Kezdőlap Címkék Mszp

Címke: mszp

Ez a kormány csúnyán el fog bukni – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Lendvai Péter
-
0
Ez a kormány csúnyán el fog bukni – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Felvettem a kesztyűt Orbánékkal, és ígérem: sok kellemetlen pillanatot fogok okozni a rendszernek – ezt mondja Ujhelyi István, az MSZP Európa-parlamenti képviselője a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Azt mondja: előbb-utóbb ez a rendszer csúnyán meg fog bukni, minél tovább húzza annál csúfosabba. A képviselő, akit most folyamatosan támad a jobboldal, arcképével ellátott babát fel is akasztottak egy budapesti téren, állítja: az önkormányzati választásokon megroppantható a Fidesz-hatalom, csak megfelelő személyiségeket kell hozzá találni.

  • Végletesen kettévált az ország
  • Orbán egy lepusztult Uniót akar
  • A kormányfőt csak a szélsőjobb ünnepelte
  • Ilyen uszítással máshol nem találkozunk
  • Az LMP hazudott Botkának

Örülök, hogy így, egyben látom.

Én is. A fejem a helyén van, látja ott a nyakamon, és nem is lógok lefelé.

Megrendítette az, ami történt?

Az intenzitása. Napi nagyjából nyolcszáz üzenetet és e-mailt kapok – mostanában már valamivel kevesebbet -; jól látszik, hogy a fideszes trollgépezetnek ki van adva, hogy rám kell szállni. Egyébként, ha egy-egy posztom alatt van ezerkétszáz reakció, abból kilencszáz támogató, viszont a kommentek minimálisan a halálomat akarják. Ők nyilván tapsoltak annak, hogy kvázi felakasztottak a volt Köztársaság téren.

Ebből mire következtet?

Arra, hogy most megtalált a Fidesz és a jobboldal engem, mint fő ellenséget. Ennek még politikai értelemben lehetne akár haszna is, nem is bánnám, mert azt gondolom, hogy bennem emberükre akadtak, nem vagyok ijedős fajta, de persze a politikai kultúra rongálása hihetetlen károkat okozhat. A történések sajnos azt bizonyítják, hogy végletesen kettévált a magyar társadalom, szinte képtelenség egy Orbán-hívőt meggyőzni arról, hogy mondjuk a repülőgép az luxusrepülő, a jacht luxusjacht, és egyik sem járna a miniszterelnöknek, legalább is egy normális demokráciában. Ezt ezek az emberek sosem fogják elfogadni, mint ahogy azt sem, hogy az az igazi hazafi, aki Magyarországot az Unión belül akarja tartani.

Orbán-hívőkről beszélt, de a Fidesz-szavazók ennél szélesebb kört jelentenek. Közülük találni olyanokat, akik elfogadják, hogy nem a legtermészetesebb dolog egy állami pénzzel kitömött oligarcha gépén röpködni, illetve véletlenül mindig a jacht tartózkodási helyéhez közel landolni?

Három féle Fidesz-szavazó van. Az egyik, aki minden áron és bárhova követi Orbán Viktort, a reformkommunistától a liberálisig, egészen a szélsőjobbig, bárhova. Ez a követő mag, a szekta. A második körbe azok a fideszesek tartoznak, akik maguk is tudják, hogy az nem teljesen normális, ami itt zajlik, de meggyőzik magukat arról, hogy az országot így kell vezetni, hogy olyan korszakot élünk, amikor egy illiberális típusú, autokrata berendezkedésű szisztéma szükséges, mert így könnyebb kormányozni. A harmadik réteg pedig azért Fidesz-szavazó, mert úgy érzi, hogy nincs más kormányozni képes erő.

Ez most önkritika?

Az is. Eltelt nyolc év, és bár lehet azon vitatkozni, hogy jól vagy rosszul kormányoztunk-e, de én azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy a legrosszabb szocialista-liberális kormány is jobb volt, mint a mostani. A demokrácia és a gyermekeink jövője szempontjából mindenképpen. Én most lettem igazából „politikailag érett felnőtt”, a húszas-harmincas éveimben láttam közelről a saját kormányzásunkat, hiszen, államtitkár voltam, ma már látom, mit kellett volna másként, és mit kellett volna határozottabban csinálni. De, amit mondani akarok: meg fog bukni ez a kormány, méghozzá nagyon csúnyán. Ez a rendszer nem tud már elkopni, buknia kell, és maga alá fogja temetni Orbánt és az oligarcháit.

Nem a vágyálmok beszélnek Önből?

Nem, a történelmi tapasztalat. A kérdés tehát nem a bukás, hanem, hogy meddig húzza még ez a rendszer. Minél tovább húzza, annál durvább lesz a vége.

Igen, vannak, akik azt mondják, hogy Orbánt utol fogja érni, ha nem most, lehet, hogy csak húsz év múlva, nem pusztán a bukás, a büntetőjog is…

Így van. Éppen ezért ellenez a miniszterelnök minden olyan európai együttműködést, amely átnyúlik a határokon, és belezavar az ő hatalmába. Az orbáni rendszer egyszerűen összeférhetetlen az Európai Unió működésével és szellemével. A kettő nem létezhet egyszerre, ezért próbálja meg Orbán szétcincálni az Uniót. Nem akar ő kilépni, már csak azért sem, mert nem kockáztatja meg, hogy a magyar embereket erről megkérdezze. Neki egy gyenge, lepusztult, intézményeiben döntésképtelen Unióra van szüksége, mert egy erős szövetség pillanatok alatt elszippantja a levegőt az ilyen autokrata állam elől. Ha kritizáljuk az Európai Uniót – én magam is megteszem, amikor kell -, akkor az első helyen látjuk azt, hogy a mai intézményrendszer képtelen megküzdeni a külső és belső kihívásokkal, legyen az gazdasági, vagy éppen migrációs kihívás. És azért képtelen, mert a saját daganatos, rákos sejtjeivel sem tud mit kezdeni, lásd akár Magyarországot, vagy mostanság Olaszországot.

Nyilván azért nem, mert ez szövetségi rendszer arra jött létre, hogy a tagállamok együttműködjenek, és nem arra, hogy egyes tagállamok hogyan tudják kijátszani a közösen megalkotott szabályokat…

Nem teljesen. Azért jött létre, mert volt olyan korszak, mégpedig a XX. század korai időszakában, amikor az ilyen típusú vezetők saját hatalmi építkezéseik miatt egymásnak ugrasztották a népeket. Ennek lett az eredménye a pusztító világvége hangulat. Ma az emberek semmiben nem különböznek, ugyanolyan társadalmakban élünk, és ugyanúgy, demokratikus körülmények között hatalomra juttatunk ilyen fazonokat. Olyanokat, akik képesek bárkit, bármikor egymás ellen uszítani. Az Unió tehát azért jött létre, hogy még egyszer ne fordulhasson elő ilyen.

Gondolom ezért is, no meg a liberális gondolat jegyében, született az az elhatározás, hogy legyen helyük az Unióban a szövetséget ellenzőknek, az Euro-szkeptikusoknak. Ugye maga Orbán Viktor is harcot hirdetett, az Unión belül, az Unió ellen.

Ő addig létezik, amíg valakivel csatázhat, amíg valakit legyőzhet, amíg győzelmi jelentéseket adhat, és fújhatja a harci kürtöt. Ha ez nincs, abban megszűnik az orbáni vonzerő, hiszen kormányozni nem kormányoz. Látunk ma Magyarországon kormányzást? Tudjuk, milyen stratégiánk van az energiaellátástól az egészségügy rendbetételéig? Vagy akár a nyugdíjrendszer távlatos kihívásaitól a magyar szakmunkásképzés megoldásáig? Nem. Nincs kormányzás. Csak kommunikációs kormányzás van, semmi más.

A migrációra utal?

Nincs más témája.

Ebből a szempontból a Sargentini-jelentés megszavazása, mintha komoly fordulatot jelentett volna, hiszen ott rengeteg egyéb téma is előkerült. De, a megszavazása óta, mintha fordulat következett volna be, illetve némi visszalépés. Nem így látja?

Részben igaz ez a megállapítás. De ezek a képviselők – azokra a külföldiekre gondolok, akik megszavazták a jelentést – nem azzal kelnek és fekszenek, hogy mi van Magyarországon. Megszavazták a jelentést, hogy elinduljon valami a jogállamiság helyreállítása érdekében, ezt tették többségükben a néppártiak is, mert ennyi volt a dolguk. Illetve még annyit tesznek, hogy sürgetik az osztrákokat, hogy az Unió soros elnökeként, hogy tűzzék még az ősszel a Tanács napirendjére a magyar kormány demokrácia-dúlását. Az lesz a következő fordulópont. A Néppártnak egyébként most az az érdeke, hogy májusig, az EP-választásokig altassa az ügyet, mert nem akarja Orbánt odalökni a szélsőjobb emelvényére. De visszatérve arra, amit az imént említett, hogy az Európai Unió széket és megszólalási lehetőséget ad a legszélsőségesebb elemeknek is. Döbbenetes volt: a Sargentini-vita után egyetlen néppárti képviselő sem ment oda Orbán Viktorhoz azért, hogy gratuláljon, vagy legalább elköszönjön tőle. Körbevette viszont vagy harminc, neofasiszta szélsőséges őrült és rajongott rocksztárként szelfizgetett a magyar kormányfővel a parlamenti ülésteremben. Olyan figurák, akikkel saját hazájukban sem áll szóba senki, csak a hasonszőrű szélsőségesek. Orbán viszont büszkén fényképezgetett az európai szélsőjobbal.

A folyosói beszélgetésekben, ott Brüsszelben, vagy Strasbourgban mi hangzik el Magyarországról, illetve a magyar kormányról, netán magáról Orbánról?

Érteni kell azt a logikát, hogy másként működünk az EP-ben, mint itthon. Nekem most is fut több jelentésem, ennek érdekében pedig napi szinten kell együttműködnöm minden frakció delegáltjával. Ami azt jelenti, hogy mi szakmai vitákat folytatunk, és egyáltalán nem érdekes, hogy ki hova, melyik párthoz tartozik. Ezért aztán nagyon sok felületen találkozom olyan képviselőkkel, akik nem a baloldalhoz tartoznak. Éveken keresztül nem hitték el azt, amit Magyarországról olvastak. A hazug „nemzeti konzultációval” kapcsolatban még túlzásnak is vélték azt az állítást, hogy a kormány nekirontott Brüsszelnek. Most döbbentek rá, hogy milyen elképesztő kommunikáció zajlik a magyar kormány részéről. Nevezzük nevén a történteket: a világháború óta demokratikus országban ilyen uszító kormányzati propagandával nem találkoztunk.

Ebben azért Orbánnak vannak bőven társai, a magyar országgyűlés elnöke például aberráltnak nevezi a baloldalt, úgy, ahogy van.

Hallottuk már azt korábban is, hogy genetikailag van belénk kódolva a hazaárulás is. Ebből az őrületből nem fognak tudni kiszállni. Sokan hitték azt, hogy az újabb kétharmad után konszolidálni fogják a társadalmat, Viktor majd megnyugszik, de ez nem következett be. Nem tud konszolidálni.

Ha már konszolidáció: a Néppárt két területen kért hátralépést Orbántól, a CEU és a civilszervezetk ügyében. Nekem azonban erősen hiányzott a kívánságlistáról a hazai média helyzete. Ez nem zavarja az uniós képviselőket?

De, hiszen a Sargentini-jelentés egyik pontja kifejezetten erről szól. És én határozottan haragudtam Manfred Weberre, amikor ezt a mentőövet bedobta Orbánnak, hogy ha az említett két területen hajlandó változtatni, akkor minden rendben lesz, miközben nekünk, akik itthon élünk, jóval több hétköznapi problémánk van, mintsem, hogy leegyszerűsítsük a CEU ügyére. Mert, ha Orbán megígéri, hogy maradhat a CEU, azzal megoldódik a közmunkások, vagy a kisemmizett magánnyugdíjpénztárosok helyzete? Megoldódik az összes olyan jogfosztás, ami itt nyolc év alatt végbement? Vagy a fékek és ellensúlyok rendszerének szinte teljes lebontása? Dehogy is. És igen, a médiapluralizmus kérdése sem. Ez az ajánlat egy kétségbeesett kísérlet volt Weber részéről, amiről először azt hittem, hogy sikeres lesz és a Néppárt majd bekapja a horgot, Orbán pedig kihasználja a lehetőséget. De a magyar kormányfő már annyira képtelen a konszolidációra, hogy ígérni is alkalmatlan. Ő már a saját pártjával is háborúban áll. Most éppen két olyan néppárti politikust támadtak meg, akik az ENSZ-ben szólaltak fel, az egyik a migrációs ügyekért biztos, görög, néppárti, kereszténydemokrata politikus, a másik a lengyel Tusk, aki ugyancsak Orbán párttársa. A Fidesz által állandóan hivatkozott „brüsszeli elit”, amelyet le akarnak váltani, valójában Orbán Viktor és a néppárti vezérkar.

És, most akkor egy hirtelen váltással, önnek mi a viszonya a saját pártjával, az MSZP-vel? Mert ebben korábban volt némi törés…

Nagyon jól tudok együtt dolgozni az új pártvezetéssel. Amit a Tóth Bertalan-Harangozó Tamás kettős csinál a romeltakarításban és rendcsinálásban, és egy új szervezeti forma megszervezésében, az az MSZP új, jó korszakát vetíti előre.

Volt egy olyan hír is, hogy a RED mozgalomból, majd a választások után, egy új baloldali pártot fog építeni. Most ezzel mi van?

Az ott lévő fiatalok nagyon aktívak, és dolgoznak. Én nem pártot alapítottam, pont azért, mert az egész ellenzék nagyon rossz időszakát élte, beleértve az MSZP-t is. Folyamatosak voltak a napi belső és külső viták, annak akartam esélyt adni, hogy egy politikai mozgalommal túllendüljünk ezen a helyzeten és tovább tudjunk dolgozni. Azóta tisztult a helyzet, az MSZP és a Párbeszéd szövetsége erős, és képes lehet az összes politikai mozgalom, így a RED mágnesévé válni.

Tudom, hogy ön barátja, földije, harcostársa Botka Lászlónak. Vissza tudja csábítani a párthoz?

Laci itt van velünk, és meg fog küzdeni Szegedért. Nem egyszerű ilyen, minden mocskos állampárti eszközt is bevető orbáni körülmények között egy várost megtartani, de a legjobb úton tartunk efelé. Mi mindenben támogatjuk egymást, ahogy eddig is tettük.

De azért sértett ember, nem?

Levont konzekvenciákat az egész ellenzéki oldal elmúlt néhány éves működése alapján. És most akkor hadd szúrjak oda az ellenzéki oldalon lévőknek. Az LMP kifejezetten ígéretet tett Botkának, hogy ha vállalja a miniszterelnök-jelöltséget, akkor beállnak mögé. Most, hogy látjuk, mi zajlik az LMP-ben, és hogy kétharmada lett újra Orbánnak, van-e kétségünk afelől, hogy hazudtak akkor Lacinak. Két éve azzal kellett neki szembesülnie, hogy az ellenzék egy része nem azért dolgozik, hogy megbuktassa az Orbán-rendszert.

Ezt a saját pártjára is értette…

Igen, arra is. De a Tóth Berciék által vezetett pártban azok, akik a frontvonalban vannak, mind ugyanazt gondoljuk. Mindannyian a rendszer végét akarjuk.

Igen ám, de az emberek, a választók a biztonság garanciáit nem látják az ellenzék részéről. Éppen ezért a többség az egyéni túlélésre koncentrál, mert látják: minden fontos pozícióban, a legtöbb településen a Fidesz emberei ülnek.

Igen, ez tökéletes helyzetkép, az emberek tényleg félnek. Ugyanakkor azt is láttuk, hogy az áprilisi választásokon többen voltak a Fidesz ellen, mint mellette. Ezért az önkormányzati választásokon meg kell teremteni az ellensúlyát a központi Fidesz-hatalomnak. És ehhez minden adott. Mert azok, akik korábban szétszavaztak, legközelebb egy jól kiválasztott személyre voksolnak, vagyis a legjobb Márki-Zayokat, Tóth Józsefeket, Botka Lászlókat és Csige Tamásokat találják meg, akkor az ilyen polgármester-jelöltekkel megroppantható a rendszer. Igen, igaza van: nekünk védelmet kell biztosítanunk azoknak, akik károsultjai ennek a rendszernek. Tudom, hogy ez most illuzórikusnak tűnik, de hiszem, hogy képesek vagyunk az önkormányzatok jó részét visszavenni.

Ehhez dolgozni kell…

Igen, dolgozni kell.

Hadd intimpistáskodjak: amikor megérkeztem, azt láttam, hogy Márki-Zay Péterrel tárgyalt…

Valóban. Éppen arról beszéltünk, hogy az önkormányzati választásokra meg kell csinálnunk azt a modellt, amellyel ő nyerni tudott. Hosszú éveken keresztül büdös volt mindenkinek a szocialistákkal leülni, de ez megfordult, és mára a jobb-közép mozgalmak is természetes szövetségesként tekintenek ránk. Nagy fantáziát látok abban, hogy összeszedjünk minden helyi civil közösséget, és essünk neki a jövő őszi választásoknak, mert hiszem, hogy megroppantható a Fidesz. Ehhez persze el kell menniük szavazni azoknak, akik áprilisban is megtették ezt, s nem a Fideszre voksoltak. Ennek az előszele lesz az EP-választás.

Az Ön munkájának hányad része most az Unióban a „hazaárulás” és mennyi a tényleges uniós munka?

A haza védelmében dolgozom, mert azok az igazi hazafiak, akik ilyen körülmények között is kiállnak a magyar állampolgárok érdekei mellett, igen: az Orbán-kormánnyal szemben. A Haza/Szeretet/Európa hármasáért dolgozom, és ezt mindig el is mondom. Négy év alatt egyébként komoly szakmai karriert futottam be az Európai Unióban, szerénytelenül kijelenthetem, hogy a turizmus első számú európai politikusa lettem, miközben a közlekedési bizottság alelnökeként is nagyon komoly dossziéim futottak. Megtaláltam a szakmai helyem, ez azonban nem vigasz a magyar helyzetre. Ezzel nem lehet itthon nyerni. Így aztán most az energiáim nyolcan-kilencven százalékát az MSZP jó szereplésére fordítom. Felvettem a kesztyűt Orbánékkal, és ígérem: sok kellemetlen pillanatot fogok okozni a rendszernek. Egyébként én magam is szeretnék EP-képviselő maradni, de ezt majd az MSZP fogja eldönteni, hogy kinek milyen listás helyet szán. Egyelőre azt érzem, hogy számítanak rám, hiszen megbíztak a kampányfőnöki teendőkkel, és bíznak az orromban is…

2018 (szubjektív) legjobbjai – Ellenzék: hogy volt, hogy lesz?

Föld S. Péter
-
0
2018 (szubjektív) legjobbjai – Ellenzék: hogy volt, hogy lesz?

Megvédem az ellenzéket. Nem nagyon, kicsit. És nem azért, mintha megérdemelnék. Merthogy tényleg olyanok voltak, mint amilyennek láttuk őket. Töketlennek, bénának, következetlennek. Sorozatunkban az ellenzéki pártok elmúlt egy évét mutatjuk be.

Talán, mert nem a győzelemre játszottak, hanem a túlélésre.

A túlélést ebben az esetben pénznek hívják. Arról a pénzről van szó, amit a pártok az államtól kapnak a működésükhöz. Vagyis, tőlünk, adófizetőktől.

Mert az államnak nincsen saját pénze. Gazdag rokona sincs Amerikában, aki ajándékozhatna neki egy nagyobb összeget. És csengeri, vagy az ország más településére való háztartásbelije sincs neki, aki egy állítólagos gazdag embertől milliárdokat örökölhetne.

Az államnak csak mi vagyunk, magyar adófizetők.

Az ellenzéki pártoknak több ellenféllel is meg kellett (volna) vívniuk, és nem biztos, hogy ezek sorában a Fidesz volt a legfélelmetesebb erő.

Már egy évvel ezelőtt is téma volt az ellenzék pártjai között, hogy jó lenne, ha a Fidesz jelöltjeivel szemben minden körzetben csak egyetlen ellenzéki induló állna. Jó lett volna, talán még a győzelemhez is elegendő, de a mostaninál tisztesebb vereséghez mindenképpen.

Volt egy másik ellenfél is. A kétely, hogy a Jobbikkal lehet-e, szabad-e együttműködni. Különös tekintettel arra a nem elhanyagolható körülményre, hogy a Jobbik nem is olyan régen még meglehetősen náci-jellegű pártként viselkedett. És közben odafigyelni arra is, hogy a Jobbik az elmúlt években megváltozott, vagy legalábbis azt mondja magáról, hogy már nem olyan, amilyen valaha volt.

Ezt innen nehéz eldönteni, nyilván a magukat demokratikusnak nevező baloldali ellenzéki pártok sem tudták ezt egyértelműen megítélni. És hát, tegyük hozzá, a Jobbik sem igen kívánt együttműködni senkivel. Lehet, hogy ez is másként alakul, főleg, ha azt látták volna, hogy a többi ellenzéki párt már megállapodott egymással.

A választást megelőző évben többször is felvetődött a választás bojkottálása. . Nem ördögtől való az a gondolat, hogy az ellenzék pártjai ne induljanak a választáson. Mert az nem demokratikus, nem tisztességes és abban a rendszerben, ami most van, nem egyenlők a feltételek. Lehetett volna erről is normális vitát folytatni, talán még értelme is lett volna a bojkottnak, de csak abban az esetben, ha minden ellenzéki párt minden jelöltje benne van. És ez még mindig csak a kezdet lett volna, mert nemcsak a pártokat és a jelölteket kellett volna erről meggyőzni, hanem a szimpatizánsokat is. Hogy ők is bojkottálják a választást, ne menjenek el szavazni, hadd láss az egész világ, hogy Magyarországon a választás nem tisztességes, nem demokratikus, stb. – lásd, mint fenn.

Lehetett volna tárgyalni erről is, de csak akkor, ha az ellenzék jobb állapotban van, mint amilyenben az elmúlt egy évben – és azóta is – van. Egy hasonlattal élve: aki tud ultizni, annak nem kell magyarázni, hogy betlit épp olyan nehéz játszani, mint durchmarsot.

Az ellenzék pártjai ezt a gondolkodást is megspórolták. Azt bizonyára felismerték, hogy a Fidesz ellen csak egy az egy ellen lehet – valamennyi – esélyük, de azt gondolták, hogy előbb magukat építik minél nagyobbra a többiek rovására, és ráérnek majd az utolsó pillanatban megállapodni.

Aztán az utolsó pillanatban is csak néhány helyen állapodtak meg.

Most egy kicsit ellent fogok mondani a cikk eleji önmagamnak: még egy kicsit sem védem meg az ellenzéki pártokat. Merthogy, arról is ők tehetnek, amiről látszólag nem. Hogy lejtett a pálya, hogy a játékvezető az ellenfélnek minden szabálytalanságot elnézett.

Merthogy ez nem egyik napról a másikra alakult így – a Fidesz az elmúlt nyolc év alatt fokozatosan üresítette ki a jogállam intézményeit, foglalta el a sajtót. Utóbbinak köszönhető, hogy a vidéki Magyarországon gyakorlatilag csak a Fidesz hangját hallhatták az emberek. Hogy jön a veszedelem, el akarják foglalni a hazánkat, és egyedül Orbánban bízhatunk, ő majd megvéd minket.

Mindez a Fidesz bűne, de nem csupán az ő sara. Az ellenzék nyolc éven át, tátott szájjal nézte, hogy mi történik Magyarországgal. Jó, tudjuk, a lehetőségek korlátozottak voltak. Se pénz nem volt, se paripa, se fegyver.

De ez sem csak úgy, egyetlen pillanat lett, hanem fokozatosan alakult ki.

Úgyhogy, az ellenzéknek, bár vannak közöttük felkészült, okos és tisztességes politikusok is, összességében nem tudok jó osztályzatot adni. Meg nem buktatnám őket, mint a tüntetések – különösen a második – résztvevői, de a tőlem kapott bizonyítványt sem teszik ki az ablakba.

Hogyan tovább? Tényleg nem tudom. Ha azt gondolnám magamról, hogy tudom, bizonyisten ellenzéki politikus lennék.

A cikksorozat többi része az alábbi linkeken olvasható:

Ellenzék: Hogy volt, hogy lesz?

https://fuhu.hu/a-neppartosodastol-a-partszakadasig/

https://fuhu.hu/a-nolimpiatol-a-3-szazalekig-ez-volt-a-momentum-bo-egy-eve/

https://fuhu.hu/a-parbeszed-utja-a-sulytalansagbol-a-megmaradasig/

https://fuhu.hu/a-dk-es-a-valasztas-meseje/

Merengés a DK-ról – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Merengés a DK-ról – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, lassan a végére érünk a magyar kormánnyal szemben álló politikai mozgalmakat bemutató sorozatunknak, mindenkiről beszéltünk már a déli kávé mellett, aki számít, kivéve egy erőt, és ez a Demokratikus Koalíció. Nem véletlenül hagytam őket a sorozat végére: talán nekik a legszélsőségesebben ingadozó, kétpólusú a társadalmi megítélésük.

Azt tudjuk, hogy a magyar politikai ló kétdimenziós, tehát nincs háta, csak két oldala, ezért megmaradni rajta nem is lehet, csak átesni egyik oldaláról a másikra és viszont. Bár valószínűleg akkor fognak ránk boldogabb idők köszönteni, mikor abbahagyjuk ezt a politikai libikókát és megpróbáljuk érzelmek helyett racionális alapon meghozni döntéseinket – messze még ez a kor. Egyelőre gyűlölünk és szeretünk, mint megannyi politizáló magyar Catullus, rajongunk vagy utálkozunk, indulatok vezetnek minket, többnyire az orrunknál fogva. A DK-nak is kétféle megítélésével találkozhatunk a közéletben: tagjai és szimpatizánsai feltétlen rajongáságával, és kritikusainak lesújtó véleményével. Mindkettő elfogultságot jelent, nekem magamnak is megvan a magam jól kialakult személyes véleményem, amelyet azonban itt és most nem fogok ismertetni. Nem ismertetem, ugyanis fontosabb lenne egy átfogó és tárgyilagos összképet mutatni a pártról, mint azt elmondani, én mit gondolok róluk és miért – megtettem már máskor, máshol, nekik is megmondtam, egyszóval mindenki tud róla, akit érdekel vagy akit illet.

Azonban most dobjunk félre minden véleményt, prekoncepciót és nézzük a tényeket, sine ira et studio

Mi a DK? Nem angyal és nem démon, hanem, saját meghatározásuk szerint balközép párt. A politikai centrumra nyitott, az európai polgári világ mellett elkötelezett demokrata szavazók pártja. Tagjai, támogatói között egyaránt vannak progresszív szociáldemokrata, liberális és konzervatív meggyőződésű emberek. Baloldaliak, de nem elsősorban a hagyományos szocialista-szociáldemokrata, munkásmozgalmi, hanem inkább az útkereső progresszív baloldali hagyomány folytatói. Emberi jogi és demokráciafelfogásuk liberális. Meggyőződésük, hogy morális és magánéleti kérdésekben, a kulturális ízlés terén hatalmi eszközöknek, állami beavatkozásnak nincs helye. Gazdaságpolitikai szempontból a közérdek által észszerűen szabályozott piac és verseny pártján állnak, céljuk, hogy a gazdaság ne csak hatékonyan, de tisztességesen is működjön, a sokak érdekét szolgálja, ne pedig a fent lévő kevesekét. A nagyvilág kultúrájának befogadása mellett tisztelik hagyományainkat, nemzeti örökségünket.

Jelezném, hogy ezek a mondatok a Sokak Magyarországa című pártprogramból származnak, nem tőlem.

Jól is hangzanak, minden pártprogram remekül hangzik, lássuk az alapító nyilatkozatukat!

„Mi, a Demokratikus Koalíció sokféle irányból jött alapítói modern demokráciát kívánunk, jogállammal, parlamentarizmussal, szociális piacgazdasággal és a szabadságjogok érvényesülésével.

A Demokratikus Koalíció progresszív, nyugatos, balközép polgári párt.

Elkötelezzük magunkat a nyugati világ szellemi hagyományának érvényessége mellett; a zsidó-keresztény tradíciót, a görög-római antikvitás örökségét és a felvilágosodás szellemiségét tekintjük az európai kultúra közös alapjának. A hatalom által elfojtott függetlenség- és szabadságvágy kifejezésének nagy közösségi megnyilvánulásaként tekintünk 1848-ra, 1918-ra, 1945-re, 1956-ra és 1989-re.

Értékeink, céljaink Európához kötnek bennünket; hisszük hogy a XXI. századi Magyarország csak az Európai Unió és a transzatlanti biztonsági együttműködés megbecsült tagjaként lehet sikeres. Tudjuk, hogy az európai integráció elmélyítése, a tagállamok szorosabb gazdasági együttműködése hazánknak is érdeke.

Azt valljuk, hogy a jog uralma, a jogbiztonság, az európai alkotmányos értékeknek megfelelő alkotmányos garanciákkal védett egyéni és közösségi szabadság, az egymásért viselt felelősség és szolidaritás, az igazságosságra törekvés, a kisebbségek jogainak tisztelete, valamint a köztársasági eszme képezik alkotmányos rendünk alapjait.

Az európai hagyományok szellemében elismerjük és védjük az egyének és közösségek polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jogait. Hirdetjük, hogy a politikai szabadság elsősorban a szabad identitásválasztásban, a szabad gyülekezés, egyesülés, szólás és véleménynyilvánítás jogában, a szabad vallásgyakorlásban, a szabad választáson és versengő többpártrendszeren alapuló parlamentarizmusban nyilvánul meg. A gazdasági életben a szabadság teremti meg a garanciákkal védett tulajdont, a szabadság szüli a versenyt és a piacot.”

Ezzel sincs semmi baj, sőt. Igen helyes, magvas gondolatok. A szellemi alapok rendben vannak, de lássuk a párt történetét – az már kicsit mozgalmasabb lesz.

Elődje 2011 februárjában Demokrata Párt néven alakult egyes, az MSZP-ből korábban kilépett XVII. kerületi párttagokból, elnöke Takács István volt. Májusban a sajtóban nyilvánosságot kapott, hogy Gyurcsány hívei új pártot alapítottak. Erre ő ezután úgy reagált, hogy tudomása van erről, és úgy magyarázta a helyzetet, mintha az MSZP számára foglalták volna le a nevet, lehetőséget teremtve arra, hogy a párt átalakulása esetén nevében is jelezze az új politikai orientációt.

Az MSZP egyik platformjaként kezdték

A pártot létrehozó politikusok önálló irányvonaluk megfogalmazását az MSZP egyik platformjaként kezdték, amit 2010. október 22-én hívott életre Gyurcsány Ferenc, aki elnöke is lett. A platform megalakításával Gyurcsány célja az MSZP saját elképzelései szerinti átformálása volt, melynek lényege az lett volna, hogy a párt átalakul egy „Orbán-ellenes népfronttá”. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy nem csak azokat várnák a pártba, aki egyetért a hagyományos szocialista-szociáldemokrata értékrendszerrel, hanem minden olyan elszánt politikust, aki szemben áll a Nemzeti Együttműködés Kormányával. Mivel a politikai irányvonal megváltoztatására tett kísérletei rendre kudarcba fulladtak, több hónapnyi vitatkozás és egyeztetések után 2011 októberére Gyurcsány és a pártvezetés viszonya olyannyira megromlott, hogy a platform a kezdettől lebegtetett távozás mellett döntött, lehetőséget adva arra, hogy az általuk elképzelt átalakított MSZP-t egy önálló, a régi párttól független politikai szervezetben valósítsák meg. A platform önálló párttá alakulását Gyurcsány Ferenc a tömörülés egyéves ünnepi összejövetelén jelentette be, 2011. október 22-én. A párt Egyes számú tagkönyvét Vitányi Iván kapta. A párt elnöke Gyurcsány Ferenc, alelnökei Bauer Tamás közgazdász, Debreczeni József közíró, Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter és Niedermüller Péter etnográfus lettek.

2014. január 14-én több más szervezettel együtt a DK az Összefogás nevű pártszövetség tagja lett, melynek neve március 6-tól „Kormányváltás”-ra módosult a hasonló nevű Összefogás Párt miatt, a szövetség célja pedig a 2014-es magyarországi országgyűlési választáson – az új nevéből adódóan – a Fidesz kormány leváltása volt, ez azonban nem sikerült. A párt az Összefogás listájáról négy mandátumot szerzett, miután azonban minimum öt mandátum kell a frakcióalapításhoz a DK nem tudott frakciót alakítani, így a négy képviselő, köztük a pártelnök Gyurcsány Ferenc független képviselőként lettek az Országgyűlés tagjai. A pártszövetség felbomlása után a 2014-es európai parlamenti választásra a párt már külön készült, de Gyurcsány közölte, hogy listavezetőként akkor sem menne Brüsszelbe, ha a pártja mandátumokat kapna a választáson. A DK végül 9,76%-os támogatottságra tett szert, mellyel két képviselői mandátumot szerzett, amelyeket Gyurcsány visszalépésével a második helyezett Molnár Csaba és a harmadik helyezett Niedermüller Péter kapott meg.

Ebben az időben ez az eredmény egészen szépnek, komolynak számított, főleg, ha arra gondolunk, hogy maga a pár még csak három éves volt.

A 2018-as országgyűlési választáson a párt már önállóan indult, bár korábban felmerült, hogy megint pártszövetségbe tömörüljenek ellenzéki pártokkal, az MSZP-vel előző évben történt konfliktusok miatt ez végül nem valósult meg, ettől függetlenül választási szövetséget kötöttek a Szolidaritással. A választáson a szavazatok 5,41%-át sikerült megszerezni, ez a korábbi négyről kilencre emelte a képviselői mandátumaik számát.

Miért nem lett jobb az eredmény? Ennek taglalása már a vélemények és indulatok ingoványos vizeire vezetne, maradjunk annyiban, hogy a világon mindennek megvan a maga oka, legfeljebb nem tudjuk, mi az – vagy rosszul tudjuk. Általában véve, ha valaki a magyar belpolitikában tévedhetetlenül és cáfolhatatlanul állít valamit, ellentmondást nem tűrően, annak ritkán van igaza, én speciel fenntartom magamnak a tévedés jogát. Ez a választás most így sikerült. Volt olyan hiba, amit el lehetett volna kerülni – és erről ennyit.

Mi lesz a DK sorsa?

Fogós ravasz kérdés, elő sem vettem volna, ha más pártok esetében nem foglalkozom vele – de így most is meg kell tennem.

Kérem, ez hit kérdése. Vagy meghatározó ereje lesz a 2022-es Parlamentnek, vagy nem, hívei bíznak egy nagy, általános és elsöprő győzelemben, ellenfelei nem hisznek még az esélyeikben sem: azt mondanám, ha hideg fejjel gondolkodunk, számításba vesszük a Jobbik várható gyengülését, azt, hogy a Mi Hazánk négy év múlva még nem lesz abban az állapotban, hogy egyáltalán esélyei legyenek a bejutásra (lehet, hogy soha nem is lesznek), az újabb pártok bizonyos népszerűség-növekedését és a közelgő EP-választásokat, melyen viszont komoly esélyeik vannak, azt mondanám, hogy mostani súlyuknál komolyabb szereplés várható, de ez az addig kialakuló esetleges koalíciók függvénye is.

Elmondhatjuk, hogy hiba őket nem figyelembe venni.

A mai magyar politikai porondon megkerülhetetlenek.

De sem nem angyalok, sem nem démonok.

Sem nem Dan Brown írta őket.

Ők egy magyar politikai párt.

Baloldali latolgatás

Szele Tamás
-
0
Baloldali latolgatás

Nincs könnyű dolga ezekben a napokban a krónikásnak, kérem szépen, tényleg nem egyszerű a feladat: ugyebár, be szeretnénk mutatni a honi, nem kormánypárti erőket, szép sorban, csak most igen nagy falat következik a mai kávé mellé: a Magyar Szocialista Párt. A legutóbbi események fényében csak jót tudnék róluk mondani, a korábbiakéban, hát, izé… volnának bizonyos kifogásaim.

Alapvetően el kéne fogadjuk tételnek, hogy amennyiben a létező magyar belpolitikát tesszük tanulmányunk tárgyává és nem egy elképzelt Meseországét, abban bizony nagyon komoly helye van és kell is legyen a baloldali gondolkodásnak. Egyszerűen enélkül nem létezne a politikánk, mégiscsak az elmúlt több, mint kétszáz év egyik legmeghatározóbb eszmerendszeréről van szó, ezt nem lehet kivarrni paszománnyal, eltakarni cifraszűrrel vagy betenni a tulipántos ládába. Baj akkor kezd lenni, mikor azon töprengünk, melyik párt is igazán baloldali. Mert hát Thürmer Gyula is azt kiabálja Budaházy árnyékából, hogy csak ők és senki más, mások is rendszeresen megtalálják a zsebükben a Bölcsek Kövét…  ebben az országban kisebb üzemet lehetne nyitni Bölcsek Köve forgalmazása céljából.

Az MSZP úgy véli, ők képviselik Magyarországon a modern szociáldemokráciát. Meglehet, nem tagadom, habár mások maguknak vindikálják ezt a szerepet. Tőlük sem szabad megtagadni, legfeljebb Magyarországon lesz nyolcvanhárom modern szociáldemokrácia, pedig csak egyre volna szükség, de arra nagyon. Azonban lássuk a párt történetét!

Az MSZMP utolsó (XIV.) kongresszusa 1989. október 7-én zajlott le, ahol 28 alapító döntött egy új párt megalakításáról 1989.november 16-án adták be az MSZP bejegyzési kérelmét, nyilvántartásba pedig öt nappal később, november 21-én vették. Az MSZP az 1990. évi első szabad választás óta a többpárti országgyűlés egyik parlamenti pártja.

Az 1990-es szabad választás eredményeképpen ellenzékbe szorult. Az 1994–1998-as és 2002–2006-os ciklusban illetve 2006–2008 között koalícióban kormányzott az SZDSZ-szel. 2008. május 1-jétől 2010 májusáig egyedüli pártként, kisebbségben kormányozott az SZDSZ hallgatólagos, majd Gyurcsány Ferenc távozása után nyílt külső támogatásával.

Magyarországnak eddig négy MSZP-s miniszterelnöke volt. 1994-től 1998-ig Horn Gyula, 2002-től 2004-ig Medgyessy Péter, 2004-től 2009-ig Gyurcsány Ferenc, 2009-től 2010-ig pedig Bajnai Gordon. Ők összesen három parlamenti ciklusban, 12 éven át irányították az országot. Közülük Medgyessy és Bajnai pártonkívüliként töltötte be a tisztséget (bár Medgyessy 1989 előtt tagja volt az MSZMP-nek).

Ez így, ilyen formában szentigaz, de csupán írott malaszt. Magam azt mondanám, hogy az MSZP-nél jobb szándékú párt kevés van, csak hát a jó szándék nem mindig elegendő, és ha egyszerre negyvenen akarnak jót, negyvenfelé, abból inkább lesz hetivásár búcsúval, mint eredmény.

Pedig nem is vezették ők olyan rosszul az országot, a mostani állapotokhoz képest. Voltak hibák, hogyne lettek volna, de nem voltak elvakult, hataloméhes bolondok. Horn Gyulának a maga idejében bőven megvolt a parlamenti kétharmada (az SZDSZ-szel), mégsem ment el az esze és nem kezdte el bütykölgetni az Alkotmányt. Nem azért, mert balek lett volna, ellenkezőleg: azért, mert tudta, hogy ez semmi jóra nem vezetne. Neki is megvoltak a maga hibái, kinek nincsenek, mi, rosszmájú újságírók például tudtuk, hogy a kezét kell figyelni: ha gesztikulálás közben elkezdenek az ujjai közel kilencven fokot bezárni a tenyerével, akkor nem kell komolyan venni, amit mond, reggelre elmúlik neki, kialussza. Viszont nagy, komoly, kardinális politikai és diplomáciai tévedéseket nem követett el.

Arról nem tehetett, hogy az országot olyan gazdasági és társadalmi helyzetben kapta, amilyenben. Ez azóta sokat romlott. Érthető, hogy nem volt egyértelműen népszerű, de hát mégsem lehetett alul cséplőgép, felül békegalamb, középen Tudományos Akadémia. Sajnos utána már csak nehezebb idők jöttek.

Hiba, mint tudjuk, ott van, ahol keressük. Ott mindig fogunk is találni.

Lehetne mondani, hogy Medgyessy Péter miniszterelnökségének első periódusa a pazarlás kora volt, csak nem lenne maradéktalanul igaz. Ő ugyan betartotta az összes választási ígéretét, és sokan ennek – például a béremeléseknek – tudták be az államkassza siralmas állapotát, csak hát aki tud egy kicsit számolni, hamar rájöhet, hogy egy közalkalmazotti béremelés nem a legnagyobb tétel a költségvetésben. A nagy tételek a fejlesztések, a kölcsönök törlesztései, az állami befektetések. Medgyessy 2004-ben távozásra kényszerült, őt Gyurcsány Ferenc követte.

Vele bizony sok, nagyon sok dologban nem tudok és nem is vagyok hajlandó egyetérteni, de miniszterelnöknek ő sem volt a legrosszabb. Tudnék nála alkalmatlanabbakat mondani. Csak hát ő már egy megosztott országot kapott, amiben ezer szem leste, ki hibázik, hol hibázik, minden bolhából elefánt lett, minden elefántból bolha. Az a bizonyos őszödi beszéd nem egy cinikus beismerés volt, akárhogy is felfújták, azt ő a párt belső vezetésének mondta, fegyelmezési célzattal. Csak félreértették, mert félre akarták, legyünk komolyak: mostanság hetente derülnek ki ennél komolyabb horderejű disznóságok, mégsem égnek az autók Budapest belvárosában (és ne is égjenek). A Fidesz mesterien kihasználta az akkori kormányzat minden tévedését, és még így sem sikerült megdöntenie azt. Bajnai Gordon miniszterelnöksége pedig végső soron egészen jól sikerült, gazdasági szempontból főleg.

Jó, hát ezek tények, de akkor mégis, miért nem őket választották meg 2010-ben?

Ennek igen sok oka van. Az egyik az, hogy mintha nem is törekedtek volna erre. Mintha azt hitték volna, nekik jár a választási győzelem. Alig kampányoltak, amit mégis, azzal gyerekeket lehetett volna riogatni, a sajtót pedig egészen egyszerűen kidobták az ablakon.

Pedig kevés magyar pártnak volt olyan kedvező helyzete a médiában, mint nekik 2010-ben. Övék volt a Népszabadság, a Népszava, a Szabad Föld, a Vasárnapi Hírek, és még egy csomó orgánum. Ha Napóleonnak ilyen sajtóbirodalma lett volna Waterloonál, máig erősen vitatott lenne Wellington szerepe. Annyira nem használták ki a helyzeti előnyüket, hogy az említett, meghatározó lapok közül mára csak egy él, a többit elvitte a markoláb. Vagy elpuchhant, mint a buborék.

Azonban mostani, vert helyzetükben néhány szocialista politikus képes nagyon nagyot alakítani. Nem feledhetjük Lendvai Ildikó karcos humorát és elmeélét, Kovács László tapasztalatát, Korózs Lajos kiállását az elesettek mellett, Újhelyi István elkötelezett jóindulatát. Ha van remény a magyar baloldaliság számára, azt valahogy az ő példájuk mentén lehet elképzelni.

Hogy mi lesz az MSZP sorsa?

Hát, baljós jeleket lát a béljós, egymagukban nem fognak ők országot kormányozni a közeli jövőben, talán a távolabbiban is inkább koalíciósan, másokkal. De ez esetleg nem is baj: sokkal jobb lenne egy sokszínűbb, nyitott kormányzat, mint a mosatni, monolitikus. De hogy a magyar belpolitika meghatározó tényezői lesznek, az egészen bizonyos.

Persze, mindenki döntse el saját magának, mi a véleménye róluk – nekem az a nézetem, hogy egy jó és erős szocialista párt kicsit sem ártana nekünk.

Most már csak találni kéne egy ilyent.

Vagy csinálni.

Csak jó legyen.

Meg erős.

Meg szocialista.

Sorsdöntő nap?

Szele Tamás
-
1
Sorsdöntő nap?

A tegnap és ma Budapesten lezajlott események ismertetése előtt hangsúlyoznunk kell: a legfontosabb az, bárki bármit is mondjon később, hogy nem lehet tehát valamiféle ellenzéki 2006-nak beállítani a tiltakozó demonstrációkat: a tüntetők részéről minimális erőszak volt tapasztalható, a rendőrség is takarékoskodott a könnygázzal.

Erőszak azonban mégis volt: az MTVA biztonsági szolgálata alkalmazta, fegyvertelen és békésen viselkedő országgyűlési képviselők ellen. De lássuk sorjában, mi történt.

Csábító volna percről percre beszámolni a történtekről, de terjedelmi okok miatt egyszerűen lehetetlen, próbáljuk inkább kivonatolni az eseményeket. Minden úgy kezdődött, hogy tegnap délután háromkor a Hősök terén elindult a „Boldog karácsonyt, miniszterelnök úr” elnevezésű tiltakozás. Ezt leginkább az elismert ellenzéki pártok hirdették meg, tehát az MSZP, a DK, az LMP, valamiért a Jobbik is közéjük számítja magát… de részt vettek rajta Parlamenten kívüli erők is. A Hősök teréről különösebb rendbontás nélkül vonult a sok ezres – a Reuters tízezer résztvevőről számol be – tömeg az Alkotmány utcába, ahol is a felszólalók szép és igen okos beszédekben fejtették ki ellenvéleményüket a kormány által hozott két új, vérlázító törvény kapcsán, sürgették a közös fellépést ellenük, elmondták: mindenkinek elege van. Ezekről a beszédekről illenék tudósítani, de az utánuk következő tettek sokkal többet mondtak minden szónoki teljesítménynél. Mikor a rendezvény hivatalosan is véget ért, a szervezők felszólították a tömeget, menjenek békével haza, ők el is indultak, csak épp nem haza, hanem az MTVA Kunigunda utcai székházához.

Éspedig azzal a céllal, hogy részint tiltakozzanak az állandó, agymosó kormánypropaganda ellen, szót emeljenek a sajtószabadság érdekében és végül, de nagyon nem utolsósorban, hogy beolvastassák öt pontból álló petíciójukat. Lássuk ezt az öt pontot!

Követelik:

  • a rabszolgatörvény azonnali visszavonását,
  • kevesebb rendőri túlórát,
  • a fideszes (közigazgatási) bíróságok megszüntetését,
  • a csatlakozást az Európai Ügyészséghez,
  • és a független közmédiát.

Rövid, pontos összegzése az aktuális problémáinknak: és nagyon sokat jelent, hogy nem feledkeztek meg benne a közigazgatási bíróságok ügyéről sem.

Nos: ezt a petíciót, ezt a pár sort nem lehetett beolvasni a köztelevízióban mostanáig sem. Nem és nem.

De vegyük csak sorjában az eseményeket. A vonuló tömeg út közben megrongált, vagyis letépett több nemzeti konzultációs plakátot, a rendőrség kameráinak kereszttüzében, és mire a Kunigunda utcába ért – legalább nyolc kilométeres séta! – hatalmas rendőri jelenlét várta őket. Ez arra mutat, hogy a rendvédelmi szerveket nem érhette nagy meglepetésként az odavonulásuk, bár arra is utalhat, hogy a motorizált rendőri egységek sokkal gyorsabban haladnak, mint egy gyalogos tömeg.

Mindenképpen, mikor mindenki odaért, Fekete-Győr András felült egy tüntetőtársa nyakába, és beszédet mondott:

„Itt vagyunk a Kunigunda úton, ahova 2006 után a köztévét és a közrádiót rakták, hogy ne lehessen megközelíteni. Mi most itt vagyunk. Ezekben a pillanatokban Orbán Viktor tévéje hazudik. Azt mondják rólunk, csőcselék vagyunk. Azt mondják rólunk antikeresztények vagyunk, hogy nem dolgozunk…” – majd ismertette az öt pontot.

Ezek után jelentette be Hadházy Ákos képviselő, hogy az atrocitások elkerülése érdekében a tömegben jelen lévő országgyűlési képviselők fogják bevinni a petíciót az épületbe, őket ugyanis be kell engedni: hiszen az MTVA székháza középület, a törvény biztosítja a bejutásukat.

Bejutni sikerült is nekik, és azonnal találkoztak az este és éjszaka másik főszereplőjével, aki Darth Vadert alakította ez alkalommal: az MTVA biztonsági főnökével. Rögtön az első kérése az volt, hogy kapcsolják ki a telefonjaik kameráját, bizonyos „belső szabályzat értelmében”. Ennek a kérésnek nem tettek eleget, így a nagyközönség majdnem folyamatosan láthatta és hallhatta az eseményeket, főként Szél Bernadett közvetítésében.

Kint közben volt némi nyomakodás, a rendőrség egy esetben könnygázt is alkalmazott, de ennél több összeütközés nem történt, már itt is megbicsaklana bármilyen 2006-os párhuzam. Itt senki nem ostromolt semmit, ellenben az épületbe bejutott képviselőcsoport megtapasztalhatta, mit érezhetett Alice Csodaországban.

Elsősorban hírszerkesztőt kerestek, azonban az említett biztonsági vezető közölte velük: „Nem áll módomban segíteni, hogy egy szerkesztővel egyeztessenek, és ezt a petíciót beolvassák.” Nos, ha nem áll módjában segíteni, megkeresik segítség nélkül, mondták a honanyák és honatyák, aztán elindultak a túlzás nélkül óriási székházban. Szerkesztőre nem bukkantak – annak ellenére, hogy az adás közben folyamatosan zajlott, de nem történt említés benne az ablakuk előtt zajló tüntetésről, ellenben a sporthíreket és az időjárásjelentést sosem tapasztalt részletességgel ismertették, nem is szólva teljesen indifferens politikai beszélgetésekről – egy stábot viszont találtak, akiknek a kamerája előtt Hadházy felolvasta az öt pontot, ám ez a felvétel nem került adásba.

Közben eleinte még ki-kimentek a tömeghez beszámolni arról, hol tartanak, ez később abbamaradt – túl nehéz lett volna visszajutniuk a székházba. Ekkor írta ki Hadházy Ákos Facebook-falára:

„Nem hagyott más lehetőséget az MTVA: mi maradunk, holnapra pedig újabb tüntetést szervezünk.”

Maradtak, ám az események újabb fordulatot vettek: megint előkerült a biztonsági főnök, aki az MTVA rendeltetésszerű működésének megzavarásával vádolta őket. Holott csak illetékest kerestek, akivel tárgyalhatnának, egészen reggelig. Ekkor jutott el Hadházy Ákos Pap Dániel vezérigazgató ajtajához, megpróbált bejutni és ekkor verték meg majd dobták ki a székházból.

Munkáját végző országgyűlési képviselőt vertek tehát a biztonságiak ma reggel. És Hadházy csak az első volt!

A még bent maradt képviselők ugyanis rábukkantak egy állítólag működő stúdióra, ami előtt azonban fegyveres őrök álltak. Itt ordibálás és káosz tört ki, majd az MSZP képviselőjét, Bangóné Borbély Ildikót öt biztonsági támadta meg és vitte a földre. Közben annyira megnehezedett a bejutás az épületbe – hiszen a biztonságiak minden kaput lezártak a főbejárat kivételével – hogy maguk az alkalmazottak sem képesek mindannyian és zökkenőmentesen bejutni, a mai adás érdekesen fog kinézni. Lehet, hogy el is marad, mert a dolgozókat csoportosan hazaengedik.

Az épületben leállították a felvonókat is, hogy senki se juthasson el a híradós szintig.

Kunhalmi Ágnes egy dulakodás során térdre esett, most bekötött lábbal nyilatkozik, Oláh Lajos a rendőrséget riadóztatta telefonon, miután Varju Lászlót leteperték a folyosón a biztonsági őrök. A rendőrség azonban nem jut be az épületbe, ugyanis őket sem engedik be a biztonságiak. Mintegy 30-40 fegyveres és körülbelül 20 fegyvertelen biztonsági őrről van szó, ennyien lehetnek az épületben.

A rendőrség erősítést kért, ugyanis az őrség egyértelműen bűncselekményeket követ el, méghozzá sorozatosan.

Az MTVA az Országos Sajtószolgálaton keresztül a következőket tette közzé:

„Országgyűlési képviselői jogaikra hivatkozva léptek be az MTVA épületébe vasárnap este ellenzéki politikusok, élükön Hadházy Ákossal. A volt LMP-s, most független képviselő először azt mondta információt akarnak kérni, majd azt hangoztatta, hogy be kell őket engedni a szerkesztőségbe, mert élőben akarják elmondani nyilatkozatukat. Az MTVA biztonságért felelős vezetője felhívta az ellenzéki politikusok figyelmét arra, hogy az a joguk, hogy beléphetnek az intézménybe nem egyenlő azzal, hogy zavarhatják az ott folyó munkát. A biztonsági vezető többször is figyelmeztette a politikusokat arra, hogy az MTVA közérdekű üzem, így nem léphetnek be sem a stúdióba sem a szerkesztőségekbe.

Az ellenzéki politikusok azzal próbálták megzsarolni az MTVA – t, hogy amennyiben nem teljesül a kívánságuk, akkor majd „bejön” az utcáról több ezer dühös ember. Mindeközben az utcán kövekkel, üvegekkel dobálták a rendőröket, egyiküket csaknem felgyújtották.

A politikusok az egész éjszakát az MTVA gyártóbázisán töltötték, hamis tűzriadót csináltak, ajtókat nyitogattak igyekeztek bejutni az elzárt területre. Végül a műsorelőkészítés egyik helyiségében éjszakáztak, mindezt közvetítették a közösségi médiában. Több alkalommal kilátásba helyezték, hogy a tiltás ellenére is be kívánnak menni a stúdiókba.

Az országgyűlési képviselők mandátumából eredő jogon való túlterjeszkedés miatt az MTVA feljelentést is tett a rendőrségen. Reggel aztán a képviselők ismét megpróbáltak bemenni a munkaterületekre. Rendszeresen zaklatták az MTVA munkatársait, a folyosókon kergették a dolgozni érkezőket. Hadházy Ákos megpróbált egy lépcső korlátján átmászva üzemi területre behatolni. A biztonságiak figyelmeztették, felszólították, de nem állt el szándékától, végül a belekapaszkodó Szél Bernadettel együtt eltávolították az épületből.

A képviselők viselkedése, fenyegető magatartása félelmet keltett a közmédia munkavállalóiban. Folyamatos igaztalan vádaskodásaikkal, csúsztatásaikkal megpróbálták lejáratni az intézményt.”

És még mindig nem szakadt rá a födém az MTVA vezetőségére, talán a bent lévő, tiltakozó képviselőkre való tekintettel.

Idáig tart az események krónikája pillanatnyilag, próbáljuk meg összegezni, mit tudunk.

  1. A kormánymédia elutasította egy petíció felolvasását, melynek pusztán annyi lett volna a célja, hogy ismertesse a kormánykritikus erők véleményét és követeléseit.
  2. Nem, azaz nem zajlott ostrom, ellenben volt brutális erőszak épületen belül, méghozzá országgyűlési képviselők ellen, akik kötelességüket tették.
  3. Az események ilyetén alakulása mindenképpen a lehető legsúlyosabb kárt okozza a kormánynak, mely vitára képtelennek mutatkozott és megsértette a magyar törvényeket is a fegyveres biztonsági őrök bevetésével. A Ligetben történt atrocitásokkal ellentétben a biztonságiak most nem számíthatnak a rendőrség segítségére vagy félrenézésére: most a rendvédelmi szervekkel is szembekerültek.
  4. A történteknek csakis olyan mértékű bizalomvesztés lehet a politikai hozadéka, amely a kormány bukásával jár előbb vagy inkább utóbb: a választók nem fognak olyanokra szavazni, akiket senki más véleménye nem érdekel, így az övék sem.
  5. Előreláthatóan sosem látott mértékű rágalomhadjárat indul majd a kormánysajtóban minden és mindenki ellen, aki ellenzéki, vagy azzal gyanúsítható. A helyzet tovább romlik, nem tudni, meddig még.
  6. Sok múlik a rendőri és igazságügyi szervek hozzáállásán a közeljövőben: a helyzetet az ő fellépésük döntheti el, hiszen legrosszabb esetben sor kerülhet tömeges letartóztatások elrendelésére is.
  7. Nem túl valószínű azonban Orbán Viktor részéről az erdogani recept alkalmazása, tehát az, hogy puccskísérletnek nevezze az eseményeket és vaskézzel letörjön minden mozgolódást, ugyanis ahhoz erős hadseregre és karhatalomra van szükség, mellyel nem bír.
  8. A kormány most kéne visszavonja a két törvényt, akár a téli ünnepek békéjére való tekintettel, és így megúszhatnák az azonnali krízist – a bizalomvesztés azonban már elkerülhetetlen.

Nem tudjuk megállapítani, pontosan mire számíthatunk, de az bizonyos, hogy a mostani eseményeknek nagyon komoly hatása lesz a közelebbi és távolabbi jövőnkre egyaránt, így bölcs lenne, ha mindenki komolyan, felelősen, ép esze és lelkiismerete szerint cselekedne ezekben az időkben.

Kérem, itt tartunk. Folyamatosan követjük az eseményeket és minden fejleményről beszámolunk.

A kezdet vége?

Szele Tamás
-
0
A kezdet vége?

Hölgyeim és uraim, Budapest utcáin ezekben a pillanatokban jogos tiltakozás folyik embertelen és demokráciánkat sárba tipró törvények meghozatala ellen. A demonstrálók a Kossuth tér – Margit híd pesti hídfő – Nyugati – Oktogon- Andrássy útvonalon vonultak végig, blokkolták a forgalmat a Körúton, majd a tömeg eleje az Andrássy útra kanyarodott rá.

Mi váltotta ki a tiltakozást?

Voltaképpen ma több dolog is történt, és nagyon nagy hibát követnénk el, ha pusztán a „rabszolgatörvény” néven ismert túlóratörvény parlamenti elfogadását említenénk. Elsősorban ez ellen tiltakoztak a parlamenti ellenzék képviselői, látványos jelentek közepette, ám történt ott más aljasság is, ami szintén legalább ugyanolyan veszélyes, ha ugyan nem veszélyesebb.

Itt a közigazgatási bírósági rendszer felállítására gondolok, de menjünk sorban

Mit engedélyez a túlóratörvény? A magyar munkavállaló rabszolgasorba döntését, vagyis azt, hogy lehetséges legyen az alkalmazottakat évi 400 óra erejéig túlórára kötelezni, és ennek ellentételezése akár készpénzben, akár pedig szabadnapban szenvedhessen akár három év késedelmet is.

Aki egy kicsit is tud számolni, rájön, hogy egy évben ötvenkét hét van, ha ebből leszámítjuk a két hét fizetett szabadságot, akkor pontosan heti egy munkanappal többre kötelezhető a munkavállaló, magyarul oda a szabad szombat, és ez még törvényes is mától. Kifizetni vagy kiadni szabadságban? Kétséges, három év alatt sok minden történhet, még az is, hogy a munkavállaló, akinek túl sokkal tartoznak átszervezés miatt elveszti a munkahelyét…

Jogos a felháborodás, jogos a tiltakozás. Ez tűrhetetlen.

De mit jelent a másik, ma elfogadott törvény a közigazgatási bírósági rendszerről?

Dióhéjban azt, hogy a jövőben a „közigazgatási”, tehát adóügyekkel, építési ügyekkel, tüntetésekkel, sztrájkokkal, választási ügyekkel és közérdekű adatok kiadásával kapcsolatos kereseteket nem a rendes bíróság tárgyalja, hanem az illetékes miniszter dönti el a bírói testület összetételét, ő jelöli ki a személyüket.

Külön figyelmet kérnék két apróságra: az egyik az, miszerint minden politikailag kényesnek számító ügy ide fog tartozni.

A másik az, és ez itt a fontos, hogy ez a törvény nem csak arra az esetre vonatkozik, ha az állampolgár indít keresetet a hatóság ellen, hanem fordítva is érvényes – tehát, ha bárkit bármiben vétkesnek vagy kellemetlennek talál egy önkormányzati vagy egyéb állami intézmény, és keresetet ad be ellene, az bizony ez elé a különbíróság elé kerül, és a kormány, vagyis ők maguk, illetve barátaik választják ki a bíró személyét.

Aki bizonnyal vagy úgy fog ítélkezni, amint jónak látja, vagy úgy, amint jónak látják.

Értsük meg tehát: ezentúl bárki, majdnem bármiért különbíróság elé kerülhet.

Míg a rabszolgatörvény is vérlázító és elviselhetetlen, ez a magyar jogrendszer alapjait rombolja le és porrá zúzza a bírói függetlenség elvét.

Nincs olyan tiltakozás a törvény keretein belül, ami ezek ellen ne lenne jogos.

Nehéz megmondani, miként volna a mai parlamenti döntés után Magyarország politikai rendszere akár csak hibrid rezsimnek is nevezhető, mikor minden jel arra mutat, hogy demokráciával ezen túl csak két helyen találkozhatunk: magánéletünkben és nyomelemekben. Ez utóbbi sajnos nem teljesen biztos.

A tiltakozás tehát jogos – ámde formái még kidolgozatlanok.

Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa a végre létrejövő ellenzéki egységet említi, és soha jobbkor nem jönne ez.

Kovács László, a Magyar Szocialista Párt volt elnöke, volt külügyminiszter már pontosabban fogalmaz (tapasztalt ember):

„Ma nem fér be más a fejembe, mint az a dráma, aminek ma délelőtt a parlament volt a színtere. A kormány minden áron keresztül akarta erőltetni a munkaidő keret kibővítésére irányuló törvényjavaslatát, amit az érintettek okkal neveznek rabszolgatörvénynek. A kormány viselkedésén nem lepődtem meg, az elmúlt nyolc év tapasztalatai alapján nem is lehetett tőlük mást várni. Az ellenzék pedig azt tette, amit a magyar munkavállalók iránt érzett felelőssége és a lelkiismerete diktált.

Már jóval elmúlt dél, amikor értesültem a valóban drámai eseményekről, mert délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökének, a rendszerváltás óta az Egyesült Államokban élő Berend T. Ivánnak a most megjelent könyve bemutatóján vettem részt. Így csak utólag, a Facebook-on láttam a közvetítést, ami egyszerre mutatta be az Orbán kormány érzéketlenségét és gátlástalanságát, és illetve az ellenzék szembefordulását ezzel. A konkrét körülmények és részletek ismerete nélkül is megdöbbentem attól, amit láttam és hallottam. Meggyőződésem, hogy ez az a pillanat, amikor mindenkinek, aki azt akarja, hogy Magyarország térjen vissza a rendszerváltással létrejött demokratikus jogállamhoz, az kell járjon a fejében, hogy mi legyen a történtekre a válasza azoknak, akik 2010 óta évről évre erősebben érzik, hogy Magyarország egyre rosszabb irányba halad. Meggyőződésem, hogy arra, ami ma délelőtt és az elmúlt 8 évben történt csak az lehet a válasz, ha létrejön a demokratikus erők lehetséges legszélesebb összefogása.

Biztos vagyok abban, hogy el fog indulni a vita, ki lehet és ki nem lehet ennek a részese. Lesznek – nem kevesen – akik az eddigi sajnálatosan rossz tapasztalatok miatt az összefogás szón fognak gúnyolódni. Lehet rajta gúnyolódni, csak nem érdemes.

A tét ugyanis rendkívül nagy. Szerintem mindenki, aki alapvetőnek tartja a szabadságjogokat, a demokráciát, a jogállamiságot. Csak azokat kell távol tartani, akik etnikai hovatartozás alapján tesznek különbséget ember és ember között, és azokat, akik megkérdőjelezik az Európai Unió alapvető értékrendjét, amely több mint hatvan éve szolgál iránytűként a kontinens érdekeinek érvényesítéséhez. Váratlanul ugyan, de eljött a pillanat, amikor cselekedni kell.

Kovács László
az MSZP korábbi elnöke (1998-2004)
Magyarország korábbi külügyminisztere (1994-98 és 2002-2004)
az Európai Bizottság volt tagja (2004-2010)”

Jóllehet, a Magyar Szocialista Párt jó néhány, közelmúltban hozott döntésével távolról sem értettem egyet, hajlok arra, hogy az utolsó bekezdés gondolatait megfontolandónak nevezzem.

Arról, kiket kell távol tartani.

Ha azok elmaradnak, éljen, ha nem, hát baj van.

Igen, a tiltakozás során más politikusok is megszólaltak, például Gyurcsány Ferenc a Kossuth téren, sőt, önjelöltek is hallatták hangjukat, őket viszont nem említeném – ezzel nincs semmi baj, sőt.

A ma történt parlamenti aljasságok ellen minden törvényes tiltakozás jogos.

Nekem, mint szerény krónikásnak azonban mégis az az érzésem, hogy ez az eseménysorozat mintegy próbaköve annak, kíván-e demokratikus társadalmi berendezkedést a magyar nép?

Akar-e maga dönteni fontos kérdésekben?

A tiltakozók hulláma időközben elérte a Lendvay utcai Fidesz-székházat, áttörték a rendőrsorfalat, két hölgy feljutott a székház máskor is megmászott erkélyére és most a tömeg egy része elindult, vissza a Kossuth térre.

Tehát elvileg nem haza.

Hosszú még az út, egymásra kell találnunk, pártrendszerrel vagy – amit jobban kedvelnék – netán anélkül.

Rá kell még jönni, ha lehet, érett ésszel, józanul, mi akarunk és hogyan.

De mégis, mégis, Sir Winston Churchillt idézhetjük, aki a második el-alameni csata után azt mondta:

„Ez nem a vége.
Még csak nem is a vég kezdete.
De, talán, a kezdet vége.”

Úgy legyen.

Hit és remény csupán?

Somfai Peter
-
0
Hit és remény csupán?

Zászlót bontott Márki-Zay Péter október közepén alapított egyesülete, a Mindenki Magyarországa Mozgalom. Az első elnökségi ülést követően kiadott közleményükben célként az ellenzéki összefogást hirdettek meg a 2019-es önkormányzati választásokra. Azt szeretnék elérni, hogy minden településen csak egy „hiteles” ellenzéki polgármester, és őt támogató képviselőjelöltek álljanak a fideszes indulóval szemben. A dolognak az a „szépséghibája”, hogy az alapítók – Márki-Zay Péter, Hadházy Ákos, Ábrahám Júlia, Bod Péter Ákos, Elek István, Kaltenbach Jenő, Kész Zoltán, Lengyel Róbert, Lukácsi Katalin, Magyar György, Mellár Tamás, és Üveges Gábor – között többségben vannak a jobb-közép politikusok. Mit szól egy ilyen együttműködési ajánlathoz az ellenzék baloldala?

A Demokratikus Koalíció ugyan hétfőn még a tűz okozta károkat igyekezett felmérni, de Rónai Sándor, a párt szóvivője, nem zárkózott el a válaszok elől. Mint mondta, ők általában nem szokták kommentálni más szervezetek belügyeit, és úgy gondolja, a frissen zászlót bontó mozgalmat „jegyző” politikusok minősítése sem az ő feladatuk.

Arra a kérdésre, hogy hajlandó volna-e a DK egy eddig merőben szokatlan koordinációban részt venni, amikor nem párt a párttal próbál megegyezni a jelöltek személyében, hanem egy közvetítő mozgalom révén? Erre csak némi kerülővel adott választ. Úgy látja, abban nem lehet vita, hogy a soron következő önkormányzati választásokon

csak akkor lehet érdemleges változást elérni országos szinten az önkormányzatok vezetésében, ha mindenhol közös ellenzéki jelöltek indulnak a fideszes jelöltekkel szemben.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom „munkamódszereiről” még nem sokat lehet tudni, de talán arra gondoltak az alapítók, az olyan kínos, pártközi tárgyalásokat segítenek kiszűrni, amilyet például tavasszal éppen a DK-nak kellett folytatnia az LMP „delegációjával”.

Emlékezetes: Vágó Gábor a tárgyalásukat minősíthetetlen stílusban kommentált a megbeszélés után, a második kerületben Ungár Péter durván utasította vissza, hogy a DK-s jelölttel szemben visszalépjen, ezzel „kiharcolta” a Fidesz országos kétharmadát.

Rónai Sándor is tisztában van azzal, hogy vannak bizonyos politikusokban ellenérzések a pártjával szemben, de újra és újra aláhúzta: a nevükben a „koalíció” szó arra utal, hogy nyitottak mindenkivel a legszélesebb együttműködésre. Közöttük vannak baloldaliak, liberálisok, és balközép konzervatívok is, de ettől még egységes a párt.

A kérdést próbáltuk egyértelmübben megfogalmazni: hajlandóak volnának-e adott helyzetben, az önálló tárgyalásokat feladva, a saját jelöltek neveit egy „közös kalapba” bedobva, másra bízni az egyeztető tárgyalásokat? A szóvivő kitérő válasza teljesen érthető, hiszen néhány órával az új mozgalom „kikiáltása” után pártjának még aligha lehet kiforrott álláspontja. A maga részéről mégis elfogadhatónak tartana mindenféle együttműködést, különösen olyat, amelynek egy politikailag elkötelezetlen mozgalom nyújt hátteret.

Ugyanerről kérdeztük a Párbeszédet is.

Sajtósuk közvetítésével írásban mindössze a következő sematikus választ kaptuk:

„A Párbeszéd célja az EP és az önkormányzati választáson is érdemi, erős, győzelemre képes alternatíva felkínálása a jelenlegi rezsimmel szemben. Pártunk – stratégiai alapvetésének megfelelően is – minél szélesebb körű politikai szövetség megteremtésében érdekelt, és üdvözli mindazon személyeket és mozgalmakat, akik, illetve amelyek hasonló elképzeléseket fogalmaznak meg. A Párbeszéd sok sikert kíván a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak.”

A pártszövetség alighanem koordináltan működik, mert

az MSZP-től is csupán a sajtóosztálya révén sikerült választ kapnunk a kérdésünkre.

Íme:

„Az MSZP, mint a legnagyobb Európa-párti erő, nyitott minden olyan kezdeményezésre, amely az önkormányzati választásokon a demokratikus erőkkel együttműködésben dolgozik. A cél az, hogy az elnyomó hatalom kiválasztottjával szemben egy demokrata jelölt álljon Budapesttől a megyeszékhelyeken át minden településig.”

A Mindenki Magyarországi Mozgalom egyelőre még csak egy politikai „csíra”. „A mozgalom tagjai hisznek abban, hogy egy új politikai kultúrára van szükség, amelyhez minden tisztességes és változást akaró magyar ember csatlakozására számítanak”.

A fenti válaszokból ki-ki megítélheti, az MMM lelkes alapítói milyen fogadtatásra számíthatnak majd a baloldali ellenzéki köreiben,

ha a jövő év elején valóban teljes mellszélességgel színre lépnek majd. A hit – vagy mondjuk inkább úgy: a remény – egy új politikai kultúra megteremtésében persze szép dolog…

Cikkünk megírása után érkezett meg a Momentum válasza, ők a többieknél nagyobb lelkesedéssel fogadták Márki-Zay Péter kezdeményezését:

„A jövő évi önkormányzati választásokon az állampárt jelöltjeivel szemben az ország minél több pontján egy-egy rendszerváltó, hiteles jelöltnek kell állnia. Ez az új mozgalom is ezért dolgozik, tehát természetesen szövetségeseink. Ezen felül Márki-Zay Péterrel közösen álltunk ki május 1-én a Momentum demonstrációján, Hadházy Ákossal szorosan együttműködünk az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért, Bod Péter Ákossal pedig a CEU és a felsőoktatás ügyében. Magyarországnak szüksége van rájuk is.„

Tessék választani!

Somfai Peter
-
0
Tessék választani!

Isten malmai, ha lassan is, de úgy tűnik, őrölnek. Már a tavaszi országgyűlési választások előkészületei során is voltak, akik azt szorgalmazták, hogy az ellenzéki pártok egy előválasztási eljárás során válasszák ki azt az egy jelöltet, aki majd felveszi a versenyt a Fidesz jelöltjével szemben az egyéni mandátumokért. Akkor nem lett ebből semmi, az eredményt ismerjük. Újabb kormánypárti kétharmad.

Most a budapesti főpolgármesteri posztot tekinti az MSZP-Párbeszéd pártszövetség egy olyan erőpróbának, amelynek esetleges sikere némi önbizalmat adhatna az ellenzéket támogató szavazóknak, hogy

ez a mai kormány nem leválthatatlan. Ennek szellemében hirdették meg azt az előválasztási kampányt,

amelynek részleteit a párt dolgozta ki, és amelyet kedden Tóth Bertalan pártelnök és Molnár Zsolt, budapesti elnök ismertetett az újságírókkal.

Mint mondták, szeretnék mindenkiben tudatosítani, hogy ez a kezdeményezés nem valamiféle politikai taktika szülötte. Meglehetősen szélesre tárják annak a lehetőségét, hogy minden olyan jelölt megmérettethesse magát, aki nem vall szélsőséges nézeteket, nem kérdőjelezi meg a demokratikus intézményrendszert, a jogállamiságot. Az előválasztási folyamat tehát

nem kötődik kizárólag pártokhoz, mindenki előtt nyitott a részvétel lehetősége, támogassa a jelölésüket akár valamilyen civil szervezet, vagy mozgalom, és nem zárkóznak el attól sem, hogy a programjukat a nyilvánosság elé bocsássák.

Tóth Bertalan külön is aláhúzta: a választmány úgy döntött, ezek a követelmények nem kizárólag a fővárosi főpolgármester-jelölt személyére vonatkoznak, a fenti elvárásoknak a kerületek, a vidéki városok és a kisebb települések polgármesteri székeiért harcba szálló jelölteknek is meg kell felelniük, ha a pártszövetség támogatására számítanak az őszi önkormányzati választáson.

Mint a pártelnök kifejtette, ezúttal olyan személyt szeretnének a budapestiek elé állítani, akinek előzetes támogatottsága alapján remélhető, hogy méltó kihívója lehet a főváros jelenleg hivatalban lévő első emberének. Ez győzte meg végül a szocialisták választmányát arról, hogy

a párt eddigi jelöltállítási módszereitől, a pártközi tárgyalgatásoktól, a politikai alkudozástól tekintsenek el,

és tudomásul vegyék, hogy a jelenlegi körülmények között a nyitottság, az előválasztás jelenthet valós legitimitást a közös jelöltnek, akinek a kiválasztására január végén, február első napjaiban kerülhet sor.

Molnár Zsolt, amikor a főváros „visszafoglalásáról” beszélt, hangsúlyozottan egy MSZP vezette koalíciót emlegetett, de hozzátette, nem valamiféle hegemóniára gondol. Pártja csupán a kovász kíván lenni egy születő, egységes ellenzéki fellépésben, s

ebből a maga részéről nem zárná ki a Jobbikot sem.

Legalábbis a pártnak azt a szárnyát, amely igyekszik szakítani a szélsőséges fanatikusokkal. Molnár önkritikus abból a szempontból is, hogy belátja:

jelenleg a pártszövetség háza táján sem látszik olyan jelöltnek alkalmas személy, aki minden oldalról elismert kihívó lehetne Tarlóssal szemben.

És ebbe beletartozik az önkormányzati munkát kívül-belül jól ismerő szocialista Horvát Csaba és a Párbeszéd jelenleg Zuglóban hivatalban lévő polgármestere, Karácsony Gergely is. Nekik is, akár a többi párttól kiszivárgott egyéb jelölteknek, meg kell szerezniük a budapesti ellenzéki közélet előzetes támogatását.

Miről van szó? Valami olyan kísérletről, ami még eddig nem volt. A politológusok érdeklődését bizonyára a kezdeményezésnek ez az oldala kelti majd fel, az MSZP és a Párbeszéd azonban ebben inkább a győzelem esélyének megteremtését, a legjobb megoldást, minden más út járhatatlanságát látja. Még akkor is, ha talán az első kísérlet nem sikerül minden szempontból tökéletesen.

Biztosan lesznek, akik komolyan gondolják, és bizonyára lesznek, akik megpróbálják majd kijátszani, esetleg meghekkelni az eredményt.

Jóhiszeműen mégis úgy gondolják, valós versenyre hívják a jelölteket. Nem párt alapon, és nem a hagyományos közéleti logika szerint készülnek a megmérettetésre.

Az eredeti elképzelések szerint már ez év utolsó hónapjában szerettek volna pontot tenni a jelölt kiválasztására, de az egyhónapos csúszás még nem okoz késlekedést, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy a folyamatot még alaposabban előkészíthessék. Az ünnepek után, január, mind a politikában, mind a családok „magánéletében” csendesebb időszak, nagyobb figyelmet kaphat a közélet.

Mostanra sikerült pontot tenni egy nagyon fontos vita végére is. Voltak, akik úgy gondolták, a XXI. században egy ilyen előválasztást akár már le lehetne bonyolítani az internet révén is, a virtuális világban, ki lehetne zárni a választók személyes részvételének igényét a folyamatból.

Ennek azonban ma még vannak olyan „biztonsági rései”, amelyek elkerülhetetlenné teszik a választási folyamatban résztvevők személyes beazonosítását. Ha ez megtörténik, akkor már nincs akadálya az online szavazásnak sem, de

attól, hogy legalább egyszer személyesen is igazolják magukat az érdeklődők, ma még nem lehet eltekinteni.

Bizonyos adatokat fel kell venni, egy „értéknyilatkozatban” ki kell jelenteniük, hogy a demokratikus alapelvek hívei, hozzájárulnak az adatkezeléshez, és alá kell írniuk az íveket, hogy biztos legyen, az illető azonos „önmagával”. A pusztán virtuálisan lebonyolított szavazás nagy csábítást jelentene mind a hatalom, mind az informatikában jártas „szakembereknek”, hogy beavatkozzanak a folyamatba. Ugyanakkor a szervezők sem látnának tisztán, hogy a leadott szavazatok mögött valójában a budapestiek állnak-e. Ennek ellenére sikerült egy „hibrid” megoldást kidolgozni:

akik korábban személyesen regisztráltak, a későbbi szavazás idején, egy speciális honlapon, személyes kód alapján, az interneten szavazhatnak.

Ettől elsősorban azt remélik, hogy a jelenleg külföldön élő, de a két ünnep között hazalátogatók is állást foglalnak majd a jelöltekről.

A szocialista politikusok úgy gondolják, ez a rendszer kellő biztosítékot nyújt arra, hogy a kormány „hívei” tömegesen ne tudjanak közbelépni, időben fel lehessen figyelni arra, ha valahol, valakik rossz szándékkal próbálnak közbelépni. Beépítettek egy „vészgombot” is, amennyiben azt tapasztalják, hogy tömegesen próbálnak vidékiek bejelentkezni a fővárosba, vagy hamis névjegyzékeket gyártanak. Azt sem tagadják, hogy

szúrópróba szerűen kiválasztanak majd személyeket, akiket telefonon, vagy e-mailben megkérdeznek, valóban ők írták-e alá a regisztrációs ívet.

Ennél többet azonban nem tehetnek.

Az igazi biztonságot mégis az jelentené, ha a budapesti szavazásra jogosultak minél nagyobb számban jelentkeznének az előválasztásra. Molnár szerint

legalább tízezer regisztráltra számítanak, de igazán akkor volna elégedett, ha százezerhez közelítene a résztvevők száma.

Ehhez az kellene, hogy minél több párt, civil szervezet, mozgalom vállalná, hogy a szavazás idejére megnyitja a helységeit az érdeklődők előtt. Egyáltalán nem tartják fontosnak, hogy a polgároknak valamelyik párt irodájába kelljen elmenniük, ha voksolni kívánnak, ezért a város öt pontján fűtött szavazó sátrak felállítását is tervezik. A szavazási helyekről az interneten is tájékozódni lehet majd. Azt, hogy korlátozott lesz a szavazóhelyiségek száma, azzal kompenzálják majd, hogy

Egy ilyen merőben szokatlan kezdeményezés sikeréhez fontos a transzparencia biztosítása. Felkérnek olyan intézményeket, politológusokat, amelyek rendelkeznek a választások szakmai felügyeletéhez szükséges felkészültséggel, választási szakértőket és jogászokat, hogy ellenőrizzék mind az ajánlás, mind a szavazatszámlás és végül az eredményhirdetés folyamatát. Keresnek informatikusokat is, akik vállalják az online szavazás technikai felépítését.

A rajtpisztoly – képletesen – eldördült. Az előválasztás alapszabályait kidolgozta a pártszövetség, de a részletekben még szívesen fogadják a többi csatlakozó szervezet pontosító, módosító ötleteit is. Egyetlen szempont vezeti a szervezőket: legitim jelöltet állítani Tarlós István kihívójaként.

Mesterházy a Párbeszédről: Ez most ugye egy FAKE NEWS?!

FüHü
-
0
Mesterházy a Párbeszédről: Ez most ugye egy FAKE NEWS?!

Mint ismeretes, a Párbeszéd vasárnapi, budapesti tisztújító taggyűlésén újraválasztották a párt két eddigi társelnökét, Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt. A szavazás utáni tájékoztatón Karácsony beszélt a párt politikai stratégiájáról, Szabó Tímea pedig azt mondta, csak úgy tudják elképzelni a szövetségesi politikát, ha jövőre az önkormányzati választáson Karácsony Gergely lesz a zuglói polgármesterjelölt és ezt szövetségeseik helyi, regionális és országos szinten is támogatják.

Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke kemény hangú posztban mondta el véleményét Karácsony Gergelyről és a Párbeszédről.

„Ez most ugye egy félreértés? Vagy FAKE NEWS?!”- kezdi bejegyzését Mesterházy.
Tegnap Karácsony Gergely az Mszp választmányi ülésén, 48 órával ezelőtt, semmilyen feltételről nem beszélt! Sőt, egyértelműnek, evidensnek, magától értetődőnek nevezte a közös listát… (Megjegyzem én is így gondoltam.)
Ma pedig ultimátumot adtak nekünk… A zuglói polgármesteri székért cserébe van csak közös lista?!

Mesterházy felteszi a kérdést: „miért nem beszél Karácsony Gergely őszintén velünk? Lenéz minket? Ő követeli leghangosabban az előválasztást Budapesten, KIVÉVE ha a SAJÁT polgármesteri székéről van szó, mert akkor azt neki, előre garantálnunk kell… „

A volt pártelnök nehezményezi,  hogy Karácsony és a Párbeszéd utólag, a médián keresztül üzen a szocialistáknak.

Mint fogalmaz, „egy párt, amelynek nélkülünk nem lenne frakciója, támogatottsága pedig elmarad a Kétfarkú Kutya Pártétól, a Momentumétól… A DK-ról nem is beszélve.”

A volt szocialista pártelnök egy nem kevés gúnnyal zárja posztját: „Ilyen “őszinte és erős” együttműködő partnerrel a hátunk mögött a Fidesz halálra van ítélve az uniós és az önkormányzati választásokon is, az tuti…

Éljen a párbeszéd, éljen a szövetség!”

Ha már a számoknál és a százalékoknál tartunk: nem kizárt, hogy a bejegyzés csupán annak szól, hogy a „majdnem nulla százalékos pártnak” van három olyan arca, akiket ennek ellenére politikai tényezőként tart számon a közvélemény, míg az MSZP jelenlegi és (volt) vezetősége arctalan, a közvéleményre hatást gyakorolni képtelen emberekből áll. Ha leválasztanák a Párbeszédet, a jelenlegi vezetésnek nagyobb súlya lehetne.

Mi vagyunk a jók, ti meg a gonoszok?

Cserhát István
-
0
Mi vagyunk a jók, ti meg a gonoszok?

A politika világában farkastörvények uralkodnak. Ha nem definiálják a pártok önmagukat, akkor más teszi ezt meg helyettük. Amennyiben a pártok tisztában vannak azzal, hogy kik is ők és mit akarnak, azt is tudják ki van ellenük és ki van mellettük.

 

Az önmeghatározás:

A politikában alapvető fontosságú az önmeghatározás.

A politikai pártok jelzőket aggatnak egymásra és önmagukra is működésük során.

Liberális, konzervatív, zöld, keresztény, multikulturális, hazaáruló, korrupt, haladó és még végeláthatatlan lehetne sorolni a különféle példákat.

Az által, hogy meghatározzuk mik is vagyunk, milyen céljaink és eszméink vannak, következik az, hogy el is különítjük önmagunkat a minket körülvevő környezettől.

A pártok és szavazótáboruk is elkülönül egymástól. A pártok deklaráljak, hogy mely értékekkel, eszmékkel és tevékenységekkel tudnak és akarnak azonosulni. Alapító okiratokat készítenek és lefektetik az alapvető elveket és szabályokat. Ez a mozzanat meghatározó. A kezdetekben lefektetett alapok Démoklész kardjaként ott lebegnek az egyes pártok feje felett.

Azok a választók, akik az egyes pártok által vallott értékek miatt válnak támogatóvá, könnyedén csalódhatnak, elpártolhatnak a párttól, amint az megváltoztatja a bejáratott formulát és más irányokba indul el.

Erre egy ékes példa a Jobbik esete. A Jobbik megalakulásakor még a radikális jobboldal zászlóvivője volt. Ez 2014 után megváltozott. Az addigi jobboldali, nemzeti radikális párt rálépett a néppárttá válás rögös útjára.  A nacionalista eszmék és megnyilvánulások, ha nem is kerültek parkolópályára, érezhetően háttérbe szorultak. A párt több korábban vezető beosztású tagja, akik ismerten radikálisabb nézeteket vallottak, vagy kiléptek a pártból, vagy eltávolították őket.

A néppárti politikára való átállás nem zajlott és napjainkban sem zajlik zökkenőmentesen. A Jobbik korábbi kulcspolitikusai, mint Volner János, Dúró Dóra vagy Toroczkai László már elszivárogtak a pártból. Az új irányvonal megosztotta a Jobbik politikusait és szavazótáborát.

A Jobbik példájából egyértelműen látszik, hogy mekkora változásokat hozhat egy irányváltás a politikai térben.

A Jobbik múltja a radikális megnyilvánulások miatt, jelene pedig a néppárti fordulat miatt nyújt támadási felületet szavazói körében és a többi párt számára.

Hasonló a helyzet az LMP esetében is. Az LMP megalakulása óta vallja, hogy nem hajlandó teljes összefogásra a többi ellenzéki párttal, csak egyes ügyek mentén. A 2018-as országgyűlési választást megelőzően, majd az összes ellenzéki párt kérlelte az LMP-t, hogy fogjanak össze és vegyenek részt az ellenzéki koordinációban. Széll Bernadett ellen a párt etikai bizottsága vizsgálatot is folytatott, mert a párt elnökségének beleegyezése nélkül tárgyalt több ellenzéki politikussal is az összefogás kérdéséről. Ez egy igencsak érdekes és szemléltető jelenség. Amennyiben az LMP összefog más ellenzéki pártokkal is, és nagyobb részt vállal az ellenzéki koordinációban, úgy elárulja saját alapelveit, csökkenti a belé vetett bizalmat és elveszíthette volna hitelét. Amennyiben nem teszi, úgy csökken az esély egy ellenzéki győzelemre és szinte azonnal bűnbak válik a pártból. Az LMP számára ez egy olyan próbatétel volt, melyben nem hozhatott a párt számára előnyös döntést. Csak a rossz és a még rosszabb közül választhatott.  A választást követően valóban sok ellenzéki politikus úgy nyilatkozik, hogy az LMP tehet a Fidesz-KDNP 2/3-os győzelméről.

Az irányváltás tehát támadási felületet biztosít. A politikában kulcsfontosságú szerepe van annak, hogy a politikusoknak sikerül-e elnyerni a választók kegyeit vagy sem. A nagymértékű változások, az alapvető értékek változtatása, mind csökkenthetik a pártba vetett bizalmat, mert a kiszámíthatatlanság érzetét kelthetik.

Az önmeghatározásban lefektetett alapelvek korlátozzák a pártok mozgásterét,

mivel,

ha nem a lefektetett kötött pályán mozognak akkor megkockáztatják, hogy szimpatizánsaik elpártolnak tőlük.

facebook/LMP

Az önmeghatározás másik fontos funkciója, hogy megalapozza a kapcsolati viszonyokat a pártok között.

Ha egy párt például a rendszerváltó pártokkal szemben határozza meg önmagát, mint a Momentum vagy a Jobbik, ezek a pártok nem lesznek hajlandók összefogni sem az MSZP-vel, sem pedig a Fidesz-KDNP-vel, legalábbis papírforma szerint. Amennyiben ez az összefogás mégis megtörténne az adott pártot vagy pártokat erős kritikák érhetik döntésük miatt, ami negatívan érintheti a pártba vetett bizalom szintjét.

A különböző szemléleteket a pártok „jónak vagy rossznak” bélyegezik. Értékítéletet társítanak ezekhez az eszmékhez. Így, ha egy párt nem saját elvei szerint cselekszik, melyeket jónak titulál, akkor értelemszerűen rosszat cselekszik, ha szembemegy saját elveivel. Sőt, nem csupán rosszat cselekszik, de elárulja saját szavazóit is. A pártok tisztában vannak ezzel, ezért is van az, hogy nagyon megfontolják kivel fognak össze.

A 2018-as országgyűlési választásnál is, az ellenzéki összefogás és koordináció egyik legnagyobb gátja (de nem az egyetlen) a pártok szemléletmódbeli összeférhetetlenségéből adódott.

Az ellenzéki pártok akár összefognak akár nem, könnyű kérdőre vonni őket döntésük miatt.

 

Egy feloldhatatlan ellentét:

Ahogyan azt láthatjuk a politikában az önmeghatározás elengedhetetlen. Az önmeghatározás legegyszerűbb és leghatékonyabb módja, ha a pártok ellentétekben gondolkodnak. Az értékek ellentétpárokban történő tálalása leegyszerűsíti a választók számára, hogy eldöntsék mi a jó és a rossz.

Nézzünk meg egy tradicionális, egyben aktuális ellentétet kicsit közelebbről. Ez az ellentét nagyban meghatározza az aktuális hazai, politikai viszonyokat.

 A liberalizmus vs. autokratizmus.

A liberalizmus sokáig a magyar politikai élet és döntéshozatal vezérelve volt.

A rendszerváltást követően mind a politikai teret, mind pedig a gazdasági irányvonalat meghatározó ideológia volt.

A liberalizmus az öngondoskodást, az önálló boldogulást vallja, és feltételezi, hogy az emberek képesek arra, hogy megálljanak a saját lábukon, felelős döntéseket hozzanak. A liberalizmus a jogi egyenlőség megteremtésének kulcsa. A jogi egyenlőség pedig a demokrácia alapja. A népakarat széleskörű kifejeződése nélkül a demokrácia csupán álomkép lenne, semmi több. A legtöbb törvény és jogszabály is ezen egyenlőség mentén tölti be funkcióját.

Adódik a kérdés, hogy akkor mi is a liberalizmus ellenpólusa, ellentéte?

A válasz becsapós.

A közvélekedésben gyakran elhangzik, hogy a liberalizmus ellentéte a konzervativizmus. De ez az állítás nem teljesen állja meg a helyét. A konzervativizmus annyiban valóban ellentétpárja a liberalizmusnak, hogy az egyik tradicionálisan hagyományőrző a másik pedig inkább haladó, és a hagyományoknak kisebb szerepe van a döntéshozatalban.

A liberalizmus elsősorban a szabadság eszméje, úgy annak ellentéte a szabadság korlátozása lenne.

Az eszme, mely ezt a korlátozást hivatott megtestesíteni, az autokratizmus.

A liberalizmus és a demokrácia fogalma összefonódtak. A szabadság és egyenlőség biztosítása miatt, de ettől még a fogalmak nem cserélhetők fel egymással, mert a liberalizmus csupán egy fontos eleme a demokráciának, nem pedig maga a demokrácia.

Amennyiben a demokrácia a sokak uralma úgy az autokrácia a kevesek uralma.

Ez egyszerűen annyit jelent, hogy az élet legtöbb területén nem az egyéni döntések kerülnek a középpontba, hiszen a kevesek (intelligens, és tájékozott politikai vezetők) jobban tudják, hogy mi kell a többségnek, mint a többség maga.

Ez a felfogás abból indul ki, hogy a legtöbb egyén nem képes felelős döntéseket hozni.

Az autokráciákban az állam éppen ezen okból kifolyólag igyekszik minél több jogosítványt magához vonni.


Sok dimenzió helyett csak kettő:

Ez az ellentét napjainkban különösen fontos. Ennek oka, hogy a liberalizmus fogalma a közbeszédben eltorzult, elkorcsosult.

Az ideológiák valódi jelentését feláldozzák az egyszerű és közérthető politikai kommunikáció oltárán.

A Fidesz-KDNP tudatosan társított negatív értékítéletet a liberális jelzőhöz. Ahogyan az ellenzéki pártok társítanak negatív értékítéletet a konzervativizmus eszméjéhez vagy a kormány minden tevékenységéhez.

Ennek következtében a liberális jelző használata, korántsem annyira konzisztens, leíró és magyarázó, mint pár évtizeddel ezelőtt

Sok olyan tevékenységet és politikai pártot nevezünk liberálisnak, amik lehet, hogy köszönőviszonyban sincsenek a liberalizmus valódi céljaival és feladataival. A kormánypárti média az ellenzéket nevezte már kommunistának, liberálisnak és ami a legújabb, az a haladó elnevezés.

A haladó, mint jelző a konzervativizmus ellentétpárja. Egyre nagyobb gyakorisággal találkozunk ezzel az elnevezéssel. Elég, néhány az ellenzékről szóló cikket elolvasni az Origo-n vagy a Pestisrácok.hu oldalán.

Azzal, hogy a kormányoldali média haladónak (liberálisnak) titulál civil szervezeteket, pártokat, véleményformálókat, megerősíti a választókban saját önmeghatározását. Azt, hogy a kormány konzervatív, aki meg nem az, az liberális vagy haladó.

De ugyanez a helyzet a „másik oldalon” is.

Mindent, amit a Fidesz-KDNP csinál, legyen az a politikusok magánéleti kérdése, egy törvény megalkotása és elfogadása, vagy akár egy gyűrött nadrág a miniszterelnökön, minden kritika, utálat és ellenszenv tárgyát képezi.

A legtöbb döntést, és a politikai tér keretein belüli történést, a kritikus sajtó és az ellenzéki pártok úgy élik meg, mintha a diktatúra kiépítéséhez vezető kikövezett, de göröngyösnek nem nevezhető út egyik állomására érkeznénk meg.

Ez a hozzáállás csak megalapozza a további viszálykodást.

Hiszen aki kormánypárti, arról javarészt lepattannak ezek a hírek, vagy el sem jut hozzájuk. Aki pedig a kormány ellen határozza meg önmagát annak ezek a hírek megszokottak és egy bizonyos idő eltelte után semmitmondóvá válnak. (korábbi cikkünk erről)

Mintha két kisgyerek veszekedne a homokozóban és homokkal dobálnák egymást, közben pedig oda-vissza kiabálnak az őket körülvevő gyerekeknek, hogy nekem van igazam és te hazudsz.

A politikai pártokat, civil szervezeteket ma sok esetben azért nevezi a közbeszéd liberálisnak, mert a kormánnyal szemben határozzák meg önmagukat. Ez a vélekedés pedig nagyon messze áll az igazságtól.

Ebből most következne az, hogy aki liberálisnak vallja magát és a kormány ellen van, az valóban liberális? Egyáltalán nem. Ahogyan az sem feltétlenül konzervatív, aki a kormányt pártolja.

Ez a játék a tartalommal, célokkal és megnevezéssel, káros lehet, nem csupán az egyszerű állampolgárokra nézve, de a politikusok hitelét is rontja az állampolgárok szemében.

Ezek az ideológiák nem önmagukban jók vagy rosszak, szépek vagy csúnyák, etikusak vagy etikátlanok. Megítélésük attól függ, hogy ki és milyen értékítéletet társít ezekhez a fogalmakhoz.

Tehát a valóság közel sem annyira egyértelmű.

A világ nem csupán fekete és fehér, csak ha mi annak akarjuk látni vagy más ezt akarja elhitetni velünk.

1...101112...5011. oldal a 50-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség