Puzsér Róbert, rádiós, tévés személyiség, újságíró szerint a magyar nem felsorakoztatni való népség, melynek tagjai precízen hadrendbe állnak: ez egy seftes, megúszós, ügyeskedő népség. A magyar társadalom igényel egy bizonyos mozgásteret, ugyanakkor igényli az erős kezű vezetőt is. Kádár Jani bácsit, akinek a kezéből bőven jut krumplileves, de ha túl nagy hangon pofázol, jön a Munkásőrség.
Az az ember vagy, akiről nekem elég gyakran visszamondja valaki, hogy éppen erről beszéltél itt, arról amott. Legutóbb arról számoltak be, hogy azt ecsetelted a Hír TV-ben, hogy úgy kellene megoldani a sokat kárhoztatott hálapénz-problémát, hogy jól fel kellene emelni a fizetéseket, és aki ezután elfogad paraszolvenciát, azt két évre börtönbe csukni…
Sőt, a hálapénz adásának a puszta megkísérléséért is börtönt osztanék – és ezt a propaganda valamennyi eszközével terjeszteném minden elérhető reklámfelületen, hogy senki figyelmét ne kerülhesse el. Tudod, ebben az országban kétféle működés uralkodik: ami tetszik, azt kötelezővé kell tenni – ami nem tetszik, azt be kell tiltani. Az erős állami szabályozás rendszere ez: itt semmi nincs az emberek belátására bízva. Itt nincs rád bízva, hogy otthon akarsz-e szülni, vagy kórházban. Nem dönthetsz úgy, hogy otthon akarsz szülni, mert az állam és az orvosbárók privilégiumai ezt nem engedik meg.
Nem épp az orvosbárók miatt kivitelezhetetlen, amit a hálapénzzel kapcsolatban javasolsz?
Az orvosbárók hatalmát le kell törni. Kivitelezhetetlen marad továbbá az elképzelésem, amíg az orvosbárók mellett ott állnak a magánbiztosítók, a politika és a pénzvilág – mindegyiknek az egészségügyi rendszer privatizációja az érdeke. Széleskörű érdekeltség van az egészségügyi rendszer szétverésében.
Az államnak nem az az érdeke, hogy kevés pénzt adjon az orvosoknak, az ápolónőknek, és ezt a betegek hálapénz formájában kiegészítsék, ahogy az étterem tulajdonosok gyakran bekalkulálják a pincérek fizetésébe a borravalót?
Az államnak ezzel valóban nincs gondja. Csakhogy a miniszterek bársonybéléses ajtói mögött magánbiztosítók lobbistáinak sora kilincsel – jól emlékszünk még arra, hogy Gyurcsány Ferenc és Kóka János miként kísérelte meg privatizálni az egészségügyi rendszert.
De akkor a betegeken kívül kiknek az érdeke az, amit javasolsz?
Az állampolgároknak: nekünk, akik társadalombiztosítási járulékot fizetünk, és időről időre betegek vagyunk – nekünk kell kikényszerítenünk ezt. Nem fogjuk ajándékba kapni, ahogy a most meglévő jogainkat sem ajándékba kapták a nagyszüleink meg a dédszüleink – a jogokért meg kell harcolni. Ahogy Geréb Ágnes megharcol a jogunkért, hogy anyaként otthon szülhessünk, és apaként jelen lehessünk a gyermekünk születésénél – s ezért most úgy tűnik, két év börtönt vállal. A jogok soha nem járnak ingyen.
Mi, magyarok meg akarjuk úszni a történelmet. Zúgjon el a fejünk fölött, mi behúzzuk a nyakunkat, és kötünk egy szennyes alkut az állammal, hogy soha ne kelljen elszámolnunk a sorsunkkal, a szabadságunkkal és az autonómiánkkal.
Majd az állam lepacsizza ezt a tőlünk keletre meg nyugatra lévő hatalmakkal, akik időről időre átvonulnak rajtunk. Orbán Viktor megharcolja Brüsszellel, és lepacsizza Moszkvával, mi csak a következő tál krumplilevesig látunk el.
A krumplileves kádári jelkép. Ezzel azt mondod, hogy sok mindenben visszatérünk ahhoz a korszakhoz, amikor Trabantért és kiskertért a többség megkötötte a maga alkuját? Mostanában sok olyan emberrel beszéltem, aki nem szereti ezt a hatalmat, hogy miért, arra még indoklást is tud bőven, de mégis azt mondja, hogy rájuk fog szavazni, mert van egy kis cipőboltja, péksége, vendéglője, netán dohányboltja, és ebből ő most köszöni szépen, jól megél, ha nem rájuk szavazna, akkor nem tudná, hogy mi a fene következik.
Ez így van. Itt a félperiférián a legnagyobb érték a kiszámíthatóság: jobb egy kiszámítható elnyomás, mint a kiszámíthatatlan szabadság. Ezért bukott meg a harmadik magyar köztársaság, és váltotta fel a nemzeti együttműködés rendszere, amit kifejezetten az a kaotikus húsz év tesz legitimmé. A húsz év rendszere nem volt legitim.
Kinek szemében nem volt az?
Igazán senki nem érezte a magáénak – ezért is bukott meg. A jobboldal a baloldal rendszerének érezte, a baloldal pedig a jobboldalénak. A baloldal azt érezte, hogy visszajöttek a fasiszták, a jobboldal meg azt érezte, hogy nem engedték őket visszajönni, mert a kommunisták átmentették az új rendszerbe a hatalmukat. Tehát mindkét oldal úgy érezte, hogy a rendszer nem a sajátja. Ez egy viszonylag szabad, de nagyon kiszámíthatatlan és kiszolgáltatottá tévő rendszer volt. Sokan érezték azt, hogy bármikor feltörhetnek, és gazdag, sikeres emberek lehetnek, de azt is sokan érezték, hogy bármikor az aluljáróban találhatják magukat. Ezt a fajta szabadságot itt a félperiférián nem sokra értékelik.
Azt értékelik, hogy Kádár alatt nem volt munkanélküli, hajléktalan?
Ez a régió túltermelte a történelmét – többet már nem bír el.
Ezt most nem egészen értem…
Nézz végig a huszadik századon: első világháború, Trianon, második világháború, Don-kanyar, Szálasi rémuralma, holokauszt, Rákosi rémuralma, ‘56. Nézd végig, hogy milyen sors jutott az itt élő nemzedékeknek: a hatvanas évekre egyszerűen elfogyott a morális kapacitás. 1848-ban Magyarország elhitte, hogy nyugatos polgári berendezkedése lehet. Csakhogy ’67-‘68-ban Deák Ferencnek és Andrássy Gyula grófnak meg kellett alkudniuk a Habsburgokkal, engedniük kellett a ‘48-ból. Kiderült, hogy Magyarország nem lesz nyugatos polgári demokrácia, de lesz egy korlátozott alkotmányosság, lesz egy félfeudális nagybirtokrendszer meg egy félliberális piacgazdaság. Született egy hibrid szisztéma, ami aztán a Kárpát-medencében nagyon megbízhatóan működött. Horthy Miklós, Kádár János és Orbán Viktor mindannyian ehhez nyúltak vissza.
Miért nem lehetett nyugati típusú demokrácia?
Magyarországnak a liberális demokrácia nem kellett igazán soha. A magyaroknak nem kell a nyugatos szabadság, de nem kell a bizánci típusú, totalitárius zsarnokság sem, hanem kifejezetten az e kettőből született vegyes rendszert igénylik. Ezt értette meg Orbán Viktor.
Ebben a rendszerben a szabadság kis köreit – ami egy Bibó Istvántól származó fogalom – nem érdemes, sőt nem is szabad feldúlni. A magyar nem felsorakoztatni való népség, melynek tagjai precízen hadrendbe állnak: ez egy seftes, megúszós, ügyeskedő népség. A magyar társadalom igényel egy bizonyos mozgásteret, ugyanakkor igényli az erőskezű vezetőt is. Ez az, amit a politikusok olyan nehezen értenek meg. Amikor a politikai elit azt látja, hogy a társadalom igényli a mozgásteret, azt hiszi, nyugati típusú, liberális demokráciát akar. Amikor a politikai elit azt látja, hogy a társadalom erőskezű vezetőt igényel, azt hiszi, Rákosit vagy Szálasit akar. Pont az a lényeg, hogy mindkét feltételezés hibás: ezt a két rendszert nem akarja a magyar társadalom, hanem valamit a kettő között. Kádár Jani bácsit igényli, akinek a kezéből bőven jut krumplileves, de ha túl nagy hangon pofázol, jön a Munkásőrség. A magyar társadalom egy olyan rendszert akar, amelyikben vannak határok, ő pedig tudja, hogy hol.
Ezzel azt állítod, hogy a mostani hatalom beletalált a tutiba, és akkor akár kinéz nekik a húsz év?
Simán kinéz.
Orbán Viktor mindent kipróbált már Magyarországon, és ez az a rendszer, ami működik. Volt ő már radikális liberális 1992-ben, polgári jobbközép 2002-ben, szociális alapon hergelő populista 2006-ban, és mindez korlátozott sikerrel – most, amikor a kádárizmust restaurálja, látványosan működik, amit csinál: Kádár óta Magyarországon ennyire stabil rendszer nem volt. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi rendszer felváltásához vezető út első lépése az, ha megértjük, honnan meríti a legitimitását.
Ha olyan legitim, akkor miért van például szüksége a sorosozásra?
Mert az Orbán-rendszer többek közt ezért legitim: legyárt egy „népmesét”, amelyben Orbán Viktor a szegénylegény, aki megvív a hétfejű brüsszeli sárkánnyal meg az ő dúsgazdag és befolyásos szövetségesével, a démoni Soros Györggyel. De honnan jön ez a „népmese”? Nos, a kereskedelmi tévék tehetségkutatóiból. Az összes ehhez hasonló versenyben ugyanilyen „népmesét” építettek fel a későbbi győztes köré. Mészáros János Elek ugyanígy indult el a falujából, amikor még szó sem volt arról, hogy ő Mészáros Lőrinc öccse. Az RTL Klub riportjának tanúsága szerint a magyar nép mindennapos életét élő agrármérnök állatokat tart, hajnalban kel, megeteti a baromfiakat, megkapálja a szőlőt, és dalos kedvében énekel a madaraknak. Aztán a vidéki ember feljön Felcsútról Budapestre, az RTL stúdiójába, és meghódítja a magyar emberek szívét, akik megválasztják a hősüknek. Orbán Viktorral vajon nem ugyanez történt? Legyártottak nekünk egy „népmesét” a Felcsútról indult szegénylegényről: ahogy Mészáros János Elek feljutott énekelni Budapestre, Orbán Viktor feljutott „énekelni” Brüsszelbe. Csak hát az ő dala nem tetszik a brüsszelieknek – annál inkább a magyaroknak. S ahogy az RTL kreatív producerei, a nemzeti együttműködés rendszerének kreatív producerei épp ugyanúgy várják a beérkező szavazatokat – a tévénéző aktiválhatja magát: beleszólhat a „népmese” kimenetelébe. Erre a „népmesére” kifejezetten azért van szükség, hogy Orbán Viktor végül megnyerje a vetélkedőt, vagyis az áprilisi választást.
Az a véleményed, hogy a kereskedelmi tévék bulvárhadjárata, beleértve az ATV elbulvárosodását, akár tudatosan a hatalom malmára hajtja a vizet?
Az emberek igénylik a hősöket, de ahhoz kevesek, hogy saját hőseik legyenek, úgyhogy ezeket a hősöket ma már tömeggyártják számukra. Épp ugyanúgy szavaznak egy tehetségkutatónak hazudott sztárgyár-reality győztesére, ahogy a demokráciának hazudott politikai reality győztesére. A tehetségkutatók és valóságshow-k hazugsága évtizedekig bocsánatosnak tűnt, beleilleszkedett abba az összefüggő hazugságörvénybe, amelyben élünk. Most azonban, hogy a harc már nem Leó és Ágica között zajlik a villában, hanem Orbán Viktor és Soros György között az ideológiai-hatalmi szférában, magyarok százezrei esnek kétségbe, és kiáltanak az égre meg Európa felé, hogy Úristen, hát hogyan hülyítettek meg minket ezzel?! Nos, a hülyítés nem most kezdődött. Amíg marketingesek hősöket varrtak ránk a kulturális térben, addig ezt hajlandóak voltunk betudni a tömegkultúra sajátos működésének. Amikor azonban más marketingesek miniszterelnököket varrnak ránk a politikai térben, már harsan is az óbégatás: segítség, hazugság!
Téged is a Csillag Születik, tehát egy tehetségkutató műsor „csinált meg”, annak zsűrijében lettél országosan ismert.
Akkor te is ennek a hazugságrendszernek a része vagy?
Én a nyilvánosságban tizennégy éve tevékenykedem, ebből három hónapot töltöttem szerződéses viszonyban az RTL-el. Ez a három hónap egy nagyon intenzív országos kampány volt a puzsérságnak. Volt három hónapom arra, hogy az RTL kreatívjai legyártsanak.
Az volt a szándék, hogy legyen egy őszinte vagy őszintének tűnő pasas, aki pacekba megmondja a véleményét, keményen bírál és értékel, míg mások anyáskodnak?
Az volt az RTL koncepciója, hogy egyszer a kereskedelmi televíziózás történetében megengedik, hogy valaki tényleg zsűrizzen.
No, jó, azt azért nem engedték meg, hogy tényleg zsűrizzél, azt egykor inkább a Ki Mit Tud? zsűrijének engedték meg, melynek tagjai részletesen indokolhatták is a véleményüket.
A zsűrizés szabadsága ez esetben azt jelentette, hogy szabad volt a kettes táblát fölemelni. Ha valami nem tetszett, az az én értékelésem szerint nem hetes volt, mint általában a tehetségkutatókban.
És erre ezúttal miért volt szükség?
Azért, mert 2012-re a kereskedelmi tévék képernyőin szereplő írástudók már az összes értelmiségi kreditet elégették. Amikor engem az RTL producerei fölvettek, pontosan tisztában voltak azzal, hogy olyan értelmiségi szempontrendszert és magatartást fogok odavinni, amelyeket ők a tévéképernyőkről már tizenöt éve száműztek. Ebben a tét nélküli és érvénytelen közegben a tényleges zsűrizés szórakoztatóvá vált.
Egyszer azt mondtad nekem, hogy nagyon utálnád magad, ha bulvárfigurává válnál, miközben óhatatlanul bulvárhős is vagy, hiszen a bulvár foglalkozik veled, és ezt már nem tudod kikerülni.
A baj csak az, hogy a bulvárt nem lehet a bulváron kívülről kritizálni. Ez nem a bulvár felelőssége, és nem az enyém, hanem az értelmiségé. Az értelmiség egy nagyon súlyos mulasztást követett el az elmúlt évtizedekben: a bulvárt egyszerűen negligálta, figyelmen kívül hagyta, egyáltalán nem volt hajlandó narrálni, sőt, még csak tudomást sem volt hajlandó venni róla.
Szerintem vereségként értékelte, hogy az ő ízlésvilágával ennyire ellentétes tartalom ilyen mértékben el tud terjedni.
Lehetséges, csakhogy erre a vereségre mindegyikük kivonulással reagált, és egyikük sem harccal. A bulvárral szemben valamennyi értelmiséginek az volt a viszonyulása, hogy nincs itt mit tenni: a piac így működik, ezt tudomásul kell venni, ami nagyon szomorú, de hát ez van. Tehát mindegyikük visszavonult a maga elefántcsonttornyába. Én voltam jóformán az egyetlen, aki beleállt a bulvárral való konfrontációba, számon kérte rajta a semmitmondást, a neoprimitivizmust, az érvénytelenséget.
Nem érvénytelen, mert nagyon hat.
Attól még érvénytelen, hogy hat, ugyanis elérvényteleníti az életünket. Ha én most fogok egy bulvárlapot, és elolvasom, attól egy kicsit kevésbé leszek Puzsér Róbert, mert egy kicsit elérvénytelenülök attól a sok semmirekellő banalitástól, amit olvastam. A bulvár folyamatosan hígítja az életünket – mintha nap mint nap felöntené vízzel azt a kulturális közeget, amelyben élünk.
Mi vagy te tulajdonképpen, mihez értesz igazán?
Elsősorban rádiós, tévés és újságíró vagyok. Ha ezt szűkíteni kell, akkor mondhatom azt, hogy filmkritikus vagyok – ugyanakkor kritikusa vagyok a politikának, a társadalomnak és a médiának is.
Nincs meg annak a veszélye, hogy ez a már-már polihisztorság dilettantizmusba csap át?
Nyilván átcsaphat. De ha szabad kérnem, ne akkor alakuljon ki ez a vélemény, amikor azt látjuk, hogy ez a Puzsér nagyon sok mindenhez ért – hát ennyihez már nem érthet! Akkor szeretnék a dilettantizmus vádjával szembesülni, amikor konkrétan hülyeséget mondtam valamiről.
Nincs benned vágy arra, hogy ne legyél ennyire megosztó személyiség? Sokak számára te vagy a megmondóember, aki megmondja a tutit, és van, aki azt gondolja, hogy ez egy idegbajos, hangoskodó fickó, akinek be nem áll a szája, és szinte mindent indulatosan ad elő.
Nyilván így van, nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy én ennek a folyamatnak nem a célja, hanem az eszköze vagyok. Nálam magasabb céljaim vannak. Ha engem tíz emberből hat megutál, négynek meg szélesítem a látókörét, és szofisztikálom az ízlését, akkor nyertem. Nem az a cél, hogy szeressenek.
Elég sokaknak, akik a hatalomnak nem tetszőt beszéltek, már jócskán a fejükre ütöttek. Téged miért hagynak megnyilvánulni?
Szerintem minden második mondásom rettenetesen zavarja a hatalmat, minden második mondásom meg kifejezetten imponál neki. Igen kemény kritikusa vagyok ugyanis Orbán Viktor mellett Orbán Viktor ellenzékének is – úgy a hatalmi, mint az eszmei térben. Azt hiszem, a hatalom minden második pillanatban leszámolna velem, minden második pillanatban meg köszöni, és kér egy kávét. Röviden: nem én vagyok a legnagyobb bajuk.
Most, hogy elmondtad, mennyire stabil a hatalom, milyen esélyét látod az ellenzéknek?
Először is meg kéne képződnie annak az ellenzéknek. Jelenleg nincs olyan ellenzéki erő, amelyre a jelenlegi hatalmat nem kifejezetten utáló ember jó szívvel szavazni tudna. Ez az ellenzék nem kormányzóképes, nem alkalmas arra, hogy felváltsa Orbán Viktort – ez a magyar emberek nyilvánvaló élménye. Az ellenzékben vagy kisebb Orbánok vannak, vagy még azok sincsenek. Ha a választó ma ránéz egy ellenzéki politikusra, olyan érzése támad, hogy ez hasonló, mint az Orbán Viktor, csak lehet, hogy kell még tíz-tizenöt év, hogy az legyen belőle.
De akkor nem kell attól tartani, hogy meglesz a kétharmad, és a jelenlegi hatalom elszabadul? Hiszen azt látja, hogy semminek nincs következménye.
Ez előfordulhat. Bár kérdés, meddig mehet Orbán Viktor. Magyarország az Európai Unió tagja.
Ki lehet lépni, sokan félnek ettől.
Én úgy gondolom, hogy azt a magyar társadalom nem nyelné le. Továbbá Putyinnak Magyarország az Európai Unión kívül nem ér semmit. Oroszországnak olyan szövetségesre van szüksége, amelyik tagja az Európai Uniónak, és amelyen keresztül ő belülről bomlasztani tudja azt. Harmadrészt pedig az Európai Unióból érkező pénzek kifejezetten hiányoznának Mészáros Lőrinc offshore-számlájáról.
És akkor mi lesz?
Marad ez a hibrid rendszer: féldiktatúra-féldemokrácia. Ahogy telnek az évek, és telnek a ciklusok, a nemzeti együttműködés rendszere egyre kevésbé különbözik az országtól – jól érzékelhető, hogy azoknak, akik nem a rendszer részei, egyre szűkül a mozgásterük. Kérdés, hogy húsz vagy harminc év múlva lesz-e még olyan Magyarország, ami nem a nemzeti együttműködés rendszere, vagy ha valaki létezni és működni akar, annak valamelyik nagyúr pecsétgyűrűjét meg kell majd csókolnia? Az én számomra ez az igazán ijesztő társadalmi perspektíva.
Puzsér Róbert az utóbbi években a közélet széles körben ismert és megosztó szereplőjeként lépett elő. A politikai folyamatok kritikus elemzése, értelmezése, mind olyan tevékenységek,melyek jellemzik munkásságát.
