Kezdőlap Címkék Négyek

Címke: négyek

Megtört a visegrádi egység

0

Megtört a visegrádi egység, de Macron francia elnök fontos engedményt tett migráns ügyben Salzburgban.

Csehország és Szlovákia hajlandó arra, hogy felülvizsgálják azt az uniós szabályt, mely lehetővé teszi, hogy valakit úgy alkalmazzanak egy másik államban, hogy közben a hazai béreket és juttatásokat kapja. Eddig a visegrádi államok határozottan ellenezték ezt mondván hogy a munkavállalás szabad az egész EU-ban, és az alacsony bérek jelentik az egyik fő vonzerejét a közép és kelet-európai tagállamoknak.

Miért ment bele Sobotka cseh és Fico szlovák miniszterelnök Salzburgba abba, amit eddig nem fogadott el?

Két okból. Egyrészt azért, mert a korábbi évektől eltérően immár a közép és kelet-európai tagállamokban elérték a szinte teljes foglalkoztatottságot. Sőt egyes helyeken munkaerő hiány mutatkozik. Ennek részben az a következménye, amit Fico mondott Salzburgban: „már nálunk is van szociális dömping”- vagyis a külföldi munkavállaló lenyomja a hazai béreket azzal, hogy mondjuk román vagy bolgár fizetést kap. A másik ok amiért Csehország és Szlovákia elfogadta a felülvizsgálat ötletét, melyet Macron francia elnök olyannyira szorgalmaz az az, hogy

Párizs is tett egy fontos engedményt méghozzá a migráns fronton.

A visegrádi államok ellenzik a migráns kvótát, melyet Brüsszel akar. Macron most kijelentette Salzburgban: „nem nekem kell meghatároznom azt, hogy hány migráns érkezzen egy másik uniós országba!” Vagyis ebben a visegrádi államok számára fontos kérdésben Macron szembefordult Brüsszellel és Angela Merkellel. Az eredmény ?

Mindenki kapott valamit Salzburgban. A választások előtt álló cseh miniszterelnök és osztrák kancellár diplomáciai sikert tudott felmutatni akkor amikor nem állnak jól a népszerűségi versenyben. Robert Fico úgy kötött paktumot Macron francia elnökkel, hogy közben nem hagyta cserben teljes mértékben a visegrádi együttműködést sem. Macron francia elnök elérte fő célját : megosztotta a visegrádi négyest! Ugyanakkor fel tud valami szerény eredményt mutatni otthon, ahol neki is népszerűségi gondjai vannak. A munka törvénykönyvének reformja egyáltalán nem népszerű Franciaországban pedig ez Macron elképzelései között talán a legfontosabb a belpolitikában. Hogyan tovább ?

Macron csütörtökön Romániában, pénteken Bulgáriában tárgyal. A két nagy hiányzó Magyarország és Lengyelország. Elvben Macron elnöknek van meghívása Budapestre, de kérdés, hogy mikor lesz ebből valami. Az viszont valószínű, hogy Macron számíthat uniós reformtervei támogatására néhány uniós államban Közép és Kelet Európában, de sem Magyarország sem pedig Lengyelország nem tartozik ezek közé. A visegrádi négyes egysége viszont megtört, és így nem tudják blokkolni a tervezett reformokat, melyek egységesebb és jobban együttműködő Európát akarnak a nemzetállami szuverenitást hangsúlyozó Magyarországgal és Lengyelországgal szemben.

Macron a visegrádi államok megosztására játszik

0

Négyes csúcs Salzburgban: három közép európai állam vezetői az osztrák városban találkoznak a nemrég megválasztott francia elnökkel. A tét az EU együttműködés elmélyítése és a viszony a mag országok és az egykori szocialista államok között.

„Mi Európa szívéhez akarunk tartozni, oda ahol Franciaország és Németország van! Nagyonis érdekeltek vagyunk a visegrádi együttműködésben, de számunkra létkérdés az Európai Unió!”- hangsúlyozta Robert Fico szlovák miniszterelnök.

Szlovákia Csehországgal, Lengyelországgal és Magyarországgal együtt tagja a visegrádi együttműködésnek. Ezek az államok elutasítják, hogy migránsokat vegyenek át más uniós országoktól, ahogy ezt Brüsszel szeretné. Őket figyelmeztette Macron francia elnök júniusban a brüsszeli EU csúcson :

„az EU nem szupermarket, ahol mindenki a tetszése szerint válogathat!”

Orbán Viktor magyar miniszterelnök erre akkor úgy reagált, hogy „Macron még új fiú az EU-ban”. A franciák viszont arra játszanak, hogy a visegrádi együttműködés államai megosztottak. Robert Fico szlovák miniszterelnök például befogadott száz migránst Görögországból és Itáliából noha korábban semmiképp sem akarta elfogadni ezt. Ezt látva Macron tudatosan mellőzi Magyarországot és Lengyelországot. De mit ér el ezzel?

Macron távlati célja az eurozóna együttműködésének az elmélyítése. Most viszont Közép és Kelet Európában egy olyan francia elképzelést akar elfogadtatni, melyet az egykori szocialista államok egységesen elutasítanak. Ez pedig a szerződéses munkavállalók ügye. Ez azt jelenti, hogy a közép és kelet-európai munkavállaló a saját államának feltételei szerint vállal munkát egy másik uniós országban.

Vagyis magyar munkabért és szociális juttatást kap akkoris, ha mondjuk Franciaországban dolgozik.

Ezt szociális dömpingnek tartják Párizsban jogtalan előny szerzésnek a munkaerő piacon.

A közép és kelet-európai államok viszont arra hivatkoznak: az EU garantálja a szabad munkavállalás jogát bármelyik tagállamban. Az érintett országok épp ebből a hátrányos helyzetből akarnak előnyt kovácsolni, az alacsony bérekkel és szociális juttatásokkal lenyomni a nyugati vetélytársakat. Az EU munkavállalóinak mindössze 1%-a van ilyen helyzetben, de a franciáknak ez is sok. Kezdetben azt szeretnék elérni: maximálják egy évben az ilyen típusú munkavállalás lehetőségét.

Igazában persze ez csak a jéghegy csúcsa. A franciák harmonizálni kívánják az adók, a bérek és a szociális juttatások rendszerét az Európai Unióban. Ezt már Sárközy elnök felvetette, de egységes elutasításba ütközött az unió keleti államaiban. Az igazi szociális dömping ugyanis az, hogy a gyárakat nyugatról keletre telepítik az olcsóbb munkabérek miatt. Macron elnök saját szülővárosában is szembesült ezzel a problémával: az ott működő amerikai cég áthelyezi a termelést Lengyelországba! A francia elnök megígérte: rendezi ezt a problémát.

Mindenesetre azokkal az államokkal keresi az együttműködést az unió keleti részén, melyek nyitottak Brüsszel irányában. Szerdán Salzburgban az osztrák, a cseh és a szlovák vezetőkkel tárgyal. Csütörtökön Bukarestbe, pénteken Szófiába látogat. És Budapest? Most Varsóval együtt kimarad. Elvben van megállapodás Macron budapesti útjáról, de ezt egyelőre még nem erősítették meg…
ki

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!