Kezdőlap Címkék Nagy Imre és a többiek

Címke: Nagy Imre és a többiek

Békétlenség van a szívünkben

Van egy kis falu Spanyolországban, nem messze a tengerparttól. Lassan második évtizede, hogy időről időre elmegyek oda, leülök a főtéren a kis kávézó teraszára és nézem, hallgatom az öregeket, ahogyan károgó hangon múlatják az időt. A legöregebb ismerős arcok már el-eltűntek, a fiatalabbak öregedtek hozzájuk. Mindez az öregek kabátjáról jutott eszembe. Kopottas zakókról nem hiányozhattak a kitüntetéseik. Egyikük büszkén viselte a Köztársaság adományozta medálokat, a másik, amit a Francó-rezsimtől érdemelt ki. Ki tudja, annak idején nem egymással szemben harcoltak-e azokért a csatatér két oldalán? Mindegy is. Itt a téren évtizedek óta békésen kávézgatnak egy asztalnál.

Irigylem őket. Nálunk évtizedek múltán sem ülnek el a politikai viszályok, nálunk nem létezik megbocsátás. Nálunk bélyegek vannak, amelyeket rásütünk egymásra, és attól egy életen át nem lehet megszabadulni. Még akkor sem, amikor az „illető” már régen elköltözött a földi világról.

Károlyi Mihály emberléptékű szobrát az Országház mellett a gyűlölködő elvakultság jegyében képesek voltak évtizedekkel halála után is vörös festékkel leönteni, mert akik ezt tették, képtelenek voltak egy politikus életművét történelmi léptékkel értékelni. Vagy ott van a XX. század egyik legnagyobb magyar gondolkodója, Lukács György, akinek még bronzba öntve is takarodnia kellett a főváros egyik legszebb közteréről. Pedig a korlátra támaszkodó törékeny emberke bronz alakja pontosan kifejezte a világ dolgairól elmélkedő filozófus kétkedését.

Most egy másik szobor bántja a hatalom szemét: a Vértanúk terén álló Nagy Imréé. A Parlamentre néző bronz miniszterelnök életútját lehet így is, úgy is értékelni, de volt az életében egy rövid pillanat, amikor méltó lett arra, hogy azon a téren álljon az emlékműve. De mennie kell neki is. Igaz, nem a szobor temetőbe, csak a Margit-híd lábához, oda, ahonnan néhány éve Marx szobrát takarították el. Nekünk ő sem kellett, noha a „kulturált világ” a közgazdaság legnagyobb gondolkodói között tartja számon, terek, utcák őrzik az emlékét.

Nekünk avítt lovas szobrok kellenek. Lebontott és most újjáépített, ismét bronzba öntött hercegek és grófok emlékművei, amelyeket egy korábbi kor, korábbi stupid ítészei takarítottak el a szemünk elől. Nekünk még Kossuthból sem jó, amit egy másik rendszer másik szobrásza mintázott meg. Nekünk az kell, amelyről bús-borongó társalakok tekintenek le ránk. Ez fejezi ki a lelkünket. Egykori nagy múltunk halványuló emlékét ezzel akarjuk felidézni.

Nincs és nem is lesz béke a lelkünkben. Nekünk nem egyformán mártír a kommunizmus áldozata és a fehérterroré, a fasizmus által meggyilkolt ember vértanúsága másik lapra tartozik, mint azoké, akik egy értelmetlen háborúban valahol messze, a Don-kanyarban pusztultak el. A Vértanuk terére most vissza fog kerülni az a 30-as években állított emlékmű, amelyre akkoriban felvésték a kommün négyszáz valahány áldozatának nevét, de nem írják oda azokét az ezrekét, akiket a Prónay-különítményesek bosszúhadjárata ölt meg, vagy azokét, akiket 1919-ben „kommunista tetteikért” Orgoványban gyilkoltak meg Héjjas Iván „szabadcsapatai”. A jobboldal népítéletnek, a baloldal tömeggyilkosságnak tartja a tetteiket. A kommün néhány száz áldozatának ismét lesz emlékműve, a terror néhány ezer vértanújának nevét senki nem őrzi meg.

Ha kicsit fintorogva is, de a mai kormányzat emlékszik Nagy Imrére és kivégzett társaira. A rendszerváltás után külön parcellát nyitottak a temetőben az 1956-os forradalom utáni megtorlás áldozatainak. De hol van emléktáblája Mező Imrének, Kállai Évának, Asztalos Jánosnak? A budapesti pártház előtt meglincselt ártatlan kiskatonáknak?

Nálunk sosem lesz béke a szívekben. Évtizedek, talán évszázadok múltán sem akarunk – nem tudunk – tanulni a spanyolok példájából. Nekünk vannak „tisztelhető” és „gyűlölhető” vértanúink. Újra és újra felállítunk és eltakarítunk a köz szeme elől szobrokat, megmondva az utca emberének: most őt tessék tisztelni, amazt pedig felejteni.

Elődeinknek bronzba öntve sem lehet nyugalma.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK