Kezdőlap Címkék Pogátsa Zoltán

Címke: Pogátsa Zoltán

Egy baloldali ország, amely a jobboldalra szavaz

Az Új Egyenlőség című társadalomelméleti magazin elkészített egy politikai tesztet, amely kitöltőinek segít tisztázni, hogy ki számít ma baloldalinak vagy jobboldalinak Magyarországon. Az interneten elérhető kérdéssort a politizáló célközönségnek ajánlja Pogátsa Zoltán. Az internetes magazin főszerkesztője azt állítja, hogy a magyar nép annak ellenére baloldali maradt, hogy a jobboldali Orbán Viktort harmadszor választotta kétharmados többséggel miniszterelnöknek.

A tíz perc alatt kitölthető teszt segít tisztázni, hogy ki a jobboldali, ki a baloldali. Gondolja, hogy az emberek nem tudják, hogy milyen politikai értékek alapján élnek?

De, nagyon sokan tudják. A teszt azon kívül, hogy segít az értékek megfogalmazásában, a megerősítést is szolgálja, hiszen a konkrét kérdéseken, válaszokon keresztül jelzi a különböző elméleti irányokat. Alapvetően mi is a gazdasági bal-jobb értékfelfogást különböztettük meg, amely az elhanyagolt újraelosztáshoz való viszony alapján tesz különbséget. Azt tapasztaljuk, hogy a rendszerváltás óta a magyar politikai viták logikája alapvetően kulturális jellegű. Ezen a tengelyen az etnikai, a szexuális kisebbségekhez való viszonyulás, a hagyományos női-férfi szerepekkel kapcsolatos vélemények alapján szóródnak a vélemények, egy alapvetően zárt, vagy nyitott társadalom értékeinek megfelelően. Mi fontosnak láttuk, hogy a választókban tudatosodjon a gazdasági tengely is, amely a piacpártiság versus újraelosztás pólusok között mozog.  Mind a két témakört nagyon fontosnak tartjuk, ezért szeretnénk mindkét tengelyt bevinni a magyar közbeszédbe.

Nem létezik ugyanis az úgynevezett „balliberális” kategória. Ez egy oxymoron, vegetáriánus steak. A baloldaliak, más néven szocdemek újraelosztás pártiak, a liberálisok gazdaságilag jobboldaliak, piacpártiak. Összeköti őket, hogy a kulturális tengelyen mindketten nyitottak.

Úgy gondolja, egy ilyen teszt sokat segít abban, hogy sikerüljön megvilágítani, a mai politikai dzsumbujban ki merre tart?

Mielőtt a tesztet kitettük a honlapunkra, a Policy Solutions a Závecz Research-el, egy országosan reprezentatív mintán lefuttatta. Azt már korábban is tudtuk, hogy a magyar társadalom alapvetően újraelosztás-párti, ami azt jelenti, hogy Magyarország valójában baloldali, szociáldemokrata nézeteket vall. Ezt az eredményt kaptuk a teszt próbáján is, ami a jövő formálásának lehetőségeit is megmutatja. Ha ugyanis valaki valóban le akarja váltani az újraelosztást ellenző és mellőző Orbán Viktor kormányát, akkor a jelenlegi rendszerrel szemben nem a piaci liberalizmus nevében kell programot kínálni, mint eddig, hanem a gazdasági újraelosztás irányából. Ezen kívül az Orbán-féle „nemzeti” érzés helyett – ami identitást ad a társadalomnak – inkább a „nép” fogalmát lehet hatásos azonosság-képző tényezőnek használni, ami az igazságos, szolidáris társadalom elvére épül.

Ilyen politikai teszt, vagy értékmérő sokféle van a világban, de vajon a néhány perc alatt kitöltött kérdőív a maga 30 kérdésével képes pontosan megmutatni kiállítója politikai világképét?

Viszonylag nagy pontossággal. Sok forgalomban lévő tesztet megnéztük, a legegyszerűbb az lett volna, ha a piacon találunk megfelelőt. A nemzetközi tesztek tematikája, szóhasználata azonban nem alkalmas a magyar viszonyokra. A korábban Magyarországon használatos kérdések pedig a különböző pártok holdudvarából érkeztek, s a feladatuk is az volt, hogy a pártok felé tereljék a szavazókat. Ezért döntöttünk úgy, hogy szerkesztünk egy saját kérdéssort, amelynek a valós célja valóban a különböző vélemények kategorizálása volt. A végső formájában a tesztet kipróbáltuk a politikusokkal is, összevetettük például a rendszerváltás utáni Orbán Viktor véleményét a 2018-as Orbán Viktoréval. A kormányfő meggyőződésében bekövetkezett változást jól mutatta a koordináta-rendszerben bekövetkezett mozgás; a korábbi nyitott, baloldali értékeket valló kormányfő az idők során egy zárt, jobboldali politikussá formálódott. De a tesztünkön megmutattuk Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Szél Bernadett helyét is, tehát akik kitöltik a tesztünket, hozzájuk képest is térbe tudják helyezni önmagukat.

A legnagyobb vélemény-változást valóban Orbán Viktor produkálta, de vajon vele együtt a szavazói is megváltoztatták a véleményüket, vagy a miniszterelnök karizmája, esetleg a gazdasági érdekeik vezérleték a választókat?

Valószínű, ma Orbán Viktorra nem ugyanazok szavaznak, akik ’98-ban, de ezt külön kutatás igazolhatná. Az bizonyosnak látszik, hogy például egy olyan személyiség, mint Jeszenszky Géza tíz éve még Orbán Viktor híve lehetett, de ma már biztosan eltávolodott a miniszterelnöktől, s vele együtt a tömegek is. De a képlet fordítva is igaz lehet, hisz manapság Orbánnak olyan hívei is vannak, akik ’98-ban biztosan ellene szavaztak. Mindez a Fidesz változásával magyarázható.

A konkrét tesztekben standard témák szerepelnek: ki hogyan vélekedik az abortuszról, a halálbüntetésről, a gazdagságról. Mindig ezek az alapkérdések?

Minden kérdés alapkérdés, mi nem akartunk rangsort felállítani. A témákat úgy válogattuk össze, hogy az elmúlt harminc évben ezek voltak a magyar társadalom kulturális és gazdasági vitatémái; nem tudnék olyat kiemelni, amely csak néhány embert érint. Az abortusz ma ugyanolyan fontos, mint az állam ingyenes oktatási-, vagy egészségügyi rendszere, mindkettő az utolsó három évben vált éles vitatémává. Korábban a romák, vagy az Európához tartozás osztotta meg ennyire a társadalmat.

Az Új Egyenlőség kérdőíve csak néhány napja került ki az internetre, egészen pontosan meg tudja mondani, hogy mennyire vált népszerűvé?

Igen, pontos számot tudok mondani. Tízezrek fedezték fel.

Azt tudják már, hogy inkább jobb, vagy baloldali emberek töltik ki az anonim kérdőíveket?

Persze, ismerjük a kitöltők korát, nemét, s úgy gondolom, hogy a mi közönségük inkább balos, aki híve az úgynevezett skandináv modellnek, ami a magyar viszonyok között radikális baloldalnak számít, Nyugaton mérsékeltnek. Ez a része a társadalomnak egyébként is nyitottabb, kulturális értelemben befogadóbb, ebben a szociáldemokraták a piacpárti liberálisokkal hasonló nézeteket vallanak.

Vannak a vállalt politikai értékek, s persze van maga a választás, amely során tapasztalatok szerint még a baloldali szavazók inkább személyre, és nem pártra szavaznak. Ebből eredően előfordulhat, hogy egy demokratikus ország diktátort választ magának?

A Policy Solutions és a Závecz Research készített egy másik reprezentatív kutatást, amely azt bizonyította, hogy a magyar társadalom fele, kétharmada részben elfogadja a különböző skandináv szociáldemokrata értékeket.

Az ország tehát baloldali, de azért már harmadik alkalommal kétharmaddal megszavaz egy jobboldali, időnként egészen a szélre csúszott magyar kormányt?

Igen, mert a baloldali politikus gárda gyakorlatilag szétesett, s nem képes talpra állni. Emlékezhetünk, hogy 2006-ban a baloldali MSZP és a liberális SZDSZ 2 millió 600 ezer szavazó támogatásával került kormányra, a Fidesz pedig az MDF-fel együtt szerzett 2 millió 500 támogatót. Abban az évben tehát úgy nyert a baloldal, hogy nagyjából azonos szavazót nyertek meg.

Ha megnézzük, hogy mi történt 2010-ben, akkor láthatjuk, hogy Orbán nagyon sok plusz szavazót nem szerzett, de megőrizte a korábbi szavazóbázisát, viszont a baloldal Gyurcsány kormányzása után először 1 millió 300 ezer, majd 1 millió alá küzdötte magát. Vagyis Gyurcsány Ferenc kormányzása a baloldal számára felért egy katasztrófával.

A közhiedelemmel ellentétben Orbán Viktor semmit sem csinál különösebben jól, zseniálisan semmiképp. A 8 millió választóból megtart 2 200-700 ezret, ami nem rossz eredmény neki, tisztességesen elvégzi a jobboldali politikusgárda a munkáját, de ez nemzetközileg nem kiemelkedő eredmény. Semmiképp nem jelenti azt, hogy Magyarország jobboldali többségű lenne. Csak annyi történik, hogy a jobboldal képes hozni a jobboldali szavazatokat, a baloldal viszont nem. Ez nemzetközi szinten is katasztrofálisan alacsony, az okáról érdemes lenne őszintén beszélni.

Manapság sokszor elmondják a politikusok, hogy a bal-jobb felosztásnak semmi értelme. Ezzel egyetért?

Semmiképp, aki ezt állítja az szinte bizonyosan jobboldali, aki nem érti, hogy a jövedelmek állam általi újraelosztása, a szegények, a rászorultak segítése alapvető eleme a politikának.

De hol vannak a baloldali szavazók?

A meglévő baloldalra egyáltalán nem hajlandók szavazni, passzívvá váltak.  Inkább el sem mennek a választani, mert nem akarják a hiteltelen baloldali politikusokat támogatni. Ha mégis voksolnak, akkor nem egyszer a kispártok mögé sorakoznak fel, ritkán még a Jobbikot is támogatják, vagy a Fidesz mellé állnak, mert programjukban vannak baloldali elemek. A baloldali szavazók a levitézlett utódpártokat már nem, vagy alig támogatják.

Miután a jogállamot már leépítették, s ma a hatalom egyre inkább tekintélyuralmi, mondhatni diktatórikus eszközökkel kormányoz, ilyen körülmények között érdemes demokratikus értékek után kutatni?

Nem, de nem azért mert az ország fele félelemben él, – ami demokráciában elképzelhetetlen – hanem mert az ország fele nem kötődik a demokratikus jogokhoz. Ugyanis a köztársaság, amely a rendszerváltás után elkezdett működni, az emberek többségének nem hozott jólétet, gazdagságot, biztonságot. Ezért a választók azt mondják, hogy őket nem érdekli az alkotmányosság, a jogbiztonság, a médiaszabadság, mert ezt nem tudják egy jobb élethez kötni. Csak akkor hajlandóak újra az igazságosságra, az elszámoltathatóságra, a számon kérhetőségre szavazni, ha azt hiteles emberek képviselik, akik garanciát jelentenek arra, hogy egy demokratikus, jogállami negyedik köztársaság igazságos lesz, újraelosztó, esélyteremtő, és nem csak kevesek gazdagodását hozza el. A levitézlett emberek alkotmányos ígéretei ma már fabatkát sem érnek! Nem lehet visszatérni a 2010 előtti időkbe.

Az önök által szerkesztett kérdőív egy ma még nem látható baloldal kialakításában kíván aktívan részt venni?

Igen, mégpedig egy skandináv típusú baloldal kialakításának serkentése lenne a cél, amelyben még megőrizték a szociáldemokrácia alapértékeit. A mai parlamenti ellenzéket képviselő baloldal beállt abba a sorba, amelybe Blair, vagy Schröder, amely valójában már nem volt szociáldemokrácia, hisz az újraelosztást, tehát a szegények, a hátrányos helyzetűek támogatását nem tartotta szem előtt. Ez Magyarországon leginkább Gyurcsány Ferenc fellépéséhez és miniszterelnökségéhez kötődik, s az ide tartozó politikusok már rég elvesztették népszerűségüket. Ugyanezért népszerűtlen Amerikában Hillary Clinton, vagy a briteknél Blair, illetve Németországban az SPD teljes garnitúrája; ezek a politikusok elvesztették a választóikat. Az igazi, tehát a hagyományos, valódi ’60-as évek szociáldemokráciája csak Skandináviában működik, s csak manapság tér vissza olyan emberekkel, mint Corbyn, Varufakisz vagy Sanders…

Érzésem szerint Magyarországon ilyen még csak nyomokban sem található!

Volt ilyen, hisz a napokban lemondott Szél Bernadett többször szóba hozta, hogy pártelnökként a skandináv modellt támogatja. Végül azonban az LMP elment valami teljesen követhetetlen irányba, Szél pedig távozott a politika élvonalából, ezzel az esély is távozott a politikából. Botka László is hasonlót akart az MSZP-ből, de őt a saját pártja megpuccsolta. A Momentum pedig bár tiszták és hiteles arcok, de már liberális irány. Vagyis manapság nincs olyan politikai szereplő, aki hitelesen képviselni tudná a skandináv típusú zöld baloldalt. Azt az irányt tehát, ami egyébként megfelelne a magyar nép értékeinek.

Akkor maradunk egy olyan ország, amelynek állampolgárai ugyan baloldali érzelműek, de azért megválasztanak egy diktátor-hajlamú jobboldali vezért?

Orbánt csak a jobboldali szavazók választják, a valódi baloldali szavazók pedig várnak arra, hogy egy hiteles új politikai csoport baloldali politikát csináljon Magyarországon.

„Ha jó a buli”, akkor bemegyünk, „ha rossz a buli”, akkor hazamegyünk.

A magyarok többsége támogatná az euró bevezetését, a magyar kormány azonban egyelőre a távolabbi jövőbe halasztotta a döntést. Varga Mihály gazdasági miniszter szerint az ország csak 2020-ban lehet az euroövezet tagja, Orbán Viktor viszont úgy látja, hogy a következő évek „irgalmas vitája” lesz, hogy Magyarország csatlakozik-e egy mélyebb európai integrációhoz, vagy pedig önálló gazdaság és nemzetpolitikát kíván folytatni. Minden esetre a Szlovák gazdasági felzárkózást segítette az euró, de a lengyelek, és a csehes sem kérnek belőle. Pogátsa Zoltán közgazdász, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense viszont óvatosságra int, és egy köztes megoldást javasol.

 

Újra fellángoltak a viták, hogy kell-e nekünk, magyaroknak euró? Mitől lett újra aktuális ez a kérdés?

Azok újítják fel sokadszor a már lefolytatott vitát, akik még mindig abban reménykednek, hogy ha csatlakozunk az eurózónához, akkor az Európai Központi Bank, illetve az Európai Bizottság újabb esélyt kaphat Orbán Viktor megfékezésére. Lehet ugyanezt a gondolatot homályos, geopolitikai nyelven is előadni, leginkább az Európához való tartozást fontosságát hangsúlyozva, de a végén mindez Orbán kontrolljába torkolna. Pedig egy olyan döntést, amely évtizedekre meghatározza az ország pénzügyi rendszerét, nem politikai megfontolások alapján, sokkal inkább racionális közgazdasági elemzés után kellene meghozni.

Ilyen elemzés több is létezik. Van, amelyik szerint a pénzügyi feltételeknek jószerével megfelelünk, de a jegybank szerint előbbre való a gazdasági felzárkózás, majd csak utána jöhet a többi. Tényleg, ön szerint melyik a fontosabb?

A nemzeti bank véleménye szerint akkor kell az eurót bevezetni, ha elértük az Európai Uniós átlagfejlettség 90 százalékát.

Továbbá feltétel még a 4 százalékos a munkanélküliség, s a magyar bankrendszer is fejlett már…

Ez persze komplett értelmetlenség, ugyanis aki a monetáris politikához kicsit is ért, az pontosan tudja, nem az ország fejlettségétől függ a valutaövezethez tartozás. Sokkal inkább attól, hogy az ország gazdaság ciklusai – tehát a recesszió és a fellendülés – felveszi-e az eurózóna országainak a ritmusát. Az Európai Központi Bank ugyanis egységes kamatlábat állapít meg, ami a gazdasági ciklusokra kíván reagálni. Ha recesszió van, akkor leviszi a kamatlábat, hogy a megtakarítások felől a befektetések irányába tolja a tőkét, ha viszont fellendülésben van az eurózóna, akkor emeli a kamatlábat, hogy hűtse az inflációt. Viszont ha bármely ország gazdasági ciklusa eltér az unió államainak többségétől, akkor a nem megfelelő kamat tönkreteszi a gazdaságot. Tehát az euró bevezetésének előfeltétele, hogy a magyar gazdaság ciklusai szinkronban legyenek az európai országok periódusaival.

De azt is tudomásul kell venni, hogy a periféria országainak a felzárkózáshoz tartósan magas; majdnem dupla növekedést kellene elérni, mint a fejlett országoknak, különben az emberek elégedetlenek lesznek felzárkózás hiányában. Ha viszont magasabb a növekedés a felzárkózó országban, akkor más kamatláb is kell neki, mint a lassú növekedésű centrumban. Ez volt a probléma a déli perifériával, és simán lehet ez velünk is, ha belépünk.

Akkor nincs ideális állapot, vagy időpont?

Erre azt szokták mondani, hogy az eurózóna nem egy optimális valuta övezet. Komoly válságot láttunk az euróval fizető országok felében, a zóna szerkezeti problémáitól szenvedett Írország, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Görögország, Ciprus, Szlovénia, Finnország. Persze, az euróba szerelmes közgazdászok azt állítják, hogy az említett országok saját, meg nem oldott nemzeti, gazdasági nehézségeik miatt szenvednek. Ám ha szinte a teljes periféria, a zóna fele bajba jutott, akkor ennél többről van szó: kifejezetten az euró okozza a bajt. Ezért irtózatos felelőtlenségnek tartom, hogy az euró bevezetését pusztán politikai döntésnek tekintse bárki.

Az eddigi uniós tapasztalatok alapján kiszámítható, hogyan alakulnak a fizetések, milyen hatása lenne a megtakarításokra, lesz-e hatása a nyugdíjakra, az árakra?

Abban egyetértés van a közgazdászok között, hogy az eurózóna nem okoz inflációt. Pedig a turisták által terjesztett nézet szerint minden eurózónához csatlakozó országban azonnal 1 euróra növekszik a korábban csak 0,8 eurónak megfelelő helyi pénzbe kerülő kávé, ami nagyon magas inflációt sugall. Ugyanakkor, ha az egész gazdaság pénzromlásának mértékét tanulmányozzuk, az adatbázisokban akkor leszögezhető, hogy egyetlen frissen csatlakozó országban sem volt eddig magas infláció a belépéskor. Nem ez tehát a baj.

A bérek alakulása viszont egyáltalán nem függ össze az euró bevezetésével. Azt alapvetően az egyes vállalatok termelékenysége határozza meg, illetve a munkavállalók és a munkaadók közti alku.

Az viszont áldozat, hogy korábban szinte minden felzárkózó ország a nemzeti valuta leértékelésével stabilizálta időről időre a gazdaságát. A távol-keleti tigrisek ugyanúgy, mint a skandinávok. De miután az euró bevezetésével ez a hagyományos eszköz, a leértékelés elveszik, ezért a nehézségeket az úgynevezett belső leértékeléssel muszáj megoldaniuk, ami a fizetések csökkentését jelenti. Ez komoly feszültséggel járt már a portugáloknál, az olaszoknál, az íreknél, és a görögöknél is, ahol közel egy évtizede nem emelkedtek a bérek. Ugyanis ezek a gazdaságok csak így tudnak korrigálni. Ez elég nagy feszültséggel jár, Olaszországban egyenesen oda vezetett, hogy a banki hitelek 17 százaléka nem teljesül, mert sem a vállalkozók, sem a hétköznapi emberek nem tudják visszafizetni az adósságukat. Ez is olyan hatás, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Ezek szerint az a tapasztalata, hogy ahol bevezették az eurót, ott igazából nem örvend nagy népszerűségnek?

Szinte mindenütt voltak fenntartások már a bevezetés előtt is. Az aggodalom jogos, hisz az olaszoknál ma az egy főre jutó nemzeti jövedelem alacsonyabb, mint az euró bevezetése előtt. Az euró-barométer szerint az összes perifériás országban negatív az euró megítélése. Nyilván ez konkrét tapasztalatokon alapul, de persze vannak nyertesek is, leginkább Németország, ahol szeretik az eurót, s az ország nagyvállalatainak is előnyös.

Ugyanakkor rendre felvetődik, hogy az eurózónához csatlakozásnak vannak azért előnyei, annak ellenére, hogy némileg csökkenti a monetáris és a fiskális politika függetlenségét. Ön mit tart fontosnak?

Kétség kívül pozitív oldala is van annak, hogy az euró zónában nincs leértékelés, leértékelődés, mert nem gondolom, hogy egy országnak állandóan leértékeléssel kéne versenyképessé tenni a gazdaságát. Az ország, amely nem termel versenyképes terméket, az nem versenyképes, hiába adja az áruit olcsón. Viszont azt is látni kell, hogy olyan felzárkózás sehol nem volt a világon, ahol nem használták volna rendszeresen stabilizációs eszközként a leértékelést; akár a skandinávokat, akár a távol-keleti országokat nézem, olyan felzárkózás nincs, ahol ne lett volna időnként stabilizációs eszköz a leértékelés. Mindez a fejlődő országot távol tartja az eurózónától, hisz ha a finnek a Nokia bajba kerülésekor hagyhatták volna a márkát leértékelődni, akkor a telefonos céget meg tudták volna menteni. Miután a Nokia válsága idején már eurójuk volt, ezt az utat már nem választhatták.

Ami pedig a fiskális politikát illeti: az euró bevezetésének kritériumrendszere túlságosan szigorú, konzervatív. Nem lehet nagy államháztartási hiányokat csinálni, ami gyakorlatilag kizárja a keresletélénkítést. Pedig ha megnézzük, hogy mely országok élték túl recesszió nélkül a 2008-as válságot, akkor látjuk, hogy ez az USA-nak, Lengyelországnak és Kínának sikerült. Mindhárom ország kemény, anticiklikus gazdaságpolitikát folytatott, a távol-keleti ország a globális válság idején elképesztő mennyiségű pénzt öntött a gazdaságba keresletélénkítés címen, Tusk ugyanezt csinálta Lengyelországban, s persze Obamáék is az Egyesült Államokban.  Az eurózóna szabályrendszere az anticiklikus gazdaságpolitikáját gyakorlatilag megtiltja.

Itt több érv hangzott el az eurózóna ellen, mint mellette, ön tehát biztosan nem vezetné be az európai valutát?

Az eurózóna elsősorban stabilitást ad egy országnak, tehát legnagyobb előnye, hogy a piac stabilnak értékeli a bent lévő országokat. De

szerintem van itt egy logikai bukfenc, mert a dolog nem úgy működik, hogy ha belépek a zónába, akkor stabilnak minősít a piac, hanem fordítva: ahhoz, hogy beléphessek az európai pénzt használók közösségébe, ahhoz már stabillá kell válni;

tehát alacsony költségvetési hiány, csökkenő államadósság, alacsony infláció, alacsony kamat. Vagyis eleve teljesítenem kell azokat a kritériumokat, amelyekkel a piac számára bizonyítom a stabilitásomat. És csak ezután léphetek be az eurózónába.

Nekem az a véleményem, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha ma rögzítenénk a forintot az euró árfolyamához, s azt hosszú távon be is tartanánk. Ezzel majdnem, hogy tagjai lennénk az eurozónának, ahogy a svédek, és a dánok is, holott saját nemzeti valutájukat használják.

A piac beárazza ezt a helyzetet, s közben persze teljesíthetnénk a csatlakozáshoz szükséges kritériumokat, stabilan tartva a makro-mutatókat is. Ez majdnem olyan, mintha az eurózóna tagjai lennénk. Még az is elképzelhető lenne, hogy Magyarországon de facto lehessen használni az eurót, gyakorlatilag ez már néhány helyen, pl. benzinkúton meg is valósult. Az euró lehetne párhuzamos valuta, miközben hivatalosan a forint maradna a fizetőeszköz. Ez azért lenne előnyös, mert nem utasítaná el az ország az eurót, de nem is rohanna bele ész nélkül a zónába. Várjuk meg, hogy mi lesz hosszútávon, és ha majd jól működik a dolog, akkor kivezetjük a forintot. Ezzel a módszerrel megőrizhetnénk az önállóságot, s érezhetnénk az eurózóna okozta stabilitást is.

De nem félő az, ami sokszor felmerül, hogy kétsebességessé válik Európa, s ha nem kerülünk be az eurózónába, akkor szükségszerűen kimaradunk a fontos döntésekből, ami elodázza a felzárkózást?

Ezeket a mondásokat én komplett bulshitnek, marhaságnak tartom, nem tudok mit kezdeni ezekkel a ködös geopolitikai izékkel, mint mageurópa, meg periféria. Szlovákia, vagy a litvánok benne vannak az eurozónában, de egy pillanatra nem érzem, hogy ezzel ők „magországgá” váltak volna, miközben a dánok és a svédek nem tagjai, de ennek ellenére szerintem ők viszont nagyon fontos országok. Az, hogy Macron mit mond, arra nem szabad alapozni, mert ő szerintem öt perc múlva meg fog bukni. Ezzel szemben nekünk a hosszú távú közgazdasági valóságra kéne építeni, ami pedig az, hogy az eurózóna egy rosszul összerakott, és válságokkal terhelt monetáris övezet.

Szóval kimaradna?

Ezt nem mondtam, a kimaradást is, és az azonnali belépést is végletes megoldásnak tekintem. Szerintem a már említett árfolyamrögzítés lenne a jó megoldás, tehát fél lábbal bent, fél lábbal kint; azaz „ha jó a buli”, akkor bemegyünk, „ha rossz a buli”, akkor hazamegyünk.

Népszavazással el lehet dönteni az eurózónához csatlakozást?

Én népszavazás párti vagyok, előtte persze az kell, hogy a nyilvánosság előtt lefolytatott világos viták alapján szülessen a döntés. Fontos, hogy a magyar állampolgárok értsék, hogy milyen komoly a tét.

Azt mondja, hogy ha csatlakozunk az euróhoz, akkor nehéz felzárkózni. Azt elképzelhetőnek tartja, hogy a forinttal felzárkózik az ország Európa fejlett régióihoz?

A felzárkózás alapvetően nem a valután múlik, hanem az ország humán tőkéjén, technológiai szintjén, makrostabilitásán. De

ehhez egy jó oktatási, vagy egészségügyi rendszerre lenne szükség, amire a mainál sokkal többet kéne költeni.

Közben persze az államnak nem szabadna olyan baromságokra pazarolnia pénzt, mint a Belgrád-Budapest gyorsvasút, meg várfelújítás vagy stadionok, hanem az emberek tudására, egészségére kéne költeni. Ha ez megtörténne, akkor mindegy, hogy van eurónk vagy nincs. A felzárkózásunk szerintem azon múlik, hogy harminc év után lesz-e egy olyan kormánya az országnak, amely végre nem csak ellenzékben beszél arról, hogy beruház a humán tőkébe.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK