A visegrádi államok 35 millió eurót adnak Olaszországnak a líbiai menekülthullám megállítására, az olaszok viszont ennyi segítség nem elég.
A visegrádi négyek csütörtökön arról döntöttek, hogy jelentős pénzügyi hozzájárulást adnak és közreműködést is vállalnak Olaszország megsegítése érdekében, hogy meg tudja védeni tengeri határait, így Európát és Magyarországot is – közölte Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az Európai Unió évzáró csúcstalálkozóján. Erről egy videót is közzétett a Facebook-oldalán:
A V4-ek a támogatásról az uniós állam- illetve kormányfők csúcstalálkozóját megelőzően döntöttek egy olyan tárgyaláson, amelyen Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is jelen volt.
Paolo Gentiloni üdvözölte a megállapodást a támogatásról, de hozzátette, hogy ennek ellenére ezeknek az országoknak is be kellene fogadnia menekülteket. Ugyanerre utalhatott Angela Merkel is, amikor úgy fogalmazott, hogy
„Nem csak a külső határokon történő migrációkezelésében kell szolidárisnak lenni (…), ez jó és fontos, de belső szolidaritásra is szükség van”.
A visegrádi államok vezetői viszont közölték: nem változtatnak az álláspontjukon, és nem engednek be bevándorlókat országukba. Az új lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki azt javasolta Brüsszelben, hogy vigyék a pénzt oda, ahonnan a menekültek érkeznek, ne pedig a menekültek ellátására fordítsák Európában. Ezzel az állásponttal Németország és sok más uniós állam nem ért egyet. Orbán Viktor viszont úgy értékelte az eddigi tárgyalásokat, hogy
Nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz Vona Gábor, a Jobbik elnöke.
Vona rögtön a levél elején azt írja: most nem kér a miniszterelnöktől, hanem felszólítja az Állami Számvevőszék leállítására, vagy ahogyan utána fogalmaz:
“Kösse meg a kutyáit!”
Az írásban Vona “az utolsó állva maradt bástyaként” hivatkozik pártjára, amelyet Orbán el akar takarítani,
“hogy a demokráciát leépítve elkezdődhessen a diktatúra”
A levél egy kisebb jellemrajz is egyben Orbán Viktorról. A Jobbik elnöke szerint a miniszterelnök:
nem tud már sportszerűen küzdeni
nincs már benne méltóság
túllépett egy határt
nincs önkontrollja
nincsenek kritikus munkatársai
elveszítette a talajt
elszabadult
Vona megismétli a júniusban, az Országgyűlésben elhangzott mondatát is, amely szerint Orbán
“lánglelkű fiatal demokratából egy kiégett, korrupt zsarnokká lett”.
A levél végén az “ÁSZ törvénytelen eljárásának” visszavonására szólítja fel a címzettet, illetve megemlíti a pénteki tüntetést is.
Az Állami Számvevőszék Jobbik ellen irányuló akciójáról itt, a Jobbik ezután indított adománygyűjtéséről pedig itt írtunk korábban.
A teljes nyílt levél Vona Gábor Facebook-oldalára is kikerült:
Nyílt levél Orbán ViktorhozTisztelt Miniszterelnök úr! Ez a levelem most nem kérés. Felszólítás. Állítsa le a Szá…
A közügyek transzparenciája és a hatalom ellenőrizhetősége a legfontosabb, ezt írja a Facebookon, nyilvános posztban Somogyi Zoltán politológus.
Azt írja, jelenleg ez nincs meg, ezért a felelős kormányzás visszaszerzése lehet politikai cél Magyarországon.
A Jobbik büntetésével kapcsolatban arról ír:
„A kormány a Számvevőszék súlyos politikai beavatkozásával végleg kijelölte a választásokra a legnagyobb ellenfelét, a Jobbikot.”
Szerinte ez arra is alkalmas, hogy „demokratákat erkölcsi fenntartásaik feladására sarkalljon, lelkileg megtörjön”, és az egyik „etatista-nacionalista” párt melletti kiállásra ösztönözzön, és szerinte Orbán Viktor csak mosolyog, amikor a Jobbikért mennek tüntetni.
Azt írja: pótcselekvésként vitatkoznak demokraták arról, lehet-e a szélsőjobboldallal együttműködni, de azt már nem tudja senki megmondani, hogy miben, ráadásul
„a demokratikus ellenzék pártjainak többsége egymással sem tud, akar mit kezdeni.”
Azt írja, hogy a Jobbik túsz a kormány számára, és „általa fogságba ejthető a teljes magyar politika és eltörhető sok ember gerince”.
Szerinte egyetlen megoldás van: „a baloldali-liberális-konzervatív politikai blokk kialakítása még ebben az évben. 24 óra napi politikusi munka a jelöltektől. Az állampolgároktól pedig szavazási részvétel. Mellébeszélés és értelmetlen koalíciós modellek felvetése nélkül.”
Igaz, ehhez az is kellene, hogy valaki még higgyen az ellenzéki győzelemben, de ilyen pártot Somogyi Zoltán már nem lát.
Az egyenes mondatokért és gerincért szeretnék érvelni a következő mondatokban. Másodlagos kérdés számomra, hogy ki van…
Nyugodtan lehet nagyképű a miniszterelnök, legalább is így érzi, vagy ez derül ki fennhéjázó válaszából, egyelőre semmi nem látszik veszélyeztetni hatalmát. A napokban megjelent közvélemény-kutatási adatok egyre növekvő Fidesz-fölényről tudósítanak, így aztán teljesen felesleges komolyan venni az ellenzék támadásait, mint ahogy az egész parlamenti színpadot. Az a válasz, amit a hétfői ülésszakon Demeter Márta támadására adott, nagyjából pontosan megmutatja, mennyire becsüli Orbán Viktor az országgyűlést, mennyire tartja komolyan vehető helynek, és persze azt is, mennyire becsüli a politikai ellenfeleit. Az történt ugyanis, a már említett Demeter Márta, hajdanvolt szocialista, most LMP-s képviselő csak annyit közölt a kormányfőnek és csapatának, hogy ülni fognak, mert korruptak és maga a miniszterelnök jelenti a legnagyobb biztonsági kockázatot, stb… Nem állítom, hogy erre a vádra könnyű válaszolni, amúgy pedig Orbán viszont támadással szokott, most azonban – lehet, hogy Demeter Mártára még nem talált semmi terhelőt -, mindössze annyit mondott: boldog karácsonyt…
A Fidesz frakció természetesen hihetetlenül boldog lett főnöke ötletessége hallatán, hálás röhögéssel honorálták a bon mot-ot. Fogadom, nem volt közöttük egyetlen ember sem, akiben fölmerült volna: ezt azért még se. Még se kellene a képviselők házában, bármily brutális is egy támadás, ostoba, látszólag humorosnak tűnő válaszokat adni, mert persze messze még az a börtön, de sajnos nincs jelen a demokrácia sem. Ezért aztán börtön egyelőre csak az ellenzék képviselőinek áll ki, és ez mindaddig így lesz, ameddig az Orbán-klientúra gyakorolja a hatalmat. Itt és most nem is mennék bele a Jobbik-féle büntetésbe, az azért még sem börtön, a vörösiszap ügyét azért megemlíteném; az rendben van, hogy egy halálos áldozatokkal járó súlyos balesetet úgy zárnának le, hogy az esetnek nincs felelőse, de az sem járja, hogy a büntetést a Fidesz igényeinek és megrendeléseinek megfelelően igyekezzenek kiszabni.
De hagyjuk most a vörösiszapot, másfajta iszapban kell mostanság elmerülnünk, éppenséggel abban, amelybe az ellenzék vezet bennünket. És ugye ami – mint említettük -, megengedi a miniszterelnöknek, hogy fölényeskedő legyen. Előbb az örök barátságot fogadott két párt mutatott ajtót egymásnak – az Együttről és a Párbeszédről beszélünk -, majd szocialisták által keblükre ölelt Karácsony Gergelyt utálta el a Demokratikus Koalíció, majd az Együtt valamelyik tagja szivárogtatott ki kompromittáló hanganyagot a hirtelen meggyűlölt korábbi partnerről. (Csak úgy mellesleg: ma már majdnem mindenki tudja, melyik magát politikusnak tartó szereplő házalt a felvétellel, s sorok írója is, de mert bizonyítani nem tudja, nem írja le a nevet, de a becsületről papoló, erkölcsöt hirdető társak sem. Ő maga meg nem jelentkezik, ugye Balázs? )
Ezek után vajon mi a meglepő abban, hogy Solymáron, egy amúgy teljesen lényegtelen, egyetlen választó kerületben tartott önkormányzati választáson, hiába az ellenzéki összefogás, a Fidesz magabiztosan nyer? Az lett volna a váratlan, ha, egy amúgy fideszes körzetben sikerült volna nyerni. De lehet-e nyerni, akkor, ha az ellenzék nap, mint nap azt üzeni a választóknak: ránk aztán ne szavazz, mert csak egymás lejáratásában vagyunk képzettek, és ezt, ha véletlenül kormányra kerülnénk, akkor is magas szinten produkálnánk.
Lám, lám mi sem vagyunk különbek – hogy fejedelmi többest használjak – a miniszterelnöknél; gúnyolódunk, fölényeskedünk, nagyképűsködünk, ha az ellenzékről van szó. Pedig nem szeretnénk. Szeretnénk arról beszélni, hogy most végre itt az esély, hogy leváltsuk ezt a – tényleg – korrupt társaságot, de ha ezt írnánk, az olvasók nevetnének ki bennünket. (Persze lehet, hogy jobb lenne, ha nevetnének, mert most inkább sírnak…)
Már nincs négy hónap sem a választásokig, és bizony erős optimizmus – vakság? – kell ahhoz, hogy higgyünk valamilyen pozitív végkifejletben. Pedig akadnak olyanok, akik látnak reményt, akik azt gondolják, hogy a Karácsony-Kunhalmi kettős végsősoron jó üzenet lesz a választóknak; hogy ha ebből nem is alakulhat ki a közös lista, közös miniszterelnök-jelölt, azért a koordinált indulás meglesz, és a végén közelít majd egymáshoz a Demokratikus Koalíció, az Együtt, az LMP, meg a Momentum is. Nem mondom – visszatérve az alanyi fogalmazáshoz -, hogy ehhez ne kellene, normál ésszel felfoghatatlan pozitív világlátás, de fogadjuk el: vannak ilyenek is, sőt: adjunk ennek is egy pici esélyt. A K und K páros még fel is vidíthatna bennünket: egy népszerű, fiatal politikus, és egy fiatal, energikus nő, jól mutatna a plakátokon, sugározhatnák együtt a jövőt, jelezhetnék együtt az öregedő Orbán felett elmúló időt. Igen ám, de ott van a másik oldalon Szél Bernadett, vagy éppen Gyurcsány Ferenc, akik egyelőre csak saját magukat látják, a maguk szempontjából érthetően. Ebből vajon hogyan lesz kormányváltás? Vagy legalább – ahogy Fodor Gábor fogalmazott – a Fidesz megszorítása?
Ne válaszoljunk a kérdésre. Adjunk egy hetet – nem magunknak, hanem az ellenzéknek. Adjunk egy hetet: vajon eltelik-e úgy ez a hét nap, hogy nem hoz magéval újabb botrányokat, ellentéteket, árulásokat? Ha igen, már az is nagy dolog lenne. Már egészen közel kerülünk a karácsonyhoz. Ha viszont ez sem sikerül, nevessünk együtt a miniszterelnök poénjain, úgy lehet némi esélyünk a túlélésre.
A magyar kormányfő nincs egyedül, tulajdonképpen létezik a zsarnokok közössége, Orbán tőlük tanul, veszi át a mintákat – nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Heller Ágnes filozófus. A nagy vitát kiváltó nézetét most is fenntartja: szerinte a teljes ellenzéknek közösen kell fellépnie a zsarnoki rendszer ellen, tehát a Jobbikkal is meg kell egyezni, különben marad minden úgy, ahogy eddig. Illetve még rosszabbá válik a helyzet: tovább folyik majd a centralizáció, minden Orbán Viktor és a haverjainak a kezébe kerül, miközben az ellenzék továbbra is béna kacsaként fog létezni. Heller szerint a populizmus, a nacionalizmus mannáját eszik az emberek, és erre jó sokáig vevők is maradhatnak; hiába élnek zsarnokság alatt, ez akár huszonöt éven keresztül is így maradhat. Legalább is akkor, ha az ellenzéki pártok továbbra is képtelenek a politizálásra.
Emlékszik még erre a kifejezésre, hogy belvárosi értelmiségi?
Nem, nem emlékszem, nem is hallottam soha.
Pedig még az Antall-kormány idejében használták.
Lehet, hogy azért, mert akkoriban nem Magyarországon éltem.
Talán a Csurkáék minősítették így a liberális, libsi értelmiséget, és csak azért hozom elő, mert mostanság újra előjött ez a minősítés, ráadásul a Fidesz retorikájában…, és pontosan önnel kapcsolatban. Azt hangsúlyozzák, hogy Heller Ágnes, mint a baloldal képviselője, lám összeborulni egy szélsőséges párttal, a Jobbikkal…
Először is én nem képviselem a baloldalt. Amúgy pedig
számomra a fő konfliktus nem bal és jobb oldal között van, hanem azok között, akik a jogállam mellett állnak, és akik ellene dolgoznak.
Ez szerintem ma a fő konfliktus Magyarországon. De nem csak Magyarországon, Németországban, vagy Franciaországban is. Ekörül forog a mai európai konfliktus. Így aztán én hiába vagyok, valóban, ballib ember, a konfliktus ebbe az irányba mozdult el az egész kontinensen, de Amerikában is.
És ez a konfliktus milyen irányban mozdult el?
Hát nagyon jó lenne, ha a jogállam irányába tartana. Ma sajnos arról beszélhetünk, hogy Magyarországon és Lengyelországban teljesen megszűnt a jogállam, több kelet-európai országban még létezik, de nem elég erős, Nyugat-Európában szerencsére erős a jogállam. A jogállami keretek között a jobb és baloldal meg tud élni egymás mellett, függetlenül attól, hogy egyébként, mint éreznek egymás iránt. Még egyszer mondom, jogállami keretek között a két oldal, kivéve a szélsőségeket, tud egymás mellett létezni, egy zsarnokságban viszont mindegyik elveszíti a saját arculatát, és elveszítik annak lehetőségét is, hogy saját eszméjüknek megfelelően politizáljanak, éljenek. Itt mindenki arról beszél, hogy a saját arculatát, hogyan őrizheti meg, holott, ha a Fidesz újra nyer, márpedig nyerni fog, mindenki úgyis elveszti az arculatát.
A zsarnokságnak milyen lenyomatait látja ma? Hiszen itt beszélgetünk, elmondhatja a véleményét, én leírhatom, megjelenhet, nem visz el bennünket a Pobjeda, akkor mégis mivel igazolható vissza az ön állítása?
Nem tévesztendő össze a totalitárius állam és a zsarnokság. Ma a világon nagyon kevés totális állam van, ezek akkor jöttek létre, amikor osztálytársadalmak voltak. Olyan rendszerek kellettek, ahol egy párt képes volt uralni a teljes társadalmat. Ez volt Mussolini, Hitler, Sztálin, vagy Mao Ce-tung…
Ma nem osztály, hanem tömegtársadalmakban élünk, a szegényeknek, a munkanélkülieknek nincsenek osztályérdekeik. Ezzel szemben vannak ideológiák. Minden párt ideológiával harcolt. Így bukkan fel a populizmus, aminek központi gondolata a nacionalizmus, az idegengyűlölet.
Ezzel az ideológiával lehet megszerezni a többséget, akár választásokon át. És rendre olyan választási rendszert hoznak létre, hogy biztosítható legyen számukra a többség. Persze, lehet beszélni, írni, filmeket készíteni, de lényegében egy párt diktál, az történik, amit ez a párt akar. Ilyen zsarnokság van ma Magyarországon, ehhez nem kell totális állam.
A zsarnokságnak tehát az a definíciója Magyarországon, hogy a hatalom lényegében egypártrendszer felé tolja a társadalmat?
Ez nem csak nálunk van így.
De most Magyarországról beszélünk.
Igen, ez van. A zsarnokságnak mindig van egy feje, maga a zsarnok.
Magyarországon tehát az történik, amit Orbán Viktor akar, és semmi nem történik, amit ő nem akar.
A parlamenti ellenzéki pártok béna kacsák, beszélnek, beszélnek, eredmény és hatás nélkül, díszellenzékei a kormánynak, az a funkciójuk, hogy a világ felé elmondható legyen, lám itt van és működik az ellenzék, ráadásul szabadon. A lényege a rendszernek, az, hogy mindig ugyanaz a hatalom maradjon, és marad is.
De mi a magyarázata annak, hogy egy olyan országban, amelynek volt módja megtapasztalni milyen a zsarnokság, sőt a totális áll, a társadalom csak némán nézi, hogy mi történik vele?
Megszokták az emberek, hogy alattvalók, nem érzik, hogy felelősek saját sorsuk alakulásáért. A szabadság, amit kaptak, kívülről érkezett, nem küzdöttek meg érte, ajándék volt, semmit nem fizettek érte. De semmi nincs végül ingyen: most benyújtották a számlát, erről van szó.
Felcsuti Péter nyilatkozta a portálunknak, hogy Orbán kiváló hatalomtechnikus, tulajdonképpen vihette volna jó irányba is az országot, de nem volt szerencsénk, nem ezt tette. Ön szerint látható voltak ezek a jegyek, jelek a liberális Orbánon is?
Persze. Én már akkor megmondtam a barátaimnak, hogy ez az ember egy akarnok, látszik az arcán. De ezt azért nem néztem ki belőle. Azt igen, hogy hataloméhes, de hatalommal lehet jól is élni, nem csak visszaélni. Ugyanakkor fontos tudni, hogy Orbán nincs egyedül, és egy tendencia képviselője, olyan, mint Putyin, vagy Erdogan… Ott is zsarnokság van, Orbán a zsarnokoktól tanul el mindent. Nézze meg: Orbán Sorost támadja, Erdogan az ugyancsak Amerikában élő Güllent. Ugyanaz a modell. Azt állítom tehát, hogy Soros is egy kopírozott minta, eltanulta Orbán, hogyan kell ellenséget gyártani. Putyin betiltotta a civilszervezetek, szóval ez sem csak Orbán.
Itt van egy közösség, a zsarnokok közössége, akik egyirányba mennek. Ez nem pusztán technika, egyfajta tehetség is, amihez nagyban hozzájárul, hogy azok az országok, amelyekről beszélünk, sose tudták mi az a szabadság, mi az a demokrácia. Nacionalizmus, nacionalizmus – ezzel mindig meg lehet főzni az embereket az ilyen országokban.
Történelmi tapasztalatok alapján megjósolható, hogy egy ilyen zsarnokság meddig él?
Ezt nem lehet előre megmondani. Kádár János huszonöt évig uralkodott, miért ne uralkodna Orbán is ugyanennyi ideig, ha nem teszünk ellene semmit. És ebben a pillanatban nem teszünk ellene semmit.
Ön, a meglehetősen nagy vihart kavart interjújában, amiről már a bevezetőben is beszéltünk, a Jobbikkal közös fellépésben látja az Orbán-kormány leváltásának esélyét. Gondolom arra is utalva, hogy a Fidesz lényegében sokmindent átvett a Jobbik szélsőséges retorikájából…
Nézze, amit nem akarnak megérteni: a Fidesz egy zsarnoki hatalom. A Jobbik, meg egy párt. A pártokkal mindig lehet valamit kezdeni, ezzel a hatalommal viszont semmit. Nem egy pártot kell tehát legyőzni, hanem egy zsarnoki rendszert kell legyőzni. Nem azt mondom, hogy meg kell egyezni a Jobbikkal. Én arról beszéltem, hogy legyen két ellenzéki lista, a 106 egyéni körzetben pedig egy induló a Fidesz jelöltjével szemben, akkor meg lehet nyerni a választást. Nem kell nekünk szövetséget kötnünk a Jobbikkal, vagy nekik velünk. Aki Gyurcsányt utálja, az ne szavazzon rá, aki Vonát utálja, ne szavazzon Vonára, ha ugyanis két ellenzéki csoport van, el lehet kerülni, hogy a nemszeretemre kelljen szavazni. Ami az egyéni körzeteket illeti: ha az adott helyen a Jobbik az esélyes, akkor igen is, rá kell szavazni. Természetesen mindezt úgy kell megtenni, hogy előzetesen megegyeznek hat-hét programpontban, amelyeket, kormányra kerülve megvalósítanak, a kialakított konszenzus alapján.
A kérdés azonban nem ez, bár ez is, de most inkább az: egy zsarnokságot le lehet váltani demokratikus körülmények között?
Hát vannak a barátaim között is olyanok, akik azt mondják: ezt a kormányt nem lehet leváltani, az csak illúzió, hogy választások útján meg lehet tőle szabadulni. Ők azt mondják, se most, se 2022-ben nem lehet őket leváltani. Lehet, hogy igazuk van, de meg kell próbálni. Tudjuk, hogy egy olyan párt, amelyik kontroll nélkül bemondhatja, hogy 2.3 millió ember küldte vissza a kérdőíveket, az a választást is elcsalhatja. Ez is lehetséges, de akkor is, meg kell próbálni.
Azt akarja ezzel mondani, hogy a Fidesz képes elcsalni a választásokat?
De mennyire. Kérhetünk persze európai megfigyelőket, minden attól függ, mennyire éber az ellenzék. A mi ellenzékünk azonban egyelőre egymással van elfoglalva, még az is lehet, hogy a szocialisták, meg a DK-sok sem képesek megállapodni, és csak az a fontos számukra, hogy hány képviselői helyet tudnak majd maguknak szerezni. Ám ezekkel a helyekkel épp olyan béna kacsák maradnak, mint most. Tehát muszáj összeállni, de még ez is kevés: ha a 106 körzetben csak egy baloldali jelölt lesz, de megmarad még a Jobbik is külön indulóként, az is kevés lesz a sikeres szerepléshez.
A zsarnokság természetrajzából mi következik: ha marad az Orbán-kormány, miben lesz rosszabb a helyzet?
Mindenben rosszabb lesz. Először betiltja majd a neki nem tetsző civilszervezeteket, megfojtja a maradék, félig-meddig szabad médiát, harmadsorban az ország javait fogja még tovább kiosztani saját maga, és a haverjai között. Minden a kezében fog összpontosulni. Itt ugyanis miden vagyon a haverjainak, vagy a strómanjainak a kezében van. És mindent megtesz annak érdekében is, hogy a szegénység öröklődő legyen. Tönkreteszi még jobban az oktatást, az egészségügyet. Itt sokkal erősebb centralizáció lesz, mint a nyolcvanas évek Kádár-korszakában. A Parlament még inkább béna kacsa lesz, világosan látom azt az utat, amit a Fidesz járni fog, minden tovább eszkalálódik, a totális hatalom irányába. Ugye korábban is azt ígérték, hogy ismét ők nyerik a választásokat, nyitottabbá válnak, de nem így történt, tovább szigorították a rendszert. Most is ez lesz. Hazudni fognak folyamatosan, épp úgy, mint a Soros-ügyben, ki fognak még hasonlókat találni, az egész országot gyűlöletre fogják hangolni; nem tudhatjuk, hogy mindez hova fog vezetni.
Azokból, amiket most felsorolt, mi fogja zavarni az embereket?
Semmi.
Az emberek a nacionalizmus mannáját fogyasztják. A zsarnoki rendszerben megtalálják a hatalmon lévők azt a módszert, amelyben a társadalom többsége az ő ideológiájuk fogyasztójává válik.
Azt mondta, hogy a teljes ellenzéknek együtt kellene fellépnie, de ennek most az esélyét sem látni. Ez azt jelenti, hogy egyik párt sem látja a ma létező, az ön terminológiáját használva, zsarnokságnak a mibenlétét?
Sajnos azt kell mondanom, hogy a többi párt eltanult valamit a Fidesztől: hazudnak. Ők is csak hazudnak. Pontosan tudják, hogy egyedül nem nyerhetik meg a választást, de mégis mondják. Miért mondják? Mert megtanulták, miként lehet ideológiával etetni a saját választóikat. Mindenki hazudik ebben az országban.
De itt most inkább önt támadják, mégpedig azzal, hogy a Jobbikot elfogadhatóbbnak tartja, mint a Fideszt…
Persze, hogy annak tartom. A Jobbik egy ellenzéki párt, míg a Fidesz zsarnok. Mindenki, aki a zsarnok ellen van, elfogadhatóbb, mint maga a zsarnok.
Még akkor is ezt állítja, ha tudjuk, hogy a Jobbik esetleg egy báránybőrbe bújt farkas…
Nem érdekelnek a Jobbik motívumai. Különben ha figyelte a parlamentet: Orbán jobban gyűlöli őket, mint bárki mást, és nem a szélsőjobb nézeteik miatt. Látja, hogy mi történik most: Orbán a nyakukra helyezte a kést.
Még néhány szót a jövőről: április után miről fogunk beszélgetni?
Április után már nem fogunk beszélgetni. Legalábbis politikáról semmiképp. A politika ugyanis megszűnik Magyarországon. Ami itt történik, és a Fidesz hatalom által lesz, annak semmi köze nincs a politikához. Ma politikáról nem folyik diskurzus, a baloldal sem vet fel politikai kérdéseket.
Soros vérpadja, Orbánék ablaka és Havas gyávasága a Mikulás napi brékingben…
Origo: Magyarország Soros vérpadján: holnap meghallgatás Brüsszelben
„Holnap tartják az újabb meghallgatást hazánkról, amit az Európai Parlament állampolgári jogok, igazságügyi és belügyi bizottsága (LIBE) szervez. Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogja képviselni,…
Nézzük, kik azok a szervezetek, személyek, akik hazánk ellen lépnek fel, Soros György érdekeit képviselve. …
A meghallgatás az EP LIBE bizottságában fog történni, amely magát a Magyarországról szóló jelentést is elfogadja majd. Ez a bizottság a politikai nyomásgyakorlás főfóruma és Soros György meghosszabbított keze Brüsszelben. A Magyarországról készülő jelentés „végeredménye” előre borítékolható, hiszen az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) vezetősége jelentéstevőnek azt a Judith Sargentinit jelölte ki, aki masszív migránspárti liberális politikus, és ő is rajta van a Soros-szövetségesei listáján.”
Ripost: Orbán Viktorék ezt aztán tényleg kitehették az ablakba
„Ha jól értjük, a legkisebb ez esetben Orbán Viktor legkisebb lányát, Flórát jelenti.
Flóra 13 évesen, ha már nem is hisz feltétlenül a Mikulásban, a biztonság kedvéért azért még kirakta a csizmáját az ablakba…
Amúgy mit mondjunk az egyetlenegy darab csokimikulás láttán? A Télapó ezúttal nem szórta két kézzel az ajándékokat…”
Pesti Srácok: Botrányos könyvbemutató – Havas meg sem jelent, a netes élő közvetítésen Vonának estek a követők
„Botrányba torkollt Havas Henrik Vona Gáborról írt Újratervezés című könyvének dedikálással egybekötött bemutatója. A 9:30-kor kezdődött eseményen, amit ráadásul a pártelnök Facebook-oldalán élőben közvetítettek, a szerző meg sem jelent. Vona burkoltan gyávának nevezte a távol maradó Havast, és kijelentette, hogy az országban politikai terrorizmus zajlik. Eközben a közösségi portálon rázúdult a Jobbik elnökére a csalódott korábbi szimpatizánsok haragja. Sokaknál Havas Henrik személye volt az utolsó csepp a pohárban.”
Magyar Idők: A béke apostola
„Nobel-békedíjra javasolja Soros Györgyöt a Wesley János Lelkészképző Főiskola öt professzora: Iványi Gábor, Lukács Péter, Majsai Tamás, Nagy Péter Tibor és Szilágyi Gál Mihály.
Felsorolt urak közül én mindössze Iványi Gábort ismerem, őt is csak hallomásból, de az is éppen elég…
Iványiék szerint a Sorost kritizáló „antidemokratikus kormányok” (például Magyarország) csak megerősítik a kivételes ember „szimbolikus súlyát”. A méltatás nem tér ki a jóságos ember világátrendező pénzügyi attrakcióira, ahogyan brüsszeli „eligazításaira” sem, vagy arra, hogy múltja miatt Gyuri bácsi számos országban nemkívánatos személyiség. Gyermekkori „holokausztcsibészségeiről” sem esik szó…”
Kovács Tamás világbajnok kardvívó, volt szövetségi kapitány, meglepő oldalvágással, a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje lett. A volt Fidesz hívő, miután szembefordult – híres húsvéti levelében – Orbán Viktorral és a Fidesszel, most a radikális pártban reménykedik: talán elindulhat az ország egy jobb irányba. A Független Hírügynökségnek adott interjújában arról is beszél, hogy bízik benne: nem feltétlenül kell minden politikusnak lopnia, csalnia, hazudnia, de ha a Jobbik sem tesz másként, akkor ennek a pártnak is hátat fordít.
Őszintén meglepett a döntése, mi vezette odáig, hogy a Jobbikot válassza?
Bizonyára emlékszik az Orbánnak írt húsvéti levelemre, amelyben az előző nemzeti konzultációval kapcsolatos kritikámat fogalmaztam meg. Ezek után keresett meg a Jobbik egyik képviselője, és meghívott a párt által szervezett értelmiségi összejövetelekre. Elmentem, vagy négy ilyen rendezvényre, ahol közgazdászok, színészek, mérnökök, sportolók, feltalálók társaságába kerültem, s mondhatom nagyon jól érzetem magam, kifejezetten élveztem azt a légkört.
De ettől ez még a Jobbik…
Szerintem pedig már nem az a Jobbik.
Én a szélsőségeket utálom, nem szeretem, ha menetelnek az emberek, nem szeretem, ha vallási, vagy bármilyen alapon megkülönböztetnek, vagy kitaszítanak bárkit.
Ha Jobbik az maradt volna, ami volt, akkor a közelébe se mentem volna.
Egy kicsit visszatérve a húsvéti levélre: ön akkor arra a levelére kapott választ Orbán Viktortól. Utána nem történt semmi?
Semmi. A miniszterelnök egy pikírt megjegyzéssel zárta sorait, azt írta, hogy butaság volt megírnom a levelet. Ennyi.
Nem is kereste meg senki a Fidesz részéről? Csak azért kérdezem, mert Orbánnak fontosak a sportolók, pláne, ha olimpiai bajnokról van szó, ráadásul ön fideszes is volt.
Engem huszonhét év alatt egyetlen egyszer sem keresett meg senki a Fidesztől. Én a párt szürke szavazója voltam húsz éven át, ennek megfelelően is kezeltek. Vagyis sehogy. De most, hogy beszélünk erről, az is eszembe jut, hogy én tőlük még egy kitüntetést sem kaptam, semmit sem, pedig mégiscsak sikeres sportolói, illetve sportvezetői pályafutás áll mögöttem.
Pedig tényleg azt hittem, hogy Orbán azért is írt önnek levelet, mert ott akarta tartani a Fidesz-táborban…
Inkább azt hiszem, hogy szíven találtam őt. Igazságokat fogalmaztam meg.
Egyébként tagja volt a pártnak?
Nem, dehogy. Mint ahogy a Jobbiknak sem leszek a tagja. Már ha egyáltalán képviselő-jelölt leszek.
Miért, ez még bizonytalan?
Hétfőn este lesz még egy meghallgatás, már kettőn túl vagyok, és ha itt is elfogadnak engem, akkor válok jelöltté.
Három szűrön kell átmennie?
Igen, először a II. kerületin, utána a budapestin és most következik az országos.
Mit kérdeznek ezeken a fórumokon öntől?
Az életpályámról, többnyire.
A politikai véleményéről nem faggatják?
Nem nagyon. A legizgalmasabb – és ezt most idézőjelesen tessék érteni – kérdés az volt, amikor az egyik hallgató azt firtatta, hogy 1996-ban miért kért fel engem Kuncze Gábor a sporthivatal vezetésére? Illetve, hogy miért nem vállaltam, és ha már felkértek, milyen közöm volt az SZDSZ-hez?
Ha jól értem az is baj volt, hogy felkérték és az is, hogy nem vállalta el…
Minden baj…De én ezeken csak röhögök.
Egyébként tényleg: miért mondta vissza?
Mert
megkérdeztem Kunczétól, hogy ez politikai megbízás, vagy szakmai. És miután ő azt válaszolta, hogy politikai, nem vállaltam.
Én akkor még nem akartam politikai vonalon mozogni, ez az érdeklődésem a londoni olimpia után fogalmazódott meg bennem.
Ha ma újra írna az Orbánnak – hiszen azóta még egy nemzeti konzultációt futtatott végig az országon -, mi szerepelne a levelében?
Nagyjából ugyanazokat. Hogy elfogadhatatlan számomra, ha úgy kérdeznek, hogy lényegében le vannak írva a válaszok. Ezt a második kérdéscsoportot végképp nem értem, hiszen erről már egyszer szavaztunk. És annak kapcsán fogalmaztam meg, milyen, számomra elfogadhatatlan változásokon ment keresztül a Fidesz 2014 és 2017 között. Szóval a levél most is ugyanolyan aktuális, legfeljebb néhány dologgal kiegészíteném.
Mikkel?
Leírnám azt, ami a Fidesszel történt a huszonhét év alatt. Hogy liberálisból illiberálissá változott, demokratából diktátor lett, az isteni tízparancsolat betartásától annak megszegéséig, a korrekt politizálásból az inkorrekt politizálásig, az ország összetartásából, az ország megosztásáig, az összefogástól az ellenséggyártásig jutottak el. És továbbra is él az a nézet, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van. Ezzel a politikával válik Magyarország a seggnyalók országává.
Túl vagyunk már egy Rákosi-rendszeren, egy Kádár-rendszeren, az egypárt rendszeren, aztán most lényegében visszatértünk az egypárt rendszerre. Mára kijelenthetjük: nincs rendszerváltás.
És Jobbikkal ez megváltozik?
Én azért szavazok rájuk, mert még nem voltak hatalmon. Az, amit én az MSZP-re és a Fideszre el tudok mondani, elsősorban a korrupciót, ami engem hihetetlenül irritál, azt még rájuk nem mondhatom el. Márpedig az én szememben az a legbecstelenebb dolog, hogy ellopják azt a pénzt, amivel az ország állapotát javítani lehetne. Mit gondoljak arról a helyről, ahol egy szerencsétlen gázszerelőt fölépítenek milliárdossá? És ezt mindenki csak nézi, és nem tesznek ellene semmit… Ha te nem vagy ennek a hatalomnak a közelébe, akkor labdába sem tudsz rúgni. Ez nem maradhat így.
Ön el tudna képzelni együttműködést a baloldali pártokkal?
Nekem az MSZP-vel, azon belül is – most a 2010 előtti évekre utalok Gyurcsány Ferenccel volt és van gondom. Szerintem, amit ő a kormányzása alatt művelt, a hazugságok, amiket be is ismert, számomra megbocsáthatatlanok. Csalni, lopni, hazudni, az én értékrendemben ez nem megy. És, ha a Jobbik is ugyanezt fogja csinálni, akkor azt sem tudom vállalni.
Ne fogadjuk már el, hogy Magyarországon a politikusnak becstelennek és tolvajnak, hazugnak, csalónak kell lennie!
Lassan a magyar nép ezt elfogadja, mintha nem is lenne más út. Pedig az lenne a természetes, ha úgy gondolkodunk: ezt az országot lehet becsületesen is vezetni.
Hány éves most ön?
Hetvennégy.
És még mindig ilyen naiv?
Nem vagyok az. Csak hiszek az összefogás erejében. Azért vállalom most a feladatot, mert ezt az értékrendet szeretném hirdetni baloldalon, jobb oldalon, középen egyaránt.
De az is lehet, hogy ön most felállt a kezében a kardjával, csakhogy a túloldalon pisztollyal állnak önnel szemben.
Ez igaz. Erre fel vagyok készülve. Nem ez a fontos, az a fontos, hogy a leendő kormányok induljanak el egy jobb világ felé.
Nem értik egymást a nyugat- és kelet-európai társadalmak, ez az Európai Unióban is jelentkező problémák gyökere – ezt mondta a Független Hírügynökségnek Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának tudományos munkatársa. Beszélt arról is, hogy a lengyel és magyar kormány intézkedései között sok a hasonlóság, de különbségek is vannak, amelyek részben a vezetők eltérő gondolkodásából fakadnak. Szerinte az oroszokhoz való viszony jelenti a legnagyobb különbséget.
Mitrovits Miklós Fotó: FüHü
Egyre többen hasonlítják egymáshoz a lengyel és magyar kormány illiberális rendszerét. Valóban sok köztük a hasonlóság, vagy jóval több a különbség?
Onnan kezdeném ezt a történetet, hogy az EU hogyan látja ezt a régiót, és a régióból hogyan látják az EU-t, mert ebben alapvető feszültségek vannak. Nagyjából úgy nézett ki a rendszerváltás utáni viszony, mint egy tanár-diák kapcsolat. Sokszor használták is az éltanuló kifejezést azokra az országokra, amelyek éppen valamit jobban teljesítettek. Tehát ez sokszor nem egy egyenrangú partneri viszony. Az EU-csatlakozást lehet úgy tekinteni, ha maradunk ennél a hasonlatnál, hogy sikeresen letették a diákok az érettségit. Az EU is akceptálta, hogy a demokratikus intézmények kiépítése, a szabad piac bevezetése stb. minden országban lezajlott.
Ugyanakkor eltelt a csatlakozás óta bő tíz év, és mintha kezdenének arra ráeszmélni ezen társadalmak és az ezek által megválasztott jobboldali kormányok, mert nem az égből pottyannak ide ezek a kormányok, szóval kezdenek rájönni arra, hogy OK, csatlakoztunk az Európai Unióhoz, teljesítettünk egy csomó dolgot, viszont a várakozásaink, mondjuk az életszínvonal vagy a szabadságunk tekintetében mintha nem teljesülnének, és továbbra is megmarad egy függőségi rendszer. Tehát
az uniós csatlakozás sem jelentette azt, hogy végre partneri viszony van.
És nem csak a kommunikációban vagy egymás kezelésében jelentkezik ez, hanem a gazdasági függésben.
Tehát van egyfajta kiábrándultság a régióban?
Egyértelműen kimutatható, hogy van, amire persze rá lehet erősíteni: a különböző politikai pártok választást akarnak nyerni, és teljesen logikus, hogy ráerősítenek arra a hangulatra, amely eleve megvan a társadalomban. Ez Lengyelországban és Magyarországon nagyon hasonlóan alakult az elmúlt évtizedben.
Mondom ezt annak ellenére, hogy a lengyel gazdaság egészen más pályát jár be a rendszerváltás óta, mint a magyar, szignifikánsan nő, egyetlen évben sem csökkent, még a válság alatt sem. De amit a társadalom érzett ebből a jövedelemből, az kevés volt ahhoz, hogy elégedett legyen. A Polgári Platform bukásának egyik oka pont ez volt. Magyarországon más vezetett a Fidesz győzelméhez és a szocialisták bukásához, ezt ugye nem kell túlmagyarázni, gyakorlatilag Őszödig visszavezethető.
Szóval más a helyzet, de a hangulat hasonló volt a két országban, a 2010-es magyar és a 2015-ös lengyel választás előtt, az életszínvonalat tekintve. Látszik is, hogy mindkét győztes kormány osztogat, persze nem mindenkinek, hanem annak, amit ő nemzetnek tekint, vagyis a dolgozó, családos középosztálynak. Ezzel megpróbálják ezt a rossz hangulatot eliminálni.
Ezek szerint a két kormány célcsoportja nagyon hasonló?
Igen, ezt ki lehet jelenteni. Ahogy a PiS (a lengyel kormánypárt) célcsoportja a családdal rendelkező középosztálybeli emberek, a magyar kormány minden jóléti intézkedése is ezt a társadalmi csoportot célozza meg, miközben a többiek gyakorlatilag partvonalon kívül rekedtek.
Visszatérve még egy kicsit az előzőre: volt egy ilyen hangulat, meg egy másik, ami a szabadsággal függ össze. Ez azért fontos, mert
mindkét kormány valamilyen szabadságharcot vív az EU-val, vagy Brüsszellel szemben, akármennyire is absztraktul hangzik ez.
Én, kicsit történészként is, úgy látom, hogy valahol a rendszerváltásig vezethető ez vissza. Ugyanis létrejött egy szabad, szuverén Lengyelország, Magyarország, Csehország, Szlovákia, viszont a függőségi viszonyok nem szűntek meg, hanem áthelyeződtek: a szovjetektől való függés helyett egy erős, Nyugat-Európától való gazdasági függés alakult ki, a piacok megnyitásával, a nyugati tőke beáramlásával.
Másrészt ebben a régióban nem nagyon volt hagyománya a civil, az érdekvédelmi szférának, ugye 45 évig diktatúra volt itt, és előtte se nagyon voltak független államok a régióban, és ezt minden kormány úgy éli meg a rendszerváltás óta, hogy még meg sem szilárdítottuk a hatalmat, már itt vannak ezek a civilek, akik ellenzékként viselkednek. Ráadásul, mivel otthon nincs pénz, az állam nem ad nekik, ezért külföldről kapják a pénzeket. Ebben a kontextusban, ami mára kialakult mindkét országban, az egész odáig vezet, hogy a civilek is belekerülnek ebbe a szabadságharc-paradigmába, ők azok, akik „az EU előretolt csapataiként a kormány ellen dolgoznak”, „idegen érdekeket érvényesítenek”.
Ez a régió történelmi sajátosságaiból fakad, Nyugat-Európában a demokrácia több száz éves fejlődése során kialakult a fékek és ellensúlyok kényes rendszere, a különböző civil és érdekvédelmi szervezetekkel. Ebben a régióban ennek nem volt ideje, hogy kialakuljon.
Fotó: FüHü
Brüsszel szempontjából azt látom problémának, hogy
nem érzik át azt, hogy ebben a régióban van egy szabadságmítosz.
Ebben a régióban független, szuverén államok nem nagyon léteztek az elmúlt 200 évben, ’89 előtt, leszámítva a két világháború közötti rövid időszakot. Magyarország esetében visszamehetünk 1526-ig, a lengyeleknél 1772-ig, a cseheknél 1620-ig. A szabadsághoz való ragaszkodás, ami egyszer volt, és majd újra ki fogjuk vívni, az végigvonul a történelmen, az arra rárakódó mítoszokon, majd beleépül a nemzettudatba a 19. században, és máig létezik.
Brüsszelből erre kevésbé érzékenyek, hiszen nekik ez természetes. Fel se merül, hogy veszélyben van a francia, a német vagy a svéd nemzet. Nemzethalál víziók csak ebben a régióban vannak.
Ez beivódott a társadalmakba, tudat alatt hordozzák ezeket a gondolatokat, vevők arra, ha egy politikai erő ezeket eszközként használja, szavazatszerzésre.
Brüsszel azt nem érzi, hogy a szabadság illúzióját meg kell hagyni ennek a régiónak. Ezt nagyon jól csinálták a Habsburgok egy idő után. Idén úgyis 150 éves a kiegyezés, akkor a Habsburgok pont azt ismerték fel, hogy kell adni a magyaroknak valamiféle szabadságérzetet. És működött.
Most úgy érzem, hogy ezt nem hagyják Brüsszelben, sokszor dogmatikusan ragaszkodnak olyan elvekhez, amelyeknek nincs túl sok gyakorlati hasznuk, viszont ebben a régióban sokan úgy élik meg, hogy megint máshonnan diktálnak.
Például?
Emlékezhetünk a kezdetekre, amikor az EU-csatlakozás zajlott, és különböző olyan szabályozásokat kellett átvenni, amelyeknek nem sok értelme volt. Például ki árusíthat mákos gubát, hogy lehet elnevezni egy sajtot, a lengyeleknél a vodka területén voltak ilyen viták, Magyarországon meg ugye a pálinkafőzésből lehetett nemzeti szabadságharcot kreálni. Ezek azt az érzetet keltették, hogy mindent megszabnak Nyugatról és nem foglalkoznak a mi hagyományainkkal.
Aztán persze jöttek politikai ügyek, most ugye a belpolitikai rendszer átalakítása zajlik ezekben az országokban, az EU meg sokszor dogmatikusan ragaszkodik az előre tett kinyilatkoztatásokhoz. Gondolok itt arra például, ami szerintem a legjobban visszaütött: annak ellenére elindították az egyik legsúlyosabb EU-s eljárást Lengyelországgal szemben, hogy az államfő a három vitatott bírósági törvényből kettőt megvétózott.
Ez annyira visszaütött, hogy az elnök is visszahátrált, szinte szó szerint ugyanazt a törvényt fogják elfogadni a szejmben, és az államfő se fogja megvétózni. Ehelyett lehetett volna esetleg tárgyalni, terelgetni őket abba az irányba, hogy a jogállami eszmékkel jobban összhangban lévő törvényt fogadjanak el.
Ilyenekre gondolok, amikor azt mondom, hogy nem kell mindent íróasztal mellől kinyilatkoztatni, és azt az utolsó betűig számonkérni.
Az Európai Unió ugye alapvetően egy értékközösségre épül, arra, hogy azok az országok lehetnek a tagjai, amelyek elfogadják a demokráciát, mint alapelvet, és ha azt látják Brüsszelben, hogy valaki ez ellen próbál tenni valamit, akkor nekik valamit lépni kell. Kérdés, hogy vannak-e erre eszközeik – most ezen a hetes cikkelyen kívül nem nagyon van más. Mit tehetnek, ha a tárgyalások nem hatásosak?
Kérdés, hogy milyen értékközösség az Európai Unió. Amit te mondasz, azok politikai értékek. Amikor az európai alkotmányozás folyt, akkor az új tagállamok, Lengyelországgal az élen, szerették volna elérni, hogy identitástartalma is legyen, például, hogy az elején utaljon a zsidó-keresztény gyökerekre.
De olyan értékközösséget nem akartak a magországok döntéshozói megteremteni, ami túlmegy a politikai értékközösségen, tehát mondjuk, hogy ragaszkodunk a hatalommegosztáshoz klasszikus elvéhez, a bírói függetlenséghez, a fékek-ellensúlyok rendszeréhez stb. Nem értették meg, hogy ez kevés.
Pedig ez már a nyolcvanas években is felmerült. Akkor az egyik leghíresebb esszé volt Milan Kundera Közép-Európa tragédiája című esszéje, amit 1983-ban írt. Pont azt veti fel, hogy nem érzi Nyugat-Európában, hogy ez egy értékközösség lenne, hogy fontosak lennének a hagyományos értékek.
Átalakult Nyugat-Európa, pont akkor, amikor Kelet-Európa nem volt ennek a része.
Kundera szerint a régiónk legnagyobb tragédiája nem a Szovjetunió, hanem az a Nyugat-Európa, ami már elfeledkezett Európa keleti részéről, és ott, a szovjet elnyomás alatt, a kelet-európai nemzetek fontosabbnak tartják azokat az értékeket, amik nyugaton már nem fontosak.
Fotó: FüHü
Csak azért beszéltem erről hosszabban, mert a napokban több magyar és lengyel politikus szájából is hasonló érvelés hangzott el. „Azok nem európai értékek, ha meg akarjuk őrizni a homogén nemzetállamunkat?” – ilyeneket szoktak ugye mondani. Tehát olyan kicsit, mintha 50-100 évvel ezelőtti érveléstechnikát alkalmaznának az itteni politikusok,
mintha a két világ teljesen elbeszélne egymás mellett,
mert nyugaton már teljesen más világ van. Ott már adottságnak veszik a multietnikus világot, ebbe születnek bele.
Kérdés, hogy ez egy feloldhatatlan ellentét-e. Én nem tudom a választ. Pedig a jövő szempontjából kardinális kérdés, hogy ki mit tekint európai értéknek és ki milyen Európát szeretne, lesz-e egységes Európa, vagy véglegesen ketté fog szakadni.
Szóval ott látod a problémát, hogy az elmúlt évtizedekben annyira elvált a két régió fejlődése, hogy gyakorlatilag nem is értik egymást?
Igen, két nyelvet beszélünk, teljesen más a társadalom, az ebből kinövő politikai elit más nyelvet használ, máshogy szocializálódott, más értékrendszer mellett vált felnőtté.
Ebben a régióban sokkal fontosabbak a történelmi hagyományokra való hivatkozások. Csak egy példa: emlékezetpolitika gyakorlatilag csak Kelet-Közép-Európában van. Persze, Nyugat-Európában is vannak nagy események, voltak konfliktusok, de ezeket ők feloldották, hol jól, hol rosszabbul, hol kőkemény szembenézéssel, hol máshogy. Nyilván volt rá idejük, meg ezeket a vitákat konjunktúra idején tudták lefolytatni, itt meg a rendszerváltás után kellett ezekkel foglalkozni.
De ez igaz a régió minden országára, minden politikusára? Néhány hete egy varsói háttérbeszélgetésen pont azt mondták nekem, hogy az Európai Unióban azt látják, hogy a legnagyobb különbség Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski között az, hogy Orbán érti az európai rendszer működését, ezért lehet vele tárgyalni, tudja, meddig mehet el és mikor kell visszakoznia, Kaczynskiről meg azt mondják, hogy ő egyáltalán nem is érti ezt a világot.
Én eddig a nagy képet próbáltam felvázolni, hogy mi a társadalmi hangulat, mire próbálnak rájátszani belpolitikai célokból a nemzeti-konzervatív erők. Amire ez a kérdés vonatkozik, az már konkrét személyekről szól. Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski között van egy nemzedéknyi különbség: Kaczynski ’49-ben született, jóval idősebb, más közegben szocializálódott, és egészen más személyiség, mint Orbán Viktor.
Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski Fotó: MTI/EPA/Pawel Supernak
Ebből adódik az az alapvető különbség, amire te is utalsz, hogy Orbán Viktor egy pragmatikus, gyakran célvezérelt politikus, aki az elveit, az ideológiát háttérbe tudja szorítani egy általa jónak tartott cél elérése érdekében. És valóban érti a nemzetközi politikát, miközben Jaroslaw Kaczynski személyiségéből és szocializációjából fakadóan is, sokkal inkább ideológia-vezérelt, kevésbé pragmatikus, és nem is akarja érteni, hogy mi történik a számára teljesen idegen világban. Nem véletlenül nem akart ő miniszterelnök lenni, nem akart hetente Brüsszelbe utazni különböző tárgyalásokra, nyelveket sem beszél, míg Orbán Viktor tud angolul kommunikálni.
Jaroslaw Kaczynski nehezen tud az ideológiából engedni, ha képletesen akarnám a különbséget mutatni, azt mondhatnám, hogy
Orbán Viktor tolja a falat, kicsit mindig túltolja, majd, ha az EU-ból kicsit visszatolják, akkor neki az is rendben van, mert még mindig előrébb van, mint ahonnan elindult. Jaroslaw Kaczynski ezt a falat betöri, majd másnap, amikor visszaépítik, újra betöri.
Ő nem tartozik a taktikus politikusok közé.
Az is óriási különbség, hogy Orbán Viktornak soha nem jutott eszébe kilépni az Európai Néppártból. Pontosan tudja, hogy neki ez egy védőernyő. Jaroslaw Kaczynskiék az első vitánál kiléptek. Mondjuk azóta lehet, hogy százszor megbánta. Ez kiválóan mutatja a két politikus közti különbséget a stratégiai gondolkodásban.
A bírósági törvény az egyik, ami miatt nagyon kritizálja az EU Lengyelországot, emiatt indult el az eljárás, emellett milyen olyan ügyek, folyamatok vannak, amelyeket párhuzamba lehet állítani Magyarországgal?
Látszólag hasonlóak az ügyek a két államban, főleg, ha Brüsszelből nézzük: a bíróságok, az Alkotmánybíróság átalakítása, a média átalakítása, a civilekkel való rossz viszony… Azt lehetne mondani, hogy a lengyelek követik a magyarokat. De vannak különbségek, amelyek egyrészt azon alapulnak, hogy a két társadalom fejlődésében is vannak alapvető különbségek, másrészt a két vezető között is.
Magyarországon is átalakították a bíróságokat, úgy, hogy a kormánynak megfelelő legyen, így lehet eufemisztikusan megfogalmazni. Mégse keltett ez akkora vihart Brüsszelben, mint amit most láthatunk a lengyel bírósági törvény kapcsán. Azért nem, mert a lengyelek direkt, látványos, radikális átalakításba kezdtek, azonnal szembetűnő volt, hogy itt a hatalmi ágak megosztásának elve kőkeményen megsérül, és a független bíróságok léte veszélyben van. Magyarországon ezt taktikusabban, hosszabb idő alatt bonyolították le.
Tehát ez is olyan volt, hogy az egyik országban tolták a falat, a másikon keresztülrohantak rajta?
Így van. És most még egyszer keresztülrohannak rajta.
Más kérdés, hogy az érvelés eltér a két állam között. Magyarországon soha nem hallottam olyan érvelést, hogy azért kell ezt meghozni, mert a bírók kivonták magukat az ügynöktörvény alól. Lengyelországban Jaroslaw Kaczynskinek ez hosszú idő óta állandó témája. Az más kérdés, hogy 2017-ben ez az érv sokat veszített az erejéből, hiszen 27 évvel vagyunk a rendszerváltás után, de ő ragaszkodik az elveihez. Ha nem sikerült 2005-ben, akkor majd 2017-ben. Ha most se sikerül, és még él majd, akkor lehet, hogy 2028-ban szeretné ezt megtenni. Ő egy ilyen politikus.
Tehát vannak különbségek, hogy mit miért csinálnak, de a végeredmény nagyon hasonló, hiszen a kormány irányítása alá kerülő bíróságokról van szó, igaz, Lengyelországban sokkal direktebb módon. Ebből a szempontból teljesen jogos az Európai Unió felháborodása és a szankcióinak is megvan az alapja. Csak szerintem, ha már az államfő vétózott, akkor tárgyalni kellett volna és kihasználni, hogy vannak Lengyelországban olyan politikusok is, akikkel lehet tárgyalni.
A másik ügy, a média átalakítása, az még jobban hasonlít,
a két kormány szinte ugyanolyan recept alapján dolgozik.
A lengyel közszolgálati tévék műsoraiban ez most már tetten is érhető.
Vagyis ott is a kormány álláspontját visszhangozza a közszolgálati média?
A lengyel közszolgálati tévé egy az egyben a kormány szócsöve lett, ahogy ez Magyarországon is így van. Ott ellenzéki politikusok, ellenzéki hangok nem jelennek meg, ugyanígy van egy állami hírtévé, mint amilyen az M1, a TVP Info. Nagyon hasonló koncepció alapján működik, egy magyart se lepne meg, ha belenézne.
Hasonlóan összevonták a rádió, a televízió és a hírügynökségek szervezetét, és van arra törekvés, hogy kiszorítsák azokat a nagy külföldi cégeket, amelyek jelen vannak még a lengyel médiapiacon.
Tehát lehet azt mondani, hogy ez magyar mintára történik, azzal a nagy különbséggel, hogy Lengyelország sokkal heterogénabb, és sokkal erősebb az ellenzéki sajtó, mind anyagilag, mind társadalmi bázisát tekintve. A Gazeta Wyborcza még mindig a legnagyobb napilap az országban, nagyon nehéz elképzelni, hogy olyan helyzetbe kerüljön, mint amilyenbe a Népszabadság került Magyarországon.
Tüntetés Lengyelországban a bírósági reform ellen Fotó: MTI/EPA/Jakub Kaczmarczyk
Ugyanakkor ezt az egész átalakítást, ami a bíróságokat és a médiát érinti, szintén bele lehet illeszteni a szabadságharc paradigmába. Hiszen arról van szó, hogy a korábbi ítélkező és véleményformáló elittől szeretnének megszabadulni. Azoktól, akik a korábbi liberális demokrácia kiépítői és működtetői voltak, akik az EU-val való viszonyban elfogadták a tanár-diák függőségi viszonyt. Jaroslaw Kaczynski már 2005-ben megfogalmazta, hogy a jelenlegi III. Köztársaságot fel kell váltani a IV. Köztársasággal, Orbán Viktor pedig 2010-ben mondott olyanokat, hogy le kell zárni a rendszerváltás zavaros időszakát.
A kormánypárti, a kormány ellenőrzése alatt álló média ott is ugyanúgy terjeszt álhíreket, propagandaoldalakról származó információkat, mint Magyarországon?
Volt már rá példa, fel is kapta az internet, de ez kevésbé jellemző. Annál is inkább, mert a lengyel közszolgálati csatorna és
a lengyel kormány az orosz politikáját tekintve homlokegyenest ellenkezőjét csinálja, mint a magyar.
Óriási erőfeszítéseket tesznek mindenféle, Oroszországból érkező tevékenységgel szemben, gondolok itt a titkosszolgálati tevékenységre, vagy az álhírek terjesztésére.
Ez ellen keményen fellépnek, úgyhogy álhíreket ritkábban kap fel a média, és az is inkább a véletlen számlájára írható.
Ha már szóba kerültek az oroszok: a lengyeleknek Oroszország nagyon komoly történelmi ellenfele, ez a mostani politikában hogy jelenik meg?
A lengyel kormány ebben nagyon határozott és konzekvens álláspontot képvisel, ráadásul ugyanazt, amit a korábbi kormányok is.
Elsődleges céljuk az orosz érdekek feltartóztatása és visszaszorítása, másfelől az Oroszországtól való energiafüggetlenség kialakítása.
A mostani kormány egyik legnagyobb külpolitikai sikere a tavaly nyári varsói NATO-csúcs, ahol elfogadták, hogy újraindítják a rakétavédelmi programot. Az energiafüggetlenség terén is nagy lépést tettek előre, hiszen felépítették a swinoujscie-i cseppfolyósgáz-terminált, amelyet majd össze kell kötni a Krk szigetén épülővel, és ebbe amerikai cseppfolyós gáz érkezik majd a közeljövőben. Pont a napokban publikálták az amerikai cseppfolyós gáz árait, a szakértők egyetértenek abban, hogy ezek bőven versenyképesek a Gazprommal szemben.
A lengyelek azt mondják, hogy ők elnézik a magyar kormány orosz kapcsolatait, elfogadják, hogy jelenleg Magyarországnak nincs más alternatívája, mint hogy onnan lássa el magát energiával. Az üzleti kapcsolaton túli barátkozás viszont már nem tetszik nekik, a lengyel kormány a legmagasabb szinten is el szokta mondani, hogy ha üzleti kapcsolatot ápolunk az oroszokkal, mindig résen kell lenni, mert ők ezeket általában politikai célokra használják fel.
Azt is a magyar kormány tudtára adta már a lengyel kormány, hogy ez egészen addig tud működni, amíg nincs valós alternatíva az energiaellátásra. Amint lesz, és a magyar kormány még mindig az oroszoktól veszi az energiát, akkor
ez problémákat okozhat a két ország kapcsolatában.
Ez elég egyértelmű üzenet.
Ez nagyon erősen összefügg a visegrádi négyek együttműködésével is, rávilágít arra, hogy stratégiai kérdésekben nem tudunk konszenzusra jutni. Minden állam másra akarja felhasználni: a magyarok a migrációs ügy napirenden tartására, a lengyelek az oroszoktól való energiafüggetlenség kialakítására.
Mi a helyzet a másik nagy szomszéddal, Németországgal, ami szintén hagyományos történelmi ellenfélnek számít Lengyelországban?
Németország kapcsán a lengyel politika, még ha kimondatlanul is, a Józef Pilsudski-féle vonalat viszi. Amikor nem volt Lengyelország, 1918-ig, két nagy koncepció volt, hogy ki mellé kell állni, kit kell inkább legyőzni: az oroszokat vagy a németeket. Pilsudski képviselte azt a nézetet, hogy az oroszok jelentik a nagyobb veszélyt.
Fotó: FüHü
Ezzel szemben volt egy másik nézet is, Roman Dmowskié, aki az oroszok oldalára állt, és azt mondta, a lengyelekre nagyobb veszélyt jelent a németesítés. Pilsudski nézete győzött, gyakorlatilag ez él azóta is. Az elmúlt évtizedekben a németekkel az úgynevezett megbékélés létrejött, sok területen látványos eredményeket értek el, ehhez képest mondjuk visszalépés a jelenlegi lengyel kormány sokszor németellenes retorikája.
A németeket a lengyelek sokszor vetélytársnak kezelik, főleg a gazdaságban. Jaroslaw Kaczynski többször is tett a német tőkére negatív megjegyzést. De nem tartják őket ellenségnek.
Magyarország ebből a szempontból eltér. A 19. század folyamán mi egyszer találkoztunk az oroszokkal, amikor 1849-ben segítettek leverni a szabadságharcot. A lengyel lakosság nagy része ebben az időszakban a cári birodalom fennhatósága alatt élt. Éltek a Habsburg-monarchiában és Poroszországban is, de a többség orosz uralom alatt volt, elvesztette autonómiáját, cirill betűkre tértek át, nagyfokú oroszosítás kezdődött, a felkelőket Szibériába vitték.
A magyar nemzetnek ilyen tapasztalata nem volt.
A lengyelek nemzettudatában egészen más az oroszoktól való félelem szerepe.
A magyarok a második világháború után még ugye ’56-ban találkoztak a szovjetekkel, ez is viszonylag rövid periódus volt, bár nagyon súlyos és véres. Érdemes arra is figyelni, hogy bár itt volt a szovjet hadsereg, de Kádárék nagyon ügyeltek arra, hogy ne legyenek láthatóak, erre kérte is őket.
A német kultúrához és politikához pedig a magyaroknak számos kapcsolódási pontja van, a lengyelek meg is szokták jegyezni, hogy a magyarok azért vannak mindig jóban a németekkel, mert a közös múlt, a Habsburg Birodalom sokkal jobban beágyazta a magyarokat a germán kultúrába, mint a lengyeleket.
Nagyon egyszerűen azt lehet mondani: mi mind a kettőtől, a németektől és az oroszoktól kevésbé félünk, míg a lengyelek az egyiktől nagyon, a másikat meg inkább versenytársnak tekintik.
Mi a helyzet a lengyel kormány szélsőjobboldalhoz való viszonyával? Nemrég volt ugye egy hatvanezres tüntetés, ahol nagy számban feltűntek szélsőjobboldali jelképek és szlogenek, pár nappal ezelőtt meg arra volt példa, hogy lengyel európai parlamenti képviselőket szimbolikusan felakasztottak. Hogy áll a kormány az ilyen jelenségekhez, mennyire tűri vagy támogatja ezeket?
November 11. nemzeti ünnep, 1918-ban ezen a napon kiáltották ki a független Lengyelországot, a szocialista rendszerben ez az ellenzék ünnepe volt, ’90 óta viszont piros betűs állami ünnep, a Függetlenség Napja. A szélsőjobboldal jó tíz éve megemlékezik erről, felvonulásokat szerveznek.
Ezek radikális jobboldali fiatalok, sokszor futballszurkolók, ennek köszönhető a rengeteg pirotechnika a felvonulásokon. Nagyjából hasonló, 60-100 ezer közötti létszámot mindig fel tudtak mutatni, de a Tusk-kormány alatt ezeket évről évre szétverte a rendőrség. Mindig volt valami ok rá. Ilyenkor mindig lángokban állt Varsó, olyan képsorok voltak a tévében, mint amiket 2006 őszén láthattunk Budapesten.
Az utóbbi időben erre már nem került sor, mostanában a nemzeti stadionhoz vonulnak, ott van egy nagy tér. Hogy ehhez mi köze van a kormánynak, azt nehéz kimutatni. Két csoport a főszervező, az Összlengyel Ifjúság és Nemzeti Radikális Tábor, amely zászlója a harmincas évek fasiszta mozgalmait idézi. Ők a két háború közötti Nemzeti Demokraták hagyományait ápolják. Ők soha nem voltak hatalmon, a két háború között sem, illetve a rendszerváltás után sem, esetleg azt leszámítva, hogy ide lehet sorolni a Lengyel Családok Ligáját, amely Kaczynskiékkal másfél évig kisebbségben kormányzott, aztán kiestek a szejmből.
Ez a nagyon radikális jobboldal nem tud bejutni a parlamentbe se, de az is igaz, hogy a PiS-kormány nem húz egy egyértelmű, határozott vonalak maguk közé és az ilyen szervezetek közé. Ellenben a Fidesszel, amely mindig jobbra zárt, arra törekedett, hogy magát középre állítsa, szélsőséges jobboldali és szélsőséges baloldali pártokról szeretnek beszélni, ahol ők vannak középen. Kaczynskiék nem ezt követték,
gyakorlatilag nincs tőlük jobbra komoly párt.
Viszont pont most, a tüntetés miatt, rákényszerült arra a PiS, hogy komolyan elhatárolódjon a szélsőjobboldali, homofób, rasszista megnyilvánulásoktól. Mivel a Nyugat ezt most valamiért felkapta, nyilván nem függetlenül attól, hogy most a lengyel kormány tevékenységét nagyítóval nézik, amúgy ugyanezek, ugyanilyen jelszavakkal vonultak fel évekkel ezelőtt, most érezték szükségét, hogy el kell határolódni.
A mostani tendenciákat nézve várható-e, hogy a magyar és a lengyel kormány szorosabbra fűzi a szövetségét, egyfajta Unión belüli ellenzéki tömböt kialakítva, bevonva esetleg más országokat, vagy az eltérő érdekek túl erősek ahhoz, hogy szorosabban együttműködjenek?
Pro és kontra is tudok egy erős forgatókönyvet mondani. Ha az Európai Unióban úgy döntenek, hogy a két, eljárás alatt álló országtól megvonják azt a jogot, hogy vétózzanak egymás érdekében, az szerintem oda vezet, hogy még keményebb összefonódás lesz, ráadásul ad egy olyan érvet a két kormány kezébe, ami nemkívánatos. Hiszen, ha már az eljárás kezdetén elvesznek egy jogot, az olyan, mintha az ártatlanság vélelme nem állna fenn.
Ez újabb érvet adna, hogy még inkább kifele forduljanak az EU-ból, és azt hiszem, hogy erre még társadalmi támogatottságot is tudnának a jelenlegi médiatúlsúlyukkal szerezni.
Ez akár oda is vezethet, hogy ki akarjanak lépni az EU-ból?
Ilyen messzire nem mennék, de azt el tudom képzelni, hogy
ha az Európai Uniónak fontos, hogy ne veszítsen több tagot, akkor az EU is engedni kényszerül.
Ha nem fontos ez Brüsszelnek, akkor minden elképzelhető.
A másik forgatókönyv, ami a két ország közti feszültséget növelné, az az oroszokhoz való viszony. Láthatólag a lengyelek szeretnék felgyorsítani az energiadiverzifikációt, és nem csak amerikai cseppfolyós gáz érkezik majd, olyan céllal is, hogy az egész régiót ellássa, hanem a norvég vezeték építését is sürgetik.
Ha lesz alternatívája a régiónak nem orosz energiát venni, miközben a magyar kormány orosz hitelből atomerőművet épít és orosz gázt vásárol, akkor ez, ha nem kompromisszumkész a két fél, szakításhoz, vagy hűvösebb viszonyhoz vezethet. Ez nem lenne jó se a lengyeleknek, se a magyaroknak, se a két ország gazdaságának, se az önérzetének. De nem lenne kívánatos egész Közép-Európának sem.
A populista magyar miniszterelnök az Európai Unió csúcstalálkozói előtt az Európai Néppárt vezetőivel egyeztet, de miért áll fenn még mindig ez a helyzet? – tette fel a szónoki kérdést Mark Rutte holland miniszterelnök.
A politikus az Európai Parlament liberális pártcsoportosulása, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) tanácskozásán szólalt fel, ahol a téma Európa jövője volt. Mark Rutte, aki nehéz választási harcban győzte le szélsőjobboldali populista ellenfelét – akit egyébként Magyarországon a kormánypárti sajtó nagy rokonszenvvel kísért – elítélte Orbán Viktort, amiért szembenáll Brüsszelel, és ezt teszi meg politikai kampányának alapjává.
A holland miniszterelnök arról beszélt, hogy
félti a populizmustól Európa jövőjét,
hiszen az nemcsak Hollandiában vagy Magyarországon, de sok más tagállamban is megmutatkozik.
A tanácskozáson felszólalt Christian Lindner is, a német szabaddemokrata párt, az FDP vezetője is, és cáfolta, hogy pártja euroszkeptikus álláspontra helyezkedni. (Az FDP volt az a párt, amely megfúrta a Jamaica-koaliciót Németországban). Lindner, aki a német Macronnak is neveznek, hangsúlyozta, hogy nem euroszkeptikus, de ragaszkodik ahhoz, hogy minden tagállam tegye rendbe a pénzügyeit, és csak utána szóljon bele az Európai Unió ügyeibe.
Ez kevéssé leplezett bírálat volt Emmanuel Macron francia elnök reformterveivel szemben is, aki szorosabb integrációt akar az eurozónában, közös költségvetéssel és közös pénzügyminiszterrel. Németországban csak félszívvel támogatják a reformot, mert nem akarják felvállalni Franciaország és néhány más tagállam hatalmas államadósságát, és az ebből adódó problémákat.
Mark Rutte holland miniszterelnök is bírálta Macron elképzeléseit, szerinte a szorosabb integráció nem megoldás a problémákra. „Ne prédikáljunk, mert azzal csak rontunk a dolgon. Brüsszel arra való, hogy azokat a problémákat, melyeket a tagállamok maguk nem tudnak megoldani, azt közösen tegyék meg. Az EU nem helyettesítheti a nemzetállamokat”- mondta Mark Rutte holland kormányfő, aki a Liberálisok és Demokraták Európáért tanácskozáson szólalt fel Amszterdamban.
Orbán Viktor el akarja távolítani, ki akarja irtani őket – ezt mondta legújabb videóüzenetében Soros György, aki arról is beszélt, hogy szerinte a rendszer most jobban elnyomja az embereket, mint az orosz megszállás idején.
Múltkori közleménye és az RTL Klubnak küldött videója után újból üzent Magyarországnak Soros György. Az Amerikában élő magyar származású milliárdos, aki a kormányzati támadások fő célpontja, tájékoztató kampányt indít, ennek részeként tett közzé három videót a Nyílt Társadalom Alapítvány.
A videón Soros György beszél arról az időszakról, amikor megismerte Orbán Viktort, ahogy fogalmaz:
„az alapítvány segítette a Fideszt, hogy létrejöjjön.”
Megemlíti az Orbánnak adott oxfordi ösztöndíjat is, aki „nem sok időt töltött ott, nagyon el volt foglalva a magyarországi belpolitikával”. Azt mondja: hosszú ideig voltak kapcsolatban, de mostanában nem találkoztak,
„kerültem, vagy ő került engem, és a kapcsolatunk megromlott, mert ő megromlott.”
Soros György szerint régen Orbán egyike volt azoknak, akik segítették a demokrácia létrejöttét, de megváltozott, „átalakította a demokráciát egy demokrataellenes rendszerre”. Azt mondta:
„Egy maffiaországot teremtett, maffiarendszert.”
Soros arról beszélt, hogy a vezetők arra használják pozíciójukat, hogy hatalomban tartsák magukat és személyesen meggazdagodjanak. Szerinte elvi különbségek vannak közte és Orbán között, amiket nem lehet áthidalni, mert Orbán szempontjából ő ellenség. Azt mondta: neki személyes ellentéte nincs Orbánnal, a rendszerét ellenzi.
„Ő minket ellenfélnek tekint, és el akar távolítani Magyarországról. Ki akar minket irtani.”
Soros György ezt az üldözést azok érzik, akik Magyarországon vannak, mert őt magát nem tudja elérni. Ő úgy érzi:
„most a rendszer jobban elnyomja az embereket, mint az orosz megszállás alatt.”
Soros György nagyon büszke a CEU-ra, ami világsiker, „és Orbán elkerget minket onnan”. Azt mondta: ha kell, száműzetésben is fenn fogja tartani az egyetemet, és „amikor az Orbán eltűnik”, az egyetem akkor is ott lesz.
Egy másik videóban pedig arról beszél, hogy az alapítvány ’84 óta működik, de most a legnehezebb a helyzetük, a mostani kormánnyal tudnak a legnehezebben együttműködni. Beszél arról is,
mennyi támogatást adott az országnak,
kiemeli például az iskolatej-akciót, a vörösiszap-katasztrófa után adott pénzt, és azt is, hogy fénymásolókkal támogatta az akkori ellenzéket.
A harmadik videóban Soros György a magyarországi gyerekkoráról mesél.
Ebben többek között azt mondja, apja példája, az, hogy mennyi embernek segített, vezette az alapítványának létrehozásához. Az országban zajló változásokról is beszél, amelyek most szerinte kevésbé jók – például, hogy Orbán Viktor a Várban „csinál magának egy palotát”.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
