Kezdőlap Címkék Mszp

Címke: mszp

Miért adjuk Hadházyéknak a nemzeti konzultációs kérdőívünket?

Önkényuralmi rendszerben élünk. Ezt még a parlamenti ellenzék számos neves politikusa sem látja be.

Az LMP társaelnöke, Keresztes László Lóránt rendszeresen önérzetesen elutasítja azt a vélekedést, amely diktatúrának minősíti az Orbán-rendszert, akárcsak annak idején elődje, Schiffer András. Az MSZP politikusaitól időnként még mindig elhangzik a „jobboldali demokraták” illetve „baloldali demokraták” jellemzés a Fideszre illetve önmagukra. Hiller István egy interjúban elmondta, hogy időnként elbeszélget Orbán Viktorral az ország nagy problémáiról, Mesterházy Attila pedig azonnali kérdésben javasolta kormány és ellenzék közös bizottságának létrehozását hasonló célra. Ezek az MSZP-sek még mindig úgy viselkednek, mintha ma Magyarországon demokratikus kormánnyal állna szemben demokratikus ellenzék. Azok az újságírók, politikai elemzők, akik a politikában tapasztalt „szekértáborokról” beszélnek, szintén nem látják: nem szekértáborok állnak szemben egymással, hanem egy önkényuralmi rendszer működtetői és azok, akik az önkényuralmat elszenvedik.

Ahhoz, hogy ezt az önkényuralmat valaha is meg lehessen dönteni, mindenekelőtt meg kell győzni a közéleti szereplőket, a politikusokat, majd a választók mind nagyobb részét, hogy amivel küszködünk, az nem egyszerűen egy nekünk nem tetsző kormány, hanem egy embertelen önkényuralom.

Amikor a parlamenti ellenzék pártjai tisztségeket vállalnak Orbán parlamentjében, amikor egy ellenzéki képviselő azzal zárja interpellációját, hogy „várom megtisztelő válaszát”, és folytathatnám azokat a parlamenti szófordulatokat, amelyek azt fejezik ki, hogy demokratikus parlamentben tevékenykedünk, mindig azt a benyomást erősítik a közvéleményben, hogy demokráciában élünk, annak parlamentjében tevékenykedünk.
Hosszú ideje mondják sokan, hogy az ellenzék ne is üljön be az önkényuralom parlamentjébe, aminek persze az lenne a velejárója, hogy el sem indul a választásokon. Én nem ezt tartom az egyetlen megoldásnak, lehetne az Országgyűlésben is másképpen viselkedni, mint jelenleg az ellenzéki pártok teszik. Az azonban bizonyos, hogy mind a parlamentben, mind a parlamenten kívül a politizálás olyan formáira van szükség, amelyek azt érzékeltetik, hogy a Fideszt nem demokratikus kormányzati hatalomnak, hanem önkényuralom működtetőjének tekintjük.
Hadházy Ákos akciói mind a parlamentben – amikor táblákat tart magasba, amelyeken megbélyegzi Orbánt – mind pedig a parlamenten kívül, amikor összegyűjt 680 ezer aláírást az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért, vagy amikor az MTVA ellen szervez akciókat, ezt a célt, a rendszer önkényuralmi jellegének bemutatását, érzékeltetését szolgálják.

Ugyanezt a célt szolgálja a nemzeti konzultációs kérdőívek begyűjtése is.

A „nemzeti konzultáció” az önkényuralmi rendszerre jellemző akció, a politikai manipuláció eszköze.

A nemzeti konzultációkon feltett kérdések a kormány véleményét oktrojálják a válaszadókra, s a felnőtt lakosság negyedét-ötödét sem elérő válaszadók igenlő válaszait össznépi támogatásként állítják be.
A kormánnyal szemben állók rendszerint eldobják az íveket, amivel megkönnyítik ezt a manipulációt. Csak azzal tudjuk kifejezésre juttatni, hogy elutasítjuk a kormány politikáját és a politikai manipulációt, ha összegyűjtjük az íveket, és bemutatjuk azokat a nyilvánosságnak. Az első nemzeti konzultációk idején még kitelepüléseken gyűjtöttük az íveket, azután belefáradtunk, hiszen nem érzékeltük ennek közvetlen hasznosságát. Igaza van Hadházynak, amikor visszatér ehhez az ellenzéki hagyományhoz.

Talán még emlékszünk az ellenállás kifejezésre.

Demokráciában ellenállásra nincs szükség: az ellenzék dolga a bírálat és az alternatíva állítása. Ennek alkalmas kifejezése a parlamenti beszéd és nemmel szavazás.
Önkényuralommal szemben azonban az ellenállás az adekvát fellépés. A DK hőskorában a rendszerrel szembeni ellenállás olyan formáihoz nyúlt, mint a vezetők Kossuth téri éhségsztrájkja, a parlament épülete körüli élőlánc. Az ellenállás eszköze a tömegtüntetés, amilyen például az internetadó vagy a CEU elüldözése elleni nagy tüntetés volt, és a 2018-as választási vereség utáni két nagy tüntetés, vagy a képviselők benyomulása az MTVA épületébe.

A nemzeti konzultációs ívek begyűjtése is ellenállási forma: a rendszer jellegzetes manipulációs akciójának demonstratív elutasítása.

Aki szemben áll az Orbán-rendszerrel, annak el kell juttatnia konzultációs kérdőívét Hadházyékhoz.

Tájkép csata előtt

Ha Orbán Viktor lennék elégedetten csettintenék  a közvélemény- kutatók mostanság publikált adatai láttán. Bevált minden előzetes számítás és még a vírus sem volt képes „beleköpni a levesbe”. A Fidesz megerősödve az ellenzék jelentősen meggyengülve néz az elkövetkezendő majdnem két év elé, mígnem újabb országgyűlési választásokat kell tartani.

A tavaly őszi önkormányzati választások részleges, de el nem hanyagolható mértékű győzelme ellenére az ellenzék egésze siralmas állapotban van. Milyen hatalom az, ahol pénz, paripa, fegyver nélkül úgy kell békét építeni, hogy közben készülni kell a következő háborúra? Pontosan lehetett tudni, hogy az önkormányzati választások után egyre szűkülő lehetőségek mellett kellene bizonyítani az ellenzéki választók számára, hogy érdemes volt az árral szemben szavazniuk, mert jobb és élhetőbb környezetben élhetik hétköznapjaikat. Sőt, mindez önmagában még kevés a boldogsághoz: meg kell győzni az addig nem ellenzékre szavazókat is, hogy megéri őket választani.

Nézzük csak

Az ellenzék legerősebb pártja a DK csak azon az áron volt képes ezt elérni, hogy  szavazatokat tudott átkonvertálni az MSZP-től, vagyis ezzel nem nőtt az ellenzéki szavazók száma csak pártot váltott. Naponta tíz tiltakozó közlemény és átok a NEResek fejére kevésnek tűnik ahhoz, hogy befolyásukat növelni, szavazótáborukat gyarapítani tudják. Ahogy mára már igencsak elkelne egy új program is a korábban készített 360 pont helyébe. A „Mi európai magyarok” unós-untalan ismételgetése elkoptatta az igazából soha nem tisztázott tartalmat. Ráadásul a nyugati demokráciákhoz és az Egyesült Európához való tartozás nem a párt hibájából némiképpen megfakult elsősorban az Unió problémamegoldó képességének hiánya miatt.

A párt növekedésének vörös vonala még mindig Gyurcsány személye.

Ellenzéke nem csak a kormánypártok soraiban kereshető, hanem a vele szövetségre lépőkében is. A politikus pártelnök, volt miniszterelnök minden ellenséges felhang nélkül maga a politikai paradoxon. Felesége, Dobrev Klára minden olyan képességgel rendelkezik amely a modern baloldali politika hazai vezetőjévé teheti, hátterében férjével a hazai baloldali palettán felülmúlhatatlan páros lehetnek. Brüsszelben az elvi politizálás mellett megtanulhatja  a politikai kompromisszumkészség tudományát is.

Az sem ártana, ha kevésbé doktriner, mondhatni liberálisabb attitűd felé orientálódna, mert csak így lesz lehetősége a nyugdíjas szavazók pártját kibővíteni a fiatalabb korosztályokkal. 

A Jobbik lassan a néppártosodás útján hal hősi halált. Hiába, rögös az út a szélsőjobbos, erősen rasszista, néhol antiszemita imidzset demokratikus és néppárti  köntösbe öltöztetni. Simicska visszavonulása nem csak a pénzt vitte el a konyháról, de a főszakács is lelépett, látva hogy nem lesz a továbbiakban pénz minőségi alapanyagok beszerzésére.

Vona, biztos apanázzsal a háta mögött elkezdte formálni magáról a nagy Gondolkodó szobrát, csak hát mint tudjuk Auguste Rodin nem születik minden nap, és számos komoly jövőbe látó megesküszik rá Vona személyében nem jött el hozzánk az új Mester.

Igazságtalan lenne, ha nem emelnénk ki Jakab Péter pártelnök szónoki képességét, viszont azt is hozzá kell tenni, hogy tudhatjuk:

 eredményes egyszemélyi vezetéshez nem romboláson, hanem építkezésen keresztül vezet olyan út, amely egyre több szavazóban mutatkozik meg, nem pedig a közös csónakban evezők fogyatkozó számában.

A demokratikus építkezés valahogy nem a szélsőjobb világa, nehéz feladat a farkast báránybőrbe bújtatni méghozzá úgy, hogy azok a farkasokból lett bárányok balgán bólogassanak.

Lassan eldőlni látszik: nem igazán Lehet Más a Politika. Legalábbis nem úgy, ahogyan azt a párt elképzeli. Nehezen veszik tudomásul, hogy még egy zöldre festett lobogó sem elég ehhez! A politika credoja helyett egyre kevesebben hajlandók komolyan venni csupán a jelszavakat belső tartalom nélkül.

Először kellene a tartalom, ahhoz a forma és utána jöhet csak az amfora.

*(Bocsánat a fiatalabbaktól, akik nem élvezhették már azt a szállóigévé nemesült reklámot miszerint: Tartalomhoz a forma: AMFORA. Az Amfora egy szépművészeti tárgyakat forgalmazó bolthálózat volt.) Ungár Péter nagy utat tett meg a 2018-as országgyűlési választások óta, vajon számára az LMP politikai tévútja követendő, avagy megtalálja helyét egy másik párt jövőt ígérő struktúrájában?

A pártélet benjáminja, a Momentum Mozgalom választási sikerei után lassan elsajátítja azt a politikai gondolkodást  amely a jelentős pártokká válás eléréséhez elengedhetetlen. Az ellenzék baloldala árulást és ezer halált szórt fejükre amiért a joggal kedvelt Donáth Anna helyett egy politikai kaméleonként, sőt korára való tekintettel politikai pedofilként aposztrofált Körömi Attilát választották az elnökségbe. Pedig ha a balos polgár megpróbálna nem csak a mételytől félő hívőként gondolkodni, akkor rájöhetne, hogy

a Momentum csak egészséges választ adott arra a helyzetre ami a Jobbiktól most leszakadó, de a baloldalt és a Fideszt csípőből elutasító választók, vagy éppen a jelenleg pártot nem találók nagy számát próbálja akoljába begyűjteni!

Nekik van erre a legnagyobb esélyük, mert politikájuk elsődleges célja nem más, mint a Fideszt leváltani akarók legnagyobb közösségévé válni. Továbbmenve, az egyetlen közösség amit a Fidesztől leszakadó értelmiség is fel tudhat vállalni. Jó úton haladnak. A fanyalgóknak csak annyit: ha Heller Ágnesnak nem volt büdös a Vona vezetésű Jobbikra – kényszerből ugyan – de partnerként tekinteni a Fidesz leváltása érdekében, akkor a Momentum sem lehet annyira finnyás, hogy ne éljen a lehetőséggel.

A Párbeszéd az a párt, amelynek a legrosszabb, de egyetlen fennmaradást kínáló lépése volt amikor szövetségre lépett az MSZP-vel, sőt ezáltal taglétszámát tekintve túlreprezentált lett az országgyűlésben.

Mára világcsúcsot döngethet politikai befolyásával, már ha a párt tagjainak és szimpatizánsainak létszámát veszem alapul. Lassan lepereg róluk az MSZP-ről rájuk fröccsenő sár, kevés közösséget vállalnak velük, sokkal inkább beolvadnak a közös ellenzék masszájába.

Az MSZP, az egykori kormánypárt, később legnagyobb ellenzéki párt ma haláltusáját vívja. Szavazóik számát valahol a bejutási küszöb fölött mérik, de nem sokkal.  Az utóbbi években szépen lassan elveszítette infrastruktúráját és hátországát. Választói ma már igazából csak a nagy öregek és a zavarosban halászók, akik még megélnek valahogy a párt nemlétező farvízén. Pontosabban ez a farvíz ma már leginkább a Fidesz farvize. Puch László kiválásával ugyan azt hihette volna a külső szemlélő, hogy a valaha szebb napokat látott együttműködés is elveszik, de nem. Botka kiválása világossá tette, hogy alig maradt legény ezen a vidéken. Már aki képes lehet ezt a pártot  bármiféle jövőbe vezetni. Persze azt Botka sem bizonyította, hogy alkalmas lenne  a vezetésre, sőt.. Szanyi kapitány távozásával csak egy színfolt tűnt el, érték aligha. Feltörekvő nemzedék a láthatáron sincsen  miként  markáns egyéniség sem. A jelenlegi elnökkel pusztán azt lehetett elérni, hogy csónakjuk  a víz felszínén maradt, evezőjük azonban egy sem. Eltűnt az infrastruktúra, csökkent a tagság és a választók száma, szétesőben nemcsak a párt, hanem lassan annak az illúziója is, hogy ebből még valaha szín lehet a pártok palettáján.

Ha minden így marad a pártot a nem távoli jövőben
„békévé oldja az emlékezés”.

Elnökválasztás előtt áll az MSZP. Tavaly óta húzzák-halasztják a kongresszust. Haladékot adott a vírus is, mostanra azonban elodázhatatlanná vált mivel, hogy – stílusos maradjak – rendezni végre közös dolgaikat lenne munkájuk nem is kevés. Hacsak nem a nulla felé konvergálás a cél. Feltétlenül lélegeztetőgépre van szükségük. Már csak az a kérdés melyik típusú lélegeztetőre csatlakoznak: amelyik közös csatornán keresztül juttat friss levegőt a fuldoklónak, vagy külön, önálló géptől remélik az életben maradást.

A májusra tervezett tisztújító kongresszus új időpontja valamikor őszre tehető.

Nagy választék nem lehet az elnökségre aspirálók között. Egy karizma ellen beoltott  pártelnök, nyakában a színtelen szagtalan frakcióval; talán Újhelyi István jöhetne számításba, habár mint választási kampányfőnök igencsak leszerepelt, az pedig nem túl jó ajánlólevél az elnöki aspiráció szempontjából. Végezetül a mostanság nem véletlenül aktivizálódó Mesterházy Attila is bejelentkezett az elnöki székre. Mesterházy kiváló szervező és erőskezű vezető volt, igaz belőle is hiányzik a politikai éleslátás, és többször bizonyította nehezen viselne el egy Gyurcsány vezette DK-t domináns erőnek.

Ez utóbbi tulajdonsága Orbán Viktor Fideszének kapóra jöhet, merthogy arrafelé jobban szeretik az erősen fragmentált ellenzéket, mint a töredezettségmentesítettet! 

Kimondatlan érdeke  nem csak életben tartani az MSZP-t, de felerősíteni is, megakadályozva az egységes baloldali alternatívát és jelen állás szerint ezzel biztosíthatják maguknak a következő országgyűlésben akár az újabb kétharmados többséget is. 

Mostanság a Fidesz média által nagydobra vert Kórozs féle videón csámcsog minden médium, és nem is olyan furcsa módon ennek élharcosa az egyre inkább NER kompatibilissé váló ATV napestig ismételgette az MSZP újabb baklövését, hogy minden szoci szavazó pártjának megmaradása zálogaként új messiásért kiáltson. Erre szokták mondani, hogy minek nekem ellenség, ha ilyen barátaim vannak. Pedig ellenségből sem szenvednek hiányt.

Az összehangolt Fidesz támadást és Mesterházy antrée-ját  a lelkes konteó-gyártók rögtön fideszes ármánynak vagy Mesterházy árulásának vélték. Egyelőre mindenki gondol amit akar.

E sorok írójának fülébe cseng, amit Puch László a Népszavával kapcsolatban Rangos Katalinnak mondott: választhattam, vagy elfogadom a kormányzat reklámját az újságban vagy nincsen újság. Így jár a Népszavával együtt maga a párt is. Mára ott tart az MSZP, hogy a baloldal elárulása fennmaradásának egyetlen útja.
Béke poraira.

Foszlányaim

0

Milyen bizarr és hiteles a Népszavában öles cikket olvasni a Jobbik lemorzsolódásáról,  széteséséről amikor az MSZP-t öt százalékon mérik a közvéleménykutatók, és a cikk alatt hatalmas kivitelben ott virít a kormány sikerpropagandájának egyik reklámfilmje…

Persze az sem semmi, hogy Sneider Tamás szerint nem Jakab Péter a Jobbik elnöke…

Vona Gábor vlogger meg – korábbi kicsit náci Gárda- és Jobbikvezér – szinte szószékről osztja az észt.

Aztán várjunk még mi volt szép a tegnapi napban… Ja, az ATV többet boncolgatja és ekézi az MSZP videobotrányát, mint a teljes orbánmédia.

Orbánról jut eszembe, csak figyelmeztették az európai viselkedésre és fekete maszkban jelent meg a V4-ek közös sajtótájékoztatóján. Sajnos az általa terjesztett vírus korántsem koronás, viszont sokakat fertőző.

Azok a felséges kézfogások

Megvolt a százéves évforduló. Abból, ahogy a főpolgármester által kezdeményezett egy perces leállás a tömegközlekedés elrendelt leállására korlátozódott, az autók és a gyalogosok pedig nemigen zavartatták magukat, és háborítatlanul folytatták útjukat, arra következtethetünk: nem volt a budapestiek számára olyan fontos az ügy, mint azt politikusaink feltételezték.

Politikusaink számára azonban nagyon fontos volt, megtartották ünnepi ülésüket az Országházban, illetve egy kisebbségük – amellyel egyetértek – tüntetően távol maradt. Kövér és Áder elmondta a maga beszédét, az ellenzékiek fegyelmezetten végigülték, sokan közülük – ha jól láttam a képernyőn – meg is tapsolták. Miután elénekelték a Himnuszt, kibővítve a közjogi funkcióval nem rendelkező székely himnusszal, Orbán Viktor odament az ellenzéki oldalhoz, és kezet fogott a jelenlevő három ellenzéki frakcióvezetővel, Jakab Péterrel (Jobbik), Tóth Bertalannal (MSZP) és Keresztes László Lóránttal (LMP).
A főpolgármestert újságírói kérdésre válaszolva dicsérte meg kezdeményezéséért.
Lássuk be: a maga szempontjából igaza volt. Ez a három ellenzéki frakció – ha az MSZP morgott is egy kicsit, hogy nem kaphatott szót, hogy az emlékülésen csak a Fidesz két vezető politikusa beszélhetett – szépen elfogadta a rezsim ideológiai, történelemszemléleti hegemóniáját.
A Jobbik esetében ez talán magától értetődik, ők annak idején ugyanennek az ideológiának, történelemszemléletnek a jegyében alakultak meg. Az LMP a parlamentbe jutva szintén gyorsan felzárkózott emellé, s mindmáig hűségesen kitart mellette. (Akiknek nem igazán tetszik, azok a Párbeszédbe távozók között voltak.)

A magát baloldalinak és európainak hirdető MSZP-től ez már meglepőbb lenne, ha nem fordítottak volna hátat immár egy évtizede mindannak, amit a magyar és európai baloldal hagyományait követve korábban, nemcsak Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc, de már Horn Gyula kormánya mögött állva is képviseltek.

Mihez is asszisztáltak biodíszletként ezek az ellenzéki képviselők? Mit is adott elő Kövér és Áder?

Beszédeikben szinte mindent visszahallottunk a múlt század húszas-harmincas éveinek nacionalista propagandájából, csak a revíziós követelések maradtak el.
  • A békeszerződés létrejöttének folyamatát úgy írta le, hogy a maradéktalanul jó magyarság a gonosz Nyugatnak lett áldozata.
  • A háború kitörésében mindenki hibás volt, csak Tisza István, a magyar miniszterelnök ellenezte egy darabig a háborút.
  • A háborút megelőző, a kiegyezést követő évtizedeket mint sikeres gazdasági fejlődést jellemezte, a korabeli Magyarország súlyos feszültségeiről nem volt szava, s fel sem merülhetett az őt hallgatóban, hogy a nemzetiségek bármiért is ne akartak volna továbbra is a magyar állam fennhatósága alatt élni.
  • Hogy a dualista korszak magyar uralkodó elitjét bármiért bárminemű felelősség terhelné, arról Áder nem látszott tudni.
Elismeréssel említette Apponyi Albert beszédét, amellyel Párizsban az antanthatalmakat a történelmi Magyarország területi integritásának fenntartásáról próbálta meggyőzni, s a Magyarországon nemzetiségként jelen levő szomszéd népeknek a magyarokhoz képesti kulturális elmaradottságára hivatkozott, amivel csak tovább gyengíthette a magyar pozíciót. Amit Áder a békeszerződés közvetlen előzményeiről mondott, az egybecsengett Kövér minapi nyilatkozatával, miszerint ha nem lett volna a baloldal árulása, másutt húzták volna meg a határokat. Károlyit tette felelőssé, amiért nem szervezett hadsereget a határok védelmére, és persze a „bolsevik tobzódást”. Mintha nem a Tanácsköztársaság Vörös Hadserege szállt volna szembe – rövid ideig sikeresen – a csehszlovákokkal és románokkal.

És mit mondott magáról a békeszerződésről, annak igazságtalanságáról?

Ungváry Krisztián történész figyelemre méltó cikkben ír arról, hogy mi az, amit indokolt fájlalni Trianonnal kapcsolatban, és mi az, amit nem.
Szerinte a terület, az erdők, az ásványkincsek elvesztése nem ok a száz év utáni fájdalomra, hiszen azok azokhoz tartoznak, akiknek az átcsatolt terület a szülőföldje, és akik többségükben nem voltak magyarok. Szerinte a fájdalom amiatt jogos, hogy a határ túloldalára került magyar lakosság az elűzetés, kiszorítás vagy beolvasztás, erőszakos asszimiláció (Ungváry kifejezésével „etnocídium”) áldozata lett.
Nos, Áder beszédében is területveszteségről, erdők, vasutak, gabonatermelő területek szerepelnek, és emellett beszél a lakosságról oly módon, hogy „[n]épessége 18 millióról 7 és fél millióra zsugorodott. Több mint három millió magyar került a határon kívülre.”

Tehát eldugta a számok közé, hogy Horvátország nélkül is hétmillió, Horvátországgal együtt kilencmillió nem magyar került át más országba, s közülük azok a románok, szlovákok, szerbek, horvátok, akiknek a korábbi magyar állam nem akart, nem tudott hazája lenni, hazára találtak.

Azzal szemléltette a békeszerződés igazságtalanságát, hogy míg Németországtól csak területének 13, népességének 4 százalékát vették el, Magyarországtól 67 illetve 60 százalékát. Ez az összehasonlítás azonban velejéig hamis, hiszen az első világháború előtti Németországban alig éltek nemzetiségek (északon dánok, keleten, a Lengyelország felosztásakor bekebelezett területen lengyelek, ugyanakkor Elzász-Lotaringiában csak a lakosság csekély kisebbsége beszélt franciául, a többség nyelve a német volt), míg Magyarország igazi soknemzetiségű állam volt, ahol a lakosság fele tartozott nemzetiségekhez. Áder előadása tehát a békeszerződésnek azt az értelmezését visszhangozta, amely már Apponyi beszédében is megjelent, és végigvonult a Horthy-korszakon.
Kövér beszéde   a parlamenti kormánytöbbség által benyújtott politikai nyilatkozattervezetet volt hivatott megindokolni mint a tervezet parlamenti vitájának indítása. Magát a tervezetet ()
néhány napja már elemeztem ezen az oldalon (Viszonylagos nemzeti többség, június 3.), nem kell rá visszatérnem. Előterjesztői beszédében Kövér is azt hangsúlyozta, hogy „a történelmi Magyarország területe kétharmadának elvesztéséhez és a magyar nemzet minden tíz tagjából háromnak – azaz a nemzet harmadának – idegen hatalmak fennhatósága alá szorításához vezettek”.

Az igazságtalanság érzékeltetésekor tehát ő is az Ungváry által helytelenített érvelést alkalmazta, és ő sem ejtett szót arról, hogy a történet szereplői között ott voltak a régi Magyarország több milliós nemzetiségei is.

Kövér beszédének központi üzenete ugyanakkor az volt, hogy sajátos módon, az Orbán-rendszer jelenlegi politikáját alátámasztandó aktualizálta Trianon általa vélt tanulságát:

száz esztendővel ezelőtt csak a magyar nemzet létét vonták kétségbe a korabeli győztesek, napjainkban pedig azok, akik kellően erőseknek és örök győzteseknek képzelik magukat, Európa valamennyi nemzetének a létét kétségbe vonják”.

Akkor a nyugati hatalmak a magyar nemzetet kívánták megsemmisíteni, most a meg nem nevezett nemzetközi, nemzetek feletti erők minden nemzetet,

mert szükségük van Európa erőforrásaira, mert pénzügyileg végzetesen el akarják adósítani, gazdaságilag maguk alá akarják gyűrni, kulturálisan és technológiailag gyarmatosítani, politikailag pedig teljesen uralni akarják Európát, és mindezen törekvésükben az európai nemzetek és az őket védeni hivatott nemzeti államok puszta léte is akadályt jelent számukra”.

Íme, így jutott el Kövér Trianontól az antiglobalizmushoz, unióellenességhez, a Fidesz által képviselt nacionalizmus új dimenziójához. Ebben pedig – és ez az orbáni politika fontos új vonása – szövetséget keresnek a visegrádiakkal kezdve azokkal az európai államokkal, amelyek készek lehetnek a közös szembeszegülésre az Európai Unió fejlődésének föderatív irányával.
Amivel Áder is, Kövér is büszkén hivalkodott (akárcsak Orbán pár nappal későbbi sátoraljaúlyhelyi beszédében), hogy a magyar nemzet megvan, fennmaradt, azzal valójában nincs mit hivalkodni.
Szamárság: a lengyelek azok, akiknek államiságát többször is megszüntették, ezzel szemben a magyar állam – a magyar etnikum kétharmadával a területén – fennmaradt, és ha egy nép önálló állammal rendelkezik és nagyobb része saját államban él, akkor nyelvének, kultúrájának, nemzeti identitásának továbbélése biztosítva van akkor is, ha más állam fennhatósága alá szorult tagjait asszimiláció sújtja.
A valódi kérdés nem a nacionalista retorikában oly sokat emlegetett „megmaradás”, hanem az, hogy miként van meg a magyar nemzet, hogy a megmaradás mikéntjére, a magyarországi magyarok életének alakulására lehetünk-e büszkék, s főleg lehetnek-e arra büszkék azok a politikusai, akik az ország fölötti hatalmat megkaparintották. Erről – az életszínvonal, a társadalmi kohézió, a kulturális felemelkedés, a táradalom egészsége állapotáról – Áder néhány, a Fidesz-kormányzás apológiáját jelentő frázisán túl egyik szónok sem beszélt.

Ekként hangzott a parlamenti díszülésen az a fideszes nacionalizmus, amelynek ünnepi kifejtéséhez ellenzéki képviselőink többsége asszisztált, és talán meg is tapsolt.

Márpedig a nacionalizmus az orbáni politika egyik – nem az egyetlen – olyan oszlopa, amely választóit idestova két és fél évtizede a Fideszhez köti. Az ellenzék ma nagyobb része úgy képzeli, hogy ha maga is kritikátlanul felvállalja az orbáni nacionalizmust, akkor semlegesítheti azt mint a választókat a Fideszhez láncoló kötőanyagot, s elérhetik, hogy a választók a jólét, a társadalmi igazságosság vagy éppen a korrupció alakulása alapján hozzák meg döntéseiket, és szembeforduljanak a fideszes hatalommal.
Tévednek: ezzel csak megerősítik, hogy Orbánnak, Ádernek, Kövérnek igaza van abban, amivel híveiket magukhoz láncolják, s nehezítik azt, hogy bárki megkérdőjelezze a Fidesz politikai hegemóniáját.

Ellenzéki üzemzavar

A Jobbik-frakció belső konfliktusai engem különösebben nem aggasztanak, nem viselem szívemen a szélsőjobboldali párt sorsát. Az, hogy Schneider Tamás helyett Balczó Zoltánnak szánja a frakcióvezetés az országgyűlési alelnöki tisztséget, nem érdekel.

Annak azonban, amiért Varga Damm Andreát mandátumának visszaadására szólítják fel, van a Jobbikon túlmutató tanulsága. Aki figyeli a parlament életét, annak észre kellett vennie, hogy Varga Damm a Jobbik egyik legaktívabb, legfelkészültebb képviselője, aki szakszerű felszólalásokkal vonja magára a figyelmünket nemcsak a plenáris üléseken, de a honvédelmi és rendészeti bizottságban is. Most azért neheztelnek rá, mert igenlő szavazatot diktált a frakciónak a T/10309. „Egyes törvényeknek a polgárok biztonságát erősítő módosításáról” című törvényjavaslat zárószavazásánál.
Pedig, ha valaki végighallgatta a törvényjavaslat általános vitáját, nem érhette meglepetés. Varga Damm volt a vitában a Jobbik vezérszónoka, és abból, amit elmondott, logikusan következett az igenlő szavazat. Utalt is arra, hogy a véleménye eltér más ellenzéki pártokétól. Ha a Jobbik vezetése utólag kifogásolja, hogy nemleges szavazást javasolt a frakciónak, magára vessen. Alighanem elmulasztották a frakcióban megvitatni, hogy mi is legyen az álláspontjuk erről a törvényjavaslatról.

Saját egykori, előbb az SZDSZ-frakcióban, majd a DK elnökségében szerzett tapasztalataimból tudom: a pártfrakciók hajlamosak arra, hogy a törvények parlamenti tárgyalását, az esetleges módosító javaslatok megfogalmazását és a szavazat meghatározását rábízzák a téma felelősére, s nem gondolják át a dolog politikai következményeit.

Így alakulhat ki olyan helyzet, mint most a Jobbikban, de megtörténhet ez más pártban is.
Nem ugyanez, mégis hasonló dolog történt néhány héttel korábban az MSZP-ben is. Meg voltam lepve, amikor Mesterházy Attila korábbi MSZP-elnök és frakcióvezető, aki most egyszerű képviselő az MSZP-ben (egyébként pedig egy évig a NATO parlamenti közgyűlésének elnöke) egy azonnali kérdésbe burkolva sajátos ajánlatot tett Orbán Viktornak a kormány és az ellenzék közötti politikai együttműködésre. Hogy én mit gondolok erről, azt leírtam ezen az oldalon.
Az, hogy a dolgon én megütköztem, az politikai magánügy. Az azonban, hogy az MSZP elnöksége nyilatkozatban határolódott el Mesterházy akciójától, merthogy párttársai is megütköztek rajta, közügy.
Itt már nem arról van szó, hogy egy-egy törvényjavaslattal kapcsolatban nem tisztázták, hogy mi a frakció álláspontja, hanem azzal kapcsolatban, hogy mit is gondolnak Orbán Viktor rendszeréről. Az MSZP-ben ezt mulasztották el tisztázni.

Felajánlkozás

Mesterházy Attila, az MSZP országgyűlési képviselője, korábbi elnöke a múlt hétfőn az azonnali kérdések órájában valóságos együttműködési ajánlatot tett Orbán Viktornak.

Jól meg is lepte őt, amikor az első két percben azt hangsúlyozta, hogy

„… mindenkinek azért kell szurkolnia Magyarországon – bármennyire is mást gondolunk különböző kérdésekről a politikában –, hogy önök sikeresen kezeljék ezt a válságot.

Mindjárt hozzá is tette: „itt van az ország előtt és előttünk egy lehetőség, hogy újratervezzük a magyar gazdaságot, újratervezzük Magyarországot is, hiszen fontos az, hogy Magyarország versenyképesebben – és ez a második szempontom – kerüljön ki ebből a válságból.
Tehát magyarul, az önellátás és egy új gazdasági szerkezet lehet az, ami ezt a helyzetet segíti Magyarországon is kezelni”.
Második, egyperces „kérdésében” felvetette Orbánnak:

Nem tudom, gondolkodott-e a miniszterelnök úr azon, hogy esetleg Magyarországon létrehozzunk egy „jövő bizottságát” vagy bármi hasonlót, ami valamilyen keretet adna annak a gondolkodásnak, amiről miniszterelnök úr is beszélt, nevezetesen a tudományos élet, a politikai élet, az érdekképviseletek bevonásával egy 20-30 éves távlatban, a kockázatokat is elemezve esetleg egy ilyen bizottság keretein belül lehetne talán konszenzusra is jutni.

Mi ezzel a baj? Hát nem helyénvaló-e, hogy kormánypárti és ellenzéki politikusok, felülemelkedve szembenállásukon, az ország javát igyekezzenek szolgálni?
Mesterházy csak

azt hagyja figyelmen kívül, hogy Magyarországon nem egy demokrácia kormánypártja és ellenzéke áll szemben egymással politikai partnerként, hanem egy önkényuralmi rendszer hatalomgyakorlói és az általuk elnyomottak szembenállásáról van szó.

Orbán ennek az önkényuralmi rendszernek a feje, megszemélyesítője és első számú működtetője.
Rendszerének azonban az a sajátossága, hogy – különféle külpolitikai és legitimitási megfontolásokból – a demokratikus látszatok fenntartása mellett működteti.

Az olyan konszenzus-törekvésnek, amellyel az Országgyűlésben Mesterházy előállt, demokráciában van helye.

Ha viszont valaki az önkényuralmi rendszer parlamentjében áll ezzel elő, akkor megerősíti azt a látszatot, hogy itt még demokrácia van, s ezzel Orbán rendszerét erősíti. Mesterházy nem buta ember, neki ezt tudnia kell.
Mesterházy, aki több mint két évtizede politizál, ötödik ciklusát tölti a parlamentben, már az Orbán-kormány idején volt az MSZP frakcióvezetője, jól kell ismernie a Orbán politikáját, és tudnia kell, hogy Orbán Európa-politikája, társadalompolitikája, gazdaságpolitikája alapvető kérdésekben összeegyeztethetetlen a baloldaléval. Nem részletkérdésekben, hanem az ország jövőjére vonatkozó elképzelésekben. Miféle konszenzust képzel e kétféle politika között?

Nem Mesterházy az első az MSZP-ben, aki ilyen szándékot nyilvánosan megfogalmaz.

Sőt, Hiller István nem szándékot, hanem tényt ismertetett a nyilvánossággal tavaly decemberben az Azonnali portálon majd az ATV Egyenes beszédjében. Megtudtuk tőle, hogy a országgyűlési alelnökként rendszeresen részt vesz Orbánnal egy „fórumon”, ahol „az országunkat hosszabb távon érintő ügyekről” elmondja a véleményét. Minderről a nyilvánosság először ebből a két interjúból, Hiller odavetett megjegyzéséből értesült.
Hiller sem buta ember, neki is tudnia kell, hogy milyen viszonyok vannak Magyarországon. Egy demokratikus rendszerben egy szociáldemokrata és egy kereszténydemokrata, egy liberális és egy zöld politikus barátkozhat egymással, kicserélhetik véleményüket, lehetnek közös kezdeményezéseik, mert mindketten ugyanannak a demokratikus politikai rendszernek részvevői, még ha politikai versenytársak is, és mást gondolnak a politika kívánatos irányáról.
Orbán és Hiller, Orbán és Mesterházy helyzete azonban – legalábbis remélem – alapjaiban más. Orbán egy önkényuralmi rendszer épít és működtet Magyarországon, Hiller és Mesterházy pedig – legalábbis remélem – szemben áll ezzel az önkényuralmi rendszerrel, és akkor nem ülhetnek együtt egy, az ország jövőjéről cseverésző „fórumban” vagy „bizottságban”.
Vagy nem is állnak szemben vele?

Ujhelyi támogatja a kormányt

Levélben fordult az MSZP európai parlamenti képviselője Janez Lenarčič válságkezelésért felelős uniós biztoshoz annak érdekében, hogy Brüsszel támogassa a magyar kormány jelentkezését a rescEU-programba és járuljanak hozzá, hogy Magyarországon legyen az Európai Unió egyik stratégiai egészségügyi készlete.

Ujhelyi István a közösségi oldalán tartott sajtótájékoztatón elmondta: az uniós polgári védelmi mechanizmus keretében, a tavaly életre hívott rescEU-n keresztül az Unió stratégiai készletet halmoz fel a koronavírus elleni védekezéshez szükséges életmentő eszközökből, így lélegeztető-gépekből, védőfelszerelésekből, vagy épp laboratóriumi kellékekből. Ezek az eszközök a betegek ellátására, az egészségügyi dolgozók védelmére és a vírus terjedésének lassítására szolgálnak.

A készletet egy vagy több tagállamban helyezik majd el, az eszközök beszerzésének költségét pedig teljes egészében az Unió állja, vagyis a tagállamoknak nem kell saját forrással hozzájárulniuk.

Ujhelyi ismertette, hogy a program költségvetését épp a napokban emelték meg, amely így már megközelíti a 100 millió eurót.

Az MSZP EP-képviselője üdvözölte, hogy korábbi, többszöri felszólítására a magyar kormány végül úgy döntött, hogy csatlakozik ehhez a programhoz és jelezték Brüsszel felé: Magyarország raktárt alakít ki és az uniós eszközökből egészségügyi készletet halmoz fel. Ujhelyi hangsúlyozta: magyar EP-képviselőként fontosnak tartotta, hogy megtámogassa a kormány jelentkezését és ezzel is segítse a védekezést. „A Fidesz vezetői és képviselői iránti bizalom – különösen most a felhatalmazási törvény abszurditása miatt – komolyan meggyengült az európai intézményekben, ezért különösen fontos, hogy minden eszközzel segítenünk kell a magyar érdekek védelmét és érvényesítését. Orbánék az EU-ellenes kirohanásaik miatt jelentősen vesztettek érdekérvényesítő képességükből, ezért már az is nagy eredmény, ha részt veszünk ebben a programban.

Bízom benne, hogy a Fidesz félreteszi az Unió elleni háborúskodást és végre partnerként tekint az Unióra. Ez ugyanis mindannyiunk, minden magyar ember közös érdeke” – tette hozzá Ujhelyi István.

Újabb húszmilliárddal nőtt a kórházak adóssága!

Csak az elmúlt hónapokban közel húszmilliárd forintnyi újabb adósságot halmoztak fel az állami finanszírozású kórházak az orvostechnikai eszközök beszállítói felé, ez pedig veszélyezteti az ellátás- és betegbiztonságot – jelentette be európai, szakmai forrásokra hivatkozva vasárnapi online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István.

Az MSZP európai parlamenti képviselője emlékeztetett arra, hogy a tavalyi évben már súlyos problémát jelentett, hogy ez az összeg elérte a 70 milliárdos kintlévőséget, amelyet a kormány elsőként „maffiaszerű ajánlattal” próbált megoldani: az érintett magyar cégeknek azt ajánlotta, hogy ha elengedik a követelésük húsz százalékát, akkor azonnal megkapják a fennmaradó összeget. Ujhelyi szerint a koronavírus-járvány idején megengedhetetlen, hogy a kórházak további adósságspirálba szoruljanak, ezért

felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul biztosítsa a megfelelő forrást és jogi hátteret ahhoz, hogy az állami fenntartású egészségügyi intézmények a következő hónapokban ki tudják egyenlíteni a beszállítók felé a számláikat.

Ez ugyanis a politikus szerint elengedhetetlen a biztonságos ellátás garantálása érdekében.
Az MSZP EP-képviselője a sajtótájékoztatón beszámolt arról is, hogy az Európai Unió az elmúlt napokban sikerrel zárta azt az európai, központi közbeszerzési eljárást, amely során védőfelszerelésekre írtak ki pályázatot a rászoruló tagállamok gyors és érdemi ellátása érdekében.

A 25 uniós tagállam részvételével végrehajtott központosított eljárás elősegítette, hogy lenyomják az eszközök beszerzési árát, így az érintett országok jelentős kedvezménnyel juthatnak hozzá az szükséges védőfelszerelésekhez.

Ujhelyi reményét fejezte ki, hogy a magyar kormány is részt vett ebben a programban és a napokban megköti az ezzel kapcsolatos szerződéseket a beszállítókkal, hozzátéve: a Fidesz egyelőre hallgat erről a programról is.

A szocialista politikus bejelentette azt is, hogy az európai intézmények egy jelentős méretű, stratégiai készletet halmoznak fel lélegeztető-gépekből, védőmaszkokból és egyéb egészségügyi eszközökből.

Az úgynevezett „rescEU-készlet” költségeit kilencven százalékban az Európai Bizottság állja, vagyis ismét bebizonyosodott, hogy a kormány hazudik, amikor azt állítja: semmilyen segítséget nem kap Brüsszeltől.

„Felszólítom a magyar kormányt, hogy számoljon el azzal: mikor és mekkora készletet igényel ebből az alapból a magyarországi ellátásbiztonság garantálására!”

– fogalmazott az EP-képviselő.

Ujhelyi István az online tájékoztatón beszámolt arról is, hogy az Európai Parlament közegészségügyi szakbizottságának tagjaként kezdeményezni fogja az orvostechnikai és diagnosztikai eszközökre vonatkozó európai rendelet – most májusban esedékes – hatályba lépésének elhalasztását annak érdekében, hogy a cégek most minden erővel a koronavírus elleni védekezést tudják segíteni. A politikus hozzátette: Európában közel harmincezer cég működik ebben az ágazatban és közel hétszázezer embert foglalkoztatnak.

Megfutamodás

Induljunk ki abból, hogy parlamenti rendszerben egy ellenzéki pártot annak alapján ítélünk meg, hogy hogyan szavaz a parlamentben a kormány által előterjesztett törvényjavaslatokra.

Ahol még parlament sincs, ott persze a hatalommal szemben állók, ha nem robbantásokkal és merényletekkel fejezik ki szembenállásukat a rendszerrel, nem marad számukra más lehetőség, mint a szavak, beszédek, tüntetések. Ahol viszont van parlament, és a kormány a fontosabb döntéseit a parlamenttel hagyatja jóvá, ott a parlamenti szavazás az ellenzéki vélemény kifejezésének legfontosabb módja.
Azért kellett ezt előre bocsátanom, mert tegnap egy parlamenti szavazáson háborodtam fel. Orbán januári sajtótájékoztatóján tett nyilatkozatát, miszerint a fogvatartottaknak megítélt kártérítéseket ne fizessék ki, az igazságügyminiszter törvényjavaslattá transzponálta. A múlt héten került az Országgyűlés plenáris ülése elé „A börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről” című törvényjavaslat, s tegnap délelőtt már szavaztak is róla. Eddig nincs a dologban semmi meglepő.
A törvényjavaslat – most már törvény – elrendeli a bíróság által megítélt kártérítések kifizetésének felfüggesztését addig, amíg egy új törvény majd újra szabályozza azt.

(Eszerint az új törvény visszamenőleges hatályú lesz, hiszen egyébként miért kellene a korábban megítélt kártérítések kifizetését megakadályozni?)

Más érdemi rendelkezést az elfogadott törvény nem is tartalmaz, hiszen azt, hogy az országgyűlési többség felszólítja a kormányt, hogy dolgozzon ki új szabályozást és szeptemberre szüntesse meg a túlzsúfoltságot a börtönökben, nem tekinthetjük érdemi rendelkezésnek, az ilyen felszólítás nem törvénybe, hanem országgyűlési határozatba való.
Olyan párt a magyar Országgyűlésben, amelynek jelent még valamit a jogállam, amelynek jelentenek még valamit az egyetemes emberi jogok, amelyek természetesen a fogvatartottakra is kiterjednek, erre a törvényjavaslatra nyilvánvalóan csak határozott nemmel szavazhatott.
Az igazat megvallva, nem volt kétségem afelől, hogy az ellenzék demokratikus pártjai, kiváltképp saját pártom, a DK ezt teszi. Legnagyobb meglepetésemre a DK, az MSZP és a Párbeszéd jelen levő képviselői nem nyomtak gombot a szavazásnál. Este értesültem csak az indoklásról: ez a törvény egy „médiahekk”, egy parlamenti színjáték, és ebben nem vesznek részt, ezért nem szavaztak.

Nem, kedves képviselők, ez a törvény nem médiahekk, nem parlamenti színjáték, hanem durva jogfosztás.

Megfosztja a fogvatartottakat attól, hogy megkapják a nekik megítélt kártérítést, illetve ezáltal megfosztja a fogvatartottakat attól, hogy jogaik legyenek, azok védelmében ügyvédek segítségével pert indítsanak és a független bíróság ítélete alapján kártérítést kapjanak. A fideszes többség sokszor fosztott meg embereket jogaiktól 2010 óta, a magánnyugdíj-pénztári megtakarításhoz való jogtól és az alkotmánybírósághoz való fordulás jogától kezdve a dohányárusítás és a szerencsejáték-üzemeltetés jogán és a nyolc órás munkanappal, negyven órás munkahéttel összhangban a pihenés jogán át egészen most a szegregációmentes oktatás jogáig és a jogérvényesítés lehetőségéig a börtönviszonyok okán.

Aki a jogállam és az egyetemes emberi jogok talaján áll, az az ilyen esetekben tiltakozik, civil emberként az utcán, parlamenti képviselőként pedig úgy, hogy felszólal és nemmel szavaz.

Persze, könnyebb a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások konfiskálása vagy a rabszolgatörvény ellen tiltakozni és szavazni, hiszen az ilyen esetekben középosztályhoz sorolt „rendes” emberek jogainak elvételéről van szó, mint cigánygyerekek vagy különösen fogvatartottak jogfosztása ellen. A jogállam azonban őket is védi. Mégis, például egy MSZP-s képviselő felszólalását azzal kezdte az Országgyűlés plenáris ülésén, hogy „megértjük az emberek felháborodását” a fogvatartottaknak szóló kártérítések miatt. Ez a kulcs képviselőink viselkedéséhez: úgy gondolják, hogy a kártérítések kifizetésének felfüggesztése népszerű, nem hozna szavazatokat, ha ellene szavaznának, ezért inkább nem szavaznak sehogy. Ezt nevezzük a magyar nyelvben politikai gyávaságnak. Az MSZP-től ezt megszoktuk, a DK-nál azonban új jelenség. A Fidesszel nincs alku, hirdetik büszkén a DK politikusai. És megfutamodás a Fidesz elől van? Merthogy ez a szavazás, pontosabban nem szavazás megfutamodás.
Még jó, hogy a nemmel szavazó Szabó Szabolcs és Szél Bernadett megmentette a demokraták becsületét.
*
A Jobbik legalább hű maradt önmagához: igennel szavazott, vagyis együtt szavazott a Fidesszel. Elvégre a Jobbik számára ugyanúgy nem jelentenek semmit az emberi jogok, mint a Fidesz számára. Ifjú elnöke az ATV-ben ugyanazt mondta, mint a Fidesz a parlamenti vitában: a bűnözőknek börtön jár, nem jutalom. Más szóval: a fogvatartottaknak nincsenek jogaik. A Jobbik a Fidesz mellett áll ebben is, mint a menekültügyben, a hajléktalan-ügyben, ezért is szavazta meg 2018 nyarán a hetedik alaptörvény-módosítást, együtt a Fidesszel.
Tényleg választási szövetséget kell kötni a Jobbikkal?

Újraegyesülés?

Felröppent a hír: újra egyesülne a közel hét éve szétvált LMP és Párbeszéd. A dolog logikusnak tűnhet, hiszen a válás oka annak idején az volt, hogy a Párbeszéddel kiváltak politikai szövetségre akartak lépni a Bajnai Gordon vezette Együtt-el, és később a baloldali ellenzék egészével a Fidesszel szemben, míg az LMP-ben maradtak elutasították ezt, és kitartottak a függetlenség, a középen állás mellett.

Az akkor Szél Bernadett által vezetett LMP még a tavalyi országgyűlési választás idején is kitartottak emellett, amiért súlyos árat fizettek a májusi európai parlamenti választáson, nem kerültek be az EP-be.
Nem került be az MSZP-vel közös listán induló Párbeszéd jelöltje sem: az országgyűlési választáson az MSZP-vel kötött szoros választási szövetség olyannyira eredményesnek bizonyult, hogy a Párbeszédnek saját frakciója is van az Országgyűlésben, de az EP-választásokon Karácsony Gergő nélkül ez már nem jelentett jó eredményt az MSZP–Párbeszéd listának.
Az önkormányzati választáson így – fölöttébb előnytelen pozícióban – az LMP is részt vett az ellenzéki választási szövetségben. Amikor Ungár Péter egy interjúban arról kérdezték, hogy hogyan látja az LMP politikai jövőjét, Ungár azzal válaszolt, hogy az ellenzék minden bizonnyal közös listán indul majd. Ha így gondolkodnak ma az LMP-ben, akkor megszűnt az az alapvető stratégiai nézetkülönbség, ami annak idején a Párbeszéd kiválásához vezetett.

Akkor viszont miért ne egyesülhetne újra a két zöld párt?

Aki figyelemmel kísérte a két párt politizálását az elmúlt években, észre kellett vennie, hogy noha mindkét párt zöldnek vallotta magát, és az Európai Parlamentben mind Jávor Benedek, mind Meszerics Tamás – két egyaránt kitűnő ember – a zöld frakcióban ült az előző ciklusban, politikai állásfoglalásaik és fontos szavazásaik különböztek. Másképpen szavaztak például a Sargentini-jelentésről: Jávor igennel szavazott, Meszerics nem vett részt a szavazásban, és a budapesti pártelnökség másik lehetőségként a nemleges szavazatot jelölte meg számára.
Itthon, a magyar Országgyűlésben az LMP – még Schiffer András vezetésével – a menekültkérdésben lényegében a Fidesz álláspontját követte, elutasította a menekültkvótát, és azóta is „szuverenista” álláspontot képvisel az uniós politikában, például elutasítja az eurót.
A Párbeszéd az EU határozott hívének tűnik. A multikkal szembeni állásfoglalások ugyan a Párbeszédnél is előfordulnak – miként a szövetséges MSZP-ben is –, az LMP-nél azonban a multik bírálata, a globalizációkritika a politika súlyponti eleme.

A Párbeszéd politikája jól illeszkedik az európai zöld pártok politikájához, az LMP-é viszont egyértelműen „jobbra” van attól.

Az LMP Schiffer óta a Jobbikot érzi magához legközelebb az ellenzéki pártok közül, a Párbeszéd viszont az MSZP-vel indul közösen minden választáson.
Az, hogy együtt vagy külön-külön folytatja a politikát az LMP és a Párbeszéd, természetesen a két párt politikusainak és támogatóinak ügye. Az teszi mások számára is érdekessé, hogy példája az ellenzék egészét illetően is fontos dilemmának:

elegendő-e a közös politikai fellépéshez, az országgyűlési választásokon elképzelt közös induláshoz, hogy minden ellenzéki párt az Orbán-kormány leváltására törekszik és bírálja a korrupciót, magasabb béreket, jobb egészségügyi ellátást ígér az embereknek,

és mellőzhetők-e azok az alapvető politikai – mindenekelőtt külpolitikai és gazdaságpolitikai – különbségek, amelyek az önkormányzati politikát nem vagy alig érintik, az országos politikában azonban megkerülhetetlenek.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK