Kezdőlap Címkék Minimum adó

Címke: minimum adó

Nem lesz semmi a globális minimum adóból?

2024-re halasztják a globális minimum adó bevezetését. Yellen amerikai pénzügyminiszter ötletét az OECD dolgozta ki. Eszerint a multik 15%-os minimum adót fizetnének. Eddig a multik ott adóztak, ahol a legkisebb volt az adókulcs.

„Nehéz tárgyalások folytak” – mondta az OECD főtitkára Davosban a világgazdasági fórumon, ahol bejelentette: 2023-ban nem vezetik be a globális minimum adót – ahogy tervezték. Erre legkorábban 2024-ben kerülhet sor. Mathias Corman főtitkár hangsúlyozta, hogy ennek ellenére optimista: bevezetik majd a globális minimum adót, és a multik ott adóznak majd, ahol a forgalmuk a profitot termeli.

Mások Davosban úgy nyilatkoztak, hogy a globális minimum adóból lehet, hogy nem lesz semmi.

„A globális adó egyezmény jól hangzik, de igen nehezen megvalósítható”

– mondta erről a Guardian tudósítójának a Carlyle csoport társelnöke , David Rubenstein dollár milliárdos befektető.

Az OECD főtitkár által történelminek nevezett globális adó egyezmény két részből áll. Az első azt szabályozza, hogy a multik ott adózzanak, ahol a profitot termelik ne pedig valamilyen adóparadicsomban. A második rész pedig 15%-os globális minimum adó kivetését jelenti a globálisan működő óriás cégekre.

Ellenállás

Az Egyesült Államokban a republikánusok ellenzik a globális adózást. Jelenleg a washingtoni szenátusban a demokratáknak minimális többségük van, de ezt elveszíthetik a novemberi választásokon. Akkor pedig a szenátus blokkolhatja a globális minimum adót.

Corman OECD főtitkár azzal érvelt Davosban a globális minimum adó mellett, hogy a multik ezzel még mindíg jobban járnának mint hogyha az érintett országok a maguk hatáskörében kezdenék el adóztatni őket.

A lengyel kormány is megpróbálja fúrni a globális minimum adót. Yellen amerikai pénzügyminiszter utalt arra, hogy ez a vita nem a globális minimum adóról szól hanem Brüsszel és Varsó viszonyáról. A lengyel kormány ilyen módon akar hozzájutni azokhoz az eurómilliárdokhoz, melyeket az Európai Unió visszatart a jogállami viták miatt. Bruno LeMaire francia pénzügyminiszter optimistán nyilatkozott: szerinte a probléma megoldódik még a francia elnökség idején vagyis az első félévben.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!