Kezdőlap Címkék Reálkereset

Címke: reálkereset

Óriási reálbér csökkenés Magyarországon

Az OECD friss jelentése szerint 15,8%-kal érnek kevesebbet a munkabérek az idén mint tavaly! Ez negatív rekord a 38 tagállam között, melyek között a legfejlettebbek éppúgy megtalálhatóak mint a Magyarországhoz hasonló feltörekvő államok.

A globális gazdaság nehéz helyzetét mutatja, hogy majdnem mindenütt csökkent a reálbér vagyis az árak gyorsabban nőttek mint a bérek, de az OECD átlag “csak” 3,8% vagyis a magyarnak körülbelül az egynegyede!

Reálbér növekedést mindössze Izrael, Costa Rica, Belgium és Hollandia produkált az OECD tagállamai közül, ahol azonban vigyáztak arra, hogy a minimálbér megőrizze az értékét hiszen közgazdasági alaptétel: az infláció a szegények adója.

Orbán pácban

A Brüsszelből nem érkező eurómilliárdok miatt a magyar miniszterelnök nem tudja megvédeni az életszínvonalat pedig ez a nemzeti együttműködés rendszerének politikai és gazdasági alapja.

A legszegényebb rétegek szavaznak Orbán Viktorra abban a reményben, hogy megőrzi, sőt talán végtelenül szerény mértékben, de emeli is botrányosan alacsony életszínvonalukat. Most erre Orbán Viktornak nincs egy vasa sem. Sőt, kénytelen eladósítani az országot, hogy pénzhez jusson, mert az Európai Uniótól nem kap pénzt, a kínaiak pedig közölték: kölcsönt csak piaci áron!

Az életszínvonal csökkenés azért nagyon veszélyes a nemzeti együttműködés rendszere számára, mert közben Orbán Viktor rokonai, barátai és üzletfelei szépen gyarapodnak.

Ez eddig is így volt, de amíg a miniszterelnök garantálni tudta szegény választóinak életszínvonalát, azok beletörődtek abba, hogy “ott fent lopnak”. Magyarországon ez különben is évszázados tapasztalat éppúgy mint a régió többi hasonló országában. Ameddig a választópolgár is kap valamit, addig engedelmesen leszavaz arra a kézre, amely olykor odavet neki valamit.

De hogyha nem kap semmit miközben “ott fenn tovább lopnak”, akkor baj van.

Orbán rendszere alapjaiban remeghet meg. A miniszterelnök állítólag már el is engedte a jövő évi önkormányzati és európai választásokat mondván azok politikailag nem érik meg, hogy pénzt költsön rá a hatalom. Az országos választás pedig messze van.

A miniszterelnök hűséges ellenzéke pompásan betölti azt a szerepet, melyet Orbán Viktor kijelölt neki: piackonform reformmal fenyegetőzik. A rezsicsökkentés megszüntetésével, és a piaci árak igazságának megvalósításával. A magyar jövedelmek mellett ez valóságos katasztrófát jelentene a családok többségének. Ezért Rogán Antal mindenre elszánt propaganda csapata vígan előadhatja a “mi vagyunk a kisebbik rossz” narratívát, mert a hatalom tudja: a Bokros csomag emlegetésétől is végig fut a hideg az emberek hátán.

A magyar elit szellemi impotenciája a gyakorlatban mutatja fel eredményét: az életszínvonal csökkenés ellenére nyugodtan ül a hatalom a süllyedő hajó fedélzetén hiszen az ellenzék többségének elképzelése sincsen arról, hogy mégis mit lehetne tenni az ellen, hogy a szánalmasan alacsony életszínvonal tovább csökkenjen Magyarországon.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK