„Ilyen mértékű, ennyi közpénzt felemésztő destruktív EU-ellenes kampányt egyik kormány sem folytatott. Ez példa nélküli Európában” – szögezi la a Független Hírügynökségnek adott intejújában Zgut Edit, a Political Capital külpolitikai szakértője. „A külpolitikai üzenetek egy a szélsőjobboldali szereplők retorikájával megegyező narratíva, amely a migráció biztonságiasító keretezésén, a civilizációk harcán és összeesküvés-elméletekre épülő világmagyarázaton alapszik, célja a társadalom polarizációja és a saját táborának mobilizálása a félelemkeltés erejével” – fejti ki, hozzátéve: egyrészt hatalomtechnikai szempontból van szüksége még mindig a Fideszre az Európai Néppártnak, másrészt van egy gazdasági szempont is , amiért az egyre szaporodó és élesedő bíráltok ellenére a nyugat – az élén az Európai Unióval – nem lép fel Orbánék ellen: például az, hogy az uniós támogatások mellett a német autóipar az Orbán-rezsim legfőbb finanszírozója. De egyre gyakrabban merül fel az uniós támogatások feltételhez kötése, ami jogilag ugyan nehezen kivitelezhető, de egy általános, mindenkire érvényes és az EU-költségvetés minden elemére kiterjedő szabály kidolgozása célravezető lehet – mondja a szakértő.
A külkapcsolatok alakulása egy ország létének nagyon erős befolyásoló tényezője, bár persze a választásokat – közvetlenül legalábbis – nem képes eldönteni. De vajon befolyásolni képes-e? A választókat befolyásoló tényezők sorában hol foglal helyet?
Kicsit távolabbról kezdeném: irányadó lehet az Ipsos-Mori Társadalomkutatási Intézet 27 tagállamra kiterjedő felmérése, miszerint Magyarországon elsősorban az egészségügy, a korrupció és a társadalmi egyenlőtlenség érdekli a választópolgárokat, és csak 3 százalékot kapott a kormánypropaganda keretében a csapból is folyó migráció rendszerszintű fenyegetettség problémája. Hódmezővásárhely részben azt bizonyította, hogy a csúcsra járatott hisztériakeltés ellentétes hatást is ki tud váltani. Ugyanerre a narratívára lettek felhúzva a külpolitikai üzenetek is.
A kormány a nemzetállami szuverenitás megvédésének és a bevándorlás feltartóztatásának kettős pillérére építi a legitimitását, miközben egy „háromfejű sárkánnyal hadakozik:
az EU-val, Soros Györggyel, és a migrációval. Ez egészült ki az utolsó percben a ENSZ-szel.
Ez utóbbi beemelése a kampányba talán kétségbeesett kísérletnek tűnik a feszültség fokozására, a harci kedv fenntartására. Ön szerint még ezzel is be lehet etetni a magyar társadalmat?
Ennek a hatékonysága erősen kétséges, de legalábbis kétesélyes. Az ENSZ-ellenes plakátok egyben kijelölték Fidesz Nyugat-ellenes politikájának spektrumát, az unió kereteit túllépve multilaterális szintre emelte a mainstream-elleni lázadást. Kevésbé érdekli, hogy egy nem kötelező érvényű ajánlás-tervezet kapcsán plakátolta tele az országot, csak az számít, hogy elhitesse a szavazóival: újabb frontot nyitott a külső beavatkozással szemben.
Erre azért volt szükség, mert a migránsellenes propaganda már nem érte el a kívánt hiszterizáló hatást?
Igen, és a rendszer természetéből adódóan nem lehet meghátrálni, Hódmezővásárhely után sem halkult a sorosozás és a migránsozás csúcsra járatása. Ez egy a szélsőjobboldali szereplők retorikájával megegyező narratíva, amely a migráció biztonságiasító keretezésén, a civilizációk harcán és összeesküvés elméletekre épülő világmagyarázaton alapszik, célja a társadalom polarizációja és a saját táborának mobilizálása a félelemkeltés erejével.
A legtöbb külpolitikai jellegű kérdés erre a láncra fűzhető fel a kampányüzenetek szintjén.
A Fidesz stratégiája, hogy egy kiterjesztett összeesküvés-elméletbe ágyazza a Nyugattal fennálló vitás ügyeket: azt próbálja elhitetni a szavazóival, hogy Magyarországot csak a menekültügyben elfoglalt eltérő álláspontja miatt érik bírálatok a jogállamiság leépítése, a rendszerszintű korrupció és a szabadságjogok szűkítése kapcsán.
De ennek ellenére sikeres, nem?
A Fidesz stratégiája annyiban mindenképpen sikeresnek mondható, hogy Brüsszelben még mindig nem mondták ki, hogy a jogállamiságot rendszerszinten fenyegeti a magyar kormány. Mindemellett az az Európai Néppárton belüli a növekvő frusztráció és elégedetlenség ellenére sincs kézzelfogható jele annak, hogy ki akarnának hátrálni a Fidesz mögül. Manfred Weber, a Néppárt főtitkára épp most állt ki megint a magyar miniszterelnök mellett, elismerve a migráció feltartóztatására hozott magyar intézkedések helyességét, azt hangsúlyozva, hogy Orbán Viktor „élénkíti az európai politikai vitákat”.
Vagyis egyelőre azt látjuk, hogy az unió inkább eltűri az orbáni illiberális hibrid rezsimet.
Gondolom, mindennek mélyen húzódó érdek-alapú okai vannak…
Egyrészt van egy hatalomtechnikai szempont: a Néppárt számára fontos az a 12 szavazat, amely ezt a pártcsaládot erősíti, s nem egy másikat. Nemrég Michael Gahler a CDU néppárti képviselője a magyar kormány Ukrajnával szembeni fellépése kapcsán nevezte „Putyin pincsijének” Orbánt, de rögtön hozzátette, reméli, hogy a Fidesz a Néppárt soraiban marad. Másrészt a gazdasági érdekek is sokat nyomnak a latba: az Orbán-kormány például nagyon jó kapcsolatokat ápol a német ipar szereplőivel, akik elsősorban a gazdasági-politikai stabilitásban érdekeltek.
Az uniós támogatások mellett a német autóipar az Orbán-rezsim legfőbb finanszírozója.
Van azonban némi ellentmondás – legalábbis látszólagos: miközben a magyar kormány Európa-ellenes jelszavakkal operál – „Állítsuk meg Brüsszelt!” – , a magyarok maradnak Unió- és integrációpártiak. Tehát a kampány ilyen szempontból nem sikeres, Orbánék mégis ragaszkodnak hozzá. Ez hogyan lehetséges, hiszen Orbánról azt tényleg el lehet mondani, hogy pragmatikusan politizál.
A magyar társadalom nagymértékben EU-párti, de ettől még érzékelhető a kormányzati propaganda hatása, ezt igazolta a Medián tavaly őszi mérése. Eszerint a lakosság első helyen a migrációt, Soros Györgyöt és külföldről támogatott civil szervezeteket nevezte meg külső fenyegető tényezőként, sorban utána az Európai Unió jött és csak ezt követően Oroszország. Ebből az is kiderült, hogy átment a kormányzat Brüsszel-ellenes fő üzenete: a megkérdezettek közül
másfélszer annyian tartották fenyegetőnek Brüsszelt, mint az Európai Uniót.
A Fidesznek több szempontból is kényelmesebb az Európai Bizottságból főellenséget kreálni: egyrészt Brüsszelnek csak korlátozott eszközei vannak a visszavágásra, a legfontosabb gazdasági ügyekben pedig másodhegedűs az irányokat érdemben meghatározó kormányközi intézményekkel, a Tanáccsal, az Eurócsoporttal szemben.
Akkor az ő szempontjukból ügyesen kezelik a külkapcsolati kérdések beemelését a kampányba?
A Fidesz szavazótáborának egy részét tudja ezzel cementálni, a szuverenitásra leselkedő külső fenyegetettség fenntartása mozgósítására is alkalmas, egyben szelepet biztosít az elitellenes frusztrációk kiengedésére. 2010 előtt még a Fidesz vádolta az „elmúlt nyolc év” szocialista-liberális kormányait Európa-ellenes retorikával, majd egyértelműen Európa-ellenes retorikára váltott. Az egészet egy széles értelemben vett szuverenitásdiskurzusba ágyazza, azon az alapon, hogy potenciális konfliktus húzódik a magyar érdek és a romlásba tartó migrációs kérdésekben „önveszélyes Nyugat” között, ezért elengedhetetlen a nemzetállami szuverenitás megerősítése. Orbán március 15-i beszédében odáig ment, hogy a veszély szerinte immáron Párizs, Berlin és Brüsszel irányából leselkedik ránk.
De a retorika visszaüt, nézzük meg, milyen reakciókat váltott ki Lázár János rasszista bécsi videója.
A start jele az volt, amikor Orbán kockás inget húzott a 2002-es választások elveszítése után és „elvegyült” a nép közé?
Orbán Viktor populistaként az Európai Uniót és a nyugati mainstream elitet állítja szembe a magára hagyott és kizsákmányolt emberekkel. Így írható le a Fidesz establishment-ellenessége.
Hogyan lehetséges, hogy miközben a magyarok Unió- és integráció-pártiságát alapjaiban nem sikerült megváltoztatni, eközben az Oroszországgal kapcsolatos érzeteket-érzelmeket igen? Olyanoknál is, akik családi okokból korábban erőtejesen oroszellenes érzelmekkel rendelkeztek.
Nem véletlen, hogy az oroszbarát geopolitikai attitűd elsősorban a Fidesz-szavazókat jellemzi. Tudatosan felépített stratégiával áthangolható a választói hozzáállás, ebben a kormányzati retorikával párhuzamosan nagyon fontos szerepet játszott a kormányzati irányítású médiában megjelenő oroszbarát és nyugatellenes narratívák. Eszerint Putyin a keresztény tradicionális családi értékek védelmezője a dekadens, hanyatló Nyugattal szemben
Ezek szerint van mód a társadalmi attitűdök megváltoztatására ilyen – történelmi léptékkel mérve – rövid időn belül is?
Láthatóan olyan szavazóréteg véleményét is meg lehet változtatni, amely eredendően inkább nyugatbarát volt és kevésbé oroszpárti.
És korrupció elfogadása, de legalábbis eltűrése? Annak mi az oka?
A korrupció itthoni érzékelésével kapcsolatban érdemes felidézni Lánczi Andrásnak, a Századvég Alapítvány elnökének a 2015-ben megfogalmazott álláspontját:
„amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”.
A Fidesz szavazótáborának egy része egyetért ezzel és cinikusan úgy véli, hogy „még mindig jobb, ha a mieinkhez vándorolnak a közpénzek”, mintha a politikai ellenfelek zsebébe kerülnének. Ebben szerepet játszik a kormánypárti média egyoldalú, politikailag elfogult tartalom előállítása, a kormányra nézve súlyosan terhelő ügyek elhallgatása. De Hódmezővásárhely megmutatta, hogy a rendszerszintű korrupció lassú méregként is hat, amennyiben az ellenzék egyre több elégedetlent tud mobilizálni..
És a külkapcsolatok szintjén?
A rendszerszintű korrupció egyre nagyobb nemzetközi figyelmet kap.
Vegyük az OLAF jelentést az Elios-ügyről, egészen Szabó Zsolt államtitkár 1,2 milliárdján át az úgynevezett gyémántügyig. Egyelőre nem látni, milyen következményei lesznek mindennek a külkapcsolatok terén, de
ha összeadjuk mindezt a jogállamisági vitával, akkor a magyar kormány elég kedvezőtlen alkupozícióban indul például a 2020 utáni uniós keretköltségvetés vitájában.
Egyre gyakrabban merül fel az uniós támogatások feltételhez kötése, ami jogilag azonban nehezen kivitelezhető. Egy általános, mindenkire érvényes és az EU-költségvetés minden elemére kiterjedő szabály kidolgozása viszont célravezető lehet. Szigoríthatnák például az uniós pénzek tagállami elköltését felügyelő mechanizmusokat az igazságszolgáltatási szervek függetlenségének erőteljesebb kikötésével.
Ön sokat forog külföldiek körében, mit tapasztal, hogyan látják a magyarországi helyzetet?
A brexit-népszavazás óta a destruktív EU- és Nyugat-ellenes kampányok még veszélyesebbek,
Nyugaton elsősorban amiatt aggódnak, hogy közép- és hosszútávon ennek rendszerszintű következményei lesznek az integrációba vetett bizalom és az intézményi legitimitás aláásásával.
Az unió egyelőre keresi a fogást az európaizáció visszaszorításán munkálkodó lengyel-magyar szövetségen, amely etnikailag homogén, keresztény, tradicionalista értékeken alapuló társadalmakban látja Európa jövőjét. Kérdés továbbá, hogy győzelem esetén milyen intézkedéseket hoz a Fidesz, az eddigi tapasztalatok ugyanis sosem a konszolidációról szóltak. A jogállamiság további gyengítésével és a szabadságjogok további szűkítésével még inkább a szélsőjobboldalra pozicionálná magát a Fidesz, amely
már egyébként is az európai szélsőjobboldali pártok hivatkozási pontja:
a holland Geert Wilderstől az olasz Matteo Salvinin át a cseh Tomio Okamiuráig követendő modellként emlegetik a magyar miniszterelnököt.
Egy utolsó kérdés: mennyire egyedülálló ez a fajta politizálás a régióban?
A szélsőjobboldali szereplőktől nem áll távol, de 2016-ban a szlovákiai választások előtt Robert Fico is hasonlóan populista, EU-ellenes, kirekesztő retorikával kampányolt. De Fico 2017-ben kormányon már a gazdasági és monetáris unió mélyítésére koncentrált, felismerve, hogy eurozóna-tagállamként kontraproduktív lenne szembemenni a mainstreammel. A közelmúlt fejleményei azonban felszínre hozták a szlovák demokratikus berendezkedés törékenységeit is a rendszerszintű korrupció és a szervezett bűnözés kapcsán. Csehországban Andrej Babiš is részben a csehek egyébként is kiemelkedő mértékű euroszkeptikus érzelmekre játszva győzött a választáson. Lengyelországban is elhangzott a korábbi külügyminiszter, Witold Waszczykowski szájából, hogy az unióba vetett társadalmi bizalom tudatos csökkentésére fog törekedni a kormány.
De ilyen mértékű, ennyi közpénzt felemésztő destruktív EU-ellenes kampányt egyik kormány sem folytatott. Ez példa nélküli Európában.
