Kezdőlap Címkék Putyin

Címke: putyin

Kölcsönös kiutasítások és vádaskodások

0

Kölcsönös kiutasítások és vádaskodások jellemzik ma a Nyugat és Oroszország kapcsolatait. A viszonyban különös csavarok is vannak: kémügyek miatt is romlik a viszony Moszkva és Washington között, miközben sokak szerint éppen Putyinék segítették Trumpot az elnöki székhez. Közben pedig szó van egy amerikai-orosz csúcsról is.

 

A CIA be akarta szervezni a kiutasított orosz diplomatákat – legalábbis ezzel vádolja az orosz Külügyminisztérium az Egyesült Államokat. Washington 60 orosz diplomatát utasított ki a Szkripal-ügy miatt. Az orosz titkosszolgálat árulóját – és a lányát – Nagy Britanniában érte ideggáz-támadás. Nyugati megítélés szerint egyértelműen az orosz titkosszolgálat hajtotta végre az akciót, s ezért – Nagy Britanniával való szolidaritásból – több NATO-tagállam, köztük egyébként Magyarország is, orosz diplomatákat utasított ki. Az amerikaiak 60 diplomatát köteleztek távozásra, és bezáratták a konzulátust Seattle-ben.

A nehéz helyzetben levő orosz diplomatáknak „segítséget ajánlottak fel az amerikaiak, de természetesen nem ingyen” – állítja a moszkvai külügy.

Moszkva szerint a CIA és más hírszerző szervezetek ilyen átlátszó módszerekkel próbáltak meg államtitkokhoz hozzájutni, ami cinikusnak és felháborító.

Az oroszok a maguk részéről ugyancsak 60 amerikai diplomatát utasítottak ki, és bezáratják a szentpétervári konzulátust. Ezt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelentette be.

Oroszország kapcsolatai ily módon a mélypontra jutottak a nyugati világgal annak ellenére, hogy Donald Trumpot azzal gyanúsítják Washingtonban, hogy orosz segítséggel jutott be a Fehér Házba. Trump korábban gratulált Vlagyimir Putyinnak, akit már az első fordulóban újraválasztottak Oroszország elnökévé, s egyúttal jelezte: hasznos lenne egy csúcstalálkozót tartani. Trump és Putyin a G-20 csúcstalálkozó alkalmából tárgyalt, s erre az idén is megvan a lehetőség, főként akkor, ha az orosz titkosszolgálatok halállistáján szereplő személyek  nem válnak ideggáz támadás célpontjává valahol a Nyugaton.

Ma nem antiszemitizmus van, hanem antimigránsizmus

A magyar autoriter politika halálos ellenségnek tekinti az ellenzéket –  nyilatkozta Radnóti Sándor Széchenyi-díjas esztéta, irodalom-kritikus a Független Hírügynökségnek. És bár a migránsozás lényegében a zsidózást helyettesíti – ezért mondja, hogy nem antiszemitizmus van Magyarországon, hanem antimigránsizmus -, mégis helytelennek tartja, ha minden szélsőséges politikát Hitlerre redukálunk. Orbán politikáját nem azonosítja a fasizmussal, hiszen szabadon beszélünk, írunk. És noha  a Fidesz sok szélsőséges gondolatot átvett a Jobbiktól, egyelőre nem gondolná helyesnek, ha a demokratikus ellenzék szövetséget kötne a Jobbikkal. A jövő vasárnapi választásokkal kapcsolatban azt mondja Radnóti: az lenne a jó, ha a Fidesz megalázó győzelmet aratna…

 

Másfél évvel ezelőtt nyilatkoztad azt az atv-ben, hogy ennek az orbáni hatalomnak szüksége van az ellenségképre, és ezt csak azért említem meg, mert Ungváry Rudolf a minap éppen erről beszélt, hozzátéve, hogy Orbánnál Soros György helyettesíti a zsidót. Te eddig nem jutottál, de beszéltél arról, hogy erősödni fog az ellenségkép-gyártás.

Természetesen: Magyarországon a zsidót, a kapitalistát, Szlovákiában, Romániában a magyart képviseli Soros, mint azt lehet látni és olvasni. Mindenképpen azt, aki nem mi vagyunk, az idegent; ebben az értelemben a migráns is a zsidót képviseli. Ma nem antiszemitizmus van, hanem antimigránsizmus. Ma már láthatunk olyan feliratokat, különböző ákom-bákomokkal felrajzolva, hogy migráns go home, miközben lényegében egyetlen migránst nem látnak, így aztán nincs kinek hazamennie, de a propaganda, látjuk, hihetetlenül hatásos és erős. Ezt különben abból is lehet látni, hogy egyetlen ellenzéki párt sem mer fellépni Orbán menekült-politikája ellen, mert az egyenlő lenne a politikai öngyilkossággal.  Ami az ellenségképet illeti: Karl Schmitt német filozófusnak, Hitler olthatatlan hívének volt az elmélete, hogy

a politika tulajdonképpen nem más, mint az ellenség meghatározása, az ellenség kijelölése, ki a barát és ki az ellenség, a politika nem más, mint egy ellenségfelismerő rendszer.

Karl Schmitt azt sem habozott kijelenteni, hogy itt halálos ellenségről van szó, akit el kell pusztítani. Ez lényegében teljesen leírja a magyar autoriter politikai propagandát, amely halálos ellenségnek tekinti az ellenzéket, ami a kampányban abban mutatkozik meg, hogy azt hangoztatják: ha nem mi jövünk, ezek, Magyarország ellen fellépve telehordják migránsokkal az országunkat.

Autoriternek fogalmaztad meg ezt a rendszert, miközben egy náci gondolkodóra hivatkoztál…

Hát igen, ez egy bonyolult kérdés. Van egy másik, egyáltalán nem náci gondolkodó, Leo Strauss, akinek van egy híres kifejezése, a reductio ad Hitlerum, s joggal helytelennek tartja, ha minden szélsőséges politikát Hitlerre redukálunk. Én nem azonosítom Orbán politikáját a fasizmussal. Nyilvánvalóan vannak fasisztoid vonásai, hiszen szélsőjobboldali politika, vannak analógiák, de itt ülünk a kávéházban és szabadon beszélünk, és nem kell vigyáznom a hangomra, nem kell óvatosnak lennem, tehát ez nem egy fasiszta rendszer.

Ahhoz, hogy azzá váljon, tovább kell fokozni az ellenségkép gyártást?

Igen, a szavak helyett tetteknek is kell következniük, olyan tetteknek, amelynél az, aki egy kávéházban beszélgetve ilyen témát hoz szóba, számíthat arra, hogy az asztalba be van építve egy lehallgató készülék, és arra is számíthat, ha kiteszi a lábát a kávéházból, akkor letartoztatják. Ilyen veszély márpedig nincsen.

Az a fenyegetés, ami március 15-én elhangzott Orbán Viktortól, az nem ilyen fenyegetés?

Nem, az nem ilyen. Találgatja mindenki, hogy a régi barátnak szóló üzenet volt, vagy csak egy általános, mozgósító felhívás. A börtönök nincsenek tele politikai foglyokkal.

Ezek szerint úgy látod, hogy az ellenségkép-gyártás ellenére ez egy élhető ország, és az alkotó számára nyugodtak a körülmények?

Sajnálattal azt kell mondanom, hogy a középosztály számára élhető ország. Ugyanakkor nagyon nagy a leszakadt réteg, sokan ezt harminc százalék fölé teszik, számukra evidensen nem élhető ez az ország, és az is világos az alkuban, hogy igaza van annak, aki azt mondja, ezeket Orbán otthagyja az út szélén. Ez tökéletesen így van. Ezzel a réteggel nincs semmi elgondolás, időnként kapnak valamicske borravalónak számító juttatást, ami viszont számukra hatalmas pénznek tűnik, és ezért úgy érzik érdemes hallgatni, netán rájuk is szavazni.

Az említett interjúban beszéltél arról is, hogy az értelmiségnek egyfajta felelőssége. Mi a felelőssége ma az értelmiségnek?

Végiggondolni, és értelmezni a helyzetet. Azt viszont egyáltalán nem gondolom, hogy az értelmiségnek feladata lenne tanácsot adni a politikának. Igaz, nem mindig ez volt a véleményem, de ma már egyetértek azokkal, akik úgy vélik, hogy az értelmiség közvetlenül ne akarja befolyásolni a politikát, a politikai aktoroknak ne adjon tanácsokat, amelyeket – a tekintélyével alátámasztva – szinte kötelezőnek tekint.  Négy évvel ezelőtt én is benne voltam egy társaságban, amely nyomást gyakorolt a politika egyik szereplőjére, hogy kössön szövetséget egy másikkal, mégpedig azért, hogy létrejöjjön az összefogás. Egyszer – ma is azt hiszem –, meg kellett ezt próbálni, az értelmiség tanácsára vagy anélkül, amikor még nem volt olyan mélyen beépülve a „nemzeti együttműködés rendszere”, és Orbán még csak négy éve uralkodott. Ma már senkinek sem adnék konkrét politikai tanácsot.

De miért nem?

Azért, mert ugyan a politikust és a nem feltétlenül pártpolitikai értelemben vett politikai aktivistát is értelmiséginek tekintem, de ő az egész életét erre szánja, és ezért felelősséget is vállal. Én írom a magam, politikailag nem feltétlenül értelmezhető elméleti műveit, vagy irodalomkritikáit, és nem helyes, hogy egyszer-egyszer kilépve belőle beleszólok mások dolgába. Természetesen elmondom, leírom a véleményemet, ha megkérdeznek, azt is megmondom, kire fogok szavazni, mint egy közéleti értelmiségi, s ebből le lehet vonni következtetéseket, de recepteket nem adok.

Ma már nem is írnál semmiféle petíciót? Csak azért kérdezem, mert arról is nyilatkoztál korábban, hogy ha ilyet tesznek eléd, az kötelesség-szerűen aláírod.

A petíció értelmiségi feladat. Tiltakozni bizonyos dolgok ellen, azt meg kell tenni, így tehát ezt továbbra is tartom.  Az ilyen aláírás nem tartozik abba a közvetlen nyomásgyakorlásba, mint amikor egy író azt mondja egy politikusnak, hogy ne te legyél a vezető, hanem valaki más, vagy amikor egy filozófus barátom arról beszél, hogy a Jobbikot is el kell fogadni partnernek. Nem adnék ilyen tanácsot.

Nem gondolod, hogy jó az ötlet, vagy inkább mert félsz ezt kimondani?

Nem félek, hiszen éppen most válaszoltam a Magyar Narancs körkérdésre, amiben ezt a kérdést firtatják.

És?

Fele-fele a megítélés. Aki úgy kezdi a válaszát, hogy nehéz kérdés, arról  már tudom, hogy végén odajut: meg kell kötni ezt a kompromisszumot. Aki rögtön azzal kezdi, hogy nem – ilyen Ludassy Mária, Iványi Gábor, Nádas Péter, Hajós András és én, azok határozottan ellenzik ezt a szövetséget. De a konkrét politikai következtetést a politikusoknak, illetve a választó népnek kell meghoznia.

Akkor te nem osztod azt a véleményt, hogy a Fidesz, alias Orbán Viktor lényegében minden szélsőséges gondolatot átvett a Jobbiktól?

De, ezt gondolom, és kétségtelenül olyan helyzet alakult ki, amikor a Jobbiknak döntenie kell, hogy vagy fut a pénze után – ezt is megteszi különben, hiszen ő az egyetlen párt, amelyik azt mondja, hogy Orbán menekült-politikája helyes, és azért az, mert ez a mi  politikánk, amelyet ellopott a Fidesz tőlünk -, vagy, más tekintetben, megy a közép felé. Hosszútávon nem zárom ki, hogy egy valaha szélsőjobboldali pártból demokratikus párt váljon, de ma nem ez a helyzet.

Amikor a szélsőjobbról és a Fideszről beszélünk, akkor arról is beszélünk, hogy mindez hova tarthat, ha a Fidesz marad hatalmon?

Az egyik lehetséges út az, hogy folyamatosan és fokozatosan radikalizálódik a helyzet, és eljutunk egy Putyin-Erdogan féle irányba; reductio ad Putyinum, reductio ad Erdoganum. Ezt nem hiszem. A másik lehetséges szcenárió az volna, hogy kompromisszumot kötnek a társadalom nem rájuk szavazó többségével, ezt sem hiszem. Azt gondolom, hogy marad az, ami ebben az elmúlt nyolc évben kialakult, a hideg polgárháború, a látens hadiállapot. Bizonyos posztokat még, amelyekre szükségük van, a következő négy évben meg fognak szerezni; ilyen lesz az önkormányzatok államosítása, a bíróságok teljes bedarálása, ugyanakkor érdekük az is – mint ahogy nagyon sok autoriter rendszer így működik –, hogy a demokratikus felszínt megőrizzék. Ez azt jelenti, hogy a szabad választást megtartják, mint a demokratikus rendszer egyetlen maradékát, természetesen úgy, hogy kiaknázzák a nem fair előnyöket, s a választáshoz elengedhetetlenül szükséges információkat a sajtó elsöprő többségének kézbentartásával blokkolják. Azt hiszem a pangás állapota fog bekövetkezni, ami nem lesz sokkal rosszabb, de semmiképpen nem lesz jobb.

Mivel magyarázod azt, hogy miközben szinte szőnyegbombázás szerűen érték a Fideszt a különböző botrányos ügyeinek kiteregetései, mégsem rendült meg a tábora?

Erre csak általánosságokat tudok mondani, a társadalom végtelen apátiáját. A leszakadottaknak, a több, mint harminc százaléknak a teljes politikai inaktivitása az egyik oldalon, a középosztály láthatóan jobb életfeltételei, mint négy, vagy nyolc évvel ezelőtt, amely, még ha lelkiismeret-furdalása is van a leszakadó rétegek miatt, akkor is lehetőségeket teremt a számára, Mindez politikai közömbösségbe, vagy politikai apátiába torkollik. Ez persze egy cinikus következtetéshez vezet bennünket, ahhoz ugyanis, hogy még a legmegveszekedettebb Fidesz-hívő is tudja, hogy a pártjának vezetői lopnak, csak éppen azt mondják, hogy mindenki lop, ilyen a politika, ezt tudomásul kell venni, ha leváltanánk őket, jönne a következő, az még éhesebb lenne, még inkább lopna, és így tovább. A politikai cinizmus a válaszom a kérdésedre.

Jól érzem azt, hogy némiképp te is rezignáltabb vagy a korábbi önmagadhoz képest?

Nézd, egzisztenciális okai is vannak ennek, a Kádár-korszak idején volt egy kedves mondásom, aminek az eredetét nem tudom, de a történet így szól: a Horthy-korszakban egy kommunista perben, valakit életfogytiglanra ítéltek, az utolsó szó jogán azt mondta: csak az a kérdés, kinek az élete fogytáig. Akkoriban, harminc-negyven éves koromban ezt bízvást mondhattam, most azonban már kevésbé. Ettől is vagyok némiképp rezignáltabb. Nagyon nem szeretném persze a szememet az Orbán-kormányzás idején lehunyni, nagyon jó lenne, ha láthatnám a bukásukat és a pusztulásukat, de erre semmilyen garanciát nem látok.

A hetven év fölöttiség, ami ennyire megvisel?

Csak ennyiben. Matematika ez, semmi több. Azaz kisebb az esély, hogy egy hosszú távra berendezkedő autokráciát túlélek, mint negyven éves koromban.

Meddig működhet ez az autokrácia?

Van Marczali Henriknek egy általam kedvelt mondata, amit sokszor szoktam idézni, aki a török világról írta, hogy ezek a tarthatatlan állapotok százötven évig tartottak. A világ persze ebben az értelemben is felgyorsult, s ha optimista akarok lenni, akkor azt látom, hogy csökken a Fidesz támogatottsága, csökken a lelkesültség, a Fidesz-hívekben is növekszik az apátia, az ő várakozásaiknak sem felelt meg ez a rendszer, zavarba kerülnek a nemzetközi lelepleződésektől, nem kellemes érzés, hogy a világ homlokán negatív értelemben táncol Magyarország, a legrosszabb példák közé tartozik Európában, miközben az emberek szeretnek büszkék lenni a hazájukra. Mindez együtt, belső bizonytalanságot okoz. Ezért, ha azt a kérdést tennéd fel nekem, hogy mi lenne az optimista várakozásom a hamarosan esedékes választásokra, akkor azt mondanám, hogy egy magalázó győzelmét tartanám valószínűnek és reménytelinek, amely mind számunkra, mindazoknak, akik résztvesznek a dologban, mutatja azt, hogy nincs már az az erő, amiben korábban hittek.

A Fidesz megalázó vereségéről beszélsz, nem?

Nem, a Fidesz olyan győzelméről, amely egyben meg is alázná. Se nem kétharmad, se nem abszolút győzelem. Ezt tartanám egy olyan jelnek, amely reményeket táplálna az emberekben.

Ez ma az optimizmus, a megalázó győzelem?

Igen, ez lenne az optimális szcenárió

De ez a megalázó győzelem is azt jelentené, hogy megmarad még ez a befelé forduló politika.

Igen, marad ez a bezárkózás a nemzeti hagyományokba (amelyek ismeretéből persze általános iskolában is megbuknának), az onnan ki nem tekintés, a sérelmi politika, az örök sértődékenység, az örök frusztráció. Ezt különben tökélyre vitte az orbáni kormányzás. Orbán abban rendkívül tehetséges, hogy megérezte ezt a lehetőséget, megérezte a magyar társadalomban ezt a lehetőséget, rájátszott legrosszabb vonásaira, kibányászta a legrosszabb ösztönöket, amelyek az emberekben vannak, és ezért van az, hogy ma menekültek nélküli menekült-gyűlölet van Magyarországon. Azért még hadd beszéljek azon reményeimről is, amelyek talán valamiféle ellensúlyt kínálnának. Jó lenne, ami persze csak reményem, ha bejutna a Parlamentbe a három kispárt, az Együtt, mint baloldali liberális, a Momentum, mint jobboldali liberális, az LMP pedig mint baloldali zöldpárt. És az is jó lenne, ha Karácsony Gergelynek sikerülne majd az a vállalkozása, amelyre valóban van esélye, azt gondolom ugyanis, hogy valódi sansza lenne jövőre megszerezni a főpolgármesteri címet.

Az írói munkádban most már teljesen kizárod a politikát?

Annyiban nem, hogy ha megkérdeznek, válaszolok, mint most neked. Ezt egy értelmiségi feladatnak tartom, hogy a kérdésekre válaszoljak. És azt is gondolom, hogy az irodalomkritikáimban beszivárog az aktuálpolitika is.

Úgy tudom, mostanáig Bécsben, egy könyvtárban dolgoztál, egy nagy könyvön munkálkodsz.

Látod, annak semmi köze a politikához, a tájról szól, a táj filozófiájáról, mióta van, mert ez is egy történelmi képződmény, hogy mióta érzékeljük tájként, ha kinézünk, és hegyeket-völgyeket látunk. Ezekkel a kérdésekkel fogom eltölteni a következő éveket.

És akkor ez nem tájkép csata előtt…

Remélem, hogy nem.

Amerikai szankciók és tárgyalási szándék

0

Hétfőn orosz diplomatákat utasítanak ki az Egyesült Államokból – értesült a New York-i Bloomberg portál. A kiutasítás oka a szolidaritás Nagy Britanniával. Donald Trump megígérte May miniszterelnöknek, hogy az USA is szankciókat alkalmaz Oroszországgal szemben a kémügy miatt.

Szkripal ezredes az orosz titkosszolgálat híres árulója Nagy Britanniában ideggáz támadás áldozata lett lányával együtt. Nem haltak meg, de nincs esély arra, hogy normális emberként folytassák életüket. Szkripal ezredes 100 ezer dollárért eladta szolgáltatásait a nyugati titkosszolgálatoknak. Ezért hosszú börtönbüntetésre ítélték őt Oroszországban. Kicserélték orosz kémekre, akik Nyugaton buktak le. Szkripal ezredes Angliában élt, de minthogy a CIA-nak is dolgozott, ezért Washingtonban is saját ügynek tartják az ellene intézett orosz ideggáz támadást.

Az USA 2014-ben jelentett be először szankciókat Oroszországgal szemben miután Moszkva annektálta a Krím félszigetet, mely korábban Ukrajnához tartozott. Putyin ezt követően a demokrata adminisztráció ellenfeleit támogatta az Egyesült Államokban. Hillary Clinton a 2016-os választások demokrata vesztese részben az orosz támogatásnak tudta be, hogy Donald Trump nyerte az elnökválasztást. Washingtonban ma is tart a vizsgálat Trump orosz kapcsolatainak az ügyében.

Egyébként Putyin választási győzelme után Trump gratulált az orosz elnöknek. Jelezte: készen áll egy újabb csúcstalálkozóra Vlagyimir Putyinnal. Ám közben Washingtonban a nemzetbiztonsági tanács javasolta Trumpnak: utasítson ki orosz diplomatákat a Szkripal ügy miatt. A Bloomberg értesülései szerint Trump meg is teszi ezt hétfőn, de közben utasította Jon Huntsman Moszkvában dolgozó amerikai nagykövetet, hogy készítsen elő egy csúcstalálkozót Vlagyimir Putyinnal…

A Luk(oil)tól a Putyin-gödörig

0

Mikor töltöttek ki Önök utoljára egy facebookos személyiségtesztet, amit egyik barátjuk posztolt a közösségi hálón? Mikor tankoltak utoljára a Lukoil töltőállomásainak egyikén? Nincs kizárva, hogy a világ orrára kötött személyiségjegyeikkel vagy az orosz cég kasszájában hagyott pénz egy részével Donald Trump elnökké választását támogatták! Esetleg saját, hőn szeretett autokratáik hatalmát finanszírozták a barátság meg a kíváncsiság nevében – és a „jótékony” orosz „energiacseppek” profitján keresztül!

A brit Cambridge Analytica elemző cég politikai kampányszerepéről és a Facebook-adatokkal való visszaélésekről tett hétvégi leleplezés – az Oroszországba visszavezető szálak segítségével – választ adhat az évek óta megválaszolhatatlannak tartott kérdésre: Hogyan vezethetők meg választópolgárok milliói, hogy józan észérvek ellen szavazva narancssárga lakkozott hajú szélhámos milliárdost, az európai történelem legnagyobb békekísérletét szétromboló pártot, netán a „civilizációs végveszély” ellen egyes-egyedül oltalmat kínáló nemzeti hőst – magyarul: álszent demagóg populistákat – emeljenek hatalomra?

Amikor a kanadai Christopher Wylie a céget 2014-ben elhagyó egyik alapító, a hétvégi brit sajtóban leleplezte a Cambridge Analytica sötét titkait – a Brexit-győzelemtől a Trump-kampányig játszott szerepét –, felfedezések egész cunamiját indította el, amely könnyen elmoshatja az amerikai elnök és orosz szövetségesei közé húzott, összejátszást leplező védőgátat.

A sztori egyáltalán nem olyan bonyolult, mint amilyennek feltételeztük. A politikatudomány eddig is tudta – és a délszláv háborúk katasztrófájából kiindulva is bizonyította –, hogy az emberek legmélyebb érzelmeiken keresztül közelítik meg a világ dolgait és azok mentén is szavaznak. Ezzel magyarázható, hogy nem ritkán önérdekük ellen, dühük és félelmeik alapján választanak maguknak politikai „csillagot”.

Márpedig ha így van, akkor ezeket a dühöket és félelmeket – az emberi gondolkodás bizonyítottan legnagyobb hajtóerővel rendelkező gépezetét – meg kell ismerni és fel kell használni a választási és egyéb politikai kampányokban ahhoz, hogy segítségükkel szinte bármilyen politikai programot diadalra lehessen vinni.

Itt jön a képbe a Cambridge Analytica (CA) – és orosz kapcsolatai.

A CA kutatói a Facebookkal kötött szerződés értelmében személyiségteszteket osztottak meg a közösségi hálón, amelyeket több millió Facebook-tag töltött ki. Az ő adataik mellett azonban barátaik és ismerőseik adatait is begyűjtötték a kutatók, s így mintegy 50 millió emberről tudtak szinte tökéletes képet alkotni az élet majd minden területén. Ezeknek a feldolgozása alapján már csak ki kellett használni az így nyert ismereteket, és olyan hírekkel bombázni a mit sem sejtő polgárokat, amelyek legmélyebb érzéseiket érintették.

Nigériában (kőolaj!) pl. ilyen módon sikerült eltéríteni választópolgárok sokaságát a szavazástól. A Brexit-referendum előtt ugyanilyen alapokról bombázták a szavazókat a brit nemzeti büszkeségre való rájátszással, az Európai Unió „birodalmi böszmeségének” propagandájával, a nemzeti szuverenitást „megsértő” politikájának „leleplezésével”, valamint a kelet-európai vendégmunkások inváziójával ijesztgetve őket.

Amerikában a fehér munkásosztály privilégium- és talajvesztését aknázták ki, valamint a közismert társadalmi ellentétekre indultak rá, az ellentétes érdekű csoportok egymás ellen uszításával egyengették az egyébként szinte teljesen esélytelen ingatlanmilliárdos hatalomra vezető útját.

A Cambridge Analytica piszkos játékaiban kiemelkedő szerepet játszott egy bizonyos dr. Alekszandr Kogan szociálpszichológiával is foglalkozó fiatal orosz kutató, aki az óriásadathalmazok feldolgozását tanította a Szentpétervári Állami Egyetemen. Abban a városban, ahol az orosz titkosszolgálat Internetkutató Központjából irányítják a nyugati civilizáció és a demokratikus társadalmak elleni harcot. Kogan, aki cambridge-i honlapján (Kogan oldala tegnapról mára eltűnt az egyetem honlapjáról) „elfelejtette” feltüntetni szentpétervári kapcsolatait, a Lukoil „jótékony tudományfejlesztő” grantjaiból pénzelte kutatásait. A Lukoil 2014 óta az Európai Unió és az Egyesült Államok közös szankciós listáján szerepel, amelyet az Ukrajna elleni orosz agresszió és a Krím-félsziget illegális elcsatolása miatt vezettek be orosz bankok és más kormányközeli cégek ellen.

A CA „zseniális” adatmanipulációs (pontosabban: embermanipulációs) eljárásaira először a Trump előtti legsötétebb szélsőjobboldali politikus, Ted Cruz texasi szenátor (akinek szélsőséges módszereitől korábban még a pártvezetők is gyakran elhatárolódtak) kampánya kötött szerződést, mivel az ő politikai „keresztapjának”, Robert Mercer titokzatos milliárdosnak több milliós érdekeltsége van a brit cég amerikai irodájában. Csakhogy amikor Trump bebiztosította magának a Republikánus Párt elnökjelöltségét, Cruz emberei – meg szponzorai – átálltak az ingatlanszélhámos oldalára.

Trump kampányának vezetését akkor vette át Kellyanne Conway, egy kislányos hangú, de boszorkányosan médiamanipulátor meg Steve Bannon, a fehér szuprematizmus és etnopopulizmus főpropagandistája. Velük együtt a Cambridge Analytica „szaktudása” is átkerült Trumphoz – akinek ugyancsak szüksége volt rá, mert a demokrata pártkonvenció után súlyosan vesztésre állt.

A brit Guardian napilap a Brexit-referendum óta nyomoz ezekben az ügyekben, újabban a már említett Wylie segítségével, akinek most lelkiismeret-furdalása van amiatt, hogy cége milyen célokra fordította adatmanipulációs zsenialitását. A brit média nem lenne brit, ha nem talált volna módot arra is, hogy titokban rögzített videón mondassa ki a CA vezetőjével, milyen piszkos módszereket tudnak bevetni politikai célokra. Egy független tévéstúdió szervezte meg, hogy „tájföldi érdeklődőkkel” találkozzon a cégvezető és rejtett kamerába tegyen vallomást „képességeikről”. Olyasmiket mondott el, amiket a hírhedt Trump-dosszié is dokumentált.

A Facebook most igyekszik kimosakodni a piszkos ügyekben nyújtott segítsége miatti felelősség alól – mondván, hogy a brit cég visszaélt a szerződésük által nyújtott lehetőségekkel és adatokkal –, de máris kongresszusi tagok egész sora követeli az azonnali vizsgálatot a közösségi hálók ellen. Logikusnak tűnik, hogy Robert Mueller rendkívüli ügyész összeesküvés-vizsgálata is kiterjed erre a rendkívül lényegesnek tűnő kapcsolatrendszerre.

Elképzelt-lokalizált epilógus (vagy inkább prológus)

Mivel a történtek egyértelműen történelmi nagyságrendű potenciális hatással bírnak, játszadozzunk el annak a gondolatával, hogy ha valaki (például egy Putyin-típusú, végtelen anyagi, műszaki és egyéb eszközökkel rendelkező, sértett önkényúr) ki akar fejleszteni egy módszert a nyílt társadalmak befolyásolására, annak lehetőségeit először nyilván egy kisebb téttel rendelkező „mintán” kellene kipróbálnia. Keres hát egy jelentéktelen országot, amelynek lakói óriási történelmi veszteséget érezve és súlyos gazdasági válságban evickélve dühösen szemlélik maguk körül a világot. Legyen ez a – feltételes – laboratórium, mondjuk, Szerbia, hiszen annak az „esetét” ismerjük legjobban az elmúlt 30 év vesztes háborúi, egész nemzettestek, sőt a „nemzeti bölcső” elveszítése, valamint a katasztrofális politikából származó gazdasági kilátástalanság közepette elég lehet felkínálni lakóinak egy „nemzetmentő” politikust, akit jól el lehet adni. Elég lehet rájátszani a fenti fájdalmakra, arra, hogy az „egész világ ellenünk van” – és máris arra szavaznak az emberek, aki végtelen önbizalommal kínálja a kiutat.

Egy másik feltételezett kísérleti terepnek elképzelhetjük akár a legnemesebb magyar nemzeti érzést is, amely közel fél évszázad (1867–1914) befogadó multikulturális csúcsteljesítményei után az első világháborús katasztrófából megharmadolva, megtépázva, harminc évvel később pedig az ismételt stratégiai melléfogás nyomán még jobban megszégyenülve, idegen elnyomás alá kerülve, hihetetlenül mély sebeket szenvedve, majd a demokratizációs nehézségekbe belekeseredve 2008 körül újabb gazdasági válságot ér meg – amiből egy nemzetmentő politika képes csak kiemelni. Bizonyítottan tudjuk, hogy a Nyugat-ellenes magyar nyelvű propaganda forrásai jórészt Oroszországból származnak. (A valódi sebeket az ártatlannak tűnő, közösségi médiabejegyzéseken keresztül terjesztett álhírek meg „érzelmi terrorizmus” okozza az olyan környezetben, ahol az állami média szigorú politikai diktátum alatt működik. Az már csak hab a tortán, hogy Bencsik András, a “Békemenetek” egyik kitalálója még 1986-ban is lelkesen méltatta a szovjet–magyar barátságot, Lovas István propagandista pedig köztudottan oroszbarát.)

Ha így történt volna, ha Putyinnak kísérleti terepre volt szüksége, a szerb meg a magyar nemzeti fájdalmak-félelmek-dühök tárházánál jobb laboratóriumot keresve sem találhatott volna magának. Onnan már csak egy ugrás a Brexit meg Amerika meghódítása!

Purger Tibor (Washington)

Orosz tengeralattjárók az amerikai partoknál

0

Moszkvában a hadügyminisztérium televíziója egy olyan tengeralattjáró egység gyakorlatáról számolt be, amely megközelítette az Egyesült Államok partvidékét anélkül, hogy az amerikaiak észrevették volna őket.

 

A Zvezda televíziónak az egység parancsnoka, Szergej Sztarsinov nyilatkozott. Elmondta, hogy sikeresen teljesítették a célt a nukleáris meghajtású Scsuka B tipusú tengeralattjárókkal: sikerült megtéveszteniük az amerikaiak védelmi radar rendszerét.

A Scsuka B tengeralattjárót 1986-ban, a szovjet időkben kezdték el fejleszteni. Mark Ferguson admirális, a U.S. Navy akkori parancsnoka már 2016-ban panaszkodott a CNN hírtelevíziónak mondván:

az orosz tengeralattjárók gyorsabbak és sokkal nehezebb bemérni őket mint korábban

Ezek a Scsuka B tengeralattjárók 100 napig képesek a víz alatt maradni. Cirkáló rakétákkal vannak felszerelve, melyek nukleáris töltetet is hordozhatnak.

A moszkvai hadügy csak nagyon ritkán ad ki hasonló információkat, ezért az időzítésnek nyilvánvalóan oka van: az Egyesült Államok újabb szankciókkal sújtotta Oroszországot a kémügyben miközben orosz földön vasárnap választást tartottak.

Putyin népszerűsége töretlen, és ezt jelentős részben annak köszönheti, hogy Oroszország mint nagyhatalom jelenik meg az átlagos választópolgár fejében. Holott ez csak katonai értelemben igaz: Oroszország GDP-je az amerikainak kevesebb mint egytizede, Dél-Korea is megelőzi azt az országot, melyet 18 éve irányít Vlagyimir Putyin. Az egy főre jutó GDP is alacsony, még Magyarország vagy Lengyelország is jobban áll.

Putyin negyedszer is elnök

0

Putyin a szavazatok 73,9 százalékának megszerzésével nagyarányú győzelmet aratott a választásokon – ezt mutatják az exit poll eredmények. Ezzel újabb hat évre kap megbízást, s nem is akárhogyan. Legutóbb, 2012-ben még a szavazatoknak „csak” a 64 százalékával győzött.

 

A VTsIOM által készített becslés szerint legerősebb kihívója, a kommunista pártbeli Pavel Grugyinyin 11,2 százalékos eredményt ért e, míg a Liberális Demokrata Pártot vezető Vlagyimir Zsirinovszkij a szavazatok 6,7 százalékát szerezte meg. A TV-celeb Kszenyija Szobcsakra pedig a szavazók 2,5 százaléka adta le a voksát. Nagy meglepetés tehát nem született.

A választás során országszerte rengeteg szabálytalanság volt. A Golosz, a választásokat ellenőrző független szervezet jelentése szerint volt olyan szavazóhelység, ahol már nyitás előtt voltak szavazatok az urnákban. Másutt nem engedték be  a megfigyelőket a szavazóhelységbe, voltak buszoztatások is. Csak a kora délutáni órákig az ország 72 régiójából 859 lehetséges szabálysértésről kaptak bejelentést. Ezek közül a legtöbb panasz (170) a megfigyelők jogainak állítólagos korlátozására és a szavazóhelyiségek kialakítására (222) vonatkozott. A legtöbb bejelentés Moszkvából (109), Szentpétervárról (62) és Moszkva megyéből érkezett.

Habár a részvétel már 5 óra előtt jócskán meghaladta az 57 százalékot, nem volt mindenki boldog a választással. Bár valószínűleg még az ellenzők közül sem sokan tették meg azt, amit az az omszki férfi, aki tiltakozása jelül inkább megette a szavazólapot, ezt meg is örökítette és világgá is kürtölte.

 

 

A Fidesz 17 pillanata – 8. Tolvajok Orbán Ráhel lakodalmán

Orbán Ráhel nem mondható szerencsésnek. Bár Tiborcz Istvánnal megfogta az isten lábát, és sok más fiatal párral ellentétben a saját lábukon állnak, vagyis, nincsenek anyagi gondjaik, a miniszterelnök lányát üldözi a balszerencse. Épp a napokban derült ki, hogy tavaly Párizsban kirabolták, 2013-ban pedig – erről szól sorozatunk mostani fejezete – a lakodalmán a mobiltelefonját lopták el. Vagy a mobiltelefonjait. Vagy a papája mobilját.

2013 júniusában a Tiborcz család birtokán, Tükröspusztán tartotta lakodalmát Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya, és Tiborcz István, akit addig kevéssé ismert a közvélemény. Igaz, Tiborcz István mostanra – az Élios tevékenységét bíráló OLAF-jelentés jóvoltából – ismert figurája lett a magyarországi közéletnek. Olyannyira, hogy egy friss közvélemény-kutatás szerint a magyar emberek a most 32 éves fiatalembert a harmadik legkorruptabb magyarnak tartják.

Sok magas rangú vendég volt a meghívottak között a tükröspusztai tanyán,  a család mellett főként a Fidesz holdudvarához tartozó politikusok és hírességek, de valószínűleg a régi barátok és iskolatársak közül is többen hivatalosak voltak a nagy eseményre.

Az első hírek szerint Orbán Ráhel telefonja tűnt el a lakodalom forgatagában.  Mindezt az egyik felszolgáló mondta el a sajtónak, miután nem tetszett neki, hogy DNS-minta adására akarják kényszeríteni. Az, hogy a nyomozók első körben valóban az alkalmazottak körében vizsgálódtak, valamennyire érthető, hiszen a vendégeket olyan minden gyanú fölött álló személyeknek gondolták, akik nem lopnak telefonokat.

Már ez sem volt semmi hír, meg is indultak a találgatások, mi minden lehetett azon a telefonon. Mert már az is kínos lett volna, ha egy ilyen esetekben szokásos, pajkos leánybúcsú pikáns képei és videói kerülnének ismeretlenek kezébe. De voltak, akik a pajzánságnál is nagyobb, politikai pikantériát sejtettek az ügy mögött.

Hogy mi és hogyan történt, valójában ma sem tudjuk pontosan. Más hírek szerint ugyanis nem egy, hanem két telefon tűnt el, a DNS-mintára pedig azért repült rá a rendőrség, mert az egyik telefon tokján nem csak a tulajdonos, hanem egy ismeretlen személy DNS-mintáját is rögzítették. Erről pedig azt feltételezték, hogy a tolvajé. Ezért kértek minden tanúként meghallgatott embertől, összesen 26 személytől DNS-mintát, holott azt csak indokolt esetben lehet alkalmazni.

Ami pedig a politikai pikantériát illeti: egy újabb, meg nem erősített, de nem is cáfolt verzió szerint csak egy telefont loptak el, de az nem Ráhelé volt, hanem a papájáé. Ami, ha igaz, még durvább történet lenne. Már csak azért is, mert a miniszterelnök telefonját a biztonsági protokoll szerint soha nem szabad őrizetlenül hagyni. Ha ő maga esetleg ki is rakta az asztalra, kellett (volna) hogy legyenek olyan emberek, akik éberen figyelnek.

Mindez azért is lényeges, mert nagyjából a telefon(ok) ellopása körüli időszakban erősödött fel Vlagyimir Putyin és az oroszok nyomulása Magyarország felé. Ekkoriban jöttek az első hírek Paks 2-ről, és ebben az időben váltak rendszeressé Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin találkozásai. Többen összefüggést sejtettek az oroszokkal történő, nem feltétlenül önkéntes alapon nyugvó barátság és a telefonok eltűnése között, és e sejtésekben az is megfogalmazódott, hogy Orbán Viktort esetleg valamivel zsarolhatják az oroszok.

Ekkoriban történt az a furcsa eset is, amikor Orbán Viktor Svájcban tanuló lányát látogatta meg, majd hazafelé nem repülőgéppel hanem vonattal utazott, s útját rövid időre megszakította Zürichben. Mindez persze a konkrét tényállás ismerete nélkül elsősorban az összeesküvés-elméletek kedvelői számára lehet igazi csemege, ám az biztos, hogy ezeket a konteókat erősíti az a mindenre kiterjedő és több mint 12 millió forintot felemésztő nyomozás is, amely a lakodalomban eltűnt telefon megtalálása körül zajlott.

A nyomozás viszont a hatalmas anyagi ráfordítás ellenére sem lett eredményes, és a rendőrség két év elteltével megszüntette az eljárást.

A cikksorozat ezt megelőző fejezetei az alábbi linkeken olvashatók.

A Fidesz 17 pillanata – 7. A Quaestor-botrány

A Fidesz 17 pillanata – 6. Du ju szpík tolmács?

Orbán, Putyin videóval köszöntötte a nőket

0

Magyarországon kétmillió olyan nő van, aki nemcsak gyermeket nevel és „gondoskodik rólunk”, hanem dolgozik is, ők különösképpen megérdemlik a tiszteletet – mondta Orbán Viktor kormányfő a nemzetközi nőnap alkalmából a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Putyin viszont szavalt is a nőnapi videójában.

A magyar miniszterelnök az Országház étkezőjében dolgozó nőket köszöntötte föl egy-egy szál nárcisszal. Azt mondta: illendő, hogy azokat köszöntse föl, akiknek a napi munkában a legtöbbet köszönhet.

Orbán Viktor szerint hiába mondják, hogy a női a gyengébb nem, ez valójában fordítva van.

Szerencsésnek nevezte magát, amiért nem csak kedves, hanem erős nők között élhette le az életét. „Megvan még a nagymamám, 97 éves, él az édesanyám, megvan a feleségem, szült nekem öt gyönyörű gyermeket, közülük négy lány, és már van egy unokám is, aki szintén lány” – sorolta a kormányfő.

Veszély fenyeget(het)i a NATO-t és az EU-t

Mit kellene az Egyesült Államoknak tennie annak érdekében, hogy létrejöjjön a stabilitás a NATO-n belül és az Európai Unióban? – teszi fel a kérdést a magyar származású amerikai szakértő. A válasz röviden: az egész Közép- és Kelet-európai régióra kiterjedő átfogó stratégiát kell kidolgozni és ennek keretében egy sor – részletezett – konkrét lépést tenni.

 

„A közép- és Kelet-európai térség  egészségét csakis egy az egész régióra kiterjedő megoldás képes helyreállítani. A régió könnyen láppá változhat, amely beszippantja a NATO-t és az Európai Uniót. Zűrzavar, anarchia és akár újabb polgárháborúk alakulhatnak ki a két közösség hátsókertjében” –

figyelmeztet az Egy amerikai Cassandra álmodozása címet viselő írásának most megjelent második részében a magát „racionális republikánusnak tartó” szakértő Radványi Miklós. Mint egy történelmi felvezetés és politikai gyorsfénykép felvillantása után kifejti: az Egyesült Államok elmulasztott lépéseket tenni, pedig egyértelműen pro-aktivitására lenne szükség, hiszen a demokrácia válságba jutott Közép- és Kelet-Európa-szerte, ahol a hatalmat az az új elit ragadta magához, amelynek egyrészt soha esze ágában nem volt átengedni azt az embereknek, másrészt szégyentelenül elsikkasztotta, ellopta hazája vagyonát.

Úgy jellemzi a jelenlegi helyzetet, hogy a NATO és az EU bővítését vezérlő jó szándék – ahogy a jó szándék gyakran, így ezúttal is – nem várt eredményekkel járt. A szerző ez alatt azt érti, hogy az elsősorban a nemzetközi szankciók miatt gazdaságilag gyengélkedő és viszonylagos elszigetelődésbe került putyini Oroszország veszélyt jelent a régióra. Megosztással gyengítené a NATO-t és az EU-t Moszkva, s Orbán Viktor már ennek az eszközévé vált. Pedig e két közösség bővítésének rövid távú célja pont az orosz befolyás visszaszivárgásának a megakadályozása volt, a végső cél pedig ezen országok teljes integrációja a szabad és demokratikus államok családjába, ahol tiszteletben tarják az emberi jogokat és a kisebbségek egyenlőségének az elvét, és ahol a működő piacgazdaság szabályai és a jog uralma érvényesül.

Az érintett térség több országában azonban nem ez történik, legfeljebb szavakban, de nem tettekben – olvasható ki az elemzésből, amely szerint

a nyugat elkövette azt a hibát, hogy nem vette fel figyelembe az Európa két része közötti fundamentális különbségeket.

S habár például a menekültkérdés körül alakult ki egyfajta ellenségeskedés a térség több állama és több nyugat-európai ország között, a nézetkülönbségek gyökere ennél sokkal mélyebben keresendő Radványi szerint.

A szakértő szerint az USA nem tett semmit ebben a helyzetben – eltekintve attól, hogy kompromisszumot sürgetett a felek között. Ennél sokkal pro-aktívabbnak kellene lennie – hívja fel a figyelmet a szerző, aki szerint az amerikai kormánynak saját javaslatokkal kellene előállnia, s ha szükséges ráerőltetnie ezeket az EU-ra.

De Donald Trump első évében folytatódott az „Obama-adminisztráció abszurd módon inkompetens nem-politizálása”,

a Külügyminisztériumban nem töltötték be az üres helyeket, nem vettek fel új embereket, s  a nagyköveti posztok inkompetens embereknek lettek felajánlva.

S hogy mit kellene tennie Washingtonnak annak érdekében, hogy hatékony vezetőként kibékítse a látszólag kibékíthetetlen ellentéteket Európa két fele között? – teszi fel a kérdést.

A válasza a  következőkben foglalható össze:

A régió történelmét, embereit és kultúráit mélységében ismerő szakértőket kellene foglalkoztatnia tanácsadóként. Legalább egy helyi nyelv ismeretének alapvető elvárásnak kellene lennie.

A nagyköveti kinevezésekhez elengedhetetlenül meg kellene követelni az adott ország és nyelv alapos ismeretét – ne lehessen megvenni ezeket a posztokat (a kampányhoz történt anyagi hozzájárulásokkal).

Gyorsabban és sikeresebben kellene nemzetbiztonsági stratégiáját az európai kontinens gyorsan változó realitásaihoz igazítania, fenntartva a szükséges politikai és katonai erőt, elkerülendő egy komoly konfrontációt elsősorban Oroszországgal.

A régió országaiban tudatosítani kellene az elrettentés elvének a fontosságát.

Az amerikai politikacsinálóknak meg kell érteniük, hogy a régió országainak a problémái elsősorban belföldi jellegűek, s kevés közük van az USA-hoz vagy az EU nyugati feléhez. Ennek tudatában, a NATO-nak és az EU-nak meg kellene követelnie a társadalmi szolidaritást és a közös célok kialakulását a közép- és kelet-európai tagországokban.

Kívülről ráerőltetett engesztelhetetlen harcot kell indítani a mindent átszövő korrupció ellen, megerősítendő a köz bizalmát a demokratikus intézmények iránt.

Rendíthetetlen küzdelmet kell folytatni az antidemokratikus jogszabályalkotás ellen, amelynek célja a három hatalmi ág szétrombolása.

Ellensúlyozni kell a média egy részében eluralkodott gyűlöletkampányt.

Nem szabad tolerálni a közösségi médiában a szélsőségesek által a kisebbségek, a vallás szervezetek és az etnikai csoportok ellen indított kampányokat.

Radványi írásai

Elemzésének az első részében  Radványi arról írt, hogy Magyarország vált – az elmúlt nyolc évben – az Európai Unió é a NATO egységének és közös biztonságának legveszélyesebb tagállamává , azzal, hogy tudatosan és szisztematikusan megsérti a demokráciának a két –a hatalmi ágak szétválasztásának és a polgárok szabadságának – az alapértékét.

Nem ebben a cikksorozatában foglalkozik először a magyarországi helyzettel. Első, idehaza is nagy vihart aratott cikkében, az  Orbán Viktorhoz intézett nyílt levelében   a többi között azt írta, hogy amerikai állampolgárként mélyen aggasztja a folyamatosan romló magyarországi helyzet, és a meggondolatlan politika, amelyet Orbán Viktor a NATO, az EU és az egész magyar nép érdekei ellen folytat.

Később a magyar korrupcióról készített elemzésében arra figyelmeztetett, hogy „Semmi nem veszélyezteti egy nemzet politikai életét annyira, mint a korrupt és aljas politikusok. Orbán Viktor világában a cél – nevezetesen saját maga és családja meggazdagodása – igazolja az eszközt – azaz a rendőrállam kiépítését és a lakosság elszegényítését”.

A Független Hírügynökségnek adott interjújában pedig a többi között azt fejtegette, hogy ugyan a menekültkérdésben nem Sorossal, hanem Orbánnal ért egyet, mégis undorítónak tartja a magyar kormány Soros ellenes kampányát.

Orosz oligarchák nyomában a Scotland Yard

0

Kedves orosz oligarcha, miből él ön ilyen jól Nagy-Britanniában? Ezt a kínos kérdést immár jogosan feltehetik a brit bűnüldöző hatóságok, mert életbe lépett az Unexplained Wealth Orders.

Eszerint az 50 ezer fontot meghaladó vagyontárgyakat akár el is lehet kobozni, ha a tulajdonos nem tudja megfelelőképp indokolni, hogyan jutott hozzá. Ben Wallace közbiztonsági miniszter a The Times-nak elmondta, hogy

a brit rendőrség gyanúja szerint több mint 90 milliárd fontot mosnak tisztára a londoni Cityben.

Ebben az élen járnak az orosz oligarchák. Ezért most elsősorban rájuk akarnak lecsapni. A BBC McMaffia címmel sorozatot készített erről, és ez a közbiztonsági miniszter szerint jól tükrözi az állapotokat ezen a téren.

Csakhogy a londoni City számára a pénzmosás pompás üzlet, az orosz oligarchák pedig a legjobb ügyfelek. És akkor még nem beszéltünk az ingatlan- vagy a műkincspiacról. Amikor rekordáron elárverezték Leonardo da Vinci képét, a Világ megváltóját, akkor keveset írtak arról, hogy a tulaj nem volt más, mint egy orosz oligarcha. De nemcsak ez a probléma: a legnevesebb orosz oligarcha Londonban nem más, mint Roman Abramovics. Ő a többi között London reprezentatív futball csapatának, a Chelsea-nek a tulajdonosa, a VIP-páholyban pedig ott tolong az egész elit.

Putyin, ha Londonba látogat, akkor helikopteren érkezik Abramovics birtokára.

Igaz, hogy most nem épp a legjobbak a brit-orosz kapcsolatok, de azért Roman Abramovicstól érdeklődni a vagyoni helyzete után bizonyosan diplomáciai botrányt váltana ki.

A brit hatóságok célkeresztjében persze aligha a Roman Abramovics szintű nagyágyúk vannak, hanem a kisebb halak: Putyin jelenlegi kedvenc oligarchái, akiket nemrég az Egyesült Államokban is feketelistára tettek. Ezzel meg akarják akadályozni, hogy a Putyin-közeli oligarchák üzleti tevékenységet folytassanak a Cityben. Persze az, hogy ki számít jelenleg kedvencnek a Kremlben, gyorsan változik.

Berezovszkij milliárdos oligarcha egykor királycsinálóként támogatta Putyin felemelkedését.

Aztán valamin összekülönböztek és Berezovszkij Londonba menekült, ahol utóbb titokzatos körülmények között meghalt. Bár a Scotland Yard végül lezárta a nyomozást és nem állapított meg idegenkezűséget, a brit sajtó azt írta: a Putyinnal szembekerült oligarchát olyan méreggel ölték meg, melyet utólag nem lehet kimutatni.

Ez pedig az orosz titkosszolgálat egyik kedvelt módszere arra, hogy a kegyvesztett oligarchákat a túlvilágra exportálja – szükség esetén akár Londonban is.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK