Kezdőlap Címkék Pukli

Címke: pukli

Pukli hátat fordít a politikának

0

Pukli István üstökösként robbant be a magyar közéletbe, amikor a Tanítanék mozgalom egyik arcaként társaival együtt tízezreket vitt ki az utcára. A Kossuth téren megtartott, utóbb szimbolikussá nőtt „esernyős tüntetés” nyílt szembenállás volt az akkor még Hoffmann Rózsa nevével fémjelzett, sokak által károsnak tartott oktatási rendszerrel szemben.

Pukli a budapesti Teleki Blanka igazgatójaként vált ismertté. Amikor az intézménybe érkezett, nem túl nagy lelkesedéssel fogadták, a diákok még tüntettek is ellene. Fideszes ejtőernyősnek tartották, és ennek volt is alapja, mert Pukli valóban közel állt Orbán Viktor pártjához. Ám iskolaigazgatóként viszonylag hamar konszolidálta a viszonyokat, tekintélyt szerzett magának, és a vele szembeni ellenérzések is fokozatos csökkentek.

Amikor a Miskolci Hermann Ottó Gimnázium tanárainak nyílt levele nyomán elindult

a Tanítanék mozgalom, Pukli a szerveződés egyik arcává vált.

Ám a reményteljesnek induló – tanárokat,diákokat, szülőket és másokat – megmozgató Tanítanék idővel szép csendben elhalt. Hivatalosan még létezik, de már régóta nem hallani róluk semmit.

Fél évvel ezelőtt ezelőtt Pukli bejelentette, hogy politikai pályára lép. Az általa alapított Polgári Világ Pártja azonban nem tudott jelentős tényezővé válni, és betagozódott a sok kicsi, az kormánytól és az ellenzéktől egyenlő távolságot tartani akaró pártok közé.

Pukli István, aki a politikával történő kacérkodás után jelenleg történelemtanárként dolgozik egy budai általános iskolában, a Magyar Nemzetben megjelent szerdai interjúban bejelentette: hátat fordít a politikának és nem kizárt, hogy a Polgári Világ Pártjából is távozik.

Korlátozzák a magyar nyelvű oktatást Ukrajnában

0

Új oktatási törvényt fogadtak el Ukrajnában, amely előírja, hogy közép- és felsőfokon az oktatás nyelve kizárólag az ukrán lehet.  sérti a Kárpátalján élő kisebbségek, köztük a magyar kisebbség anyanyelvhasználati jogát, ez pedig számos ponton nemzetközi szerződésekbe ütközik.

A Polgári Világ Pártja szerint Magyarország kormánya ismét

az erő és nem a diplomácia hangján igyekszik a nemzetközi vitás kérdéseket rendezni.

Ha a magyar kormány törekedne a jó szomszédi viszonyra, nem fordulhatna elő az sem, hogy Erdélyben magyar nyelvű iskolákat zárnak be. Az a harcias erőpolitika ugyanis, amely a magyar belpolitikában sikeresnek tűnik a FIDESZ céljainak elérésére, az nemzetközi szinten kifejezetten károsan hat, így

a határainkon kívül élő magyarok számára jelentős hátrányokat okoz

az élet minden területén, többek között a magyarságuk megélésében is.

A Polgári Világ Pártja felszólítja a magyar kormányt, hogy a határon túli magyarok érdekében haladéktalanul kezdeményezzen tárgyalásokat a magyarlakta területek nemzetiségi oktatásának nemzetünk számára optimális, békés rendezése érdekében, mert ez az egyetlen lehetséges útja a magyarság újraegyesítésének.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK