Kezdőlap Címkék Nazarbajev

Címke: Nazarbajev

Búcsú a diktátortól avagy előttünk jár-e Kazahsztán?

Orbán Viktor együtt ülhetett a Türk Tanácsban Nazarbajev, kazah elnökkel, aki harminc éven keresztül egyszemélyi vezetője volt az egykori szovjet tagállamnak.

Kezdetben kommunista párttitkár volt Nazarbajev, aki úgy kiépítette hatalmát, hogy a rendszerváltás sem ingatta azt meg. Orbán Viktor másik türk barátja, Hejdar Alijev is hasonlóképp cselekedett Azerbajdzsánban. Az egykori KGB főnök, aki azután Azerbajdzsán kommunista párttitkára lett, ügyesebb volt mint kazah kollégája: dinasztiát alapított.

Fia, az ifjabb Alijev ma is uralkodik Bakuban. Neki adta ki a baltás gyilkost Orbán Viktor.

Az idősebb Alijev Amerika nagy barátja lett, egy amerikai katonai kórházban hunyt el. Fia fogadhatta Ursula von der Leyent, aki az Európai Unió energia ellátását tárgyalta meg vele.

Nazarbajev szép csendben visszavonult, de a háttérben megőrizte a befolyását és persze vagyonát. A francia Riviérán több milliárdokat érő birtokot szerzett. A francia hatóságok érdeklődtek is ezek iránt, de az Élysée-palotából leállították őket. Kazahsztán ahhoz túlságosan fontos partner.

Háttérhatalom?

A most 82 éves Nazarbajev úgy vonult vissza, hogy megőrizte teljes immunitását vagyis senki sem firtatta vagyona eredetét. Most azonban minden megmaradt tisztségétől megfosztották. Kazahsztán fővárosát, melyet szerényen magáról nevezett el Nurszultánnak már újra Asztanának hívják.

A mai elnök, Tokajev elődje hűséges hívének tűnt, de most végképp szakított Nazarbajevvel: megszüntette az ex elnök élete végéig tartó immunitását!

Per következik?

Nazarbajevnek számot kell adnia arról, hogy miképp vezette Kazahsztánt 1989 és 2019 között? Hogyan lett dollár milliárdos? Hova tűntek ellenfelei? Valószínű, hogy Kazahsztán mostani elnöke eljárást fontolgat elődjével szemben.

Ez finom figyelmeztetés  lehet Putyinnak, Lukasenkonak, de akár Orbán Viktornak is: a legjobban kiépített hatalmi rendszer is összedőlhet. Az érintettek persze azt a tanulságot is levonhatják, hogy mindhalálig hatalmon kell maradni mint Sztálin vagy Mao Cetung. A másik megoldás a dinasztia: Észak Koreában a Kim család immár harmadik uralkodója irányít, Azerbajdzsánban az ifjabb Alijev uralma egyelőre biztosnak tűnik.

Igaz, hogy ezek az államok nem tagjai az Európai Uniónak.

„Puccskísérlet történt Kazahsztánban”

Tokajev elnök azt közölte  azon a virtuális csúcstalálkozón, melyen megköszönte Putyin orosz elnöknek „a testvéri segítség nyújtást”, hogy puccskisérlet történt Kazahsztánban. A virtuális csúcson Oroszország szövetségesei vettek részt: Belarusz, Örményország, Tadzsikisztán és Kirgizisztán.

A hattagú szövetség mindegyik tagja elvben köteles segítséget nyújtani, ha a másik államban puccs történik. Márpedig ezt állította Kaszim-Jomart Tokajev elnök, aki csak a lázongások idején vette át a Védelmi Tanács vezetését elődjétől, az országot háttérből irányító Nurszultan Nazarbajevtől.

A gázáremelés miatti elégedetlenséget kihasználva fegyveres csoportok érkeztek Kazahsztánba külföldről, hogy megdöntsék az alkotmányos rendet – állította a kazah elnök. Aki nem részletezte, hogy mi is volt elődjének szerepe ebben a zavaros ügyben? Miért tartóztatták le a nemzetbiztonsági szolgálat majd mindenható vezetőjét hazaárulás miatt? Miért vették őrizetbe a helyettesét, Nurszultan Nazarbajev unokaöccsét? Ők lennének a bűnbakok?

Menekülő út

A brit sajtót bejárta a hír, hogy Nurszultan Nazarbajev lánya londoni kastélyába menekült. Onnan pedig Dubajba menne tovább, ahol a lánya már jóelőre vásárolt egy palotát 14 millió dollárért. Dubaj azért jobb Londonnál vagy a francia Rivieránál, ahol Nazarbajevnek vannak hatalmas birtokai, mert nincsen kiadatási szerződése a világ államaival. Vagyis más bukott diktátorok és gyilkolásban megfáradt maffiózók között tölthetné napjait az idén már 82 éves Nazarbajev, aki szovjet párttitkárként kezdte karrierjét.

Putyin portálja, az Rt.com cáfolta, hogy Nurszultan Nazarbajev elhagyta volna Kazahsztánt.

Putyin két tűz között

Hétfőn kezdődött Genfben a tárgyalás sorozat az USA és Oroszország között. A fő téma Ukrajna. Putyin mindenképp meg akarja akadályozni, hogy Ukrajna belépjen a NATO-ba. Ukrajna elnöke viszont épp az orosz fenyegetésre hivatkozva szorgalmazza ezt.

Közben a kormánypárti média azon elmélkedik Moszkvában, hogy a „kazahsztáni puccsot épp a  genfi tárgyalások idejére időzítették”. Vagyis az Egyesült Államokat és a CIA-t vádolják – éppúgy mint a szovjet időkben.

Ettől még persze lehet alapja a vádaknak hiszen Ukrajnában is aktív amerikai támogatással űzték el az oroszbarát elnököt még 2013-ban.

Putyin mindenesetre sietett csapatokat küldeni Kazahsztánba, de ily módon meg kell osztania a figyelmét kelet és nyugat között. Ráadásul a kazahsztáni lázongások figyelmeztetést jelentenek Oroszország majd mindenható urának is. Kazahsztánban a rendőr állam sikeres gazdaságot menedzselt. A probléma az, hogy ebből nagyon kevesen profitáltak. Az orosz gazdaság kevésbé sikeres mint a kazah, de ott is az a helyzet, hogy a szűk elit dollár milliárdos, míg a lakosság döntő többsége a megélhetésért küzd. Nem kell ahhoz a CIA, hogy az elégedetlenség felszínre törjön az egykori Szovjetunió más tagállamaiban – így Oroszországban is.

Kanári a bányában, avagy az energia áremelés válság sorozatot indíthat el

A bányákban azért tartottak kanárit, hogy jelezze a sújtólég robbanás veszélyét. Most hasonló a helyzet hiszen kiderült: az energia árak inflációja  a stabil autokráciát is megingathatja.

Kazahsztánban duplájára emelkedett a cseppfolyósított földgáz ára, és ennek nyomán tüntetések rázták meg a szigorúan ellenőrzött rendőr államot. A kormány lemondott. A valódi hatalom birtokosa, az elnök elrendelte az energia árak befagyasztását, és utasította az átmeneti kormányt, hogy dolgozzon ki tervet a legszegényebb néprétegek támogatására. Őket sújtja ugyanis a leginkább az infláció, amely nemcsak az energiára, de az élelmiszerekre is kiterjed Kazahsztánban.

Az egykori szovjet tagköztársaság az elmúlt harminc évben viszonylag stabilan fejlődött. A nyersanyag kincseket nagy külföldi monopóliumok aknázták ki, akik az engedélyek érdekében megvesztegették a helyi elitet. Ennek élén Nurszultan Nazarbajev állt sokáig, aki már a szovjet időkben is vezető volt Kazahsztánban. Ügyesen kombinálta az ellenőrzött piacgazdaságot a szovjet időkből örökölt rendőrállammal, amelynek fenntartása már csak azért is szükséges volt a számára, mert Kazahsztán soknemzetiségű ország, ahol a kazahok sokáig kisebbségben éltek. Nurszultan Nazarbajev nyugdíjba vonult, ideje egy részét a francia Riviérán tölthette, ahol mesés kastélyt vásárolt. Róla nevezték el Kazahsztán fővárosát. Maga jelölte ki az utódát: Tokajev abban különbözik tőle, hogy az oroszon kivül kínaiul is beszél. Kína – Oroszország mellett – Kazahsztán legfőbb partnere.

Kanári a bányában?

Az egy főre jutó GDP szépen emelkedett Kazahsztánban, ellentétben mondjuk Ukrajnával, ahol az ma alacsonyabb mint a szovjet időkben. Csakhogy igen vékony az az elit, amely hozzájuthat a komoly pénzekhez miközben az átlagos életszínvonal nemigen emelkedett. Az energia árak robbanásszerű növekedése ezért vezethetett általános tiltakozáshoz, valóságos népfelkeléshez.

Ennek eredményeként tegnap lemondott Aszkar Mamin kazah kormányfő, amit Kaszim-Zsomart Tokajev elnök elfogadott. Igaz, ezt megelőzte egy többnapos tüntetéssorozat melyek során a tüntetők a kormányépületeket, sőt reptereket foglaltak el. Az összetűzések során 96 rendőr megsérült, a hivatalos adatok szerint mintegy kétszáz embert letartóztattak.

Tokajev elnök utasítást adott ki, hogy állítsák vissza a cseppfolyósított gáz árának ellenőrzését, és terjesszék ki azt a benzinre, a gázolajra és más „társadalmilag fontos” fogyasztási cikkekre is és dolgozák ki a közüzemi szolgáltatások árának befagyasztását.

Az intézkedés után átmenetileg a helyzet valamennyit javult a tüntetések sújtotta városokban és településeken miután kijárási tilalmat is magában foglaló szükségállapotot hirdettek ki.  A rendvédelmi erők több tucat „terroristát” megöltek, Tokajev csütörtök reggel kénytelen volt segítségül hívni a több posztszovjet állam által létrehozott Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetét (ODKB).

Az orosz egységek pedig már meg is indultak.

Hogy valójában mi történhetett azt nem igazán tudni, mivel a hatóságok kikapcsolták az internetet, a hivatalos közleményeknek valóságalapja a korábbiak  alapján eléggé kétséges, mivel  ez az az ország ahol az ellenzéki vezetők úgy lettek öngyilkosok, hogy saját magukat szúrták többször hátba…

A Reuters ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy ez figyelmeztetés valamennyi európai vezetőnek: az energia árak emelkedése olyan általános elégedetlenségi hullámot indíthat el, amely még az olyan szigorúan ellenőrzött rendőrállamokat is megrázza mint Kazahsztán. Az Európai Unióban 30%-al emelkedett a földgáz ára az elmúlt hónapban. Ha csak ezt ráterhelik a lakosságra, akkor ez óriási elégedetlenségi hullámot válthat ki.

Magyarországon a kormány fizeti a különbözetet lakosság rezsi és a piaci ára között, mert tudja: áremeléssel oda a győzelem reménye a választásokon.

Utána viszont felmerül a kérdés: meddig finanszírozhatja az állam a különbözetet a piaci és a lakossági ár között?

A lányomnak mondom…

Neki meséltem, hogy a napokban „belebotlottam” az egyik tudományos csatornán egy dokumentumfilmbe, amelyben a Kim-családi dinasztia születését, „tündöklését” és az észak-koreai diktatúra mindennapjait mutatták be.

Innen tudtam meg, hogy Kim- Ír Szen a hatalmát a hazugság alapozta meg.

Az ország valamennyi újságja, rádió állomása minden nap azt sulykolta, hogy életveszélyben a haza, a japánok után az amerikaiak akarják a nemzetet leigázni, ott toporognak a határon, és csak Kim vezérben bízhatnak az emberek. Ő megvédi Koreát a betolakodóktól. Amikor véget ért a háború, a valóságra, a több százezer kínai katona segítségére, már senki nem emlékezett.

A történelemkönyvekben a hazugságot tanítják, mindmáig azt terjeszti a kormány kezén lévő propaganda, azt hallja naponta minden észak-koreai a néprádiójából:

örökké hálásnak kell lennie Kimnek és minden leszármazottjának, mert megvédik a népet.

Biztosan igaza volt a diktátornak, hogy nem kötötte minden alattvalója orrára az igazságot, megelégedett az „alternatív valósággal”, és lám, az unokáját is istenként tiszteli a nép. Pontosan felmérte,

ha a félművelt, alig iskolázott, a világ híreitől elzárt vidéki milliók minden percben ugyanazt a hazugságot hallják, előbb-utóbb az lesz az igazság.

Miért ne hinnék el, hiszen a Kimek vezetik országot, gondoskodnak a napi rizs fejadagról, és még az amerikai imperialisták vezetője is gazsulál nekik.

Nem kell Koreába menni az olyan politikusokért, akik a hatalom megőrzése érdekében előszeretettel alkalmazzák az „alternatív valóság” eszközét. Trump elnök ennek a mestere. Szeme sem rebben, ha kiderül, hogy egy-egy kijelentése köszönő viszonyban sincs az igazsággal, pedig az irányítása alatt álló hatalmas ország telis-teli van a valóságról tudósító tévé- és rádióállomásokkal, se szeri se száma a temérdek helyi sajtóorgánumnak, az internetről nem is beszélve. Az ország belső területein, a kisvárosokban, a farmokon milliók élnek, akiknek

fogalmuk sincs, mi van az óceánon túl, ők az elnöknek hisznek, és nem a szemüknek, vagy a fülüknek.

Oroszország sem különb. Háboroghatnak Putyin antidemokratikus módszerei ellen a moszkvai, pétervári értelmiségiek, hol áristomba dugják, hol szabadon engedik Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezért, mert néhány száz embert engedély nélküli tüntetésre bíztat, igazi felfordulást úgysem tud szervezni. Mit sem tudnak a vidéki muzsikok a „demokráciáról”, nem érdekli őket az elnök diktatórikus módszere, az emberi jogok, a civil szervezetek mozgásterének korlátozása.

A vidéki kisembernek egy dolog fontos: Moszkvában ott van egy erőskezű „cár”, aki gondoskodik a biztonságukról,

megvédi őket a nyugati „imperialisták agresszív ármánykodásától”.

Putyin, Erdoğan, Aliev, Nazarbajev, mind-mind, „demokratikusan”, a maguk alakította választási rendszernek hála kerültek hatalomra, de ha kellett, kicsit vérrel, ha kicsit kellett vassal „meggyőzték” a nép makacsabbjait, hogy minden úgy van jól, ahogyan van, és most kényelmes többséggel ülnek a nyakukon.

Lányomnak mondom, hogy a menyem is értsen belőle…

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!