el, hogy mögötte ott áll állambácsi, akkor esetleg havonta veszíthet óriási pénzeket ezen. Ma már nagyon drágák a sportjogok, ezért önálló csatornával, ilyesmivel jelentkezni kalandor vállalkozás.

Mit lehet szerinted elérni a mindinkább elharapózó agymosással? Vannak, akik szerint ez nem akkora ügy, mert bármit is mondanak, írnak nekik, az emberek pontosan tudják, hogyan élnek. Lehet arról papolni, hogy minden rendben van, tisztában vannak vele, hogy nincs így. Mások viszont ennek éppen az ellenkezőjét állítják, hogy a legnagyobb képtelenségeket is el lehet hitetni, ha sok helyen, sokszor sulykolják.

Mindig el szokták mondani, hogy így volt ez az ’50-es években is és mégis lett ’56-os forradalom. Én viszont erre azt mondom, hogy azt azért tudni kell, hogy a forradalmat sem ’56-ban sem ’89-ben nem a sajtó csinálta. A változás szelének máshonnan kell elindulnia.

Miközben mégiscsak fontosnak tarthatták a sajtót, hiszen nem véletlenül mentek az emberek a rádióhoz vagy jóval később nem véletlenül voltak olyanok, akik a tévé székházába akartak behatolni vagy esetleg föl is gyújtották volna azt. És 1948-ban is központi szerep jutott a sajtónak. Tehát jelképesen valahogyan azért ilyenkor mindig ott van a sajtó.

Maradjunk annyiban, hogy jelképesen. Melyik rádió vagy tévé elé vonulnál te ma?

Ezt manapság tényleg nehéz lenne eldönteni.

Ezért mondom, hogy én a sajtót inkább jelképnek hiszem, ha a változásra már a körülmények megérettek, akkor a sajtó elkezd szabadabban lélegezni, szerepet vállal a változásokban, azonban nem ő fogja a körülményeket megváltoztatni. De végül is nem ez volt az alapkérdésed, hanem az, hogy mennyire lehet agyat mosni. Úgy tűnik, hogy nagyon is lehet. A mai világban ez az agymosó vízsugár, benne a fake-news-okkal rendkívül sok irányból zúdul rád. Természetesen az interneten is, tehát ma már szinte el sem tudsz ugrani előle. És igen sok embernek, ha ezek a dolgok több forrásból jönnek, akkor hihetővé válnak. Én ilyen szempontból pesszimista vagyok. És lehet, hogy nem hiszek az emberiségben, de ezt látom Magyarországtól Amerikáig. Ez nagyon át tud hatolni még a magyarnál sokkal civilizáltabb társadalmakon is. Az angol brexit szavazás eredménye részben ennek volt köszönhető. Ezek új kihívások és egyelőre senki nem találja velük szemben a megfelelő eszközöket. A tisztességes kormányzás megpróbálja ezeket nem terjeszteni és a maga érdekében felhasználni, hanem harcol ellenük. Itthon nem ezt látod.

Mit lehetne tenni?

Egyelőre széttárom a karomat, mert nem tudom, hogy mit lehetne csinálni. Az előbb kérdezted, hogy félnek-e az emberek újságokat alapítani. Hát persze, hogy félnek. Nem kapnak bele hirdetést és gyakorlatilag csak megy el a pénzük. Simicska is csak néhány évig bírta. Ez kiegyensúlyozott politikai viszonyok között talán működik, de Magyarországon a jelen pillanatban nem hiszem, hogy működni tudna.

Akkor megyünk vissza a szamizdat irányába?

Én nem azt mondom, hogy menjünk oda vissza, de ha a kormányzat visszament a puha diktatúra irányába, mit lehet tenni? Az a különbség a Rákosi vagy korai Kádár rendszer és a mostani között, hogy van egy kis szeglet, amiről az előbb beszéltünk, ahol azért lehet játszadozni. Ugyanis, ha nem számít a pénz, nem számít az, hogy hány példányban jelenik meg a kormány újságja, akkor ezzel nem tudsz kívülről versenyezni. Egyedi újságírói akciókat tudsz csinálni, ez nagyon szépen zajlik. Tényfeltáró riportok meg-meg jelennek különböző internetes publikációkban. Ezt minden féldiktatórikus országban segítik, akik tudják.

A fellángolóban lévő kultúrharcnak az a célja, hogy gondolkodó emberek ne igazán termelődjenek ki?

Én a kultúrharc lényegét nem ebben látom, hanem abban, hogy a diktatúra megszilárdulási folyamata mindig azzal jár, hogy a párton belül is tisztogatni kezdenek. Ennek látható jelei vannak. Arra törekednek, hogy aki nem elég harcos, nem elég velük lévő, az menjen el. És jönnek az új emberek, akiknek hely kell, pénz kell, esetleg kevesebb tehetséggel, de híresek szeretnének lenni. Ezek törvényszerű jelenségek, amelyek a diktatórikus folyamatban mindig megjelennek.

A kultúra területére is ezért kerülnek be új emberek és lesznek támadások részesei még az adott táborhoz tartozók is?

Az újak tán a tehetségükkel nem tudnának előretörni, ezért marad ez a módszer. Követelik a helyüket, amit leginkább a lojalitásukkal akarnak kiérdemelni. Már eljutottunk oda, hogy az ellenzékiek jelentős részét kitakarították, most már házon belül zajlik a harc, támadások érhetik azokat a vezetőket is, akik eddig lojálisnak tűntek, lásd az Operaház vagy a Petőfi Irodalmi Múzeum esetét. Ez abból fakad, hogy az újonnan jövők követelik maguknak a hatalmat, a pénzt. Hogy ez mikor jön be a kultúra területére is, idő kérdése volt. Ennek az én logikám szerint nem ideológiai háttere van, miközben azzá van átalakítva. Kemény pozíciószerzési harc folyik.

Sokáig a Független Médiaközpont elnöke voltál. Azt a célt tűztétek ki, hogy vigyázzatok a média tisztaságára és a kisebbség is megfelelő teret kapjon a sajtóban. Ez most már esélytelen?

Én inkább azt mondanám, hogy a Médiaközpont a független újságírás támogatásának akar a jelenlegi helyzetben megfelelni. Mi szervezeti, pénzbeli segítséget nem tudunk adni, szakmai tudást viszont igen. Tudásra a propagandasajtóban nincs szükség. Tudásra olyan sajtóban van szükség, amelyik ténylegesen sajtótevékenységet végez.

Mit mondtok egyáltalán a hallgatóknak, hogyan tudnak majd érvényesülni a mostani helyzetben a független sajtó meglehetősen szűk mezsgyéjén? Ezen az oldalon se pénz, se paripa, se posztó.

A magyar újságíró szakma dacára annak, ahogy most kinéz a sajtó, tele van tehetséges emberekkel, akik most esetleg arra vannak kényszerítve, hogy gépiesen írjanak valamit, vagy eltávozzanak a pályáról.

Rengeteg a pályaelhagyó.

Persze, hogy rengeteg, miért, mit csináljanak!? De azért sokan azt gondolják, hogy lesz még olyan helyzet, amikor majd egy tényleg tisztességes sajtóban egyenlő feltételek mellett lehet ismét dolgozni. És ők akarnak tudni bizonyos dolgokat, miközben tisztában vannak vele, hogy erre a tudásra, az objektív újságírásra és társaira momentán alig van fogadókészség.

A sajtókamarát hogyan látod? Van, aki azt mondja, hogy ez a központosítás egy újabb szegmense, míg mások szerint tényleg a mi érdekeinket szolgálja.

Nem néztem ennek utána, maradjunk annyiban, hogy én nem fogok belépni.

Az, hogy ilyen most a sajtó, viheti ilyen-olyan irányba az országot?

Szerintem az az érdekes, hogy milyen az ország és a politikája, a sajtó ennek a tükörképe.

Bréking nyúz, szeptember 6. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Sargentini-jelentés ma a kormánymédia fő témája, van, ahol csalást vizionálnak, máshol felháborodnak, hogy EP-képviselő találkozókon vesz részt. Az alternatív valóságban komoly a felháborodás egy RTL-es műsor miatt is.

A Karc FM-en Deutsch Tamás már csalást vizionál a szavazásnál

„Az európai politikai elit döntő többsége migránssimogató, a polgárok álláspontjától fényévekre lévő irányt képvisel. Van ugyanakkor egy szerepkényszer: ma a migránssimogatás a divatos álláspont szinte minden frakcióban, amely keményebben vagy puhábban, de bevándorlás párti. Vannak azonban szép számmal olyan képviselők, akik nem akarnak ebben a kórusban részt venni. Elsősorban a migránsbarát politikát képviselő politikusok hangja hallatszik – a szavazás azonban személyes döntés. Ott kell megnyomni a gombot, hogy támogatják-e a Magyarországgal szemben hazugság-cunamit megfogalmazó Sargentini-jelentést, vagy nemmel szavaznak, esetleg tartózkodnak.

Még a szavazást megelőző napon elhangzó érvek is befolyásolhatják, hogy hányan veszik a bátorságot, hogy a józan eszükre hallgatva ne a migránssimogató politikai főáramot képviseljék, hanem a személyes meggyőződésüknek, az általuk képviselendő európai polgárok álláspontjának megfelelően elutasítsák ezt az előterjesztést. (…)

Az európai jogállamiság nagyobb dicsőségére elkezdődött egy olyan machináció, amely arról szól, hogy a Sargentini-jelentés szavazásánál a voksok közé kell-e számítani a tartózkodó szavazatokat. (…)

Valószínűleg attól tartva, hogy a tartózkodó és nem szavazatok nagyságrendje elérheti azt a szintet, hogy nem lesz meg a szükséges minősített többség, pontosan azok a politikai szereplők, akik az egész Magyarországgal kapcsolatos jelentésüket arra a tételre építik, hogy itt állítólag sérelmet szenved a jogállam, egy ilyen – a jogállam legalapvetőbb elveit sértő – politikai machinációt, egyszerűen szavazási csalást készítenek elő.”

A Magyar Idők szerint az ellenzék ezt várja, ha megszavazzák a jelentést

„Magyarország végre megmenekül, Sargentini asszony pedig dicsőséges hadvezérként fog transzszexuá­lis pónilovakon Budapestre belovagolni, az emberek sapkái­kat a levegőbe dobálva fogják éljenezni, a fanfárok meg, ahogy az ilyenkor lenni szokott, majd szólnak, és a holland származású képviselő asszony végre felszabadítja a xenofóbia és az idegengyűlölet rabigája alatt senyvedve görnyedő magyar népet.

Természetesen lesz majd díszelőadás is, amin Júliát egy nemváltáson átesett férfi fogja játszani, Rómeót pedig egy aranyhal, hiszen épp itt van ideje végre meghaladni az olyan kirekesztő és elmaradott berögződéseket, mint hogy egy embert csak egy ember játszhat el hitelesen. Az est díszvendége Guy Verhofstadt lesz, akinek a progressziót támogató liberális vendéglátói egy bájos, de hatodik életévét még be nem töltött kislányt fognak gyengéden, ám mégis kellő határozottsággal az ölébe ültetni, hiszen a szerelem szép, meg amúgy is „love is love”.”

Az Origo szerint felháborító, hogy Judith Sargentini találkozókon vesz részt

„Judith Sargentini olyan magyar és külföldi migránspárti aktivistákkal találkozott Brüsszelben, akik a bevándorláspárti spekuláns álláspontját képviselik és Magyarország elítéléséért lobbiznak, mert nem értenek egyet a kormány illegális migráció ellen irányuló tevékenységével, illetve a magyar emberek túlnyomó többségének az egyértelmű akaratával. (…)

A magyarellenes rendezvényről posztolt egy Emma Cassidy nevű ír állampolgárságú nő is, aki tagja a PILnet (Public Interest Law Institute) nevű, magát függetlennek beállító civil szervezetnek.

A PILnet elsősorban jogvédelemmel foglalkozik, ügyvédeknek tart érzékenyítő tréningeket, a központja New Yorkban található, de Budapesten (Pozsonyi út 43.) is van irodája.

A magyar fővárosban lévő kirendeltségen dolgozott 2014 novemberéig Emma Cassidy, utána viszont Brüsszelbe került, ahol egy melegeket segítő, ILGA-Europe nevű NGO aktivistája lett.”

A 888 a kultúrharc keretében most az RTL-t támadja

„A műsorban több ízben is meztelenkedtek férfiak, ennek ellenére csak a 12-es korhatár volt kint a vasárnap este sugárzott műsoron. Már a hét elején nagyon sok panasz érkezett emiatt, az RTL szerint azonban minden rendben volt, semmi szabálytalan nem történt.

Magyarul az RTL szerint rendben van, ha vasárnap főműsoridőben 12-13 éves gyerekek egy f888szt néznek a tévében.”

A Békemenet oszlopos tagja az M1-en „szakértett” a kérdésben

„A Híradónak nyilatkozó alkotmányjogász szerint gátat kell vetni a népbutító és közerkölcsrontó tévéműsoroknak. Ifj. Lomnici Zoltán szerint az is elgondolkodtató, hogy az az RTL Klub, amely a migráció kapcsán feltűnően érzékeny, a magyar családokat már nem veszi figyelembe.

Mint mondta, az RTL-nél nem most először fordul elő, hogy főműsoridőben, szeméremsértőnek minősíthető tartalmat sugároz. Hozzátette: a produkció azon túl, hogy morálisan aggályos, médiajogi szabályokba is ütközhet, a csatorna pedig akár súlyos bírságra is számíthat. (…)

A szeméremsértés a nemi erkölcs ellen elkövetett bűncselekmény, amely 3 évi szabadságvesztést is vonhat maga után. Ide tartoznak a különböző obszcén megnyilvánulások és a testrészek mutogatása.”

Kaparós sorsjegytől technikai koalícióig – ez volt a jelöltek vitája

Határozottan kizárták a koalíciót a Fidesszel az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltjei az RTL Klub által rendezett vitán. Karácsony Gergely kaparós sorsjegynek nevezte a Jobbikot, ő és Szél Bernadett is bízik még visszalépésekben, Vona Gábor ezt elutasította.

A Baló György által vezetett vitán Karácsony Gergely biztosnak nevezte, hogy a baloldal több szavazatot szerez a Jobbiknál, és arra készül, hogy a demokratikus ellenzéki pártok abszolút többséget szerezve koalíciós kormányt alakítanak, és

a Jobbik segítségével módosítani tudják a kétharmados közjogi törvényeket,

amelyek az Orbán-rendszer ketrecét jelentik.

Szél Bernadett egy technikai koalíció lehetőségét vetette fel vitapartnereinek, hasonlót ahhoz, amelyet Karácsony 2012-ben javasolt. Szerinte ugyanis az ellenzéki pártok túl messze állnak egymástól ahhoz, hogy együtt kormányozzanak. Karácsony Gergely válaszában nem zárta ki a technikai koalíció lehetőségét, ugyanakkor Vona Gábor azt mondta,

a Jobbik nem működne együtt a baloldallal, csak az LMP-vel és a Momentummal,

mert szerintük az országnak megújulásra van szüksége.

Karácsony Gergely a Jobbik néppártosodására vonatkozó kérdésre válaszolva

kaparós sorsjegyhez hasonlította Vona Gábor pártját,

amelytől szerinte korábban nem volt idegen a gyűlölet politikája, a választók ezért nem lehetnek biztosak a folytatásban.

Vona Gábor válaszában elfogadta Karácsony Gergely hasonlatát, de szerinte a Jobbikkal akár nyerhetnek is a választók, szemben az MSZP-s és a fideszes sorsjeggyel, amelyet már háromszor lekapartak, és nem nyert. A Jobbik elnöke ismételten azt mondta: hajlandó bocsánatot kérni azoktól, akiket korábban megsértettek, és szerinte most már Orbán Viktor miniszterelnökön kívül senkinek nincs oka félni tőlük, mert a javukra változtak, az elmúlt években pedig mindig a demokrácia védelmében léptek fel a kormánnyal szemben.

Szél Bernadett erről azt mondta, hisz abban, hogy az emberek meg tudnak változni, még ha ez pártok esetében nehezebb is. Ő is és Karácsony Gergely is, ugyan konkrétumok említése nélkül, de utalt arra, hogy

további jelöltek visszalépése is megtörténhet még.

Az erről szintén megkérdezett Vona Gábor azt mondta: számukra erkölcsileg és taktikailag sem éri meg sehol sem a visszalépés, ugyanakkor szerinte a választók bölcsessége miatt valószínűsíthetők az átszavazások. Szerinte a visszalépésekről az elmúlt napokban folytatott vita kaotikus helyzetet teremtett, mire Szél Bernadett emlékeztette, hogy a megegyezéssel várhatóan több képviselői helyet elvesznek a Fidesztől.

„A szavazók nem birkák, hogy terelgessék őket”

– ezt Karácsony Gergely mondta, aki mindenhol a saját jelöltjük támogatására szólította fel a választókat (illetve, ahol visszaléptek, akkor azokéra, akik javára ezt megtették), és szerinte igyekeztek mindenhol világos helyzetet teremteni, hogy ki számít az esélyes jelöltnek. Nem szeretné, ha a Jobbik kerülne többségbe, ugyanakkor azt is mondta: „nem fog a kardjába dőlni”, ha a Jobbik minél több helyet elvesz a Fidesztől.

Az átszavazással kapcsolatban egyébként Vona Gábor azt mondta: a választókra bízza a döntést, de persze a Jobbik jelöltjeit ajánlja.

Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy az emberek többsége az élet minden területén változást szeretne, amennyiben pedig ő vezethetné az országot, akkor legfontosabb feladatának azt tartaná, hogy befektessen az emberekbe, vagyis például javítsa az oktatás színvonalát, emelje a béreket és növelje a szociális biztonságot.

Vona Gábor szerint

a mostani választás két generációra eldöntheti Magyarország sorsát,

a Jobbik ezért egyszerre védené meg az országot a bevándorlástól és attól, hogy fiatalok százezrei vándoroljanak külföldre, emellett elszámoltatná a Fideszt, és egy szakértői kormánnyal felszámolná a korrupciót.

Szél Bernadett azt mondta, hogy amennyiben az LMP-nek erős jelenléte lenne a parlamentben, akkor a kormány a jövőben nem nyúlhatna át az emberek feje felett, hanem partnerként kezelné őket, továbbá javítanák az oktatás és az egészségügy színvonalát, és elszámoltatnák az elmúlt 28 év politikai vezetőit.

Arról is beszélt, hogy az LMP visszalépne a paksi bővítéstől, a személyi jövedelemadót pedig háromsávossá tennék, amivel szerintük a társadalom 90 százaléka jobban járna. Karácsony Gergely hazaárulásként jellemezte a jelenlegi paksi szerződést, ezért azt ők is felbontanák, a minimálbért szintén adómentessé tennék, a legtöbbet keresők adókulcsát pedig növelnék. A Jobbik elnöke úgy fogalmazott, hogy győzelmük esetén felülvizsgálnák a paksi szerződést, a munkát terhelő adókat pedig csökkentenék. Megerősítette, hogy a Jobbik választási veresége esetén lemond a pártelnökségről.

Magyarország 2017 (8.) – Amikor a kutya azt harapja meg, akit védenie kellene

Sorozatunk legutóbbi írásában a fékek és ellensúlyok rendszerének kiiktatásáról értekeztünk, arról egészen pontosan, hogy milyen szisztematikusan számolta fel a Fidesz 2010-es uralkodása óta mindazokat az intézményeket, amelyek arra lennének hivatva, hogy korlátozzák a kormány törvényeken túlnyúló törekvéseit. A felszámolás szó persze így nem pontos, hiszen a szervezetek léteznek, de szinte kivétel nélkül fideszes befolyás alatt, fideszes vezetőkkel és tagokkal. A törvényeket meg a kormánypárt úgy alakította, kihasználva a kétharmados többségét, vagy ennek híján jogi trükkökkel, hogy formálisan minden megfeleljen a paragrafusoknak.

Amikor az ellensúlyokról szóltunk nem említettük annak egy fontos alkotó elemét, mégpedig a médiát. Azt a médiát, amelynek alapvető feladata lenne kritikusan viszonyulni a kormányzathoz, eljátszani – klasszikus kifejezéssel élve – az őrkutya szerepét. Tankönyv szerűen úgy is leírhatnánk, hogy a csatornáknak (nem pusztán a televíziókat értjük most a csatornák alatt) függetlennek kell lenniük, hozzá lehessen férni, és tartalmilag sokszínűek legyenek. Ha ezek biztosítva vannak, akkor válik az adott média megbízhatóvá, kritikai szelleművé és eredetivé. És, ezek együtt adják meg a sajtó szabadságának érzését.

Anélkül, hogy hosszas elméleti fejtegetésekkel untatnám az olvasót, mégis muszáj megállnunk néhány szó erejéig ennél a kérdésnél. Vagyis annál, hogy van-e ma Magyarországon sajtószabadság? Kormánypárti politikusok, és a hozzájuk rendelt újságírók közkeletű állítása ezzel kapcsolatban az, hogy persze: Magyarországon teljes a sajtó szabadsága, hisz – lám – minden kritika megjelenhet, ezt az írást sem cenzúrázza senki, bárki szabadon alapíthat tévét, rádiót, újságot, és abban azt mond el a kormányról is, amit akar. És tényleg így van, senki nem áll útjába az ilyen törekvéseknek. Csakhogy a szabadság nem pusztán ebből áll, különösen nem, ha az állam, vagy az állam által delegált látszólagos tulajdonosok lépnek be a piacra. Ez esetben ugyanis azonnal felborul az egyensúly, a közpénzekkel kitömött kvázi tulajdonosok olyan aránytalanságot alakítanak ki, amelyben egyfajta vélemény válik dominánssá, a többi szereplő véleménye, hangja marginalizálódik; egyszerűen versenyképtelenné válnak. Nem pusztán azzal, hogy a forrásaik sokkal kevesebb lehetőséget biztosítanak számukra, miáltal a hírversenyben, vagy a tényfeltárásban, másként tehát az őrkutya szerepben eleve gyengébb teljesítményre képesek, mint arra szükség volna, hanem mert az információhoz való hozzáférésben, a terjesztésben, a tartalmi sokszínűségben színvonal alattit nyújtanak.

Ma Magyarországon a média mintegy kilencven százaléka egyértelműen a kormány befolyása alatt áll, de a látszólag független, vagy ellenzéki sajtó egy része is kormányzati köldökzsinóron keresztül létezik. Lényegében megszűnt a közszolgálat; sem az állami televízió, sem a rádió nem nevezhető közszolgálatinak, de még a Magyar Távirati Iroda sem. Ezeken a helyeken a híreket megszűrik, manipulálják, és mindenkor az orbáni hatalom akaratának megfelelően tálalják, vagy hallgatják el. A közpénzből működtetett televízió megszállta a sportversenyeket is, a fontosabb, nézettebb eseményeket monopolizálta, hogy a közvetítések szünetében kormányzati propagandával, vagy hirdetésekkel befolyásolja a nézőket. Az állami rádió olykor a miniszterelnök házi adójaként működik, valahova a morgóra sodorva a politikai ellenzék tagjait. A politikai műsorokat programba iktató további országos csatornák közül az Echo tv a kormányfő földijének, a sokszoros milliárdossá tett Mészáros Lőrinc kezébe került, vele szemben a Hír tv és az ATV sorakozik fel, az előbbi mindenféle állami hirdetés nélkül.

A nyomtatott sajtó nagy áttörését hozta 2017; az összes vidéki napilap a kormány befolyása alá került, és ha ez hozzátesszük, hogy 2016 végén a Népszabadságot kiirtották a piacról, miáltal a Népszava a maga 20 ezer környéki eladott példányszámával lett a legnagyobb országos terjesztésű napilap, lehet némi fogalmunk arról, hogy az ennél nagyobb számban eladott helyi lapok, miért voltak olyan fontosak a végrehajtó hatalomnak. Vidéken jószerivel alig hall más hangot az állampolgár, mint a kormányét, kiváltképp ha ehhez hozzátesszük: ma nincs már olyan kereskedelmi rádió, amely országos lefedettségű lenne, illetve a Vajna birtokába került Rádió1-en keresztül mégiscsak: a TV2 tulajdonosa sorban vásárolja fel és kapcsolja be hálózatába a vidéki stúdiókat, ügyesen kijátszva a törvény betűjét, de főként a szellemét, látszólag helyi frekvenciát működtetve, de valójában országossá duzzasztva, MTI híreket használva.

És ha már TV2: a most húszéves kereskedelmi csatorna vállal mindenféle nemtelen szerepet, annak érdekében, hogy lejárassa az ellenzéket és támogassa a kormánypártot. Jó okkal teszi: ha Vajna magára maradna temérdek hitellel, amit a vásárláshoz biztosítottak neki, és a képernyőről eltűnnének az állami hirdetések, szinte azonnal csődbe jutna. A TV2-vel szemben jelent némi ellensúlyt az RTL Klub; egy újabb kétharmados Orbán-győzelem esetén aligha maradna érintetlenül. Gondoljunk csak a miniszterelnök többször is elhangzott kijelentésére, miszerint a médiát is nemzetivé kell tenni, vajon mi következik ebből. E pillanatban ugyanis jószerivel már minden magyar kézben van, az RTL Klub viszont továbbra is német tulajdonban. Ezek alapján viszont megkockáztatható, hogy Orbán az RTL Klub jövőjét jövendölte meg; azt is szeretné valamelyik kötélbarátja kezében látni. (Simicskától hallhattunk is erre vonatkozó utalást.)

Beszéltünk tévékről, rádiókról, napilapokról és láthattuk, miként tette rá a kezét ezekre a média-típusokra a kormány. Orbán, saját internetes alulképzettsége okán, meglehetősen szabadon hagyta a világhálót, egészen mostanáig. De itt is bekövetkezett a változás: egyre nagyobb teret hódit itt is a kormányzat, sokkal nagyobb pénzt mozgatva meg, mint a vetélytársak. Az origo bekebelezése után a bulvár-politika öszvér portálok létrehozása volt napirenden, folyamatosan növelve a szerepüket a kormányzati propagandában, elsősorban a menekült témában.

Összességében tehát, bár Orbán nemzeti, vagy magyar médiatulajdon szükségességéről beszél, amit mond az nem más, mint retorikai fogás. A hazai sajtó kilencven százaléka nem nevezhető sem nemzetiinek, sem, ha úgy tetszik magyarnak: a kormány akaratát tükrözi vissza, az ő kezéből eszik, voltaképpen ő a tulajdonos. Ez a fék, vagy ellensúly egyáltalán nem működik, egyszerű propagandaeszközzé silányult, semmilyen módon nem szolgálja a demokratikus rendszer működését. Ha tehát igaznak véljük az első állításunkat, azt tudniillik, hogy a Fidesz szisztematikusan számolta fel a fékek és ellensúlyok rendszerét, akkor a következtetésnek is igaznak kell lennie: ezek nélkül nem létezik demokrácia. Az újabb következtetés pedig nem lehet más, mint annak megállapítása: ma Magyarországon nincs demokrácia.

Vége.

A sorozat korábbi cikkei:

Magyarország, 2017 (1.) – A lázadás éve – Soros ellen

Magyarország 2017 (2.) – Orbán az isten, és senki más

Magyarország, 2017 (3.) – Jelenetek a bábok életéből

Magyarország, 2017 (4.) – Új év, új remények nélkül

Magyarország, 2017 (5.) – Elég összeG-zni Orbánt?

Magyarország 2017 (6.) – Soros-bérencek és hazaárulók

Magyarország 2017 (7.) – Orbán eltakarította a fékeket és ellensúlyokat

Simicska Orbánnak: És akkor itt closing

„Ott amikor elmondta, kijött a száján a Roszatom, ránéztem, és akkor rájött, hogy hibázott, ezt a mondatot nekem nem mondhatta volna el. Akkor egy darabig néztük egymást. Azt mondtam, hogy végiggondolom az egészet, és üljünk le egy hét múlva. És akkor leültünk, és mondtam, hogy a véleményem nem változott, ebben én nem tudok részt venni. És akkor itt closing”.

Ezt mondta Simicska Lajos az RTL Klubon közzétett interjúban. Képzeljük magunk elé a szituációt. Ül két férfi, egy héttel a Fidesz 2014-es választási győzelme után. Két férfi, akik mindent tudnak egymásról. Együtt indultak, ugyanabból a egyetemi kollégiumi szobából, ott tervezték, hogy egyszer majd minden az övék lesz. Az övék és családtagjaiké.

Simicska volt az ész, ő kitalálta ki, hogyan lehet sok pénzt keresni. Akkor még nem használták a Matolcsy által később szabadalmaztatott kifejezést, hogy a pénz elveszítette közpénz jellegét.

Akkoriban még lopásnak mondták a lopást.

De a lényeg már akkor is az volt. A rendszer. Simicska kitalálta, és Orbán működtette. Simicska felépítette Orbánt, Orbán hagyta, hogy Simicska megszedje magát. Tudta, ha a Lajos elégedett, akkor ő sem járhat rosszul.

A rendszer működött, a Kaya Ibrahim és Joszip Tot ellopott útlevelével megfújt milliók – köztartozásos Fidesz-közeli cégek eladása révén – csak amatőr ujjgyakorlatok voltak a későbbiekhez képest.

Aztán valami megromlott a két férfi között. Orbán erről nem mond semmit. Még csak le sem törölte arcáról a köpést, amikor egykori barátja azt mondta rá, hogy geci. Nem négyszemközt mondta ezt, újságnak nyilatkozta. Teli lett vele a sajtó. Ettől kezdve mindenki tudja, hogy Simicska azt mondta Orbánról, hogy geci.

Ez a magyar nyelvben nem szép szó, jobb kocsmában kevesebbért is vertek már agyon embert.

Mindez nem egészen egy évvel azután történt, hogy Simicska Lajos azt mondta Orbánnak: “És akkor itt closing”. Befejeztük, vége.

Azt követően mondta ezt Lajos Orbánnak, amikor utóbbi kifejtette neki, hogy miképp fogja felszámolni Magyarországon a jogállamot. Miként készül eltiporni a szólásszabadságot, hogy ne legyen olyan hely, ahol megírhatják, elmondhatják, megmutathatják, hogy tolvajok vezetik az országot.

Simicska állítása szerint az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor Orbán közölte vele: megveteti a Roszatommal az RTL Klubot. Nem azt mondta, hogy de jó lenne, ha a Roszatom megvenné a tévécsatornát, hanem azt, hogy megveteti velük. Érezzük meg a különbséget: utóbbi nem óhaj, vágyálom, hanem kijelentő mód. Azt jelenti, hogy aki ezt mondja, olyan helyzetben van, hogy mondhat ilyet. Odaszól a Roszatomnak, esetleg Putyinnak, gyerekek, kellene nekem ez az RTL Klub. Még nem tudom, mi a tervem vele, lealjasítom, mint a TV2-t, esetleg bezárom, mint a Népszabadságot.

De vegyétek meg, mert momentán nincs rá pénzem. Lenne, de annak egy része Mészáros Lölőnél van kihelyezve. Garancsi Istvánnál, Vajna Tímea férjénél, a saját lábon álló vejemnél.

Próbálom elképzelni a két férfit, amint ülnek valahol és nézik egymást. Simicska azt mondta erről a találkozásról, hogy amikor Orbán kifejtette neki, mit akar, azt gondolta magában: Ez nem biztos, hogy normális.

Hogy Orbán mit gondolt, talán nem tudjuk meg soha. Ha mondaná, akkor sem lehetnénk biztosak abban, hogy igazat mond. De nem is mondja, mert nem áll szóba senkivel. Legújabban a közrádióban az őt kérdező mikrofonállványt is lecserélték – korszerűbbre, megbízhatóbbra. Pedig alkalmas volt az is, de lett nála jobban megfelelő.

Nem tudni, hol találkozott a két férfi: Orbán felcsúti dácsájában, vagy egy világtól elzárt, nagyon elegáns étterem különtermében. Esetleg valahol máshol, talán Simicska valamelyik birtokán futottak össze.

Vajon akkor sejtették-e, hogy ez lesz az utolsó találkozásuk? Vajon tényleg ez volt az utolsó találkozásuk?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK