Magyar-szerb két jó barát

0
1582
Facebook

A brüsszeli Politico azzal vádolja az Európai Unió magyar biztosát, hogy részrehajló Szerbiával szemben. Várhelyi Olivér nem Brüsszel hanem Budapest álláspontját képviseli ebben az ügyben noha egy uniós biztosnak a közösség érdekeit kellene előtérbe állítania.

Orbán Viktor is lobbizik Szerbia mielőbbi uniós felvétele mellett, és Várhelyi Olivér kiszolgálja a magyar kormányfőt. Ezt annál is könnyebben megteheti hiszen az ő munkaköre épp ez: az Európai Unióba jelentkező balkáni államok minősítése és a velük való kapcsolat tartása.

Miért oly fontos Orbánnak Szerbia?

Régebben a Fidesz a szerb nacionalizmus bírálója volt, és gyakran emlékeztetett arra, hogy a második világháború után több tízezer magyar gyilkoltak le szerb fegyveresek a Vajdaságban.

2010 óta változott a helyzet: Orbán Viktornak szüksége volt és van egy menekülő útra! Olyan szomszédra, akire számíthat, ha Brüsszellel szembekerülve megingana a hatalma Magyarországon. Ebben eszményi partnerre talált Aleksandar Vucic elnökben, akit szélsőséges nacionalista múltja nem tett épp vonzó politikussá az Európai Unió szemében. Vucicnak – Milosevics egykori szóvivőjének – szüksége volt valakire, aki érte lobbizik Brüsszelben. Orbánnak pedig egy menekülő útra arra az esetre, ha …

Ezért aztán Várhelyi Olivér magyar uniós biztos nagyonis fontos szerepet játszhat, mert Szerbia tekintélyelvű rendszerét neki kellene elfogadtatnia Brüsszellel.

A nemzeti együttműködés rendszerét Vucic tökélyre fejlesztette: már ellenzék sincsen! Az ellenzéki pártok vezetőiről folyamatosan derült ki néhány korrupciós ügy, és ennek következtében jobbnak látják, ha Őfelsége ellenzéke szerepében tündökölnek. A hatalom ily módon mindent és mindenkit ellenőrizhet vagyis alig különbözik a Tito rendszertől amikor a titkosszolgálat szinte tökéletes kontrollt gyakorolt a soknemzetiségű Jugoszláviában.

A probléma az, hogy ezt a legtöbb uniós állam vezetői is világosan látják, és egyáltalán nem lelkesednek azért, hogy az Európai Unió tagjai közé felvegyék Szerbiát. A legfejlettebb egykori jugoszláv tagköztársaság, Szlovénia jelenleg az Európai Unió soros elnöke. A miniszterelnök – Orbán nagy barátja – politikájában követi a magyar kormányfőt.

Brüsszelben Orbán barátsága olyan mint piszkos Fredé: garantáltan szalonképtelen lehet valaki. Szerbia tehát épp amiatt kerülhet távolabb Európától, hogy az államfő legjobb barátja, Orbán Viktor és az ő brüsszeli embere, Várhelyi Olivér mellette lobbizik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .