Kezdőlap Címkék Rijád

Címke: Rijád

Trónörökös kerestetik – Rejtélyek és kételyek a rijádi lövöldözés körül

0

A Közel-Keletet és a világot is megosztja az a kérdés, hogy pontosan mi történt Rijádban egy hónappal ezelőtt. A hivatalos források egy „ártalmatlan” lövöldözésről tesznek említést, miközben a szaúdiak ellenfelei puccskísérletről, illetve a trónörökös haláláról beszélnek. Bármi legyen az igazság, egy dolog biztos: nemcsak a régióban, hanem Szaúd-Arábián belül is vannak olyan csoportok, akiknek nem lenne ellenére a jelenlegi uralkodói klikk bukása.

 

Április 21-én egy szokatlan eseményről számoltak be Rijád utcáin a regionális és a nemzetközi hírügynökségek.  A helyiek a királyi palota körül egy intenzív fegyverropogásra lettek figyelmesek, amely több mint fél percen át tartott. A fül- és szemtanúk szinte azonnal azt a konzekvenciát vonták le, hogy egy merényletnek, sőt mi több, egy éppen folyamatban lévő államcsínynek a tanúi. Ebbéli meggyőződésüket rekordsebességgel osztották meg az interneten, gyakran érdekes, meg nem erősített értesülésekkel színezve ki a történetet.

Például egy gépfegyveresekkel teli járműből nyitottak tüzet Mohamed bin Szalmán (MbS) trónörökösre és kíséretérére. A koronaherceget a közeli légi támaszponton található bunkerbe menekítették. Habár a lövöldözés idején Szalmán ibn Abdul-Aziz idős szaúdi uralkodó nem tartózkodott a palota közelében, de a puccs hírére elhagyta az országot. Az egész államcsíny fő szervezője és végrehajtója Allukasz Neplísz, a szaúdi szárazföldi haderő altábornagya volt, akinek már más szaúdi katonatisztek is hűséget fogadtak.

A lövöldözésről készült egyik telefonos felvétel.

Oszoljanak kérem, nincs itt semmi látnivaló… 

Rijád kicsit megkésve, de leszögezte, hogy

„Semmiféle puccs nem zajlik Szaúd-Arábiában.” 

A halálos áldozatokkal és sérültekkel nem járó lövöldözést egy pilóta nélküli repülőgép (drón) váltotta ki, amely túlságosan megközelítette a királyi palotát.  Ez a drónt sem kamerákkal, sem rakétákkal nem volt felszerelve, tehát nem jelentett közvetlen fenyegetést MbS-re nézve. Az a fajta „hobbidrón”, amely az arab felső középosztálybeliek körében szintén nagy népszerűségnek örvend, és előszeretettel „röptetik” azokat a szabadidejükben. Mivel a szaúdi hatóságok egy három évvel ezelőtt hozott rendelet értelmében engedélyhez kötötték a távirányítású gépek használatát, ezért a hivatalos hírmagyarázatok szerint tökéletesen érthető a biztonsági szolgálatok kissé heves reakciója, amikor lelőtték a feléjük szálló drónt.  (Az incidens óta egyetlen hivatalos „drónengedélyt” sem adtak ki az országban, más források a zavaróberendezések számának megnöveléséről tesznek említést).

külföldi aktivisták, újságírók és tudósítók arra figyelmeztettek, hogy április 21-én éjjel Rijádot nem zárták le, az internet megszakítás nélkül működött az országban, sem helikopterek, sem pedig páncélozott járművek nem járőröztek a fővárosban, így alighanem minden államcsínnyel kapcsolatos hír légből kapott. Vagy az egész egy tudatos lejárató- és rémhírkampány része, amelyet Szaúd-Arábia külső ellenségei terjesztenek. Rijád az egész káoszért – akárcsak a monarchiával szomszédos Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek – az olyan hírszolgáltatókat tette felelőssé, mint a katari székhelyű al-Dzsazíra.

Apa és fia – Szalmán ibn Abdul-Aziz (bal oldalon) és Mohamed bin Szalmán (jobb oldalon)

Rijád valószínűleg abban reménykedett, hogy ennyiben marad a történet és rövid idő alatt elfelejtődik ez a kis incidens. Ám azóta szinte megállás nélkül bukkannak fel új információk vagy elméletek. Felmerült, hogy az egész lövöldözést az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet vagy annak szaúdi szimpatizánsai követték el. A másik közkedvelt feltételezés, hogy a sivatagi királyságba beszivárgó, Jemenből származó „húszi kommandó” felelős a lövöldözésért, mivel Szanaa így akarta kiiktatni MbS-t. Ugyanúgy az iráni Forradalmi Gárda különleges egységei vagy a Katar által felbérelt zsoldosok szintén szerepeltek a „gyanúsítottak” között.

Eltűnve a radarról 

Elsőre a szaúdi puccsal kapcsolatos híresztelések a tipikus „fake news-nak” tűnnek, amelyet most nem elsősorban nem az oroszok, hanem a  regionális riválisának számító perzsák vagy a szaúdiakkal súlyos diplomáciai válságba kerülő katariak karoltak fel. Ezek a források rendre felteszik azt a kérdést, hogy amennyiben április 21-én este tényleg nem történt semmifél közvetlen támadás a koronaherceg ellen, akkor azóta

„miért nem mutatta meg magát a nyilvánosság előtt?” 

Ugyanúgy kifogásolják, hogy egyetlen hivatalos fénykép vagy videó sem jelent meg MbS-ről. Az iráni PressTV azt emelte ki, hogy amikor Mike Pompeo április végén Szaúd-Arábiában járt, akkor a hivatalos közlemény szerint közösen vacsorázott a trónörökössel. Csakhogy az eseményről közzétett képeken nincs rajta MbS, helyette az amerikai külügyminiszter csak az idős uralkodóval és Ádel al-Dzsubeir külügyminiszterrel látható. A libanoni székhelyű,  Hezbollah-párti al-Manar arra mutatott rá, hogy a koronaherceg nem jelent meg a május 15-én tartott miniszteri tanácskozáson. Sőt, az egyik iráni lap ennél tovább ment: egy meg nem nevezett arab ország hírszerzési apparátusától szerzett jelentésére hivatkozva azt írta, hogy az április 21-i incidensben „két golyó érte Mohamed Bin Szalmánt, aki már valószínűleg halott”, csak Rijád nem meri elismerni a trónörökös halálát, mivel tart a következményektől.

Természetesen a szaúdi hatóságok sem tétlenkedtek, s harcba szálltak az ilyenfajta híresztelésekkel szemben. Május 18-án MbS irodája egy olyan képet tett közzé a Twitteren, amelyen az emírségi trónörökössel, bahreini uralkodóval és Abdel Fattah asz-Szíszi egyiptomi elnökkel éppen egy „baráti találkozót” tartanak. Ugyanúgy a helyi sajtóban kiemelten tudósítottak arról, hogy Mohamed bin Szalmán még április végén egy több milliárd dolláros projekt (hatalmas ipari és szórakozópark) megnyitóján vett részt, s erről egy videófelvétel is készül. Ráadásul a legutóbbi hivatalos értesülések szerint szerdán telefonon beszélt egymással Emmanuel Macron francia elnök és szaúdi trónörökös, amely során megvitatták a legfontosabb regionális kérdéseket.

Fortyogó tűzhányó

Legyen bármi is az igazság, egy dolgot semmikép sem szabad figyelmen kívül hagyni: egy esetleges szaúdi puccsal kapcsolatos (ál)hírek korántsem minden alap nélküliek. Szalmán király és a koronaherceg a fejlesztési terveikkel (a “Vision 2030” nevű program), az óvatos társadalmi és vallási reformjaikkal (nők vezetése vagy a mozik újranyitása) és a több mint három éve indított, de eddig komoly eredménnyel nem járó jemeni hadjáratukkal bizony rendkívül sok ellenséget szereztek maguknak az országon belül. Különösen a királyi család más ágában.

Épp ezért nem csoda, hogy a sivatagi királyságban egy kiterjedt leszámolás vette kezdetét. Például tavaly 11 olyan szaúdi herceget tartóztattak le, akik veszélyt jelenthettek volna MbS hatalmára nézve vagy elorozhatták volna tőle a trónt, ha majd az édesapja távozik az élők sorából. Ugyanúgy a kormányban, gazdasági életben, médiában és a fegyveres testületeknél végrehajtott kiterjedt tisztogatások is azt mutatták, hogy mindenfajta potenciális veszélyforrástól vagy bíráló hangtól igyekeztek megszabadulni. Ennek ellenére mégsem sikerült a kedélyeket teljesen lecsillapítani. Sokan továbbra is hangot adnak a kritikáiknak, sőt néhányan egyenesen már követelik, hogy a hadsereg vagy az uralkodói család belső ellenzéke aktivizálja magát és szervezzen meg egy palotaforradalmat vagy  államcsínyt.

Ezek közé tartozik a Németországban menedékjogot kapott Háled bin Farhán, az egyik legrégebbi és legnagyobb befolyással rendelkező szaúdi nemesi család sarja. A héten adott interjújában megemlítette, hogy bár szerinte a múlt havi események nem egy puccs jelei voltak, de az eset mégis

„rendkívül megalázó volt a Szalmán-klán számára, mivel rámutatott arra, hogy mennyire gyenge a pozíciójuk az országon belül”

Szerinte nem kell sok, hogy valaki megelégelje a „Szálmán-duó” túlkapásait és eredménytelen intézkedéseit, s akcióba lendüljön. Mert ha a jelenlegi vezetés folytatja az „irracionális, tévelygő és idióta politikáját”, akkor azzal nemcsak a Szaúd-család bukását, hanem egyben egész Szaúd-Arábia összeomlását előidézik.

Farhánnal készített interjú.

Kinyilatkoztatásra várva

Az arab világban korántsem számít meglepőnek, ha egy vezető arab személyiség halálát először eltitkolják és csak később ismerik el. Ugyanúgy az ellenkezőjére is akadt példa, amikor valaki több hétnyi távollét és halálát keltő tucatnyi híresztelés után váratlanul életjelet adott magáról. Ezért korántsem lenne meglepő vagy szokatlan, hogy az MbS-ről szóló hírek valójában egy a Szaúd-Arábia ellen irányuló (újabb) dezinformációs hadjárat részei, amelyek sikeresen vertek gyökeret az arab közbeszédben.

Viszont egy szaúdi puccsról vagy palotaforradalomról szóló elképzeléseket egyáltalán nem szabad a szőnyeg alá söpörni, hiszen az áprilisi incidens rámutatott azokra a vérre menő intrikákra, amelyek a világ egyik legelzártabb királyi családjában zajlanak. Már csak Farhán figyelmeztető szavai miatt sem lehet félvállról venni egy esetlegesen elmélyülő válságot:  „Szaúd-Arábia egy kitörés előtt álló vulkán, amely ha kitör, akkor az súlyos hatással lesz nemcsak a Közel-Keletre, hanem egész Európára is”.

Elefánt a vízipipaboltban – Trump „Jeruzsálem-lépésének” esetleges negatív következményei

0

Amióta Donald Trump amerikai elnök a múlt héten azt pedzegette, hogy ezen a héten elismeri Jeruzsálemet, mint Izrael fővárosát és átköltözteti oda az amerikai nagykövetséget, nem egy politikus, elemző és szakértő kongatta a vészharangot. Ugyanis ez a döntés alapjaiban rendezheti át az Egyesült Államok közel-keleti kapcsolatrendszerét, és jelentheti egyben a „tradicionális partnerek” elvesztését is.  

Még mindig nem nyugodtak meg az Egyesült Államok arab szövetségesei a Közel-Keleten annak ellenére, hogy már lejárt a második határidő és jól láthatóan Donald Trump továbbra sem ismerte el Jeruzsálemet, mint Izrael fővárosát. Habár Bill Clinton óta szinte minden hatodik hónapban elhalasztják az 1995-ben hozott törvény alkalmazását, vagyis az amerikai nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe való áthelyezését, most még alaposan felborzolta a kedélyeket, amikor a múlt hétvégén a Fehér Házból olyan híresztelések láttak napvilágot, amelyek szerint Trump ezen a héten valóban eleget tesz a jogszabálynak.

Ez nem kevés dühödt, elképedést, és kritikát váltott ki nemcsak a közel-keleti országokból (Izrael kivételével), hanem például Franciaországból és Emmanuel Macronból is. A Palesztin Hatóság azonnal leszögezte, hogyha Trump valóban meglépi Jeruzsálem elismerését, akkor

ők kivonulnak minden amerikai békekezdeményezés mögül.

Mahmúd Abbász palesztin elnök figyelmeztette Washingtont, hogy egyetlen arab vezető sem fogadná el Jeruzsálem elismerését, mint Izrael fővárosa, mert az általános felháborodást és az amerikai diplomáciai létesítmények, illetve állampolgárok elleni támadást hozna magával. Ugyanúgy Washington veszélybe sodorná azt a 2017 szeptembere óta tartó megbékélési folyamatot, amely a ciszjordániai Fatah és a gázai Hamász között vette kezdetét. Ezzel párhuzamosan felrémlett egy újabb palesztin felkelés (intifáda) rémképe is.

Trump közel-keleti politikájának tükrében korántsem lenne meglepő, ha az elnök „veszni hagyná” az amerikai-palesztin kapcsolatokat, egyfajta járulékos veszteségként tekintve rá, hiszen számára sokkal fontosabb az Izraellel fenntartott viszony és az amerikai nagykövetség átköltöztetésével pedig képes lenne „bebetonozni” a két ország kapcsolatát. Ugyanakkor az már valóban rejtély, hogy vajon az Egyesült Államok elnöke tisztában van-e azzal, hogy Jeruzsálem elismerése elsősorban a legfontosabb amerikai szövetségesek körében érne fel egy (atom)bomba erejével és okozna – legrosszabb esetben akár visszafordíthatatlan – károkat a bilaterális kapcsolatokban.

„Bármiféle bejelentés a végleges álláspont ismertetése előtt determinisztikus hatással lenne a békefolyamatra és csak a regionális feszültséget szítaná fel”

– nyilatkozta a CNN-nek Háled bin Szalman, az USA-ban lévő szaúdi nagykövet. Nem véletlen, hogy Szaúd-Arábia fejezte ki leginkább aggodalmát az amerikai elnök esetleges döntését illetően.

Ugyanis Rijád könnyen két tűz közé kerülhet. 

Amennyiben nem bírálja az amerikaiak lépését, azzal a muszlim világ haragjával, a vahabita papság felől érkező újabb kritikák özönével, illetve a saját lakossága felől érkező elégedetlenséggel, végső soron akár zavargásokkal kellene szembenéznie. A szaúdi uralkodócsaládot ugyanis még mindig lefoglalja a tisztogatás és az olyan nagyra törő tervek megvalósítása, mint a Neom, amellyel igyekszik javítani a körülette kialakult képen.

Viszont, ha nyíltan elítéli Washingtont, akkor annak könnyen katonai és gazdasági vonzatai lehetnek, csökkenhet az amerikai támogatás nagysága, amit most nagyon rosszul érintené Szaúd-Arábiát az olyan nagyszabású gazdasági programok megvalósítása során, mint a „Vísion 2030″, vagy kétségessé teheti az egyes fegyveres konfliktusok (például Jemen) kimenetelét is. Valószínűleg Trump is arra játszik rá, hogy mivel Rijád számára a legnagyobb geopolitikai és vallási ellenfelet továbbra is Teherán jelenti,ezért a szaúdi vezetés csendben marad. Ugyanis bár a háttérben és a helyetteseken (proxykon) keresztül már évek óta zajlik az „iráni-szaúdi hidegháború”, a Perzsa-öböl menti monarchia az Egyesült Államok – és feltehetőleg Izrael nélkül – sem lenne képes nyílt háborút vívni a perzsa országgal.

Szaúd-Arábiával való viszony megromlására figyelmeztetett a képen szereplő Jared Kushner – Trump veje és fő tanácsadója – is, aki Mohamed Bin Szalmánnal nagyon jó kapcsolatokat épített ki, s szerinte a Fehér Ház Jeruzsálem elismerésével pont a még trónra sem került esélyein rontana

Talán még Szalmán uralkodónál is rosszabb helyzetben találta most magát II.Abdullah jordán király.

 „Egy ilyen lépés veszélybe sodorja a békét és csak dühödt vált ki az arab és a muszlim világba”

– olvasható a jordániai külügyminisztérium által közzétett nyilatkozatban, valamint hozzátéve, hogy Trump esetleges lépése esetleg kihathat az amerikai-jordán kapcsolatokra. II. Abdullah jordániai király az elmúlt 2-3 évben egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a gázai és a ciszjordániai övezetre, illetve az izraeli-palesztin békefolyamatra. Ebben az évben Ammán közbenjárásával sikerült például megoldani a legutóbbi, „intifádával” fenyegető lázongásokat is, amelyet a biztonsági kamerák és a fémdetektorok felszerelése váltott ki a jeruzsálemi muszlimok szent helyeinek és mecseteinek közelében.

Ammán ugyanis így akarja elterelni a figyelmet a több mint félmillió szíriai – főleg palesztin származású – menekültről, az ország rossz gazdasági helyzetéről és a társadalmon belüli feszültségekről. Ráadásul II. Abdullah ki akarja fogni a szelet az iszlamista pártok és csoportok vitorlájából, hiszen ők nagyon gyakran azt róják fel neki, hogy túlságosan Nyugat-és Izrael-barátságát. Viszont Jeruzsálem amerikai elismerése egy olyan kényszerhelyzetet teremthet a jordániai uralkodó számára, amely során engednie kellene az iszlamisták és az ország lakosságának majdnem egynegyedét kitevő palesztin menekültek Izrael-ellenes követeléseinek. Ez pedig a legrosszabb esetben

az 1994-ben kötött izraeli-jordán béke „felülvizsgálatával” fenyegethet

Mivel Jordánia tölti be most az Arab Liga soros elnökségét, ezért az arab ország már a hétvégén kezdeményezte egy Arab Liga összehívását. Bár tudvalevő, hogy általában semmi komolyabb következménye nincs az arab országok csúcstalálkozóinak, valószínűleg csak retorikában fogják elítélni az Egyesült Államokat, mégis Ammán tanúbizonyságot adhat arról, hogy új alapokra kívánja helyezni a Washingtonnal fenntartott kapcsolatait. Ez gyakorlatban azt jelentené, hogy nemcsak csökkenne az amerikai-jordániai kapcsolatok intenzitása, hanem az arab ország nyíltan elkezdene lavírozni Oroszország irányába.

Jordánia már 2015-ben megállapodást kötött Oroszországgal, hogy 10 milliárd dollár értékben megépítik az arab ország első atomerőművét. A kép illusztráció

Törökország szintén „katasztrófát” emleget, ha az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának. Az amerikai-török – tágabb értelemben a nyugati-török – kapcsolatok eddig is szakadék szélén táncoltak, de Trump eme lépése után korábban soha nem látott mélységbe zuhanhatnak. Recep Tayyip Erdoğan török elnök eddig is szeretett úgy tetszelegni a nemzetközi közösség előtt, mint a „palesztin ügy szószólója”, ezért sem hagyná szó nélkül, ha az amerikai elnök beváltja az ígéretét.

A török elnök már a múlt héten felhívta Mahmúd Abbász palesztin elnököt, és mindketten leszögezték, hogy Jeruzsálem esetében nem fogadják el a „status quó” felrúgását. Ráadásul Ankara esetében ez azzal is járhat, hogy az amúgy is a tavaly óta döcögve haladó izraeli-török kibékülés ismét megszakadhat és török elnök viszonya Benjamin Netanjahuval ismét rendkívül feszültté válna. Valószínűleg visszaköszönne az az időszak, amikor Törökország nem kevés anyagi, diplomáciai és fegyvertámogatást nyújtott az olyan szélsőséges iszlamista csoportoknak, mint a gázai Hamász.

Erdoğan „vörös vonalat” emlegetett a december 5-i parlamenti beszédében.

Egyiptom szintén azok között van, akiknek nagyon nem lenne ínyére Trump döntése. Az igaz, hogy az amerikai-egyiptomi kapcsolatokat már aligha befolyásolná érdembe, ha a Fehér Ház áthelyezteti az amerikai nagykövetséget Jeruzsálemben. Ugyanis a két ország között már ismét feszültté vált a viszony, amikor a Trump-adminisztráció augusztusban váratlanul leállította a gazdasági és katonai segélyeket pont akkor, amikor Kairó éppen a Sínai-félszigeten folytatott terroristaellenes hadműveleteket.

Ugyanakkor az arab ország regionális politikája sokkal jelentősebb változáson mehet keresztül. Először is azért, mert az egyiptomi diplomáciának nem kis szerepe volt a Fatah és a Hamász megegyezés megszületésében, amelyet Abdel Fattah asz-Szíszi eddigi legnagyobb külpolitikai sikereként könyvelnek el. Csakhogy Trump lépésével egy csapásra semmisé válhat az eredmény, és Egyiptom elveszítheti minden korábbi befolyását nemcsak a gázai, hanem a legrosszabb esetben a ciszjordániai palesztinok körében is.

Egyiptom számára a legnagyobb kérdést azt jelentené, hogy ezután miképp viszonyuljon Izraelhez. A két ország 1979-ben különbékét kötött egymással, amelyet eddig mindegyik fél betartott, igaz, volt időszak, amikor úgy tűnt, hogy ez valamelyik fél fel fogja mondani. Izraellel szomszédos összes állam közül Egyiptom nevezhető a „legstabilabban baráti államnak”, hiszen nagymértékben együttműködnek a terrorizmus elleni harcban, különösen a Sínai-félszigeten.

Szíszi és Netanjahu találkozója New Yorkban 2017. szeptember 18-án. A kép forrása: MEMO.

Viszont a lakosság és a politikai elit egy része még mindig nem törődött bele a különbékébe és az Izraellel való viszony javulását. Ezt jól mutatja az az eset, amikor tavaly az egyik egyiptomi törvényhozó meghívta ebédre az izraeli követet, de gyakorlatilag lincshangulat uralkodott el az országban. Ugyanúgy egyre többször bírálják Szíszit még a nacionalisták és a szekulárisok köréből is, mivel hosszas diplomáciai és bírósági huzavona után eladta az egyiptomi fennhatóság alá tartozó Tinar és Szanafir-szigeteket Szaúd-Arábiának, amelyet ők egyértelműen az egyiptomi állam részeként ismertek el. Egy újabb haraghullámot és tiltakozást pedig már az egyiptomi elnök sem hagyhat figyelmen kívül, mégha konkrétan az Egyesült Államok miatt törne ki az országban.

Tehát lehet az amerikaiak és az izraeliek számára jól hangozhat, ha Donald Trump elismeri Jeruzsálemet, mint Izrael fővárosát és oda költözteti át az amerikai nagykövetséget. Ez kétségtelenül, talán még Ronald Reagan idejét is felülmúlva erősítené meg a két ország kapcsolatát, jelentősen erősítené mind az amerikai elnök, mind az izraeli miniszterelnök pozícióját az országon belül. Csakhogy ezzel párhuzamosan mindkét ország gyakorlatilag semmissé teheti az elmúlt években, nem kevés erőfeszítések árán elért eredményeit és lenullázhatja az arab országokkal való kapcsolatokat is. Végső soron pedig pont az a két ország nyerne közép., de akár rövidtávon is, amelynek jelenleg az Egyesült Államok és Izrael is igyekszik visszaszorítani a befolyását a Közel-Keleten: Irán és Oroszország.

Nagyratörő vízió – Szaúd-Arábia egy vallásreform küszöbén?

0

Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg nem kis dologba vágta a fejszéjét, amikor a héten a kijelentette, hogy Szaúd-Arábiába „visszatérne egy mérsékelt és toleráns iszlámhoz”. Vajon ezt lehetséges megvalósítani? Egyáltalán mi vezetett oda, hogy a szaúdi uralkodócsalád egy több évszázados hagyományt és a helyi vallási vezetéssel kötött megállapodást rúgjon fel?

A 32 életévét betöltő Mohamed bin Szalmán koronaherceg, aki idén nyáron apja látványos politikai húzásával lett a szaúdi trón várományosa, kedden több mint kétezer ember előtt arról beszélt, hogy ő egy teljesen új Szaúd-Arábiát hozna létre. Elsősorban egy olyan projektet jelentett be, amely felülmúlná a sivatagi királyság minden korábbi fejlesztési tervét:

a NEOM projekt célja, hogy egy 26500 négyzetkilométeres megaváros építsenek a Vörös-Tenger partvidékén.

A koronaherceg az 500 milliárd dollárból megvalósítani kívánt várost egyfajta „jövő innovációs központjának” szánná, ahol sofőr nélküli autók és drónok közlekednének, megújuló energiaforrással termelnének áramot, miközben szaúdi fiatalok és külföldi szakértők közösen dolgoznának az új technológiák és módszerek kifejlesztésén.

Azonban a nemzetközi médiában Mohamed bin Szalmán beszédének nem ez a része váltott ki óriási visszhangot, igaz, a NEOM ránt is nagy lett az érdeklődés azt követően, hogy Rijád tőzsdére tervezi vinni a mesterséges várost. Hanem az, amikor a koronaherceg az ország ideológiai és politikai megváltoztatására tett utalást.

„Visszatérünk egy mérsékelt iszlám gyakorlásához, amely nyitott a világra és minden más vallásra”

– jelentette ki a trónörökös, hozzátéve, hogy „a közel-keleti ország nem azzal fog újabb 30 évet eltölteni a szélsőséges ideológiákhoz való alkalmazkodással”.

Természetesen amiatt, hogy korábban Szaúd-Arábia engedett a szélsőséges eszméknek, nem magát, hanem más országokat okolt. Elsősorban a nagy geopolitikai riválisát, Iránt. Itt 1979-ben forradalom robbant ki, amely során Ruholláh Khomeini ajatollah vezetésével egy teokratikus rendszert vezettek be. Teherán elkezdte exportálni az ideológiáját, szélsőséges iszlamistákat támogatva szerte a közel-keleti régióban, hogy a perzsa országhoz hasonlóan egy iszlamista forradalmat robbantsanak ki. (Szaúd-Arábiában a az iráni támogatta fundamentalisták a mekkai Nagymecsetet foglalták el, ami több mint 100 halálos áldozattal járó ostrom után tudtak csak visszafoglalni).

Sőt, a szaúdi koronaherceg a szunnita szélsőséges mozgalmak megjelenéséért és térnyeréséért a szomszédos Katart tette felelőssé. Dohával ugyanis nyáron (ismét) látványosan megromlott Rijád – és ezzel párhuzamosan a többi szunnita arab ország – viszonya, amely már majdnem Katar totális elszigetelésével fenyegetett. Ennek egyik oka, hogy a katari uralkodócsalád nagyra törő regionális ambícióin kívül támogatta az olyan iszlamista mozgalmakat, mint a Muszlim Testvériség, amelyet 2014-ben betiltottak Szaúd-Arábiában és tagjait elűzték vagy terrorizmus vádjával börtönbe zárták.

Mohamed bin Szalmán nem győzte hangsúlyozni, hogy a szélsőséges iszlamizmusért pont ez a két ország a felelős, mivel a radikális szunniták és síiták együtt akarják tönkretenni az iszlámot és lejáratni a muszlimokat. Ezért most Szaúd-Arábia feladata, hogy példát mutatva, „visszatérjen a mérsékelt és toleráns iszlámhoz”. Ezt lényegben egy új „társadalmi szerződéssel” valósítaná meg, ahol háttérbe szorulna a szalafizmus szélsőséges oldalágának tartozó vahabita iszlám irányzata, amely az ország fő ideológiája.

Csakhogy továbbra is kérdés marad: Vajon a Szaúd-Arábia 1932-es létrejötte óta jelentős politikai hatalmat kiépítő és nagy befolyással rendelkező vahabita papságnak mi a vélemény a koronaherceg elképzeléseiről? Mennyire lenne hajlandó beletörődni ezekbe a „történelmi” változásokba? Egyáltalán milyen gazdasági-geopolitikai és biztonságpolitikai okok vezettek oda, hogy Mohamed bin Szalmán ilyen „radikálisnak nevezett” lépésre szánja el magát?

Ezen kérdések megválaszolásához lásd az alábbi elemzésünket.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK