Kezdőlap Címkék Néppárt

Címke: néppárt

A Néppárt előnye tovább nő

0

A hétfő délelőtt frissített – de még nem végleges – adatok szerint is az Európai Néppárté (EPP) lesz a legnagyobb frakció az Európai Parlamentben a választások után.

Az EP közel végleges eredményeken alapuló mandátumbecslése szerint a konzervatív erőket tömörítő pártcsalád 182 képviselőt küldhet az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének halasztása miatt az újabb ciklus elején továbbra is 751 tagú testületbe.

A második helyezett szociáldemokraták (S&D) 147, a harmadik liberálisok (ALDE) pedig Emmanuel Macron francia elnök pártjával együtt 109 mandátumot szereztek.

A zöldek frakciója 69 tagú lehet, és így megelőzi a jelenlegi harmadik legnépesebb képviselőcsoportnak számító Európai Konzervatívok és Reformereket (ECR), amely a brit kormánypárttal kiegészülve 59 helyre számíthat ebben a régi-új konstellációban.

A hatodik legnagyobb frakció 58 képviselővel a Matteo Salvini olasz belügyminiszter által létrehozott, radikális jobboldali Népek és Nemzetek Európai Szövetsége, amelynek elődje a Szabadság és Nemzetek Európája (ENF) volt.

Ezt követi 54 hellyel az olasz Öt Csillag Mozgalom és a Nigel Farage vezette brit Brexit Párt szövetsége, amely eddig Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) néven működött.

A legkisebb frakciót a patkó bal szélén ülő Egyesült Európai Baloldal – Északi Zöld Baloldal (GUE-NGL) fogja adni, előreláthatólag 38 mandátummal.

A függetlenként politizálóknak hat mandátumot jósolt az EP, az “egyéb” kategóriába pedig 29 képviselőt soroltak, róluk egyelőre nem tudni biztosan, hogy melyik frakcióba fognak beülni, ha egyáltalán beülnek valamelyikbe. Külön csoport létrehozásához minimum 25 képviselőnek kell megállapodnia legalább hét uniós tagállamból. A frakcióalakítási szándékot legkésőbb június 24-ig kell bejelenteni.

Az átlagos részvételi arány uniós szinten 50,82 százalékos volt, magasabb, mint az elmúlt húsz évben bármikor.
Az Európai Unióban nagyjából 426 millió választásra jogosult szavazhatott összesen több mint 15 ezer jelöltre.

Weber elégedett

Elég mandátumot szereztek az Európai Parlamentben. az irány változatlan nem kérnek semelyik oldal szélsőséges pártjaiból.

Az Európai Néppárt ünnepsége után az Európai Parlament sajtótermébe is mosolyogva érkezett Manfred Weber. Öröme nem lehetett felhőtlen, de ez széles mosolyán nem látszott.

A politikus legfőbb mondandója itt is az volt mint korábban: szélsőséges pártokkal nem hajlandó együttműködni, akár balról, akár jobbról. A szociáldemokratákkal, vagy a liberálisokkal szívesen együttműködne, de fontosnak tartja azt is, hogy megmaradjon a csúcsjelölti rendszer.

„Ez nem egy győzelem számunkra, de azért boldog vagyok, mert az Európai Néppárt maradt a legnagyobb erő az Európai Parlamentben” – mondta Weber, aki kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy – „Az Európai Néppártnak körülbelül 26 mandátumos többsége van, mi vagyunk a legnagyobb képviselőcsoport. Azt hiszem, ez megválaszolja a Fidesszel kapcsolatos kérdést is” – válaszolt Weber, nem kimondva, de nem is titkolva, hogy a többség megszerzéséhez nincs szükségük a 13 mandátumot szerzett magyar kormánypártra.

Nem akar olyanokkal együtt dolgozni, akik el akarják pusztítani Európát, nem akar nacionalistákkal együtt dolgozni.

Vissza a Néppártba?

„Az eddigi politikai irányvonal teljes feladása végső soron a Fidesz bukásához vezetne. Nem egy Strache-féle szcenárióra gondolok, hanem arra, hogy a populizmus és az uniós intézmények kijátszása, a fideszes lumpenpolitika európai, sőt olykor globális exportjának feladása nélkül a Fidesz szilárdnak tűnő belső támogatottsága gyorsan elolvadna.”

Nagyon úgy néz ki, Orbán Viktor ma már egészen másként vélekedik a Fidesz európai mozgásteréről, mint akár pár héttel korábban. Lehet, hogy erről azok az új kampánystratégák győzték meg, akik újabban kerültek be a képbe, mint a Fidesz – közpénzen – alkalmazott tanácsadói; lehet, hogy csak a körülmények hatalmát ismerte fel a miniszterelnök. Ha csak előérzeteimre hallgatnék, akkor azt mondanám: ez utóbbit nyugodtan ki lehet zárni. Annyit már megtanultunk az elmúlt évtizedekben, hogy Orbánra nagyobb befolyást tudnak gyakorolni a kampányguruk, mint a tények…

Az nyilvánvaló, hogy a néhai Arthur Finkelstein, mint választási tanácsadó ugyanazt a hibát követte el, ami felé rafinált szélsőjobbos tanítványa, Steve Bannon menetel most. A jelek szerint Amerikából nem mérhető fel teljes mélységében az európai perspektíva. Félrevezető, ha mindent csak a közvetlen nemzeti szintű – vagyis belpolitikai – haszonszerzés dominál, s ezért valaki fittyet hány mindarra, aminek egy állam és az érintett politikusok európai szinten ki vannak téve. Orbán csak a belmozgásokra figyelt eddig, akárcsak Heinz-Christian Strache, s beérte egyetlen referencia-ponttal, vagyis Putyin Oroszországával. Ám

ha egy állam – hívják azt Ausztriának vagy akár Magyarországnak – az Európai Unió tagja, ez a formula sem választásokkor, sem a választások közötti nyugalmasabb pillanatokban nem csak elégtelen, de megtévesztő is.

Orbán, a korábbi tanácsok dacára úgy tűnik, felismerte, hogy mit veszíthet, ha kikerül az Európai Néppártból (EPP). Megszűnik a védelmező ernyő, a befolyás; az alkupozíció pedig szinte irrelevánssá válik. Ma már egyértelmű: két fontos eseményhez köthető a mára kialakult fideszes csőd:

Először, amikor plakátkampányt indítottak Jean-Claude Juncker ellen. Ez ugyan megosztotta a Néppártot, mert közben – a szokásos módon – a magyar miniszterelnök udvarolni kezdett Manfred Webernnek, aki egy rövid ideig valóban nem tekintette ezt olyan ellenséges gesztusnak, mint a megtámadott Juncker vagy Joseph Daul pártelnök, de aztán saját pártja, a CSU – s nyilvánvalóan a CDU is – gyorsan más belátásra bírta. Orbán másik stratégiai melléfogása, hogy látva: Weber alulmaradt a Néppárton belüli kötélhúzásban, nekiesett a néppárti csúcsjelöltnek is, arra kényszerítve azt, hogy visszautasítsa a fideszes támogatást a bizottsági elnöki tisztért vívott megmérettetésben, kijelentve: ha a Fidesz-szavazatokon múlna a megválasztása, akkor arról inkább lemondana. Mindezt jó tudni, amikor számba vesszük, milyen hatással lehet mindez Orbán és a Fidesz jövendő sorsára a Néppárton belül?

Van-e mód arra, hogy visszafogadják?

Jelenleg nem csak az új tanácsadók dolgoznak azon, hogy ez így legyen, hanem azok is, akik ettől politikai hasznot remélnek. Nemrég jelent meg a jobb időket megélt Prőhle Gergely volt államtitkár és nagykövet elemzése, melyben eléggé reálisan mérte fel a kialakult helyzetet. Válasza azonban nem tűnik meggyőzőnek, amikor kiderül: nem csak reméli, de megvalósíthatónak is tartja a Fidesz visszatértét a Néppártba. Érthető persze, hogy ezt szeretné, akárcsak az a fideszes diplomata kör, melynek iszonyatos megaláztatásokat kellett eltűrnie azóta, hogy a külügyminisztert Szijjártónak hívják. Ha a helyzet változna, márpedig a Néppártba való visszatérésnek nyilvánvalóan ez nélkülözhetetlen feltétele lesz, akkor egy efféle fordulat Pröhlét és társait ismét fontos, sőt megkerülhetetlen emberekké tehetné a Fideszben és a kormányban egyaránt. Javaslatai – fideszes szempontból – ésszerűek, sőt minden bizonnyal megvalósulásuk jót tenne az országnak is, de vajon megvalósíthatók?

Ha Orbán olyan vállalásokat tenne a Néppárt és az egész uniós adminisztráció felé, melyeket azok egyelőre teljesíthetetlennek látnak, minden bizonnyal: igen. Viszont az az eddigi politikai irányvonal teljes feladását hozná, ami végső soron a Fidesz bukásához vezetne. Nem egy Strache-féle szcenárióra gondolok, hanem arra, hogy a populizmus és az uniós intézmények kijátszása, a fideszes lumpenpolitika európai, sőt olykor globális exportjának feladása nélkül a Fidesz szilárdnak tűnő belső támogatottsága gyorsan elolvadna.

Ha Orbán szembe találná magát olyan uniós követelésekkel, hogy például mondjon le Putyinhoz fűződő kapcsolatairól, csatlakozzon az európai ügyészséghez, változtassa meg a választójogi törvényt, helyezze vissza a kényszernyugdíjazott bírákat, tárja fel a Fidesz oligarchikus holdudvarát s hagyja, hogy az unió intézményei utána menjenek az ellopott pénzeknek, nem csak a hatalom porladna el, de Orbán személyes védettsége is.

Elvégre nem véletlenül beszélnek ma már itthon is egyre többet a börtön elkerülhetetlenségéről, s arról, hogy békés eszközökkel Orbán nem fogja feladni az ország totális kontrollálását.

Nézzük meg a lehetőségeket kívülről is. Ha Orbánnak sikerülne visszasírnia magát a Néppártba, elsőként Európa szélsőjobboldala kiáltaná ki árulónak: Salvini, Le Pen személyes kudarcot látnának ebben, s ismervén a politikai etikáról vallott nézeteiket, aligha állnák útját olyan információk szivárgásának, amelyek csak négyszemközt hangoztak eddig el, aminek megvolt mindig a nagyon nyomós oka. De ez a kisebb kockázat, amivel Orbán jelenleg szembenéz.

Ennél sokkal fontosabb, hogy a Fidesz által vasárnap elérendő mandátumszám vajon elégséges lesz azoknak a foltoknak a betapasztásához, melyek épp azért keletkezhetnek majd, mert Orbán megbocsájtást nyert a Néppárttól? Tudjuk, hány párt jelezte, hogy otthagyja a Néppártot, ha a Fidesz marad, s ezt a folyamatot nagyon felgyorsíthatja Emmanuel Macron és a liberálisok erőteljes közeledése a centrumban. Másrészt vajon vállalja-e a Néppárt a Fidesz visszatértét, ha lehetővé válna egy olyan nagykoalíció létrejötte, amelyből kihagyható lesz egy gyengélkedő Néppárt?

Ugyanakkor Orbán – ha a nyugati sajtót nézzük – iszonyatos vesszőfutáson megy át már egy ideje, mely csak fokozódott, amint közelített az európai választás. A napokban a vezető német jobboldali-konzervatív napilap,

a berlini Die Welt közölt egy alapos elemzést, melynek címe mindent elárul: Orbán családpolitikája a náci időket idézi.

Ugyanez áll a kontinens többi meghatározó, német nyelvű konzervatív napilapjára, a Frankfurter Allgemeine Zeitung-ra, az osztrák Die Pressé-re, a svájci Neue Zürcher Zeitung-ra. Ennek nyomán felmerül az emberben a kérdés: megengedheti-e magának a Néppárt bármely politikusa, hogy Orbánnak „megbocsásson”? Nem keveri-e önmagát és a Néppártot olyan gyanúba, hogy bárkivel összefognak, ha ezzel garantálják a politikai túlélést? És viszont: politikailag túlélhető-e az, ha mindent feladnak, ami eddig megkülönböztette őket a szélsőjobbtól?

A válaszokat a vártnál gyorsabban meg fogjuk kapni a május 26-i választások után.

Ara-Kovács Attila

Angolos választások – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, ma nem kávét kérek, hanem teát. Tejjel, angolosan. Brit ügyekről lesz szó most, illetve arról, milyen hatása lesz annak, hogy az Egyesült Királyság minden jel szerint mégis részt vesz, ha talán utoljára is, az EP-választásokon – bár semmi bizonyosat nem mondhatunk.

Az azonban nem meglepő, csak mulatságos, hogy mindenki másként látja a várható eseményeket.

Persze, Magyarországon látják másként a jósok, és persze, pártállás szerint. A kormány hívei között mintha gonosz optikusok garázdálkodnának, mindegyikük szemüvege torzít és mintha kötelező lenne viselniük ezeket az okulárékat: Oz csak a zöld szemüveget erőltette rá a polgáraira, Orbán már a torzítót is. Ők ugyanis a brit részvételtől elsöprő „szuverenista” győzelmet várnak. Vagy nem, de inkább azért mégis. Mint a Magyar Nemzet írja:

„A szigetországnak jutó 73 mandátumból így elsősorban az euroszkeptikus frakciók, valamint a balközép csoportok profitálhatnak. A Munkáspárt 21 plusz mandátumot hozhat a szocialista frakciónak, az Európai Konzervatív és Reformer (ECR) frakciót erősítő Konzervatív Párt pedig 13, a UKIP 6, míg a Brexit Párt 15 mandátumra esélyes.

Mindez az eleve megosztott EPP helyzetét gyengítené. Számításaink szerint a néppárt mandátumaránya 26 százalék lenne az eredeti elképzelés szerinti – brit kilépéssel számoló – 705 fős EP-ben. Ezzel szemben ha a britek is szavaznak, az EPP csak a mandátumok 24 százalékára esélyes, feltéve, hogy sikerül megőriznie a pártcsaládnak a Fidesz–KDNP és a vele szövetséges szlovén SDS-szel való partneri viszonyt. Ha ez a liberális fordulat miatt mégsem sikerül, az minimum 16 további mandátum elvesztését jelentené, így a jövőbeli néppárti frakció aránya könnyen a szocialisták 21 százalékos mandátumarányához csökkenhet. Ez már komolyan veszélyeztetheti Manfred Weber bizottsági elnöki ambícióit, figyelembe véve, hogy a britek voksaival is számoló kalkuláció szerint a szociáldemokrata, zöld-, liberális és Macron-párti képviselők együttesen 41,5 százalékos mandátumarányra esélyesek.” (Magyar Nemzet)

Hát, urak, érdekes egy tudomány ez a számtan. Ugyanis az euroszkeptikus frakciók erősödése csak akkor mondható ki, ha a frissen alakult Brexit Párt Nigelm Farage vezetésével valóban megszerzi azt a tizenöt helyet, a UKIP is a hatot, és egyikük sem vezeti a népszerűségi listákat. Abszurd az angol humor, hogyne, de azért az volna minden Monty Python-viccek legabszurdabbika, ha jelentős mennyiségű képviselőt küldenének az Európai Parlamentbe azzal a céllal, hogy azok azt a nézetet képviseljék, miszerint nem akarnak az Európai Parlamentben lenni. A Konzervatív (Tory) Párttól várt tizenhárom mandátum pedig optimista becslésnek tűnik annak fényében, hogy a toryk a párt megalapítása, vagyis 1834 óta ilyen népszerűtlenek még nem voltak, mint most.

Aztán a „szuverenista” vagy euroszkeptikus csoportok erősödéshez az is kéne még, hogy legyenek ilyen csoportok. Ezzel szemben egyelőre az valószínűsíthető, hogy a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája képviselőcsoport (EFDD) megszűnik. Az európai parlamenti törvények szerint legalább 7 országból 25 képviselőre van szükség ahhoz, hogy frakció jöhessen létre, és az EFDD ennek már nem tesz eleget.

Megszűnik? Hát hogyan, miképpen? Már nem népszerű a populizmus?

Megeszi, kérem, a Salvini. Ő már bejelentette a Népek és Nemzetek Európai Szövetsége (EAPN) nevű képviselőcsoport megalakítását, épp az ügyben jön nemsokára Budapestre, hogy becsalogassa ebbe Orbánt és pártját is: eddig körülbelül tíz párt csatlakozott hozzá. Ha a Fidesz elhagyná értük az EPP-t, akkor ez lehetne a harmadik legerősebb csoport. Emellett az Európai Néppárt első helye is bizonytalanná vagy legalábbis szűkössé válhatna. Igen ám, de Salvini csoportjában nem tömegpártok tolonganak, sőt, az EFDD egyes tagjai sem lépnek be – hiába, ahol csupa tisztek és népvezérek vannak, ritka a közlegény, épp ezért arra sem fogadnék nagy összegben, hogy a köztudottan hiperambíciózus Orbán Viktor beáll majd Salvinihez Nemecseknek, közlegénynek vagy harmadik-negyedik embernek.

Szóval, brit részvétel esetén Salvini sem bizonyos, hogy a negyedik helynél feljebb jut, a harmadik már szép eredmény lenne részükről, hiába, a bronz is szépen csillog, kérem, minden sportember tudja.

De akkor nézzük a valós esélyeket, hagyjuk a nagy, magyar álmokat a kormánysajtóból – kik és mennyire esélyesek igazából?

Az Euronews jóval higgadtabb, realistább elemzése szerint a brit részvétellel a szociáldemokrata képviselőcsoport (S&D) járna legjobban. Ennek az az oka, hogy a brit Munkáspártból szép számmal érkező képviselők hozzájuk fognak csatlakozni. A felmérés szerint az S&D-nek 161 képviselője lenne. Az Európai Néppárt sorait azonban egyetlen brit képviselő sem fogja erősíteni. Ennek ellenére a legerősebb frakció maradna 180 taggal. A Europe Elects legújabb mandátumbecslése szerint a liberálisok (ALDE) végezhetnek a harmadik helyen, 104 EP-képviselőjük lehet (a francia elnök Emmanuel Macron pártjának jövőbeli képviselőit is hozzájuk számítva).

Tehát akkor, hölgyeim és uraim, játsszuk azt, hogy ez most a Turf, tétre, helyre, befutóra, hármas befutóra, tegyék meg tétjeiket, az oddsok ebben a pillanatban a következők:

  1. helyezés: Európai Néppárt, 180 mandátum
  2. helyezés: Szociáldemokraták, 161 mandátum
  3. helyezés: ALDE (Liberálisok), 104 mandátum

Negyedik helyezettnek feljöhet még a nyeretlen, még csak nem is kétéves Salvini-frakció, de ő is csak akkor, ha a Brexit Párt, a UKIP és a Fidesz–KDNP egyaránt őt támogatja a futamban, ebben az esetben érhetik el a 92 mandátumot.

Salvini támogatottsága azonban, mint említettem, távolról sem egyértelmű, sok tényezőtől függ, és ezek között még a Fidesz–KDNP a legkevésbé lényeges: többet árthat neki a Marine le Pen barátsága: ugyanis Salvininek most döntenie kellett, kiket választ, a francia Nemzeti Tömörülést vagy a lengyel PiS-t, ugyanis a lengyelek nem ülnek le egy asztalhoz Marine le Pennel – ő a franciákat választotta, de így elvesztett egy erős és viszonylag népes lengyel támogató csoportot.

Azonban álljon meg a verekedés, a brit részvétel kapcsán létezik egy újabb faktor is, nevezetesen az, hogy távolról sem annyira biztos, miszerint az Egyesült Királyságnak annyi képviselője lesz, amennyit a papírforma mond. A büszke Skócia ébredezik, dudák szava szól a Felföldön, éled Caledonia – Nicola Sturgeon skót első miniszter még idén törvényjavaslatot állít össze egy népszavazásról, mely Skócia függetlensége ügyében döntene. Mint mondta:

„Még ebben a parlamenti ciklusban választást kell kínálnunk az embereknek a brexit és a független Skócia között.”

London reakciója sem késett: David Lidington, a brit kormány kabinetirodájának vezetője közölte, miszerint a kormány nem akar hozzájárulni az újabb skót függetlenségi népszavazás kiírásához. Az a véleményük ugyanis, hogy nincsenek arra utaló jelek, hogy a skót függetlenségről tartott előző referendum óta megugrott volna a Skócia elszakadását vagy az újabb népszavazás kiírását pártolók aránya.

Vagy vannak, csak London nem látja, nem hallja őket, mert nem is akarja. Mindenesetre arra a kérdésre, hogy a brit kormány mindezek alapján kizárja-e az újabb skóciai függetlenségi népszavazás törvényes lehetőségének megteremtését, a kabinetiroda vezetője határozott igennel válaszolt, hozzátéve: London nem lát indokot a referendum engedélyezésére.

No, de nem oda Buda: tegnap Nicola Sturgeon a függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) kongresszusán kijelentette, Skócia:

„Nem a Brexit, hanem Európa pártján áll. A kormány a jövő hónapban beterjeszti az újabb függetlenségi népszavazás kiírását célzó törvényjavaslatot, és tervei szerint ezt az év vége előtt el is fogadtatja a skót parlamentben.

Sturgeon kijelentette azt is, hogy a Skóciában élő külföldi EU-állampolgárok a skót nemzet tagjai: „közülünk valók, és teljes szívünkből azt szeretnének, ha maradnának” abban az esetben is, ha Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból. Hozzátette: a skót függetlenségi mozgalom meghatározó eleme a progresszív, befogadó internacionalizmus.” (444)

Hát, ha csak a jövő hónapban történik meg a beterjesztés, és az elfogadása év vége előtt várható, akkor a skót függetlenség látszólag nem fogja befolyásolni az uniós parlamenti választásokat – látszólag, mondom, ugyanis ha ilyen kézzelfogható közelségben látszik az ország kiválása, a jó skótok nem fogják összetörni magukat, hogy megválasszák az Egyesült Királyság képviselőit Skócia képviselői helyett.

Pillanatnyilag ezekkel az esélyekkel számolhatunk – brit részvétel esetén.

Aztán, ha megint elszabadul az őrület Londonban és mégis kiválnak korábban, akkor ez az egész, szépen felépített latolgatósdi kártyavárként omlik össze.

Még mondja valaki, hogy nem izgalmas az uniós politika.

Kár, hogy fogadni nem lehet rá, az lenne csak az igazi.

Tétre, helyre, befutóra, hármas befutóra, mint az epsomi derbyn.

Újhelyi István: Az újfasizmus megtestesítőjét hívta vendégségbe Orbán

0

Néhány nap múlva prominens vendéget fogad a magyar kormány: az európai szélsőjobboldal új politikai popsztárját, Matteo Salvinit.

Az olasz belügyminiszter és Orbán Viktor között sok közös téma lesz, a menekültkvóták kivételével ugyanis szóról szóra ugyanazt az uszító leckét mondják fel mindketten a populista kézikönyvekből. Salvini és Orbán legnagyobb közös halmaza maga az orosz cáratyuska: az olasz pártvezérnél ugyanis nagyobb és nyíltabb Putyin-rajongó kevés van a kontinensen, talán csak a Fidesz megfáradt elnöke, akinek társaságához már-már tartótiszti hűséggel ragaszkodik a birodalmi vezető.

A jövő csütörtökön esedékes Salvini-látogatás nemcsak azért érdekes, mert a szélsőséges EU-ellenesekkel való kokettálás

nyílt hadüzenet a jobbközép-kereszténydemokrata pártcsaládnak,

de azért is, mert teljesen egyértelművé teszi, hogy a Fidesz mit gondol Európáról és az európai értékekről. Míg Salvininek Mussolini fasiszta Olaszországa, addig Orbánnak Horthy Magyarországa az álmodott korszak. Mindkettőre emlékszünk az európai történelem sötét éveiből.

Legyen világos, a magyar kormányfő legújabb örökbarátja az európai közösség egyik legádázabb ellensége. A fideszes propaganda-gépezet előrevetíthető módon el fogja hallgatni a lényeget Salvinivel kapcsolatban, ezért jó előre szögezzünk le néhány tényt! Matteo Salvini olasz belügyminiszter és kormányfő-helyettes, a szélsőjobboldali Liga vezetője egy virtigli populista, aki hazárdjátékot játszik az európai közösséggel. EP-képviselőként néhány éve még egy pufajkás Putyint ábrázoló pólóban jött be a plenáris ülésre és hangoztatta, hogy bármikor lecserélné hazája kormányfőjét Vlagyimir Vlagyimirovicsra. Az olasz politikus pártja ráadásul számos putyinista szervezettel együtt választási megfigyelőkkel legitimálta a Krím-félsziget elcsatolásáról tartott törvénytelen népszavazást, néhány éve pedig konkrét együttműködési szerződést kötöttek az orosz elnök pártjával.

Nemrég derült ki, hogy Salvini egykori szóvivője és bizalmasa egy sötét olajbizniszen keresztül akart pénzt kérni az oroszoktól az Liga európai parlamenti kampányára. Ugyanez a Salvini volt az is, aki rabszolgákhoz hasonlította a menekülteket, máskor meg azon sajnálkozott, hogy az olaszországi romákat nem lehet kitoloncolni az országból. És még valami, Orbán Viktor legjobb jóbarátja egy alkalommal egészen odáig ment, hogy kritikusainak üzenve Benito Mussolini fasiszta diktátortól idézett, apróbb módosítással: “tanti nemici, tanto onore”, vagyis “amennyi ellenség, annyi tisztelet”. És ezt az embert nevezi Orbán Viktor a „hősének”.

Nem hiszem, hogy egy tisztességes kereszténydemokrata, aki hisz a polgári értékekben, Európában és a békében, ezek után is nyugodt szívvel és higgadt fejjel támogatni tudja a mindannyiunk jövőjével hazárdírozó, orosz-pórázra tett Fideszt és vezetőit.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszáznegyvenedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2019. április 27.

A második csapás – Diplomáciai jegyzet

0

„Orbán céljain nem a néppárti reakciók változtattak, hanem az a felismerés, hogy ismét legyőzték. Meghiúsult az a terve, hogy az európai szélsőjobboldal vezére legyen. A posztra ugyanis – Orbánt leelőző esélyekkel – egy másik politikus jelentkezett be, s az maga Salvini.”

A napokban megjelent egy sok tekintetben rendkívül érdekes interjú, a volt szlovák miniszterelnökkel, Mikuláš Dzurindával , melyben a politikus néhány jellemző részletet mesélt el arról a politikai értekezletről, amely március 20-án zajlott le a Brüsszelben, s melyen végül felfüggesztették a Fidesz néppárti tagságát. Dzurinda szerint ezen az értekezleten Orbán Viktor „mint oroszlán harcolt” azért, hogy a Fideszt ne zárják ki az Európai Néppártból (EPP).

Azért érdekes ez a megállapítás, mert gyakorlatilag mindenki arra számított: Orbán készakarva küzd azért, hogy pártját kizárják, s hogy később – immáron az EPP-t tekintve legfőbb ellenfélnek – szétszakítsa a pártcsaládot. Ezt követően pedig a hozzá hasonló szélsőségesekkel – van belőlük elég az EPP-ben – létrehozzon egy szélsőjobboldali alternatívát, mely meg kívánja akadályozni az Európai Unió további integrációját, elsőbbséget kíván adni a nemzetállami szerepkörnek, s a nyugati liberális demokráciák helyett egy illiberális állameszmét kíván követni. Az orosz orientációról most nem is beszélve, de az is szorosan idetartozik.

Sokáig nem volt magyarázat arra, hogy mi volt az, ami Orbánt más belátásra bírta, s inkább az EPP tagságot választotta a pártcsalád elhagyása helyett, miközben legszűkebb környezete, beleértve az őt Brüsszelbe elkísérő Gulyás Gergelyt, Szijjártó Pétert és Rogán Antalt, úgy tudta, hogy március 20-tól a Fidesz már az EPP-n kívüli élet örömeit fogja élvezni, annak totális illiberalizmusával és szélsőségeivel. Nyilvánvalóan ez volt Orbán első európai veresége.

A választ a dilemmára április 8-án kaptuk meg, amikor mindenki meglepetésére Orbán nem vett részt az európai szélsőjobboldali pártok milánói csúcstalálkozóján – annak ellenére, hogy egy héttel korábban, mint az olasz Liga vezetője, Matteo Salvini bejelentette: Orbán is ott lesz, s előrehaladt tárgyalások folynak arról, hogy Marine le Pen és Jarosław Kaczyński is jelen legyen.

Végül egyikük sem jelent meg, de meglehet, a három politikus távolmaradásának különböző okai voltak. Végül is Le Pen és Kaczyński nem kockáztatott volna túl sokat a megjelenéssel, elvégre pártjuk nem tartozik az EPP-hez. Orbán Viktor azonban annál többet. Az április 8-át megelőző napokban egymást érték a – lényegében sértegetés-szintű – nyilatkozatok, amelyekkel az európai konzervatívok elhatárolódni igyekeztek Orbántól. Manfred Weber az EPP csúcsjelöltje a bizottsági elnöki posztra odáig ment, hogy kijelentette: ha a Fidesz szavazatain múlik az ő megválasztása, akkor köszöni szépen, de nem kér belőle. A milánói csúcsot megelőző egy hét maga volt a látványos vesszőfutás a magyar miniszterelnök számára; valamennyi korábbi terve dugába dőlt, s elkezdtek róla úgy beszélni, mint egy körözött haramiáról.

Ám Orbán céljain nem az EPP-s reakciók változtattak, hanem az a felismerés, hogy ismét legyőzték. Meghiúsult az a terve, hogy az európai szélsőjobboldal vezére legyen. A posztra ugyanis – Orbánt leelőző esélyekkel – egy másik politikus jelentkezett be, s az maga Salvini

  • Az olasz politikus európai státusza egyértelmű, nem úgy, mint Orbáné. Ő eleve a szélsőjobboldalra pozicionálta magát vezető politikusként, hiteles tehát azok körében, akik mindent megtennének az Európai Unió integrációja ellen, míg Orbán kezét továbbra is megköti az EPP-tagság, még ha azt bizonytalan időre fel is függesztették.

  • Salvini nem használódott még el annyira az európai küzdőtéren; elég megnézni a nemzetközi sajtót: veszélyesnek tartják, de nem kiszámíthatatlannak, sőt Orbánnal szemben még árulónak sem.

  • Salvininak legitim érvei vannak, hogy követelje: találjanak európai szintű megoldást a migrációs problémára, Orbán viszont – mindenki által láthatóan – csak az unió bomlasztására használja, sőt tetézi a krízist, ráadásul megtagadva mindennemű partneri szolidaritást.

  • És ami a legfontosabb: Salvini mögött egy 60 milliós Olaszország áll, míg a 10 milliós Magyarország nem igazán tényező ahhoz, hogy Orbánt európai politikai nívóra emelje, még ha a – jobbról és balról egyaránt átkokkal illetett – szélsőjobboldalon is.

Nagy kérdés Orbán számára, hogy miként tovább?

  • Azzal, hogy igyekszik visszatáncolni az Európai Néppártba elszállt az a lehetősége, hogy a néppárt ellenében nyerjen nagyot a május 26-i európai választásokon.

  • Olyan megalázó gyanakvás veszi körül, amelyhez hasonlót az uniós pártközi politikában eddig senki sem tapasztalt.

  • Orbán, ha a legcsekélyebb gyengeséget mutatja, épp EPP-s párttársai fogják kilökni maguk közül, ha nem teszi magát nélkülözhetetlenné egy túlnyert uniós választási eredménnyel.

  • Ha most látványos hátraarcot csinál, miként tudja majd pacifikálni fideszes hátországot és radikálisait, akikkel az elmúlt egy évben sikerült elhitetni, hogy az Európai Néppárt vezetői a legjobb esetben a baloldal „hasznos idiótái”, ráadásul megrögzött liberálisok.

Rendkívül érdekes feladvány és láthatóan megoldhatatlan helyzet ez a magyar miniszterelnök számára, akinek ráadásul csak most kell igazán szembenéznie az uniós pénzekkel kapcsolatos elszámoltatással, s az Egyesült Államok haragjával az orosz érdekek kiszolgálása miatt, melynél a Putyin- és KGB/FSB-hátterű Nemzetközi Beruházási Bank magyarországi megjelenése tűnik az utolsó cseppnek a megtelt pohárban.

Ara-Kovács Attila

Európai kávé – Déli kávé Szele Tamással

Lehet, sőt biztos, hogy a kávé közel-keleti eredetű, de hogy a kávéház intézménye olyan mély gyökeret vert az európai kultúrában, hogy az lassan elképzelhetetlen nélküle, az is biztos. Szóval, a kávé európai ital (is). Hát akkor most emellett a mai fekete mellett nézzük Európa friss híreit, mintegy összefoglalva, mert úgy forr a kontinensünk, mint egy kotyogós főző.

Nem árt szem előtt tartanunk, hogy a mostani helyzetben minden mindennel összefügg, „szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát s így mindenik determinált.”, ha Londonban születik egy döntés, az Budapesten vethet hullámokat, ha Budapesten marokra fognak egy ostort, az könnyen csattanhat Brüsszelben – ezért olyan fontos például a Brexit is. Hiszen ez meghatározza a magyar uniós szerep fontosságát is, és nemkülönben kulcskérdés abban, hogy megtartják-e a Fideszt a Néppártban. Ugyanis ha nem lesz egyhamar Brexit, és megválasztják emiatt a brit EP-képviselőket, úgy a Fidesz tizen-valahány képviselői széke nem sokat nyom a latban, Orbán Viktor és elvtársai visszanyerik reális fontosságukat és mehetnek vissza a balettkarba ugrálni. Ellenben ha nem lesz, úgy ez a kicsiny csoport kincset fog érni bármely frakciónak, amelyhez csatlakozik – nagyra is tartják magukat, várnak a szövetkezéssel, míg ki nem derül, hol kaphatnak többet. Mármint nem pénzből, hanem befolyásból, hatalomból. Ilyen alapon a legbölcsebben azt tennék, ha a Néppártban maradnának, csak kérdés, megengedi-e Orbán egója ezt a kompromisszumot.

No, de akkor lássuk: lesz Brexit?

Brexit vagy lesz, vagy később lesz, vagy esetleg nem lesz, de más megoldások is elképzelhetőek vagyis elképzelhetetlenek. Körülbelül ezt állíthatjuk közelítő bizonyossággal a dologról, ha sommásan akarunk fogalmazni. Ha azonban nem vagyunk ennyire szűkszavúak, akkor kitérhetünk arra, miszerint kiderült, milyen feltételeket szab az Unió Nagy-Britanniának – ugyanis az Egyesült Királyság nincs abban a helyzetben, hogy feltételeket szabjon. Ezeket elvben a szerdai rendkívüli EU-csúcson fogják nyilvánosságra hozni, ám a Sky News munkatársai és más brit újságírók már látták a zárónyilatkozat tervezetét, és nincs ok feltételezni, hogy ezen változtatnának most már.

Kérem, ebben egyelőre ki van hagyva, hogy mennyi időre adnának halasztást a briteknek, de az szerepel benne, hogy a kilépési megállapodás ratifikálásához adnák a haladékot. Ha pedig a majdani dátum előtt elfogadná az alsóház a kilépési megállapodást, a következő hónap első napja lenne a brexit napja is. Viszont azt is aláhúzzák benne, hogy a hosszabbítással nem veszélyeztethetik az EU-s intézmények megfelelő működését. Ezért azt is kikötnék, hogy az Egyesült Királyságnak meg kell tartania az EP-választásokat, ha május 22-ig nem ratifikálja a kilépési megállapodást, és így a május 23-26-i EP-választások alatt is tagja az uniónak. Ha bármilyen okból ennek a kötelezettségének az Egyesült Királyság nem tesz eleget, vagyis nem tart EP-választást, akkor június elsejével automatikusan megszűnik az uniós tagsága.

Donald Tusk, az Európa Tanács elnöke egy másik változatot is javasol, amit rugalmas halasztásnak nevezünk, ez alapján legfeljebb egy évig kapnának halasztást a britek, közben pedig bármikor kiléphetnének, ha átmegy az alsóházban a kilépési megállapodás. Így elkerülhető lenne, hogy néhány hetente újabb és újabb csúcstalálkozót hívjanak össze. Tusk azért az egy évet ajánlja, mert akkor az Európai Uniónak egyhangúlag kell majd döntenie kulcsfontosságú ügyekben.

Az ám, de feltételeket is szab: ne nyissák újra a tárgyalásokat a kilépési megállapodásról (bár ezt az Alsóház háromszor is elutasította), ne kezdjenek részletekbe menő tárgyalásokat a jövőbeni kapcsolatokról (erre nincs idő) és az Egyesült Királyság részéről elvárja a maximális együttműködést az Unióval. Cserébe azonban így Britannia a kilépés pillanatáig teljes jogú tag maradhatna.

Láthatjuk: az Unió, amely bent szerette volna tartani az Egyesült Királyságot, most azt akarja elérni, hogy legalább az EP-választásokat tartsák meg, utána csak lesz valami – de kis létszámú populista pártok ne lehessenek a mérleg nyelvei Brüsszelben.

A választások tisztasága most nagyon fontos, ezt célozhatja az a közös nyilatkozat, amelyet az Európa Tanácsban Németország és Franciaország adott ki Magyarországgal és a hetes cikkely alkalmazásával kapcsolatban – idézzük változtatás nélkül a Népszava nyomán , ugyanis fontos, bár a lényeg az utolsó bekezdésben lesz – de tessék szépen végigolvasni.

„· Az uniós intézmények és a közös értékek tiszteletben tartása nem képezheti vita tárgyát. Ezért itt volt az ideje, hogy a magyar kormány beszüntesse a Bizottság tagjaival szemben indított lejárató kampányát.

· Az európai parlamenti választások előtt a francia és a német állampolgárok — csakúgy mint minden tagállam polgárai — szoros figyelemmel kísérik a jogállamiság helyzetét az Európai Unióban.

· Hét hónappal az Európai Parlament (7. cikkelyről szóló — a szerk.) állásfoglalása után készen állunk rá, hogy konstruktív és tartalmas párbeszédet folytassunk Magyarországgal.

· Az Európai Parlament jelentése számos aggasztó jelenségre hívja fel a figyelmet: ilyenek az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, a média szabadságával, a tanszabadsággal, a vallásszabadsággal, a szólásszabadsággal és a kisebbségek és a menekültek jogaival kapcsolatos aggodalmak.

· Nem pusztán egyes törvényeket tartunk aggasztónak: az alapvető értékek tiszteletben tartásáról szóló EP jelentés által festett teljes kép nagyon aggasztó.

· A tény, hogy nem kormányzati szervezetek és egyetemek kénytelenek elhagyni az országot a kormány által bevezetett korlátozó intézkedések miatt, mindannyiunk számára aggodalomra adnak okot.

· Külön aggályokat vet fel a Közép-európai Egyetem (CEU) helyzete. Miközben a CEU még Budapesten működik, kénytelen volt néhány akadémiai programját elköltöztetni Magyarországról a felsőoktatási törvény 2017-ben elfogadott módosításai miatt. Úgy véljük, hogy ez jogos kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy tiszteletben tartják-e (Magyarországon) a tudományos és tanszabadságot az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglaltaknak megfelelően. Ezért a küszöbönálló meghallgatáson üdvözölnénk, ha Magyarország magyarázatot adna arra, hogy a hatóságok milyen konkrét intézkedéseket fognak tenni annak érdekében, hogy a CEU továbbra is folytathassa tevékenységét Budapesten.

· A magyar média élénk és változatos volt, most azonban egyre egysíkúbbnak tűnik. A független újságírók egyre nehezebben tudnak érvényesülni a magyarországi médiában. Ezt is aggasztónak találjuk.

· Ezért szükséges, hogy itt, a Tanácsban meghallgatásuk a magyar kormányt az alapértékek és a jogállamiság tiszteletben tartásáról. Támogatjuk azt az elképzelést, hogy júniusban, közvetlenül az európai választások után megrendezzük ezt a vitát. Egy ilyen meghallgatás lehetőséget nyújtana a parlament jelentésén alapuló konstruktív eszmecserére.”

No igen. Júniusban, választások után, mert nem akarják a választást meghatározó tényezővé tenni a Magyarországon kétségtelenül tapasztalható jogsértések ügyét sem pro, sem kontra: ez ne befolyásolja a nálunk szerencsésebb történelmű és helyzetű európai tagtársaink döntését, ne legyen kampányelem sem a populisták, sem a velük szemben állók számára.

Röviden, pontosan:

Orbán Viktort ezzel és a néppárti felfüggesztéssel kiiktatták a választási tényezők közül. Most dühönghet, ahogyan akar – ne feledjük, az ő párhuzamos világában másképp állnak a dolgok, arra számított, hogy Európa egyik vezetője lesz

(később meg esetleg a vezetője, ha egy korzikai tüzértisztnek sikerülhetett, neki is sikerülhet), ám most talonba tették, mert kilógott a lóláb – és mert valóban tűrhetetlen visszaéléseket követ el a nevével fémjelzett rendszer.

Pillanatnyilag dühösen, tehetetlenül tekereg a sarokban, és el kell tűrnie, hogy a jövendő mozgásteréről mások döntsenek – annyi kiszivárgott a Fidesz terveiről, hogy a belső, bizalmas pártutasítás szerint minden áron el kell érjék a minimum ötven százalékos eredményt, de több volna a cél. Azonban akármennyit is érnek el, csak a választások után kerülhetnek be egy nélkülük, az ő beleszólásuk nélkül kialakított parlamenti helyzetbe – aztán akkor majd még sokáig zavaros lesz a helyzet, mert csak a néppárti státus eldőlése után kezdhetnek neki a helyezkedésnek, dönthetnek a további pozícióról.

Maradhatnak a Néppártban, átülhetnek a konzervatív frakcióba, beléphetnek Salvini csapatába (ez nem valószínű: Orbán sosem lesz hajlandó beérni a másodhegedűs szerepével), vagy lehetnek függetlenek – olyan helyzetet nehezen tudnék elképzelni, hogy egy gyökeres és váratlan fordulattal hirtelen liberálissá vagy baloldalivá válnának, illetve részükről lenne hajlandóság (ha lenne az a pénz) de a befogadásuk volna elképzelhetetlen baloldalon.

Azt tehát, hogy a Fidesz milyen frakcióba kerül, egyelőre lehetetlen megmondani.

Azt viszont – bizonyos feltételek teljesülése mellett – meg tudjuk mondani, mennyire lesz egyáltalán fontos szereplő.

Ha nem lesz brit EP-választás, akkor kérethetik magukat, mint kényes menyasszonyok, de ha lesz, a világon semmi súlyuk nem marad.

Azért ez lenne a legszebb fogyókúra: elképzelem Orbán Viktort súlytalanul…

Megkezdte a Fidesz vizsgálatát az Európai Néppárt

1

Tegnap megtartotta első ülését az Európai Néppárt (EPP) által a Fidesz minősítésére felállított vizsgálóbizottság, az úgynevezett Bölcsek Tanácsa. Az egyelőre nem szivárgott ki, hogy mi hangzott el, az viszont kiderült, hogy a testület tagja lett volna Mikulas Dzurinda, ám őt a Fidesz megfúrta, azzal az “indokkal”, hogy szlovák.

A Néppárt március 25-i gyűlésén függesztette fel a Fidesz tagságát határozatlan időre. A Fidesz azóta nem vehet részt a Néppárt ülésein, nem szavazhat, és jelölteket sem állíthat a pozíciókra.

Arról is döntöttek, hogy felállítják a Bölcsek Tanácsát a Fidesz ügyének kivizsgálására. Vezetője Herman Van Rompuy lett, a tagjai pedig Wolfgang Schüssel és Gert Pöttering.

A Fidesz erre a rá jellemző módon reagált

Először is felállította a saját háromtagú “bölcsek” tanácsát, amelynek tagjai: Novák Katalin, Varga Judit és Szájer József. Gyorsan össze is dobtak egy 130 oldalas dokumentumot, amit már el is küldtek a néppárti bölcseknek. Azt persze egyelőre nem tudni, hogy ez is téma volt-e a vizsgálóbizottság első találkozóján.

Azt sem tudhatjuk, hogyan reagáltak a néppárti bölcsek a fideszes propagandamédia folytatódó, sőt újabb mélységeket elérő Brüsszel, Néppárt és Weber ellenes kampányára.

Az viszont kiderült, hogy a Fidesz kifúrta a vizsgálóbizottságból Dzurindát

Ezt ugyanis maga a volt szlovák kormányfő árulta el a Dennik’N-nek adott interjúban – vette észre a 444. Mikulas Dzurinda lett volna a testület negyedik tagja, de a magyar kormánypárt kitúrta, méghozzá azzal az indokkal, hogy a Bölcsek Tanácsában nem akarnak szlovákot. Nem konkrétan a személyét nem látták megfelelőnek, hanem bárkiét, aki Szlovákia állampolgára.

Dzurinda azt is elmondta, hogy egyetért a Fidesz felfüggesztésével, maga is így szavazott volna. Egy ennél erősebb szankcióval azonban csak végleg elvesztették volna a magyar kormánypártot.

A Fidesz szerinte hatalomra jutva kisajátította a médiát és a politikai teret. A mai Magyarországot a Meciar idejében átélt Szlovákiához hasonlította, mint mondta, nagyon lesújtó beszámolókat hallott.

Weber megint megcáfolta Orbán hazugságát

Manfred Weber, a Európai Néppárt csúcsjelöltje a Népszavának adott interjúban elmondta, hogy ő sem tudja, hogy alakul a Fidesz és a Néppárt viszonya a következő hetekben. Ha Orbán Viktor provokál, folytatva az EU-ellenes, Juncker-ellenes vagy Timmermans-ellenes kampányt, akkor a néppárti Bölcsek Tanácsának elnöke, Herman van Rompuy ennek megfelelően fogja elkészíteni az ajánlásait. A Fidesz kizárásának a lehetősége az asztalon van, efelől senkinek ne legyen kétsége.

Azt is megismételte, a Néppárt függesztette fel a Fidesz tagságát. Vagyis azt nem Orbán kérte.

Weber hangsúlyozta, hogy nem Orbán Viktor határozza meg az EPP irányvonalát, jövőjét, hanem azok a hangadó személyiségei, akik közé – Angela Merkel mellett – önmagát is sorolta.

Közben civil jogvédő szervezetek követelik a magyarországi helyzet érdemi vizsgálatát

Nyílt levelet írt az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsának a Nemzetközi Emberi Jogi Szövetség (FIDH), az Amnesty International, a Human Rights Watch, a Riporterek Határok Nélkül és a Nyílt Társadalom Alapítvány. Azt követelik, hogy tartsanak hivatalos meghallgatásokat a magyarországi jogállamisággal kapcsolatban mert aggodalomra ad okot, hogy bár már ötödszörre lesz téma az uniós miniszterek között a Sargentini-jelentés, az abban leírt konkrét problémákkal eddig nem foglalkoztak.

A jogvédő szervezetek szerint a parttalan viták helyett hivatalos meghallgatásokat kell tartani a témában a magyar hatóságok részvételével, és nem szabad hagyni, hogy elhúzódjon az eljárás.

„Itt az ideje, hogy a magyar kormányt a társai előtt felelősségre vonják a tettei miatt, amelyek veszélyeztetik az Európai Unió alapértékeit”

– írták.

A jogvédők szerint erre azért van szükség, mert a magyar hatóságok az elmúlt két évben számos olyan törvényt fogadtak el, amelyek sértik a jogállamiságot. Ilyen például a CEU ellehetetlenítése és a civil szervezetek munkájának akadályozása.

Azt nem nehéz megjósolni, hogy a Fidesz erre sorosozással fog reagálni, a kérdés az, mit szól ehhez a Néppárt és persze az Európai Parlament többi frakciója.

Kurz a medencében – Orbán a medence szélén

0

„Sebastian Kurznak eddig soha fel nem kínált politikai esélyt ad a jövőben Orbán nemtelen hadakozása az Európai Néppárttal, s még inkább, ha a magyar miniszterelnök belép a Salvini szervezte Európai Népek és Nemzetek Szövetségébe. Ezzel az osztrák lenne annak kizárólagos megtestesítője, hogyan kell megfékezni a nácikat, amire a jelek szerint a baloldal egyelőre képtelen. És ami talán nem is a baloldal, hanem a jobboldal feladata. Ez az Európai Néppártban is megerősíti majd az ÖVP pozícióját, amire húsz éve, amikor a párt először fogott össze a Szabadságpárttal, nem volt példa” –  kezdi ezekkel a szavakkal Ara-Kovács Attila mai Diplomáciai jegyzetét.

Minden vethető Sebastian Kurz osztrák kancellár szemére, ám az semmiképp, hogy – fiatal kora ellenére, 32 éves – ne lenne kiváló taktikai érzéke. Mesterien lavírozik abban a koalíciós kötelékben, amely pártját, a konzervatív Osztrák Néppártot (ÖVP) a szélsőjobboldali Szabadságpárthoz (FPÖ) fűzi. Bár erőteljes nyomást gyakorolnak rá az európai konzervatív testvérpártok, egyre inkább úgy igyekszik feltüntetni önmagát, mint olyat, aki egyedül képes megzabolázni a szélsőjobboldal radikalizmusát. És ebben van is számos valóságelem, amit az utóbbi napok fejleményei igazolnak.

A Szabadságpártnak mindig is jól ismert kapcsolatai voltak a legszélsőségesebb, korábban a nagynémet birodalmi eszmét melengető, mostanság pedig a migrációellenességet meglovagló ifjúsági szervezetekhez. Ám nemrég bebizonyosodott, hogy ezekhez jelentős pénztámogatás érkezett attól a személytől, aki az új-zélandi Christchurch-ben ötven embert gyilkolt meg egy mecsetnél, istentisztelet közben. Azt követően, hogy a Szabadságpárt és a terrorizmus között nyilvánosságra került ez a kapcsolat, Kurz azonnal lépett s – konkrétan ki nem mondva, de – kilátásba helyezte még a koalíció felmondását is, ha az FPÖ nem szakít nyilvánosan a merénylő által támogatott szervezetekkel. A koalíció felbomlását persze senki sem veszi komolyan, főként azért, mert az FPÖ a kormányon belül olyan jogosítványokkal rendelkezik, melyeknek feláldozása egyet jelentene az öngyilkossággal – övék az alkancellári poszt, továbbá a belügyminisztérium, ami nem csak a belbiztonság ellenőrzését jelenti, de a titkosszolgálatokét is. Kurz tehát jó érzékkel talált rá arra az ügyre, mellyel kockázat nélkül zsarolható meg a szélsőjobb.

Ám van itt egy másik, épp most kibontakozó fejlemény is. Matteo Salvini az olasz Liga vezetője – egyben belügyminiszter – április 8-ra Milánóba hívta Európa szélsőséges pártjait, hogy ott létrehozzák az Európai Népek és Nemzetek Szövetségét. Bejelentette, hogy azon részt vesz Orbán Viktor mellett Marine le Pen, Geert Wilders és még számosan. De a jelek szerint az osztrák Szabadságpárt vezetője, Heinz-Christian Strache alkancellár távol marad. Ennek csak egyetlen oka lehet: mégpedig az, hogy Kurz megtiltotta neki, aminek ő nem mert ellentmondani.

Egyelőre persze nem látni, ha az Osztrák Néppárt valóban megválna a Szabadágpárttól, milyen koalíciós kombináció jöhetne szóba, s ami még lényegesebb: melyiknek lenne realitása, de a jelek szerint Kurz szélsőjobb-elleni manővereinek komoly ereje van, ami stabilizálhatja pozícióját az Európai Néppártban, így az unióban is.

Ám Kurz taktikája nem csak belpolitikailag tűnik sikeresnek.

Ahogy a magyar miniszterelnök hitele eltűnt és nemzetközi mozgástere egyre szűkebbé vált, úgy követte mindezt Kurz elhatárolódása magától Orbántól és a Fidesztől, nem csak a személyes kontaktusokban, de az uniós politikában is.

Ám nem ő az első, aki sikerrel használja ki azokat az előnyöket, amelyek egy Orbánnal való összehasonlításból oly látványosan következnek. A korábbi szlovák kormányfő, Robert Fico ugyanezt a játékot űzte, s személyét annak ellenére sikerült elfogadható európai politikai szereplőnek eladnia, hogy pártja és annak politikája, gyakran lépésről-lépésre követte a Fidesz itthoni gyakorlatát. Igaz, neki sohasem volt kétharmada. De a semmit sem takargató népi mondás ez esetben is igaznak bizonyult, s Ficót – európai szinten – a felszínen tartotta, mármint, hogy: egy dolog a medencében illetlen dolgokat művelni, s megint más a medence szélén, mindenki szeme láttára tenni ugyanazt.

Hasonlóképpen Sebastian Kurznak is eddig soha fel nem kínált politikai esélyt ad a jövőben Orbán nemtelen hadakozása az Európai Néppárttal, s még inkább, ha a magyar miniszterelnök belép a Salvini szervezte szélsőjobbos Európai Népek és Nemzetek Szövetségébe. Ezzel az osztrák politikus lenne annak kizárólagos megtestesítője, hogyan kell megfékezni a nácikat, amire a jelek szerint a baloldal egyelőre képtelen. És ami talán nem is a baloldal, hanem a jobboldal feladata. Ez az Európai Néppártban is megerősíti majd az ÖVP pozícióját, amire húsz éve, amikor a párt először fogott össze a Szabadságpárttal, nem volt példa.

CEU: Megoldás bajor módra?

0

Kevéssé sem tisztult a kép a CEU körül, hiába akarja a Néppárt bajor egyetemi segítséggel megmenteni Magyarországon az egyetemet – írta a Der Tagesspiegel tegnapi számában .

A felkínált három Bajorország által finanszírozott professzori állás csak trükk, amely segítséget nyújtana a magyar tudomány szabadsága érdekében? A Müncheni Műegyetem mindenesetre azt közölte a lappal, hogy a három hellyel azt szeretnék, ha az által képviselt technikai szemléletű politológia helyet kapna a magyar egyetem oktatási programjában. A német fél és a Közép-Európai Egyetem rektora, jogi biztosítékokat akar. A két fél vezetői napokon belül egyeztetnek egymással. Palkovics László úgy nyilatkozott, ha a két iskola talál jogilag elfogadható megoldást, akkor a magyar kormány támogatni fogja azt.

A minisztert támadják, főként a Tudományos Akadémia tervezett reformja miatt. Szerinte  nem sokat számít, hogy a Parlament idáig mindig elfogadta az intézmény munkáját összegző jelentéseket. Azzal érvel, hogy a képviselők nem tudják felmérni a tudományos munka színvonalát. A kormány komolyan veszi a tudomány szabadságát, de annak részeként az eredményeket hozzáértőknek kell ellenőrizniük. Csak éppen még azt sem várta meg, hogy összefoglalja vizsgálata eredményeit a kormány által felkért nemzetközi szakértői bizottság. Már előre leállította a kutató intézetek finanszírozását. A magyar tudományos élet úgy tekint a fenyegető átalakításra, hogy az újabb lépés a jogállam leépítése felé. Jó pár nemzetközi és tudományos intézmény szolidáris a tiltakozó magyar tudós társadalommal.

FRISS HÍREK

A világ legj...

Visszagyorsu...

Részletek a ...

Mind Macron ...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK