Kezdőlap Címkék Nemzeti Együttműködés Rendszere

Címke: Nemzeti Együttműködés Rendszere

A magyar családok a legszegényebbek közé tartoznak az Európai Unióban

A statisztika a nagyhangú autokrata rendszerek egyik legfőbb ellenfele. Az Eurostat legfrissebb jelentése szerint egy átlagos magyar családnál csak a bolgárok fogyasztanak kevesebbet az Európai Unióban!

Igazán lesújtó adat ez a nemzeti együttműködés rendszerének 12-ik évében, melyet épp nemrég koronázott meg újabb győzelemmel Orbán Viktor. Akinek látnia kellett: a gazdag választási körzetek ellene szavaztak míg a szegények mellette. Minthogy Magyarországon a családok döntő többsége szegény így a diadal borítékolható volt. A szegény családok ugyanis csakis az államtól várhatják sorsuk jobbra fordulását. Ezzel

a nemzeti együttműködés rendszerének egyik titka is lelepleződött: a szegény családok függésben tartása a hatalomtól a siker biztos receptje.

Az uniós átlag 70%

Ez a magyar eredmény, amelyiknél csak a bolgár rosszabb. Az Eurostat vásárló erő paritáson számolt vagyis igyekezett elvonatkoztatni attól, hogy az uniós tagállamok többségében immár euróval fizetnek míg Magyarországon forinttal, amely folyamatosan veszít az értékéből az euróval szemben. A környező országok közül Szlovákia produkált hasonlóan szerény eredményeket. Románia és Szlovénia kicsit jobban áll. Ausztria pedig 115%-os teljesítményével az Európai Unió élvonalát jelenti.

Mindez persze a múlthoz képest komoly előrelépés a kelet-európai uniós tagállamok számára, amelyek felzárkózóban vannak az átlaghoz miközben a dél-európai tagállamoknak ez nem sikerül. Olaszországban 1990 óta nem nőnek a reáljövedelmek, ez is magyarázza az ország rendkívüli politikai instabilitását. Ez különben sok más uniós tagállamra is jellemző lehet a húszas években amikor az elhúzódó gazdasági válság a többség számára nem a fogyasztás fokozatos növekedését jelenti majd hanem a permanens küzdelmet azért, hogy a szerényebb életszínvonalat megőrizze, és ne távolodjon el méginkább az Európai Unió elitjétől: Luxemburgtól, Dániától, Svédországtól, Hollandiától, Ausztriától és Németországtól.

Visszaszerezni az előző vezetés lopott pénzét

Angola szeretné visszaszerezni az előző vezetés lopott pénzét. Erről beszélt Londonban Manuel José Nunes Junior gazdasági államminiszter.

Arra célzott, hogy az előző diktátor, José Eduardo dos Santos családja több milliárd dollárt vágott zsebre. Ebben mindenekelőtt az államfő legidősebb lánya, Afrika leggazdagabb asszonya, Isabel dos Santos járt az élen.

Angolában is jól működött a nemzeti együttműködés rendszere

1 milliárd dollárt keres az ex diktátor lányán az igazságszolgáltatás Angolában. A Luanda Leaks kínos leleplezésekkel szolgál Afrika leggazdagabb asszonyáról, Isabel dos Santos-ról. A londoni Guardian felvázolja, hogy húsz év alatt hogy épített vállalat birodalmat a papa pici hercegnője Angolában, ahol az emberek többsége a létminimum környékén tengődik.

A Forbes 2,2 milliárdra becsülte Isabel dos Santos vagyonát

Hogy sikerült ilyen tüneményes gyorsasággal meggazdagodnia annak az Isabel dos Santos-nak, aki egy népszerű tengerparti bár menedzselésével kezdte karrierjét? Miami Beach-ről van elnevezve a tengerparti bár Ilha de Luandan, ahol az elit ifjúsága költi a papa pénzét. Angola az olajból és a gyémántból gazdagodott meg, de csak igen kevesen élvezhették ennek előnyeit.

José Eduardo dos Santos a Szovjetunióban végezte tanulmányait, ahol képet kaphatott arról, hogy az elit hogy szervezi meg a gazdaságot a saját érdekei szerint. A Szovjetunió bukása után a Türkménbasi volt a jellegzetes példája annak, hogy az olaj és földgáz jövedelmet hogy monopolizálhatja az elit. Ezt a rendszert ültette át Angolába José Eduardo dos Santos, aki a lányát helyezte  a Sonangol állami olajtársaság elnöki székébe.

Isabel dos Santos Bakuban született, ahol a papa a tanulmányait végezte, de gyerekkorát már az elnöki palotában töltötte Luandában. A szülők elváltak, Isabel az édesanyjával Londonba költözött. Villamos mérnök szakon végzett a King’s College-ban, majd egy évig dolgozott a PriceWaterhouse könyvelő cégnél. Hazatérve bele csöppent a nemzeti együttműködés jól olajozott rendszerébe. Miután sikerrel menedzselte az arany ifjúság bárját a tengerparton, megnyerte a mobil telefon tendert. Bár szakmai referenciája nem volt, de az elnök legidősebb lányának senki sem mert ellenállni. Ettől kezdve nem volt megállás: Isabel mindenütt ott volt, ahol pénzt lehetett csinálni : gyémánt bányászat, közlekedés, olaj stb.
Aztán a papa kis hercegnője férjhez ment egy műgyűjtőhöz, és együtt gyarapították a birodalmat.

A férj afrikai művészeti gyűjteménye a legnagyobb a világon

Sindika Dokolo az afrikai műkincsek mellett vásárolt Andy Warholt is. Ezenkívül egy luxusjachtot és számtalan luxusautót, melyeknek szintén nagy gyűjtője. Ennél szorgalmasabban csak a méregdrága luxus ingatlanokat gyűjtötte az ex elnök lánya és veje. A Luanda Leaks vizsgálat keretében a sajtó megpróbált utána járni: hol mi van a pár birtokában?

London Kensington – ez talán a legdrágább ingatlan a pár nevén, de Monte Carloban is van egy 50 millió dolláros házikójuk. Algarve-ben tengerparti nyaraló. Ezenkívül luxus ingatlanok állnak rendelkezésükre Dubajban és Lisszabonban is. A portugál fővárosban hét luxusautót tart a garázsban a férj.

A papa bukása után a pár gyorsan külföldre távozott

2016-ban a diktátor papa kinevezte lányát a Sonangol élére. Az állami olajvállalat megszerzése kicsapta a biztosítékot a politikai elitben is. Megindult a szervezkedés José Eduardo dos Santos ellen: a vád nepotizmus és korrupció volt.

A papa fiacskáját is kulcspozícióba akarta helyezni bár a jeles ifjú az ég világán kívül semmihez sem értett a bulizáson kívül. Míg a Londonban tanult Isabel sztár menedzserré érett, az otthon lebzselő „trónörökös” tökfilkó maradt, aki lejáratta a rendszert.

A papát menesztették, és az új vezér korrupciómentes Angolát ígért. Megindult a kampány a dos Santos család ellen. Az ügyészség 1 milliárd dollárt keres Isabel dos Santos-on és a férjén mondván: vállalat birodalmuk ennyi kárt okozott Angolának! Ez nyilván szimbolikus összeg, de azt mutatja, hogy az új vezetés a korrupt elnöki család lejáratásával akarja megmenteni a nemzeti együttműködés rendszerét Angolában.

A kétharmad napi 2 dollárnál kevesebb pénzből vegetál

Több mint negyven éve uralkodnak Angolában a Szovjetunióból hazatért vezetők, akik kialakították a nemzeti együttműködés rendszerét a saját javukra. Csakhogy közben a nép életszínvonala alig emelkedett: jelenleg is a lakosság kétharmada kénytelen beérni naponta 2 dollárral vagy kevesebbel! Ez a kétharmad nyomasztó súly a nemzeti együttműködés rendszerében, ahol mind nyilvánvalóbb: nagyon kevesen nagyon jól járnak míg a döntő többség nem kap semmit sem!

Isabel dos Santos szerint politikai per folyik ellene Angolában. Ahova nemigen látogat el. Két éve nem járt abban az országban, ahol megszerezte Afrika legnagyobb vagyonát, de ahol most azt kérdezik: vajon az ex elnök lányának miért jutott 2,2 milliárd dolláros vagyon miközben az átlag angolai kénytelen beérni napi 2 dollárral ?

Jutogpa a Várban, vagy ami belefér – Déli kávé Szele Tamással

Hogy ebbe a kávéba mi fér bele, azt könnyű megmondani: két cukor és egy kis tejszín. Hogy Bayer Zsoltba mi férne bele, azzal meg nem is érdemes foglalkozni, arról nem is szólva, mennyire nem volna ildomos: de hogy őszerinte mi fér be és mi nem a megengedhető dolgok közé, azon elmerenghetünk a kávégőzben.

Most jönne az adekvát kérdés, miszerint „miért foglalkozunk egyáltalán ezzel a figurával”? Erre az az adekvát válasz, hogy azért, mert van, cselekszik és a tettei érzékeny barométerként jelzik a kormány szándékait. (Hogy került az előző mondatba az „éter”?) Márpedig amíg ez a kormány vezeti Magyarországot, addig figyelemmel kell kísérnünk, mit tesz és mire készül. Könnyebb és főként kellemesebb volna ignorálni őket, csak mintha nem lennénk abban a helyzetben, hogy megtehessük.

No, de nézzük, mit jelez ez a mi érzékeny barométerünk, ez a finom légsúlymérő? Ez már nem is jelez a tegnapi vezércikkében, hanem egyenesen követel. Azt követeli, hogy a Fidesz rögvest és menten lépjen ki az Európai Néppártból, mert különben… mert különben szembekerül tulajdon alapelveivel. Igen, ez egy érdekes gondolat. Az ugyanis a helyzet, hogy az alapelvekkel való szembefordulás épp a Fidesznek okozza a legkevesebb gondot: bármely más politikai formáció, ideértve akár még a KDNP-t is, válságba kerülhetne emiatt, csak a Fidesznek nem okozhat problémát az ilyesmi. Története folyamán ugyanis pont ez fordult elő a legtöbbször, mondhatni monoton ismétlődés szemtanúi lehettünk. Láttuk, ahogy a valamikor liberális párt szembefordul a liberalizmussal, láttuk esküt tenni a pártelnököt, hogy ő a kisgazdákkal sosem lép koalícióra, aztán láttuk koalícióra lépni velük, láttuk Orbán Viktort orosz veszedelemről szónokolni és tányért nyalni Putyin asztalánál, láttuk, amint a muzulmán kultúrát dicséri és láttuk uszítani is ugyanezen kultúra ellen – szóval nem értem, miért jelentene elvi problémát még egy vagy akár negyvenkét pálfordulás?

Az alapelveket valószínűleg elrejtették egy barlangban, amit a „Tárulj, Szezám!” varázsige nyit, és negyven rabló vigyáz rájuk, hogy elő ne kerüljenek. De mit állít a magyar nyelv szépszavú mestere? Mármint túl azon, hogy idegbetegnek és becstelennek nevezi Szabó Timeát, mert ez nála csak stíluselem, része a könnyed, finom, franciás prózájának.

Lendvai Ildikó: Arról jutott eszembe… – 2.

Arról jutott eszembe, amit Csecsenföld idilli viszonyairól olvastam.

Ha lehet, ott még jobban virágzik a nemzeti együttműködés rendszere. Nem csoda: ott is Putyin egy kedvence uralkodik, ahogy nálunk. De sajnálattal kell megállapítanom, hogy együttműködésileg lepipáltak minket. Annyira dúl a csecsen polgárok között a szeretet és az összetartozás érzése, hogy amikor Ramzan Kadirov diktátor unokatestvére halálra gázolt egy három tagú családot, a rokonok maguk könyörögtek, nehogy a gázolónak bármi kellemetlensége legyen. Hiszen az egész Kadirov család annyi jót tesz a nemzetnek, isten ments, hogy valamelyiküknek bántódása essék. Majdhogynem megköszönték, hogy volt olyan kegyes a halálba küldeni az áldozatokat. Ez csecsenre fordítva kb. olyan, mintha nálunk az érintett városok lakói esdekelnének: hadd nyerjen még néhány pályázatot a miniszterelnök veje, ha nem világítanak a lámpák, hát nem világítanak, mi az a kis félhomály a fiatalember egyéb érdemeihez képest.

A nagyvonalúan megbocsátó csecsen rokonokat egyébként meg lehet érteni: Kadirovval ajánlatos jóba lenni. Gyanakodnak, hogy gyilkosságokat és emberrablásokat rendel meg. Nyíltan is vallja a kollektív családi büntetés elvét: ha valaki beáll az ellene harcolók közé, a hozzátartozói házát is lerombolják. Nemrég még Putyin, a nagy patrónus is szemére hányta: rosszul veszi ki magát, hogy koncentrációs táborba viteti és megöleti vagy megkínoztatja a melegeket. Kadirov viszont tökéletesen tisztázta magát, mondván, hogy országában egyáltalán nincsenek homoszexuálisok. Ami – könnyen lehet – áldásos közreműködése nyomán most már igaz is: élők nemigen maradtak.

Előbb-utóbb nálunk is…

Szóval az jutott eszembe, hogy előbb-utóbb nálunk is meg kell köszönni mindazt, amin normális körülmények között háborognánk. Legalábbis ez az elvárás. Szájunkba rágják, hogy az ilyesmi voltaképpen a mi javunkat szolgálja. Kár, hogy nem fér abba a buta fejünkbe. Kiderült, hogy a rabszolgatörvény a leendő rabszolgák, akarom mondani munkavállalók érdekét szolgálja. A szóvivő szerint eddig csak azért hagyták el százezrével az országot, mert itthon nem túlórázhattak eleget. (Aztán hogy csalódhattak szegények, hogy pl. Németországban évi 200 órában maximálták a többletmunkát!) De majd most! Az, hogy majd három év múlva kaphatnak fizetséget érte, nyilván szintén nekik lesz jó. Ha túl korán a zsebükben lenne, csak elszórnák butaságokra: ételre, rezsiszámlákra, a gyerek cipőjére. Aki úgyis hamar kinőné. Bezzeg milyen jól jön majd évek múlva: ki lehet fizetni a felgyűlt hátralékokat, aki sokat dolgozott, annak talán a kamatra is futja.

Az Állami Számvevőszéknek is csak a dolgozói jólétén jár az esze. Most karácsony előtt százat küldött el közülük, de csakis az ő érdekükben. Ezt hivatalos közleményben tudatták a közvéleménnyel: az elbocsátás „teljes mértékben figyelembe veszi az érintett munkatársak mentális és szalmai érdekeit, hozzájárul pl. a munkahelyi kiégés elkerüléséhez, valamint az új karrierlehetőségek megtalálásához.” Istenem, milyen figyelmesek. A kirúgottak nyilván hálásak is érte. El is szégyelltem magam, hogy milyen érzéketlen bunkó vagyok. Eddig nem sokat törődtem pl. a miniszterelnök és a kormánytagok munkahelyi kiégésének veszélyével. Pedig mintha látszanának is már a jelei.

Tényleg csak az ő mentális és szakmai érdekükben vetem fel: nem kellene nekik is új karrierlehetőségek után nézniük? Például Csecsenföldön. Bizonyára ösztönzőleg hatna a nemzet szolgálatában kimerült mentális energiáikra a környezettel való teljesebb harmónia. Hétszentség, hogy ott kevesebb merev szabály béklyózza a szabadon szárnyaló karriervágyat is. Fogadni mernék, hogy túlórázni is korlátok nélkül lehet.

A hatalom mindent tud az állampolgáráról

Huszonné      gy éve vezeti a főváros XIII.kerületét, és ezalatt teljesen megváltozott a városrész. Soha nem akart a pártjában, de a fővárosban sem vezetői szerepet. Főként azért nem, mert hosszútávú gondolkodásra itt van lehetőség.

  • Lóvasút után metró
  • Fizessenek a gazdagok
  • A választási rendszer nem szakmai alapon dől el
  • Tarlós nehéz helyzetben van
  • A tömbösödés a megoldás

Nem tudom, hány olyan önkormányzat van, ahol a múltat úgy őrzik, mint itt, mindenesetre az aulában azt láttam, hogy a pártállami idők tanácselnökei is ott szerepelnek a márványtáblán…

Huszonöt éve mi elég nagy hangsúlyt fektetünk a lokálpatriotizmusra, a kerülethez való tartozásra, és az 1990 előtti időszak is a történelmünk része, nem lehet azt kitörölni. Ezért is hoztuk meg azt a határozatot, hogy 1938 június 1-ét a Kerület Napjának nyilvánítjuk, mert ekkor tették közzé, hogy a XIII. kerület önálló közigazgatási egység lesz. Szóval nagy hangsúlyt helyezünk a kerület múltjára, történelmére, már csak azért is, mert az elmúlt huszonöt évben rengeteget változott a XIII. kerület, így az új lakók is szembesülhetnek a múlttal, ily módon pedig össze tudják hasonlítani a jelennel. És, ha ezt megteszik, érdekes párhuzamokat tapasztalhatnak. Gondoljon csak bele: valamikor a lóvasút ment a Váci úton, most a metró. Valamikor az akkor modernnek számító üzemek, ide, a külterületre kerültek, ma a Váci úti irodafolyosón világhírű nemzetközi cégek, bankok irodái találhatók. Valamikor a gépipar termékeinek egyhatodát itt termelték, ma a fővárosi iparűzési adó több, mint tíz százalékát az itt működő cégek fizetik be.

Nem vagyunk új ismerősök, így nyugodtan mondhatom, többé kevésbé ismerem a gondolkodását. Ennek ellenére mindig próbálom belecsalni politikai témákba…

Nehéz…

Igen, nehéz, makacsul kitér előle, és ragaszkodik ahhoz, hogy a saját kerületéről beszélgessünk, pedig a nyitókérdésnek is volt – a szándékom szerint – politikai tartalma. De tényleg: miért tér ki az ilyen témák elől? Pedig azt akartam volna hallani, válaszul, hogy ennek az országnak az egyik legnagyobb baja a történelem folyamatos átírása…

Nézze, én azt tanultam meg, hogy soha ne a miniszterbácsinak, vagy valamelyik politikai potentátnak akarjak megfelelni, hanem a lakosságnak. Az elmúlt majd’ negyedszázados munkám is erre irányult, ezért sem törekedtem soha pártvezetői szerepre.

Volt egy rövid időszak, amikor tanácsadóként kicsit közelebb lépett a politikához, de aztán ebből is kihátrált…

Nem tanácsadó voltam, tavaly nyáron készítettem egy elemzést, mely a saját felmérésem alapján íródott, amely azt tartalmazta, hogy Budapesten az országgyűlési választások során, a tizennyolc választó kerület mindegyikét meg lehet nyerni. Már persze, ha teljes az ellenzéki összefogás. De azt is hozzátettem: ha nincs teljes együttműködés, akkor is elhozható tizenhat kerület. És lám-lám, tizenkettőt megnyertünk; én ehhez igyekeztem hozzájárulni. Hogy aztán másként alakult az élet, arról nem én tehettem.

Ha az LMP nem úgy viselkedik, ahogy, könnyen meg lehetett volna mind a tizennyolc. A kérdés az, hogy a végeredményben azért benne van az ön munkája?

Ha munkának tekintjük azt, hogy letettem az MSZP választási bizottságának asztalára, hogy szerintem mit kellene csinálni, akkor benne van.

Tudom, hogy úgy is vissza fog rángatni a XIII. kerületbe, de azért még kísérletezem: mi volt az ön javaslatának lényege?

A tapasztalataimat osztottam meg, amelyeket egyrészt az aszfalton járva, másrészt a közvélemény-kutatásokat tanulmányozva, harmadrészt a különböző elemzéseket olvasva gyűjtöttem be.

De mi az Ön koncepciójának lényege? Van-e egy olyan tételmondat, amely köré lehet építeni ezeket a gondolatokat?

A fizessenek a gazdagok szerintem jó mondás volt, de az ilyen jó gondolatokat a politikában meg is kell tudni zenésíteni. Ez sajnos nem történt meg.

Budapestről építkezve – hiszen itt az ellenzék nagyon erősnek bizonyult – lehet hatást gyakorolni a vidékre?

A nemzetköz tapasztalat azt mutatja, hogy egy-egy nagyváros környezetélben ez így van. Magyarország nem akkora, hogy egy ilyen városnak országos kihatása legyen, egyedül Budapest képes erre.

Ön a saját mozgásterét leszűkítette Budapestre, de azért van elképzelése arról, hogy az elképzeléseit miként lehetne országosan érvényesíteni?

Elsősorban várospolitikával. De azt azért lássuk be, hogy Magyarország főváros centrikus.

Ez a várospolitikai gondolkodás hozta meg az ön kerületében is változásokat? Emlékszem régen a lesajnált, szegény kerületek között volt Angyalföld, most viszont – öntől tudom – a Budapesten élők egyötöde itt akar lakást vásárolni.

Én, erről már korábban is beszéltem az önök olvasóinak, hogy a rövid-, közép-, és hosszútávú tervek híve vagyok, valamit a koncepcionális gondolkodásnak. Nem véletlenül beszélek arról, hogy 2033-ig van programunk, és ez már a második hosszútávú fejlesztési program. A kilencvenes években fogalmaztuk meg, hogy három pillére lesz a kerület fejlesztésének. Ismerve a külső környezetet, ez elsősorban a nemzetközi és gazdasági környezetet, ismerve a kerületet, az ipar átalakulását, a területi lehetőségeit, az infrastruktúráját fogalmaztuk meg ezt a három pillért: a lakásépítést, a kereskedelmi, szolgáltató egységek idetelepítését, illetve a minőségi infrastruktúra és a rekreációs lehetőségek biztosítását. Mind a háromban jelentős eredményeket értünk el, de a három pillér továbbra sem változott, 2033-ig ki fog tartani. Amikor polgármester lettem 54 ezer lakás volt a kerületben, ma 74 ezer van. Kereskedelmi szolgáltató egység egymillió négyzetméternyi épült; aki ma megnézi és még emlékszik a régi időkre, maga is tapasztalja, hogy ma már más a Váciút, a Béke út, a Reitter Ferenc utca, vagy a Tatai utca. Hogy most nem mondjak igazi banknegyed lett: itt az Erste, a Budapest bank központja, az OTP most építi központját, mintegy 50 ezer m2. Ami pedig az infrastruktúrát illeti: nem szabad lemaradni, sőt, ha lehet eléje kell menni, megfelelően ki kell szolgálni az itt lakókat és az itt dolgozókat. Úgy gondolom, hogy a szolgáltatásaink minőségiek az egészségügy és az oktatásügy területén. A kerületi tulajdonú úthálózat, zöldfelület is folyamatosan fejlődik, a tízéves, gördülő program keretében Ide tartozik különben a lakásépítkezés is, a rajtunk maradt önkormányzati lakások felújítása. Mindezek együttesen a jövő feladatit is kijelölik. Azt, hogy még jobb minőséget állítsunk elő, a környezettudatosság, az ergonómia szempontjait is figyelembe véve. Azaz a fejlődés a mennyiség mellett a minőségbe is átcsap.

Lehetséges ilyen izoláltan fejlődni? Mert hát a főváros nem mindig barátságos a kerülettel…

Lehet, ha van koncepció. Ami a fővárost illeti: a fejlesztés főbb paramétereit ők adják meg. Ami a vitánk volt: a magasházak körül alakult ki, nekünk végig egységes álláspontunk volt, végig kitartottunk a magasházak mellett, míg a főváros álláspontja folyamatosan változott.

És a Margitsziget elvétele a kerülettől?

A döntést az országgyűlés hozta, bár lehet, hogy az ötlet a fővárosi önkormányzattól származott.

Fáj önnek a Margitsziget annektálása?

Talán nem is annyira maga a Sziget, hanem az hogy a magyar közigazgatásba ilyen durva és szakszerűtlen beavatkozás nem volt az elmúlt harminc évben. Ilyen logikával ki lehetne emelni a közigazgatás rendszeréből a Gellérthegyet, a Várat, vagy a Városligetet is.

Ön ott ül a fővárosi közgyűlésben is: ott mennyire jellemző a hosszútávú tervezés?

Inkább elgondolások vannak, már csak azért is, mert az eszköztár jelentősen leszűkült. Az alapvető gond az, hogy a mostani rendszernek más a felfogása az önkormányzatiságról, mint a korábbinak. Éles választóvonalat lehet húzni a 2010 előtti és az azt követő időszak közé. Addig, bármilyen kormány volt, függetlenül attól, hogy szimpatizáltak vagy nem az önkormányzati rendszerrel, elismerték az alapértékeket és az európai önkormányzati chartát. Ez egyébként nem volt kötelező az uniós csatlakozás előtt, a magyar jogrendszerbe 1997-ben lett beemelve. Mindegy volt, hogy jobb-vagy baloldali kormány volt-e hatalmon, ha az orrukat befogva is, betartották az előírásokat. A cezúra 2010-ben következett be; kimaradt az alaptörvényből, hogy az önkormányzáshoz való jog az állampolgárok közösségét illeti meg. A másik lépés az volt, hogy az önkormányzati vagyon bármikor, kártalanítás nélkül elvonható, vitatott az is – ma is van ilyen ügyünk -, hogy az önkormányzatok fordulhatnak-e alkotmánybírósághoz, vagy nem. Teljesen megváltozott a felfogás: az önkormányzatokat alattvalóknak tekintik, a testületeket pedig a kormány kiszolgáló egységeiként kezelik. Ennek része az is, hogy megnövekedett az úgynevezett pofapénzek mértéke, vagyis amelyeket politikai alapon adnak oda. Vannak normatívák, ott szabályozott a pénzek odaítélése, de vannak külön források, és pályázati lehetőségek, ott már a politikai szimpátia a döntő.

Mit gondol, hozzá már nyúlni az választási rendszerhez Orbán?

Én azt mondom, hogy ez még nincs eldöntve, és a pillanatnyi politikai érdek alapján fognak határozni róla. Tehát: nem szakmai alapon.

Azaz könnyen előfordulhat, hogy függetlenül a Tarlós Istvánnak tett friss ígérettől, mégis hozzányúlnak a törvényhez?

Minden előfordulhat. Még egyszer mondom: a politikai érdeknek, és nem szakmai alapon fognak dönteni.

Tarlós István sodródik ebben a rendszerben?

A főpolgármester úrral a személyes viszonyunk teljesen korrekt, ezért nem is mennék mélyebben bele, de annyit mondhatok: nehéz helyzetben van.

A most bejelentett Tanács, amelynek elnöke maga a miniszterelnök nagyobb szabadságot ad a fővárosnak, ahogy ezt Tarlós mondja, vagy ellenkezőleg, gyámság alá helyezi végképp Budapestet, ahogy ezt a bírálók mondják?

A Közfejlesztési Tanács feladatát és hatáskörét pontosan még nem ismerjük, remélhetőleg a város fejlődése érdekében nyilvános és ellenőrizhető intézkedéseket fog hozni.

Akkor, amikor a kormány odaadott hétmilliárd forintot a Lánchíd és Alagút felújítására, lényegében megvásárolta Tarlóst?

Azért ennek van egy másik lába is: nem négy év, hanem tizennyolc hónap alatt kell elkészülni a beruházással.

A kérdésem egyébként arra irányul, hogy pozitív-e ebben Tarlós szerepe, tehát a főváros érdekében kérte meg az újra indulás árát?

Sok a találgatás ebben. Maradjunk abban, hogy nehéz helyzetben van.

Sosem gondolt arra, hogy Önnek kellene a fővárost vezetnie?

Miért nem?

Mert nincsenek meg hozzá a feltételek. A feladatnak vannak politikai, szakmai, és gazdasági feltételei. A politikaiak azt jelentik, hogy amikor kormányon voltunk, akkor mindenkinek az volt a fontos, hogy a saját pozícióját biztosítsa, amikor meg ellenzékben, akkor mindenki a sebeit nyalogatta. A szakmai feladat jó ellátásához egy igaz törvény kellene a fővárosról, olyan, amely hosszú távon rendezné a viszonyt az állammal; hogy mi legyen a BKV-val, mi legyen a városfejlesztéssel, satöbbi, a harmadik elem, a gazdasági források is hiányoznak ahhoz, hogy jól lehessen vezetni a várost. Egyre inkább arra sodródunk, hogy a főváros csak üzemeltet, működtet, a fejlesztés pedig kicsúszik a kezéből. Mégpedig azért, mert a kormány ezt is centralizálja.

Ha ilyen súlyos problémák vannak, akkor miként lehetséges, hogy ön itt a XIII. kerületben nem panaszkodik forráshiányra, folyamatosan fejleszt? Ezen a nyáron is három olyan beruházást adtak át – óvodát, bérlakásokat, és egy kulturális központot -, amelyek együttesen hárommilliárdba kerültek. Miből?

Az önkormányzatoknak van vagyonuk, és tisztában kell lenni azzal, hogy a vagyonelemeket, számba kell venni. Van forgalomképtelen, korlátozottan forgalomképes és van forgalomképes vagyon. Nekünk ma már százmilliárd felett van a vagyonunk, ennek a megfelelő forgatásával, hasznosításával lehet a feltételeket megteremteni. Ehhez persze kell megfelelő várospolitika. A mi költségvetésünknek a normatív bevétele, amit állami alapon kapunk 13,5 százalék. Ezen túlmenően a fővárostól a forrásmegosztásból nagyjából hétmilliárd forintot kapunk, és ekkor tartunk a költségvetésünk durván harminc százalékánál. A többi a mi bátorságunk, ügyességünk, innovativitásunk eredménye. Ennek nagy része építményadó, telek és gépjármű adó, lakbérbevétel, közterületfoglalási díj…

Mennyi a hitel?

Nincs hitelünk.

Akkor ez egy keskeny palló, amin járnak.

Ezért mondtam, hogy többek között a működésünk eredményessége az innovativitásunkon is múlik. Mi nem papolunk a bérlakások hiányáról, hanem építjük, korszerűsítjük őket. Ugyanígy nem csak sopánkodunk az egészségügy sanyarú sorsán, hanem a legkorszerűbb műszereket vásároljuk meg. Több mint tíz éve csináljuk az egynapos sebészetet is, ami jó a páciensnek, jó az egészségügynek és költségtakarékos is. CT-MR készüléket vettünk egy éve, vagy olyan radiológiai készüléket vásároltunk nyolc éve, amelyből a világon összesen három van.

Aki ismeri a régi Capitaly játékot, az tudja, hogy a legolcsóbb részvények közé tartozott Angyalföld. Ma mennyibe kerülnek itt a lakások?

Hadd vegyem ketté. Sokan csak az ingatlanpiaci mutatók alapján értékelik a kerületet, miközben ennek van komplexebb mutatója. Ma nálunk egyébként a négyzetméter árak nyolcszázezer és 1.2 millió forint között mozognak. Ennek van öngerjesztő hatása is, itt ugyanis még a recessziós időkben sem értékelődtek le a lakások, akkor is két-három százalékkal nőttek az árak. De amiről beszéltem: legalább ilyen fontos – és ez jelenti a komplexitást -, hogy milyen életminőséget tudunk biztosítani a lakás környezetében. Vagyis milyen az orvosi ellátás, milyen az óvodai, bölcsődei hálózat, milyen a szociális ellátás rendszere, milyen az infrastruktúra, milyenek a zöldfelületek? Ezeknek mind együtt kell fejlődniük a lakáspiaccal, ha bármelyik lemarad, akkor máris romlik az élet minősége.

Visszatérek a politikához: Orbán Viktor is hosszú távon, most egészen 2030-ig tervez. Ön milyen kitörést lát ebből a politikai helyzetből?

Nagyon nehéz. Változatlanul az a véleményem, hogy az ellenzéki oldal tömbösödése a megoldás.

De nem abba az irányba megyünk…

Azt kérdezte, hogy mi lenne a kitörés, én erre válaszoltam. A másik fontos komponens az egyéni érdekek háttérbe szorítása. Most olvastam éppen, hogy nem az ellenzék bomlasztotta szét a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, hanem fordítva: az bomlasztotta szét az ellenzéket. Az is fontos elem, hogy demokráciában az állampolgárnak kell ellenőriznie a hatalmat, itt azonban fordítva van; a hatalom tud mindent az állampolgárról. A politikának is az alkalmazkodóképességből kell vizsgát tenni, és erre gyenge osztályzatot kap a politikának ez az oldala.

Hosszú távon is?

Hosszú távon, mint minden rendszer, ez is el fog múlni. Ehhez hozzájárul a Fidesz-világ belső bomlása, a nemzetközi környezet, de az is biztos, hogy a változáshoz a másik oldalnak sokkal több feladatot kell megoldania. Jóval többet.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK