Kezdőlap Címkék Orbán

Címke: orbán

Orbán három harmada a kisebbség

A három harmadot fogom képviselni, mondta Orbán Viktor a győzelem éjszakáján, április 8-án, és azt is hozzátette: most kell szerénynek lenni, mert van mire. Nem tudom hányan vették komolyan a régi-új miniszterelnök szavait, hányan hittek abba, hogy elérkezett a szerénység, a visszafogottság ideje, a kormányzásnak az az időszaka, amikor már nem kell mindent és mindenkit maga alá söpörnie a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, de – tapasztalataim szerint – csak a meghatottság beszélt Orbánból. Személyisége, egyénisége nem viseli az ellentmondást, ami még hagyján volna, de azt sem, ha támadják őt. Márpedig az ellenzéknek – amely elvileg a három harmad egyharmadát hivatott megjeleníteni a parlamentben -, ahogy mondani szokták, von haus aus az a dolga, hogy támadja a kormányt és annak vezetőjét. Márpedig a miniszterelnöknél ütés nem maradhat megválaszoltalanul, vagyis a három harmad képviselet eleve kizárt. Illetve nem, abban az esetben nem, ha elfogadjuk az orbáni teóriáját, amely azt állítja, hogy az ellenzék le lett váltva. (Mellesleg ezt nem pusztán Orbán mondja, elemzők sora véli így, de persze egészen más, ha ilyet a politikai ellenfél, vagy a politológus állít.

Az országgyűlési választások óta eltelt két és fél hónap azt bizonyítja: a miniszterelnöknek esze ágában sincs visszafognia magát, ellenkezőleg: minden eddiginél nagyobb erővel hajtaja keresztül elképzeléseit a parlamenten, és építi tovább az általa megálmodott rendszert. Márpedig ez a rendszer felettébb távol áll a nemzeti együttműködéstől, nagyon is egyszemélyi, egyakaratú, amely mögé muszáj felsorakozni, aki nem ezt teszi, az veszít. A Fidesz nevében számtalan helyen indult meg a harc, illetve egyelőre ne nevezzük harcnak, inkább csak frontvonalnak, ahol nem tudjuk, hogy a front túloldalán vannak-e harcosok, vagy harcos kedvű emberek. A politikai ellenfél ugyanis valóban mintha nem is létezni, mintha tényleg leváltotta volna őt a választók serege; még csak azt sem mondhatjuk, hogy az erőgyűjtés időszakát éljük. A legnagyobb ellenzéki párt, a Jobbik, eddigi legnagyobb válságát éli át, ha túléli egyáltalán; a néppárti váltást elutasítók most látták elérkezettnek az időt, hogy átvegyék – vagy visszavegyék – a hatalmat, de miután ez meghiúsult, önálló útra lépnek, és ki tudja ez az út hova vezet. Ma egyáltalán nem tudni, hogy a hajdan egyértelműen radikálisnak, de talán szélsőségesnek nevezhető párt milyen irányt vesz, képes-e talpraállni, vagy végképp befellegzett a Simicska-féle kísérletnek. A hajdani Orbán- és Fidesz-barát oligarcha most teljesen elrejtőzött, tápot adva annak, hogy mindenféle mendemondák terjednek el róla. Többek között az is, hogy kiegyezett Orbán Viktorral, az élni és élni hagyni jegyében élik tovább az életüket. Hogy létezhet-e ennyi durva támadás után kiegyezés – nem békülés -, azt nem tudjuk, az mindenesetre tény, hogy Simicska feladta médiaportfóliója nagy részét, és azt még nem látni, hogy a maradékkal, a Hír tv-vel például mit kezd. Akárhogy is dönt, az nyilvánvaló, hogy Orbán ezt a csatát is megnyerte, és noha a Jobbik még létezik, de nyugodtan besorolhatjuk azon pártok közé, amelyeket a Fidesz elnökének sikerült eltüntetnie az útból, vagy úgy, hogy a megszűnés érte utol az adott pártot, vagy beszippantotta, vagy vegetációra ítélte.

Egyelőre ez a vegetációs sors látszik az MSZP-nek is, amely vasárnap tartja tisztújító kongresszusát. A kezdeti túljelentkezésből mára két elnök-jelölt maradt: Mesterházy Attila és Tóth Bertalan. Két külön út, két külön iskola, két külön személyiség. Az egyik energikusabb, emocionálisabb, rövid sikeres, de utóbb kudarcos elnöki múlttal, a másik csendesebb, visszafogottabb, éppen ezért önmagáról kevesebbet eláruló, és különösebb múlttal sem rendelkező politikus. Hogy a választás egyben irányt is kijelöl-e, illetve más-más irányba menne a párt, ha Mesterházyt, vagy Tóthot választják, azt ma még nem tudni. Egy biztos: a feladat a sorvadás megállítása, a párt visszarángatása a szakadék széléről. Nem könnyű lecke, már csak azért sem, mert a még folyamatosan fogyatkozó hívek soraiban is sok kétség. Ma a baloldal lényegében kiüresedett, hitehagyottá vált, ha szavaznak is a szocialistákra, nem meggyőződésből teszik. Nem kellene persze feltétlenül így lenni, hiszen a budapesti választási eredmények jó alapot adhatnának az építkezésre, a főváros lakossága ugyanis egyértelműen nemet mondott a Fidesz-hatalomra, de az ellenzékből egyetlen pártnak sem sikerült a vereség után a győztes retorikát választania, és kihasználnia azt, ami Budapesten történt. Egyelőre mindenki a vidék felé vette az irányt, ami helyes elképzelés, ám nehezen kivitelezhető mindaddig, amíg a kisebb települések – a helyi vezetőkön keresztül – a Fidesz kezében, mondhatni markában vannak. A nagyobb városok, és – ismételjük – Budapest jelenthetik az újrakezdés bázisát és reményét is. A szocialista választás – a vasárnapi kongresszus – feltehetően nem a koncepciók harca lesz, sokkal inkább annak eldöntése, hogy a felsorakozott küldöttek melyik jelölt csapatába igazoltak le. Az most még nem látni, hogy akár Tóth, akár Mesterházy milyen módon akarná kirángatni a sárba ragadt szekeret, mint ahogy azt sem látni, hogy lehetséges-e egyáltalán kirángatni.

A Fidesz most nagyon magabiztosnak látszik, bátran vág bele a különböző területek átszervezésébe, mit sem törődve az érintettek felháborodásával. Azt a bizonyos három harmadi gondolatot egy pillanatig sem vette komolyan senki; nagy kedvvel és lendülettel faragják, bővítik, csiszolják, alakítják saját képükre az alaptörvényt. Minden annak a politikának van alárendelve, amely a Fidesz számára elhozta a biztos sikert, annak a politikának, amelynek árnyékában bármit megtehetnek, a társadalom könnyedén átlép felette. A migráció ellenes, immár harmadik éve hódító politika, amelyről már többször hittük azt, hogy elfogytak a tartalékai, most új erőre kapott; nem pusztán Magyarországon, egyre több európai országban vált vezető témává a jobboldal részéről. Maga Merkel is fordított egyet a retorikáján – elismeréssel szólt a magyar határvédelemről -, Olaszország pedig egyértelműen ráült az orbáni vonalra. Itt, ezen a téren tehát semmi esélye és keresnivalója nincs az ellenzéknek; hiába beszél arról, hogy nem látni migránst az országban, a félelemmel szemben már nincsenek érvek.

Valószínűsíthető tehát, hogy ezért támad olyan erővel és próbál az új törvénnyel lesújtani Orbán a civil-szervezetekre; tulajdonképpen a menekültek szembeni politika erősítéséhez, szükség van rájuk, mint egy falat kenyérre; Soros mellett ők testesítik meg azokat az ellenségeket, akik idehozzák az idegen kultúrát és hitet ebbe az országba. Éppen ennek a gondolatnak van alávetve a keresztény kultúra védelmének állami követelménye is, amelyet most kívánnak beemelni az alkotmányba.

Mindent megteszünk, amit megtehetünk most – így gondolkodhat a miniszterelnök, és lássuk be alappal: a kétharmados győzelem, az ellenzék szétesése hátteret biztosít számára nyugodt cselekvésre. És mégis: mintha valami mozgolódás látszana. Mintha túl sok terepen nyitotta volna meg a frontot Orbán. Hiszen hadjáratot indított a bíróságok ellen; az új Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság létrehozása, illetve a bírókat érő fenyegető hangok felerősödése, a Magyar Tudományos Akadémia függetlensége elleni támadás, a lebegtetett önkormányzati törvény megváltoztatása, és persze azért a Stop Soros is, sok kis műhelyben adott alkalmat a suttogásra. Ezek a suttogások még nem összegződtek, nem váltak erős együtt szóló hanggá, nem hoztak magukkal cselekvő erőt sem, de azért hallani lehet őket. Hallani, még akkor is, ha a kormánypárti média még nyilvánvalóbban vált szolgájává és szolgálójává a jelenlegi rezsimnek. Nem lehet ugyanis nem meghallani a református püspök bírálatát, az akadémikusok felháborodását, vagy éppen a civil szervezetek mozgolódását. Nem hisszük persze, hogy Orbán ezektől megretten, ennél nagyobb gondot is kivédett már, de azért azt már érezni kell: nemhogy a három harmadot, már a kétharmadot sem képviseli. Csakis saját hatalmát. És ezzel a hatalommal szemben, rebesgetik, egy olyan mozgalom van kialakulóban, amely kibújt az ellenzéki pártok mögül, és saját magát igyekszik megszervezni, mindazokkal, akik nem részesei a kétharmadnak. Az előbb jeleztük: ilyenek egyre többen vannak. Lassan úgy vagyunk, mint hajdanán a magukat többségnek képzeli bolsevikok, valójában ők voltak a kisebbség. A kisebbség természetesen uralhatja akár a többséget, egy darabig.

Azt nem tudjuk, hogy ez a darabig időben mit jelent.

Menekültügy: Európa az orbáni úton

0

Az EU hatalmas léptekkel közelít a magyar kormányfő radikális pozíciójához. Leginkább Ausztria és Olaszország révén, bár azért a csoporton belül bőven akadnak ellentétek.

A Zeit az unió menekültpolitikájával kapcsolatos cikkében felteszi a kérdést: vajon élvezi-e még a többség támogatását a német-francia terv az uniós menedékpolitika megreformálására, mert a jelek arra utalnak, hogy a dolgok inkább abban az irányban haladnak, vagyis afelé, amit Orbán Viktor jelölt ki, amikor három éve, a válság tetőpontján szélsebesen lezáratta a határokat.

A magyar miniszterelnök ugyanakkor nem sajnálta az erőfeszítéseket, hogy elriassza az országban lévő migránsokat. Számára a menekültügy kizárólag a határok védelmével egyenlő.

Legutóbb a belügyminiszterek tanácskozásán derült ki, hogy a Berlin és Párizs által szorgalmazott kvóták nem jelentenek alapot a kompromisszumhoz, és ez ügyben nem lehet sokat várni a hó végén esedékes csúcstól sem.

Az EU hatalmas léptekkel közelít a magyar kormányfő radikális pozíciójához. Leginkább Ausztria és Olaszország révén, bár azért a csoporton belül bőven akadnak ellentétek. Olaszország pl. több menedékkérőt akar átadni a többieknek, a V4-ek ellenben egyet sem kívánnak befogadni.  De ettől még Salvini olasz belügyminiszter az ideológiában egy követ fúj Orbánnal, kettejük politikája alighanem kifejezetten Németország ellen irányul.

Mindenesetre a menekültügyből az látszik: Európa a zárt erőd irányába halad. Kérdés azonban, hogy a falakon belül ki szabja meg a viszonyokat? Az feltűnő, hogy a franciák és a németek nélkül továbbra sem lehetségesek érdemi fejlemények, de már sok minden ellenükre zajlik.

Szelestey Lajos (B1)

Orbán Viktor orvosnál járt

Bejárta a sajtót a hír, hogy Orbán Viktor – két szakállas testőr kíséretében – megjelent egy fővárosi rendelőintézetben. Magyarország miniszterelnöke megkérdezte az orvosra váró embereket, nincs-e kifogásuk az ellen, hogy soron kívül bemenjen. Szerencsére, senkinek nem volt kifogása, sőt, egyikük mindezt még szóban is megerősítette.

A beszámoló szerint a miniszterelnök mintegy öt percet tartózkodott az orvos szobájában – közben az épp bent lévő pácienst udvariasan kituszkolták onnan – majd miután recepttel a kezében kijött, megköszönte a várakozóknak a türelmet és távozott.

Szimpla kis történet, nincs benne semmi különös. Ha csak az nem, hogy sokan nem hiszik el, hogy így volt. Csak kitalálták az egészet, írták többen is a Facebookon, mert valamiről megint el akarják terelni a figyelmünket.

Szerintem ez is benne van a pakliban, mert nálunk köztudomásúlag minden megtörténhet, ám ezzel együtt mégsem hinném, hogy ezúttal terelésről van szó. Egyszerű kis történet ez, nem kell semmilyen mögöttest keresni benne. Orbán Viktornak fájt a feje, hasogatott a dereka, vagy valami más, időnként minket is sújtó nyavalyája volt, ezért beugrott egy rendelőbe receptet felíratni.

Mondjuk, és most magam ellen beszélek, a történet hitelességét valamelyest gyengíti, hogy már egy ideje létezik- az e-recept, vagyis, az orvos felírja a receptet – ezt akár telefonon is egyeztetheti a pacienssel -, utóbbi pedig, anélkül, hogy papírokkal a kezében mászkálna a városban, egyszerűen megjelenik egy tetszés szerinti gyógyszertárban és a személyi igazolvány,a valamint a TAJ-kártyája felmutatásával átveheti a számára felírt gyógyszert.

Lehet persze hogy a miniszterelnök környezetében még nem ismerik az e-receptet – ebben az esetben érthető, ha nemcsak gyógyszerészét, de kezelőorvosát is személyesen keresi fel.

Jobb ha a  gyerekemnek és a feleségemnek is ugyanazt az igazságot mondom – Interjú Vértes Andrással, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökével

  • Orbánék úgy döntöttek: nem beszélnek arról, hogy ők is hibásak, ráfogják a kiigazítás szükségességét a bizonytalanabb világra

  • Ugyan súlyos feszültségek vannak a világgazdaságban, ám nagyobb válság nem látszik, bár persze ezeket sosem lehet kizárni

  • A 2,5 százalékos hiánycél nem volt fenntartható, strukturális problémák miatt tehát csökkenteni kell

  • Az elmúlt 2-3 évben nagyon nagy hibákat követtek el: nem hajtottak végre reformokat sem a közoktatásban, sem az egészségügyben, sem a digitalizáció területén

 

Miként értékeli Orbán kötcsei vízióját a világgazdasági válság közeledtéről, s a magyar gazdaságpolitikai fordulat szükségességéről? Amire pár nappal előtte már Varga Mihály pénzügyminiszter is utalt a Bloombergnek adott interjújában, kifejtetve: „az ilyen turbulens időkben több költségvetési mozgástérre van szükségünk. Ez a deficit lefaragását és a tartalékok megerősítését jelenti”.

Előrebocsátva: a magyar kormány az elmúlt években nagyon jól csinálta, hogy a költségvetés hiányát olyan szinten tartotta, hogy az megfeleljen az uniós elvárásoknak, s ez által támadhatatlan legyen. Ugyanígy menedzselte általában is a makrogazdasági folyamatokat.

Ezeket a picit ijesztgető mondatokat én úgy értelmezem, hogy a kormány is tisztában van azzal: önmagában a magyar gazdaságban nincs benne az évi 4 százalékos növekedés: ezt csak akkor tudjuk elérni, ha ömlik befelé az uniós pénz, s ha robosztusan nő a német gazdaság.

A külső körülmények közül elsősorban az Európai Unió állapota és támogatási rendszere befolyásolja erőteljesen a hazai gazdaság alakulását. Mindezzel persze Orbánék nem akarnak előjönni, hiszen igencsak kellemetlen lenne nyíltan beismerniük, hogy a magyar gazdaság autonóm növekedési potenciálja – még ha nagyon optimisták akarunk is lenni – inkább csak 2,5-3 százalékos. A többi külföldről jön, de már csak 1-2 évig számíthatunk az eddigi mértékű uniós támogatásokra, 2021-től előre tudható módon ezek elkezdenek jelentősen csökkenni. A legújabb számítások a nekünk juttatandó források 25 százalékos csökkenéséről szólnak, bár ez még persze nem végleges.

Tehát akkor azt mondja, hogy pusztán arról van szó, hogy a kormány most sem beszél egyenesen?

Az Orbán-kormányzat befelé mindig mást ad el, mint kifelé – nem is rosszul, sőt, nagyon jól. Ezt elismerem, bár nem értek ezzel egyet, mert én a magam részéről jobban szeretem, ha a  gyerekemnek és a feleségemnek is ugyanazt az igazságot mondom. Mert miről is van szó? Kétségtelenül lassul az európai konjunktúra, látható, hogy a válság óta tapasztalt erőtejes fellendülés megtorpanóban van. Emellett nagyok a globális feszültségek, részben a fél világgal összevesző Donald Trump miatt. A világ bonyolultabbá vált, nem szólva arról, hogy súlyos politikai összeütközések vannak, régen volt tapasztalható az euro-atlanti viszonyban ilyen fokú lehűlés. Mindez pedig  abban is lecsapódott hogy elkezdtek felfele kúszni az energiaárak, sokkal bizonytalanabbá váltak a pénzpiacok. Összességében, a kormány jól érzékeli, hogy maga a világgazdaság ugyan szép tempóban fejlődik, de elég sok feszültség halmozódott fel.

Valóban jön egy világgazdasági válság?

Ugyan súlyos feszültségek vannak, ám nagyobb válság nem látszik, bár persze ezeket sosem lehet kizárni. Hiszen olyan dolgok történnek a világban, amilyeneket elképzelni sem tudtunk, például az amerikai és az észak-koreai vezető találkozója. Ez utóbbi azonban azt is mutatja: a jelek szerint a világ vezetői tudják, hogy el tudják pusztítani a földet.

Optimista ember lévén én úgy gondolom, hogy nem fogjuk magunkra gyújtani a házat.

A vázolt politikai, gazdasági folyamatok önmagukban megkövetelnének drámai gazdaságpolitkai fordulatot Magyarországon? Merthogy a bejelentésnek az is eléggé drámai aláfestést adott, hogy alig pár nap alatt váltott a kormányzati kommunikáció a gazdaságösztönző politika kommunikációjáról a megszorítást előrevetítő fordulatra.

Merthogy van a váltás kérdésének egy másik oka is: a kormány az elmúlt egy-két évben olyan költségvetési előirányzatokat fogadott el, amelyek nincsenek teljesen összhangban az uniós előírásokkal – ez az úgynevezett strukturális deficit előírás, amelynek a lényege, hogy az Unió  a hiány mértékét a fenntarthatóság pályája szempontjából is korlátok közé szorítja, ezt pedig évek óta nem tartjuk be. Ennek megszegése ugyan nem jár büntetéssel (miután nem vagyunk tagjai az euróövezetnek), ám az Európai Bizottság már levélben figyelmeztette a magyar kormányt arra, hogy nem teljesíti a középtávú egyensúlyi célt.  Ezért léptek hátrébb a költségvetésben. Korábban ugyanis jóval magasabb költségvetési hiánycélt fogalmaztak meg – még az EU által egy évre elvárt 3 százalék alatt, de bőven 2 százalék felett, ami már nem felelt meg a strukturális deficit követelményének.

Nem katasztrofális az eltérés, de a Bizottság kifejezetten kérte a korrekciót, ez pedig elég erőteljes megfogalmazás, nem gyakori az ilyen a kommunikációjukban.

De persze a kormány nem ezzel fogja indokolni a korrekciót. El kell persze ismerni, hogy ezt is nagyon ügyesen csinálják: a brüsszeli követelménynek félig-meddig valós problémára hivatkozva tesznek eleget:

kicsit nyugtalanabb a világ, ezért kicsit kiigazítunk. Miközben látható, hogy valójában nem csak erről van szó.

Akkor itt is előáll a „mást mondunk a gyereknek, mint a feleségnek” jelenség?

Orbánék mindig belpolitizálnak, nincs is valódi külpolitikájuk. Mindig csak arra figyelnek, hogy erősek legyenek idehaza, hogy egyben tartsák a szavazóikat, s minél  lejjebb nyomják az ellenzéküket. Szerintem itt is erről van szó. Persze nem voltam ott, amikor a döntéseket meghozták, de számomra akkor is egyértelmű, hogy úgy döntöttek:

nem beszélnek arról, hogy ők is hibásak, ráfogják a kiigazítás szükségességét a bizonytalanabb világra. Amiben szintén van igazság.

Mindeközben pedig egyelőre a növekedéssel a partnerek sem látnak problémát: az EU például éppen hogy emeli a magyar növekedési prognózisát, s az OECD is dinamikus ütemet jelez előre.

Nem lehet, hogy a kormány éppen ebben találta meg a következő mumust, amely veszélyezteti Magyarországot? Gondolok arra, hogy lassan kifuthat a migránsozás, vagy éppen a sorosozás?

Előrebocsátva, hogy nem ismerem ennek a kormányzatnak a működését: ha jól értem, akkor a kormány a migráns témát nem fogja elengedni, már csak azért sem, mert egyre többen ismerik fel, hogy a válság elején lebecsültük a gond nagyságát, emiatt is járt annyi problémával, amelyekre ésszerű megoldásokat kell keresni. Az más kérdés, hogy nem olyan végleteseket, mint amilyeneket a magyar kormány talált magának. De Orbán  menekültek ügyében jól felismert két dolgot: az egyik, hogy neki ez a kérdés nagyszerű lesz a választásokra – s ebben igaza is lett. A másik, hogy tényleges és bonyolult problémáról van szó, amelyre nincs gyors és egyszerű megoldás; azaz ismét van némi igazság abban, amit elővett.

Ön szerint mit terveznek a nem megszorításnak hívott kiigazítás keretében? Varga olyanokról beszélt, hogy nem lesz komoly növekedésösztönző program, de például emelkedik a gyerekek után járó kedvezmény, fennmarad az otthonteremtési program és a terveknek megfelelően jövőre 17,5 százalékra csökken a szociális hozzájárulási adó.

Annyi látható, hogy a 2,5 százalékos hiánycél nem volt fenntartható, strukturális problémák miatt tehát csökkenteni kellett.

Én nem tudom megmondani, hogy mit terveznek, csak azt tudom, tudom, hogy szerintem az elmúlt 2-3 évben nagyon nagy hibákat követtek el: nem hajtottak végre reformokat sem a közoktatásban, sem az egészségügyben, sem a digitalizáció területén.

Az oktatásban nem hogy előre léptünk volna, elindultunk visszafelé a 19. századba! A múlt héten részt vettem egy brüsszeli gazdasági fórumon, amelyen a Világbank vezérigazgatója,

Kristalina Georgieva előadásában már arról beszélt, hogy a korai gyerekkortól meg kell tanítani a gyerekeket tanulni, arra kell pénzt és humán erőforrást áldozni, ekkor van esély arra, hogy az oktatási rendszer olyan embereket bocsásson azután ki akik felkészültek az élet hosszig való tanulásra, amire szükség van, hiszen 5-10 évente elengedhetetlen az újratanulás. Ennek elmulasztása az Orbán-kormány egyik nagy bűne. A másik az egészségügy, aminek a fejlesztése az államnak is érdeke, hiszen egy jó egészségügy eredménye, hogy az emberek tovább maradnak egészségesek, tovább élnek, így tovább is dolgoznak, komoly teljesítményt produkálva, ami végső soron az államnak is többletbevételt eredményez.

Azt nem tartja történelmi bűnnek, hogy az uniós forrásokat nem a termelés felé orientálták?

A GKI és a KPMG a Miniszterelnökség számára készített, az uniós források felhasználásával és hatásaival foglalkozó elemzése megmutatta, hogy Magyarország – akár a GDP-re, akár egy főre kivetítve – sokkal több pénzt kapott Brüsszeltől a vizsgált, 2007-2013-as programozási időszakban, mint a Visegrádi négyek másik három országa. S nálunk nagyobb is volt a hatás, mint a cseheknél, szlovákoknál és lengyeleknél.

Annak ellenére is, hogy minden jel szerint nagyon sokat elloptak belőle?

Lopni másutt is loptak.

Az uniós pénzek felhasználásának egy része persze nyilvánvalóan nagyon  csúnya csalással történt, de miután nem fogunk belépni az Európai Ügyészségbe, ezek soha nem fognak kiderülni, bebizonyosodni.

De még ha nem is a nyilvánvaló csalásokról beszélünk – amilyennek az Eliosos ügyek vagy akár a lószoláriumos, stb. projektek kinéznek, a szökőkutak, virágágyasok, kisvasutak és hasonló szépészeti és egyéb felesleges projektek nem voltak feleslegesek? Nem kellett volna közvetlenül a gazdaságra költeni a pénzeket?

Az tény – s fentebb már szóba került –, hogy elsősorban olyan célokra kellett volna költeni, mint az oktatás és az egészségügy fejlesztése, az olcsóbb és jobb állam létrehozása, az önkormányzatok modernizációja. Voltak persze nagy infrastrukturális beruházások – például útépítések, stb. – , de az uniós támogatások nem arra valók, hogy nagyberuházások szülessenek.

És a gazdaságfejlesztés, a kicsik, a kkv-k-nek juttatott pénzek?  

Az EU-források nem az üzleti szféra támogatásáról szólnak. Ráadásul a kicsikkel az a baj, hogy a cégek nincsenek felkészülve komoly projektekre – honnan is lennének? Például a magyar agrárvállalkozások ma már nagyon jól gépesítettek, köszönhetően a sok pályázati pénznek. Ám a beszerzett gépek jó része nincs kihasználva, hiszen a gazda, ha ki van írva pénz traktorvásárlásra, akkor beszerzi a tarkort, amihez félig ingyen jut, ám a kis földjén nem tudja gazdaságosan, hatékonyan üzemeltetni. Csak, ha sokan társulnak, akkor hatékony a dolog. De hasonló a helyzet egy ipari kisvállalat esetében is – ha egyfajta gépre van kiírás, van, amelyik beszerzi, még akkor is, ha nem kimondottan illik a profiljába – és akkor ennek sincs gazdasági haszna. Minden elemzés a közepes cégeknél mutatott jó példákat.

A legnagyobbakat nem érdemes támogatni, a legkisebbek gyenge hatékonysággal tudják csak hasznosítani a támogatást, a közepes cégek azok, amelyeknél jó helyre kerülnek ezek a források.

 

Trump Orbán példáját követi

0

A Bloomberg publicistája, Francis Wilkinson Trump kimeríthetetlen ellenségvágya című írásában megállapítja: az amerikai elnök olyanoktól vette át a szüntelen megosztás politikáját, mint Orbán Viktor. Azzal a különbséggel, hogy a magyar politikus nem a „mély államot” támadja, hanem a „Soros-hálózatot”, vagyis az elitista ellenséget, amely szerinte a zsidó milliárdos kottájából játszik.

A magyar politikusnak Wilkinson szerint a migránsok jelentik ugyanazt, mint az amerikai elnöknek a „telhetetlen mexikóiak”, vagy a „bűnöző feketék”. Orbán kifinomultabb ezen a téren, mint Trump, de mindketten ugyanazt csinálják:

bűnbakot gyártanak, miközben gonoszul nekirontanak a független igazságszolgáltatásnak és a politikai ellenfeleknek.

Ez Magyarországon Wilkinson szerint briliáns módon bevált. A kormányfő megszilárdította hatalmát, közkedvelt. A hatalom sikeres. A miniszterelnök csak akkor fordul az ellenzékhez, ha annak soraiból éppen fojtogatni kíván valakit.

Trump még nem tart itt, de szépen fejlődik. A népszerűsége megugrott, de ő ezt is a megosztásra használja, mert egyfolytában szüksége van ellenségekre. Leszámítva az ellene zajló vizsgálatot, a dolgok állása neki kedvez, mégsem nyújt kezet ellenfeleinek. A publicista szerint ez alighanem a jelleméből következik, meg abból, hogy politikai stratégiájaként az ellentétek szításának fogadott hűséget.

Egy személyben megtestesíti azt, amit a Princeton-i Egyetem politológiaprofesszora, Jan-Werner Müller populizmusként határoz meg. Ebből következően

ellenségeinek listája sosem csökken,

de néhány célpont átkerülhet más kategóriába, lásd Észak-Koreát. Viszont a faji ellentéteket okosan és ravaszul szítja. Pl. amikor fehér választói előtt arról beszél, hogy csökkent a munkanélküliség a feketék körében.

Merkel dicsérete csak a menekültkérdésre vonatkozott

A német szövetségi kancellár vasárnap este az ARD köztelevízióban, Anne Will műsorvezető népszerű talk show-jában elismeréssel adózott Ausztriának és Magyarországnak a külső határok védelme miatt. Horváth István volt hágai, bonni, berlini és bécsi nagykövet a Független Hírügynökségnek kifejtette, hogy ez az elismerés csak a menekültkérdésre vonatkozik.

Angela Merkel közvetlenül a G7 országok félresikeredett kanadai csúcsértekezlete után nyilatkozott. Horváth István szerint a német kancellár szavaiból egyértelműen csalódás hallatszott ki, amiért Trump amerikai elnök utólag (már Szingapúrba tartva, a repülőn twitteren üzent) visszavonta a közös nyilatkozat jóváhagyását. Merkel ebből azt a tanulságot vonta le, hogy még szorosabbra kell fonni az európai együttműködést.

Ami a menekültügyet és Orbán Viktor közvetett dicséretét illeti, Horváth István elmondta, hogy a német kancellár a következőképpen fogalmazott:

Ausztria és Magyarország nekünk végzi a munkát az uniós határok külső védelmével.

A volt nagykövet annak a véleményének adott hangot, hogy a német kancellár dicsérete csak a menekültügyre vonatkozott és nem a többi területre.

Horváth István szerint Merkel Kurz osztrák kancellár javaslatát fogadta el, hogy új közös uniós menekültügyi politika kell, közös határvédelemmel, sőt közös határvédelmi rendőrséggel. Ezt úgy kell működtetni, hogy közben az unión belül a szabad mozgás elve ne sérüljön.

Ennek a rendőrségnek akkor is működnie kellene, ha az illető uniós határországnak ez nem nagyon tetszik

– teszi hozzá Horváth István.

Angela Merkel az említett televíziós interjúban azt is megismételte, hogy ma is helyesnek tartja, hogy 2015-ben beengedte a menekülteket.

Arra a kérdésre, hogy várható-e a közeljövőben az Európai Néppárt lépése a Fidesszel kapcsolatban, Horváth elmondta: fokozatosan módosul az álláspont az unióban a magyar határkerítéssel kapcsolatban és sokan elismerik annak hasznosságát. Ami a Néppártot illeti, számos kihívás elé néz, hiszen az új olasz kormány megjelenésével bonyolódik a helyzet és nincs kizárva, hogy újabb pártcsaládok jelennek meg, amelyek veszélyeztethetik a jelenleg a legnagyobb frakciót adó Néppárt vezető szerepét.

Folytatódik a birkózás

– fogalmazott Horváth – és ennek a kimenetelétől függ a Fideszhez való viszonyulás is. „A Néppárt többször is meggondolja még, hogy kizárja-e a Fideszt.”

Spiegel: Merkel támadásba lendül?

0

A Spiegel úgy látja, hogy a német kancellár nehéz helyzetben van, de harcol, ezért is ment el az este az ARD köztévé egyórás talk show-jába, közvetlenül azután, hogy hazatért a G7-es csúcsról. A baját nem kis részt az olyan, tekintélyelvű egoisták okozzák, mint Trump, Putyin, Hszi Csin-ping, illetve azok európai miniatúrái, Orbán Viktorral az élen.

Úgy tűnik, hogy a kormányfő egyre kevesebb eszközt tud felsorakoztatni azzal a rombolással szemben, amit ezek a politikusok okoznak a liberális rendnek. Ennek megfelelően a műsor

egyik üzenete az volt: Európa az első.

Azaz, hogy meg kell erősíteni az integrációt, ami azt jelenti, hogy a vezetők mindenekelőtt a saját országuknak tartoznak hűséggel, de lojálisaknak kell lenniük az EU-hoz is. A tagállamok nem köthetnek külön megállapodásokat Amerikával, Kínával vagy Oroszországgal, mert különben felmorzsolódik az unió – ídézi  a német kancellárt a Spiegel.

A másik fontos mondandója az volt Merkelnek, hogy valamennyire megérti a bírálóit. Abból azonban nem enged, hogy 3 éve be kellett engedni a menekülteket.  Egyébként pedig fontosnak tartja, hogy a migrációra együttes megoldást találjanak, ideértve a normákat és közös európai hatóságot. Mint mondta, máskülönben veszély fenyegeti a földrészt.

Még Orbán Viktor számára is tartogatott némi dicséretet,

amikor kifejtette, hogy Magyarország bizonyos fokig Németország érdekében jár el, amikor védi a szerb határt. (Sogar für Viktor Orbán fällt ein kleines Lob ab: Ungarn habe ja eine EU-Außengrenze zur Serbien „und macht da für uns gewissermaßen die Arbeit”.)

A Spiegel következtetése: újfajta keménység a német külpolitikában, ugyanakkor ölelés a kritikusoknak, tehát Merkel láthatólag azon van, hogy támadásba menjen át.

 

Orbán széthintette a viszálykodás varázsporát

0

A választók többsége – ezt azért ne feledjük minden kétharmados porhintés ellenére! – meg csak kapkodja a fejét, hogy minden reménységével rászavazott valamelyik pártra, ami szinte már mindegy is, csak ne a Fidesz legyen, erre néhány hét múlva nagyítóval sem találja a pártját a politikai palettán.

Közvetlenül az áprilisi országgyűlési választások előtt és után úgy tűnhetett, hogy csillapodik az ellenzéki „összefogás” marakodása és legalább a megszerzett parlamenti helyekért hálásak a választóknak, élnek a lehetőséggel és végzik munkájukat a következő négy évben.

Még csak véletlenül sem ez történik. Mintha Orbán Viktor nem lenne elégedett újonnan megszerzett hatalmával: „tökéletes” Országgyűlést akar látni maga előtt, amikor az ülésterembe lép, mindenféle ellenzéki figura nélkül.

Az ellenzék meg mintha minden józan eszétől megszabadult volna, sorra nyírja ki egymást vagy saját magát. Az igazi munkával, a szakmai kérdésekkel pedig annyit sem foglalkoznak, mint a Parlament egerei az alagsorban.

Alig jutott be az új Országgyűlésbe az ellenzékinek nevezhető pártok néhány képviselője, máris kivonult onnan. Hadházy Ákos (LMP volt társelnöke) viszont már bevonulni sem volt hajlandó, parlamenti esküjét sem tette le csak később, üres ülésteremben. Értjük mi, hogy annyira fájnak a politikai sebesülései, mint migránsnak az áramos kerítés, de a szavazók pont azért küldték a „csatatérre”, hogy harcoljon. Politikus. Megszokhatta.

Hogy az LMP ellenzéki párt lenne, azt egyre nehezebb megmagyarázni. A rájuk szavazók csalódottsága érthető. Hiába lehetett tudni, hogy a képviseletükben induló Ungár Péter annak a Schmidt Máriának a fia, aki évtizedek óta hűséges a Fideszhez. Kevesen sejtették, hogy néhány hét elteltével ez lesz a legkisebb baj. Hadházy már a kampányidőszakban bevallotta, a Fidesz minden ellenzéki pártba beférkőzött és ez alól az LMP sem kivétel. Hajszál híján szétesett a párt, az elnökség teljes egésze lecserélődött, egyedül Szél Bernadett maradt, aki kőkeményen próbálja összefogni a pártot. Hogy meddig, majd kiderül.

Az Együttről szólni sem érdemes, röviden úgy foglalhatnánk össze: volt, nincs. Úgy szüntették meg magukat, hogy azt sem vettük észre, voltak valaha. Nemhogy örültek volna annak az egy képviselői helynek, amit csodák csodájára összehoztak a választásokon, inkább mélységes szomorúságba süppedtek, majd bánatukban felszámolták magukat.

Az MSZP a Párbeszéddel karöltve rajtolt. Az első akadálynál sikerült akkorát bukniuk, hogy azóta is a padlón fekszenek. Mivel az MSZP teljes elnöksége lemondott, június 17-ig kell várni, hogy valaki összeszedje őket. Ekkor választanak ugyanis új elnököt. Addig a szocialisták azt sem tudják, hogyan takargassák a botrányt, aminek lényege az, Molnár Gyula volt pártelnök titokban megállapodott Fodor Gáborral (aki a Liberálisokat vezette a statisztikai mérhetetlenségbe). Egyezségük arról szólt, hogy a szocialisták támogatják anyagilag a Liberálisokat. Állítólag erről Molnár Gyulán kívül senki nem tudott a pártban. A Liberálisok sem hagyták magukat, Bősz Anett, aki a Párbeszéd liberális irányultságú képviselője volt, hadba indult és sikeresen szétverte a Párbeszédet.

A Jobbik úgy nézett ki, összekapja magát és túljut a Vona-féle sikertelen néppártosodáson. Ehelyett szétkapta magát a párt és a szélrózsa minden irányába szaladtak szét. Május végén jelentette be közleményében a Jobbik, hogy visszahívja mandátumából Dúró Dórát, „bizalomvesztés miatt”, akinek ezzel országgyűlési képviselői helye is veszélybe került. Ilyet nem szokás csinálni, mert a képviselői hely nem „bevonható”, ha azt már valaki megszerezte. A Jobbiknak azonban erre is van önfelszámoló kiskapuja, nehogy már félmunkát végezzenek, ha megharagszanak egymásra. Az Országgyűlés megalakulásának napján az ő képviselőik külön esküt is letettek a Szent Koronára, melyben szerepel az a pont: „Amennyiben a Jobbik Elnökségének kétharmados döntése szerint alkalmatlanná válok, úgy képviselői mandátumomat azonnal visszaadom.”

Toroczkai Lászlót, a Jobbik volt alelnökét, Ásotthalom polgármesterét pillanatok alatt kicsapták a pártból, amint megneszelték, hogy platformosodára készül. A párt etikai bizottsága arra hivatkozott, Toroczkai megszegte az alapszabályukat. A migránsüldöző politikájáról (is) híres ásotthalmi polgármester nem sokáig bánkódott, összefogtak Dúró Dórával, aki ugyancsak kilépett a Jobbikból és összehívták a népet június végére Ásotthalomra, ahol „zászlóbontásra” készülnek. Dúró Dóra után többen jelezték kilépésüket a Jobbikból. Ha valaki azon izgulna, hogyan megy tönkre a volt Simicska párt, követheti a „telenovella” újabb fejezeteit a szereplők saját Facebook-oldalain.

Az érdemi parlamenti munkára ilyen zűrös viszonyok között nem sok idő marad – persze nem is lehetne valódi eredménye, hiszen a kétharmados többség soha nem engedett semmilyen kisebbségnek. Ez a Fidesz malmára hajtja a vizet, akik így azt csinálnak, amit akarnak. Hiába biztosítja a törvény, hogy például a bizottságokba minden ellenzéki párt delegálhat képviselőket, még arra sem veszik a fáradtságot az ellenzékiek, hogy legalább egyetlen személlyel képviseljék magukat, a választóikat és dolgozzanak. Sajnálatos módon így járt a mezőgazdasági bizottság, ahova csak az LMP küldött egy képviselőt, a fennmaradó üres helyeket pedig jobb híján hozzávágták a Jobbikhoz, akik legalább azt eltalálják, a Parlamenten belül merre van a bizottsági terem ajtaja.

A választók többsége – ezt azért ne feledjük minden kétharmados porhintés ellenére! – meg csak kapkodja a fejét, hogy minden reménységével rászavazott valamelyik pártra, ami szinte már mindegy is, csak ne a Fidesz legyen, erre néhány hét múlva nagyítóval sem találja a pártját a politikai palettán.

A Republikon Intézet június 19-én egész napos konferenciát szervez Budapesten, az A38 hajón „Az ellenzék lehetőségei a kétharmad után” címmel. Nem biztos, hogy nagyon csodálkoznánk, ha a résztvevők belefojtanák egymást a Dunába.

Szappanos Veronika (Szabad Magyar Szó)

„Én csak lopok tovább”

Pontosan ugyanúgy megy az online élet, mintha a harmadik választást egyhuzamban nem nyerte volna meg a Fidesz, és mintha nem lenne napról napra népszerűbb.

Ugyanazok a régi Orbán videók, hogy egykor milyen más ember volt, pedig nem, soha nem volt más, mindig is az lakott benne amilyen most, lehetőséget kapott, hogy kibontakozzon. Köpönyegforgató, agresszív, kulturálatlan ember, karrierista, kisebbségi komplexusát túlkompenzáló valaki. Ha minden ember ilyen lenne, akit vert az apja, már nem lenne emberiség a földön.

Simicska, mint a grál lovag, aki majd szembeszáll a volt szobatárssal, mert bedurcizott? Ugyan már, hát együtt építették fel az egész rendszert, ami azóta is tökéletesen működik. Az, hogy összevesztek, még nem jelenti azt, hogy komolyabb vérveszteség nélkül ki tudnák egymást nyírni, de ha mégis, attól egyik sem lenne hirtelen demokrata. Mint látjuk a Jobbik elbukott, szerencsére, és Simicska ismét csak úgy van, pedig egy időben őt nevezték ki megváltónak, mert annak nevezte Orbánt, ami.

Végtelenül egyszerű képlet.

Kormányozni nem kell, szükségtelen, elegendő a kormányzás látszatát fenntartani. Ehhez elegendők a Kósák, meg a rezsiszilárdok is, sőt, belefér egy, két idő közben megháborodott onkológus is, ugyanis a végtelen primitív ostobaságok sorozatos ismételgetésének két célja van. Az egyik cél, ideológiát adni azoknak, akiknek ez elegendő. A másik, hogy ezen mérgelődjenek azok, akiknek ez kevés, felháborító, szakmaiatlan, stb.

Nagyon jól le lehet kötni egy tanár figyelmét azzal, ha előírom neki a heti 26 órát, bent tartom ötig, túlterhelem adminisztrációval, és fizetek neki annyit, hogy éljen, de kénytelen legyen magánórát is adni még éjjel vagy online vagy bármikor. Ugyan mikor lesz ideje azzal foglalkozni, hogy én közben kilopom alóla az országot. 

Egy háziorvost azzal, hogy kiveszek minden gyógyítási lehetőséget a kezéből, vagy alkoholistává teszem, vagy átkényszerítem pénzt keresni a magán szektorba, ha elég fiatal, akkor külföldre. Ő sem figyel rám.

A kismamákat, ha neki tudom ugrasztani a nyugdíjasoknak, míg ők egymás torkát harapdálják, én nyugodtan lophatok.

Ugyanígy a határon belül élő magyarokat a határon kívül élőknek, csak el kell játszanom, hogy egyiket támogatom a másik rovására, máris gyűlöletet szítok köztük, és lopok tovább.

Elhintek egy kis antiszemitizmust, némi homofóbiát, cigánygyűlöletet, idegengyűlöletet, mindent amire egyrészt amúgy is van igény, másrészt amitől majd egymásnak ugranak a különböző csoportok, generációk, különböző helyen élő magyarok, másmilyen etnikumu magyarok. És én ezalatt rendíthetetlenül lopok.

Előtérbe tolok néhány végletesen felháborító figurát, azon had mérgelődjenek az okosok.

A kevésbé igényesek ellesznek a nem létező migránsokkal, meg az afrikai kannibálokkal, hiszen még sosem láttak olyat, amit nem ismerünk, attól pedig lehet félni, a félelem pedig gyűlöletet generál. Ha lennének bevándorlók vagy menekültek Magyarországon, már nehezebb lenne, mert azoknak lennének szomszédaik, kollégáik, akik előbb-utóbb megismernék őket, és ráébrednének, hogy ember és ember között nagy különbség nincs. Hatékonyan riogatni ismeretlen, misztikus dolgokkal lehet.

Az egyszerű kádári kisembernek adok némi nosztalgiát, kockás terítő, kolbász, hurka, párolt káposzta vagy pörkölt nokedlivel, Kádár apánk egy közülünk, Orbán apánk egy közölünk, lát valaki különbséget?

Foci, szotyi, disznóvágás, gumicsizma, a nép gyermeke, akivel közösséget lehet érezni.

Adok büszkeséget is mellé, mert ugyan nincs mire, de mi azt nagyon szeretjük, tehát eztán büszkék leszünk a magyarságunkra, a szívcsakránkra Dobogókőn, ami mellesleg mese, de ez ma már hol számít, meg a hátra nyilazásra, bár a panelben ezt azért nem könnyű gyakorolni, és felmentjük Horthyt, meg előszedjük Vass Albertet és Tormay Cecilet, miért ne? Wass Albert tökéletesebb, mint Coelho és magyar, Tormayt a kutya sem ismeri, akik meg mégis, azok csak dühöngjenek rajta, én továbbra is csak lopok.

Tudatosan tartom a nemzet szépségversenyét, megnevezem a nemzet szépét, egy nő egy férfi egy pár, a többi deviancia, fekete-fehér, keretek, érthető szabályok, atyai uralkodó a nép egyszerű gyermekének, és vitriolos tollú közírók, bigott papok, megzakkant onkológusok, primitív történelem tanárok, vő, lány és egyéb rokonok a többinek, el lesznek velük foglalva, minden napra megkapják a maguk sokk adagját, amin lehet mérgelődni, felháborodni, elítélni, beszélni róla, míg én lopok.

Természetesen harcot is hirdetek, hiszen aki gyűlöl, szabályt követ és mellettem harcol, az már az enyém testestől, lelkestől, azzal több gond nincs.

Aki ellenem van, azt naponta ellátom elegendő méreggel, előbb, utóbb ő is gyűlölni fog, nem lesz különbség az én szempontomból, hogy engem gyűlöl, vagy értem gyűlöl, maga a gyűlölet nekem elég, addig lopok. 

Ezt a rendszert Simicska a nagyüzemi lopásra hozta létre, és bár már nem ő üzemelteti, de tökéletesen működik ma is.

A mellé adagolt ideológia csupán azért szükséges, hogy a lopás folyamatát ne zavarja meg senki, nem is zavarja még most sem, ellenben évek óta ugyanazok az álhírek, és nem álhírek a kárpátaljaiaknak adott hatalmas nyugdíjakról, az erdélyi beruházásokról, a migráns hordákról, szír halottakról és a leleplező felvételekről, hogy mégsem halottak, mindenkinek egy kis betegség, egy kis gyógyszer, mindjárt azzal lesz elfoglalva, nem pedig azzal, hogy én lopok. 

Időnként bedobom a halálbüntetést, a sorkatonaság visszaállítását, a EU-ból való kilépést. Eszembe sincs megtenni, minek, de ellesznek vele jó ideig pró és kontra.

A munkaképes korosztálynak pedig épp annyit, hogy legyen munkája, de ne éljen jól, arra nincs pénz, no meg az már felemeli a fejét az igából, ezáltal veszélyes. A többit elüldözöm külföldre, azzal már ismét nem lesz gondom, a legszegényebbeket pedig megzsarolom, megveszem, nekik sem hangjuk, sem elképzelésük arról, hogy akár lehetne is. Még soha, senki nem vette a fáradtságot, hogy elmondja nekik úgy, ahogy meg is értenék.

A vége?

Majd ha már nem lesz mit lopni tovább, és amit sikerült, az mind biztonságban van, majd akkor. No nem Orbán, ő belenőtt a szerepébe, neki küldetéstudata van. Az Andy Vajnák, a Lázárok, a Pintérek, a többi rabló, azok fogják magára hagyni a kirabolt országot, a gyűlöletbe taszított társadalmat, aminek jelenlegi mentális állapota olyan mélységekben található, amit eddigi életem során még sem Magyarországon, sem máshol nem tapasztaltam.

A finneknek is elegük van Orbánból

1

A finn konzervatívok turkui gyűlésén Sirpa Pietikäinen, a párt befolyásos (korábban miniszteri pozíciót is betöltő) EP-képviselője beszédében arra szólított fel, hogy a finn párt szakítsa meg az együttműködést a Fidesszel, és lépjenek annak érdekében, hogy eltávolítsák Orbánékat az Európai Néppártból. Ugyanezt hangsúlyozta Henna Virkunnen, egy másik konzervatív EP-képviselő a pártkongresszuson.

Manfred Weber lassan két tűz közé szorul – persze Orbánék minden határon túli pátyolgatásával mindent elkövetett annak érdekében, hogy ez megtörténjen. Most viszont új helyzet körvonalazódik. A napokban a holland kereszténydemokraták fogadtak el ilyen tartalmú határozatot, most a finneknél telt be a pohár. A Benelux és skandináv néppártoknak elegük van abból, hogy szélsőjobboldali populistákkal üljenek egy frakcióban. Ha nem tudják rávenni Webert és Joseph Dault arra, hogy kipenderítsék a Fideszt, akkor előállhat az a helyzet, hogy a 12 fideszes EP-mandátum sokkal többe kerül majd neki. Főleg, ha Macron centrista pro-európai platformja mindent meg is tesz azért, hogy lehasítsa őket az EPP-ről az EP-választásokra. Viszont ahogy nemrégiben egy beszélgetésben Weber dühösen meg is jegyezte, kissé elkésett már ezzel, mert az orbáni populizmus fertőzése átlépte a határokat, és a kirúgásával vinné magával a szlovéneket, és talán más pártokat is.

Áll a bál a néppártban, a történelemben mindig jól megbukott megbékítési politika ezúttal is meghozta az előre kiszámítható gyümölcsét. A Weberhez fogható történelmi léptékű balfékekre mindig számíthatnak minden kor agresszív autokratái.

Jávor Benedek, EP képviselő facebook bejegyzése

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!