Kezdőlap Címkék New Green Deal

Címke: New Green Deal

Meg fogjuk változtatni a szabályokat!

„Meg fogjuk változtatni a szabályokat!” – ezt Frans Timmermans, az Európai Bizottság jelenlegi és leendő első alelnöke mondta, amikor arról beszéltünk vele az általam meghívott ellenzéki polgármester-jelöltekkel, hogy a jelenleginél több közvetlenül megpályázható uniós forrásra van szüksége az önkormányzatoknak. – tájékoztatta Újhelyi István a polgármester jelölteket.

Az nyilván egyelőre megvalósíthatatlan, hogy a jelenlegihez képest nagyobb arányban dönthessenek a fejlesztési pénzek felhasználásáról a helyi döntéshozók a kormányok helyett, az azonban mindenképpen reális és fontos cél, hogy érdemben növeljük azon pénzügyi keretek számát és mértékét, amelyekre közvetlenül – a tagállami kormányok kihagyásával – pályázhatnak az önkormányzatok. Erre nem pusztán azért van szükség, hogy az európai közösséget érő új kihívásokhoz igazodni tudjunk és a fenntartható fejlődést biztosítsuk, de azért is, mert vannak olyan tagállamok (az OLAF jelentéséből is egyértelműen látszik, hogy Magyarország ilyen), ahol a kormányok nem a szükség, hanem az oligarchikus családi érdekek mentén, „pofára” osztják az uniós közpénzt.

Az európai szociáldemokraták világos célkitűzése és vállalása volt, hogy a következő uniós költségvetésben prioritást kell élvezzen az Ember, leegyszerűsítve: költsük az uniós forrásokat térkő helyett a szociális biztonságra és fenntarthatóságra.

Az elmúlt napokban féltucat ellenzéki polgármestert és polgármester-jelöltet láttam vendégül Brüsszelben, parlamenti tisztségviselők és képviselők mellett négy uniós biztossal is tárgyaltunk, köztük a fentebb idézett Frans Timmermansszal. Tény, hogy a jelenlegi Európai Bizottság letette már az asztalra a következő hétéves költségvetésre vonatkozó javaslatát, amelyet elsősorban a Parlament és a Tanács fog majd továbbformálni. Az Ursula von der Leyen által vezetett új testületről azonban már most tudható, hogy új helyekre akarja helyezni a hangsúlyt. A várhatóan Timmermans által felügyelt New Green Deal, vagyis a környezeti fenntarthatóságra fókuszáló stratégiai terv megvalósítása például új lehetőségeket nyithat az önkormányzatok számára is: a zöld reform ugyanis egyaránt érinti az egészséges életkörülményeket, vagy akár a közlekedést.

Európai parlamenti képviselőként vállaltam, hogy mindent elkövetek annak érdekében, hogy a magyar önkormányzatok a jövőben több és jobban felhasználható közvetlen forráshoz jussanak. Ez nemcsak a fenntartható és célzott fejlődés záloga, de az orbáni korrupció kizárásának is egy lehetséges eszköze. Míg a Fidesz azt nézi, hogy melyik havernak játszhatóak ki az uniós pénzek, addig mi azt nézzük: hogyan fordíthatóak azok még hatékonyabban az emberek mindennapi életének jobbítására. Számíthatnak rám a narancsuralom alól felszabaduló önkormányzatok, ahogyan az emberek is számítanak az ellenzéki együttműködéssel valós alternatívát garantálni tudó, leendő új városvezetőkre. A valódi rendszerváltás, a NER lebontása itt kezdődik.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!