Kezdőlap Címkék Óbudai Zsinagóga

Címke: Óbudai Zsinagóga

Andy Landy mosolyalbuma – A két szemét…még most is látom

Egyre gyakoribb vendége az ATV-nek Köves Slomó az EMIH vezető rabbija.  A Klubrádió bekebelezése kudarcos próbálkozás volt: ugyan sikerült a kapun belülre jutni, de elfoglalni azt nem! 

A vezető rabbi eddigi szorgos tevékenysége okán rá is szolgált a közfigyelemre! Megszerezte a Zsigmond Király Egyetemet (alias Milton Friedman Egyetem), az egykori Óbudai Zsinagógát is EMIH kézbe varázsoltatta, sőt az EMIH-nek jelentős szerep van abban, hogy Magyarország lett Európa vezető kóser libamáj termelője, miután megkapták Csengelén a kóser vágóhidat.

Különleges – de szinte magától értetődő – javaslatom van Slomó számára, ha valóban testvérei javát, örömét szeretné szolgálni: egyháza igazán segíthetne a kiesési helyen álló MTK-nak, melynek elnöke Deutsch Péter, vagyis a Deutsch család tulajdonolja, akik prominens tagjai az általa szeretve tisztelt és szolgált NER nevű képződménynek.

És, ha már annyit jár az ATV-be beszervezhetné Németh Sándort is – a tulajdonost -, akinek már szinte csak futball csapat hiányzik a portfóliójából!

AL

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!