Kezdőlap Címkék Psg

Címke: psg

Adócsalással gyanúsíthatják Olaf Scholz német kancellárt

A pénzügyi ügyészség 160 embere kutakodik 6 bank és pénzintézet adócsalási ügyében Párizsban, ahol német ügyészek is szorgoskodnak, mert külföldi ügyfelek is bőven vették igénybe a BNP-Paribas, a Société Générale és a többiek pénzügyi szolgáltatásait az adózás elkerülésére. Olyan ravaszul csaltak adót a francia és a német bankok, hogy a vizsgálat hosszú évekig eltarthat.

“Sokáig elhúzódhat ez a vizsgálat, mert olyan komplex pénzügyi konstrukcióról van szó, amely hatalmas információmennyiséget jelent. A kedd óta tartó helyszíni vizsgálat során olyan sok információhoz jutottunk, hogy azok elemzése hosszabb időt vehet igénybe” – nyilatkozta a párizsi Les Échos című gazdasági lapnak az egyik pénzügyi ügyész, aki persze nem árulhatta el a nevét. Annyit elmondott, hogy

Franciaországban 1 milliárd euró fölötti adócsalás ügyében nyomoznak, Németországban viszont ez az összeg meghaladja a 35 milliárd eurót is.

Ezért dolgoznak most német ügyészek is Párizsban. Francia ügyészek viszont Frankfurt am Mainben kutakodnak, ahol a BNP-Paribas ottani bankfiókját ellenőrzik. A ravasz konstrukció lényege épp az – magyarázza a pénzügyi ügyész, hogy devizakülföldinek kell lennie annak, aki ezt a különleges banki szolgáltatást igényli. Másképp bírálja el ugyanis a devizakülföldieket a jog adózás szempontjából. Így az éves nyereség nem adóköteles, ha az adózás pillanatában az ügyfél nem a saját számláján tartja a pénzét, hanem azt ideiglenesen a bank felügyeletére bízza. Ezzel a jogi átruházással óriási pénzeket lehet megtakarítani. Miután az adóbevallás elkészült, a pénzek természetesen visszakerülnek az ügyfél számlájára. A “spórolt” pénzen pedig osztozik az ügyfél és a bank. Mindenki jól jár – kivéve az államot illetve az államokat, melyek sok milliárd eurós adóbevételtől esnek el.

Ez a nevezetes cumcum botrány, melyet egy európai médiacsoport már hat éve leleplezett mondván, hogy többszáz milliárd euróról is szó lehet, de konkrét vizsgálat eddig nem nagyon folyt.

Politikai szálak

Nathalie Goulet centrista szenátor egyenesen azzal gyanúsítja meg Macron elnök kormányzatát, hogy tudatosan lassítja a vizsgálatot, és hanyagolja el ezt az adócsalási botrányt miután az érintettek gazdag és befolyásos polgárok. A szenátor asszony arra is utal, hogy közel-keleti szála is lehet az ügynek hiszen Katar és más államok is éltek ezzel a megoldással. Katar pénzügyeinek piszkálása Franciaországban igencsak kényes téma hiszen vizsgálat folyik Nicolas Sarkozy ex elnök és Michel Platini ex FIFA alelnök ellen amiatt, hogy megszerezték az emírségnek a 2022-es futball világbajnokságot. Cserében az emírség megvette a Paris Saint Germain futball csapatát, amely így feltőkésítve olyan világsztárokat tudott megvásárolni mint Mbappé, Messi vagy Neymar.

A szenátor asszony azzal vádolja a Macron kormányzatot, hogy elmulasztotta a pénzügyi egyezmények felülvizsgálatát Katarral és más közel-keleti államokkal, amelyek érintettek lehetnek ebben a pénzügyi botrányban.

Németországban azért érzékeny kérdés ennek az adócsalási ügynek a vizsgálata, mert érintett lehet Olaf Scholz kancellár is, akinek eddig már háromszor kellett eskü alatt vallani ebben a kacifántos adócsalási ügyben.

Katar 2022 – francia botrány?

0

Érdekes dokumentumfilmet láthattak a francia közszolgálati csatorna műsorában a nézők arról, hogy Nicolas Sarkozy elnök hogyan szerezte meg a futball világbajnokságot Katarnak, ahol alig volt futballélet, de 2022 november 20-án ennek ellenére ott kezdődik a világbajnokság.

Csak három nemzetiségről tudhatjuk biztosan, hogy az Elysée-palota asztalánál egy asztalnál jelen voltak 2010-ben, és eldöntötték, hogy megszerzik a futball világbajnokságot a dúsgazdag emírségnek. Sarkozy elnök, mint a házigazda, és a Paris Saint Germain lelkes szurkolója, a csapatának akart szponzort találni, Katar emírje, aki akkor még csak trónörökös volt, de máris nemzetközi hírnévre vágyott, és aki mindezt prezentálni tudta az nem volt más mint Michel Platini, a válogatott egykori legendás középpályása, közel sem véletlenül akkoriban az UEFA elnöke és a FIFA alelnöke volt. Mivel ez mégiscsak újságírás, ezért nem ellenőrzött információként le nem írnánk, hogy a negyedik nemzetiség az asztalon lévő orosz hússaláta lehetett, de Rejtő Jenő írói munkássága előtt tisztelegve megjegyezzük a kevéssé dokumentált hússaláta jelenlétét nem áll módunkban teljességgel kizárni.

2019-ben a francia ügyészség vizsgálatot indított az ügyben. Jellemző módon nem a hússaláta kérdése feküdte meg az oknyomozó újságírók gyomrát.

Nyolc hónapig keresték a bizonyítékokat arra, hogy Sarkozy elnök úgy tudta elérni kedvenc futball csapatának szponzorálását, hogy cserébe megígérte Katar akkori trónörökösének, a mostani emírnek a futball világbajnokságot.

A francia ügyészség korrupció ügyében nyomoz (ebből a szempontból még kardinális kérdéssé válhat a hússaláta szerepe, mivel köztudottan meredeken megy föl az élelmiszerek ára, s ilyen embargós időkben fokozottan érvényes ez az orosz importtermékekre), és az újságírók kínos bizonyítékokat találtak: Sophie Dion, aki akkoriban az Elysée-palota sporttanácsadója volt, elismerte, hogy kötött egy 52 ezer eurós konzultációs szerződést Katarral, és ebből 13 ezer eurót akkor vett fel amikor még Sarkozy elnök tanácsadója volt. Sarkozy terve sikerült: kilenc nappal a hármas csúcs után az Elysée-palotában, a FIFA megszavazta: Katar kapja a futball világbajnokságot!

Az amerikai futball vezetői nem láttak a méregtől hiszen ők voltak az esélyesek. El is indították a korrupciós vizsgálatot, melybe belebukott a FIFA egész vezérkara az élen Sepp Blatter elnökkel és az alelnökkel, Michel Platinivel.

Katar azonban megkapta amit akart: a futball világbajnokságot.

Sarkozy is jól járt hiszen a Paris Saint Germain katari tulajdonosa ontja a pénzt a csapatnak, amely így világsztárokat tud venni és megfizetni mint Messi, Neymar vagy Mbappé.

Eladó az egész világ?

A Sunday Times szerint 5 millió dollárt fizettek azért, hogy a FIFA szegényebb tagállamainak képviselői  rábólintsanak Sarkozy elnök és a katari trónörökös mester tervére: 5 millió dollárt kaphattak a szavazatukért. A koldusszegény Szomália például 100 ezer dollárért szavazott.

A FIFA viszont 400 millió dolláros televíziós szerződést kötött az Al Dzsazirával, a katari emír TV-jével nem sokkal azelőtt, hogy megszületett a döntés az emírség javára.

Gianni Infantino, a FIFA jelenlegi vezére, aki már korábban is ott sürgölődött a lebukott Sepp Blatter és Michel Platini körül, túlélte a svájci hatóságok vizsgálatát.

Jelenleg teljesen véletlenül Katarban él, és várja a FIFA szokásos profitját a futball VB-től: 3 milliárd dollárt! Ebből azért egész biztosan telik orosz hússalátára.

Mégis bunda a bunda: botrány a francia és a belga futballban

Ki tett 5 millió eurót arra, hogy a Paris Saint-Germain csapata ötgólos különbséggel veri a belgrádi Crvena Zvezdat a Bajnokok Ligájában? Ki kaszált a 61-1- re végződő mérkőzés után hatalmas pénzeket ezzel? Eziránt érdeklődött a párizsi L’Équipe című sportlap és most már a francia rendőrség is. Az érintettek természetesen mind cáfolnak és a becsületüket védelmezik.

Kezdetben mindenki boldog volt Franciaországban: Neymar mesterhármast ért el, betalált az új sztár Mbappé is. Mindenki tudta, hogy jobb csapat a PSG mint a belgrádi Vörös Csillag, „nodehogy” ennyire?! Valaki vagy valakik viszont a jövőbe láttak: 5 millió euróban fogadtak arra, hogy öt gól lesz a különbség! Az UEFA főnöke súgta meg a L’Equipe tudósítójának a kínos információt: valamelyik klubvezető, vagy a klubvezetők egy csoportja levajazta a mérkőzést!

Csakhogy mindkét csapat kikéri magának!

A L’Equipe megszólaltatta a Crvena Zvezda főnökét, Dragan Dzsajicsot, aki felháborodottan közölte: most hall először erről! Semmi sem igaz a hírből! Pedig lehet, hogy épp róla van szó! A Paris Saint Germain külön közleményben cáfolt: a klub becsülete forog kockán! Semmiféle bunda sem volt! Csakhogy a PSG Katar emírjének a csapata, a múltja kissé pettyes: Sarkozy kedvenc csapata miatt kapta Katar a foci világbajnokságot…
A francia és a svájci rendőrség vizsgálódik abban az ügyben, mely szerint Nicolas Sarkozy akkori francia elnök intézte volna el, hogy a futballban tökéletesen ismeretlen Katar kapja a világbajnokság rendezési jogát. Sarkozy Michel Platinit, az UEFA akkori elnökét, a FIFA befolyásos alvezérét kérte meg a kényes ügy lebonyolítására. Ezért vizsgálódik a svájci rendőrség, mert a FIFA központja Lausanne-ban van. Mit kért cserébe Sarkozy elnök Katar emírjétől? Mentse meg a pénzügyi gondokkal küzdő PSG-t! Az üzlet megköttetett: Katar megkapta a világbajnokságot, a PSG pedig az eurómilliókat. Ebből tudta megvenni Neymart meg a többi méregdrága sztárt… Becsületről beszélni ezek után némiképp túlzásnak látszik, de hát más megvenni egy klubot és más bunda meccset játszani a BL-ben. A francia rendőrség mindenesetre vizsgálatot indított, és ma már nem Nicolas Sarkozy üldögél az Élysée palotában …

A belga bunda botrány ehhez képest csak szerény vállalkozás volt

Franciaország és Belgium válogatottja a világ két legjobb csapata. Ezt igazolta a futball VB Oroszországban és a FIFA listája, melyet ez a két csapat vezet. De nincs egy kis gond a morállal? Belgiumban 22 focistát, sportvezetőt és bírót hallgatott ki a rendőrség bunda botrány miatt. Kilenc klubnál házkutatást tartottak. Az egyiknél lefoglaltak egy 8 millió eurót érő dobozt, melyben méregdrága órák voltak. Miért kapták ezt az érintettek? A gyanú szerint azért, mert két mérkőzést biztosan elcsaltak amikor tavaly a kiesésről volt szó! A bírók tizenegyeseket ítéltek akkor amikor semmi sem történt – méghozzá a mérkőzés végén, amikor látszott, hogy nem az lesz az eredmény, amelyben előzetesen megállapodtak! A nyomozás során kiderült: nem rendkívüli esetről van szó! Más mérkőzések eredménye sem a pályán dőlt el Belgiumban! A sajtó az egész futball vezérkar lemondását követeli. Hozzátéve, hogy nem csoda, ha a legjobb belga futballisták külföldön játszanak.  Persze valószínűleg nemcsak Belgiumban, Franciaországban vagy épp Szerbiában fordulnak elő bunda meccsek. Ma már a fogadás teljesen nemzetközi: Kínában is milliók tesznek fel pénzeket az európai futball meccsekre – sokszor anélkül, hogy halvány fogalmuk lenne a fociról. Dehát kaptak egy jó fülest. Mint az a valaki, aki 5 millió eurót tett arra, hogy a PSG öt góllal legyőzi a Crvena Zvezdat …

Neymar vasárnap játszik először

0

Megérkezett Barcelonába Neymar 222 milliós vételára, ezzel elhárult az akadály: a brazil csatár pályára léphet vasárnap a Guingamp ellen a PSG színeiben.

Az FC Barcelona hozzájárult Neymar átigazolásához a francia Paris-Saint-Germainhez, miután megkapta a neki járó 222 millió eurót.

A nemzetközi igazolás kiadása elengedhetetlen feltétele annak, hogy véglegesítsék Neymar szerződését a PSG-nél.

Az iratnak szombat éjfélig kellett eljutnia a francia profi ligához, hogy a brazil támadó játszhasson vasárnap este a Guingamp ellen, de a spanyol liga már pénteken továbbította a papírt.

Forrás: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Neymar képviselői múlt csütörtökön jelentek meg a barcelonai klubnál, és közölték, hogy a játékos nevében kifizetik a 222 milliós kivásárlási összeget, ami egyoldalúan megszüntette a két fél közötti szerződést. A futballista még aznap este aláírta öt évre szóló szerződését a PSG-hez, de a francia bajnokság múlt hétvégi nyitányán még nem léphetett pályára.

MTI/FüHü

Nem adták le Neymar papírjait, nem játszhat a nyitányon

0

A rekordösszegű átigazolással megvett Neymar nem léphet pályára a francia bajnokság nyitó fordulójában, mert új csapata, a Paris Saint-Germain nem adta le az átigazolásával kapcsolatos iratokat.

A brazil Neymar nem játszhat a francia labdarúgó-bajnokság első fordulójában új csapatában, a Paris Saint-Germainben az Amiens-nel szembeni szombat délutáni meccsen. Francia információk szerint

a PSG elfelejtette időben dokumentálni vadonatúj szerzeményének átigazolását.

Ehhez éjfélig kellett volna a szükséges papírokat benyújtania a francia szövetséghez.

Készen állok arra, hogy már holnap játsszak – nyilatkozta pénteki ünnepélyes bemutatásán a spanyol klubcsapatát, az FC Barcelonát elhagyó, s a PSG-hez öt évre aláíró 25 esztendős Neymar, akiért világcsúcs 222 millió eurót (67,6 milliárd forint) fizetett a párizsi klub.

A francia elnök is szereti a focit

0

Emmanuel Macron francia államelnök gratulált a brazil Neymar megszerzéséhez a Paris Saint-Germain labdarúgóklub katari tulajdonosának, Nasszer al-Helaifinak. A liga blokkolja Neymar átigazolását

„Gratulálok! Úgy hallom, jó hírt kaptak” – mondta csütörtökön egy jótékonysági eseményen Macron, erre Al-Helaifi csak egy nagy mosollyal válaszolt. Bár az FC Barcelona csatárának nevét ki sem ejtették, a közösségi oldalakon és az egész francia médiában Neymarral azonosították a beszélgetés témáját, hiszen szerdán bejelentette, hogy szeretné elhagyni a katalán klubot.

A francia kormány közpénzügyi minisztere, Gérald Darmanin is örömét fejezte ki, amiért a fővárosi klub kifizeti Neymar világcsúcsot jelentő 222 millió eurós (67,7 milliárd forintos) kivásárlási árát, és sajtóhírek szerint öt évre mintegy 550 millió eurós (167 milliárd forint) fizetést ad neki.

A közpénzekért felelős miniszterként örömmel veszem tudomásul az extra adóbevételt, amelyet Neymar Franciaországban fizet majd, ha csatlakozik a párizsi klubhoz. Jobb, ha egy ilyen futballista itt fizet adót, nem pedig máshol – nyilatkozta Darmanin.

A Le Figaro című napilap megpróbálta megbecsülni a csatár fizetésének adó- és társadalombiztosítási vonzatát, eszerint öt esztendő alatt összesen 300 millió euróval gyarapszik majd az államkassza.

A L’Équipe francia sportnapilap értesülése szerint a játékos szerdán Portóban már átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon, és csütörtökön (ma) megérkezik Párizsba, ahol aláírja a szerződését, pénteken pedig hivatalosan bemutatják.

A spanyol labdarúgó élvonal, a La Liga illetékesei nem fogadták el, hogy a Paris Saint-Germain kifizetné az FC Barcelona brazil támadójának, Neymarnak a 222 millió eurós (67,7 milliárd forintos) kivásárlási árát.

A Marca internetes kiadása szerint a Neymart képviselő ügyvédek csoportjának látogatásakor a pénzügyi fair play-szabályainak megsértése miatt tiltakoztak a liga vezetői.

A liga blokkolja Neymar átigazolását

„Nem ismerjük el a a PSG-től érkező pénzt” – nyilatkozott Javier Tabas ligaelnök az As című lapnak, amely úgy fogalmaz, hogy a liga blokkolja Neymar átigazolását.

Ugyanakkor ez nem jelenti automatikusan a szerződés meghiúsulását, ugyanis amennyiben a nemzetközi szövetség (FIFA) rábólint a klubváltásra, úgy a liga nem tehet semmit annak megakadályozására.

A Mundo Deportivo című spanyol napilap közelmúltbeli beszámolója szerint az FC Barcelona és a spanyol labdarúgóliga bepanaszolja a Paris Saint-Germaint az európai szövetségnél (UEFA), amiért a párizsiak nem tartják tiszteletben a pénzügyi fair play-szabályait, amelyek szerint egy klub bérköltsége nem haladhatja meg a bevételei 70 százalékát. Ám az UEFA szerdán azt közölte, hogy egyelőre nem érkezett ilyen beadvány.

 

Neymar távozik a Barcelonától

0

A 25 éves brazil csatár szerda délelőtti edzésen közölte csapattársaival, hogy a Paris Saint-Germainhez szerződik.

A klub annyit hozott nyilvánosságra a történtekről, hogy a támadó jelezte csapattársainak: „az a szándéka, hogy távozik és máshol folytatja pályafutást, az edző pedig engedélyezte neki, hogy otthagyja az edzést”.

A nemzetközi sajtóban az elmúlt hetekben sok találgatás jelent meg Neymar jövőjéről, s több helyen megírták: a PSG kész kifizetni a brazil futballista 222 millió eurós (67,7 milliárd forintos) kivásárlási árát.

Neymar 2013 nyarán igazolt a Barcelonához, amelyben végig kulcsembernek számított. A 2016/17-es idényben 45 tétmeccsen 20 gólt szerzett és 27 gólpasszt adott. Szerződése 2021 nyaráig érvényes.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK