Kezdőlap Címkék Nemzeti Népegyészségügyi Központ

Címke: Nemzeti Népegyészségügyi Központ

Koronavírus: újabb két diagnosztizált fertőzött

Újabb két igazolt fertőzöttet  tartanak nyilván. A már korábban is járványügyi zárlat alatt álló újabb két beteg egy magyar nő valamint egy iráni diák.

Mindkét diagnosztizált fertőzött a már korábban új koronavírus pozitív betegekhez kapcsolódó járványügyi kontaktkutatás során kerültek a népegészségügyi hatóság látókörébe.

Az új nőbeteg annak a brit férfinak a magyar felesége, aki Milánóban fertőződött. A nőbetegnél csak a második, megismételt  laboratóriumi vizsgálat igazolta az új koronavírus okozta fertőzést. Jelenleg őt is a debreceni Kenézy Gyula Kórházban részesül ellátásban.
Az iráni férfi, szintén az Semmelwies egyetem hallgatója, aki az elsőként diagnosztizált iráni gyógyszerészhallgatóval együtt egy születésnapi partin vett részt február végén. Az ő esetében már az első laboratóriumi vizsgálat pozitívnak bizonyult.

Az eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és kontaktkutatás. A népegészségügyi hatóság kikérdezi őket is, ahogy minden egyes fertőzöttet, hogy az elmúlt két hétben hol és kikkel álltak szoros kapcsolatban.

A Nemzeti Népegyészségügyi Központ adatai szerint már 48-an vannak karanténban és 319 mintavételt végeztek el Magyarországon az akkreditált laboratóriumokban.

Friss információkat az operatív törzs, 14 órai tájékoztatóján kapunk.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!