Kezdőlap Címkék Nacionalizmus

Címke: nacionalizmus

Fedezd fel Európát ingyen!

0

A nacionalizmus és a populizmus elleni harc keretében az Európai Unió vasúti programot hirdetett 18 éves fiatalok számára. 15 ezer fiatal ingyen utazgathat négy országban, egy hónapon át.

Az Európai Unió állja az Interrail számlát, a szállásról, étkezésről és minden egyébről a fiataloknak maguknak kell gondoskodniuk. Júniusban itt lehet jelentkezni. A tagállamok fiataljai előre meghatározott kvóta alapján vehetnek részt a programban.

Az Európai Néppárttól származik a 12 millió eurós program, amelynek az a célja, hogy segítsen az Európai Unióban felerősödött nacionalizmus és populizmus ellen küzdelmet. Az Európai Néppárt azt szeretné, ha a fiatalokban kialakulna valamiféle európai identitás.

A Fidesz is Európai Néppártnak, az Európai Parlament legerősebb frakciójának a tagja. Nemrég Orbán Viktor miniszterelnök a frakció vezetőivel vitatta meg az európai helyzetet Brüsszelben. Több néppárti képviselő javasolta már ugyan, hogy a Fideszt zárják ki a parlamenti frakcióból, de ennek csekély esélye van.

Athén nacionalista lázban ég

A lezserségéről, a németeket lepipáló nyugdíjairól, Demis Roussos giccses dalairól és káprázatos tengerpartjáról ismert Görögország azonnal pitiáner soviniszta görcsbe rándul, amint északi szomszédjának „lopott” neve kerül napirendre. Pedig a békülékeny macedón kormány már mindenbe beleegyezne.

Ma is tízezrek tüntettek az athéni parlament előtt, mert nem szeretnék, hogy Görögország engedjen a szomszédos Macedóniának a lassan húsz éve tartó névvita lezárása érdekében.

A Szintagma téri tiltakozás szervezői egymillió résztvevővel számoltak. Úgy tudják, hogy az ország minden szegletéből, sőt, külföldről is érkeztek tüntetők. A szervezők: nacionalista szervezetek, veteránegyesületek, egyházközségek (ők sehol, semmiből nem maradhatnak ki) és a görög diaszpóra képviselői.

A tüntetés egyik főszónoka a világhírű zeneszerző, a 92 éves Mikisz Theodorakisz volt, aki népszavazás kiírását követelte a kormánytól.

A görög közélet több jelentős alakja – köztük politikusok, vallási és katonai vezetők – is részt vett a megmozduláson.

„Macedónia görög és kizárólag görög”

– mondta az egyik tüntető, Allia Szarellisz, aki az Egyesült Államokból érkezett a megmozdulásra. „Ezért harcolnunk kell, és az egész világgal tudatnunk kell.”

Az America First! világából érkezett szónok elhozta a kizárólagosság fáklyáját a befogadókész Athénbe.

Két héttel ezelőtt hasonló tüntetést szerveztek Szalonikiben, Makedónia tartomány székvárosában, amelyen a rendőrség szerint 100 ezren, a szervezők szerint pedig 400 ezren vettek részt.

Az athéni tiltakozással egy időben 700 baloldali és anarchista tüntetett az egységes Balkánért.

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a görögök 59 százaléka ellenzi, hogy a Macedónia szó szerepeljen az északi szomszéd jövőbeli nevében, de a megkérdezettek 35 százalékát nem zavarná ez.

A görög-macedón névvita 1991-ben kezdődött, miután Macedónia függetlenné vált Jugoszláviától. Görögország már akkor kifogásolta, hogy az új ország a Macedón Köztársaság nevet akarja viselni. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, hogy a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő.

Ez egy NATO tagállam részéről, enyhén szólva is, röhejes érv.

Pláne akkor, ha a „területi követelő” egy pöttömnyi ország, amelyet nemrégen még etnikai konfliktusok feszítettek szét.

Az ország így a nemzetközi dokumentumokban jelenleg a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viseli, az alkotmányában is meghatározott nevében azonban nem szerepel az utalás Jugoszláviára. A névvita miatt Macedónia európai uniós és NATO-integrációja késik, Görögország ugyanis addig nem hajlandó megszavazni északi szomszédja csatlakozását a két szervezethez, amíg az nem mond le a Macedónia névről.

A vita végére szakértők szerint úgy kerülhet pont, hogy a Macedón Köztársaság nevét megtoldják az új vagy északi jelzővel. Csak hogy a tüntetők és a görög közvélemény nagy része még ezt is elfogadhatatlannak tartja. Makedónia csak görög lehet. Az a másfél millió macedón meg nevezze magát bárminek, csak makedónnak nem.

Ropogós friss populizmus eladó – csak tessék!

0

A nacionalista populizmus nemzeti szuvenír-bolt, folklorizált giccsek tárháza, termékei hazavihetők és még sokáig elállnak csipkés tévén, poros falipolcon és fényes vitrinben is, csak megenni nem lehet őket, csak meleget nem adnak, sőt bölcsebbé sem tesz a nemzetiszínre pingált, apró nippek társasága.

„Eltitkolni annyi, mint úgy tenni, mintha nem lenne az, amink van. Szimulálni annyi, mint úgy tenni, mintha lenne az, amink nincs.” Baudrillard

Amikor a fogyasztás kultúráját, mint a későmodern kapitalizmus globális jelenségét tettük minden lehetséges cél- és értékrendszer keretévé, egyszerűbben fogalmazva, olyan életmóddá, melyben mindenki megtalálhatja élete értelmét, mintegy bekódoltuk azt is, ami a tapasztalható politikai fejlemények lényegét adja. Azt hiszem a fogyasztás kultúrájára való rátérés a román rendszerváltás kezdeti sikerének, vonzerejének, és azután kudarcának központi fogalma lehetne. Az átmenet, a hiány, a visszafogott, sőt tiltott és elítélt fogyasztói társadalom értékeinek elutasításáról, egy hedonisztikusan és hisztérikusan fogyasztói logikát követő állapotba való gyors áttérést jelentette. Nem a demokrácia eszméi és nem is a pluralizmus és szabadságjogok vonzalma mozgatta az átmenet aktorait, hanem a fogyasztás ígérete. És hogy pontosan értsük, nem a jólét – hiszen az átfogóbb és nem csak fogyasztás alapú, hanem az élet szinte minden területére kiterjedő kategória, ugyanakkor közösségi is, hiszen másokkal együtt gyakorolható – hanem a végeláthatatlan és frenetikus fogyasztás. Az egyéni alapú konzumerizmus, magyarán a végre „egyszer jóllakni” – amolyan Móriczosan halálra zabálva magunkat – erkölcse uralta és uralja átmeneti társadalmunkat.  A régióban zajlott átalakulások így leginkább a „fogyasztói forradalom” fogalmával jellemezhetők, egy olyanfajta ethosszal, mely fogyasztható cikkekben, egyéni fogyasztók és legfennebb fogyasztói szubkultúrák vetélkedésében méri a haladást: az vagy, amit fogyasztasz, még inkább amit szemkidülledve felzabálsz, pillanatok alatt elnyűsz, és szemétre küldesz. Ráadásul a régió sajátossága, hogy sokan, túlságosan is sokan – a szegénységben és mélyszegénységben élők – valóban csak a fogyasztás illúzióját kapják, ahogy azt Baudrillard szellemesen/cinikusan jelzi. Ők nem is a reklámokban ígért árukat és szolgáltatásokat, csupán a reklámot fogyasztják, abban az illúzióban élve, hogy ezzel a gesztussal csatlakoznak a „gazdagok világához”, azokhoz, „akik bármit megengedhetnek maguknak” fölzabálni, elhasználni, hanyag gesztussal szemétre vetni.

Nem vagyok a fogyasztás ellensége, és ennyiben a mértékkel, de nem kizárólagos jelleggel való fogyasztási kultúrát (akár mint a valós- és szimbolikus tőke meglétét fölmutató jelt, presztízsfogyasztást) is elfogadom/gyakorolom, csakhogy. Azért e hosszúra nyúlt bevezetés, mert azt hiszem a demagóg szövegekre és összeesküvés-elméletekre alapozott populizmus a legmenőbb politikai kommunikációs termék, melyet e századelő kitermelt, elfogadása, sőt az igény rá, egyértelműen következik a fogyasztói kultúra, és ethosz sajátosságaiból. A populizmus ugyanis ugyanazokat a fogyasztási cikkeket, pontosabban illúziókat reklámozza, csomagolja fényes staniolba, helyezi fényes kirakatokba és árulja, mint a bármely területén eladó kereskedők teszik. Alig is tűnik föl, hogy az eladásra kínált lufik és kütyük között a polcról éppen a politikust tesszük bevásárlószekerünkbe és – bár sorsoláson résztvevő kasszablokkot és garancialevelet nem kapunk hozzá – azután jóízzel fogyasztjuk szövegeit, ha megkopnak szemétre velük, újat veszünk jövő karácsonyra belőlük, gondolhatjuk. A politikust és diskurzusát, nemcsak úgy árulják, mint mosóport teszik, hanem a politikus már maga a (fékezett habzású, vagy sem) mosópor, vagy legalábbis annak ígérete, egy választható, megvehető áru. A politikai mezőny, másképpen a mediatikus tér, melyben az áru-politikusok „vásárolhatók meg”, mégpedig mindenféle ízlésnek és bugyelárisnak megfelelően, a potenciális illúziók és hiúságok kicsiny boltjai.

Ha a populizmust, annak főként nacionalista változatát, mely egyre inkább eluralkodik nemcsak a széleken, hanem a liberális demokráciák magországaiban is egyre erősebb (az USA-ban már hatalmon van, de ott bábáskodott a brexitnél és erős pártokat mozgat a politikai nyugat szinte minden országában) tényező, áruként – a politikai kommunikáció sajátos termékeként – vizsgáljuk, megérthetjük sikerét. A populizmus, a populista politikus, mint beszélő doboz, olyan termék, mely a vásárlót dicséri, úgy tesz, mintha kiválasztásával a vásárló/szavazó folyton bölcsességéről tenne tanúbizonyságot. Mindegy is, hogy a nacionalista, populista, demagóg szövegek, vagy összeesküvés-elméletek, mely részét választja a polgár, a populista politikus úgy tesz, mint a jó pincér és mindenre azt mondja: nagyszerű választás (what a wonderful choice). A populizmus ígérete az instant „boldogság”, rögtön és minden erőfeszítés nélkül jól lakat, hozzákapcsol a virtuális – választásokkor valóban – többséghez (főként nemzetként meghatározott többséghez: „a nemzet nem lehet ellenzékben” – mondta híres-neves populistánk). A populista politika, olyan, mint egy nagyáruház, minden megtalálható benne cipőfűzőtől, lapostévén át, fűig és fáig, melynek nem tud ellenállni a mindenevő vásárló. Megférnek benne egymásnak homlokegyenest ellentmondó gondolatok és filozófiák, hiszen azok nem bántják egymást a polcon diszkrét kis dobozokban, fedeles tégelyekben, jól zárt üvegcsékben. Szépen kivilágított szupermarket a populizmus háza, csakhogy benne is mindennek ára van, és Black Friday sincs minden nap. Éber őrök állják el a bejáratot az egyébként lelkes pénztelenek előtt, akik így csak a vásárlás illúziójával távoznak. De sebaj, mert a karizmatikus üzletvezető (a sokat idealizált manager) imádata bódítja a kispénzűt is, miközben a gazdagok és kiváltságosak jól bevásárolnak közvagyonból, közpénzből. A populizmus az „egyszerűek” ópiuma, olyanoké, akik nem szemüknek és nem is eszüknek, csak érzelmeiknek, benyomásaiknak, besulykolt ősképeiknek hisznek, annak amit vezérük „megtestesít”. Kiváló fogyasztói az illúzióknak, reklámot esznek és azzal is álmodnak, mondjuk ki: ideális vevők, imádják, ha megvezetik őket, nem is várnak mást.

A nacionalista populizmus nemzeti szuvenír-bolt, folklorizált giccsek tárháza, termékei hazavihetők és még sokáig elállnak csipkés tévén, poros falipolcon és fényes vitrinben is, csak megenni nem lehet őket, csak meleget nem adnak, sőt bölcsebbé sem tesz a nemzetiszínre pingált, apró nippek társasága.

Magyari Nándor László

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK