Vitatkozunk a régi ismerőssel, aki csöppet sem bánja, hogy az van, ami lett. Ő is látja, hogy – így fogalmaz – vannak visszásságok, neki sem tetszik, hogy kettészakadt és gyűlölködővé vált az ország, de azt mondja, hogy ennél jelenleg nem lát jobbat. Az ellenzék béna és töketlen, megérdemlik, hogy így alázzák őket. És különben is teszi hozzá, amíg tehették, ők is loptak.
Ezen nincs mit vitatkozni. Ellenzéki szimpatizánsok egyre többet és egyre többen beszélnek arról, hogy a parlamentben ülő ellenzék a Fidesz rendszerének a része. A Fidesz akaratából létezhet, csak a túlélésre hajtanak, addig vannak, ameddig Orbánnak ez érdekében áll.
Árnyalnám a diagnózist. Szerintem ugyanis egy dolog az, hogy milyen az ellenzék. Hogy tényleg a Fidesz tartja őket kirakatnak, hogy lehessen mutogatni a világ felé: nálunk demokrácia van. Nézzétek, ott ül az ellenzék a parlamentben, elmondhatja a véleményét, szidhatja a kormányt és a miniszterelnököt. Még újságja is van, tévéje és rádiója. Nem sok, de a semminél látszólag több.
Lehetne tényleg jobb ellenzékünk. Valódi, teszem azt. (Ha van olyan ellenzéki párt, politikus, akinek nem inge, ne vegye magára).
De akármilyen az ellenzék, lopni, a másét elvenni, akkor sem szabad. Nemcsak anyagi javakról beszélek, hanem a megfoghatatlan, és ezért sokak számára értéktelen dolgokról. A szólás szabadságáról például, a független bíróságról. Vagyis egy olyan jogállamról. ahol az állam nem szól bele abba, amihez semmi köze. Nem akarja megmondani, hogy ki a jó író, sem azt, hogy milyen szakokat tanítsanak az egyetemen.
Akkor sem, ha nincs számottevő ellenzék, ami meg mégis, az is olyan, amilyen. Ha én egy felelőtlen fickó vagyok, és a lakásom ajtaját elfelejtem kulcsra zárni, akkor sincs joga senkinek bemenni és elvinni onnan mindent, ami mozgatható. Ha nem veszek riasztót az autómba, az nyilván meggondolatlanság a részemről, de ez nem jogosít fel senkit arra, hogy ellopja az autómat. Akár van benne riasztó, akár nincs, az én autóm nem a másé.
Példabeszéd. Hogy az ellenzék alkalmatlansága és gyengesége, senkit sem jogosít fel arra, hogy diktatúrát vezessen be az országba. Felszámolja a jogállam intézményeit, lerombolja az oktatást és az egészségügyet, hazugsággyárrá alakítsa a tájékoztatást. Kormányzásra kaptak felhatalmazást az urak annak idején. Arra, hogy jobbá, szebbé tegyék az országot, és nem arra, hogy a saját érdekeiknek rendeljék alá.
Azért, mert jelenleg nincs aki az útjába álljon, még nem muszáj buldózernek lenni.
Azt hisszük, hogy mindent tudunk róla. Lehet, hogy így is van: ő a magyar közélet egyik legrégebbi szereplője, közel harminc éve látjuk mindennap valamelyik televízióban. Annyi arca van, amennyi kell. Vajon melyik Orbán Viktor az igazi?
Találkozás egy fiatalemberrel
Karinthy Frigyes „Találkozás egy fiatalemberrel” című írásában a szerző elképzeli, amint idős korában hajdani önmagával, a nagy és nemes célokért küzdő naiv, romlatlan fiatalemberrel találkozik. Számon kéri rajta az egykori tisztaságot, a lelkesedést, a világmegváltó romlatlanságot. Azt, hogy miként sáfárkodott a tálentommal.
Orbán Viktort nem fenyegeti az a veszély, hogy egykori önmagával szembesüljön. Ha netán belegondol is néha, másként emlékszik mindenre. Jó lehet neki: boldog, kegyelmi állapot. Nem emlékszik már a valamikori, harcos istentagadóra, aki az általa példaképnek mondott Antall József kereszténydemokratáinak parlamenti felszólalásakor „Csuhások, térdre, imához” bekiáltásokkal szórakoztatta képviselőtársait.
Nem emlékszik már az egykori fiatalemberre, aki társaival együtt kivonult az ülésteremből, amikor Jeszenszky Géza, az Antall kormány külügyminisztere – később az Orbán-Torgyán kormány washingtoni nagykövete – azt találta mondani, hogy csak a kormánypártok képviselik Magyarországon a keresztény értékeket.
Ezzel az egykori fiatalemberrel kínos lenne szembesülnie a mára középkorúvá pocakosodott Orbánnak. Nagyobb gond, hogy sokan mások sem emlékeznek már semmire.
Feledés homályába vesznek a jelentős köztartozásokat felhalmozó, veszteséges Fidesz-közeli vállalkozások, a Kaya Ibrahim és Joszip Tot ellopott útlevelével értékesített fantomcégek.
Mi magyarok, nagyon tudunk nem emlékezni.
Orbán erre játszik. Hogy nemcsak az egykori fiatalember, de Kádár és rendszere is másként maradt meg bennünk, mint amilyen volt. Nagy és gondoskodó állam jelenik meg lelki szemeink előtt, kedves, jóságos bácsival az élén. Aki évente egyszer ellátogat a sakkszövetségbe, döntetlent játszik valamelyik, véletlenül épp ott időző nagymesterrel, majd panyókára vetett kabátban, huncut csippentések közepette azt mondja a zembereknek: mi a szocializmus út-ján járunk.
Jó út volt, legalábbis nekünk megfelelt. Mindenkinek meg volt mindene – kivéve az, ami nem. Nem voltak hajléktalanok – csak társbérletek. Munkanélküliség sem volt – legföljebb a gyárkapukon belül.
Orbán is ezt ígérte a magyaroknak. A zemberek pedig hálásak – annyi nehéz, megszorításokkal teli esztendő után jött valaki, aki ígért végre valamit.
Egymillió új munkahelyet, kevesebb adót, több munkabért. Jobb (szebb?) jövőt, élhetőbb életet. Kockahasú fiúkat, hosszú combú lányokat – mindenkinek azt, amit szeretne. Amit megígér, az meg van ígérve.
Kádár népének Orbán kell. Addig jó, míg Orbán él.
A haza nem lehet ellenzékben
A Harmadik Magyar Köztársaság első parlamenti munkanapján az akkor még valóban fiatal demokraták egy-egy narancsot raktak valamennyi parlamenti képviselő padjára.
Aztán kiderült, hogy sem a baloldalon, sem pedig a liberális szektorban nincs számukra elég hely. Nem sokat hezitáltak, szemrebbenés és lelkifurdalás nélkül elfoglalták a jobboldalt. Talán maguk sem tudják már, mikor történt a varázslat, de Orbán és társai egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy konzervatívok lettek, és keresztények. Pápábbak a pápánál, magyarabbak a magyaroknál.
Lengyel László egy tanulmányában tigrisként írta le Orbánt, aki némán és szenvtelenül járja körül a zsákmánynak kiszemelt áldozatot, hogy amikor elérkezettnek látja az időt, kíméletlenül lecsapjon rá.
Amikor 2002-ben veszített, a tigris-imázsnak egy időre vége lett. Orbán olyanná vált, mint a kisgyerek, aki záráskor sem akar hazamenni az állatkertből. Ordít és toporzékol, testét a földhöz csapdosva hisztizik. Hiába mondják neki, hogy mára vége, tessék megvárni, amíg megint kinyit az állatkert, ő még maradni akar: megnézni a zebrát, látni a zsiráfot, etetni a majmokat.
A haza nem lehet ellenzékben.
2010-ig kellett várnia, hogy újra kinyissanak a pénztárak.
Amikor újra kormányra került, jó akart lenni a népéhez. Adni akart mindenkinek, önzetlenül, két kézzel. Ezt ígérte, és így is gondolta. Mert az ember eredendően jó. Magához főként, de ha teheti, másokhoz is. Csak annyi kell, hogy hagyják jónak lenni.
Neki nem jött össze. Megpróbálta, de nem engedték. 2010 nyarának végén azzal ment Brüsszelbe, hogy majd idehaza szépen elengedi a hiányt. Azt gondolta, ebből oszt majd az embereknek, de azok ott, a „brüsszeli bürokraták”, nem örültek az ötletének.
Az a Barroso nevű portugál, aki akkoriban az Európai Uniót vezette, azt mondta neki, hogy nem. Ezért lett, hogy a fülkeforradalom után jött a szabadságharc. Kipateroltuk a Valutaalapot, ne ugasson bele a mi dolgainkba. Abcúg IMF! Nem leszünk gyarmat! Állítsuk meg Brüsszelt! Ne az ENSZ döntsön a magyar emberek helyett!
Adni akart, de nem engedték. Ami Kádárnak összejött, azt akarta ő is. Hogy szépen emlékezzenek rá az emberek. Mindenből a legtöbbet kihozni. Mint János bácsi, akit kezdetben ugye majdnem mindenki utált. Nem ok nélkül, valljuk be. Voltak viselt dolgai, 56 után főleg, de aztán szépen megjavult. Mi lettünk a legvidámabb barakk. Jobb volt, mint Brezsnyev, Zsivkov, Novotny, Gomulka, vagy teszem azt, Honecker. Ceausescuról nem is beszélve.
Mint a viccben, amikor a miniszter felesége megtudja, hogy a férjének szeretője van. Kiveri a balhét, de a férj megmagyarázza: Tudod drágám, az én funkciómban ez elengedhetetlen. Mondja is az asszonynak, hogy melyik miniszternek melyik nő a babája.
Nem sokkal később egy fogadáson ott van mindenki. Minden miniszter, az összes szeretőjük. Hősünk asszonya alaposan végigméri a felhozatalt, majd halkan odaszól az urához: azért a miénk a legszebb…
Nekünk János bácsi volt a legjobb. Orbán, aki gyakran utal arra, hogy milyen mélyről jött, maga mondta: ha nem a Kádár rendszerben lett volna gyerek, hanem most, akkor legföljebb agronómus lett volna belőle, vagy traktoros.
Háborúban megfelel, békében alkalmatlan
Orbán Viktor tökéletlen katona: háborúban megfelel, békében alkalmatlan. A harc az igazi terepe, lényege a küzdés maga. Békeidőben tétován tántorog, mint a partra vetett tengerész. Mintha részeg lenne: bizonytalan, nem tud mit kezdeni magával.
Lényege a háború. Ő maga mondta évekkel ezelőtt, hogy érzi a puskapor szagát. Aki ott is puskaporszagot érez, ahol nincs, annak soha nem megy ki az orrából e különös illat. Az ilyen ember élete végéig hadvezérnek tartja magát, honfitársait pedig katonáknak.
Amint fegyverhez jutott, háborúba indult a világ ellen. Megharcolt a Világbankkal, nekiment a multiknak, a saját köreihez nem tartozó oligarchákkal, összeveszett, akivel csak lehetett. Egy ideje a civil szervezetek ellen harcol és egy 87 éves magyar származású amerikai milliárdossal.
Mi, többi magyarok, a saját bőrünkön tapasztaljuk a dicsőséges hadjáratok eredményét: romok, rombolás, amerre lép.
Jó, tudjuk, nem tehet mást. Születésétől fogva harcos, ráadásul a legelszántabb fajtából. Az utolsó töltényig tüzel – sőt, még azon is túl. Ha nincs ellenség, teremt magának és az övéinek. És mintha egy számítógépes játékból bújt volna elő: ha lelövik, mindig marad még néhány élete.
Mindig csatába készül, a muníciót, akaratunk ellenére, mi szállítjuk az ütközethez. A mi pénzünkből fegyverkezik a világ, elsősorban Európa ellen, a mi pénztárcánkból emeli el a lőporra valót, a mi bankszámlánkról emeli le a puskaporszag árát.
Hajrá magyarok!
Orbán Viktor sokáig igazolt játékos volt. Nem igazi pengés játékos, inkább a rakkolós fajtából való. Pünkösti Árpád írja le a Szeplőtelen fogantatás című könyvében azt a kispályás focimeccset, hogy amikor Orbán csapata vesztésre állt, nem volt hajlandó elfogadni, hogy vége a mérkőzésnek. Játsszunk tovább, mondta Áderéknak. És játszottak, egészen addig, míg az ő csapata nem nyert.
A Videoton majdnem minden meccsén ott van, volt olyan, hogy egy fontos tárgyalást hagyott ott, csakhogy élőben láthassa a mérkőzést. Fiából is focistát szeretett volna nevelni, egy ideig úgy tűnt, hogy összejön a nagy álom – nem Orbán Gáspáré, hanem az apjáé, Orbán Viktoré – de végül ez a terve füstbe ment.
Ma mindene megvan, minden az övé, nélküle itt nem történik semmi. Mégsem lehet maradéktalanul boldog: nem lett belőle futballista, csupán egy kicsiny, múltjával megbékélni nem tudó, saját démonaival harcoló közép-európai ország miniszterelnöke.
Kerestetik egy párt, amelyre jó szívvel szavazhatunk. Lelkifurdalás nélkül, és nem azért, mert az a kisebbik rossz. Amely kevésbé rohadt, mérsékeltebben korrupt, mint azok, amelyeket már ismerünk.
Amelyekre nem csak azért szavazhatunk, mert másképp lopnak, mint a többiek. Amelyekre nem azért adjuk a voksunkat, jobb meggyőződésünk ellenére persze, mert számunkra vállalhatóbban hazudnak, korszerűbben, szimpatikusabban, mint azok, akikkel már tele van az összes tökünk.
Szeretnénk látni egy pártot, amely tényleg tiszta és valóban becsületes. Amelynek politikusai nem szedték meg magukat a régi rendben, nem halásznak most a zavarosban, nem rajtunk gazdagodnának a jövőben.
Jó lenne egy párt, amelynek a politikusai tényleg a javunkat akarják, és nem a javainkat. Akikre nem azért szavazunk, kénytelenségből és rossz érzésekkel, hogy ne ezek legyenek, akik most vannak. Mutassatok egy pártot, amelyet nem azért választunk, mert azokról, amelyek most vannak, tudjuk, hogy milyenek.
Pökhendiek, arrogánsak, elviselhetetlenek. Félelmet keltenek és – éppen ezért -, nevetségesek. Árvalányhajasan és áporodottan álságosak.
Átlátszó víz legyen, patakok. (Cseh Tamás). Nem pedig az, ami most van: zavaros, gyanús állagú, bűzlő folyadék.
Mutassatok nekünk egy profi pártot, hogy legközelebb rossz érzések nélkül és szégyen nélkül szavazhassunk. Ne azt érezzük, amit már annyiszor az elmúlt években: hogy csak azért húzzuk melléjük az ikszet, mert ők a kisebbik rossz.
Hányszor választottuk már a kisebbik rosszat! Egyszer már jó lenne a nagyobb jót választani.
„Az Együtt – a Korszakváltók Pártja a mai nappal megszűnt.” Ezt írta Juhász Péter a Facebook oldalán, majd így folytatta: „Így döntött a küldöttgyűlésünk a lemondott elnökség konszenzusos javaslatára. Ugyanakkor ezt nem végként, hanem egy új kezdetként élem meg.”
Juhász fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az Együttben a legtöbben nem pártban kezdtek politizálni, hanem „civilként tettünk az ország jobbításáért. És ezt a szándékot nem veszítettük el azzal, hogy megszűnt a párt, amit nem célként, hanem eszközként használtunk. Hisszük, hogy van igény arra a kitartó, őszinte és önfeláldozó munkára, amit folytattunk.”
A most már csak volt párt vezetője megköszönte a támogatásotokat, ami mint írta, ebben a hitben megerősítette őket. „Nem egész két hónap alatt 147 millió forinttal támogattatok bennünket, hogy befizethessük a jövő héten az államkincstár számára a 153 millió forintnyi kampánytámogatást és kamatait. Ha még segítenél a maradék összegyűjtésében, itt teheted meg.”
Az Együtt a hét elején jelentette be, hogy a jövő héten visszafizetik a – kamatokkal együtt – mintegy 153 millió forintos állami támogatást.
A kormányalakítást követően tovább erősödött a Fidesz-KDNP támogatottsága.
Közel 400.000 fővel többen szavaznának rájuk, mint a választás idején – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készített felméréséből.
A kormánypártok a választások utáni népszerűség-növekedésüket tovább tudták folytatni, az előző hónapban is már 52 százaléknyi szavazatot gyűjtöttek volna be, jelenleg pedig 54 százalékos eredményre számíthatnának – áll a kormányhoz közeli közvéleménykutató cég összefoglalójában. Ez azt jelenti, hogy a választásokon megszerzett 2.600.000 fős tábort közel 400 ezer fővel tudták bővíteni két hónap leforgása alatt a kormánypártok.
A felmérés alapján a teljes felnőtt népesség körében 42 százalék szimpatizál a kormánypártokkal. Ez az arány a Jobbik esetében 11, az MSZP-nél pedig 6 százalék. A DK és az LMP tábora 3-3 százalékos. A Momentum Mozgalom 2 százalékon, a Kétfarkú Kutya Párt pedig 1 százalékon áll.
A teljes népességen belül a Fidesz KDNP több, mint egymillióval több szimpatizánssal rendelkezik, mint a teljes ellenzék együttvéve.
A legnagyobb mértékben a férfiak, a kisebb méretű településeken élők, valamint a középfokú végzettséggel rendelkezők között tudták növelni népszerűségüket a kormánypártok.ű
A közvélemény-kutatás 2018. május 2-22. között készült, 2000 fő személyes megkérdezésével.
2022-ben nem Orbán Viktor lesz Magyarország miniszterelnöke. Nem a ma ismert ellenzéki pártok, és nem is egy ma még ismeretlen erő taszítják majd le a trónról – Orbánt az övéi fosztják meg a hatalomtól. Azok, akik idővel felismerik, hogy a vezér meggyengült, már nem ura a saját akaratának, szellemi képességei fogytán, fizikai bajai egyre nyilvánvalóbbak, olyannyira, hogy már nagy nehézségek árán sem lehet titkolni az emberek elől.
Négy év múlva Magyarország már utolsó napjait éli az Európai Unióban. Az uniós országok addigra végképp megunják, hogy az új miniszterelnök elődje, Orbán Viktor és kormánya folyamatosan sértegeti őket. Hogy csak a pénzük kell a magyaroknak, de az nagyon. Elzárják a pénzcsapokat, vagy az utalásokat átláthatósághoz kötik. Akkor meg ugye, minek az Unió a magyaroknak? Az értékeit megvetjük, csak a pénzük kell, de pénzt máshonnan is tudunk szerezni. Igaz, drágábban, de ezt nem kötjük a nagyközönség orrára.
Négy év múlva tehát kifelé tartunk az Unióból, fél lábbal már kint is leszünk belőle. Nem ők ebrudálnak ki bennünket, bár nagyon nem is marasztalnak – mi magunk hagyjuk ott a közösséget. Önként és dalolva.
Népünnepélyek kísérik majd országszerte a kilépésünket szentesítő népszavazást. A magyarok kétharmada a kilépés mellett fog szavazni. (Délelőtt 11 órakor elromlik a szavazatszámláló rendszer és csak órák múltán áll helyre. A Nemzeti Választási Bizottság túlterhelésre hivatkozik.)
Ezzel egyidőben belépünk a KGST-be, melynek az első időkben két tagországa lesz: Oroszország és Magyarország és felépülnek az első magyar-azeri balta-összeszerelő üzemek.
Magyarország új miniszterelnöke egyre gyakrabban beszél majd az Orbán-korszak visszásságairól. Nem nevezi bűnnek őket, ahhoz még túl közeli a Kedves Vezető országlása, de a negatív jelenségeket azért már időnként megemlíti. Hogy csak duma volt az államadósság elleni harc, és szemfényvesztés a rezsicsökkentés. Rogán Antalról cikksorozat jelenik meg a Magyar Időkben, leleplezik, hogy mennyit keresett a letelepedési kötvényeken. Rogán Cili férje Azerbajdzsánban kér menedéket.
Magyarország új miniszterelnöke tudja, hogy a szabadrablás ideje lejárt, amit lehetett, már szétosztották egymás között, ettől kezdve már csak kisebb, finomabb lenyúlások lehetségesek. Felépült már minden stadion, alig győzték az urak üdvözlő beszédekkel.
Mostantól termelni is kellene valamit, de termelni csak akkor érdemes, ha a terméket el lehet adni. Belföldön, ha van vásárlóerő, vagy külföldön, ha van rá szándék, hogy megvegyék a magyar árut.
Lesz ellenzék is persze, nem túl jelentős lélekszámú, de szabad szellemű, egymással vitázó emberek és pártok sokasága. Ők maguk nem is erőltetik a saját létezésüket, de az új miniszterelnök ragaszkodik hozzá, hogy legyenek, beíratja az Alaptörvénybe, hogy ellenzéknek lennie kell, mert attól látszik demokratikusnak egy ország.
Meg különben is: szórakoztatja őt az ilyen.
Magyarország új miniszterelnöke még bátorítja is az ellenzéket, a vállukat lapogatja, időnként pénzzel segíti a létezésüket. Lám, engem még az ellenzék is szeret, mondja majd az új miniszterelnök, miközben a mellvédről integet az őt üdvözlő célzattal kivezényelt negyedmillió állampolgárnak.
Ilyen lesz Magyarország négy év múlva. Vagy, ahogy magunkat ismerem, még ennél is ilyenebb.
„Mi kereszténydemokraták vagyunk, és kereszténydemokráciát akarunk”, mondta K-Demokrácia miniszterelnöke az ország parlamentjében. Országokat bemutató sorozatunk mai állomásán K-Demokrácia a soros.
Államformája: Demokratikus diktatúra. Az ország élén a nép által választott örök és megbonthatatlan Kedves Vezető áll.
Földrajzi fekvése. Az ország Európa közepén, Kelet és Nyugat között félúton helyezkedik el, és a széljárástól függően, hol erre, hol arra sodródik. Miután az ország élén álló Kedves Vezető szerint Európa hanyatlik, napjai meg vannak számlálva, valamint a szakadék szélén tántorog, (a régi vicc szerint mi egy lépéssel előbbre járunk) K-Demokrácia jelenleg Ázsia felé veszi az irányt.
Területe. Az elmúlt évtizedekben nem változott, bár lenne rá igény.
Fővárosa. K-Demokrácia fővárosa jelenleg Budapest, de mire, legkésőbb 2030-ra, az EU öt legjobb országa közé kerül, már Felcsúton lesz az Országház, a Budai Vár, a Halászbástya és az összes Duna-híd.
Fizetőeszköz. Hivatalos fizetőeszköz a forint, de a kapcsolati tőke minden pénznél többet ér.
Beszélt nyelvek. K-Demokrácia hivatalos nyelve a magyar, de terjed a rovásírás, valamint az Orwell könyvéből megismert újbeszél. Utóbbi nagyon hasonlít a magyarhoz, csak a szavak jelentése más, mint a 2010 előtt használt magyar nyelvben. Valamit megvédeni például újbeszélül azt jelenti, hogy elvenni, ellopni, megszüntetni. Az egymillió új munkahely közmunkát, az európai színvonalú egészségügy hosszú várólistákat, külföldre vándorolt ápolókat és orvosokat jelent.
Társadalmi viszonyok. K-Demokráciában nincsenek oligarchák, a bűnözés megszűnt, a bankok uralma megtört, Brüsszel nekünk nem diktál, Soros nem nevet a végén, a migránsok nem vehetik el a munkánkat, az ENSZ nem dönt helyettünk. Nem leszünk gyarmat, és mindenki szembejön az autópályán.
Etnikai összetétel. K-Demokráciában magyarok és magyarabbak élnek. A magyarabbak magukat magyarnak mondják, ezzel különböztetik meg magukat azoktól a magyaroktól, akik szintén magyarok, de nem magyarabbak.
Gazdaság. K-Demokrácia fejlett gazdasággal rendelkezik, Európa és a világ irigyli a tündérmesének nevezett magyar csodát. Meghatározó termékek az ősmagyar agysebészet, a fogturizmus, a görögdinnye, a hungarikumként kezelt Coca-Cola, legújabban pedig a halálos betegségekre gyógyírként javallott tízparancsolat.
Pártok. K-Demokráciában többpárti egypártrendszer van.
Közjogi méltóságok. K-Demokrácia élén az államfő áll, aki szeret horgászni.
Vallás. K-Demokráciában vallásszabadság van, vagyis egyetlen vezető vallás elfogadott: a Fidesz iránt érzett feltétlen és kontroll nélküli lojalitás.
Életszínvonal. K-Demokráciában az életszínvonal folyamatosan növekszik, s bár jelenleg még nem éri el azt a szintet, amelyet hamarosan meghalad, a biztatónak mondott kilátások alig maradnak el a potenciális lehetőségektől.
Nemzetközi kapcsolatok. K-Demokrácia nemzetközi tekintélye már most is számottevő, ráadásul folyamatosan növekszik, az ismert és tekintélyes politikai vezetők egymásnak adják a kilincset az országban. Nemrégiben például Donald Trump amerikai elnök egyik volt iskolatársának közeli névrokona érkezett turistaként a Balatonra, egy Angela Merkel német kancellárra hasonlító párizsi takarítónő pedig a budapesti Halászbástyán gyönyörködött a panorámában. De volt már itt a francia elnök egykori óvónőjének nagyobbik unokája, és az angol királynő egyik hasonmása is érvényes meghívással bír.
Éghajlat. K-Demokrácia éghajlata európai, de már folyik az egyes éghajlati viszonyok átnevezése. Hamarosan megszűnik a napi középhőmérséklet, utóbbi neve a tervek szerint nemzeti, vagy más néven népi középhőmérsékletre változik.
Ellenségei. Brüsszel, migránsok, Soros, civilek. Felkészül: független sajtó.
Május 9-én a Magyar Liberális Párt és ifjúsági szervezete, a Liberális Fiatalok Társasága (LiFT) ismét elviszi az EU-zászlót a Parlament elé.
Mint közleményükben írják, „a tavalyi évhez hasonlóan idén is egy 24 órás demonstráció keretein belül követeljük, hogy az uniós zászlót is kitűzzék az Országház épületére.”
A Liberálisok emellett az európai értékek iránt elkötelezett ellenzéki pártokat egyeztetésre hívják annak érdekében, hogy közös listát állítsanak a 2019-es EP-választásokra. Ez szerintük azért is fontos lenne, mert az április 8-i választások súlyos kudarccal zárultak, és ennek legfőbb oka az, hogy az ellenzéki pártok egymással versengtek ahelyett, hogy együttműködtek volna. Ha kicsit nagyobb lett volna az együttműködés, a kétharmadot biztosan elkerülhette volna az ország. Értékalapú és teljes együttműködés esetén pedig a Fidesz akár a többségét is elveszthette volna – írják.
A Liberálisok úgy látják, hogy ”a magyar emberek joggal csalódottak, miután a többség a kormányváltásra szavazott, a Fidesznek és Orbán Viktornak mégis kétharmados többsége lett.”
Mindezt úgy, hogy az ellenzék 180 ezerrel több szavazatot kapott, mint a Fidesz-KDNP listája.
A Liberálisok mindehhez hozzáteszik: „nem csodálkozhatunk azon, hogy Budapest utcáit hétről hétre ellepi a csalódott ellenzéki emberek százezres tömege. Az emberek joggal tüntetnek egy igazságos választási rendszerért, a szabad és demokratikus Magyarországért. Nekünk, ellenzékieknek az a feladatunk, hogy ezt a tömeget, a csalódott többséget képviseljük. A többség pedig egyöntetűen és egyértelműen együttműködést vár tőlünk.”
Rendben megkezdődött, de az eredeti kora délutáni időpont helyett csak délután 5 órakor folytatódik az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalás.
A parlamenti pártok vezetői egy órán át tárgyaltak, amikor előbb a Fidesz delegációjának egyik tagja, Gulyás Gergely jött ki a teremből, majd őt követték az ellenzéki pártok képviselői.
Gulyás Gergely szinte szó nélkül távozott, míg az ellenzéki pártok egy másik teremben folytatták a tegnap elkezdett megbeszélésüket, feltehetően a parlamenti együttműködésükről.
Hogy miért szakadtak meg a kormánypárttal az országgyűlés megalakulását előkészítő tárgyalások, arról csak találgatni lehet. Gulyás Gergely mindössze annyit közölt, hogy a megbeszélés délután 5 órakor folytatódik.
A parlamenti választást követően a pártok rendszerint megállapodnak az új országgyűlés működési rendjében. Így többek között a bizottsági helyek elosztásában, vagy az ülésrendben.
Nem kizárt, hogy a bizottsági helyekben nem tudtak megállapodni és a kormánypárt olyan ajánlatot tett az ellenzéki képviselőknek, amelyet azok nem akartak elfogadni.
Balogh S. Éva huszonévesen, egyetemi hallgatóként, 1956 decemberében távozott Magyarországról. A Yale egyetemen kelet-európai történelmet tanított, és számos tanulmányt publikált a két világháború közötti magyar külpolitikáról és a pártpolitikáról. Itt olvasható cikke a Hungarian Spectrum blogon jelent meg.
A magyar médiában sok, köztük néhány szenvedélyes cikk olvasható a vasárnapi választásról. Sokan igyekeztek magyarázatot adni az ellenzéki pártok által elszenvedett óriási veszteség okaira – a „kétségbeesés” szó számos cikkben és politikai elemzésben megtalálható.
Akivel csak az elmúlt 24 órában beszéltem, meg volt döbbenve. Egyszerűen nehéz megérteni a híreket. Már csak azért is, mert több oka volt a megnövekedett elvárásoknak. Az egyik volt Márki-Zay Péter váratlan győzelme Hódmezővásárhelyen, amely soknak azt jelezte, hogy rejtett anti-Fidesz szavazók várják, hogy egyedül maradjanak a szavazófülkében, ahol kifejezhetik a jelenlegi rendszerrel szembeni undorukat. Ezért sem karták a kormányellenes erők elhinni, amikor a közvélemény-kutatások egy része a Fidesz győzelmét jósolta.
Ezt az optimizmust azok a csoportok erőfeszítései erősítették meg, amelyekhez később Márki-Zay is csatlakozott. A taktikai szavazásról van szó.
Ha megnézzük a Jobbik-közeli Iránytű által preferált kerületeket, az azt a benyomást kelti, hogy a Jobbik néhány megyében tarolna. De a Jobbik csak egy kerületben nyert, és az sem az ország északkeleti sarkában volt, ahol a közvélemény-kutatások szerint a Jobbik erős, hanem a Dunántúlon, Dunaújvárosiban és annak környékén.
Amikor a Republikon előrejelzéseit olvastam, úgy éreztem, hogy talán túl pesszimista vagyok, és hogy a balközép esélyei továbbra is jók, és nemcsak hogy megakadályozhatják a Fidesz kétharmados többségét, de talán még egy egyszerű többségre is szert tehetnek.
Ami tény: majdnem mind a nyolc közvélemény-kutató alábecsülte a Fidesz erejét, és túlbecsülte az ellenzéki pártok súlyát.
Az is megtévesztő volt, hogy a nagy részvétel az ellenzék számára jó, mert a Fidesznek maximum kétmillió híve van, akik úgyis a pártra szavaznak és a magas részvételaz ellenzéknek kedvez. Az elmúlt hónapokban számos felmérő azt mondta, hogy a legtöbb bizonytalan szavazó valamelyik ellenzéki pártra szavazna, s hónapok óta azt hallottuk, hogy a választók több mint fele a kormányváltást szeretné.
Mindezek azoknak a hitét erősítették, akik véget akartak vetni Orbán Viktor politikai rendszerének, és bíztak abban, hogy a jelenlegi kormány nagymértékben meggyengült és legyőzhető. De van valami, amit sokan alábecsültek – ez pedig Orbán választási rendszerének ördögi természete. Ez egy kétpártra tervezett választási rendszer, annak ellenére, hogy Magyarországon 1990 óta többpártrendszer van. Ebben a választási rendszerben, a Fideszt nem lehet úgy legyőzni, hogy a választópolgár hat vagy hét kisebb párt között kénytelen választani. Ez különösen azért is érvényes, mert a balközép pártok az elmúlt nyolc évben nem voltak képesek együttműködni.
Én minden alkalommal haragudtam, amikor azt hallottama pártvezetőktől, hogy „rengeteg időnk van”, vagy „még az utolsó pillanatban is összefoghatunk. Ez elbizonytalanította az ellenzéki pártok szavazóit és szimpatizánsait.
Néhány évvel ezelőtt megkértek, hogy egy sorozat részeként osszam meg gondolataimat a Klubrádió-ban. Lenin híres könyvét, a Mi a teendő-t hívtam segítségül, és azt mondtam, hogy hozzanak létre egy nagy pártot, amelyet általában „gyűjtőpártnak” vagy „néppártnak” neveznek. Egy olyan gyűjtőpártot, amelyben különböző ideológiai orientációjú embereket fog össze. Amerikában a Demokrata Pártban is széles körű ideológiák találhatók – a liberalizmustól egészen a szocializmusig, de ezek kifelé mégis egy egységet alkotnak.
A nagy pártoktól egyenlő távolságot hirdető harmadik oldal minden eddigi kísérlete kudarcba fulladt, a magyar demokratikus ellenzék ugyanis a mostani választási rendszerben nem engedheti meg magának többpárti rendszert.
A baloldali magyar ellenzéki pártok ideológiai különbségei kicsik, ezek a különbségek kompromisszummal és jó szándékkal könnyedén leküzdhetők lennének. Amennyire én látom, a legnagyobb akadályt a hozzájuk kötődő személyek jelentik, a közöttük lévő, egyéniségükből eredő személyes ellentétek.
Gyakran hallottam, ahogy Szél Bernadett kijelenti, hogy a pártjuk „értékei” nélkül nem lehet értelmes politikai változás. De az LMP alapvető értékei nem mindegyike egyedi. Az LMP ugyanúgy demokratikus párt, mint az MSZP, a Párbeszéd, a DK és az Együtt. Fárasztók az olyan állítások, hogy például az LMP „huszonegyedik századi párt”, és hogy azok a pártok, amelyeket 2000 előtt hoztak létre a történelem szemétdombjára valók. Az Egyesült Királyság Konzervatív Pártját 1834-ben alapították; a Munkáspártot 1900-ban. Az amerikai republikánus párt első ülését 1854-ben tartotta, és a Demokrata Párt a világ legrégebbi politikai pártja. Gyökerei 1792-re nyúlnak vissza.
Kétségtelen, hogy a baloldali pártok súlyos hibákat követtek el, és bizonyos mértékben felelősek a szomorú eredményekért. De ezzel együtt azt kell mondanunk, hogy az LMP viselkedése aránytalanul hozzájárult a sokkoló eredményhez. A körzetek áttekintése azt mutatja, hogy a balközép pártok 17 kerületet veszítettek el az LMP miatt.
Az LMP politikusainak kisstílűségének példája Schmuck Erzsébet kampányvezető, az ATV-ben nyilatkozva nem aggódott a Fidesz kétharmados többségével miatt, számára az MSZP „történelmi bűne” jhelentette a legnagyobb problémát, amely Gyurcsány Ferencet visszahozta a parlamentbe.
Több ellenzéki vezető lemondott: Hadházy Ákos, az LM-bőlP, Molnár Gyula az MSZP-ből, valamint Jobbik elnöke, Gábor Vona, aki még a politizálástól is visszavonul. Szigetvári Viktor (Együtt) ugyancsak elhagyja a politikát.
Végezetül hangsúlyozni szeretném, hogy még a nagyobb ellenzéki sem tudták megoldani az ellenzéknek azt a problémáját, hogy Budapesten és néhány nagyobb városon kívül nincs támogatottságuk vidéken. A falvak alacsony iskolázottságú, rosszul tájékozott és agymosott lakói a Fideszre szavaztak. Ennek a helyzetnek a megváltoztatása nehezebb, mint egy nagy ellenzéki párt létrehozása.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
