Kezdőlap Címkék Románia

Címke: Románia

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 31. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Magyar Idők közölte velünk, hogy érdektelenségbe fulladt a Brüsszeli Soros-szeánsz. A PestiSrácok olvasói is megtudhatták, hogy az ellenzék hiába akarta kizáratni Magyarországot az EU-ból. A 888 megírta, hogy Románia csicskaország, hiszen kész befogadni a migránsokat.

Orbán Viktornak szobrot kellene emelni

Érdektelenségbe fulladt a Magyarországról szóló európai parlamenti vita Brüsszelben, csupán harminc képviselő volt kíváncsi a hazánk ellen folytatott támadássorozat újabb epizódjára.

A balliberális képviselők a már jól ismert bírálatokat ismételték meg, de akadt olyan politikus is, aki szerint Orbán Viktornak szobrot kellene emelni, mert megvédi a határokat.

Deutsch Tamás fideszes képviselő az ülés után úgy fogalmazott, hogy az Európai Parlament a választási kampány miatt vette újból napirendre a magyarkérdést. Deutsch Tamás aláhúzta azt is, hogy „fájdalmas volt látni, hogy az ellenzék jobban gyűlöli Orbánt, mint szereti a saját hazáját”. (Magyar Idők: Érdektelenségbe fulladt a Brüsszeli Soros-szeánsz)

Az ellenzék az otthoni gyenge formáját áthozta Brüsszelbe is

Magyarország, mint siralomház, vagyis az újrabszolgák újországa, ahol a hatalom fegyveres verőlegényei tartják rettegésben az ellenzéket – így acsarkodtak a magyar ellenzékiek szerdán az Európai Parlamentben, ahol Judith Sargentini holland zöld képviselő és társai kezdeményezésére ismét a magyar jogállamiság horrorisztikus helyzetéről vitáztak. Sargentini azt követelte, hogy az Európai Tanács haladéktalanul kezdje meg a 7-es cikk szerinti elmarasztaló eljárást Magyarországgal szemben. A DK-s Niedermüller Péter azonban tovább ment: ő egyenesen kizáratná hazánkat az EU-ból.

Szájer József fideszes EP-képviselő szerint a szeptemberi vita ismétlődött meg, csak tíz fokozattal mélyebb színvonalon. “Úgy tűnik, az ellenzék az otthoni gyenge formáját áthozta Brüsszelbe is” – mondta Szájer. (PestiSrácok: Az ellenzék hiába akarta kizáratni Magyarországot az EU-ból, még az övéik sem voltak kíváncsiak rájuk)

Románia tövig benyal a migránspártoló országoknak

A több mint 100 éve megfelelési kényszerben szenvedő Románia a függetlenségének teljes elveszítését úgy koszorúzza meg, hogy tövig benyal a migránspártoló országoknak.

A román belügyminisztérium azt állítja, hogy ők eddig is migránspártiak voltak, de szándékuk jeleként be is fogadnák azt a 47 menekültet, akik az olasz felségvizeken rekedtek.

A tárca szerint „a migránsok egy részének befogadására való hajlandóság kifejezése tulajdonképpen igazolása az EU-tagállamok közötti szolidaritás elvének a migrációs jelenség kezelése érdekében, amely elvet a román EU-elnökség is támogat.”

Miközben Románia megpróbálja azt a látszatot kelteni, hogy egy toleráns, működő nemzetállam, a valóság némiképp ellentmond ennek. Épp most szüntetik meg a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen a magyar szakirányt. Az országból pedig hárompercenként lelép egy ember. (888: Csicskaország: Románia kész befogadni a migránsokat)

Az amerikai hadügy és a Dacia Sandero beszerzés

0

A korrupció teljesen átszövi a kelet-európai régiót,  ráadásul csak a szavak szintjén küzd ellene az EU, de még az Egyesült Államok is. Ha az érdek megkívánja félre fordítják fejüket, sőt előfordul, hogy maguk is részt vesznek benne.

Hogy lehet az EU elnöke Románia, ha Magyarország és Lengyelország útját járja?

Ezt a kérdést feszegeti a párizsi Le Monde, mely arra emlékeztet: Jean-Claude Juncker szerint Románia nem alkalmas arra, hogy az Európai Unió soros elnöke legyen. Az egész régióban általános a korrupció – mutat rá a New York-i Bloomberg. A helyi elitek pedig nem tesznek mást minthogy igyekeznek elfedni a kínos valóságot: míg ők egyre jobban élnek, addig a lakosság messze az uniós szint alatt vegetál. A Bloomberg egy konkrét példán mutatja be, hogy mire gondol:

Miért vett a Pentagon egy Dacia Sanderot a román hadügyminisztériumnak?

New Yorkban a Bloomberg portál kiszúrta, hogy az amerikai katonai költségvetésből egy Dacia Sanderot vesznek a bukaresti hadügyminisztériumnak. Az Egyesült Államok katonai költségvetése 717 milliárd dollár – minden eddigi rekordot megdönt. Valahogy elszámolni a hatalmas katonai kiadásokkal évek óta nem sikerül Washingtonban. A korrupciót ugyanis ritkán rögzítik írásban mint a Dacia Sandero esetében. Jim Mattis, az épp most távozó hadügyminiszter mégiscsak személyesen vállalta fel az ügyet: azt írta a szenátusnak, hogy ezzel megkönnyítik az USA és Románia kapcsolatait és a közvéleményt kedvezően befolyásolják. A furcsa csak az, hogy mindezt a US Navy költségvetéséből teszik. Egy 2,9 millió dolláros csomag része, melyet az amerikai flotta nápolyi központja utalt ki. Hivatalosan ebből az összegből a nagy amerikai rakéta támaszpont körüli utakat építik meg. Deveselu mellett épül  a nagy amerikai rakéta támaszpont, melyről célba lehet venni Oroszországot éppúgy mint a Közel Keletet. Ahol a törökök mind kevésbé megbízható szövetségesei az Egyesült Államoknak. Nem úgy mint Románia.

Liviu Dragnea részt vett Trump beiktatásán, ahova egyetlen külföldi politikust sem hívtak meg

A kiskirály, aki a háttérből irányít, mert perei miatt nem lehet miniszterelnök, tökéletesen tisztában van azzal, hogy az Egyesült Államoktól függ politikai jövője. Az USA nagykövetsége ugyanis Obama elnök idejében aktívan támogatta a korrupció ellenes ügyészség munkáját Bukarestben. Le is buktattak több minisztert. Liviu Dragnea-nak két korrupciós pere is van.

Dragnea kész káoszba taszítani Romániát csakhogy a bőrét mentse

Ezt nyilatkozta Dan Lungu író és szenátor a párizsi Le Monde tudósítójának. Az ellenzéki politikus egy új szervezet, a Mentsük meg Romániát (USR) szenátora. Szerinte Románia politikai életének irányítója tudatosan építi le a jogállamot, mely az ő politikai jövőjét fenyegeti. A korrupcióellenes ügyészség vezetőjét Klaus Johannis elnök kénytelen volt leváltani miután az Alkotmánybíróság kötelezte őt erre. Dragnea emberei támadják  az ügyészséget is, sőt magát a főügyészt szeretnék leváltani. A nemzeti szuverenitásra hivatkoznak, mondván a korrupciós vizsgálatokat kívülről ösztönzi az Európai Unió és az Egyesült Államok.

Nem emlékeztet mindez a magyar és a lengyel modellre?

A párizsi Le Monde szerint Románia egyértelműen követi Magyarországot és Lengyelországot ezen az úton. Csakhogy Románia január elsejétől az Európai Unió soros elnöke! Ebben az időszakban kellene vizsgálatot indítania a jogállam leépítése miatt Lengyelország és Magyarország ellen az Európai Uniónak – írja a Le Monde, amely nemigen látja a különbséget Orbán Viktor, Jaroslaw Kaczynski és Liviu Dragnea között annak ellenére, hogy az előző kettő jobboldali húrokat penget míg a román kiskirály annak a szociáldemokrata pártnak az erős embere, amely Ceausescu kommunista pártjának a jogutóda.

A korrupciós vizsgálatoktól való félelem mintha felülírná a politikai elveket

Ez nemcsak a posztkommunista államokban van így, de ebben a régióban kristálytisztán megmutatkozik, hogy az értékrendre hivatkozás nem más mint üres blöff, a hatalom mindenütt a saját érdekeit védelmezi – változó fedő szöveget alkalmazva.

Mi lesz így az Európai Unióval?

A román elit szereplése olyan mint egy rossz vígjáték – állapítja meg a Deutsche Welle közszolgálati portál újévi elemzése arról az országról, mely ebben a félévben az Európai Unió elnöke lesz. Nem kell-e aggódni emiatt? Nem – válaszolja a Deutsche Welle román szakértője, aki szerint az elit zűrzavaros belháborújában Klaus Johannis elnök meg tudja akadályozni azt, hogy túlságosan elfajuljanak a dolgok. Klaus Johannis elérte, hogy Nagyszeben, ahol sokáig polgármester volt, Európa kulturális fővárosa lett. Megszervezheti az uniós csúcsot is Erdélyben. A soros elnöknek amúgy sincs sok más tennivalója. Különben is: ennek a félévnek a legfőbb problémája a brexit. Ebben pedig a nagyhatalmak is teljesen tanácstalanok. Brüsszel és London egyaránt leszerepelt, megoldás pedig még csak nem is körvonalazódik. Az pedig, hogy Romániában a korrupció az úr nem számít vadonatúj felismerésnek sem az Európai Unióban, sem az Egyesült Államokban. Különben miért is venne a Pentagon egy Dacia Senderot a bukaresti hadügyminisztériumnak?!…

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 11. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Fidesz szerint a brüsszeli bevándorláspárti többség áterőszakolta a migránsvízumot, mert még több bevándorlót akarnak az Európai Unióba hozni. Az Origóból megtudhatjuk, hogy magyargyűlölő, pogromot szervező párt tagja volt Soros romániai embere. Az is kiderült, hogy a francia filmek a migránspropagandát szolgálják.

Még több bevándorlót akarnak az Európai Unióba hozni

A brüsszeli bevándorláspárti többség áterőszakolta a migránsvízumot, amivel még több bevándorlót akarnak az Európai Unióba hozni – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója a közmédiának nyilatkozva kedden Budapesten.

Hidvéghi Balázs elmondta: az Európai Parlament bevándorláspárti többsége kedden ismét szavazásra bocsátotta a migránsvízum kérdését és „ezúttal számukra kedvező eredmény született”. Úgy tűnik, Brüsszelben a migrációs ügyekben „addig kell újra és újra szavazni, amíg a bevándorláspártiaknak kedvező eredmény meg nem születik”. Megjegyezte: nemcsak az eljárás elfogadhatatlan és antidemokratikus, de a javaslat tartalma, a migránsvízum is az.

Mint mondta, az elfogadott határozatban arra szólították fel az Európai Bizottságot, jövő év március végéig, tehát még az európai parlamenti (EP-) választások előtt alkosson rendeletet, amely legális beutazási lehetőséget biztosít a migránsoknak.

Ez elfogadhatatlan, a döntés gyakorlatilag kapunyitást jelent a gazdasági migránsok tömegei előtt, megkönnyítené beutazásukat az Európai Unió területére, bármiféle érdemi, előzetes ellenőrzés nélkül – fogalmazott. (MTI: Fidesz: a brüsszeli bevándorláspárti többség áterőszakolta a migránsvízumot)

Soros romániai embere magyargyűlölő

Egy kolozsvári hetilap tényfeltáró riportjából kiderült, hogy Soros György legfőbb romániai szövetségese, Dacian Cioloș volt kormányfő, a Románia Együtt Mozgalom (RO+) megalapítója, a 90-es években a magyarellenességéről hírhedtté vált szélsőjobboldali kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar pártjának, illetve a halálos áldozatokkal járó marosvásárhelyi magyarellenes pogromot (Fekete Március) szervező Vatra Românească (Román Tűzhely) nevű neofasiszta szervezetnek a tagja volt. Most pedig Macron és Verhofstadt liberális EP-frakciójához csatlakozott, ahol tárt karokkal várták.

Cioloş Soros György embere, aki rövid miniszterelnöki ciklusát is részben a spekulánsnak köszönhette, ugyanis az után került hatalomra – választások nélkül -, hogy több külföldről támogatott civil szervezet megbuktatta Victor Ponta akkori szociáldemokrata kormányfőt. (Origo: Magyargyűlölő, pogromot szervező párt tagja volt Soros romániai embere)

A francia filmek a migránspropagandát szolgálják

A migránspropaganda azt mondja, hogy még egy dzsihadista is lehet szeretetre méltó – írja a 888-on megjelent cikkében Gábor László, az Origo főszerkesztője. A francia filmeket elemezve azt írja, hogy novemberben valósággal elárasztották propagandafilmekkel a mozikat. Négy hét, négy új migránspropaganda-premier.

Bevándorláspárti filmeket csináltatni nem nehéz, nézőket behajtani a mozikba már komplikáltabb. Egy elviselhetetlen válságban lévő ország elnökeként magát bevándorláspártinak mondani nagyon könnyű, ráadásul még igaz is. Hogy állampolgárai, a francia emberek kövessék ezen az úton, még komplikáltabb. Sőt, úgy gondolom, lehetetlen. Májusban ez ki is fog derülni. (888: Agymosás)

Románia leggazdagabb magyarjai 2018-ban

0

Ebben az évben 10 magyar fért fel arra a listára, amelyen a Capital minden évben bemutatja az ország 300 leggazdagabb emberét. Idén legalább 22 millió eurós vagyon kellett ahhoz, hogy labdába lehessen rúgni. A leggazdagabb romániai magyar ezúttal is, nem meglepő módon Teszári Zoltán lett. A titokzatos milliomos vagyona hatszor nagyobb, mint a második leggazdagabb romániai magyaré.

 

1.Teszári Zoltán (3. az összesített listán)

Vagyon: 600-620 millió euró

Kor: 48 év

Lakhely: Bihar megye

Soha nem adott interjút, fotót sem igazán lehet készíteni róla. Az egyetlen nyilvános szereplése is 2002-re nyúlik vissza, amikor egy üzleti gálán „Az év reménysége” díjjal tüntették ki. Az akkor kapott díjra viszont eléggé rászolgált: Teszári 48 éves korára egy valódi vállalatbirodalmat épített fel. Sorozatban második éve Teszári Románia harmadik leggazdagabb embere. Évek óta messze ő a leggazdagabb romániai magyar.

Az üzletember fiatalkorában cselgáncsozott, képviselte Romániát az 1990-es Európa Bajnokságon. Miután abbahagyta a versenysportot, Ludescher Csabával vállalkozni kezdett. Társával kezdetben fagylaltot árusítottak, majd megalapították a fagylaltpor és ostyák előállításával foglalkozó Rubin&King-et. A fagylaltbiznisz után előbb a TVS Holding nevű cégben volt érdekelt, majd egy társával megalapította a Kappa nevű telekommunikációs vállalatot. A cégből azért szállt ki, mert míg a többi részvényes kizárólag a bukaresti piacban gondolkodott, Teszári sokkal inkább országos léptékű vállalatot szeretett volna felépíteni, ezért 1997-ben létrehozta saját telekommunikációs cégét, az RCS-t.

A hatalmas sikert ez a döntés hozta meg számára. A Capital kiemeli, hogy Teszári abban is kiemelkedik a többi listán szereplő milliomos közül, hogy szolgáltatásai révén a talán ő van a legtöbb hazai háztartásban jelen. A vállalata hatalmas utat járt be, 2017-ben kifejezetten jó pénzügyi adatokat jelentett, és túl vannak egy tőzsdei bevezetésen is, amelyet a hazai börze legnagyobb olyan listázásának neveznek, amelyet egy magánkézben levő vállalattal hajtottak végre.

A vállalat üzleti forgalma 475,8 millió euró. Négy piacon összesen 14 millió „bevételt generáló egységgel” számolnak. Év végére a becslések szerint a vállalat optikai hálózata 7 millió háztartásban lesz jelen Romániában és Magyarországon.

  1. A Mudura család (51.)

Vagyon: 95-100 millió euró

Lakhely: Bihar megye

A Mudura család a tulajdonukban levő nagyváradi Lotus Center mellé nemrégiben megvásárolta a csődben levő Oradea Shopping City kereskedelmi központot is. Az augusztusban zajló tranzakció értéke elérte a 8 millió eurót.

  1. Pálfi Miklós

Vagyon: 70-72 millió euró

Kor: 60 év

Lakhely: Bukarest

Pálfi Miklós a Romaqua Csoport alelnöke és kisebbségi tulajdonosa. A vállalatcsoport részvényeinek 30,7%-át birtokolja. A Capital szerint Pálfi a kilencvenes évek végén üzlettársával, Octavian Creţu üzletemberrel először gyógyszergyártó vállalatokat vásárolt volna meg, de a tárgyalások sikertelensége után végül egy volt állami vállalatot, a borszéki ásványvizet palackozó Borsec nevű céget vették meg.

  1. Gadola István (140.)

Vagyon: 40-42 millió euró

Kor: 65 év

Lakhely: Kolozs megye

A Capital szerint az elmúlt évhez viszonyítva 5 millió euróval növekedhetett Gadola István vagyona. Gadola két társával, Péter Pállal és Ioan Soceával alapította a kolozsvári székhelyű Energobit nevű vállalatot. 2012-ben a lengyel Innova Capital befektetési vállalat megvásárolta a három alapítótól az energetikai vállalat részvényeinek jelentős részét. Gadola másik két alapítótársával egyetemben 20 millió eurót kapott a részvényeiért, s bár továbbra is tulajdonosok maradtak a cégben, részesedésük elenyészőnek volt mondható.

  1. Pászkány Árpád (160.)

Vagyon: 35-37 millió euró

Életkor: 47 év

Lakhely: Kolozs megye

  1. Bara Levente (200.)

Vagyon: 30-32 millió euró

Kor: 42 év

Lakhely: Fehér megye

  1. Korponay Ferenc (228.)

Vagyon: 27-30 millió euró

Kor: 51 év

Lakhely: Máramaros megye

  1. Péter Pál (231.)

Vagyon: 25-27 millió euró

Kor: 66 év

Lakhely: Kolozs megye

  1. A Szász testvérek (242.)

Vagyon: 25-27 millió euró

Lakhely: Maros megye

  1. A Pál család (267.)

Vagyon: 23-25 millió euró

Lakhely: Hargita megye

(Transindex)

Kibékülni a hétköznapokban kell

0

Szóval december 1-je, ahogyan azt ma ünneplik, nem a mi ünnepünk, de azért tiszteletben tarthatjuk, és akkor járunk el helyesen, ha nem kapcsolunk hozzá, olyan, a populista politikai diskurzust szolgáló képeket és attitűdöket, melyek nem oda tartoznak. Senkitől nem lehet eltagadni, hogy nemzeti ünnepet jelöljön ki és azt megünnepelje, ez önmagában nem irányul mások ellen, a román éppúgy nem, mint a magyar, szerb, szlovák, vagy lengyel.

Az már úgy szokott lenni, hogy az ember a szülinapját “szerettei körében”, pezsgővel, vagy anélkül szokta megünnepelni, ritkán megy a szomszéd haragosához, éppen aznap megbékülni.

És persze hasonlóan minden analógiához – hogy stílusosan mondjam – a nemzeti ünnepek, olyanok, mint a családi ünnepek és évfordulók, ezek sem a kibékülésről szólnak, de sokkal inkább a győzelemről, valami rendkívüli megvalósításról. Van, ahol a családias hangulat, a meghittség és nem a grandomán külsőségek adják az ünnep lényegét, mint ahogy pl. Finnországban egy ultramodern könyvtár felavatása a századik nemzeti évforduló ünnepének központi mozzanata. Ja, és a könyvtár kulcsrakész, használható, látogatható, sőt múltat és jövőt egybefonó, szemben a “nemzeti katedrális”-nak mondott épületmonstrummal Bukarestben, mely múltba révedő giccstorzó, egyelőre “fölszentelt” építőtelep. Szákrámentum a kőművesállványon, félig aranyozott, félig csupasz és mindenestől giccses épített milliő, óriási és ezzel távol áll a máramarosi kis fatemplomok csöndes és semmiben sem hivalkodó meghittségétől, éppen, mint Makó Jeruzsálemtől. Ettől már csak egy fokkal nevetségesebb a fölnagyított “hármas facebook” jel, mely Gyulafehérvárt “ékesíti” a centenáriumtól kezdődően, ami leginkább egy antiműemléknek néz ki, és azt üzeni: “ne is nézzetek ide, itt a semmi helye van”. Persze, még ezek is jobbak, vagy legalábbis kevesebb történelemhamisítással van átitatva, mint a pesti, jogosan kontesztált, turulos.

Más kérdés, hogy mi magyarok azon ritka népek közé tartozunk, akik elbukott forradalmakat, elvesztett csatákat és kivégzéseket tudunk évente megünnepelni: ez a mi extravaganciánk. Minden esetre március idusán mi sem azzal vagyunk elfoglalva, hogy szomszéd népekkel kötendő béke hírét közvetítsük, vagy kerekasztalbeszélgetéseket tartsunk a megbékélésről. Inkább igyekszünk sajátosságunkat/magyarságunkat, történetünket, teljesítményeinket, együvétartozásunkat éltetni. Ha még inkább átéljük az ünnepet, akkor alapító mítoszokat igyekszünk újraélni, “azokat az időket“, amelyekben nemzetünk hősei “először” követték el azokat a tetteket, melyek a profán időn kívüliek, és azóta is meghatározóak közösségi életünkben. Hát így van ezzel más is.

Ezért úgy érzem, hogy téves koncepció – elhibázott diagnózis és prognózis – alapján asszociálta először a rommagyar mainstream politika, a tavaly ősztől kezdődően, a román centenárium évét a “kötelező nacionalista” megnyilvánulásokkal, melyek ellenünk irányulnának és politikai kommunikációs meggondolásból (sic!), indított útjára egy azt ellensúlyozandó projektet. Kelemen Hunor jelölte ki elsőként az irányvonalat, abból kiindulva, hogy az idei év olyan lesz, amikor magyarellenes nacionalista támadások várhatók (“neki politikusként el kell viselnie a támadásokat, de félő, hogy olyan magyarellenes hangulatot teremtenek, amit nem tudnak kezelni”), másrészt meg a kibékülés témát hozzákapcsolta az évfordulóhoz, amiből egyelőre semmi sem lett. Szóval sem eltúlzott nacionalista gesztusok nem történtek, ami volt az a megszokott trendeken belül maradt, sőt – különösen a politikai/közéleti vitákat tekintve – a románság (nemzet-e még/már egyáltalán? Fölépült-e már az a nemzetállam, melyről oly sokat ábrándoztak, de amelynek még körvonalai is ködbe vésznek, mint félkész katedrális tornyai? Van-e elég kötőanyag, vagy Kőműves Kelemen/Mester Manole legendája, mind ismétlődik itt?) – megosztottabb, mint ‘89 után bármikor, ezért nincs “igazi ünnep” sem.

Sem Kelemen Hunor, sem a Fidesz itteni fiókpártjai nem gondolták komolyan azt a kommunikációs fogást sem, hogy – elvben a gyulafehérvári nagygyűlésen 1918-ban elfogadott kisebbségpolitikai “ígéretekre” alapozva, melyekről Szilágyi N. Sándor joggal veti föl, hogy nem is igazán “ígéretek” – a centenáriumi év a román-magyar megbékélésről szóljon. Azzal a leütéssel, hogy itt román nacionalista kirohanásokra kell számítani, és ezzel azt üzenve, hogy de ők, mármint a Fidesz fiókpártjai, aztán megvédik a rommagyarságot (ami populista politikai húzásnak még éppen elmegy, gyakorlati haszna viszont nulla), valójában elejét vették mindenféle megbékélést célzó párbeszédnek. Ha ilyesmire készültek volna, először is alkalmat keresnek a párbeszédre, olyan fórumot, mely erre alkalmas, de egyáltalán, legalább jelezték volna a “román félnek”, de minden esetre a többségnek és annak a hatalomnak, melyhez a fő pártot parlamenti együttműködési paktum köt, hogy ez a szándékuk. Minden bizonnyal nem is tették viszont elindítottak egy projektet, “Ezer év Erdélyben száz év Romániában” címmel, mely éppen hogy a történelmi elsőbbség, a ius soli, elvére utal és nem az esetleges megbékélési alapot mutatja föl. Egy ilyen tervnek – mondjuk az Adenauer-De Gaulle nevével fémjelzett 1963-as francia-német megbékélési egyezményhez hasonlóan – nem a múltbeli sérelmek fölsorolására, hanem a jövőbeni közös tervek vázolására kellene, hogy hangsúlyt fektessen. Ezzel szemben indult egy új többé-kevésbé történeti portál és elkészült három része egy jó és hasznos – helyenként és egyes történészek megszólalásában informatív és eredeti is – történeti dokumentumfilmnek, mely viszont csak a magyar szempontot követi (azért még hiánypotló!) és a párhuzamos román-magyar historiográfiai valóságot tükrözi. (Gondolom sok rázós rész fog még következni, hiszen még csak a “kicsi magyarvilág”-nál tart a történeti vázlat, és kicsit úgy számol be a negyvenes évekről, mintha háború és annak borzalmai nem is lettek volna, csak árvalányhajas, kakastollas, “jó magyarvilág”).

Azután meggyőzik a magyarországi politikai mainstreamet, hogy támogasson egy magyar-román megbékélést, vagy legalábbis indítson el egy diplomáciai támogatottságú folyamatot, ezirányban. Magyarán az, hogy a jelenlegi magyar és román hatalom egyetérteni látszik az illiberalizmusban, a Romániába is begyűrűző EU-ellenességben és az idegengyűlöletben, nemhogy nem a jó irány, hanem a viszonyok további megromlását készíti elő. A román nemzeti ünnep meg nem ünneplése, legalább a diplomáciai szokásrend és a jószomszédi, közös EU és NATO-tagsági szolidaritást jelölő minimális szinten, eltávolít mindenféle megbékéléstől. Való igaz, hogy Magyarországnak és nekünk erdélyi magyaroknak sincs ünnepelnivalónk az impériumváltás századik évfordulóján. De – ahogyan azt ismét csak Szilágyi N. Sándor fejti ki, egy román portálon megjelent esszéjében ajánlja – elkezdhettünk volna arról beszélni, hogy az ünnepet nem román nemzeti ünnepnek, hanem “Románia ünnepének” kellene nevezni. Így talán minden nem román nemzetiségű állampolgár – ugyan különféleképpen, vagy más más hőfokon, de – inkább magáénak érezhetné az ünnepet.

Szóval december 1-je, ahogyan azt ma ünneplik, nem a mi ünnepünk, de azért tiszteletben tarthatjuk, és akkor járunk el helyesen, ha nem kapcsolunk hozzá, olyan, a populista politikai diskurzust szolgáló képeket és attitűdöket, melyek nem oda tartoznak. Senkitől nem lehet eltagadni, hogy nemzeti ünnepet jelöljön ki és azt megünnepelje, ez önmagában nem irányul mások ellen, a román éppúgy nem, mint a magyar, szerb, szlovák, vagy lengyel. Ha meg megbékélni akarunk, akkor viszont ne a nemzeti ünnepnapon böstörögjünk, hanem a hétköznapokban építkezzünk, keressük a közös pontokat, amire jövő épülhet, és erősítsük azokat a szálakat, melynek révén egy nagyobb egységbe tömörülve – és az EU ilyen egység lenne, legalábbis szándéka szerint – közös jövőt képzelhetünk és azután tehetünk érte. Azután meg kimondható, hogy “La multi ani!”, nem von ez le semmit magyarságunkból, de hozzátesz európaiságunkhoz.

Magyari Nándor László

Bréking nyúz, 2018. november 24. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Fidesz frakciószóvivője a Hír TV-ben elpanaszolta, Magyarország nem kap választ arra a kérdésre, hogy hány név nélküli bankkártya került a migránsokhoz és azokon mennyi pénz van. Gulyás Gergelytől pedig azt tudhattuk meg, hogy a Soros-Sargentini jelentés az eltérő gondolkodást bünteti. A 888 leleplezte, hogy a baloldali féknyúz lapok a románok iránt rajonganak.

Halász János szerint hatalmas nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek a migránskártyák

Brüsszel önti az uniós állampolgárok pénzét a migránskártyákra, de Magyarország nem kap választ arra a kérdésre, hogy hány darab név nélküli bankkártya került a migránsokhoz és azokon mennyi pénz van – mondta a Fidesz frakciószóvivője.

Halász János szerint hatalmas nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek a migránskártyák, mert terrorcselekményekre is felhasználhatják. A politikus hozzátette: az egyik nyilvános brüsszeli beszámoló szerint csak tavaly 58 millió eurót, vagyis 18 milliárd forintot osztottak szét ilyen módon. Egy másik migránskártya-programba pedig Soros György fizetett be 500 millió dollárt, vagyis 150 milliárd forintot. (Hír TV: A töredékét sem látni, mennyi pénz folyik el a migránskártyákra)

Gulyás Gergely: Magyarország példamutató módon járt el a migráció ügyében

A Miniszterelnökséget vezető miniszter egy csütörtöki konferencián beszélt a migrációs válságról és a Soros-Sargentini jelentésről. Szerinte a jelentés az eltérő gondolkodást bünteti, ráadásul a hazánk elleni bírálatok azért is jogosulatlanok, mert Magyarország volt az egyetlen olyan állam, amely példamutató módon járt el a migráció ügyében.

A migrációs válság kapcsán az unió vezetői a jogtiprás oldalára álltak, az Európai Bizottság leplezetlenül politikai szerepet játszott.

A holland zöldpárti képviselőnő befolyásolni akarja a független magyar igazságszolgáltatást. (Origo: A Soros-Sargentini jelentés az eltérő gondolkodást bünteti)

A baloldali médiumok teli torokból bezzegromániáztak

Pár héttel korábban a hazai baloldali médiumok teli torokból bezzegromániáztak, de mára kiderült, hogy a románok iránti rajongásuk megint alaptalan volt.

A hazai baloldali féknyúz lapok hatalmas kárörömmel még arról írtak, hogy Románia elhúzott mellettünk.

Persze, mindez hazugság volt!

A történelem és a realitás már megint szájon vágta a vágyvezérelt baloldali újságírást, és mára kiderült, hogy a román minimálbér fényévekre van a magyartól, és ráadásul nem is emelik meg.

A román pénzügyminiszter pénteken ugyanis kijelentette, hogy a tervezett emelés elmarad, mert egyrészt a vállalkozásokra óriási terhet ró, másrészt pedig a gazdasági mutatók egyelőre nem indokolják. (888: Csak baloldali médiahekk volt a román béremelés: a valóságban nem történt ilyen)

Hattyúdal és pártokrácia

0

Miközben, a rommagyar mainstream politikai elit, és az értelmiség nagy része is, megkötötte a maga különalkuját, akárcsak Ceauval tette ’67 után, mostanra már teljesen Orbán és Dragnea kompatibilis, egyek az illiberalizmusban, a hibrid putyinista rendszer igenlésében.

Ami ezidáig csak eufemizmusnak tűnt, az hogy a Dragnea and Co. vállalkozása – és ne legyenek illúzióink, a rommagyar politikai párt, mely mára csak a Fidesz végeken újratermelt alteregója – a megboldogult, “létezett” kommunista pártok mintájára működik, egyre nyilvánvalóbb realitás. Az átmenet végül visszavezetett – és ez nemcsak helyi nyalánkság, hanem regionális valóság – a nomenklatúra-pártok, új nevükön a klienteláris, elvtelen és amorális pártlojalitáson, ugyanakkor elkeseredett belső káder-harcokon épülő korrupt és kilátástalan, pártokráciához, az ismétlődő “nyolcvanas évekhez”. A jelenlegi román és benne rommagyar politizálás megértéséhez leginkább – a szovjet pártvezérek budoárjába vezető – a felmelegített kremlinológia lenne alkalmas, modernebb és módszeresebb, valamint tudományosabb eljárások hatástalanok. Az a helyzet, hogy a politológia kipróbált analitikus fogalmaival, megragadhatatlanok azok a folyamatok, melyek az elbukott nyugatosodási kísérletek, az orosz hibrid-háborús befolyás, a demokratikus hagyományok hiánya stb., stb., nyomán régiószerte létrejöttek. Az eddig is csak áhítozott, mégis úgy ahogy demokratikus politizálásnak, az áttetsző és racionális kategóriákkal elmondható, sőt számonkérhető politikai diskurzusoknak és a velük járó tényszerűségen és korrekt tájékoztatáson alapuló médiának, rövid úton, befellegzett. A történelem igen rövid ciklust követően ismétli magát, és ezt a stílus, a politikai elit ízlés(telenség)e jelzi a leginkább.

Bár meg kell hagyni, hogy Dragnea sanyarú mosolya és cinikus, “smekker”-kedése, amint “központi bizottsági” gyűlésről kijövet a médiát froclizza, vagy Iordachenak a parlamentnek egyébként sem nevezhető, sokkal inkább nagy nemzetgyűlésnek tűnő plénumában történt, duplán felmutatott középső ujja, mégiscsak mulatságosabb, mint elődjeik karlengetése és a Ceau-féle nagynemzetgyűlés ütemes tapsa. A nyolcvanas évek ismét itt vannak, kissé talán emberarcúbb, kicsit flitteresebb, de annál kilátástalanabb, a határok még nyitottak, és ez persze nagy különbség, csak az utolsó oltsa majd le a villanyt.

A pártvezérek vadászatainak képei viszont semmit sem változtak és a kamarillapolitika, a kulisszák mögötti egyezkedések, a hübéresi-vazallusi rendszer, a közvagyon korrupt hálózatok és klienteláris összefonódások szerinti szétosztása, ugyanúgy megy, mint az átkosban. És a káderpolitika, a kontraszelektált, félművelt-félanalfabéta pártelit kiválasztása, elő-, valamint leléptetése is a régi, amint az a hetek óta húzódó, végre (elvben) megtörtént kormányátalakítás látható/bemutatott képeiből kiderül. A román kormány (és csatolt részei) újra, és ismét csak nyíltan felvállalva a(z utód) “párt” nyúlványa, a pártvezér játékszere, kénye-kedvének kiszolgáltatott végrehajtó “élcsapata”, hajlékony gerincű, sőt az “imádott vezér” akaratát kitaláló, annak elébe menő kliensek hevenyészett gyülekezete. Hevenyészett, hiszen szűk két év alatt három “saját kormányt” fogyasztott el a hatalom, és mintegy ötven minisztert menesztettek (“rémaniáltak”, hogy ezt a minden ajkon ott levő kifejezést se feledjük el), csak gazdáik által tudott okok és meggondolások alapján. Ezt biza megirigyelhetné az exdiktátor, de akár Sztálin is, a kremlini modell él és virágzik, legalábbis egyelőre.

Egyébként nincs is itt semmi látnivaló, csak Dragnea – sztálinista mintára – éppen leszalámizta párton belüli ellenfeleit. Egyesek (Adrian Tuțuianu, Marian Neacșu, Paul Stănescu, volt alelnökök, a legbelsőbb hatalmi kör tagjai) kicsit kellemetlenkedtek, végül khm …. lábuk közé húzott farokkal, elvonultak (még szabadon megtehették), végül Gabriela Firea Bukarest főpolgármestere maradt “félellenzékben”, de ő sem érzi nagyon jól magát, a tisztogatás folytatódni fog. A káderek forgatása – éppen, hogy rendszert ne lássanak a “rendszerben”, hogy emlékeztessék őket kiszolgáltatottságukra, hogy megalázásuk képeit felidézzék, hogy tudják hol a helyük stb. – központi szinten megtörtént (persze alacsonyabb szinteken még sok mozgás várható). A Daddy minden módszert bevetett, amit egy klasszikus sztálinista vezér pártján belül eljátszhat: kihasználta a párt kiskirályainak gyengeségeit és hiúságait megosztva és egymás ellen kijátszva azokat – ha kell, akár feloszlatott helyi szervezetet (lásd. Ilfov); a háborgók csoportját felszalámizta, funkciókat biztosított a megtérőknek (Ecaterina Andronescu, Nicolae Bădălău), viszont a pártból is elzavarva, funkcióiktól megfosztva a makacsabbakat; a háttérben, titkos „előgyűléseken” dolgozta meg a központi bizottságban szavazattal bírókat, fenyegetve és mézes madzagot húzogatva; a területi pártstruktúrák kontrollját az ideiglenesen kinevezett – és nem a párt szabályzatának megfelelő, választásokon kijelölt – kiszolgáltatott területi vezetőkön keresztül kontrollálja, és persze kulcspozíciókat juttat a szó nélküli lojálisaknak. A hozzáértés, a szakmaiság – az eddigi munkaügyi miniszter fogja vezetni, ha igaz, a szállítási minisztériumot, egy közismert exminiszter közismert divatboy a fejlesztési miniszter élére kerül, és egy matektanár fog a kultúra ügyeivel foglalkozni, miniszteri rangban – már formálisan sem szerepel a miniszterek kinevezési kritériumai között.

A román és rommagyar pártokráciának, mely egyre inkább minden álca nélkül mutatja arcát, semmi köze a demokratikus hatalomgyakorláshoz, de a kormányozhatóság alapfeltételeit is kikezdi. A múlt rendszer éppen az ilyenfajta tehetetlenségbe bukott bele, nem lehetett folytatni, mert mindenestől illegitim volt, nem lehetett folytatni, mert erőforrásai (a külföldi kölcsönök is, visszatérítésük megszállott politikája is) kimerültek, nem lehetett folytatni, mert társadalomellenes volt. És itt vannak a nyolcvanas évek, ami nem világos, hogy az elején tartunk és még elhúzódik, vagy már a végén? Dragnea rendszerét ugyanolyan meggondolásokból, mint a ceausizmust – persze a megváltozott viszonyok mellett – nem lehet folytatni, csakhogy közel-e az újabb ’89? A keleteurópai nyomorúság része, hogy akárhányszor nekilendül a „nyugatosodásnak” előbb-utóbb elakad, megijed, frusztrálttá válik és visszafordul (erre mondja Ady, hogy Magyarország „Komp-ország, komp-ország, komp-ország”). A megrémült elit pedig folyton rosszkor „zár össze”, úgy tesz mintha minden kormányváltás mindenkor rendszerváltás lenne, mintha nem lenne alternatívája, ezért a rövid ciklusok, a gyakori visszatérések, a rendszer redundanciája és körforgása, egyhelyben toporgás és forradalminak tűnő fellángolások.

Miközben, a rommagyar mainstream politikai elit, és az értelmiség nagy része is, megkötötte a maga különalkuját, akárcsak Ceauval tette ’67 után, mostanra már teljesen Orbán és Dragnea kompatibilis, egyek az illiberalizmusban, a hibrid putyinista rendszer igenlésében. Viszont van még „másik román társadalom”, civil ellenzék, csak az kétséges elég erős-e, hogy elzavarja a korrupt hatalmat? A történelem ismétli önmagát, most már csak reménykedhetünk, hogy Marxnak van igaza, vagyis ami egyszer, mint tragédia kerül színre, az másodszorra komédiaként áll elébünk. Akárhogyan is, tapsolunk, nevetünk vagy könnyezünk, az előadás sponzorai és elszenvedői mi magunk vagyunk, és nem mindegy, hogy mi marad miután a függöny legördül.

Azután meg, az a kérdés, hogy mit érlel annak az EU-nak a sorsa, melyet – legalábbis a dolgok mai állása szerint – Dragnea kötélen rángatott bábja Viorica Dăncilă fog vezetni? Nem nehéz kitalálni: megérett a pusztulásra, és végzetét elkerülni, aligha áll módjában!

Magyari Nándor László

Becsúszunk a diktatúrába?

1

Románia még nem Magyarország, a Dragnea-Tariceanu and Co. által vezérelt kormánypártok, a Fidesz itteni fiókpártjának támogatása mellett is megbukhatnak, ezért az illiberális rezsim bevezetéséért elkövetett rossz pozicionálás, a kettős kiszolgáltatottság semmiféle perspektívát nem nyújt a rommagyar közösségnek. Ne feledjük a hibrid, de inkább autokrata rezsimek, lényegében, egyetlen kötőanyagot (ha úgy tetszik „ópiumot a népnek”) kínálnak az etno-nacionalizmust.

Egyre több a jele annak, hogy a jelenlegi román hatalom és csatolt részeként a Fidesz itteni fiókpártjai, elkötelezték magukat az illiberalizmus mellett. A magyar-lengyel, de az orosz és török, és egyéb autokratikus rendszereket kiváló útnak látják arra, hogy korrupt ténykedéseiket elrejtsék, hogy a politikai korrupciót, a klientelizmust és a demokratikus intézmények, különösen a fékek és ellensúlyok rendszerének leépítését, a kormányzás fő szabályává tegyék. Az illiberális demokrácia – Fareed Zakaria által használt – eredetileg analitikus fogalmának legújabb kori politikai karrierjét, nehéz néhány szóban összefoglalni, de egy kis kitérőt kell tegyünk, hogy az elemzett jelenséget jobban megértsük.

Eredeti jelentése szerint a fogalom abból indul ki, hogy a politikai nyugaton régóta működő – nemcsak az illető államok alkotmányában, hanem az EU alapszerződésében is törvényesített – demokráciák kontextusban használták a liberális kifejezést, jelezve, hogy nem a többség diktatúrájáról, hanem a kisebbségi jogokkal alkotmányos védelmét, a fékek és ellensúlyok rendszerének működését jelezték vele. (Ebben a részben Bozóki András jó és közérthető elemzését használom, melynek címe is igen kifejező: A hibrid rezsimek egyik típusa: “illiberális demokrácia”). Eredetileg a szó eleji (nem magyaros) fosztóképzővel ellátott illiberalizmus a nyugati típusú demokrácia hiányosságára utal és ez abból is kiderül, hogy milyen államokat/rezsimeket szoktak az illiberális demokráciák osztályba sorolni. Azután pedig – látva azokat a fejleményeket, melyek éppen térségünkben az elmúlt években zajlottak és amelyekkel szemben értetlenül állt, mindenekelőtt Európa, de általában a politikai nyugat – Orbán Viktor 2014-ben, éppen Tusnádon használt kifejezése, miszerint „illiberális demokrácia” fölépítésébe kezdett, új karrier felé indította a kifejezést. És bár kezdetben az Orbán-közeli értelmezők megpróbálták valamiféle „konzervativizmusként” újra definiálni az illiberális demokráciát – ami azért is abszurdnak tűnt, mert egyfelől példaképként említett rezsimek világosan jelezték az irányt, ami az eredeti kifejezésnek felelt meg, másrészt meg fura, ha nem abszurd az államot/rendszert az egyik klasszikus ideológia, illetve politikai filozófia „ellenében” átalakítani, stb. – igen gyorsan fölhagytak ezzel. Magyarán lelepleződtek, hiszen kiderült a rezsim az autokráciák fele vette útját, ez az EU-tag Magyarország vagy Lengyelország esetében példátlan fejleménynek számít, egyetlen európai ország sem szakított még a liberális demokráciával, egyik sem indult el az autokrácia és diktatúra fele. Nálunk a kimagyarázással – tulajdonképpen a manipulatív célú félremagyarázással, Székely István pártideológus és fő politikai tanácsadó, amikor azt mondta: Orbán „az államról való nyilvános beszéd liberális felfogását (whatever this mean) kívánja megváltoztatni konzervatív értékekre alapozott közbeszéddel”.

Az illiberalizmus-viták ezután az körül forogtak, hogy mennyiben tekinthetők az ilyen rendszerek – köztük a legbefolyásosabb a putyini Oroszország, a legfurább viszont az EU-tag, orbáni Magyarország, mely „visszafordult a nyugatosodás útjáról”, keleti irányt vett, stb. – még egyáltalán demokráciának, és mennyiben a diktatúrák „puha”, vagy legalábbis vértelen (azért el ne feledjük az oroszországi és török ellenzékiek és újságírók gyanús halálát és vegzálásukat) változatai. Én azt a nézetet osztom, hogy ha létezik egy kontinuum, melynek egyik végén a „fejlett” liberális demokráciák, másikon pedig a diktatúrák vannak, az illiberális demokrácia valahol ezen a vonalon, de arccal a diktatúrák fele haladó autokratikus, úgynevezett hibrid rezsimek.

Visszatérve a román és benne a rommagyar politikai mezőnyhöz, világos, hogy Dragnea-Tariceanu és Kelemen Hunor minden igyekezete ellenére, hogy elrejtse terveit, a hibrid rezsim irányába vezetik az országot. A magát baloldalinak mondó PSD programjában sehol nem szerepel az autokrácia, viszont az egész jogrendszer és intézményeinek átalakítása, mely végső soron a korrupt politikusoknak kedvezne, ebbe az irányba viszi a kormányt: a fékek és ellensúlyok leépítése, a jogállam gyengítése, az (i)gazságszolgáltatás politikai megszállása stb. a hibrid rezsim felé menetelés. Az ALDE – szembe menve saját pártcsaládjának politikai filozófiájával – vezéreinek magán-, valamint hatalmi érdekeit követve megy a hibrid irányba. A Fidesz itteni fiókpártjai pedig budapesti elvárásnak megfelelően, az orbán-rezsim klienseként az illiberális állam, a hibrid, az autokrata rendszer transzmissziós szíjának szerepébe kormányozták magukat.

Kétségbeesett és kilátástalan a kettős kiszolgáltatottság az a rossz pozicionálás, mely minden más mellett a kisebbségi politizálás elárulását, és ellehetetlenítését eredményezi. Kelemen Hunor – immár egymagában, a nevetségesség határán védi Orbán Viktor rezsimjét, manipulál és átlátszó módon próbálja félrevezetni az arra még fogékonyakat. Azt állítja: „Én ugyanis azt mondtam, hogy az illiberalizmus Romániára nem veszélyes, mert Romániában soha nem volt liberális demokrácia. Az elmúlt 100 esztendőben, de hadd beszéljünk csak az elmúlt 29 esztendőről, Romániában liberális demokrácia úgy, ahogy azt a nyugati világ a második világháborút követő fél évszázadban megismerte, nem létezett. Mint ahogy nem létezett kereszténydemokrácia és szociáldemokrácia sem”. Nincs gond az első állítással, hogy Ro-ban nem volt/nincs „liberális demokrácia” – és itt a politikus is a nyugati, jelző nélküli demokrácia torzulásaként/ellentéteként értelmezi az illiberálist, viszont csúsztat, amikor a végén mégiscsak a kereszténydemokrácia és a szociáldemokrácia mellé helyezi, ahol más a jelentése és egyszerűen a liberalizmusra próbál utalni. A dolog az orbáni eredeti kijelentést magyarázni, mentegetni akaró jobboldali populista és manipulatív eljárás leképződése, a megtévesztési szándék pedig nyilvánvaló.

A csatlós politika szép példája, abban a kontextusban, amit Szijjártó Péter bukaresti és kolozsvári látogatásáról tudni lehet. Budapestet és Bukarestet az illiberalizmus, a hibrid rezsim irányába való tájékozódás, az EU-ellenesség, és ebben – egy marék aranyért – a Fidesz itteni fő fiókpártja közvetít. Egyfelől azt üzeni a magyar külügyminiszter hangján Orbán Viktor, hogy a bukaresti illiberálisok számíthatnak rá, ha az EU büntetéseket helyez kilátásba ellenük („Magyarország sem fog semmilyen politikai alapon, elfogult nem kormányzati szervezetek véleménye alapján elindított politikai támadást támogatni Románia ellen” – mondta a külügyér – egyben utalva azokra a konteókra, melyeket a magyar kormány központilag irányított módon propagál). De ezért cserébe elvárásai vannak, kisebb részt a rommagyarság jogaival kapcsolatosak, nagyobb részt energetikai üzletek megkötését várja a jelenlegi román kormánytól, és a fiókpártnak is ígér, ezt-azt. Csakhogy, a román kormányok egyelőre változékonyak, a választási rendszer még működik és a mostani ígéretek betartása, enyhén fogalmazva föltételesek. A rommagyarság kettős kiszolgáltatottága viszont marad. A székelyföldi mezőgazdaságba – állítólag – beforgatott klienteláris ingyenpénz (bár ne lenne igazam) percek alatt elenyészik, és akkor majd hova állunk?

Románia még nem Magyarország, a Dragnea-Tariceanu and Co. által vezérelt kormánypártok, a Fidesz itteni fiókpártjának támogatása mellett is megbukhatnak, ezért az illiberális rezsim bevezetéséért elkövetett rossz pozicionálás, a kettős kiszolgáltatottság semmiféle perspektívát nem nyújt a rommagyar közösségnek. Ne feledjük a hibrid, de inkább autokrata rezsimek, lényegében, egyetlen kötőanyagot (ha úgy tetszik „ópiumot a népnek”) kínálnak az etno-nacionalizmust. Ha Románia abbe az irányba fordul az végletesen megronthatja a román-magyar viszonyokat, ellehetetlenítheti az egész rommagyar közösség helyzetét. És akkor? Vajon a kettős kiszolgáltatottságba, marék aranyért, és egy kis hatalomért, az egész közösséget vezető vezéreink vállalják majd a felelősséget tetteikért? Az előzmények ismeretében én ezt nagyon kétlem. Márpedig a rommagyar kisebbséget leváltani nem lehet, elfogyni viszont elfogyhat, és akkor vége az illiberális szirénhangoknak, bezárható a kísértések apró kis boltja.

Magyari Nándor László

A többség zsarnoksága is zsarnokság

0

Dragnea, Tăriceanu és Kelemen félrevezettek, kihasználták az egyéb programpontokra adott szavazatainkat arra, hogy elinduljanak a diktatúra útján, az EU-ellenesség útján, a nihil fele, hogy parlamenti többségüket a liberális demokrácia, a hatalmi ágak szétválasztásának leépítésére használják. Mi más ez, ha nem árulás?

Fölösleges szépíteni, a Velencei Bizottság jelentése a Btk., és az (i)gazságszolgáltatást érintő törvények módosításáról, a legpesszimistább várakozásokat igazolja: az egész eljárás elhibázott, káros és a korrupció elleni harc fölpuhítását, megvádolt és elítélt korrupt politikusok mentegetését szolgálja, és a jogállamiság alapjait kezdte ki, ellentétes nemcsak az EU szellemével, hanem összeegyeztethetetlen annak jogrendszerével is (persze nevetséges is, ahogy pancser, harmad-negyedrendű “jogászkodók” összetákolták és a parlamenten – a Fidesz itteni fiókpártjának tapsikolása mellett – áterőltették, de a rekeszizmot próbára tevő jellegével nem foglalkoztak az ET-t tanácsoló szakértők). A jelentés tartalma minden bizonnyal átkerül az ET november 13-án esélyes Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmusának jelentésébe (MCV), és onnantól a labda a román térfélen pattog, illetve válaszúthoz érkezik az ország. Ha nem visszakozik a módosítások terén, hiszen a mintegy háromszáz módosításból usque 65%-ról mondta ki az AB, hogy alkotmányellenes, és most a VB az egészet elhibázottnak nyilvánította, akkor nemcsak megbüntetik érte, hanem egész európai karrierjét kockáztatja.

Kérdés, hogy még ér-e annyit Románia európai útja, mint Dragnea and Co. szabadsága, illetve néhány hasonszőrű megmentése, és a válasz ma egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy úgy mondjam kétesélyes. Ha marad a jelenlegi klikk, akkor a diktatúra, a keleti típusú despotizmus bevezetése borítékolható, Románia, jó esetben, visszasüllyed az Iliescu-éra szürke zónájába, vagy akár a volt szovjet régió szintjére és kilátástalanságába. Olyan Moldávia-szerű, alig fungáló, korrupt és kilátástalan páriaállammá leszünk, az amúgy is már-már elviselhetetlen mértékű elvándorlás pedig, még jobban meglódul.

Nevezzük a többség zsarnokságának, vagy az állam egyik alapvető intézményrendszere az (i)gazságszolgálatás megszállásának, illetve foglyul ejtésének, az obskurus politikai érdekeknek való kiszolgáltatás egyre gyorsabban folyik. A lényege a dolognak, bármennyire is igyekeznek leplezni, a diktatúra fele araszolás, a “törékeny demokrácia” fokozatos fölszámolása. Iliescu örvendhet, a sajátos demokrácia építménye, populista és demagóg jellegében megerősödve – rövid intermezzot követően – visszatért, ráadásul egy olyan pillanatban, amikor az EU sebezhetősége és az úgynevezett korszellem ennek a kurzusnak kedvez, hátszelet biztosít.

De nem csak Iliescu, akár Ceausescu is széles mosollyal dőlhetne hátra bársonyszékében ha látná, hogy politikai utódjai milyen szigorúan követik kettős beszédét, egyet mondanak Brüsszelben/Strasbourgban és mást itthoni használatra, fűt-fát ígérnek odakint, és a zsarnokság programját folytatják idehaza. Ja, és a demagógia, amit hajtogatnak az is a múlt rendszert idézi: a “belügyekbe való be nem avatkozás” (“Néámésztékúl űn tréburilijj interné”, ahogy Ceau szájából hangzott, ugyanez), ami több, mint álságos, EU és demokrácia-ellenes. A zsarnokság, ha többségi akkor is zsarnokság, úgy működik, hogy választásokon populista ígérgetéssel megszerzett parlamenti többséget egészen más, soha ki nem fejtett, társadalom-ellenes, kisebbségi, vagy csupán egy szűk oligarcha rétegnek kedvező, illetve titkos politikai célok és programok áterőltetésére használják. Mert ki emlékszik olyan választási ígéretre akár a PSD, akár az ALDE vagy a Fidesz itteni fiókpártja (leánykori nevén RMDSZ) programjában, amellyel szembemennek, nemcsak az EU-s normákkal, hanem saját európai politikai pártcsaládjuk elvárásaival is; ki mondta, hogy szavazzunk a korrupció-ellenes föllépések és szabályozások elbojkottálására; a korrupt politikusok fölmentésére, az (i)gazságszolgáltatás, vagy a liberális demokrácia eszméjének és jogi környezetének tönkretételére? Dragnea, Tăriceanu és Kelemen félrevezettek, kihasználták az egyéb programpontokra adott szavazatainkat arra, hogy elinduljanak a diktatúra útján, az EU-ellenesség útján, a nihil fele, hogy parlamenti többségüket a liberális demokrácia, a hatalmi ágak szétválasztásának leépítésére használják. Mi más ez, ha nem árulás?

Hazug és manipulatív a nemzeti függetlenségre hivatkozva építeni a diktatúrát, a demokráciáktól idegen – sokszor egyenesen nevetséges, (lásd. a korrupció új szabályozása, mely csak közvetlen rokonok esetén merülhet föl) – módon átírni az egész (i)gazságszolgáltatási rendszert, akkor, amikor Románia az EU tagjaként elfogadta, hogy a közösségi jogszabályok, a nemzetiek előtt vannak, esetenként akár fölülírják azokat. És ezért hiteltelen, a Toader-Iordache-Nicolicea(-Márton?) féle védekezési kísérlet, amivel belföldön manipulálnak. Vagy amikor a Velencei Bizottság véleményezését relativizálják: hazudnak és félrevezetnek mégpedig az ország számára végzetes ügyben, a nihil fele való lépkedés legfontosabb lépcsőfokán.

Az most a kérdés, hogy a civil tiltakozók utcára vonulása, az elnöki föllépés, és a nyugati, illetve EU-s nyomás elég lesz-e megállítani a diktatúra robogó vonatját? És félő, hogy nem: a megfáradt, és a nyári csendőrségi föllépés, valamint a gyülekezési jog korlátozását követően megfélemlített civilek nem lesznek képesek konzisztens és hosszan tartó megmozdulásokat szervezni. Az események mögött kullogó államelnök, reaktív, megkésett megnyilvánulásai elégtelennek bizonyulhatnak, illetve az átpolitizált Ab további kényszerű intézkedéseket fog előírni számára (éppen holnap esedékes a főügyész menesztése, és kényszerű kinevezések várhatók az igazságszolgáltatás élére), föllépése hatástalan marad. A nyugati, EU-s nyomás és kényszerintézkedések nehézkesen, hosszas procedúrákat követve fejt ki hatást, amikor már késő lehet Romániát megtartani az eddigi útján. Ellenzék meg lélegeztetőgépen, alig hallhatóan sustorog, lényeges kivétel a még gyenge USR, ami viszont, ha nem is képes hatékonyan, de bíztató módon és határozottan lép föl.

Ne legyenek illúzióink, a kialakuló diktatúra kisebbségellenes lesz, még akkor is, ha egyéni ízlésük, illetve ízléstelenségük alapján, budapesti nyomásra, ál-vezetőink a hatalommal menetelnek, olyan rejtett projektet követnek, mely a nihilbe vezet. Megmaradni az államot foglyul ejtő, diktatúrát bevezetni próbáló, EU-ellenes PSD-ALDE hatalom hálójában, végzetes lehet hosszútávú megmaradásunk szempontjából. Jöhet majd Márton Árpád és Csoma Botond megbolondítani az arra még hajlamosakat, szépeket hazudni a törvénymódosításokról (jelszó: mindenki hülye csak ők a helikopter, akárcsak a Toader-Iordáche-Nicolicea trió teszi. Érdekes, hogy most éppen hallgatnak és még csak altatni sem igyekeznek a népet, a módosítások vitájában oly nagy mellénnyel, kioktatólag és félrevezető módon nyilatkozó vezéreink. Felébredt volna, valamiféle öntudat, van-e még lelkifurdalás azért, amit tettek/támogattak? Magam kétlem, de ki fog derülni), a kocka el lesz vetve.

Vízválasztó napok-hetek ezek, és rosszak az előjelek, menetelés jöhet a semmibe, a cseppet sem vidám múlt fele, és túl sokan lapítanak.

Magyari Nándor László

Melegházasság román módra – a baloldal édes élete a szélsőjobbal

0

„Az egész jelenség persze másról sem szól, mint hatalmi küzdelemről. A kezdeményező civil szervezet, érezvén a hagyományos pártok legitimitásának porladását, igyekszik betörni a politikai térbe. Ha sikert aratott volna, akkor új és szélsőjobboldali pártként jelentkezett volna a következő választásokon. A szocdemek pedig hatalmi monopóliumuk megtartása érdekében igyekeztek magukhoz kötni azokat, akik iskolázatlanságuk, Európa-ellenességük, vallásosságuk, vagy egyszerűen csak manipulálhatóságuk okán mozgósíthatók az efféle populista télmák mellett.

Október 6-án és 7-én Romániában kétnapos népszavazás zajlott arról, hogy kötelezzék-e vagy sem a törvényhozást a család fogalmának „újrafogalmazására”, „meghatározására” alkotmányos szinten is. A cél nyilvánvalóan az volt, hogy immáron az alaptörvény is egyértelműsítse: a család csak egy nő és egy férfi kapcsolata alapján létezhet, s ha ezt az alkotmány is kimondja, akkor az azonos neműek semmiképp sem részesülhetnek azokból a jogokból (örökösödés, gyermekvállalás, adózási és társadalombiztosítási előnyök stb.), amelyekben a „hagyományos” családformáció tagjai részesülnek.

A népszavazást nagy, országos kampány előzte meg, melynek fókuszában egy civil szervezet, a Koalíció a Családért állt, de – legalábbis a deklarációk szintjén – beállt mögéjük a legtöbb politikai formáció, különösen a baloldalon. Mi több, még a nyugatiasnak tekintett Klaus Jonannis elnök is úgy nyilatkozott: „letette voksát a családok mellett”. Persze, hogy mit jelent ez, azt nehéz megmondani, de a kétértelmű nyilatkozat jelzi, hogy mennyire átpolitizált és forró lett ez a szélsőjobbos, populista téma immáron nem csak az Európával szemben nyíltan szakadár Lengyelországban és Magyarországon, hanem a térség többi, a felvilágosodást hírből sem ismerő államában.

Ugyancsak jellemző, hogy a referendumot megelőző napokban Viorica Dăncilă román miniszterelnök az Európai Parlament előtt fogadkozott, hogy országa mindenben teljesíti az „európai elvárásokat” és vallja maga is „az európai értékeket”, csak „meg ne kövezzék Romániát”. Eközben pártja, a baloldali Szociáldemokrata Párt – mellesleg minden unióellens gáncsoskodásban összejátszva a Fidesszel, így a Sargentini-jelentés ellen is szavazva – nem csak támogatta a szélsőjobbos Koalíció a Csalárdért akcióját, de egyenesen a referendum kezdeményezője lett.

Mi több, most, hogy kiderült: a szavazók mindössze 20,4 százaléka jelent meg az urnáknál, így nincs meg az érvényességhez szükséges 30 százalék, gyakorlatilag ugyanazt mondja a civil szervezet és a kormányzó baloldali párt: „történelmi pillanatokat éltünk át, mert a szavazás megmutatta, hogy 4 millió embert tudhatunk magunk mögött” – nagyvonalúan figyelmen kívül hagyva azokat persze, akik e 4 millióból nemmel szavaztak.

Hogy pontosítsuk a számokat: az összes leadott szavazat száma 3 731 704, ebből 1 901 888 vidéki, illetve 1 829 816 városi lakos – vagyis a két szám szinte teljesen azonos. E tekintetben okkal feltételezhető viszont, hogy a vidéki szavazók körében valóban az igenek lehetnek többen, míg a városiaknál ez közel sem ilyen biztos.

Az egész jelenség persze másról sem szól, mint hatalmi küzdelemről. A kezdeményező civil szervezet, érezvén a hagyományos pártok legitimitásának porladását, igyekszik betörni a politikai térbe. Ha sikert aratott volna, akkor új, populista és szélsőjobboldali pártként jelentkezett volna a következő választásokon. Egy ilyen forgatókönyv egyébként még most sem zárható ki. A szocdemek pedig hatalmi monopóliumuk megtartása érdekében igyekeztek magukhoz kötni azokat, akik iskolázatlanságuk, Európa-ellenességük, vallásosságuk, vagy egyszerűen csak manipulálhatóságuk okán mozgósíthatók az efféle populista télmák mellett, s ezzel kiszorítani erről a területről a Koalíció a Csalárdért politikai törekvéseit. Nem lennék meglepve, ha a szocdemek jövendő választási listáján feltűnne e „civil” szervezet egynémely vezetőjének a neve.

A referendum kezdeményezői szintúgy egy emberként szidják a jobboldali pártokat – közöttük a liberálisokat –, azzal vádolva őket, hogy „dezinformációjuk” okozta a kudarcot. Valójában a jobboldal is eléggé megosztott volt; közülük sokan – épp az egyházakhoz való szorosabb ragaszkodásuk okán – inkább természetes támogatói lehettek volna a kezdeményezésnek. Ugyanakkor a többség feltehetően inkább otthon maradt felismervén: nem a hagyományos családról és nem is a melegekről szólt a szavazást megelőző kampány, hanem arról, hogyan betonozza be magát a populista baloldal, s hogyan próbálják annak vezetői elkerülni a számtalan korrupciós és egyéb bűncselekmény miatt rájuk váró börtönt.

Ebből a szempontból ítélhető meg az RMDSZ rendkívül kétértelmű magatartása is. Inkább a kezdeményezés mellé állt, ezzel téve szolgálatot a magyar pártot egyelőre lélegeztető-gépen tartó szocdemeknek, s hódolva be újra a Budapestről féken tartott, pénzéhes, korrupt és erkölcsi szempontból alulmúlhatatlan erdélyi magyar egyházaknak. Tegyük mindjárt hozzá: leszámítva az evangélikus felekezet vezetőit, akik nem voltak hajlandók nevüket adni az egész gyalázatos kampányhoz.Mindemellett van az esetnek egy rendkívül groteszk fordulata is. Az európai és a demokrácia mellett elkötelezett politikai erők és a kultúrélet azon felhívásának, hogy bojkottálni kell a referendumot, látszólag a két, nagy többségében magyar megye – Kovászna és Hargita – lakosai tettek eleget. Messze a legkevesebben itt mentek el szavazni, Kovásznában mindössze 8,5 és Hargitában is csak 11,1 százalék.

Persze, aligha arról van szó, hogy a melegekkel szembeni tolerancia jellemezné az itt élőket. És még azt sem lehet feltételezni, hogy a demokrácia mellett elkötelezett politikai műveltség – elég Európai-parlamenti képviselőjüknek a Sargentini-jelentés elfogadásakor elmondott beszédét meghallgatni, hogy ilyesmi még véletlenül se jusson eszünkbe. A magyarázat épp ennek az ellenkezője: olyan alacsony az itteniek politikai elkötelezettsége, s oly nehéz őket kampánytechnikákkal elérni, hogy egyszerűen ignorálták az egészet. Dacára persze annak, hogy többségük – politikai elöljáróik mindenképp – a Fidesszel szövetséges román baloldallal kötött korrupt különalkukból él.

Ara-Kovács Attila

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK