Ma, október 16-án van az Élelmezés Világnapja. Mint más napokon, most is meleg ételt osztanak a rászorulóknak. Ünnepekkor és gyakran hétköznapokon is hosszú sorok kígyóznak ilyenkor az utcán – kilátástalanság, reménytelenség, szomorúság, amerre csak a szem ellát.
Valódi látványosság ez ma Magyarországon, csak idő kérdése, hogy az ételosztás belekerüljön a hozzánk érkező külföldi turisták bédekkereibe.
Szegénység van ma Magyarországon, nyomorúság. Politikailag inkorrektül ezt így mondják: rászorultság.
Az MTI nem szokott beszámolni arról, hogy hosszú sorokban állnak az ételre váró emberek. Erről se kép, se hang. Bizonyára nem akarnak ünneprontók lenni, de az sem kizárt, hogy szakmai szempontok vezérlik őket: számukra nem hír, hogy Magyarország szegény.
Talán mert a kereszténydemokrata Harrach Péter azt nyilatkozta néhány évvel ezelőtt, hogy sok gyerek azért megy el reggel éhgyomorral az iskolába, mert náluk életforma, hogy nem reggeliznek. Nyilván jó helyről tudja ezt, a környezetében sok nem-reggeliző gyerekkel találkozik. Ők mondhatták neki, hogy úri passzió náluk a rosszul táplálkozás. Nem azért nem esznek, mert nincs mit, hanem mert vigyáznak a vonalaikra.
Néhány éve Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestereként, azzal utasította a vissza a krisnások ajánlatát, hogy húsvétkor ételt osztanának a városban, hogy náluk nincs erre szükség, menjenek oda ételt osztani, ahol igény van az ilyesmire.
Magyarországon ma már nem csak az szegény, akinek nincs fedél a feje fölött, vagy nincs munkája. Úgy is lehet szegénynek lenni, hogy az ember lakik még valahol, és dolgozik. Tisztes szegénységnek hívják az ilyet, pedig valójában ugyanúgy tisztességtelen, mint a nyomor.
Sokféle ember szokott beállni az ételre várók közé: régóta reménytelenek, és olyanok is, akik csak mostanában lettek azok. Nem csak a végleg leszakadtak, de olyanok is, akik még valamennyire tartják magukat. Viseltes, de tiszta ruha van rajtuk, és a gyerekeiken. Erre futotta, vasárnapi ebédre, vacsorára már nem.
Ezt nem akarja látni a hivatalos Magyarország, mert nem illik az általuk festett képbe. A gyereknek vásárolt 70 milliós budai lakásból belezavar a panorámába a Blaha Lujza téri sor, és a Dunakeszin, a miniszter szüleinek megfeszített munkájából összespórolt 167 millió forintos kulipintyó is fényévnyi távolságra van az ételre váró emberektől. A helikopterrel vidéki lagziba utazó minisztert, a kedveséről (azóta felesége) és annak családjáról bőkezűen gondoskodó jegybankelnököt is bizonyára mélységesen irrtálják az ilyen képek.
Ki magánrepülőn száll fölé, annak térkép e táj.
A vak is látja, hogy Magyarország jobban teljesít. Aki mást gondol, magára vessen, amiért a saját szemének hisz, és nem annak, amit mondanak neki. Tessék tudomásul venni: az, hogy emberek tömött sorokban ételre várnak, csupán egy kedves népszokás, nemzeti magyar hungarikum.
Tessék oszolni emberek, ne bámészkodjanak, nincs itt semmi látnivaló!
A választást követően sokakban felmerülhetett az a kérdés, hogy hogyan és miként képes a Fidesz-KDNP saját szavazótáborára akkora hatást gyakorolni, hogy a pártszövetséghez való hűség nem kérdés, hanem alapelv és hitvallás lett.
Az április 8-án tartott országgyűlési választások nem várt eredményt hoztak mind a közvélemény-kutatók, mind pedig az ellenzéki politikai erők számára.
A Fidesz-KDNP kétharmados többségének okairól nagyban megy a találgatás.
Egyesek szerint megvezették az országot a bevándorláscentrikus propagandával, mások az ellenzéket hibáztatják. Sokan pedig csalást sejtenek a Fidesz-KDNP meghökkentően eredményes választási szereplése mögött.
Minden felsorolt tényezőnek van igazságalapja.
A kormányközeli média, mely roppant kiterjedt, az egész országot behálózó rendszerként működik, valóban rendkívüli intenzitással tudatta a választókkal, hogy a bevándorlás micsoda veszélyeket rejt magában és Soros György miként avatkozik be a magyar politikai életbe, emellett miként igyekszik befolyásolni a döntéshozatalt Magyarországon.
Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője (b) és Németh Szilárd, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke sajtótájékoztatót tart a röszkei tranzitzónában tett látogatásukat követően 2018. március 26-án. MTI Fotó: Rosta Tibor
Az áhított teljes ellenzéki összefogás is elmaradt. Az egyéni választókerületekben nem került sor teljes koordinációra.
(Azóta tudhatjuk, hogy a teljes ellenzéki koordináció megvalósulása esetén is a Fidesz-KDNP került volna ki győztesen.)
A választás másnapján már elkezdődött a bűnbakkeresés, és lemondások egész sora követte a Fidesz-KDNP győzelmét.
A Jobbik elnökségéből, ígéretét betartva lemondott Vona Gábor, az Együttnél pedig a teljes elnökség. Az MSZP elnöksége is lemondott, Karácsony Gergely, az MSZP-P miniszterelnök-jelöltje pedig nem lesz parlamenti képviselő, marad Zugló polgármestere. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is lemondott.
Majd minden ellenzéki párt hatalmas csalódásként élte meg a választást, jelenleg a tanulságok levonása zajlik, és az egymásra mutogatás egyre nagyobb népszerűségnek örvend.
A harmadik legelterjedtebb indok, amelybe az ellenzék és sok választópolgár kapaszkodik, az a feltételezés, hogy a választás nem volt tiszta.
A Nemzeti Választási Iroda rendszerének összeomlása, szavazatok rejtélyes módon való eltűnése, mind okot adhatnak ilyesfajta feltételezésre. Azonban a napokban több elemzés és kutatás is született annak kiderítésére, hogy ennek mennyi valóságalapja van. Az adatok azt mutatják, hogy rendszerszintű csalás nem történt a választások során. De több kisebb visszaélés, bénázás mindenképpen, amelyek a nagy egészet nézve elenyésző mértékben fordultak elő. Így a végeredményt a kérdéses visszaélések nem befolyásolják.
Jelenleg is zajlik az egyes szavazóköri jegyzőkönyvek vizsgálata, az ellenzéki pártok több szavazókörben és választókerületben kérvényezték a választás megismétlését vagy a szavazatok újraszámlálását.
Álláspontom szerint a felsorolt okok mindegyike valamilyen mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP ilyen eredményesen szerepelt a választáson. Ezen felsorolt tényezők mellett azonban van egy, melyről kevés szó esett a médiában és a legtöbb politikai elemzéssel foglalkozó cég sem törődött vele elégséges mértékben.
Ez a tényező pedig nem más, mint a politikai kultúra.
A politikai kultúráról laikusként is sokat értekeznek és beszélgetnek a politika iránt érdeklődők, sőt azok is, akik igyekeznek elkerülni a politika keszekusza világát. Általánosak azok a vélemények, hogy Magyarországon a politikai kultúra, mint olyan, rettenetes, szörnyűséges vagy egyáltalán nincs is.
Ezen vélemények jelentős része úgy születik, hogy a politikai kultúra definícióját és mibenlétét kevesen ismerik. Éppen ezért elengedhetetlennek tartom, hogy egy kis betekintést nyerjünk abba, mi is az a politikai kultúra, és megérthessük annak elemeit.
Ehhez szükséges egy rövidebb politikaelméleti összefoglaló, amivel tisztázunk pár fogalmat és folyamatot, melyek jellemzőek a politikai kultúrára és a magyar politikai kultúrára, általánosan.
Azzal, hogy betekintést nyerünk a magyar politikai kultúra alapvető pilléreibe, könnyebben megérthetjük a Fidesz eredményességének kulcsát, melynek leképeződését láthattuk a pár héttel ezelőtti választáson.
A politikai kultúra rövid és egyszerű meghatározása szerint az a politika szubjektív oldala. A politikai kultúra a politikához való viszonyulások összességét jelenti, mely alapvetően három részből tevődik össze.
kognitív jellegű ismeretek (ezek azok az ismeretek, melyeket a választópolgárok tudnak vagy tudni vélnek a politikáról);
affektív, azaz érzelmi jellegű viszonyulások halmaza: ez tulajdonképpen azt takarja, hogy milyen érzelmeket táplálunk a politikával kapcsolatban;
normatív jellegű viszonyulások: ez egyfajta értékítéletet jelent az állampolgárok részéről a politika irányába.
A politikai kultúra többek között magában foglalja az intézményekbe vetett bizalmat, a választói magatartás egyes elemeit és egyéb viszonyulásokat.
A politikai kultúra országonként más és más.
Ennek oka lehet a történelmi tradíciók különbsége, mint az egyes történelmi korszakok örökségeinek hatásai vagy a szocializációs folyamatok eltérései, amelyek kulcsfontosságú szerepet töltenek be politikai identitásunk kialakításában.
A szocializációs folyamatok jellemzően különböző szocializációs színterekben zajlódnak. Ilyen színterek lehetnek az iskolák, a család, a baráti társaságok vagy közösségek.
A közösségekben formálódó vélemények és a kollektív élmények, melyek nagy hatással vannak a társadalom egészére vagy részeire, formálják a politikai kultúrát.
1989. június 16. Nagy Imre és mártírtársainak ünnepélyes újratemetése a Hősök terén több százezer fő részvételével. Forrás: Wikipédia
Ilyen kollektív élmény lehet a rendszerváltás jelensége, mely összességében békésen és tárgyalások útján valósult meg, de ide sorolnám a 2006-os őszödi beszéd következményeit is, mely addig nem látott mélységekbe taszította a politikusokba vetett bizalom szintjét, és a mai napig érezteti hatását.
A magyar politikai kultúra több sajátossággal is rendelkezik, melyek jelentősége közel sem elhanyagolható, amennyiben meg akarjuk érteni a Fidesz politikájának sikerességét.
A magyar politikai kultúrára rendkívül nagy hatással van a mai napig a kommunizmus öröksége.
Innen ered a jólét és biztonság utáni csillapíthatatlan vágy, amely a Kádár-rendszer gulyáskommunizmusának társadalmi legitimitását adta.
De a nagy elvárások az államba vetett alacsony bizalmi szinttel társulnak. Erre az intézményi legitimitásdeficitre az ellenzék nagyban épít, úgy, hogy igyekszik lejáratni és megkérdőjelezni a politikai intézmények hitelességét, lásd az Állami Számvevőszék esetét, vagy a legfőbb ügyész személyét ért kritikákat, vagy az Alkotmánybíróság működésével, felépítésével kapcsolatban megfogalmazott aggodalmakat.
A demokratikus hagyományok és tradíciók Magyarországon, mondhatni, gyerekcipőben járnak. A 19. század óta egészen az 1989-es rendszerváltásig korlátozott parlamentáris és diktatórikus rendszerek váltották egymást.
Az egyszemélyi vezető kultusza napjainkban is aktívan él tovább. A felelősséget, dicséretet, rágalmakat és hibákat, sőt magának a kormányzati politikának a működését is legtöbbször egy ember képviseli. Ezt az embert ma Orbán Viktornak hívják, de korábban ilyen vezető volt Kádár János is a saját idejében.
A politika perszonalizációja, megszemélyesítése révén egyes politikai szereplők személye nagyban felértékelődött, és személyükkel egész pártjukat vagy rendszereket testesítenek meg.
A jelenleg is zajló kormányzati kommunikáció tökéletesen idomul ehhez a trendhez. Az ellenségkép felvázolásával együtt jár a megmentő szerepének megjelölése is. Ez a megmentő a kormányzati kommunikáció által hirdetett háborúban a Fidesz és különösen Orbán Viktor.
Továbbá,
a magyar politikai kultúrára jellemző vonás az általános pesszimizmus.
Ez a pesszimizmus a politikával kapcsolatos témákat is áthatja, és igencsak aktuálisan van jelen a közgondolkodásban, főleg egy ilyen választási vereség után, mellyel a Fideszt leváltani kívánó társadalmi csoportoknak kell szembenézniük. Ekkor merülhetnek fel azok a gondolatok, hogy minden mindig csak rosszabb lesz, minden politikus hazudik, vagy az aktuálisan regnáló kormányt semmilyen eszközzel nem lehet leváltani.
Fontos jellemző az eddig felsoroltak mellett a társadalom politikai aktivitása.
A társadalom apolitikus hozzáállása is ezen örökségből vezethető le, amikor is a politikától való távolmaradás sokkal kiszámíthatóbb és biztonságosabb létet eredményezett az emberek számára, mint az aktív politikai részvétel. Ezért is volt meglepő a viszonylag magas, közel 70%-os választási részvétel.
Úgy gondolom, hogy a Fidesz-KDNP sikeres politikai szereplése leginkább annak köszönhető, hogy a kormány képes megérteni és kihasználni a magyar politikai kultúra sajátosságait. Akármilyen furcsán is hangozhat,
a Fidesz ismeri a magyar társadalom általános igényeit, félelmeit és vágyait a legjobban az összes politikai párt közül.
A Fidesz politikai kommunikációban használt retorikája nem csupán félelemkeltésben merül ki, hanem arról is biztosítja az állampolgárokat, hogy biztonságukat csakis az aktuálisan regnáló kormány képes biztosítani.
A biztonság a magyarok jelentős részénél pedig a prioritási lista élén szerepel.
A Fidesz a saját szavazótáborának mobilizálását is rendkívüli hatékonysággal valósította meg.
Így kéz a kézben járt a választók átható ismerete és a szervezett mobilizálás, ami kétharmados Fidesz-KDNP győzelmet eredményezett.
Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök beszédet mond a Fidesz központi kampányzáró rendezvényén Székesfehérváron, a Városház téren 2018. április 6-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Az ellenzék akármilyen hangsúlyosan képviseli az oktatásügy, egészségügy reformját, azok mind másodlagos, harmadlagos vagy sokadlagos helyen szerepelnek a magyar politikai kultúra által diktált hierarchiában.
Ezen gondolat mentén haladva felmerülhet a kérdés, szabad-e hibáztatni vagy elítélni a Fidesz szavazótáborát, mely példa nélküli hűségről tett tanúbizonyságot a választás során. A válasz teljesen szubjektív. De azt érdemes figyelembe venni, hogy sokan azért szavazhattak úgy, ahogy, mert veszélyben érezhették saját és szeretteik biztonságát a vélt „külső ellenség” fenyegetésének okán.
Ezen jelenséghez-kérdéskörhöz szorosan kapcsolódik az a megállapítás, mely szerint
a magyar választói magatartást és a pártpreferenciákat jellemzően az érzelmek dominálják.
Így az érzelmi húrokat megpendítő kampány és a politikai kommunikáció a leghatékonyabb formája lehet a közbeszéd formálásának és a szimpátia vagy félelmek felébresztésének.
Így könnyű ráismerni és felismerni a kormány egyes intézkedései mögött meghúzódó szándékokat és racionalitást, például az ellenségkép keresését, a radikálisabb megnyilvánulásokat és a társadalom ingerküszöbének kitolását.
Mindezek után a kérdés az, hogy miként lehetünk képesek pozitív irányú változást előidézni a magyar politikai kultúra sajátosságaiban.
Ez azért is fontos kérdés, mert amennyiben azt vesszük alapul, hogy a politikai vezetők a magyar politikai kultúrára reflektálva terveznek kampányokat, alakítják kommunikációjukat és hozzák meg döntéseiket, úgy a társadalom egésze képes befolyásolni azt, milyen rendszer volna számára a legideálisabb.
Így a politika alakulásába leginkább a nép képes beleszólni, képes alakítani, megváltoztatni azt.
A politikai vezetők érdeke az, hogy úgy hozzanak döntéseket és alakítsák az ország életét, hogy a társadalmi reflexiók ne legyenek többnyire negatívak, mivel a nép szavaz arról négy évente, hogy mennyire találták alkalmasnak a döntéshozók működését.
A politikai kultúra alakítása nem megy egyről a kettőre, de kisebb lépések, mint például a tájékozódás, a racionális érvek mentén történő vita vagy az információk szűrése mind hozzájárulnak ahhoz, hogy változhasson az emberek politikával kapcsolatos viszonyrendszere.
A már korábban felsorolt szocializációs színterekben nagy változást lehetne elérni egy kis odafigyeléssel és előrelátással.
Mindezt azért, hogy elindulhasson egy olyan folyamat, amelynek végén képesek lehetünk felelősebb döntéseket hozni, és megérteni a minket körülvevő világot.
Magyarországgal kapcsolatban gyakran felmerül az az állítás, hogy Magyarország nem jóléti állam. A legkülönfélébb indokok és érvek hangoznak el ilyenkor, melyek gyakran megtévesztők lehetnek azoknak, akik nincsenek tisztában a fogalom valódi jelentésével és nem is akarják megismerni azt. Tartsunk mítoszirtást, lássuk, Magyarország valóban távol áll-e a jóléti állam fogalmától vagy megfelel-e annak.
A jóléti állam történelmi távlatból
Jóléti államokról a kifejezés modern értelmében a huszadik század eleje óta beszélhetünk. A huszadik század előtt sokkal inkább jóléti gondoskodásról beszélhetünk, mivel az állam, ha létre is hozott egyáltalán valamilyen szociális hálót, az csupán a társadalom egy elenyésző hányadának csekély mértékű szociális biztonságát segítette. Ezen kiváltságosok a magasabb rangú tisztségviselőknek, rokkant és harcképtelen katonáknak és a munkásság meghatározott rétegeinek, például a bányászoknak jártak. A munkásság nagyobb része és úgy amúgy a lakosság jelentős része nem élvezte a szociális háló biztonságot kínáló előnyeit.
Még a 19. században történt meg a nagy áttörés. A városiasodás révén a szegénység egyre inkább látható formában jelent meg. Ebben az időben az iparosodás hatásaként keletkezett társadalmi feszültségek a szervezett munkásmozgalmak és munkáspártok révén közvetlen módon politikai nyomást gyakoroltak a politikai elitre.
A társadalombiztosítási rendszer, mely megteremtette és megtestesítette a kiterjedt állami szerepvállalást, része lett a hétköznapi ember életének is. Az Otto von Bismarck nevéhez köthető társadalombiztosítási rendszer kiépítését 1880-ra datáljuk. A legfontosabb a bismack-i jóléti intézkedések sarokköve, az elsősorban iparban dolgozó munkásságra érvényes kötelező állami betegbiztosítás, e mellett a baleset és nyugdíjbiztosítás vált elérhetővé.
Később
a háborúk tanulságaiból tanult a politikai vezetés és megszületett az a felismerés, miszerint az emberek igénylik az állam által nyújtott jóléti és szociális intézkedéseket.
A háborús időkben még nem volt jellemző a nagy állami szerepvállalás és a szociális biztonság mindenki számára való elérhetővé tétele. A jóléti államok fénykorukat élték Európa szerte 1950 és 1975 között. A gazdasági növekedés a modern államokban szárnyalt és volt lehetőség a jóléti kiadások növelésére. A 70-es évekre azonban újabb nagy változás következett be. 1975 és 1980 között a válság uralta a közgondolkodást. A gazdasági bővülés lassulása, és az olajár robbanás életre hívta a neoliberális gazdaságpolitikát, amikor is a jóléti intézkedések tudatos leépítése valósult meg a szabadság és az önellátás nevében. Az egyéni boldogulás és az állam csökkenő szerepvállalása került a középpontba a nyugati demokráciákban. A rendszerváltást követően az addig szovjet-rendszerben működő államok, mint például Magyarország, nem csupán politikai ideológiájukban követték a nyugati trendeket, hanem gazdasági és a jóléti rendszerek szempontjából is alkalmazkodtak. Ennek következtében a kelet és közép európai poszt szovjet nemzetállamok sajátos jóléti rendszereket építettek ki, melyek leginkább a konzervatív és szociáldemokrata jóléti államok ismertetőjegyeit viselik magukon mind a mai napig.
Mi az a jóléti állam?
A jóléti állam fogalmi meghatározása nem egységes a szakértők között. Mint minden politikai töltettel és ideológiai meghatározottsággal rendelkező fogalom esetében, úgy a jóléti állam esetében is az a helyzet áll fent, hogy az ideológiai béklyók nem engedik, hogy egy mindenki által elfogadott definíció létrejöhessen.
Az egyik széles körben elfogadott értelmezés szerint a jóléti állam
„az állam felelősségvállalását jelenti a polgárok jólétének egy meghatározott szintjéért, amelyet a jövedelemtranszferek és a szociális szolgáltatások rendszere útján kíván biztosítani.”
Ez alapján a definíció alapján igyekszem a továbbiakban megvizsgálni, megállapítani azt, hogy Magyarország jóléti állam e vagy sem.
A jóléti államok tehát alapvetően nem azért azok amik, mert nem létezik szegénység vagy minden ember annyit keres, hogy probléma nélkül képes megélni és eltartani családját.
A jóléti állam attól jóléti állam, hogy az állam működteti a jóléti szolgáltatások rendszerét a közszektorokat valamilyen hatékonysági fokkal üzemelteti.
A felmerülő kihívások
A modern európai demokráciák legtöbbje hasonló, kihívásokkal néz szembe, már, ami a jóléti rendszereket és azok mechanizmusainak hatékony működését illeti.
Ezeket a kihívásokat a politikai vezetőknek is figyelembe kell venniük amikor a területet érintő döntéseket készülnek meghozni.
A kihívások megnehezítik a jóléti rendszerek működését, csökkentik a jóléti ellátórendszer működésének hatékonysági fokát.
Ilyen kihívások lehetnek demográfiai eredetűek, mint a népesség rohamos ütemben történő fogyása vagy elöregedése, de ide sorolnám a kivándorlással kapcsolatos problémákat is. A legtöbb fejlett európai ország küzd saját népességének elöregedéséből adódó problémákkal. Minél inkább elidősödik egy társadalom, annál nagyobb teher hárul az ellátórendszerre. A munkaképes aktív korú népesség egyre fogyatkozó bázisának kell fent tartania vagy csúnyábban fogalmazva eltartania a nyugdíjas korú népességet. Itt a munkaképes aktívkorú népesség elvándorlása csak tovább rontja az amúgy sem rózsás helyzetet. Ezen jelenségeknek köszönhető az időleges megoldások egész sora, melyek nem jelentenek végleges megoldást, sokkal inkább az ellátórendszerben bekövetkező problémák foltozgatására és félretolására adnak lehetőséget. A nyugdíj korhatár megemelése, a beszedett adók mértékének növelése jelennek meg legtöbbször, mint időleges megoldások.
A gazdasági eredetű problémák jelenléte is nyilvánvaló mindenki számára. A munkanélküliség az ország egyes régiói között tátongó bérkülönbségek nagy mértékben való előfordulása nem csupán gazdasági de társadalmi problémák egész sorát előlegezik meg, mint a szegénység mértékének növekedése, vagy a bérek különbségeiből adódó társadalmi törésvonalak.
A munkanélküliség jelensége nagy terhet ró az ellátórendszer működésére egyrészt azért, mert a munkanélküliekről gondoskodnia kell az államnak valamilyen mértékben és valamilyen formában, másrészt, minél kevesebb a munkavállaló, annál kevesebb bevétel folyik be az államhoz, melyek javarészt adók és járulékok formájában öltenek testet. Bevételek hiányában a szociális ellátórendszer pedig nem képes tartani a lépést a növekvő társadalmi igényekkel. Ehhez a problémához kapcsolódik az is, hogy minél alacsonyabbak a bérek, annál kevesebb pénzt költenek az emberek. Az élelmiszereket és minden fogyasztási terméket is adó terhel, mely adókból származó bevételek ugyanúgy az államhoz folynak be, mely bevételek egy meghatározott részét a jóléti szektorok fenntartására, fejlesztésére költik.
Egy politikai probléma
A szabad szemmel is könnyedén észlelhető problémák mellett, léteznek olyan politikai trendek, melyek meghatározzák vagy inkább megpecsételik a jóléti rendszerek, mechanizmusok fejlődését, javulását.
A politikusok nem hosszútávra terveznek. Általánosan négyéves választási ciklusokban gondolkodnak, mivel amint véget értek a választások már azon kell gondolkodni, hogy miként lehetne megnyerni a következőt.
Azzal, hogy a politikai vezetők ilyen ciklusokban gondolkodnak hozzátartozik az is, hogy a népszerűtlen de szükséges intézkedéseket előszeretettel halogatják vagy hárítják át egy következő kormányra a népszerűségük megtartása céljából.
A hosszútávú egészségügyi, oktatásügyi, nyugdíj vagy a szociális rendszert érintő reformok ezért nem is kerülnek előtérbe.
Egy-egy ilyen reform megvalósítása nem megy egyről a kettőre, több évbe is beletelhet, hogy az ilyen nagyszabású reformok megvalósulhassanak és jellemzően nagy anyagi áldozatokkal járnak.
A kormányokon átívelő célok és reformok ezért egyáltalán nem jellemzők.
Amennyiben egy kormány elkezd egy reformot és az ellenzék végig a kormány politikáját és tevékenységét kritizálja, úgy egy esetleges kormányváltás után az új kormány rá van kényszerítve arra, hogy valami újat mutasson, máshogy csináljon, mint az a politikai erő, amelynek kritizálásának köszönhetően jutott hatalomra.
Ez egy ördögi kőr melyből csak akkor tudnak kikecmeregni a politikai vezetők, hogyha nem a politikai haszonszerzés és a hatalom megszerzése, megtartása a legfőbb prioritásuk.
A választóknak való görcsös megfelelés kényszere, mely a demokratikus politikai rendszernek köszönhető, azt eredményezi, hogy a politikai haszonszerzés sok esetben felülírja a gazdasági racionalitást.
Egy jó példa lehet a társadalomnak való megfelelés esetét nézve Bajnai Gordon egykori miniszterelnök tevékenysége, akire a gazdasági válság hazai kezelése hárult. Egy ilyen válság kezelése talán az egyik leghálátlanabb feladat egy politikai vezető számára. Az adók emelése és a különböző megszorítások bevezetéséből az átlag választó csupán annyit lát, hogy nehezebb előteremteni a megélhetés feltételeit és kevesebb pénzből tud csak gazdálkodni.
Az a tény, hogy a megszorítások szükségesek egy válság kezelésében eltűnik és rejtve marad azoknak, akik nem foglalkoznak, gazdasággal vagy politikával.
Ennek is köszönhető Bajnai veresége a 2010-es választáson.
Összegezve tehát a politikusok érdekeltek abban, hogy a jóléti juttatásokat és a jóléti szektorok működését a társadalmi igényekhez igazítsák, különben veszélybe kerülhet megítélésük a választók szemében. Ezen a pontos metszi egymást a demokrácia és a jóléti állam.
A rendszerváltást követően végzett kutatások tanulsága is az, hogy a magyarok sokkal inkább társítják a demokrácia fogalmához a jólétet, mintsem a szabadságjogok széles tárházát.
Ennek elsődleges oka lehet, hogy a kádári gulyáskommunizmus évei alatt a szabadságjogok kevésbé voltak a középpontban és azok, akik nem lázadtak nyíltan a rendszer ellen, azok viszonylagos békességben élhettek. Ezért is volt nagy és fájdalmas pofon, amit a magyar társadalom elszenvedett a gazdasági átalakítás után. A várt és áhított nyugati jólét nem köszöntött be. Ez pedig visszavett a politikusokba és a demokráciába fektetett bizalomból. A magyar demokratikus berendezkedés a rendszerváltás óta küzd legitimitásdeficittel.
Magyarország, mint jóléti állam
Magyarországot hibrid rendszerként szokás leírni a jóléti szemszögből nézve. Ennek oka, hogy
a három domináns ideológiai forma közül, melyek a liberális, konzervatív és szociáldemokrata, egyikbe sem sorolható bele teljes bizonyossággal.
Magyarország túl sokat költ a jóléti rendszerre, túl magasak a beszedett adók és túl nagy az állami újraelosztás mértéke ahhoz, hogy liberálisnak lehessen nevezni, ahol az egyéni boldogulás és szabadság van előtérbe helyezve kisebb állami szerepvállalással karöltve, mint például az Amerikai Egyesült Államok esetében.
Szociáldemokratának sem lehet nevezni a magyar jóléti rendszert, hiszen nem az egyenlőség és a magas színvonalon történő szolgáltatásnyújtás az elsődleges szempont a rendszer működésében. Továbbá nem állampolgári jogon járnak a jóléti juttatások, mint például Svédországban.
Magyarország a konzervatív modellhez áll a legközelebb, ahol fő támpillérek a munka és a család. A legtöbb szociális jog munkához vagy státuszhoz kötött.
A jóléti juttatások mértéke függ az egyén jövedelmétől, e mellett a családos életforma meglététől. A családosok magasabb adókedvezményben részesülnek, pályázhatnak többféle programra, mely a gyermekvállalásban vagy otthonteremtésben nyújt segítséget. Természetesen ezek a kedvezmények és támogatások is nagy mértékben státuszhoz, munkához vannak kötve, így a szegényebb társadalmi rétegek, legalábbis Magyarországon kevésbé részesülnek ezekből. Politikai irányvonal és értékválasztás kérdése, hogy az állam, mely társadalmi rétegeknek kedvez.
A konzervatív vonalat erősíti a közmunkaprogram léte, mely segélyezés helyett viszont-szolgáltatást vár el a munkaerőpiacról kiszorult társadalmi csoportoktól. A családi pótlék összege is már évek óta nem emelkedett.
Magyarország már a szocializmus idejében is inkább a konzervatív jóléti államok körébe volt sorolható ezen állítás alapja elsősorban a munkaalapú társadalomban érhető tetten.
A központi költségvetés és a jóléti funkciók
Alapvetően a jóléti funkciókra szánt források az államháztartás kiadási oldalának több mint 55%-át teszik ki.
Ez annyit jelent, hogy az összes állami kiadás több mint 55%-a jóléti funkciók fejlesztését és működtetését foglalja magában.
A jóléti funkciók magukba foglalják a következő nagyobb kategóriákat:
-Oktatási tevékenységek és szolgáltatások
-Egészségügy
-Társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatások
-Lakásügyek, települési és közösségi tevékenységek és szolgáltatások
-Szórakoztató, kulturális, vallási tevékenységek és szolgáltatások
A pontos kiadások GDP arányosan megtalálhatóak a költségvetésből kiragadott táblázatban.
Forrás:Költségvetés
A hagyományos jóléti államot veszélyeztető kihívások nálunk is megtalálhatóak, mint a kedvezőtlen demográfiai trendek, nagy arányú bérkülönbségek vagy a szegénység. Ezek a problémák viszont majd minden európai államban jelen vannak csak eltérő mértékben.
Tehát Magyarország jóléti államnak számít? A válasz egyértelműen igen. Akkor nem lenne az, ha semmilyen mértékben nem tartaná fenn a jóléti újraelosztás állapotát.
Nem költene semmit sem az egészségügyre, sem az oktatásra, nem léteznének a közintézmények, amik célja elsősorban nem a legmagasabb minőség biztosítása, hanem az, hogy olcsóbban biztosítja a szolgáltatásokat, mint a magánszféra a lehető legnagyobb társadalmi lefedettség mellett.
Most, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy az állam többet is fordíthatna a jóléti funkciókra, de ezt nem teszi, mert más szektorokat részesít inkább előnyben, láthatjuk, hogy
inkább értékválasztás függvénye, mintsem a gazdasági teljesítőképesség gyengülésének trendje az, hogy mennyit költ az állam állampolgárai jólétére és a szociális biztonság alapjainak megteremtésére.
Középkorú nő, Fidesz-fan. Hitében megingathatatlan, véleményéből mozdíthatatlan. Panaszkodik a Facebookon, országnak-világnak. Hónapokat várt egy egyszerű műtétre, és amikor végre bemehetett a kórházba, közölték vele, hogy elfogyott a kontingens.
Írnám az üzenőfalára, hogy te akartad, te szavaztál rájuk vazze’! Most edd meg, amit főztél, aranyanyám, láthatod, mi lett abból, hogy az eszed helyett az indulataidra hallgattál.
Persze, nem írok neki semmit, tudja ő ezt nélkülem is.
Mint ahogyan azokat a Fideszre szavazó orvosokat sem bántanám, akik nemrég egy társaságban azon keseregtek, hogy ezek az agyatlan barmok (megfogalmazás tőlük) azt is szétverik az egészségügyben, ami még működött. Kérdezné a bennem lévő kisördög, kik azok az agyatlan barmok, akik szétverik, de tudom, csak vita lenne belőle, veszekedés.
Mert azt már látják, hogy nagy a baj, és egyre nagyobb lesz. Kapkodás, rögtönzés minden szinten. De még valamiért nem mernek rájönni arra, hogy kiknek köszönhetik azt, ami most, mindenki mással együtt, nekik is rossz.
Szorong a pedagógus-ismerős, hogy mi lesz az iskolákkal. Meg persze főleg velük, tanárokkal. A tankönyvek, amelyekből a gyerekeket tanítaniuk kéne, botrányosak. Szólni nem mer senki, félnek és hallgatnak.
Te is rájuk szavaztál, vazze’! Hittél abban, hogy kolbászból lesz a kerítés, és csak akarni kell, hogy eljöjjön a Kánaán.
Nem állítok tükröt eléjük, inkább hallgatok. Jó érzésű, tisztességes embereket, barátaimat, ismerőseimet bántanám meg a hitükben. Abban a hitükben, hogy szembesülniük kell önmagukkal. Rá kell ébredniük, hogy kihasználták a hiszékenységüket és visszaéltek a jóindulatukkal.
Te is rájuk szavaztál vazze’, és legközelebb rájuk szavazol megint.
Jó éjszakát gyerekek, jó éjszakát Magyarország! Könnyű álmot nem ígérhetek: nehéz lesz az ébredés.
„Mindenesetre már most látszik, hogy a jövővel kapcsolatban fontos és felelős döntéseket kell meghoznom. Ehhez nyolc év megállás nélküli küzdelem után időre van szükségem.”
Ezt írta nem sokkal ezelőtt közleményében Szél Bernadett. A gondolkodás céljából történő visszavonulás előzménye, hogy egy ma reggeli hír szerint a párt etikai bizottsága három évre eltiltotta társelnökét minden párttisztségtől.
Bohózat a köbön. Ebből ugyanis józan ésszel arra gondolhatnánk, hogy ezek szerint már nem Szél Bernadett az LMP egyik társelnöke. De ez nem így van, Szél Bernadett ugyanis továbbra is társelnök maradhat.
Megpróbáljuk értelmezni, hogy ez így mit jelent. 1. Szél Bernadett azért maradhat az LMP társelnöke, mert már az. 2. Ha három éven belül más tisztségért indulna, akkor a pártban azt mondják neki, hogy ácsi! Nem lehetne például takarítónő a pártban – már amennyiben ez ott párttisztségnek minősül. 3. Az etikai bizottság nem akart visszamenőleges ítéletet hozni – ha Szél pártelnök, akkor ezt a tisztséget utólag nem lehet elvenni tőle.
Hasonló a helyzet Schmuck Erzsébet és Ungár Péter elnökségi tagokkal kapcsolatban, három évig ők sem tölthetnek be pártisztséget. Eszerint az LMP-ben elnökségi tagnak lenni nem párttisztség, hanem valami más.
Ungár Péter esetében a helyzetet súlyosbítja, hogy pártpénztáros sem lehet, hiába van nála a pénz. Nem az LMP pénze, hanem a sajátja, ami valamivel több, mint az összes többi párté együttvéve. (Jó, a Fideszt ne számítsuk ide.)
Örökségből kifolyólag van saját bevallása szerint 15 milliárd forintja Ungár Péternek. Nem mellesleg ő Schmidt Mária fia. Ami egy kissé pikáns helyzet, merthogy anya és fia egymással állítólag szembenálló pártok érdekében tevékenykednek.
Most abba nem mennénk bele, hogy milyen lehet egy családi ebéd Schmidtéknél. Volt gyerekszobánk, ezért inkább nem próbáljuk meg ezt elképzelni.
Visszavette viszont a párt Sallai Róbert Benedeket, akit elsőfokon azért zártak ki, mert egy vita hevében megütötte a párt egykori társelnökét, Hadházy Ákost. Sallai Róbert Benedek tehát mostantól megint tag lehet, de tisztséget ő sem viselhet. Még sportfelelős sem lehet, sem Szél társelnök személyi testőre. (Kivéve, ha fentiek nem számítanak párttisztségnek.)
Van egy olyan értelmezés, hogy az LMP-ben most a közvélemény elterelésére játszanak. Eltiltanak mindenkit, de csak azért, hogy három év elteltével, a következő választás előtti időszakban megtisztulva, egykori rosszalkodásaikért megbűnhődve, ártatlanul állhassanak a nyilvánosság elé.
Ez is egy lehetséges magyarázat. Igaz, mint sok minden másnak, ami az LMP-vel kapcsolatos, ennek sincs értelme. Vagyis, csak annyit szerettünk volna mondani, hogy jelentkezzen, aki érti, hogy mi történik az LMP-ben. Mert megmagyarázni mi is tudjuk, de ez kevés – szeretnénk érteni, hogy mi az, amit magyarázunk.
Ma találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnök Orbán Viktorral. Hogy miről beszélnek, még nem tudjuk, és nagy valószínűséggel később sem fogjuk megtudni. Azt fogjuk tudni, amit tudatni fognak Magyarországgal, Oroszországgal és a világgal.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Annyi biztos, hogy szeptemberben megint találkoznak, mert rendszeressé vált már, hogy évente kétszer is összejönnek. Magyarország kis ország, de Putyinnak fontos, mert Európa közepén van és az Európai Unió tagja. Putyinnak fontos az Európai Unió, ezért Orbánnak is fontos, hogy Magyarország az Európai Unió tagja maradjon. Hiába a Brüsszel-ellenes retorika, hogy nem leszünk gyarmat, meg hogy állítsuk meg Brüsszelt, Orbánnak esze ágában sincs kilépni. Nemcsak a fejlesztési pénzek miatt, amelyek meglehetősen nagy mennyiségben és többnyire ellenőrizetlenül özönlenek Magyarországra, hanem az oroszok díjaznák ezt, akiknek csak addig érdekes Magyarország, ameddig az EU tagja. Ebbe még az is belefér, amit Orbán a minap mondott. Hogy kétféle veszély fenyegeti Európát, keletről Oroszország, délről a terrorizmus.
Putyin csak röhög azon, ha Orbán veszélynek nevezi, neki elég az, ha tudja, hogy az intéző úr teszi a dolgát. Rombolja Európát, miközben saját birtokát vasmarokkal tartja kézben. Lehetne persze keményebb is, gondolja Putyin, olyan, mint mi, odahaza Moszkvában, de a magyaroknak egyelőre ennyi is elég. Nem kell senkit lelőni, elég néhány kirakatper, tanulnak ezek abból is.
Jó helytartónak tartja a gazda az intézőt, bár van néhány dolog, ami miatt ráncolja a homlokát. A paksi beruházás ügye például lassabban halad, mint ahogyan szeretné. Sok az okoskodás, jogszabály. És a felújított orosz metrókocsikkal is sok a baj. Pedig, a gazda szerint jó kis szerelvények azok, olyanok, mint újkorukban. Lehet, hogy még most is újak.
Amúgy meg tetszett a gazdának, amit legutóbb Magyarországon látott. A sajtó például már majdnem teljesen meg van zabolázva, a vidéki lapokat is szépen megfegyelmezték, mindenki tudja és teszi a dolgát. A néhány megmaradt szabad sziget is a mi tenyerünkből eszik.
Jól végzi a munkáját az intéző úr, talán még meg is jutalmazza a gazda. Pedig, nem szokott ő jutalmazni senkit. Nála az a jutalom, ha nem büntet. Amúgy meg, merne csak ugrálni az intéző úr, rögtön előkerülne néhány dokument a gazda zsebéből. Terhelő, ahogyan Magyarországon mondják. Bankszámlákról, bármiről, de ennek még nem jött el az ideje. Ha az intéző úr megbízhatóan végzi a dolgát, talán soha nem is kerülnek elő ezek a dokumentek. És akkor azok a csúnya pletykák sem igazolódnak be, amelyek az intéző úrral kapcsolatban időről időre felbukkannak a még megmaradt független sajtóban.
Oroszország erős, a birodalmi lépegető hatalma félelmetes. Magyarország viszont biztonságos, Budapest szép.
Deutsch Tamás máig a Fidesz egyik arca, annak ellenére, hogy már jó ideje a párt perifériájára lett száműzve. Időnként megmutatják, innen lehet tudni, hogy nem lett kegyvesztett, csak amolyan csillogó, ám használhatatlan ékköve a Fidesznek, ami tetszetős ugyan, de semmi értelme. Deutsch jelenleg a párt Európai Parlamenti képviselője, a netes tüntetések óta a digitális Magyarországért is felel, nem mellesleg pedig az MTK futballklub tulajdonosa és elnöke.
Három asszony, fél tucat gyerek, sok kerék
Deutsch Tamást eredetileg Deutschként anyakönyvezték, de volt idő, amikor Deutsch-Fürnek hívták. Nevét akkor ismerte meg a magyar közélet iránt érdeklődő nagyközönség, amikor 1989-ben egy társával együtt Prágában letartóztatták az akkor még csehszlovák névre hallgató hatóságok. A szorult helyzetből a Horn Gyula vezette magyar külügyminisztérium szabadította ki, a csehszlovákok kiutasították az országból, a magyar sajtó pedig prágai bikaborjaknak keresztelte el a két botcsinálta hőst.
Néhány évvel később már nem volt Csehszlovákia, Deutsch Tamás pedig miniszterként Prágába készült, hivatalos megbeszélésre. Sok volt a dolog akkoriban, így a nagy kapkodásban csak a repülőtéren jutott eszébe, hogy otthon hagyta az útlevelét. Akkor még nem volt Schengen, ezért néhány óráig visszatartották a menetrend szerinti járatot – a már gépben ülő utasok riadtan bámulták egymásra, mert csak annyit tájékoztatást kaptak, hogy technikai okok miatt indul késve a prágai gép.
Az akkor még létező Malév utólag elnézést kért az utasoktól az őket ért kellemetlenségért. (Kártérítést nem kaptak a késedelemért, a megértésüket viszont megköszönték.)
Deutscht Tamás első munkahelye az Ifjúsági és Sportminisztérium volt, de neki szerencséje volt, mert nem kellett végigjárnia a ranglétrát, hanem azonnal a tetején, azaz miniszterként kezdte. Illetve előbb csak kijelölt minisztere volt a hivatalnak, mert a szigorú és igazságos Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy csak akkor lehet miniszter, ha leteszi az államvizsgát.
Így is történt, Deutschból doktor lett, de ez nincs összefüggésben azzal, hogy sok támadás érte a nevéhez fűződő beléptető rendszert, ami hozzávetőlegesen 4 és fél milliárdjába került a magyar adófizetőknek. A sportpályák biztonságát biztosítani hivatott kapuk állítólag hiánytalanul megvannak, valahol egy raktárban dekkolhatnak – állagukról nem érkezett hitelt érdemlő jelentés.
Deutsch Tamás a Fidesz és a magyar politika szépfiúja, ügyeletes szívtipró, igazi macsó. Számos ismert, és kevésbé híres személyiséggel volt már kalandja – neves média személyiség és kétkezi titkárnő egyformán szerepelt a skalpjai között.
Deutsch Tamás 2005-ben feleségül vette Für Lajos volt honvédelmi miniszter lányát, majd a korszellemet kissé megelőzve – de mindenképpen ragaszkodása kifejezéséül -, felvette a felesége lánynevét, és – amíg a házasság tartott – Deutsch-Für Tamás néven szerepelt mindenhol. A házasság egy ideig működött, még az apóssal is viszonylag kijöttek egymással, annak ellenére, hogy utóbbi szorgosan és tevőlegesen tüsténkedett a Magyar Gárda első, Várbéli avatásán, valamint más alkalmakkor is riasztó nyilatkozatokkal ijesztgette a szolidabb hangokhoz szokott közvéleményt.
Dajcstomi – az elnevezés tőle származik, mert ezen a néven jegyezte be magát a Twiterre – egy interjúban elmondta, hogy nem ért egyet az apósával, de egyébként kedvelik egymást.
De nemcsak apósával, hanem régi barátai és harcostársai közül is többekkel adódott hosszabb-rövidebb ideig tartó konfliktusa. A Fidesz huszadik születésnapján például Bayer Zsolt fejéhez vágta, hogy vállalhatatlan az antiszemita szöveg, amit Széles Gábor lapjában leírt. Igaz, tette hozzá Deutsch, ettől még nem tartja Bayer Zsoltot antiszemitának.
A Fidesz farka
2008 szeptemberében Deutsch Tamás (akkor már Für nélkül) megmutatta magát a Playboyban. Nem a testét tárta az értő női szemek elé, hanem a lelkét. Amiből a napnál is világosabban kitetszik, hogy Deutsch Tamás 16 éves kora óta nem tud ellenállni a nőknek. (Színvonalasabb kocsmákban ezt úgy mondják: röptében még a legyet is).
A Magyar Nemzet információi szerint a Fideszben nem fogadták kitörő lelkesedéssel Deutsch Tamás Playboynak adott interjúját. A politikus számos párttársa annak ellenére megrökönyödött, hogy többen ismerték Deutsch életének ezen fejezeteit.
Az akkoriban Orbán-közeli napilapban közölt írás szerint Deutsch interjúja azért is volt meglepő, mert legbensőbb magánéleti és intim kérdésekről eddig nem beszéltek a politikusok, kivált a konzervatív Fideszben.
A válófélben lévő képviselő a férfimagazinnak adott, Kéri László által készített interjúban bevallotta, hogy házasságai alatt több szerelmi viszonya is volt. Elmondta: szerinte „nem annyira zűrös”, hogy féltucatnyi gyereke van különböző nőktől, és egyszerűen nem tud ellenállni a női szépségnek.
Beszélt arról is, hogy újabb (Für Lajos lányával kötött – a szerk.) házassága öt év elteltével válságba jutott, most válófélben van második feleségétől. „Lehet, hogy ez hibám, lehet, hogy bizonyos értelemben erény is, de kétségtelen, hogy a női szépségnek, egy női szív meghódításának úgy 16 éves korom óta kisebb-nagyobb megszakításokkal, de nem nagyon tudok ellenállni” – mondta a politikus, hozzátéve azt, hogy hódításait soha nem verte nagydobra, még legközelebbi barátai is nagyon keveset tudhattak az ilyen ügyeiről.
Nemcsak Deutsch Tamás pártjában, de a vele szövetséges kereszténydemokraták köreiben is kiverte a biztosítékot a Playboynak adott interjú. Az ő köreikben ugyanis nagyon magasra van téve az erkölcsi mérce, szigorúan a tízparancsolat szelleme szerint élnek. Mely szövegben tudjuk, sok más mellett az is benne van, hogy a más nője – ők ott felebarátod feleségének írják – tabu. És a sajátunk is csupán gyermeknemzés céljából kerül előtérbe – kultúrált formában természetesen.
Tényleg rosszul vette ki magát az egész: a Fidesz, valamint szövetségei egytől egyig nemzeti alapon nyugvó, konzervatív értékrendet valló, keresztény pártok. Amiből az is következik, hogy az ő köreikben nem szokás félrelépni, ők ott a polgári oldalon a gyorsan múló testi örömöket meghagyják a szocialistáknak, és a szabaddemokratáknak.
Őrjöngő nettó büdösbogarak
2014. október 27-én ezt írta a Facebook oldalán a kormány által tervezett, ám a tiltakozások hatására be nem vezetett internetadó elleni tüntetés kapcsán:
„Az elmúlt évek valószínűleg legnagyobb kormányellenes tüntetése” volt a tegnapi, írja lelkendezve az index – ismerjük el, valószínűleg igazuk van. Szabad ország szabad polgárai szabadon mondták el a véleményüket – ez így van rendjén, ismerjük el. Komoly kormányellenes demonstrációt is csak a kormány és nem az ellenzék tud „szervezni” – hát, ezt is el kell ismerni.
A Fidesz-székháznál futballhuligánokból, a maradék, Demszky és Magyar Bálint-fan urbánus „értelmiségiekből”, jónéhány „annyiraalternatívultraliberálisfiatalvagyokhogymégacsengőhangomisegytarrbélafilmnegyvenkilencpercesbetétdala” pulcsisból és a „Vadai Ágnes igaz és jó politikus” szekta egyes tagjaiból verbuválódott népfrontos gang rendezett közös, demokratikus pogromot – azért ezt ismerjük el. Hihetetlenül profi volt a rendőrség, hogy nem engedett az épületnél őrjöngő nettó büdösbogarak provokációjának – ezt el kell ismerni.”
Ki a f@sz az a Thomas Melia?
Deutsch a Twitteren is nagyon aktív, mint egy interjúban mondta, amióta rátalált a „csiripelő” oldalra, valósággal függővé vált. De nem csupán aktivitása, hanem stílusa is meglehetősen egyedi: olykor igen trágár, a Fidesz által magáénak vallott keresztény-konzervatív értékrendről eltérő kifejezésekkel mondja el véleményét a világról, leggyakrabban a hazai ellenzékről.
Legmarkánsabb beszólásait számos gyűjtőoldal őrzi, ezekkel most nem fárasztanánk a Deutsch Tamás politikai életművével már amúgy is meglehetősen leterhelt olvasókat, ezért csak kettőt emelnénk a számtalan gyöngy közül.
2011. március 21-én például ezt a gondolatot tartotta fontosnak megörökíteni az utókor számára: „Vannak szemét alakok. Vannak aljas emberek. Vannak rosszindulatú örültek. Vannak irtózatos gecik. Vannak gusztustalan rohadékok. És van Gyurcsány”.
2011. júliusában pedig a következő kommenttel reagált a Twitteren arra, hogy Thomas Melia amerikai helyettes külügyi államtitkár aggodalmát fejezte ki a magyar alkotmányozással, a médiával és az egyházi törvényekkel kapcsolatban: „Ki az a fasz az a Thomas Melia?”
Most – az LMP Fideszhez való bekötöttségének szálait megismerve – legalább annyit megértettem, hogy miért olyan fontos Orbánnak Schmidt Mária, hogy annak ellenére, hogy amihez nyúl az sz@rrá válik, és bármit tesz, azt egészen alpári botrányok követik, mégis ragaszkodik hozzá. Nekem tényleg fejtörést okozott, hogy miért éri meg Orbánnak, ez a sok botrány és lejáratás, ami ennek a nőnek a közéleti tevékenységét kíséri.
Gondoljunk csak a Sorsok Házára, amelyet 8 milliárdért építettek meg és azóta ott rohad üresen a Józsefvárosi pályaudvar helyén, csak azért mert Schmidt hazug, szerecsenmosdató koncepcióját egyetlen hazai és nemzetközi zsidó szervezet sem hajlandó elfogadni és a nevét adni hozzá, vagy a botrányos, velejéig aljas német megszállási emlékműre, amelyet mind a mai napig nem avattak fel. De említhetem a 15 milliárdot felemésztő 56-os emlékévet is, amely ugyancsak botrányról-botrányra bukdácsolt, nevetségessé téve az egész megemlékezés sorozatot, és amelynek a végén egy szégyenletes bírósági perből is vesztesen került ki a magyar állam álláspontját képviselő intézmény, mert a Terror Plaza kutatói még arra is képtelenek voltak, hogy azonosítsák, hogy ki szerepel a megemlékezések középpontjába helyezett pesti srácot ábrázoló fényképen.
De felidézhetjük Tom Lantos családjával vagy Anne Applebaummal való ízléstelen konfliktusát az I. világháborús megemlékezés kudarcát és persze a Terror Plaza körüli botrányokat és hazugságokat és a sor vég nélkül folytatható. Ráadásul ezek a botrányok nemcsak szégyenteljesek, mivel mindig a történelmi hazugság és a teljes szakmai dilettantizmus lepleződik le ilyenkor, hanem az adófizetők sok tízmilliárd forintját emésztik fel, teljesen értelmetlenül.
Ám most kiderült, hogy Schmidt nem a történelmi hazugsággyár gátlástalan működtetése és a politikai ellenfelekkel szembeni kíméletlen aljassága, hanem az ellenzéki pártok bomlasztása, lejáratása és tagjai egy részének felvásárlása miatt fontos Orbánnak. „Politikai közéletünk legzüllöttebb figurájáról” (a la Eörsi István) most éppen az derült ki, hogy az ő feladata bebizonyítani, hogy ebben az országban nem lehet más a politika, és ha létrejön egy párt amely ezt tűzi zászlajára, akkor ő képes szívós munkával – a mi pénzünkön – felvásárolni a párt néhány politikusát és így szétzülleszteni.
De nyilván nem az LMP az egyetlen párt, ahol bomlaszt és rothaszt. Éppen úgy, mint a bolsevikok. Zsarolás, felvásárlás, bomlasztás, lejáratás – ugyanezekkel az eszközökkel dolgoztak az ellenség kinyírása érdekében a politikai titkosszolgálatok a pártállami diktatúra idején. Schmidt Mária a NER államvédelmi hivatala és erre a mocskos munkára még ebben a rendszerben is nehéz jelentkezőt találni. Hát ezért csinálhat azt Schmidt, amit akar, kavarhat megszégyenítő botrányokat a kormány körül, nyírhatja ki állami segédlettel korábbi üzleti partnereit és szórhatja el számolatlan, teljesen értelmetlen, hazug célokra az adófizetők milliárdjait. Mert Orbán is tudja, hogy az alapos munkához idő és pénz kell.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
