Kezdőlap Címkék Politikusok

Címke: politikusok

Ünnep előtti gondolatok a szolidaritásról

Szolidáris vagyok mindazokkal, akik mai napig szenvedői a Trianon okozta sérüléseknek. De nem vagyok szolidáris senkivel azok közül, akik felelősek voltak az első világégés kirobbantásáért és hazánkfiainak háborúba hajszolásáért. Szolidáris vagyok minden nyomorúságossal, akik a fehér lovon bevonuló tengerész kormányzósága idején szenvedtek annak intézkedéseitől, és azokkal, akik életüket, vagy lelki és fizikai egészségüket adták a második világégés idején.

Szolidáris vagyok nagybátyámmal, aki tintaceruzával írt tábori levelezőlapon, 1944 végén Máramarosszigetről adott hírt utoljára magáról, a munkaszolgálatos apákkal, kiknek sikerült megszökniük a ferihegyi halálra váróktól, anyósokkal és apósokkal, akiket, mert nem voltak hajlandók leszlovakizálni egy szatyorral a felvidékről szülőföldjükről elzavartak, pedig összes felmenőikkel együtt ott volt otthonuk, szolidáris vagyok az országot újjáépítő vasbetonszerelő anyákkal és a felsoroltak milliónyi társaival!

De nem vagyok szolidáris azokkal, akik megteremtették és segítették bármilyen módon a lehetőségét annak, hogy a második világháborúban honfitársaink elpusztuljanak, vagy egészségesként fogyatékossá váljanak. Szolidáris vagyok mindazokkal, akik ezerkilencszázötvenhatban, bármilyen világnézetűként is, de jobbító szándékkal változást akartak és ezért bármelyik oldalon is, de életüket adták, vagy szabadságukat áldozták fel.

De nem vagyok szolidáris az egymást felkoncolókkal, a történelmünk során bármikor is egymást kibelezőkkel, az elveiket köpönyegforgatókkal, azokkal, akik gyáván saját érdekeiket szem előtt tartva, bármikor és bárhogyan, de kivetkőztek emberi mivoltukból azzal is, ahogy elárulták embertársaikat. Szolidáris vagyok tanáraimmal eleitől fogva, az általános iskolától kezdve az egyetemig, tudományos, kulturális és sport területen dolgozó barátaimmal, munkatársaimmal és ismerőseimmel, és magától értetődően a családommal is!

De nem vagyok szolidáris a kirekesztőkkel, a vattacukros, olcsó populizátorokkal, akik meglovagolva mások szegénységét, vagy tudatlanságát, tájékozatlanságát, azok hátára felkapaszkodva bazári majmot játszottak a hatalomban. Nem vagyok szolidáris a pávatáncos hazardőrökkel, a politikai gigolókkal és közéleti ripacsokkal, a magukat és dolgaikat folyton folyvást nemzeti jelzőkkel illetőkkel, a hazát érdemtelenül kisajátítókkal, akik kommunikációs trükkökkel operálva követelik maguknak a tiszteletet, ahelyett, hogy azt kiérdemelnék!

Szolidáris vagyok minden szegénnyel, minden másként gondolkodóval, akik tudják, hogy elsősorban emberek és csak utána magyarok. Szolidáris vagyok minden másságot hordozóval, minden kisemmizettel és minden félreállítottal, minden bosszúból, vagy akár érdemtelenül megnyomorítottal, minden vallásuk normális gyakorlásától megfosztottakkal. Szolidáris vagyok a szerzett jogaiktól megfosztottakkal is, a trafikjaiktól eltiltottakkal, a földjeiktől elzavartakkal, a külföldre vagy így, vagy úgy száműzöttekkel, azokkal a milliókkal, akiket a média ugyan soha nem kap a szárnyára, de mégis értékesebbek, mint az ott bármilyen témában feltűnő, magukat mutogató celebek.

Nem vagyok szolidáris ugyanakkor a politikai csintalanokkal, kik, mint más a gatyáját úgy váltogatják nézeteiket és felfelé nyalva, lefelé meg taposva egyengetik saját előmenetelüket. És nem vagyok szolidáris a listázó zsidózókkal, cigányozókkal, az európai zászlót ablakon kidobókkal és égetőkkel, az Európát tagadókkal, sem azokkal, akik politikájukkal és magatartásukkal lovat adnak alájuk, vagy oltogatják, hergelik őket. Nem vagyok szolidáris azokkal a jókor voltak jó helyenesekkel sem, akik meglovagolva a történelem kínálta helyzetet, brancsba verődve, egymást igazolva sütögetik pecsenyéjüket, azzal, hogy majdani leszármazottjaiktól évtizedek múlva úgy sem fogja megkérdezni senki, hogy miből szerezték mindazt, amijük van!

Szolidáris vagyok az ünnepelőkkel, de azokkal nem, akik március 15-ét kisajátítják, mintha az csak az ő ünnepük lenne, akik azt hiszik magukról, hogy ők Magyarország, pedig az sokkal több és színesebb náluk!

Lendvai Ildikó: Arról jutott eszembe… – 4.

Arról jutott eszembe, hogy megszületett a kormányhatározat: „Lázár Ervin Program” indul az iskolások ismeretszerző kirándulásainak támogatására. Az elhatározás nem is egymagában öltött testet: meghirdették négy milliárdért a „Sportlétesítmények a kultúra szolgálatában” akciót is.

Utóbbi célja világos. A stadionok nézőterét a mérkőzések idején az istennek nem lehet megtölteni, ez egyre kínosabb, az önkormányzatok is jajgatnak, hogy jegybevétel nélkül nem tudják fenntartani a kacsalábon forgó új építményeket. Hát most próbálnak – ahogy a Magyar Közlöny írja – „történelmi és irodalmi nagyprodukciókat” odavinni. Mivel eközben az Operettszínház pályázatot írt ki a trianoni békével foglalkozó nemzeti operett alkotására, hétszentség, hogy a kormány évfordulós politikájába illően a Trianon-operett végighaknizza majd az egyébként üres stadionokat.

Egyelőre ugyan nehezen tudom elképzelni, hogyan szolgálja majd a születendő mű annak az alapigazságnak a bemutatását, hogy a mohácsi vésztől kezdve mindig mindenről a baloldal tehet, és hogyan áll majd elő az operettek végén általában elvárt hepiend, de majd megoldják ezt is. Lehetne mondjuk az egészet a Marica grófnőből ismert Zsupán alakja köré építeni, ő olyan szépen szokta énekelni, hogy „Szép város Kolozsvár”, de sajnos Kálmán Imre nem volt elég előrelátó, és Zsupánt komikus figuraként alkotta meg. Rémes, hogy ennyire nem lehet számítani még legtehetségesebb szerzőinkre sem!

De ha félresöpröm a gyanút, hogy a két kormányhatározat összefügg, és a „Lázár Ervin Program” keretében szervezett osztálykirándulások majd a stadionokba vezetnek, akkor el kell ismernem: ez most jó dolog. Lázár Ervin zseniális gyerekkönyvek szerzője, megérdemli, hogy nevét megörökítsék. Jó az is, ha az általános iskolásokat – mert erről van szó – a program segítségével évente egyszer elviszik valamilyen kulturális produkcióra, színházba, hangversenyre, cirkuszba avagy állatkertbe.

Az az érzésem, a kormány a saját köreiben egészen más célokkal, de már rég működtet egy saját, külön bejáratú Lázár Ervin Programot. Vegyük pl. „A négyszögletű Kerek Erdőt”, ahol Lázár mesehősei élnek. Nem venném a bátorságot, hogy őket egyenként megfeleltessem egy-egy államférfiúnak. Nem állítom, hogy van köztük olyan telhetetlen, akinek mindig több kell, mint ami más földi halandót megillet. De ha van ilyen, az „Vacskamati”-tól kaphatott ihletet, aki kevesellte, hogy évente csak egy születésnapja legyen, és úgy döntött: neki minden kedden jár egy. Lázár Ervin „Vadkan Valdemár”-ját sem hoznám szóba, hiszen a kormánypártoknak már enélkül is van egy elhíresült Voldemorfja, akire nem nagyon büszkék. Bár ő egyáltalán nem mondható vadkannak. Ez onnan is látszik, hogy nem várt arra: az etesse, aki az erdők vadjait és a mezők liliomait. A gyanú szerint inkább az állami pályázatok megsarcolásából hizlalta magát és felső kapcsolatait.

Azt viszont erősen valószínűsítem, hogy „Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl” valahol Habonyék stábjában munkálkodik az újabb és újabb elképesztő propagandafogásokon a fékezhetetlen agyvelejével. Szegény „Szörnyeteg Lajos” – most ne firtassuk, hogy a Lázár Ervin-mese kormányzati adaptációjában ő kicsoda – nem véletlenül fordul orvoshoz a könyvben azzal a panasszal, hogy „beletört az agyveleje” Aromo észjárásának követésébe. Talán már a hutukat és tuszikat sem tudja megkülönböztetni, nemhogy az édesanyja vagyonát a sajátjától.

De az elég egyértelmű, ki vett példát „Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon”-ról. Hiába mondták neki a többiek, hogy a Négyszögletű Kerek Erdőben köztársaság van, (nem vicc, tényleg azt mondják – ez a Lázár Ervin tudott valamit!). Ő csak parancsolgatni akar, a maga szabályait ráerőltetni a társaságra. Főleg azt nem bírja, ha mindenféle csoportosulások vannak, ahol ezt-azt megbeszélnek, közösen csinálnak, jól érzik magukat. Szerencse, hogy a „civil szervezet” kifejezés az erdőben nem használatos, mert akkor még törvényt is hozna ellenük. De azért így is rájuk dörren:”Hrrr, miféle pusmorgás, mocorgás, sutymorgás volt itt? Talán megszegtétek a parancsomat?”

De mivel így sem sikerül mindenkin uralkodnia, támad egy sokkal jobb ötlete. Kitalál egy nemlétező ellenséget, a „pomogácsokat”, akikkel szemben csak ő védheti meg az erdőlakókat. Cserébe persze követeli az engedelmességüket és a kincseiket. „A pomogácsok rövidesen megindítják a döntő támadást. Széttépnek, kinyírnak, átpasszíroznak, miszlikbe vágnak benneteket… Egy dolog segít csak: a harc!” Amely harcot természetesen neki kell vezetnie.

Ez a pomogácsozás – mondanom se kell – beválik. Van olyan jó, mint migráncsozni vagy sorosozni. A többiek be sem merik vallani, hogy még nem láttak az erdőben pomogácsot. Inkább haditanácsot tartanak, összevesznek szegény hitetlenkedő „Dömdödöm”-mel, árulónak, renegátnak (pomogács-simogatónak) nyilvánítják, és könyörögnek: „Segíts rajtunk, kedves Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon!”

Szóról szóra ezt a mintát követi kormányunk saját külön Lázár Ervin Programja is.
A mesében persze minden jól végződik. Jön „Mikkamakka”, az okos macska, kiszabadítja Dömdödömöt, és leleplezi Zordonbordon trükkjét.

Jó-jó, remek a mese, meg a Lázár Ervin Program is, de azért tényleg jöhetne már az a Mikkamakka.

Lendvai Ildikó: Arról jutott eszembe… – 3.

Arról jutott eszembe, hogy a szombathelyi Kétfarkú Kutyák „jelmezes farsangi politikusűző felvonulásra” készülnek. Azt kérik, hogy a résztvevők öltsenek olyan jelmezt, ami a politikusokat elriasztja. Fogós feladvány, hiszen az ember évek óta tapasztalja, hogy a kormányoldal honatyái az ég egy világon semmitől sem riadnak vissza: meglehetősen gátlástalanok.

Persze ha komolyan vesszük, amit mondanak, akkor éppenséggel lehetne rég nem látott migránsnak vagy brüsszeli bürokratának öltözni, azokat roppant veszedelmesnek nyilvánították. (Na de hogy néz ki egy igazi brüssszeli? Azt télvíz idején mégsem ajánlom, hogy valaki Brüsszel jelképét: a Maneken Pis-t, a pisilő kisfiút alakítsa. (Az influenzát és a közszeméremsértést egyszerre kockáztatná.) A Soros-jelmezt sem tudom jó szívvel javasolni, túl elcsépelt ötlet. Bár ahogy látom, lelkesen csépelik továbbra is. Legutóbb még a Magyar Posta sem átallott azzal érvelni: azért nem válaszolja meg az ellenzéki kérdéseket arról, mennyit keresnek és túlóráznak a kizsigerelt kézbesítők, mert „nem kívánnak részt venni Soros EP választási politikai kampányában”.

Tényleg, lehetne talán interpellációnak vagy képviselői kérdésnek öltözni, attól riadtan menekülni szoktak. Most még boldog karácsonyt sem kívánhatnak felelet helyett, hiszen az már elmúlt. Persze egy „áldott, békés farsangot” vagy „kellemes húshagyó keddet!” még megoldhatná a helyzetet.

Az igazán ügyes kezűek „vagyonnyilatkozat” jelmezt varrhatnának maguknak

Ez komoly krízisbe sodorja a legkiválóbb államférfiakat is, látni sem szeretik. Na nem azért, mintha nem vallanának kész örömmel és teljes őszinteséggel javaikról, ezt feltételezni is sértés. Hanem azért, mert minden egyes vagyonnyilatkozat kitöltése feltépi családi sebeiket. Micsoda fájdalom lehet évről évre szembesülni azzal, hogy ők mostoha gyermekei famíliájuknak! Rideg, kőszívű szüleik, rokonaik részvétlenül nézik tengődésüket, megtehetnék, de mégsem segítenek rajtuk. Rettenetes ez a szeretethiány, amelyben élniük kell. Másoknak lehetett nehéz gyermekkoruk, de mennyivel rosszabb, ha valakinek ilyen nehéz felnőttkora van! Apák, anyák, testvérek, vők, ángyikák – csupa jól menő (mit jól menő! szárnyaló!) vállalkozással, a barátok is dúskálnak a jóban, épp csak a család politikus tagja nem jut egyről kettőre.

Nézzük például magát a miniszterelnököt. A családjának már több milliárdja van, a régi barátja Magyarország leggazdagabb embere, ő meg szegény épp csak egy kicsivel tudta gyarapítani a megtakarított pénzét. Évek óta gyűjti, és csak most érte el az egymilliót. Pedig spórol, amin csak lehet, stoposként utazik a barátjai járművein, és nem túl drága menzán ebédel. A végén még a belépőjegyet sem tudja majd megfizetni a legközelebbi stadionba, ami ott áll a kertje végében.

De a vagyonnyilatkozata az MNB elnökét is elkeserítheti. Havi 5,7 milliót keres, és mégsincs egy fillér megtakarítása sem. Hát mi lesz, ha jön egy váratlan kiadás, meg kell javítani a mosógépet, elromlik a cirkó? A családnak ott is jól megy, de úgy látszik, vele nem törődnek.
Mamaként, nagymamaként legjobban az szomorít meg, amikor a szülők hagyják cserben gyermeküket. Szegény Szíjjártót még mindig nyomasztja, hogy nem képes ledolgozni a 30 milliós tartozását a szülei felé. Annak idején csakis abból tudta megvenne a csodapalotáját, és hiába igyekszik, egy fillér törlesztésre sem futja. Azok meg, úgy látszik, nem engednek el egy forintot sem, évről évre ott virít az adósság a vagyonnyilatkozatban.

Még kevésbé értem Kósa anyukát. Próbálom magam beleképzelni a helyzetébe. Persze nehéz, mert én ugyan jó pár évvel fiatalabb vagyok a 83-nál, mégsem valószínű, hogy ekkora pályamódosításra merészkednék, és bölcsődevezetőből egyszer csak fejest ugranék a sertéstelep-tulajdonlásba, pláne gabonatermesztő céget alapítanék. De ha mégis, hát biztosan nem nézném tétlenül, hogy a kisfiam mínuszban legyen, mert 21 milliós tartozása álljon szemben a 2,3 milliós pénzvagyonával. Pláne, ha az én sertéstelepem is, mint az övé, mindjárt hozzájutna egy 100 milliós támogatáshoz. Ha ez sem lágyítja meg az anyai szívet, akkor semmi.

Kedves szülők, drága rokonok! Essen már meg a szívük politikus sarjaikon. Csöpögtessenek nekik is valamit. Nehogy már közadakozásból kelljen kisegítenünk őket.

FRISS HÍREK

Hoppá: mégse...

Megvan a „vá...

Kovács Zoltán

Botrányt oko...

Esküt tett H...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK