Kanári a bányában, avagy az energia áremelés válság sorozatot indíthat el

0
705
FH

A bányákban azért tartottak kanárit, hogy jelezze a sújtólég robbanás veszélyét. Most hasonló a helyzet hiszen kiderült: az energia árak inflációja  a stabil autokráciát is megingathatja.

Kazahsztánban duplájára emelkedett a cseppfolyósított földgáz ára, és ennek nyomán tüntetések rázták meg a szigorúan ellenőrzött rendőr államot. A kormány lemondott. A valódi hatalom birtokosa, az elnök elrendelte az energia árak befagyasztását, és utasította az átmeneti kormányt, hogy dolgozzon ki tervet a legszegényebb néprétegek támogatására. Őket sújtja ugyanis a leginkább az infláció, amely nemcsak az energiára, de az élelmiszerekre is kiterjed Kazahsztánban.

Az egykori szovjet tagköztársaság az elmúlt harminc évben viszonylag stabilan fejlődött. A nyersanyag kincseket nagy külföldi monopóliumok aknázták ki, akik az engedélyek érdekében megvesztegették a helyi elitet. Ennek élén Nurszultan Nazarbajev állt sokáig, aki már a szovjet időkben is vezető volt Kazahsztánban. Ügyesen kombinálta az ellenőrzött piacgazdaságot a szovjet időkből örökölt rendőrállammal, amelynek fenntartása már csak azért is szükséges volt a számára, mert Kazahsztán soknemzetiségű ország, ahol a kazahok sokáig kisebbségben éltek. Nurszultan Nazarbajev nyugdíjba vonult, ideje egy részét a francia Riviérán tölthette, ahol mesés kastélyt vásárolt. Róla nevezték el Kazahsztán fővárosát. Maga jelölte ki az utódát: Tokajev abban különbözik tőle, hogy az oroszon kivül kínaiul is beszél. Kína – Oroszország mellett – Kazahsztán legfőbb partnere.

Kanári a bányában?

Az egy főre jutó GDP szépen emelkedett Kazahsztánban, ellentétben mondjuk Ukrajnával, ahol az ma alacsonyabb mint a szovjet időkben. Csakhogy igen vékony az az elit, amely hozzájuthat a komoly pénzekhez miközben az átlagos életszínvonal nemigen emelkedett. Az energia árak robbanásszerű növekedése ezért vezethetett általános tiltakozáshoz, valóságos népfelkeléshez.

Ennek eredményeként tegnap lemondott Aszkar Mamin kazah kormányfő, amit Kaszim-Zsomart Tokajev elnök elfogadott. Igaz, ezt megelőzte egy többnapos tüntetéssorozat melyek során a tüntetők a kormányépületeket, sőt reptereket foglaltak el. Az összetűzések során 96 rendőr megsérült, a hivatalos adatok szerint mintegy kétszáz embert letartóztattak.

Tokajev elnök utasítást adott ki, hogy állítsák vissza a cseppfolyósított gáz árának ellenőrzését, és terjesszék ki azt a benzinre, a gázolajra és más “társadalmilag fontos” fogyasztási cikkekre is és dolgozák ki a közüzemi szolgáltatások árának befagyasztását.

Az intézkedés után átmenetileg a helyzet valamennyit javult a tüntetések sújtotta városokban és településeken miután kijárási tilalmat is magában foglaló szükségállapotot hirdettek ki.  A rendvédelmi erők több tucat „terroristát” megöltek, Tokajev csütörtök reggel kénytelen volt segítségül hívni a több posztszovjet állam által létrehozott Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetét (ODKB).

Az orosz egységek pedig már meg is indultak.

Hogy valójában mi történhetett azt nem igazán tudni, mivel a hatóságok kikapcsolták az internetet, a hivatalos közleményeknek valóságalapja a korábbiak  alapján eléggé kétséges, mivel  ez az az ország ahol az ellenzéki vezetők úgy lettek öngyilkosok, hogy saját magukat szúrták többször hátba…

A Reuters ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy ez figyelmeztetés valamennyi európai vezetőnek: az energia árak emelkedése olyan általános elégedetlenségi hullámot indíthat el, amely még az olyan szigorúan ellenőrzött rendőrállamokat is megrázza mint Kazahsztán. Az Európai Unióban 30%-al emelkedett a földgáz ára az elmúlt hónapban. Ha csak ezt ráterhelik a lakosságra, akkor ez óriási elégedetlenségi hullámot válthat ki.

Magyarországon a kormány fizeti a különbözetet lakosság rezsi és a piaci ára között, mert tudja: áremeléssel oda a győzelem reménye a választásokon.

Utána viszont felmerül a kérdés: meddig finanszírozhatja az állam a különbözetet a piaci és a lakossági ár között?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .