Változatlanul bízik a közös fellépésben, a közös listában, és miniszterelnök-jelöltben, ez derül ki abból az interjúból, amelyet Molnár Zsolt szocialista képviselő, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke adott a Független Hírügynökségnek. A politikus kifejtette, hogy bár valóban látható olyan törekvés a Demokratikus Koalíció részéről, hogy leváljon erről a közös akaratról, de hisz abban: Gyurcsány Ferenc pontosan érzi a felelősségét, és tudja, együttműködés nélkül nincs esély a kormányváltásra. A miniszterelnökségre továbbra is Balázs Péter a jelöltjük, de még hivatalos lépés ebben a kérdésben nem történt, de rövidesen történnie kell. A Jobbikkal, az bármennyire is híve a Orbánék leváltásában, nem lehetséges a közösködés, oly távol állnak a az elvi szempontjaik, hogy ezek ezt teljesen kizárják. Molnár Zsolt szerint a Fidesz hatalmi gőgje, amelyet a múlt vasárnapi kongresszusuk is tükrözött, katalizátorként kell hasson a baloldal pártjaira, és arra, hogy végre felmutasson a választóknak egy valós alternatívát.
Egyre-másra jelennek a közvélemény-kutatások, különböző, ki tudja hova sorolható intézetektől, különböző eredményekkel, egyben azonban egység mutatkozik: finoman szólva nem mutatnak hízelgő adatokat a szocialistákra nézve. És, ha nem is akarjuk ezeket elfogadni, előbb-utóbb önbeteljesítő jóslattá válnak, nem?
Egy korábbi szocialista vezetőt tudom idézni: nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni.
Persze látom én, hogy megindult már kora nyáron egy veszélyes tendencia, de azért radikális zuhanásról nem beszélhetünk. Nagy a szórás az intézetek mérései között, némelyik némelyiknél sejthető is, kinek az érdekében „kutathatnak”. Mi a valóban régóta bizonyítottan független intézetek, a Závecz Research és a Publicus kutatásait tekintjük mérvadónak, ők hosszú távon hitelesnek bizonyultak. Az Iránytűtől, vagy a Nézőponttól nagyon szélsőséges eredmények szoktak előkerülni, ezzel együtt tagadhatatlan, hogy az MSZP nem emelkedő, hanem csökkenő pályán mozog. Az viszont fontos, hogy nem más párthoz mennek a szavazók, inkább elbizonytalanodnak. Ez pedig valahol érthető: azt látják, hogy a baloldal helyzete rendezetlen, nincs miniszterelnök-jelölt, és legtöbbször vitákról hallani. Bízom benne, hogy ez a kérdés még az idén megoldódhat, és ez lendületet adhat az MSZP-nek és a többi stagnáló baloldali pártnak.
Van, ahol ezt másként értékelik. Most például egy új jelenséggel kell szembenéznie a szocialistáknak: az, aki korábban partner volt, mostanra mintha épp az ő rovásukra akarna erősödni. A Demokratikus Koalíció törekvéseit látják sokan úgy, hogy a gyengülő MSZP-től elszívja a választókat és önálló listával vágjon neki 2018-nak…
Én biztos vagyok abban, hogy Gyurcsány Ferenc, illetve a Demokratikus Koalíció is le akarja váltani az Orbán-kormányt. Azt értem, hogy a DK elnöke saját pártját akarja erősebbé tenni, de ennek van egy határa, mégpedig az, hogy ne veszélyeztesse a kormányváltást. Sajnos hosszú hónapokat veszítettünk a DK-val és a többi párttal folytatott veszekedésekkel, vitákkal, azonban a felelősség a Demokratikus Koalíción épp úgy rajta van, mint az MSZP-n, mégpedig annak a felelőssége, hogy megadjuk a változás esélyét a választók többségének. Ehhez pedig
közös indulás és közös lista kell, ez jelent valódi esélyt.
Szerintem a DK részéről most inkább taktikázás zajlik, és valójában nem hoztak még végleges döntést. Mert amennyiben maradnak a külön listák, külön miniszterelnök-jelöltek, akkor jelentősen csökken a változás esélye, ezért pedig mindenkit felelősség terhel.
Csakhogy a politikai taktika, öt hónappal a választások előtt, és azokkal az előzményekkel, amelyeknek tanúi lehettünk, csak tovább gyengítik a baloldalt, és csúsztatják tovább azon a lefelé vezető spirálon, amelyen most rajta van. Mert lehet, hogy a DK emelkedni fog, de a baloldali halmaz nem.
Ezért fogalmaztam úgy korábban többször, hogy egy közös miniszterelnök-jelölt visszaadhatja a hitet. Ha a változást akaróknak meg tudjuk mutatni, hogy van egy erős, közösen vállalt kihívó, aki képes új pályára állítani az országot, aki képes kihívni és legyőzni a mai autokráciát, akkor nagyon gyorsan átalakulhat a politikai térkép.
Ez már nem Balázs Péter?
Balázs Péter múltjánál, szakmai tudásánál fogva egyértelműen alkalmas a feladatra. Az a kérdés, hogy színre lép-e, milyen formában. Biztos vagyok benne, hogy a változást akaró magyarok közös megjelenítője tudna lenni, akit jó szívvel támogatna az MSZP is, valamint más változást akaró ellenzéki pártok és civilek közösségei is.
És van valaki más is a jelöltek között?
Én nem tudok ilyesmiről. Balázs Péter neve van előttünk, azonban még nála is várat magára az a lépés, ami a jelöltségét egyértelműen elindíthatja. Személyétől függetlenül az egyetlen győzelmi stratégia a mai választási rendszerben és politikai környezetben a közös miniszterelnök-jelölt és az őt támogató közös lista.
Az ön által is vázolt hithez biztosan szükség van arra is, hogy Magyarország megtudja, miért akar az MSZP választást nyerni, megismerjük a választási indulás üzeneteit is. Vannak ilyenek?
Természetesen vannak, de amíg a kihívó személye és az együttműködés formája nem alakul ki, szinte lehetetlen bemutatni ezeket a gondolatokat. Képviselőtársaimmal együtt általában azt tapasztalják, hogy a sajtó oldaláról is nagyon sokszor összefogásról, különféle pártok, politikusok egymáshoz való viszonyáról kérdeznek minket, függetlenül attól, miről is beszélünk épp. Pedig az egészségügy, az oktatás, a szociálpolitika, vagy a biztonságpolitika területén konkrét, azonnal megvalósítható elképzeléseink vannak, de amíg ezek a viták dominálják a baloldal történetét, sajnálatosan minden erről szól.
Ön folyamatosan beszél a közös listáról, miközben eddig legfeljebb a koordinált indulás tűnt közös gondolatnak, bár az sem mindenki részéről. Hogyan lesz ebből közös lista?
Két út lehetséges. Az egyik, ha az egyéni jelöltekben – azaz ön által említett koordinált indulásban – sikerül megegyezni. Ennek a második lépcsőfoka lehet egy közös lista is, most pedig ezen a döcögősebb úton haladunk. A másik opció, hogy egy közös miniszterelnök-jelölt mellett állnak ki az ellenzéki pártok, közös listát alkotva. Véleményem szerint ez a legreálisabb forgatókönyv a kormányváltáshoz.
A következő hetek fogják eldönteni, hogy melyik megoldás valósulhat meg – a lényeg, hogy közös megoldást találjunk.
Ha már közös: a Jobbiktól érkezett jelzés, hogy bármi áron érdekeltek abban, hogy Orbán Viktort eltávolítsák a hatalomból? Elképzelhető végül egy ilyen összefogás is?
Nem. Bár azt gondolom, hogy a Jobbik is le akarja váltani Orbán rendszerét, a mi nézeteink semmilyen módon nem egyeztethetők össze az övékével. Ráadásul, ne felejtsük el, hogy bár ma néppártnak nevezik magukat, azért sorozatban vannak olyan múltbeli tisztázatlan kérdéseik, amelyeken nem lehet túllépni. A teljesség igénye nélkül a Magyar Gárdához, a Betyársereghez való viszony, vagy a magyar állampolgárok listázása. Mellesleg a baloldalon az elvi elfogadhatatlanságon túl taktikailag is értelmetlen lépés lenne a közösségvállalás: lehetnek olyan szavazók, akik az együttműködés hatására ott ragadnának a Jobbiknál. Ha kimondanánk a közös indulás lehetőségét, azzal legitimálnánk a Jobbikot, ami pedig elfogadhatatlan.
Ha már a Jobbikról beszélünk: sajátos korképet festett a Fidesz vasárnapi kongresszusa. Túl a helyenként rasszista beszédeken, a kádári retorikán, szinte minden felszólalónál érzékelhető volt a baloldal lenézése, megvetése, lekicsinylése, még az is, hogy emberszámba sem vehetők. Nem vált ki ellenérzéseket ez az attitűd a baloldalból, nem kiáltanak fel egységesen, hogy ezt már nem tűrhetjük?
Az a cinizmus és hatalmi gőg, ami áradt ebből a kongresszusból, a felszólalóból, a miniszterelnök beszédéből, az katalizátorként hathat a baloldalon, hogy vegye már észre mindenki, hogyan beszélnek választók millióiról, az országról és az ellenzékről. Előre győztest hirdetnek, „ellenzékváltásról” beszélnek. Ha a baloldal nem lép fel egységesen, valódi ellensúlyként, abból újabb négy év Fidesz-kormányzás lehet, az pedig beláthatatlan következményekkel járna Magyarország jövőjére. Már most is jól képzett magyar emberek tíz. és százezrei mentek el az országból, egy újabb Fidesz-győzelem esetén még többen hagyhatják itt az országot.
A Fidesz szinte minden héten produkál egy olyan ügyet, amibe sok helyen bele is bukna, itt azonban az összeset, ahogy mondani szokták, lábon kihordja. Miért nem üti át a nyilvánosság ingerküszöbét mindez?
Az elmúlt években nagyon magasra került az ingerküszöb. Láthatóan a társadalom beletörődött és beletört a Fidesz korrupcióra épülő modelljébe, így aztán csak csendesen elkönyvelik az azeri ügyet, a kötvénybizniszt, a vízum-ügyeket, a trafik-mutyit, és még sorolhatnánk sokáig. Ezeknek az eseteknek a felszínre hozása önmagukban kevesek a kormányváltáshoz. Valós alternatíva, konkrét kormányzati jövőkép kell, ami alapján megérti az ország, a változást akarók többsége, hogy miképp lesz szebb, jobb, élhetőbb ez az ország. A többség kiszámítható, nyugodt mindennapokat szeretne, politikai beavatkozás nélkül.
De mit lehet válaszolni a Fidesz menekült-ellenes, Soros-ellenes kampányára? Merthogy a számok azt mutatják, ezek az akciók nagyon is hatnak az emberekre, ma már a lakosság fele tart a „migránsoktól”, miközben sokan még csak nem is láttak menekültet. A kormányzó párt láthatóan erre épít mindent, és teheti, mert az ellenzék tehetetlennek tűnik…
Az alapvető probléma az, hogy a létező európai biztonsági problémákat tálalja rettenetesen eltorzítva a kormánypárti sajtó. Valós problémákról van szó, a Fidesz propaganda-gépezete azonban a tényeket szelektíven kiválogatva, eltorzítva, felnagyítva zúdítja rá az egész társadalomra a rémképeit.
Nem meglepő, hogy az országnak azon részein, ahol még sosem járt menekült, ott a legerősebb a félelem a bevándorlástól és a terrorizmustól.
Erre a propagandára sokan vevők itthon és Európában is, nem ismerik a tényeket, összefüggéseket, csak simán a félelem mozgatja őket.
Lehetséges, hogy az ellenzék is követett el hibákat, de a Fidesz mindenre kiterjedő cinikus hazugsággépezete nem mérhető ezzel egy lapon. Orbán kihasználja a magyarok ismerethiányát és bizonytalanságát. Jól érzékelhetően a figyelemelterelésre használja a propagandaeszközeit, mivel addig is, amíg a terrorizmusról, kerítésről, a magyar emberek megvédéséről beszél, addig sem kell megmagyaráznia, hogy miért verték szét az egészségügyet, az oktatást, vagy megmagyarázni azt, hogy miért vannak olyan letelepedési kötvények, amelyek anyagi kárt okoznak az országnak és nemzetbiztonsági kockázat gyanúját felvető embereknek jelentenek belépőt az EU-ba.
De a kérdésem változatlan: mi ezzel szemben a megoldás?
Először is az evidenciákkal nem kell vitatkozni, ilyen a schengeni határ védelme, vagy a terrorizmus elleni fellépés szükségessége. Világosan kell beszélni a tényekről, be kell mutatni a tényeket és azon kell dolgozni, hogy Magyarországon ne a félelem kultúrája uralkodjon. Ezzel együtt megértőnek kell lenni az emberek mindennapi félelmeivel, akkor is, ha azok mesterséges, felszított félelmek, mert attól még léteznek. Ezért fogalmazott úgy Hiller István, hogy nem kérdőjelezzük meg a kerítés fennállását, de világossá tesszük, hogy a menekültek helyzetét valójában közös európai megoldások, a kontinens együttműködése képes megoldani, és közben feltesszük a kérdést: a kerítés valójában mennyibe került, és helyes-e, hogy a kormánypártok már-már az ország szimbólumának tekintik.
Visszatérve a baloldali együttműködésre. Van-e a fejében valamilyen határidő? Sokat már nem lehet tologatni, hiszen van egy végső időpont, április 8.-a…
A kormányváltást nyilvánvalóan a választás napján kínálkozik esély, ez valószínűleg április 8-án lesz. De addig van egy fontosabb határkő: két hónappal korábban, február 8-án megkezdődik a jelöltállítás. Ez tehát a politikai racionalitás számára rendelkezésre álló idő, eddig kell megteremtenie a baloldalnak a változás közös esélyét.
E hét végén a Közös Ország Mozgalom szervezésében választási nagygyűlésen vesznek részt, az LMP és a Momentum kivételével minden demokratikus ellenzéki párt. Várható-e ettől az eseménytől valamilyen áttörés?
Minden olyan rendezvény, amely közelebb hozza egymáshoz az ellenzéket, fontos lépést jelent. Október 23-án is közös megmozdulás zajlott, főként Budapesten, decemberben pedig Solymáron lesz időközi önkormányzati választás, ahol a demokratikus ellenzék egységesen egy jelöltet támogat. Ezek világos üzenetek, így vélhetően a hét végi rendezvény is az lesz. Ezzel együtt
ha a demokratikus ellenzéki pártok vezetőiben nem alakul ki az a belátás, hogy a változást akarók többségének közösen kell esélyt adniuk, akkor ezek a rendezvények sem vezethetnek eredményre.
A közös fellépés ehhez közelebb vihet: a választók számára biztatást adhat, hogy az ellenzék pártjai, jelöltjei ott állnak egymás mellett, a választók hite pedig visszahathat a pártokra, hogy ezt kell tenniük, ezt várja tőlünk az ország.
Aztán, a majd harminc perc végén képtelen voltam eldönteni, mit is láttam valójában. Arra jutottam, nem lehet különválasztani a két szempontot, merthogy valójában egyiknek sem felelt meg. Nem volt műsor és nem volt vita. Valószínűleg nem is lehetett.
