Kezdőlap Címkék NER

Címke: NER

Hiteles jobboldalra várva

0

Orbán populista nacionalizmusa a mérsékelt jobboldalt babonázza meg, és teszi kiszolgáltatottá, hallgattatja el, illetve szívja el a levegőt előlük. Nagyban hasonlít ez ahhoz, ahogyan Trump a Republikánusokat túszul ejtette és erodálja hitelüket, azáltal, hogy néha, megtévesztő módon, az ő politikai szlogenjeiket hangoztatja. A hiteles jobboldal hiányának tényét a Jobbik fölismerte, amikor elkezdett „cukiságkampányolni”, középre húzni, néppártosodni, csak kérdés, hogy teheti-e hitelesen, előzményeinek fényében?

Ideges reakciókat váltott ki a Fidesz-táborban a szombati Orbán-ellenes, méretes tömegtüntetés, és sokan közülük azt emlegették – már a kevésbé vehemensek, a többiek csak anyázásra voltak képesek – hogy a tüntetés(sorozat) nem legitim, hiszen most voltak a választások, és a kétharmad mindent legitimál, akár utólag, akár előremenően is, bármit is tett, vagy tenne Orbán. Pedig a megmozdulás egészen mást, a liberális demokrácia értékeit és intézményeit védte és védi, legitimitása ebből, az egyébként formálisan a hatalom által is elismert rend – hiszen ennek szabályai szerint nyert választásokat – méltóságából fakad.

Az a magyar választások nyomán fölmerülő kérdés, hogy lehet-e legitim – a liberális demokrácia szabályai szerint választott – illiberális hatalom? Ez pedig tulajdonképpen a jobboldali és szélsőséges populista politika létjogosultságának a kérdése a demokratikus rendszerekben, mely politika éppen a jobb-baloldali fölosztáson alapuló rendszert tagadja, egy maga által kreált nép-nemzet nevében.

A populizmus, többek között, olyan gyakorlási módja a hatalomnak, amely lényegét tekintve, nem illeszkedik a liberális demokrácia politikai gyakorlatába. A populizmus ugyanis túl akar lépni azokon a közvetítő és egymást kölcsönösen ellenőrző intézményeken (checks and balances), melyek a liberális demokráciák sajátjai, és amelyek a hatalomgyakorlás legitimitását biztosítják, azt, hogy egy adott hatalmi elrendeződést, egy adott rendet, azok is elismerjenek, akik nem közvetlen részesei annak.

A populista vezér kettős beszédet folytat akkor, amikor hatalmon van, hiszen legitimitásának alapját az a formális rend adja, mely leginkább a választási szabályok és eljárások betartásán alapul. Azaz a liberális demokráciák működésének intézményes keretére apellál, de csak szigorúan formálisan, miközben ezen intézmények ellen lép föl. Közvetlen kapcsolatot akar és hoz létre a „népnek” nevezett választói tömeggel, vélemény-csoporttal, akiket azután a vezetettek teljes körével azonosít, úgy hivatkozik rájuk, mint a „népre”, illetve „nemzetre”, mint az állampolgárok teljes körére. A kettős beszéd lelepleződik, amikor a populista vezér választásokat veszít, mint ahogy az Orbán esetében 2006-ban történt, amikoris kijelentette, hogy „a nemzet nem lehet ellenzékben”, azaz nem tekinti legitimnek a formálisan – választáson – fölhatalmazott kormányt, az általa közvetlenül „képviselt” nemzetnek nevezett kisebbség szempontjából. Erre a populista szlogenre tett még egy lapáttal – minden bizonnyal a kétszeresen kisebbségi frusztráltság által stresszelt Kelemen Hunor, éppen Orbánnak hajbókolva, illetve populista hite mellett tett tanúságként –, mondván: „ahogy a nemzet nem lehet ellenzékben, egy nemzeti közösség, nemzeti kisebbség sem lehet érdekelt a teljes politikai elszigetelődésben, így az RMDSZ sem”.

A Fidesz látszólagos elsöprő többsége mögött az áll, hogy személyre szabta a választási törvényt, mely Európában egyedülálló módon torzít és teljességgel aránytalan, átrajzolta a választási körzeteket és asszimetrikus módon adott lehetőséget a határon túliaknak a levélben szavazáshoz, szemben a külföldön tartózkodó magyar állampolgárokkal, kisajátította a közmédiát, pártcélokra fordított irdatlan mennyiségű közpénzt, stb., stb. (Jellemző, hogy még így is arról beszéltek kormánypártiak, hogy az ellenzék készül választási csalásra, és Orbán egy kiszabott kisebb bírságot sem akar szó nélkül kifizetni stb., stb.). A Fidesz magatartása a magyarországi választásokon minden elemében megmutatta mit is jelent(ene) az illiberális demokrácia orbáni gyakorlata (amely, nem meglepő módon, erősen hajazna a putyini rendszerre, bár még kevésbé agresszív annál), a tökéletes kettős beszéd, az alternatív tények és post-truth világa: álellenség, gyűlöletkeltés, választási program nélküli demagóg kampány, cinizmus, és pöffeszkedő, valamint korrupt vezetés.

Mindezek mellett, fölösleges az ellenzéken számon kérni az eredménytelenséget, keresni a bűnbakokat, és tovább rombolni az amúgy is alacsony önbizalmat. Paradox módon, ma Magyarországon nem a baloldal, vagy az ellenzék van válságban, hanem a nem populista, a szabványos jobboldal képtelen Orbán köntösének zsebéből kinőni, (ha úgy tetszik coming out-olni). A jobboldali konzervatív-keresztény, de nem orbánista-semjénista, azaz klasszikus pártok hiányoznak a palettáról, illetve rejtőznek a populista hatalom szoknyája mögé. Orbán populista nacionalizmusa a mérsékelt jobboldalt babonázza meg, és teszi kiszolgáltatottá, hallgattatja el, illetve szívja el a levegőt előlük. Nagyban hasonlít ez ahhoz, ahogyan Trump a Republikánusokat túszul ejtette és erodálja hitelüket, azáltal, hogy néha, megtévesztő módon, az ő politikai szlogenjeiket hangoztatja.  A hiteles jobboldal hiányának tényét a Jobbik fölismerte, amikor elkezdett („cukiságkampányolni), középre húzni, néppártosodni, csak kérdés, hogy teheti-e hitelesen, előzményeinek fényében?

Magyarországon két fejlemény billentheti helyre az agresszív nacionalista populizmus (NER) által eltorzított, illiberális demokráciának nevezett, politikai mezőnyt. Vagy a Fidesz hasad és válik ki egy valóban konzervatív demokrata frakció, távolodik el Orbántól és épít föl – persze nem egyik napról a másikra, de négy év ehhez elégnek kellene, hogy legyen – új jobboldali pártot. Vagy pedig a Jobbiknak kell megszabadulni szélsőségeseitől, kell valóban konzervatív demokrata párttá válnia (lehet, hogy naiv vagyok de Vona Gábor utóbbi időbeni magatartása hitelesnek tűnik egy ilyen fordulat véghezvitelére), és akkor akár központi szerepet játszhat(na) Magyarországnak a liberális demokrácia útjára való visszavezetésében, és persze mindkét fejlemény párhuzamosan is bekövetkezhet.

Szombaton – és amennyiben tényleg állandósul –, szombatonként a magyarországi demokraták vonult(n)ak az utcára: ott voltak (és remélhetőleg lesznek) baloldaliak, liberálisok és jobboldaliak is. Összekapcsolja őket, hogy mindannyian a liberális demokrácia hívei, és ez a felállás – lényegében – egy teljes politikai palettát rajzol körbe, ha úgy tetszik és másik kontextusban, ez az európai Magyarország. Ehhez képest Orbán alternatív („politikai homokozót”) politikai mezőnyt, illiberális demokráciát, populista politikai szcénát hozott létre a maga számára, ahol semmi sem az aminek látszik, az „alternatív tények” világa, melyről könnyen kiderülhet, hogy csak üres kulissza, egyszereplős előadás színpada. Bár fordítva tűnik, Orbán az elszigetelt, bármit is mondjon, vagy üzenjen sajtóbeli csicskásaival, a gyűlöletet szító és fokozó populista sleppel, a NER világa magába zárult és képtelen lesz ebből kitörni, nem az a kérdés, hogy megbukik-e, csak az, hogy mikor.

Magyari Nándor László

Ahogy meg van írva

0

A választások után is minden pontosan úgy történt, ahogy az meg volt írva. A Fidesz-keménymag ünnepel, a pártsajtó kicsit fáradtan rajong (nem lehet könnyű hónapokon keresztül 0–24-ben, hatmillió változatban elismételni a migráns szót). A Fidesz-politbüro elégedetten mosolyog és énekel, Mészáros Lőrinc gazdagodik, a határon túli NER-huszárok pedig egymás vállát veregetik bőszen – írja jegyzetében Finta Márk a pozsonyi Új Szóban.

„Az ellenzéki szimpatizánsok háborognak, csalást emlegetnek, dühükben talán még az országot is elhagyják néhányan, de a többség nem – esetleg majd telefonálnak a Klubrádióba. Az ellenzéki sajtó olykor cinikus humorral bűnbakot keres, olykor byroni spleenben vizionálja a demokrácia végét – minden attól függ, bezárták-e már gazdasági okokra hivatkozva. Az ellenzéki politikusok tehetetlenségükben egymás fejét vagdossák le, majd szépen sorban maguk is lemondanak és eltűnnek a süllyesztőben, kivéve Gyurcsányt. Őt egy tűzokádó unikornisménessel sem lehetne kipurgálni a politikából.”

A pozsonyi lap jegyzetírója tovább gondolja a közeljövőt:

„Az MSZP pártelnök-castingot hirdet, ahol egy kohász és egy mezőgazdász szerelemgyerekét keresik, akivel azonosulni tudnak a vidéki szavazók, de végül csak Kunhalmi Ágnes jelentkezik, így végül letesznek a tervről. A Jobbik visszatér a gyökerekhez, Toroczkait pártelnökké választják, a cukiságkampány kiscicáit vízbe fojtják. Az LMP és a Momentum sörözni indul, szigorúan a Nagykörúton belül. Simicska külföldre költözik, és svédországi hirdetőoszlopokra írja fel, hogy Orbán egy g..i.”

Finta Márk szerint a NER egyelőre nem fáradt el, nem csontosodott meg, vannak még tartalékai, hogy rója tovább a sorokat a nagykönyvbe. Hogy minden úgy menjen tovább, ahogy meg van írva.

„Lesz közmunka dögivel, a kicsinált korrupcióellenes civil szervezetek munkatársait is felveszik, legalábbis akikből Németh Szilárd nem főzött pacalt. A kormány beláthatóságprogramjának keretein belül épülnek a sokmilliós kilátók az országban, mindent lehet majd látni mindenhonnan, legalábbis míg el nem fogy az uniós pénz. Ezután tízmilliárdos plakátkampány kezdődik az EU ellen 2020-ra.”

Hogyan lehet az illiberálisból valódi demokráciát építeni?

Ismét megtartotta Legyen köztársaság! című rendezvényét az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, amely ezúttal természetesen az április 8-i választások jegyében telt. Szakértőket és ellenzéki politikusokat hívtak meg, de a téma ezúttal nem a választási összefogás volt, hanem elsősorban az, hogy mi várható április 8-a után. Az Együtt, az MSZP és a DK megjelent politikusai szerint nem szabad finomkodni a NER lebontásában, az LMP és a Momentum álláspontjába viszont nem fér bele, hogy antidemokratikus eszközökkel állítsák vissza a demokráciát.

Majtényi László jogtudós, korábbi adatvédelmi biztos és az EKINT elnöke azzal vezette fel a rendezvényt, hogy illiberális állam ide vagy oda (szerinte az illiberális demokrácia fogalmi ellentmondás), az április 8-i választásoknak az egyenlőtlen, és a kormánypártoknak jelentősen kedvező feltételek mellett is komoly tétje van. Annál is inkább, hiszen március 15-én Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy a választások után elégtételt vesz, ami Majtényi szerint annyit tesz, hogy az állami szerveket még jobban ráuszítja majd ellenfeleire.

A programban szereplő panelbeszélgetésen és az azt követő politikusi vitában azonban nem arról volt szó, hogy mit kell tennie az ellenzéknek ahhoz, hogy legyen esélye április 8-án, hanem hogy mennyire tekinthető legitimnek egy ilyen helyzetben megtartott választás, mi a tétje, és az eredménytől függően mit lehet és kell tenni utána, hogy illiberálisból újra liberális demokrácia legyen Magyarország.

Az első beszélgetés résztvevői Demeter Áron emberi jogi szakértő, a politikusi múlttal rendelkező Elek István közíró, illetve Fleck Zoltán jogtudós voltak. A beszélgetést vezető Váradi Júlia először arról kérdezte őket, hogy mennyire tekinthető legitimnek egy ilyen rendszerben megtartott választás. Mindannyian egyetértettek abban, hogy ha egy ilyen erősen a kormánypártok felé lejtő pályán győzni tud az ellenzék, az mindenképpen legitim eredménynek tekinthető. Elek István szerint akármilyen rossz a választási rendszer, van esélye az ellenzéki pártoknak győzni, el lehet zavarni a kormányt. Fleck Zoltán pedig elmondta, hogy alapvetően kétféle jellegű autoriter berendezkedés létezik: az egyikben már nem is tartanak választásokat, viszont ezek kevésbé tartósak, mint azok, ahol egyre formálisabban ugyan, de még tartanak. A választási rendszer megtartása azonban a kormányzó erőnek mindenképpen kockázat, bármennyire is a maguk kénye-kedve szerint alakítják a feltételeket.

A résztvevők ezután sorra vették a különböző választási kimeneteleket, illetve azt, hogy milyen szerepet kaphat a mostani ellenzék attól függően, hogy ki és milyen arányban nyer április 8-án.

Váradi Júlia, Fleck Zoltán jogtudós, Elek István közíró és Demeter Áron emberi jogi szakértő. Forrás: EKINT/Facebook

Az első, a résztvevők és a hallgatóság által legkedvezőtlenebben tartott esettől indultak: ha ismét kétharmados győzelmet arat a Fidesz-KDNP. A meghívottak szerint ekkor mikroszinten kell erősíteni a társadalmi együttműködést: újra meg kell tanulni szóba állni és együttműködni egymással, és az oktatásnak is nagyon fontos szerepe van, hogy minél többen tisztába kerüljenek a demokratikus intézményrendszerek működésével és az állampolgári jogokkal.

Ha viszont nem lesz meg kormánypártoknak a kétharmados győzelem, akkor Elek István szerint az ellenzéki pártoknak

nagyon gyorsan meg kell találniuk a közös nevezőt, amit eddig elmulasztottak, és ezt fel kell tudni mutatni a választók felé.

Fleck Zoltán szerint ebben az esetben kemény aprómunka következik, konszenzusra kell jutni bizonyos kérdésekben, legfőképpen abban, hogy mit jelent az ellenzéki pártok szerint a demokrácia. A jogtudós szerint ebben az esetben is lenne mozgástere az ellenzéknek, pláne, hogy a Fidesz-KDNP-nek már a nem nagy nyerés is veszteséget jelent az elmúlt két választáshoz képest. Ennek belülről is bomlasztó hatása lehet a fennálló rendszerre.

„Nem logikus a NER, ezért nem stabil”

– mondta Fleck Zoltán. Demeter Áron szerint is az eddig elmulasztott együttműködés lenne a legfontosabb teendő az ellenzék számára, és a meglévő demokratikus eszközök kihasználása, bármennyire is értelmetlennek tűnik például egy parlamenti interpelláció.

Mielőtt az esetleges ellenzéki győzelemre került volna gondolatban a sor, szóba került, hogy választópolgárként mit tehet valaki, ha mindenáron kormányváltást szeretne. Elek István szerint könnyű tájékozódni az egyéni választókerületekben a legesélyesebb ellenzéki jelöltről, és ha a hét közepéig nem tudnak megállapodni a pártok, akkor tovább nem is érdemes várni erre.

Úgy véli, hogy még egy kétharmados ellenzéki győzelemre is van esély, ha 70 százalék fölött van a részvétel, és ha a kevésbé tájékozott állampolgárokhoz is sikerül eljuttatni, hogy az adott körzetben ki tudja legyőzni a Fidesz jelöltjét.

Fleck Zoltán viszont felhívta a figyelmet arra, hogy mivel a Fidesz-KDNP most jobban érzi a választás tétjét, arra is fel kell készülni, hogy dezinformációval vagy akár a választójogi törvénybe ütköző módon is be akarják biztosítani a győzelmet.

Fleck Zoltán úgy gondolja, ha akármilyen arányban is, de ennek ellenére nyer az ellenzék, akkor

fel kell puhítani a rendszert, meg kell kérdőjelezni a hatályos alaptörvényt, és elkezdeni az alkotmányozási folyamatot.

Demeter Áron szerint, ha nincs elegendő közös pont a pártok elképzeléseiben, akkor új választásokat kell kiírni, immár egy igazságosabb rendszerben. Szerinte el kell kerülni a szimbolikus, de valójában nem jól funkcionáló alkotmányozást. Elek István szerint egyszerű többséggel lehetetlen lenne kormányoznia egy ennyire megosztott közösségnek, mint amit az ellenzék képvisel, és nagy lesz a kísértés arra is, hogy valaki lepaktáljon a Fidesszel. Demeter Áron és Elek István szerint egyébként van esély egy ellenzéki közös nevező kialakítására, Fleck Zoltán viszont nem volt biztos benne, hogy az ellenzéki pártok leértek-e már annyira a gödör aljára, hogy felismerjék az ilyesfajta kompromisszum szükségességét.

Szerinte társadalmi nyomás kell ahhoz, hogy ez megvalósuljon, mert „az nem egy élhető Magyarország, ami az autoriter rendszerbe belerohad”.

Az ezt követő politikusi vitán hasonló kérdések kerültek szóba. Ezt Pikó András vezette, aki két-két percet adott az ellenzéki pártok (DK, Együtt, MSZP-P, LMP, Momentum Mozgalom) képviseletében megjelent résztvevőknek arra, hogy kifejtsék álláspontjukat, majd egy percben lehetett reagálni az elhangzottakra. A politikusoknak nem mindig sikerült a feltett kérdésre válaszolniuk, hanem a jól ismert kommunikációs paneleket, illetve kampányszövegeket vetették be, de azért nyomokban vitát is tartalmazott a vita.

A törésvonal elsősorban a DK-Együtt-MSZP tengely és az LMP-Momentum között alakult ki, bár az MSZP-s Tóth Bertalan igyekezett néha kibékíteni az ellentéteket.

Az első kérdésben azonban konszenzus volt: Pikó András arról faggatta a résztvevőket, hogy ha már mindannyian azt mondják, hogy nincs már demokrácia, felmerült-e pártjuknál a választások bojkottja. Erre mindenki azt mondta, hogy nem, mert egyrészt a választópolgárok felől is érezték az igényt arra, hogy elinduljanak, másrészt pedig minden eszközt meg kell ragadni arra, hogy leváltsák a kormányt.

Pikó András, Varju László (DK), Szigetvári Viktor (Együtt), Tóth Bertalan (MSZP), Kanász-Nagy Máté (LMP), Gönczi Gergely (Momentum) Forrás: EKINT/Facebook

Ezután Pikó András felvetette, hogy a parlamenti munka bojkottjára gondoltak-e, amennyiben ismét kétharmaddal nyert a Fidesz-KDNP. A momentumos Gönczi Gergely szerint ez a lépés értelmetlen lenne, mert senkinek sem tudnák bizonyítani vele, hogy a rendszer nem demokratikus. Hiszen valaki vagy eddig is tudta ezt, ahogy külföldön, például az EU-ban is látják, vagy ha eddig elvakultsága miatt nem vette észre, ezután sem ébredne rá. Emellett szerinte egy ilyen helyzetben is lehet hasznos ellenzéki munkát folytatni. Az LMP képviseletében Ungár Péter helyett megjelent Kanász-Nagy Máté szerint sem kell otthagyni a Parlamentet, mert ez csak zavart okozna az emberek fejében: nem értenék, hogy ha egyszer részt vettek a választáson és bejutottak, akkor miért nem politizálnak. Illetve szerinte is ki kell használni a képviselőséggel járó lehetőségeket. Tóth Bertalan azonban el tud képzelni olyan forgatókönyvet, amikor a demokrácia további leépítése miatt kénytelenek lennének bojkottálni az üléseket. Ugyanezt mondta az Együtt miniszterelnök-jelöltje, Szigetvári Viktor is. Hozzátette,

ha fideszes kétharmad lesz, akkor ők a parlamenti helyüket arra is kihasználnák, hogy az ezt megakadályozni képtelen ellenzéket „üssék”.

A legkevesebb hajlandóságot arra mutatták a jelenlévők, hogy érdemben válaszoljanak arra, mi tennének, ha a Fidesz-KDNP-nek többsége lenne, de nem kétharmados. Az MSZP-s Tóth Benedek szerint ezzel már bevinne az ellenzék egy mélyütést, amit lehetne folytani a 2019-es önkormányzati választásokon, hogy a kormánypártok ne bírjanak ki még egy menetet 2022-ig a ringben. A legtöbben kizártak bármiféle együttműködést a parlamenti munka során a kormánnyal, de az LMP-s Kanász-Nagy Máté szerint konkrét ügyeket kellene nézni, ahogy ők eddig is tették (sokat is bírálta a vitán Szigetvári Viktor az LMP-t azért, mert például az Alkotmánybíróság felállításában segédkezett). Gönczi Gergely szerint pedig akkor lenne a kétharmad és az egyszerű többség között érdemi különbség, ha az ellenzéki pártok ki tudnák vinni az emberek közé a politikát.

Itt kialakult egy kis vita, ugyanis a monentumos Gönczi Gergely úgy fogalmazott arra a kérdésre, hogy konkrétan mit csinálnának ellenzékben, hogy biztosan nem azt, amit az eddigi ellenzék. Ez Szigetvári Viktornak (és a jórészt idősekből álló közönségnek) nagyon nem tetszett. Szigetvári szerint a baloldali képviselők, az LMP-sek és még a Parlamenten kívüli együttes politikusok is minden rendelkezésre álló eszközt kihasználtak eddig is, hogy fellépjenek a kormány politikája ellen. Az MSZP-a Tóth Bertalan erre békítőleg úgy reagált, hogy elismerte a Momentum nolimpiás sikerét, és hozzátette, hogy egymásra van utalva az ellenzék, ezért nyitottnak kell lenni.

A következő kérdés arra vonatkozott, hogy ha kisebbségbe került a Fidesz, képes lehet-e egy ennyire megosztott ellenzék kormányozni. Gönczi Gergely szerint

egyszerű ellenzéki többség esetén is ki lehet fogni a szelet a Fidesz vitorlájából,

és a pénzcsapok elzárása merőben új helyzetet jelentene a Fidesz stabil holdudvarában. Ugyanezt mondta lényegében Kanász-Nagy Máté is, hozzátéve, hogy az oktatás, az egészségügy és a választási rendszer átalakítása kapcsán már most is sikerült közös platformot kialakítania az ellenzéki pártoknak. Szigetvári Viktor hangsúlyozta, hogy a Jobbikkal nem lehet koalíciót kialakítani (és az LMP álláspontjára utalva többször is elmondta, hogy a kormányváltáshoz sem kell a Jobbik), főleg, hogy szerinte az is elképzelhető, hogy Vona Gáborék a Fidesszel egyeznek meg. Szigetvári radikálisabban fogalmazta meg azt, amire a jelenlévő MSZP-s és DK-s politikus is utalt, hogy nem feltétlenül kell kétharmad a kétharmaddal bebetonozott NER visszacsinálására. Szigetvári szerint egy

„feles többség is rendszerváltás”,

és mivel illiberális demokrácia van az országban, a demokrácia visszacsinálásához az illiberális eszközök is megengedhetők, és szerinte ezt a nemzetközi közösség is így látja. A DK-s Varju László is arról beszélt, hogy a NER körülményei között jogállam nem létezik.

Kanász-Nagy Máté szerint viszont csak ördögi körbe kerülnénk, ha a Fidesz eszközeit használva akarnánk leépíteni a Fidesz rendszerét, mert nehezen lehetne visszatalálni egy ilyen pozícióból az alkotmányosság terepére. Az LMP álláspontja az, hogy a feles többség nem jelent elég felhatalmazást a választóktól ahhoz, hogy kétharmados törvényeket csináljanak vissza, és egy ilyen győzelem távolról sem hasonlítható a rendszerváltáshoz. Antidemokratikus eszközök ellen demokratikus eszközök kellenek – mondta, hozzátéve, hogy az új alkotmányról például lehetne népszavazást kiírni. Szigetvári szerint a jogfolytonossággal óvatosan kell bánni, mert le kell váltani a Fidesz által kulcspozícióba ültetett embereket és helyreállítani a demokratikus intézményrendszert. Az alkotmányozás egy következő lépés lehet az új választás után.

„Többet nem lehet elkövetni azt a hibát, hogy mi vagyunk az úriemberek”

– mondta Tóth Bertalan arról, hogy a nem jogállamot nehéz lebontani jogállami eszközökkel, és a Fideszt soha nem is izgatta, hogy a demokráciát szem előtt tartsa. A DK-s Varju László szerint az igazságosság és a jogbiztonság kérdésében az igazságosság a fontosabb szempont. A momentumos résztvevő viszont inkább Kanász-Nagy álláspontjához csatlakozott: legitim, jogállami eszközökkel kell elkezdeni a rendszer leépítését, eközben pedig szerinte úgyis annyit gyengülne a biztos hátországát vesztett NER, hogy működjön ez a módszer.

A legutolsó kérdéskör az elszámoltatásé volt, amit már többször is érintettek a pártok, és a közönség is nagyon szeretett volna hallani róla, annak ellenére, hogy a vita már kicsúszott az előre meghatározott időkeretből.

Itt nagyjából konszenzus volt abban, hogy a közbeszerzések felülvizsgálata, a kormánypárti politikusok elleni vagyonosodási vizsgálatok elindítása, a korrupciós ügyészség felállítása, illetve az Európai Ügyészséghez való csatlakozás lenne fontos.

Az LMP és a Momentum tagjai a széles körű vizsgálatok és a nyilvánosság hívei voltak, illetve azt a jogi eszközt is kihasználnák, amely a törvény betűje szerint ugyan megfelelő, de az erkölcsileg elítélhető szerződések semmissé tételére ad lehetőséget. Kanász-Nagy szerint ugyan csábító lenne akár új büntetőtörvénykönyvi tényállásokkal vagy visszamenőleges hatályú ítéletekkel fellépni a korrupció ellen, de enélkül is van elég eszköz az elszámoltatásra. Tóth Bertalan és Szigetvári Viktor szerint azonban nagyon sok ügyletről már most is lehet tudni, hogy visszaélések történtek, és nem kellene hosszas vizsgálatokkal tölteni az időt. Szigetvári például a legnagyobb fideszközeli oligarchákat vagyonelkobzással is sújtaná. Varju László pedig kifejezetten Polt Péter legfőbb ügyészt említette, akit el kellene küldeni, míg más prominens Fideszhez köthető szereplőket, például Matolcsy Györgyöt pedig bíróság elé állítani.

A másnap

Aki tudni akarja, mit gondolnak a fideszes képviselőjelöltek a jövőnkről, az jó, ha elmegy valamelyikük kampányrendezvényére. A minap a Jászságban a „soros disznóról” elhíresült Pócs János Jászboldogházán nagyon pontosan fogalmazott: ha a Fidesz veszít, szerinte káosz lesz, meg időközi választás. Április 8. egy olyan döntésről szól, amit soha többé nem lehet visszacsinálni…

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is lesz olyan gondolata ennek az embernek, amivel egyet fogok érteni. De abban igaza van, ha a következő választáson megint ők maradnak kormányon, isten ne adja még kétharmadot is szereznek, akkor olyan útra lép ez a szerencsétlen ország, amit talán soha többé nem lehet visszacsinálni. A 21. század elhúz mellettünk minden vívmányával, eredményével, és viszi magával a 89-ben bennünk feltámadt reményeinket is. Elindulunk visszafelé a háborúkkal, nemzetközi viszályokkal, dzsentri világgal, uram-bátyám kapcsolatokkal, szegénységgel, zsellérsorssal „fűszerezett” múlt század felé, hacsak nem egyenesen a 19. század késő feudalizmusa irányába.

Egy egységesülő Európában kiszorulunk a perifériára,

a balkáni nemzetállamok szintjére, feltéve, ha azok időközben nem előznek meg minket és lépnek a helyünkre. Abban is egyet kellett értenem vele, ha nem is ugyanarra gondolunk: amit elértünk, el is veszíthetjük.

Ahogyan a Fideszben sokakat, a vásárhelyi események láttán a Pócshoz hasonlóakat is foglalkoztatja a gondolat, megeshet, hogy nem nyernek. Hogy akkor mi lenne? Attól tartok a Fideszben ennek már kidolgozták a pontos forgatókönyvét. Ugyanaz történne majd országos szinten, amit kipróbáltak már korábban Esztergomban, Jászkiséren, ahol a jobbikosok ültek a fideszesek helyére, aztán olyan belháborút kreáltak, hogy két év múlva fel kellett oszlatni a testületet. Tartok tőle, ennek a bebuktató „technikának” leszünk majd tanúi Hódmezővásárhelyen is.

Sajnos abban is egyet kell értenem ezzel a disznózó politikussal, hogy a Fidesz-KDNP választási veresége után az egész országban a káoszra kellene felkészülni. Már a szocialista-liberális kormányok nyolc éve alatt is megtapasztalhattuk, hogy hiába voltak még akkoriban erős pozíciói a balközép koalíciónak az önkormányzatokban is, az ellenzékbe szorult jobboldal annyira erős maradt, hogy megtorpedózta a kormányzat minden épkézláb elgondolását. Ha a szociális népszavazás más eredményt hoz (ki ne szavazott volna arra, hogy ne kelljen fizetnie az orvosi vizitért, vagy a kórházi ápolásáért?), ma sokkal jobb körülmények uralkodnának az egészségügyben. Akkor ma nem kellene sok százezer forintos éves tandíjakat fizetni a felsőoktatásban, és ha van elég bátorság a szocialistákban, hogy a liberálisok több biztosítós egészségügyi elképzelése mellé álljanak, akkor mára talán kiszorult volna a „piacról” a hálapénz.

Az orvosoknak tisztességes bért garantálhatna a biztosító társaságok térítése.

Akkor ma nem csak a „Mészáros-félék” jövedelméből futná tisztességes kórházi ellátásra, nem összeköttetéseken múlna egy-egy kezelés vagy műtét sorsa. Lehet, hogy ebben tévedek, de akkor talán az orvosok közül sem annyian választották volna a „megélhetési emigrációt”.

Sajnos abban is igaza van Pócsnak, és a káosszal riogató politikus társainak, hogy ha április 9-én a mai ellenzék kerülne hatalomra, alighanem egy ideig egymással lennének elfoglalva a pártok, és kevesebb idejük maradna az ország dolgainak rendezésére. Ez persze nem azért lenne így, mert nincsenek elképzeléseik arra, hogyan lehet Magyarországot visszavezetni a demokráciába, pusztán le kellene folytatni azokat a koalíciós tárgyalásokat, amelyekre korábban, az egyfordulós választási rendszer átkaként, nem keríthettek sort.

Ám ez csak egyetlen elásott akna azok közül, amelyeket a Fidesz és a KDNP előre elhelyezett a magyar közéletben. Ott vannak a korlátlan időre bebetonozott Áder Jánosok, Polt Péterek, Ász-elnökök, bírósági vezetők, alkotmány bírák, a még jó másfél évig hivatalban lévő önkormányzati komiszárok a különféle testületekben. Jöhetnek majd új miniszterek, államtitkárok, közigazgatási főtisztviselők, alattuk ott pusmognak majd azok a fideszes káderek, akiket a nyolc év alatt

„alvó ügynökként” elhelyezett az apparátusban a korábbi kormányzat.

Hiába ígérte a választási kampányban a DK, hogy akár 12 óra alatt kisöpri ezeket a fékeket az államigazgatásból, ez nem igaz. Amikor 2010-ben a nyolc éves szocialista-liberális kormányt leváltotta a „fülkeforradalom”, hónapokig tartott a „nagytakarítás”, mire a titkárnőktől a kávéfőzőkig és a kézbesítőkig mindenkit elzavartak az államigazgatásban. És ez is egy tragédiája a magyar társadalomnak, hogy minden kormányzati váltásnak – kénytelen-kelletlen – végre kell hajtania ezeket a kádercseréket. Még nagyon messze vagyunk attól a nyugat-európai demokratikus gyakorlattól, hogy a közigazgatás szakemberek dolga, függetlenül azok politikai nézeteitől. A legfelső szinteken cserélődnek a politikusok, a „hivatali emberek” csak a dolgukkal törődnek, a politikai nézeteiket félre teszik, és a következő választás alkalmával, a szavazófülkében veszik elő ismét.

Nincs ma olyan ellenzéki párt, amelyik ne tűzné zászlajára a korrupt fideszes politikusok, a baráti-rokoni kapcsolatok révén tisztességtelenül meggazdagodott emberek elszámoltatását. Akik ne ígérnék meg a földmutyi során szerzett hatalmas birtokok visszaadását azoknak, akiktől elvették azt. Igazságos lépések volnának ezek, csak hát

a demokráciának vannak játékszabályai és korlátai,

amelyeket nem illik senkinek átlépni. Még azoknak sem, akik éppen a demokratikus jogok visszaállítása érdekében tennék. Ahhoz, hogy bárkitől visszavegyék a korrupt módon szerzett vagyonát, bíróság elé kell citálni, le kell folytatni előbb a törvényes eljárást. Ami nem egy nap, nem egy hónap, talán egy év is kevés hozzá. Majd aztán… És addig? Addig szabotálni lehet a termelést a mezőgazdaságban, ellátási gondokat lehet teremteni az élelmiszerpiacon, akadozhat a liszt szállítása a pékeknek, nem lesz hús a hentesnél. Visszafoghatja a termelést Mészáros Lőrinc a maga sem tudja hány vállalkozásánál, elbocsáthatja az embereket, akik ezzel kikerülhetnek az utcára. A szállodái egy része bezárhat, a kezében lévő sajtótermékek másról sem szólhatnak, mint arról a káoszról, amibe az ország a barátja bukása után belezuhant. De hasonló lehet Garancsi, meg a többi nevüket sem tudom NER vazallus lépése is.

Szóval hetek alatt

sorra robbanhatnak fel az előre elhelyezett aknák.

Ettől még azok is elgondolkodhatnak majd, hogy jól döntöttek-e, akik azt akarták, hogy végre ellenzékben legyen az Orbán-féle „nemzet”. Lehet ugyan gondolkodni majd akkor új alkotmányról, meg igazságosabb választási rendszerről, de az utca emberének hamarabb elfogyhat a türelme, mint amennyi idő kell ahhoz, hogy visszasántikáljunk a nyolc éve elhagyott demokrácia göröngyös útjára. Ne adja isten, hogy megismétlődjön a 2006 szeptemberében megtapasztalt Szabadság téri csata, a Kossuth téri „táborverés”, az utcai gyújtogatás, a felfordulás. A káosz, ami mögött – jól tudjuk – már akkor is a veresége miatt csalódott Orbán Viktor és társai szították a tüzet.

Ha április 8-án a szavazók úgy döntenek, hogy minden maradjon a régiben, akkor folytatódnak majd az ELIOS-féle szabadrablások, a háborúk országgal-világgal.

Ha úgy döntünk, hogy menjen a hatalomból a mai csapat Orbánostul, Mészárostul, Polt Péterestől, akkor egy csupasz seggű, eszköz nélküli kormányzatnak kell nyugalmat és biztonságot teremtenie ebben a sokat szenvedett, már-már mindenkiben csalódott országban.

Szóval nagyon tartok a másnaptól. Április 9-étől.

Ez volt ma – 2018. február 27.

0

Visszatérhet a szexuális zaklatási botrányba keveredett rendező, Marton László, tudta meg a Független Hírügynökség. Egyre több beszámoló érkezik, hogy milyen a világítás, miután az Elios felújította. Az olasz maffia után nyomozott a meggyilkolt szlovák újságíró. Összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Újra rendezhet Marton László

MTI Fotó: Beliczay László

A Független Hírügynökség értesülései szerint négy hónappal a szexuális zaklatási botrányának kirobbanása után újra rendezhet Marton László, méghozzá

két helyen is: Veszprémben és a Rózsavölgyi Színpadon.

Utóbbi vezetője, Zimányi Zsófia meg is erősítette, hogy tárgyalnak a rendezővel. Később Oberfrank Pál veszprémi igazgató is azt mondta: megkezdték a közös munkát.

Sötétségről számolnak be az Elios-felújítások után

Alig bevilágított járdák, zebrák, megszaporodott gyalogosgázolások. Ezekről írtak az Átlátszó olvasói vidéki településekről, amelyeken kicserélték a régebbi, jó, nátriumos lámpákat az Elios új LED-világítására.

„Lassan megértik itt, hogy miről is szól a NER”

S. Balogh Éva Amerikában élő történész, a Yale Egyetem volt professzora, a Hungarian Spectrum angol nyelvű blog szerzője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy

az amerikai külügy valószínűleg nagyon nincs megelégedve

a magyar-ukrán viszonyban mutatott ellenséges magyar hozzáállással. Szerinte a Fehér Háznak fogalma sincs sem a külpolitikáról, sem a külgazdaságról.

Az olasz maffia után nyomozott a meggyilkolt szlovák újságíró

A múlt héten a barátnőjével együtt Nagymácsédon meggyilkolt oknyomozó újságíró, Ján Kuciak az olasz maffia egy szlovákiai sejtje után nyomozott. Nyomozása szerint

a bűnözők az uniós alapokból sikkasztottak pénzeket kelet-szlovákiai cégeiken keresztül.

Az ügyben érintett lehet Robert Fico miniszterelnök asszisztense, a volt modell Mária Troškova is.

30 évre börtönbe kerülhet a volt dél-koreai elnök

Pak Gun Hje 2013 és 2017 között volt Dél-Korea elnöke, korrupciós botrány miatt kellett lemondania. Az ügyész most 30 év börtönt kér rá.

Brexit: bajban lehetnek a britek

Michel Barnier, az Európai Bizottság brexit-ügyi főtárgyalója azt mondta: nincsenek elég előrehaladott állapotban az Unió és a brit kormány közötti megbeszélések ahhoz, hogy garantálni lehessen az átmeneti egyezmény létrejöttét Nagy-Britannia kilépéséig.

Lassan megértik itt, hogy miről is szól a NER

S. Balogh Éva, az Egyesült Államokban élő történész, a Yale Egyetem volt professzora, a Hungarian Spectrum angol nyelvű blog szerzője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az amerikai külügy valószínűleg nagyon nincs megelégedve a magyar-ukrán viszonyban mutatott nagyon ellenséges magyar hozzáállással. Szerinte a Fehér Háznak halványlila gőze nincs sem a külpolitikáról, sem a külgazdaságról.

 

Három hónappal ezelőtt kértük ki a véleményét az amerikai-magyar kapcsolatokat illetően. Akkor az volt az apropó, hogy az amerikai ügyvivő igen éles szavakkal illette a magyarországi médiahelyzetet és ezzel szinte egyidejűleg az amerikai külügyminisztérium pályázatot hirdetett meg vidéki, független médiumok támogatására. Most is van egy jelentős fejlemény: új nagykövet érkezik Budapestre, a republikánus kötődésű David Cornstein. Változást jelenthet-e a nagykövet személye a Washington-Budapest viszonyban?

Ugyan a magyar sajtó szerint Cornstein egy nagyon gazdag ember, de a Republikánus Pártnak, eddigi tudomásunk szerint, nem adott komolyabb összeget. 250,000 dollár nem számít nagy pénznek abban a kategóriában, amiről most beszélünk. Persze lehetséges, hogy van valami baráti kapcsolat Donald Trump és David Cornstein között, amiről mi nem tudunk. Azt ellenben tudjuk, hogy voltak itteni magyar-amerikai szervezetek, amelyek előálltak mindenféle magyar származású jelölttel, de ezekből az ötletekből nem lett semmi.

Nem régen jelent meg egy cikk az Átlátszóban, amiből az tűnik ki, hogy egy magyar kormány által eltartott társaságnak, a Magyar Foundation of North America-nak lehet valami köze Cornsteinhoz. Ez a kapcsolat jelentheti azt, hogy az Orbán-kormány nagy reményeket fűz Corstein kinevezéséhez. Én nem lennék ennyire bizakodó a helyükben, mert lássuk be, hogy külpolitikát nem nagykövetek formálják és a jelen pillanatban az amerikai külügy valószínűleg nagyon nincs megelégedve a magyar-ukrán viszonyban mutatott nagyon ellenséges magyar hozzáállással. Nem beszélve arról, hogy nagyon is lehetséges, hogy Cornstein kinevezése még egy év múlva sem lesz hivatalos. Nagyon lassan mennek a dolgok Washingtonban.

Az amerikai belpolitika is teli van megrázkódtatásokkal: Donald Trump kormányzása szinte nap nap után hoz meglepetéseket. Ezzel egyidejűleg a külpolitika mintha háttérbe szorulna és úgy tűnik, a látványos nemzetközi húzások (Jeruzsálem például) sokszor a belpolitikai válság ellensúlyozására szolgának. Van ebben a hektikus Trump-féle hivatalos Amerikában egyáltalán érdeklődés Európa, esetleg Magyarország iránt?

Én meg vagyok győződve, hogy a Fehér Háznak halványlila gőze nincs sem a külpolitikáról, sem a külgazdaságról.

Mindössze káosz van ott. De a State Departmentben megy a munka és a magyar-ukrán viszony valószínűleg aggasztja őket. Én nagyon furcsállom, hogy ha az Orbán-kormány valóban jobb viszonyt akar a Trump adminisztrációval, akkor miért makacsolták meg magukat az ukrán oktatási törvény kapcsán. Ezért én nem látok nagy lehetőségeket ezen a téren.

Az amerikai sajtó sokkal keményebben fogalmaz az illiberális államokról (Magyarország, Lengyelország). Legutóbb a New York Times foglalkozott szokatlanul nagy terjedelemben az Orbán-kormánnyal. Van ennek valamilyen hatása a hivatalos amerikai hozzáállásra?

Szerintem van hatása. Lassan megértik itt, hogy miről is szól a Nemzeti Együttműködés Rendszere.

 Az Európai Unióban mintha keményebbé válnának azok a hangok (Merkel, de mások is), amelyek a szolidaritást (menekültkérdés) és a jogállamiságot a finanszírozás feltételeként szabnák meg. Ilyen alapon lehetne jobb belátásra kényszeríteni a „rebellis” lengyel és magyar kormányt?

Én mindig azon az állásponton voltam, hogy a nyugati hatalmak nem értik, hogy kivel is állnak szemben Orbán Viktor személyében és addig, amíg csak udvariaskodnak, semmit nem fognak elérni. Ha egy nagyobb összeget megvonnának ezektől az országoktól vagy pedig teljesen más alapokra tennék a kifizetéseket, akkor más lenne a helyzet.

Egy harmadik, egymás utáni Fidesz választási győzelem után növekedne-e annak az esélye, hogy Orbán Viktor kivezeti Magyarországot az EU-ból?

Ehhez azt hiszem, kétharmadra lenne szükség és remélem, hogy erre már a Fidesz nem lesz képes, különösen a hódmezővásárhelyi vereség után. De különben is, addig szó sem lesz kivonulásról, ameddig ömlik a pénz. Még akkor sem, ha a jövőben a hozzájárulások alacsonyabb is lesznek.

Orwell nem tévedett

Apám gyakran mesélte, hogyan veszítette el az állását 1949-ben pusztán azért, mert szocdemként nem volt hajlandó átlépni az MDP-be. Előbb csak a főnöke próbálta rábeszélni, aztán kikerült a neve a munkahelyi faliújságra, megrögzött „revizionista” lett, és nem sokkal később már „B” listára került. Attól kezdve – haláláig – soha többé nem kapott „tisztességes” munkát, ahogyan ő nevezte. Mert a lóverseny pályán pénztárosnak lenni, vagy egy kis építőipari szövetkezetnél anyagot beszerezni – hát nem ez volt élete álma.

Amikor 2010-ben a Fidesz „fülkeforradalmárai” elfoglalták az országot, egyetlen, korábban közhivatalt betöltő szakember sem érezhette magát biztonságban. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárát bízta meg Orbán Viktor a „vérbíró” szerepével, akinek az volt a dolga, hogy magához rendelje minden minisztérium minden dolgozóját a főosztályvezetőktől a mezei ügyintézőig, és tudassa velük: fel is út, le is út. Legtöbbjüknél még a törvényesen járó végkielégítést is megsarcolták az emlékezetes 98 százalékos büntető adóval. De nem ez volt a legsúlyosabb büntetésük: utasítást kapott minden állami és önkormányzati hivatal, hogy az elbocsátottakat nem lehet közhivatalban alkalmazni.

Már akkor kimutatta a Nemzeti Együttműködés Rendszere a foga fehérjét.

Azóta sem lett barátságosabb a hazai politikai közhangulat. Aki nem működik együtt a Fidesszel, az ellene van, aki mást gondol az ország sorsáról az nemzetietlen, az ellenzék nem politikai vetélytárs, hanem ellenség. Eltaposandó, megsemmisítendő.

Hódmezővásárhelyen még csak próbálgatják egymást a politikai szorító ellenfelei. A hétvégi választás csupán egy előmérkőzés az áprilisi nagy összecsapás előtt, de már itt is látszik, a szabályokat meglehetősen szabadon kezelik a ringben. Látszólag minden a hagyományos szabályok szerint zajlik majd, ahol a mélyütésért is intés jár, azonban a látvány inkább hasonlít az utcai ketrecharcra. A kormánypárti jelölt nem is annyira a győzelemre, egyenesen a leszámolásra készül.

Márki-Zay ellen szokatlanul durva ellenkampány folyik, valami olyasmi, amit édesapámnak is meg kellett tapasztalnia az ötvenes évek elején. Őt nem a városi „faliújságon” plakátolták ki, szórólapokat terjeszt a kormánypárti jelölt, amelynek első oldalán az ellenfelét támogató pártok politikusai és Soros György látható, a hátoldalán viszont magánemberek nevei szerepelnek.

Ki tudja, hogyan derül ki, lelkünk mélyén kit támogatunk? Ki tudja, hogyan működik az orbáni gondolat rendőrség? Kubatov-aktivisták lesik minden megszólalásunkat? Jegyzőkönyvek készülnek mindenkiről, aki nem írja alá a fideszes jelölt ajánlását? Listáznak mindenkit, aki nem küldte vissza a nemzeti konzultációnak nevezett hecc kampány blőd kérdőíveit?

Ijesztő mi vár ránk. Orwell nem tévedett, csak az évszámot írta el.

Féldiktatúra-féldemokrácia

Puzsér Róbert, rádiós, tévés személyiség, újságíró szerint a magyar nem felsorakoztatni való népség, melynek tagjai precízen hadrendbe állnak: ez egy seftes, megúszós, ügyeskedő népség. A magyar társadalom igényel egy bizonyos mozgásteret, ugyanakkor igényli az erős kezű vezetőt is. Kádár Jani bácsit, akinek a kezéből bőven jut krumplileves, de ha túl nagy hangon pofázol, jön a Munkásőrség.

 

Az az ember vagy, akiről nekem elég gyakran visszamondja valaki, hogy éppen erről beszéltél itt, arról amott. Legutóbb arról számoltak be, hogy azt ecsetelted a Hír TV-ben, hogy úgy kellene megoldani a sokat kárhoztatott hálapénz-problémát, hogy jól fel kellene emelni a fizetéseket, és aki ezután elfogad paraszolvenciát, azt két évre börtönbe csukni…

Sőt, a hálapénz adásának a puszta megkísérléséért is börtönt osztanék – és ezt a propaganda valamennyi eszközével terjeszteném minden elérhető reklámfelületen, hogy senki figyelmét ne kerülhesse el. Tudod, ebben az országban kétféle működés uralkodik: ami tetszik, azt kötelezővé kell tenni – ami nem tetszik, azt be kell tiltani. Az erős állami szabályozás rendszere ez: itt semmi nincs az emberek belátására bízva. Itt nincs rád bízva, hogy otthon akarsz-e szülni, vagy kórházban. Nem dönthetsz úgy, hogy otthon akarsz szülni, mert az állam és az orvosbárók privilégiumai ezt nem engedik meg.

Nem épp az orvosbárók miatt kivitelezhetetlen, amit a hálapénzzel kapcsolatban javasolsz?

Az orvosbárók hatalmát le kell törni. Kivitelezhetetlen marad továbbá az elképzelésem, amíg az orvosbárók mellett ott állnak a magánbiztosítók, a politika és a pénzvilág – mindegyiknek az egészségügyi rendszer privatizációja az érdeke. Széleskörű érdekeltség van az egészségügyi rendszer szétverésében.

Az államnak nem az az érdeke, hogy kevés pénzt adjon az orvosoknak, az ápolónőknek, és ezt a betegek hálapénz formájában kiegészítsék, ahogy az étterem tulajdonosok gyakran bekalkulálják a pincérek fizetésébe a borravalót?

Az államnak ezzel valóban nincs gondja. Csakhogy a miniszterek bársonybéléses ajtói mögött magánbiztosítók lobbistáinak sora kilincsel – jól emlékszünk még arra, hogy Gyurcsány Ferenc és Kóka János miként kísérelte meg privatizálni az egészségügyi rendszert.

De akkor a betegeken kívül kiknek az érdeke az, amit javasolsz?

Az állampolgároknak: nekünk, akik társadalombiztosítási járulékot fizetünk, és időről időre betegek vagyunk – nekünk kell kikényszerítenünk ezt. Nem fogjuk ajándékba kapni, ahogy a most meglévő jogainkat sem ajándékba kapták a nagyszüleink meg a dédszüleink – a jogokért meg kell harcolni. Ahogy Geréb Ágnes megharcol a jogunkért, hogy anyaként otthon szülhessünk, és apaként jelen lehessünk a gyermekünk születésénél – s ezért most úgy tűnik, két év börtönt vállal. A jogok soha nem járnak ingyen.

Mi, magyarok meg akarjuk úszni a történelmet. Zúgjon el a fejünk fölött, mi behúzzuk a nyakunkat, és kötünk egy szennyes alkut az állammal, hogy soha ne kelljen elszámolnunk a sorsunkkal, a szabadságunkkal és az autonómiánkkal.

Majd az állam lepacsizza ezt a tőlünk keletre meg nyugatra lévő hatalmakkal, akik időről időre átvonulnak rajtunk. Orbán Viktor megharcolja Brüsszellel, és lepacsizza Moszkvával, mi csak a következő tál krumplilevesig látunk el.

A krumplileves kádári jelkép. Ezzel azt mondod, hogy sok mindenben visszatérünk ahhoz a korszakhoz, amikor Trabantért és kiskertért a többség megkötötte a maga alkuját? Mostanában sok olyan emberrel beszéltem, aki nem szereti ezt a hatalmat, hogy miért, arra még indoklást is tud bőven, de mégis azt mondja, hogy rájuk fog szavazni, mert van egy kis cipőboltja, péksége, vendéglője, netán dohányboltja, és ebből ő most köszöni szépen, jól megél, ha nem rájuk szavazna, akkor nem tudná, hogy mi a fene következik.

Ez így van. Itt a félperiférián a legnagyobb érték a kiszámíthatóság: jobb egy kiszámítható elnyomás, mint a kiszámíthatatlan szabadság. Ezért bukott meg a harmadik magyar köztársaság, és váltotta fel a nemzeti együttműködés rendszere, amit kifejezetten az a kaotikus húsz év tesz legitimmé. A húsz év rendszere nem volt legitim.

Kinek szemében nem volt az?

Igazán senki nem érezte a magáénak – ezért is bukott meg. A jobboldal a baloldal rendszerének érezte, a baloldal pedig a jobboldalénak. A baloldal azt érezte, hogy visszajöttek a fasiszták, a jobboldal meg azt érezte, hogy nem engedték őket visszajönni, mert a kommunisták átmentették az új rendszerbe a hatalmukat. Tehát mindkét oldal úgy érezte, hogy a rendszer nem a sajátja. Ez egy viszonylag szabad, de nagyon kiszámíthatatlan és kiszolgáltatottá tévő rendszer volt. Sokan érezték azt, hogy bármikor feltörhetnek, és gazdag, sikeres emberek lehetnek, de azt is sokan érezték, hogy bármikor az aluljáróban találhatják magukat. Ezt a fajta szabadságot itt a félperiférián nem sokra értékelik.

Azt értékelik, hogy Kádár alatt nem volt munkanélküli, hajléktalan?

Ez a régió túltermelte a történelmét – többet már nem bír el.

Ezt most nem egészen értem…

Nézz végig a huszadik századon: első világháború, Trianon, második világháború, Don-kanyar, Szálasi rémuralma, holokauszt, Rákosi rémuralma, ‘56. Nézd végig, hogy milyen sors jutott az itt élő nemzedékeknek: a hatvanas évekre egyszerűen elfogyott a morális kapacitás. 1848-ban Magyarország elhitte, hogy nyugatos polgári berendezkedése lehet. Csakhogy ’67-‘68-ban Deák Ferencnek és Andrássy Gyula grófnak meg kellett alkudniuk a Habsburgokkal, engedniük kellett a ‘48-ból. Kiderült, hogy Magyarország nem lesz nyugatos polgári demokrácia, de lesz egy korlátozott alkotmányosság, lesz egy félfeudális nagybirtokrendszer meg egy félliberális piacgazdaság. Született egy hibrid szisztéma, ami aztán a Kárpát-medencében nagyon megbízhatóan működött. Horthy Miklós, Kádár János és Orbán Viktor mindannyian ehhez nyúltak vissza.

Miért nem lehetett nyugati típusú demokrácia?

Magyarországnak a liberális demokrácia nem kellett igazán soha. A magyaroknak nem kell a nyugatos szabadság, de nem kell a bizánci típusú, totalitárius zsarnokság sem, hanem kifejezetten az e kettőből született vegyes rendszert igénylik. Ezt értette meg Orbán Viktor.

Ebben a rendszerben a szabadság kis köreit – ami egy Bibó Istvántól származó fogalom – nem érdemes, sőt nem is szabad feldúlni. A magyar nem felsorakoztatni való népség, melynek tagjai precízen hadrendbe állnak: ez egy seftes, megúszós, ügyeskedő népség. A magyar társadalom igényel egy bizonyos mozgásteret, ugyanakkor igényli az erőskezű vezetőt is. Ez az, amit a politikusok olyan nehezen értenek meg. Amikor a politikai elit azt látja, hogy a társadalom igényli a mozgásteret, azt hiszi, nyugati típusú, liberális demokráciát akar. Amikor a politikai elit azt látja, hogy a társadalom erőskezű vezetőt igényel, azt hiszi, Rákosit vagy Szálasit akar. Pont az a lényeg, hogy mindkét feltételezés hibás: ezt a két rendszert nem akarja a magyar társadalom, hanem valamit a kettő között. Kádár Jani bácsit igényli, akinek a kezéből bőven jut krumplileves, de ha túl nagy hangon pofázol, jön a Munkásőrség. A magyar társadalom egy olyan rendszert akar, amelyikben vannak határok, ő pedig tudja, hogy hol.

Ezzel azt állítod, hogy a mostani hatalom beletalált a tutiba, és akkor akár kinéz nekik a húsz év?

Simán kinéz.

Orbán Viktor mindent kipróbált már Magyarországon, és ez az a rendszer, ami működik. Volt ő már radikális liberális 1992-ben, polgári jobbközép 2002-ben, szociális alapon hergelő populista 2006-ban, és mindez korlátozott sikerrel – most, amikor a kádárizmust restaurálja, látványosan működik, amit csinál: Kádár óta Magyarországon ennyire stabil rendszer nem volt. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi rendszer felváltásához vezető út első lépése az, ha megértjük, honnan meríti a legitimitását.

Ha olyan legitim, akkor miért van például szüksége a sorosozásra?

Mert az Orbán-rendszer többek közt ezért legitim: legyárt egy „népmesét”, amelyben Orbán Viktor a szegénylegény, aki megvív a hétfejű brüsszeli sárkánnyal meg az ő dúsgazdag és befolyásos szövetségesével, a démoni Soros Györggyel. De honnan jön ez a „népmese”? Nos, a kereskedelmi tévék tehetségkutatóiból. Az összes ehhez hasonló versenyben ugyanilyen „népmesét” építettek fel a későbbi győztes köré. Mészáros János Elek ugyanígy indult el a falujából, amikor még szó sem volt arról, hogy ő Mészáros Lőrinc öccse. Az RTL Klub riportjának tanúsága szerint a magyar nép mindennapos életét élő agrármérnök állatokat tart, hajnalban kel, megeteti a baromfiakat, megkapálja a szőlőt, és dalos kedvében énekel a madaraknak. Aztán a vidéki ember feljön Felcsútról Budapestre, az RTL stúdiójába, és meghódítja a magyar emberek szívét, akik megválasztják a hősüknek. Orbán Viktorral vajon nem ugyanez történt? Legyártottak nekünk egy „népmesét” a Felcsútról indult szegénylegényről: ahogy Mészáros János Elek feljutott énekelni Budapestre, Orbán Viktor feljutott „énekelni” Brüsszelbe. Csak hát az ő dala nem tetszik a brüsszelieknek – annál inkább a magyaroknak. S ahogy az RTL kreatív producerei, a nemzeti együttműködés rendszerének kreatív producerei épp ugyanúgy várják a beérkező szavazatokat – a tévénéző aktiválhatja magát: beleszólhat a „népmese” kimenetelébe. Erre a „népmesére” kifejezetten azért van szükség, hogy Orbán Viktor végül megnyerje a vetélkedőt, vagyis az áprilisi választást.

Az a véleményed, hogy a kereskedelmi tévék bulvárhadjárata, beleértve az ATV elbulvárosodását, akár tudatosan a hatalom malmára hajtja a vizet?

Az emberek igénylik a hősöket, de ahhoz kevesek, hogy saját hőseik legyenek, úgyhogy ezeket a hősöket ma már tömeggyártják számukra. Épp ugyanúgy szavaznak egy tehetségkutatónak hazudott sztárgyár-reality győztesére, ahogy a demokráciának hazudott politikai reality győztesére. A tehetségkutatók és valóságshow-k hazugsága évtizedekig bocsánatosnak tűnt, beleilleszkedett abba az összefüggő hazugságörvénybe, amelyben élünk. Most azonban, hogy a harc már nem Leó és Ágica között zajlik a villában, hanem Orbán Viktor és Soros György között az ideológiai-hatalmi szférában, magyarok százezrei esnek kétségbe, és kiáltanak az égre meg Európa felé, hogy Úristen, hát hogyan hülyítettek meg minket ezzel?! Nos, a hülyítés nem most kezdődött. Amíg marketingesek hősöket varrtak ránk a kulturális térben, addig ezt hajlandóak voltunk betudni a tömegkultúra sajátos működésének. Amikor azonban más marketingesek miniszterelnököket varrnak ránk a politikai térben, már harsan is az óbégatás: segítség, hazugság!

Téged is a Csillag Születik, tehát egy tehetségkutató műsor „csinált meg”, annak zsűrijében lettél országosan ismert.
Akkor te is ennek a hazugságrendszernek a része vagy?

Én a nyilvánosságban tizennégy éve tevékenykedem, ebből három hónapot töltöttem szerződéses viszonyban az RTL-el. Ez a három hónap egy nagyon intenzív országos kampány volt a puzsérságnak. Volt három hónapom arra, hogy az RTL kreatívjai legyártsanak.

Az volt a szándék, hogy legyen egy őszinte vagy őszintének tűnő pasas, aki pacekba megmondja a véleményét, keményen bírál és értékel, míg mások anyáskodnak?

Az volt az RTL koncepciója, hogy egyszer a kereskedelmi televíziózás történetében megengedik, hogy valaki tényleg zsűrizzen.

No, jó, azt azért nem engedték meg, hogy tényleg zsűrizzél, azt egykor inkább a Ki Mit Tud? zsűrijének engedték meg, melynek tagjai részletesen indokolhatták is a véleményüket.

A zsűrizés szabadsága ez esetben azt jelentette, hogy szabad volt a kettes táblát fölemelni. Ha valami nem tetszett, az az én értékelésem szerint nem hetes volt, mint általában a tehetségkutatókban.

És erre ezúttal miért volt szükség?

Azért, mert 2012-re a kereskedelmi tévék képernyőin szereplő írástudók már az összes értelmiségi kreditet elégették. Amikor engem az RTL producerei fölvettek, pontosan tisztában voltak azzal, hogy olyan értelmiségi szempontrendszert és magatartást fogok odavinni, amelyeket ők a tévéképernyőkről már tizenöt éve száműztek. Ebben a tét nélküli és érvénytelen közegben a tényleges zsűrizés szórakoztatóvá vált.

Egyszer azt mondtad nekem, hogy nagyon utálnád magad, ha bulvárfigurává válnál, miközben óhatatlanul bulvárhős is vagy, hiszen a bulvár foglalkozik veled, és ezt már nem tudod kikerülni.

A baj csak az, hogy a bulvárt nem lehet a bulváron kívülről kritizálni. Ez nem a bulvár felelőssége, és nem az enyém, hanem az értelmiségé. Az értelmiség egy nagyon súlyos mulasztást követett el az elmúlt évtizedekben: a bulvárt egyszerűen negligálta, figyelmen kívül hagyta, egyáltalán nem volt hajlandó narrálni, sőt, még csak tudomást sem volt hajlandó venni róla.

Szerintem vereségként értékelte, hogy az ő ízlésvilágával ennyire ellentétes tartalom ilyen mértékben el tud terjedni.

Lehetséges, csakhogy erre a vereségre mindegyikük kivonulással reagált, és egyikük sem harccal. A bulvárral szemben valamennyi értelmiséginek az volt a viszonyulása, hogy nincs itt mit tenni: a piac így működik, ezt tudomásul kell venni, ami nagyon szomorú, de hát ez van. Tehát mindegyikük visszavonult a maga elefántcsonttornyába. Én voltam jóformán az egyetlen, aki beleállt a bulvárral való konfrontációba, számon kérte rajta a semmitmondást, a neoprimitivizmust, az érvénytelenséget.

Nem érvénytelen, mert nagyon hat.

Attól még érvénytelen, hogy hat, ugyanis elérvényteleníti az életünket. Ha én most fogok egy bulvárlapot, és elolvasom, attól egy kicsit kevésbé leszek Puzsér Róbert, mert egy kicsit elérvénytelenülök attól a sok semmirekellő banalitástól, amit olvastam. A bulvár folyamatosan hígítja az életünket – mintha nap mint nap felöntené vízzel azt a kulturális közeget, amelyben élünk.

Mi vagy te tulajdonképpen, mihez értesz igazán?

Elsősorban rádiós, tévés és újságíró vagyok. Ha ezt szűkíteni kell, akkor mondhatom azt, hogy filmkritikus vagyok – ugyanakkor kritikusa vagyok a politikának, a társadalomnak és a médiának is.

Nincs meg annak a veszélye, hogy ez a már-már polihisztorság dilettantizmusba csap át?

Nyilván átcsaphat. De ha szabad kérnem, ne akkor alakuljon ki ez a vélemény, amikor azt látjuk, hogy ez a Puzsér nagyon sok mindenhez ért – hát ennyihez már nem érthet! Akkor szeretnék a dilettantizmus vádjával szembesülni, amikor konkrétan hülyeséget mondtam valamiről.

Nincs benned vágy arra, hogy ne legyél ennyire megosztó személyiség? Sokak számára te vagy a megmondóember, aki megmondja a tutit, és van, aki azt gondolja, hogy ez egy idegbajos, hangoskodó fickó, akinek be nem áll a szája, és szinte mindent indulatosan ad elő.

Nyilván így van, nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy én ennek a folyamatnak nem a célja, hanem az eszköze vagyok. Nálam magasabb céljaim vannak. Ha engem tíz emberből hat megutál, négynek meg szélesítem a látókörét, és szofisztikálom az ízlését, akkor nyertem. Nem az a cél, hogy szeressenek.

Elég sokaknak, akik a hatalomnak nem tetszőt beszéltek, már jócskán a fejükre ütöttek. Téged miért hagynak megnyilvánulni?

Szerintem minden második mondásom rettenetesen zavarja a hatalmat, minden második mondásom meg kifejezetten imponál neki. Igen kemény kritikusa vagyok ugyanis Orbán Viktor mellett Orbán Viktor ellenzékének is – úgy a hatalmi, mint az eszmei térben. Azt hiszem, a hatalom minden második pillanatban leszámolna velem, minden második pillanatban meg köszöni, és kér egy kávét. Röviden: nem én vagyok a legnagyobb bajuk.

Most, hogy elmondtad, mennyire stabil a hatalom, milyen esélyét látod az ellenzéknek?

Először is meg kéne képződnie annak az ellenzéknek. Jelenleg nincs olyan ellenzéki erő, amelyre a jelenlegi hatalmat nem kifejezetten utáló ember jó szívvel szavazni tudna. Ez az ellenzék nem kormányzóképes, nem alkalmas arra, hogy felváltsa Orbán Viktort – ez a magyar emberek nyilvánvaló élménye. Az ellenzékben vagy kisebb Orbánok vannak, vagy még azok sincsenek. Ha a választó ma ránéz egy ellenzéki politikusra, olyan érzése támad, hogy ez hasonló, mint az Orbán Viktor, csak lehet, hogy kell még tíz-tizenöt év, hogy az legyen belőle.

De akkor nem kell attól tartani, hogy meglesz a kétharmad, és a jelenlegi hatalom elszabadul? Hiszen azt látja, hogy semminek nincs következménye.

Ez előfordulhat. Bár kérdés, meddig mehet Orbán Viktor. Magyarország az Európai Unió tagja.

Ki lehet lépni, sokan félnek ettől.

Én úgy gondolom, hogy azt a magyar társadalom nem nyelné le. Továbbá Putyinnak Magyarország az Európai Unión kívül nem ér semmit. Oroszországnak olyan szövetségesre van szüksége, amelyik tagja az Európai Uniónak, és amelyen keresztül ő belülről bomlasztani tudja azt. Harmadrészt pedig az Európai Unióból érkező pénzek kifejezetten hiányoznának Mészáros Lőrinc offshore-számlájáról.

És akkor mi lesz?

Marad ez a hibrid rendszer: féldiktatúra-féldemokrácia. Ahogy telnek az évek, és telnek a ciklusok, a nemzeti együttműködés rendszere egyre kevésbé különbözik az országtól – jól érzékelhető, hogy azoknak, akik nem a rendszer részei, egyre szűkül a mozgásterük. Kérdés, hogy húsz vagy harminc év múlva lesz-e még olyan Magyarország, ami nem a nemzeti együttműködés rendszere, vagy ha valaki létezni és működni akar, annak valamelyik nagyúr pecsétgyűrűjét meg kell majd csókolnia? Az én számomra ez az igazán ijesztő társadalmi perspektíva.

Merre? Tovább! A NER karácsonya

Esküszöm, nem kerestem. Csak úgy találtam! Nem újdonság, de ezen a napon sokkoló volt. S vissza is zökkentett a ma Magyarországába. A NER valóságába.

 

December 26-án, a karácsonyi punnyadás napján, békésen, kicsit fáradtan ugyan de azzal a jóleső tudattal, hogy rendben lement a családi ünnep, mindenki elégedett volt, nem volt vita, veszekedés, mindenkinek, minden tetszett és ízlett, szóval, mondhatni igazi karácsony reggeli hangulatban, a kedvesen giccsesre feldíszített nagyszobában, karácsonyi pizsamában békésen kortyolgattam a reggeli kávémat, s közben szörfözgettem a neten – ezúttal kevésbé komoly tartalmakra kattintgatva, inkább lazára, bulvárosabbra fogva a figurát…

Ahogy görgettem lefelé, ez a kép jelent meg a képernyőmön.

Nem tudom, más is így van-e vele (lehet, hogy szakmai ártalom, hogy egyben lássam a képet), de nekem azonnal két eleme ugrott ki: a karácsonyfa és az utóbb általam bekarikázott kiajánló.

Szemben a legalább a kedves és szívet melengető, egy álomvilágba elrepítő karácsonyi giccsel egy rideg kivagyiság köszönt számomra vissza az Andy Vajna (filmbiztos és a mindannyiunk pénzén szinte elképzelhetetlen luxusban élő szerencsejátékbizniszmen) karácsonyi designját vélelmezhetően megálmodó és elkészíttető (elnézést a prekoncepcióért, ha maguk másztak a létrára és aggatták fel egyenként a díszeket, szórták meg mindenféle műhóval és csillámmal a fát) felesége idillinek szánt ünnepi szobaképén, ajándékostul és cicástól.

Nem is lenne ezzel semmi baj (ízlések és pofonok, mint tudjuk) egészen addig, amíg tisztességesen megkeresett pénz lenne a fedezete. S ha legalább szégyellenék, de minimum nem dicsekednének vele ország-világ előtt.

De mint hosszú évek óta annyi mást, még ezt is lenyelné az ember, ha nem ugrana ki mellé napjaink Magyarországának jellemzőbb képe: a Blaha Lujza téri ünnepi ételosztásról szóló, a jobboldalon futó kiajánló.

A magyarok millióinak aktív vagy passzív támogatásával megteremtett Nemzeti Együttműködés Rendszere, annak mindent eláruló rideg valósága.

Boldog Ünnepeket Magyarország!

Gulyás Márton halálos tévedése

0

Bartus László az Amerikai Népszavában írt véleménycikkében arra igyekszik rámutatni, hogy hamis premisszából indul ki az ellenzéki összefogás, amely szerinte eleve kudarcra van ítélve. Ehelyett a bojkottot javasol, mert különben „Orbán egy négyharmados győzelemre és hosszú uralomra számíthat. Magyarország pedig tragédiára.”

Bartus Gulyás Mártonnak a Közös Ország Mozgalom rendezvényén mondott beszédére és a kanadai példára hivatkozva arra a megállapításra jut, hogy a példa téves premisszából indul ki. „Gulyás Márton kanadai példájának lényege az, hogy a választási rendszer aránytalansága kedvezett a Konzervatív Pártnak, s a töredezett ellenzék nem volt képes leváltani. Miután az ellenzék egyesült, sikeresen fordította a maga javára a választási rendszer aránytalanságát, és ezzel legyőzte a csaknem tíz éven át kormányzó Konzervatív Pártot.

„Hurrá. Tanulság: ugyanezt kell csinálni.”

Bartus szerint azonban Orbánék távozása (hipotetikus választási vereség esetén) egyrészt nem azonos a NER bukásával, másrészt az ellenzéki pártok ellenérdekeltek az összefogásban:

„A rendszer ellenérdekeltté teszi a pártokat, hiszen egymás kárára tudnak csak nagyobb részesedést szerezni maguknak. Aki nem tud saját országos listát állítani, már eleve nem jut hozzá egy csomó pénzhez. S

aki a közösködés miatt lemond mandátumai egy részéről, az a saját pénzét kurtítja meg.

Az összefogás hiányát ezek a száraz tények befolyásolják, nem az, hogy saját arculatot akarnak kialakítani.”

„Gulyás Márton és az ellenzéki pártok ezért munkálkodnak a kör négyszögesítésén, és nem jönnek rá arra, hogy a gordiuszi csomót csak demokratikus választások követelésével lehet átvágni. Erről azonban épp Gulyás Márton, aki az arányos választási rendszer létrehozását sürgette, egyetlen mondatban lemondott.”

Bartus azt írja, hogy itt van a kanadai és a magyar példa közötti különbség. Kanadában törvényes kormány volt, jogállami berendezkedés. Ez egy nem elhanyagolható lényegi különbség. Az aránytalanság szülte összefogás megoldhatja a problémát egy demokratikus országban, ahol egyforma esélyek, feltételek vannak.

Ahol nem egy kalózkapitány nehezíti mindig a feltételét annak,

hogy a hajó elfogott utasai a szárazföldre jussanak, akik soha nem is tudják azt teljesíteni.

„Kanadában csak látszólag volt ugyanaz a helyzet, mint ami Magyarországon van, mert az ellenzék összefogása után a kormánypárt nem változtatta meg újra a választási törvényt, és nem akadályozta az ellenzék nyilvánossághoz jutásának lehetőségét. Magyarországon egy pártba tömörülhet minden ellenzéki, akkor se nyerhetnének, hanem tovább szívatnák őket.”

Bartus felteszi a kérdést: miért kell ezt tudomásul venni, miért kell ehhez alkalmazkodni,

miért kell az embereket azzal hitegetni, hogy a puccsisták leválthatók általuk alkotott szabályok között?

Miért végzetszerű az, hogy Orbán uralkodjék? Ha a feltételeit elfogadják, és azok között veszítenek (ahogy veszíteni is fognak mindig), azzal elismerik törvényesnek mind a rendszert, mind azokat a szabályokat, amelyek között Orbánt leváltani nem lehet. Ezzel legitimálják és törvényesítik a törvénytelenséget. A népet pedig becsapják, abban a tudatban tartják őket, hogy leválthatták volna a puccsista bűnözőket, de nem sikerült. A törvénytelen hatalmuk törvényes, jogszerű, nincs mit tenni ellene. Ez azonban sem a nép uralmával, sem a népfelség elvével, sem az Alkotmánnyal nem egyeztethető össze.

Gulyás Márton tehát téved – vonja le a következtetést Bartus: Mi sem bizonyítja a logikája abszurditását, mint amikor felteszi magának a kérdést, hogy Orbán esetleges leváltása után mi következne, akkor azt tudja mondani, hogy „A helyes és őszinte válasz: azt biztosan tudhatjuk, hogy mi történik, ha marad a NER”. De ez nem válasz arra, hogy

semmit nem tudnak arról, hogy mi történne, ha választáson véletlenül leváltanák a bűnözőket. Semmi.

Bartus László arra is igyekszik válaszolni, hogy miért bukna meg a rendszer a bojkottal?

„Orbán rendszere addig él, amíg a demokrácia hamis látszatát kelti. Amint ez megszűnik, a napjai meg vannak számlálva. A rendszeren kívülről, lemondva az állami pénzről kellene a rendszer alapjait támadni, törvénytelennek nyilvánítani, a letartóztatásukat követelni, még akkor is, ha a kezükben az ügyészség és minden. Tömegek csatlakoznának hozzájuk, mert az igazság képviselete hitelessé tenné őket, a sok hazugság visszájára fordulna. Bűnözőkké kellene nyilvánítani Orbánékat, és nem tárgyalni velük, csak a távozásukat követelni. Egyébként ez az egyetlen törvényes és jogszerű magatartás velük szemben. Ez az egyetlen békés ellenállás abban az esetben, amikor mindenen átgázolnak, és az alkotmányos rendet megdöntik. De ehhez le kell mondani a pénzről, a kedvezményekről, a látszatról, egy ideig vállalni kell a rendszeren kívüliséget. De ez az egyetlen módja a rendszer vér nélküli, békés megdöntésének. A rendszer bojkottja, a kivonulás, világbirodalmakat győzött le.”

Bartus válaszol Gulyás Márton hipotetikus kérdésére is, tudniillik, hogy mi a teendő:

„Orbán, Schmitt, Áder, Rogán, Szijjártó, Lázár és társaik kegyelmi kérvényét elutasítani, és már az ítéletben kikötni, hogy kegyelmet és kedvezményt nem kaphatnak.”

A cikk végkövetkeztetése:

„Magyarországon Orbán ellenfelei még most sem néznek szembe a valóságos helyzettel, nem hajlandóak tudomásul venni, hogy mi történt, és nem hajlandóak áldozatot hozni. Hazugságokkal illúziókba ringatják magukat. Ezek mind alaptalan remények, logikátlan, abszurd próbálkozások, pótcselekvések. Messze még a hajnal. Orbán egy négyharmados győzelemre és hosszú uralomra számíthat. Magyarország pedig tragédiára.”

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK