Kezdőlap Címkék MTA kicsontozása

Címke: MTA kicsontozása

Az Alkotmánybíróág elé viszi az MTA-törvényt Lovász László

Alkotmányjogi panaszt adott be az MTA elnöke. Lovász László a szeptemberben hatályba lépő szabályt kifogásolja, amely elveszi a kutatóhálózatot. Ez belépő a nemzetközi jogi eljáráshoz.

A Magyar Tudományos Akadémia kicsontozását kifogásolva az Alkotmánybírósághoz fordul az intézmény elnöke – értesült a hvg.hu. Lovász László alkotmányjogi panaszt nyújtott be a törvény miatt, amely elvette a teljes kutatóhálózatot és azt – az Eötvös Loránd Kutatóhálózatot megalapítva – kormányirányítás alá helyezte. Ennek elfogadása után szinte bénult csend fogadta ezt az MTA részéről.

Lovász László szerint az MTA-törvény

sérti a tudomány szabadságára és a tulajdonra vonatkozó alkotmányi cikkelyeket.

Utóbbit azzal, hogy kötelezően ingyenes használatba rendeli átadni az MTA vagyonát. Miután a törvény jelentős része szeptember 1-től lép hatályba, a beadvány szövege szeptember 2-től lesz elérhető az Akadémia honlapján.

Lovász Lászlóra nagy nyomás nehezedett belül, hogy lépjen valamit. Azután, hogy július elején – a törvény parlamenti megszavazása után – az ellenzék már az Alkotmánybíróság elé vitte azt. Az MTA-nak az összes hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe kell vennie ahhoz, hogy – elutasítás esetén – az Európai Bírósághoz fordulhasson később.

„Saját büszke barbárjai által kirabolt ország”

„Odáig jutottatok, hogy a betlehemi gyermekgyilkosságot, vagy a fitos orrúak deportálását ugyanúgy szó nélkül megszavaznátok, mint akármelyik szánalmas salátatörvényt. Tán fel sem riadnátok közben” – írta az MTA kicsontozásáról az Akadémiai Dolgozók Fórumának tagja, Szabó András Péter történész. Szerinte ezúttal nem idegen hódítók, hanem saját büszke barbárjai által kirabolt és letiport ország lettünk.

Múlt héten szavazta meg a parlament fideszes többsége a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát tőlük elvevő, az irányítás kormányzati kézbe adó törvényt. A tiltakozásokat szervező Akadémia Dolgozók Fórumának történész tagja tette közzé írását a Facebookon a történtekről és azok következményeiről. Ahogyan egy kommentár szól, „szörnyűséget ilyen gyönyörűen és szelíden leírva még nem láttam”.

Rettenetes jogszabály-saláta

Napok óta vívódom, hogy mit is írhatnék arról a gyalázatról, ami 2019. július 2-án a magyar tudománnyal történt. Egy hatvan fős, jobb híján néma jelenlétével tüntető csoport részeként én is ott voltam a Parlamentben, amikor a kormánypárti többség az esedékes szavazási szeánsz keretében, az igen gombok unott és magabiztos lenyomásával elfogadta „A kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról” címét és tartalmát tekintve is rettenetes jogszabály-salátát. Feledhetetlen élmény volt látni,

hogyan működik a NER országgyűlése a sosemvolt magyar világbirodalom cifra palotájában,

a maga padlóhoz csavarozott karzatszékeivel, agyonfegyelmezett ellenzékével, az okostelefonból, számítógépből, vagy napi sajtóból épp csak a gombnyomás fél másodpercére feleszmélő kormánypárti honatyáival. Bizony, ha nem szólalt volna meg mindig időben a kikiáltó érces igenje, az ébrenlétnek ezek a ritka percei is elmaradtak volna. Olyan emberek döntöttek rólunk és a magyar tudomány jövőjéről, akik jobbára ott sem voltak.

Kisszerűség és felszívódott gerinc

Vajon ebben a rendszerben minden tragédia ilyen kisszerű? Vajon a döntés hordereje tényleg nem indokolta, hogy a törvényjavaslatot benyújtó miniszter, Palkovics László, a Magyar Tudományos Akadémia harminc ezüstpénznél láthatóan többre ácsingózó, bűntudattól sem gyötört Júdása jelen legyen? Vajon népünk bölcs vezére és igazmondó juhásza miért döntött a távolmaradás mellett, átengedve a nyáj jelképes vezetését Észak megzabolázójának, a hős Szarvasvadásznak? Vajon az előbb kocsonyává puhult, majd felszívódott gerinc helyén érezni lehet még valami halvány viszketést? És végül miért van az, hogy a Tisztelt Háznak a döntés szent pillanataiban olyan hangja van, mint egy beregi birkahodálynak nyírás idején?

A bölcsek köve?

De akármilyen szörnyű is volt ez a perc, minden borzalma eltörpül majd a döntés hosszútávú káros hatásai mellett. Mert mi mástól is lehetne hatékonyabb a jövőben a kutatóintézet hálózat (pontosabban fogalmazva: az a kevés, ami megmarad belőle a „párhuzamosságok felszámolása” és a „racionalizálás” nyomán), mint egy teljhatalommal rendelkező Irányító Testülettől vagy a vizek felett lebegő Nemzeti Tudománypolitikai Tanácstól? És minek nekünk a régi, jól bejáratott idegrendszer, a maga ósdi dúcaival, amikor a bürokrácia növeszt majd helyette új, kezesebb idegpályákat?

Minek az a kicsi kopott koponya, benne durcás komenista agyvelőnkkel, ha kapunk helyette szép új vízfejet?

Hiszen tudjuk mind, hogy a Tankerületi Igazgatóságok és Szakképzési Centrumok felállítása óta a magyar iskolák új aranykorba léptek, hogy friss szellő zavart el egünkről minden sötét felleget. Hogy az állami tankönyv a jó tankönyv, mozaikot meg rendeljenek a léha római patríciusok. Hogy a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a tűzoltó boldogságának záloga, és hogy nincs olyan egyetemi szenátus, amely ne hajtaná örömmel egy erőskezű kancellár jármába nyakát. Csak két kósza gondolat nyugtalanít. Vajon lehetséges az, hogy pártunk és kormányunk (szabad választásokon kapott széles körű felhatalmazásából ihletet merítve) tényleg megtalálta a bölcsek kövét, a mindig és mindenhol alkalmazható univerzális megoldóképletet? És miért van, hogy azok a nemzeti színű szalagokkal teleaggatott közösségi épületek, amelyeket büszke turáni fajtánk emel, mindig egy piramisra emlékeztetnek? (Természetesen egy európai és demokratikus piramisra.)

…vagy a Kárpátok géniuszai

De félre minden gúnnyal, hiszen a magyar történelem, sőt az Európai Unió legsikeresebb politikai konstrukciójáról beszélünk, a nemzet élcsapatáról. Ők azok, akik tényleg mindenkinél mindent jobban tudnak. Ők a Kárpátok igazi géniuszai. Tanulniuk sem kell hozzá: megnyálazott ujjukat a levegőbe tartva csalhatatlan ösztönnel mutatják meg a dolgozó népnek a haladás útját. Lehet szó egészségügyről, oktatásról, tudományról, hitről, ők ismerik a receptet. Jobban amputálnak, mint akármely sebész. Tudják, hogy a természetes kiválasztódásnak nem csak a természetfilmekben, de a magyar kórházakban is megvan a maga helye. Hogy a digitális tábla a statisztikáknak szebb ékköve, mint holmi húgynak becézett szövegértési teszt, és latin szótár nélkül is tisztában vannak azzal, hogy a pedagógus szó valójában rabszolgát jelent.

Színről-színre látják, hogy mit érdemes kutatni és mit nem,

és hogy az intézeti számítógép ventilátora csak akkor duruzsolja el a Krasznahorka büszke várát, ha közbeszerzéssel vásárolták, természetesen a megfelelő cégtől. Végül azt is jól tudják, hogy Ferenc pápa és Soros György egy kétfejű sárkány, aki csak arra vár, hogy Szent Mihály arkangyal a mellébe mélyessze ormótlan körmeneti keresztjét.

Lássuk be, hogy nemzetünknek sosem voltak még ilyen elhivatott és eltökélt istápjai. Ők az aranyemberek, hiszen

minden, amihez érnek, arannyá változik… valamelyikük zsebében.

Mert, ahogy azt a Szentírás mondja: „méltó a munkás az ő bérére.” És ugyan ki is várná el egy mai pelikántól, hogy saját torkát feltépve vére hullatásával gyarapítsa a következő nemzedéket. Miért is ne juthatnának az új földesurak is a mennyek országába? Miért ne ügethetnének át a NER zsírunkon hízott tevéi a tű fokán?

A hatalomért való hatalom

Most már félre a tréfával is, mert ami történik, az végtelenül szomorú. Hiszen olyan vezetőink vannak, akik már fel sem fogják, hogy nem a dédelgetett, hétvégi tréningeken egységgé kovácsolt és teljes engedelmességre szoktatott politikai alakulatuknak kell sikeresnek lennie, hanem az országnak. Hogy a hatalomért való hatalom a pokol előszobája, és hogy

nincs az a helyes intézkedés vagy jó cselekedet, amely bocsánatot adhatna a szabadság elorzására, az ország nagy részének szellemi-fizikai jobbágysorba vetésére.

Az akadémiai intézményhálózat elleni támadás a társadalmi autonómiák elleni kereszteshadjárat egyik utolsó eleme volt. Arra gondoltatok már, hogy a határon túl hogyan követelhet valaki autonómiát, ha a maga portáján ilyesmit nem tűr meg? Megér nektek ennyit az, hogy mindenhonnan levehessétek a sápot, és hogy senki ne tarthasson elétek tükröt? Történelmi léptékű bűnökkel történelmi esélyt tékozoltatok el, a bűntudat leghalványabb csírája nélkül. Ültök a tökéletes öltönyötökben, nyomogatjátok a gombot, kiürítve elméteket, teljesítve minden parancsot. Odáig jutottatok, hogy a betlehemi gyermekgyilkosságot, vagy a fitos orrúak deportálását ugyanúgy szó nélkül megszavaznátok, mint akármelyik szánalmas salátatörvényt. Tán fel sem riadnátok közben.

Hol a határ?

Gondolkoztatok már azon, hogy hol van a határ? És azon töprengtetek, hogy mi lesz, ha a Nemzeti Együttműködés Rendszere, ez a magát Szent Mihálynak álcázó fenevad egyszer kimúlik? (Mert minden rendszernek vége lesz egyszer.) Hány esztendeig kell majd utána királyvízbe áztatni a nemzet eszméjét, hogy ismét tiszta fényben ragyoghasson? Mikor válhat majd a kereszténység/ keresztyénség a politika alázatos szolgálóleányából ismét igaz hitté? Legalább a halálos ágyatokon felfogjátok majd, hogy mit tettetek, hogy pontosan azzá váltatok, amit a legjobban gyűlöltetek? De ez utóbbi a ti gondotok lesz,

nekünk pedig megmarad ez a kicsi, ezúttal nem idegen hódítók, hanem saját büszke barbárjai által kirabolt és letiport ország, a maga atomjaira hullott, alázatossá butított társadalmával, az újjáépítés terhes kötelességével.

Addig pedig a mélységes szomorúság jut nekünk, a jó dolgok elmúlásának tudata. Történészként, akadémiai dolgozóként sem fogalmazhatok pontosabban, mint a népdal, hiszen ami velünk történt, az történik itt mindenkivel: „Fekete a holló, gyászt visel magáért, én is gyászt viselek, szép Magyarországért.”

„Tényszerűen hamis” – német intézmények az MTA ügyéről

Németország tíz legfontosabb tudományos szervezete nyílt levélben emlékezteti a magyar kormányt a kutatás szabadságára. Ebből kiderül, hogy az ellentmondásos átalakításban a kormány nem támaszkodhatott az általa idézett német modellre.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szervezetének átalakítását, megcsonkítását (az intézethálózat elvételét) elrendelő törvény kapcsán tíz vezető német tudományos szervezet képviselői közöltek nyílt levelet a Die Zeit című újságban. Azt írják, hogy ezzel a magyar kormány közvetlen befolyást gyakorolna az új kutatási hálózat tudományos orientációjára. Ezzel növelni kívánja a tudomány területén gyakorolt ​​befolyását.

Nem előzmény nélküli

Néhány évvel ezelőtt az Országos Tudományos Kutatási Alap nemzeti támogató szervezetet egy kormányzati szervbe olvasztották, a Közép-európai Egyetem pedig Budapestről Bécsbe költözik a törvény megváltoztatása miatt – emlékeztetnek a közelmúltra.

A magyarországi tudományos közösségek és az európai ernyőszervezetek

több, mint harminc nyilvános levélben tiltakoztak az MTA tervezett reformja ellen

– írják a német tudósok. Februárban pedig kilenc német tudományos szervezet fordult Palkovics professzorhoz, a kormány tudományos miniszteréhez, hogy támogassa az MTA elnökségét.

Nem ugyanarról beszélnek

Palkovics miniszter szerint a szerkezetátalakítás magában foglalja a németországi nem egyetemi kutatási szervezetek modelljét, az összehasonlítás azonban szerintük nem valós: számos akadémiai intézet beillesztése a Leibniz-szövetségbe nemcsak a független német tudományos tanács által végzett szigorú tudományos értékeléstől függ, hanem az intézetek számára

a tudományos önigazgatást és a megbízható finanszírozást is biztosították.

Különösen aggasztó az új kutatási hálózat finanszírozási módja. Németországban az állami finanszírozást a szövetségi és állami kormányok tárgyalják gondosan végrehajtott folyamatban együtt a tudományos szervezetekkel, az új magyarországi hálózat projektalapú kutatási finanszírozása politikai lesz – szögezik le.

A német modell nem ilyen

A tudományos önkormányzás, mint például a Leibniz Egyesületben és a Max Planck Társaságban, Magyarországon nem biztosított, és

az az állítás, hogy az akadémiai intézetek új szerkezete pontosan megfelel a Max Planck Társaságénak,tényszerűen hamis.

Arról itt írtunk, hogy a kormány állításával szemben mennyire más a német modell.

Míg a német szervezetek finanszírozása mindig magában foglalja az alapfinanszírozást, amellyel a szervezetek szabadon rendelkezhetnek (amint korábban az MTA esetében), most a finanszírozást szinte kizárólag projektalapon kell biztosítani. A pénzügyi tervezés biztonságának hiánya elkerülhetetlenül a hosszú távú és fenntartható kutatások, valamint a bizonytalanná váló tudományos karrier veszélyeztetéséhez vezet.

A kutatás alacsony színvonala se valós

Magyarország az elmúlt években a legsikeresebb 13 EU-ország egyike volt az Európai Kutatási Tanács magas szintű kutatási támogatásainak elnyerésében, részben az MTA hosszú időn át tartó eredményeinek köszönhetően. (Palkovicsék előszeretettel hangoztatják, hogy nemzetközi összehasonlításban alacsony a hazai kutatás színvonala. Nemzetközi átvilágítás cáfolja ezt.)

A döntő a normatív és anyagilag is garantált tudományos szabadság. Ennek az elvnek a plurális tudományrendszerben való rögzítése és a tudomány és a politika jól meghatározott, különálló funkcionális szerepei megőrzik a közhasznú kutatások integritását.

Az aláírók:
Hans-Christian Pape, Alexander von Humboldt Alapítvány
Peter Strohschneider, a Német Kutatási Alapítvány
Reimund Neugebauer, Fraunhofer Társaság
Peter-André Alt, a német rektorok konferenciája
Matthias Kleiner, Leibniz Egyesület
Jörg Hacker, Nemzeti Tudományos Akadémia Leopoldina
Wintermantel, német egyetemi szolgálat
Otmar Wiestler, Helmholtz Egyesület
Martin Stratmann, Max Planck Társaság
Martina Brockmeier, Tudományos Tanács

MTA: tanácstalanság és beletörődés (?)

Egyelőre semmilyen érdemi reakció sincs az MTA körül a kicsontozásukat elrendelő törvény miatt. Mintha beletörődtek volna a várhatóba.

Az MTA lényegében megszűnt akadémiának lenni azzal, hogy a parlament kedden megszavazta a kutatóintézeti hálózat elvételét, az irányító testület kormányzati uralását és az ingatlanok ingyenes használatba vételét. A június eleje óta ismert szöveg láttán azonban mintha mégsem készültek volna fel a hogyan továbbon gondolkodni.

A tiltakozásokat utcára is kivivő Akadémiai Dolgozók Fóruma is mindössze annyit írt ki Facebook-oldalán, hogy

„Egyelőre annyit tudunk mondani: itt még nincs vége”.

Az MTA honlapján tett közzé felhívást az Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa. Ebben ugyan megállapítják, hogy az MTA-t érintő törvényi változások 2019. szeptember 1-jei hatályba léptetését hatástanulmányok és előkészítés hiányában a kutatóhálózat ellehetetlenítéseként értékelik, de semmilyen ellenlépésről se tesznek említést.

Halasszák el a végrehajtást

Sőt, arra szorítkoznak, hogy mint az akadémiai kutatóhálózat felügyeletét ellátó legfőbb testület szerint

„a tervezett átalakítás nem hajtható végre az abban rögzített határidőig”.

Ezért azt javasolja, hogy a stratégiai megállapodásnak megfelelően az új szabályozók csak alapos, a kutatóközösséggel lefolytatott átfogó egyeztetés alapján, megfelelő átdolgozást követően, legkorábban 2020. január 1-jén lépjenek hatályba. (Az említett stratégiai megállapodást a kormány felrúgta.)

Lovász rájött: talán már nem is érdemes tárgyalni

Csalódottan és tanácstalanul nyilatkozott a Klubrádióban Lovász László MTA-elnök. Talányosan fogalmazva arról beszélt, hogy megpróbálják, hogy legfőbb tevékenységeit tudja-e folytatni az akadémia – noha az intézeteket elvették tőlük.

Beszélt az ingatlanokról, amelyek tulajdonjoga megmarad, a törvény ingyenes használati jogot ír elő – ennek alkotmányosságát vitatják.

Az intézetek máshogy lesznek finanszírozva, ezen keresztül lehet őket állami irányítás alá vonni

– mondta Lovász.

Annak megvan a veszélye, hogy a kormány hivatalnokai döntik el, mit kutatnak és hogyan, mi az, ami értékes kutatás, mi nem. De ők azért mindent megtesznek, hogy a tudósoknak ebben minél nagyobb befolyásuk legyen – mondta nem túl nagy meggyőződéssel az MTA elnöke.

Több kutató, köztük olyanok is, akik az elmúlt években jöttek haza, már elszerződtek külföldi egyetemekre, de Lovász László ennél is veszélyesebbnek érzi, hogy fiatal kutatók, akiket haza lehetne hívni megfelelő tudományos karrier reményében, esetleg nem jönnek vissza.

A beszélgetés legsokatmondóbb része az, amelyben azt kérdezték tőle, hogy nem érzi-e becsapva magát, amiért Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel hosszas tárgyalásokat folytatott, ott születtek részeredmények, de ebből semmit nem vettek figyelembe. Lovász szerint

„ez valóban nehezen megélhető, és megkérdőjelezi, hogy érdemes-e egyáltalán tárgyalni”.

A részletek kialakítását azért érdemes megvárni, azt, hogyan lesznek kinevezve a vezetők, de kétségtelen, hogy az elfogadott törvényjavaslat nagyon messze van attól, amiben egy közös bizottság megegyezett – mondta az akadémikus, világhírű matematikus.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!