Kezdőlap Címkék Mike Milley

Címke: Mike Milley

Diplomáciai megoldás kell Ukrajnában, mert a katonai győzelem nem realitás

Mike Milley amerikai vezérkari főnökhöz hasonlóan ezt hangsúlyozta Szenes Zoltán tábornok, aki egykor a magyar vezérkar főnöke volt, most pedig a nemzetvédelmi egyetemen tanít.

Csakis akkor lehet tűzszünet, ha mind a két fél belátja: a katonai győzelem elérhetetlen, mert az oroszok mennyiségi fölényét ellensúlyozza az ukrán hadsereg nyugati technológiája. Az orosz hadsereg létszáma immár másfél millió főre duzzadt. Jelentős részüket Belaruszban képezik ki.

Ezért amikor Putyin meglátogatott egy kiképző központot, épp nem volt ott egyetlen újonc sem. Ezért kadétokat öltöztettek be, hogy legyen kit és mit megmutatni a népnek a televízióban.

Az ukrán hadseregnek létszám gondjai vannak annak ellenére, hogy folyamatosan képezik ki őket a NATO államokban. Folyamatosan érkeznek a nyugati fegyverek Ukrajnába, de a realitás messze elmarad az ígéretektől.

Mindössze 40-45 tank érkezik majd Németországból – tanke sehr – és az Egyesült Államokból az első félév során. Ez pedig édeskevés egy komoly hadművelethez. Most mind a két fél erőt gyűjt, hogy tavasszal offenzívát indíthasson a másik ellen. Döntő győzelemre kevés az esély – hangsúlyozta Szenes Zoltán vezérezredes. Korábban Mike Milley vezérkari főnök úgy nyilatkozott, hogy az oroszok az egy évvel ezelőtt megkezdett háború egyetlen célját sem érték el, stratégiai szempontból tehát veszítettek.

Oroszország lényegében hadiállapotban van. A gazdaságot átállítják a hadsereg kiszolgálására. Jelenleg ugyanis egymillió felszerelés hiányzik valószínűleg ellopták. Leváltották a hadtáp főnököt éppúgy mint a hadiipar felelős vezetőjét. Putyin Medvegyevet nevezte ki a hadiipar fő menedzserének. A cél az, hogy szuverén legyen az orosz hadiipar vagyis pótolni kell az import chipeket és más alkatrészeket. Ez legalább egy évig eltarthat.

A lőszer hiány mindkét félnél általános. A NATO egyáltalán nem készült fel elhúzódó háborúra, talán majd a Biden adminisztráció utolsó évében javulhat az ellátás.

Ha Rheinmetall magyarországi lőszer gyára Ukrajnába akar lőszert szállítani, akkor a magyar kormány megvétózhatja-e azt?

Nem – válaszolta Szenes tábornok – mert mindg a gyártó cég dönt az eladásról. A Rheinmetall magyarországi cégei vegyesvállalatok, de a magyar államnak csak kisebbségi részesedése van. Ezért a németek vannak döntési pozícióban. Várpalotán a Rheinmetall lőszer gyára 2025-től kezdi meg a termelést.

Magyar haderőreform orosz módra

2008-ban az orosz hadsereg leszerepelt a Grúzia elleni háborúban. Bár győztek, de kiderültek a gyengeségeik például az alkoholizmus és a fegyelmezetlenség. Putyin ezért új hadügyminisztert hozott, aki menedzser volt, nem katona. Szergyukov, az új hadügyminiszter abban látta a fő problémát, hogy túlságosan sok a főtiszt és túl kevés az altiszt.

Megtizedelte a tisztikart, hogy legyen elég pénz az altisztek kinevelésére. A tizedelés sikerült, a kinevelés nem:

a továbbszolgáló katonák a magán hadseregeket erősítették, ahol jó volt a fizetés és alkoholizmusért nem járt fenyítés. Aztán megalakult a Wagner hadsereg Ukrajnában: a háború előtt 5000-en voltak, ma már 45-50 ezren! Ők csak Putyintól fogadtak el parancsot. Ezért is nevezte ki Geraszimov vezérezredest, az orosz vezérkar főnökét az ukrajnai háború fővezérének Putyin.

Az orosz hadsereg problémája továbbra is a fegyelmezetlenség: például többszáz orosz harckocsi jutott az ukránok kezére miután a személyzet egyszerűen elsétált holott a szabályzat előírja ilyenkor a tankok felrobbantását.

Magyarországon az új hadügyminiszter arra döbbent rá, hogy a tárca évente több mint 20 milliárd forintot fizet ki olyan hatvan év fölötti tiszteknek, akik már nem akarnak továbbszolgálni, de nem mehetnek nyugdíjba csak 65 éves korukban. Ezért a nagy tisztogatás: a 45 év fölötti tisztek jórészének mennie kell. A hadügyminiszter már az első parancsnoki értekezleten 12 ilyen parancsot adott át a kissé meglepett főtiszteknek. Az eredmény: a magyar hadsereg csaknem működésképtelenné vált miközben háborús időket élünk. A hivatalos deklarációk és a valóság óriási távolságban vannak egymástól. Csak egyetlen példa: Magyarország egy dandárt ígért a NATO-nak még a belépés előtt 1998- ban. A kritériumokat azóta sem sikerült teljesíteni. Az új határidő 2028, de már 2032-ről is beszélnek” – hangsúlyozta Szenes Zoltán vezérezredes, egykori vezérkari főnök, aki a Pénzügykutató Intézetben tartott előadást az ukrajnai háborúról.

Peril: Trump őrült vagy a vezérkari főnöke volt áruló?

Először volt „Fear”, akkor ez volt a „ Rage ”, most ez a „Peril”. Nem véletlenül ez a címe annak a nagyon várt harmadik könyvnek, amely Trump elnökről szól Bob Woodward legendás újságírótól, ezúttal Robert Costa társszerzővel, a Washington Post riporterének tolléból. Merthogy peril annyit jelent: „Veszély”.

Mike Milley tábornok, aki januárban erősen aggódott Trump beszámíthatóságát illetően felhívta Li generálist, a kínai vörös hadsereg vezérkari főnökét, és figyelmeztette, hogy Donald Trump háborút fontolgat Peking megrendszabályozására.

A figyelmzetetés miatt Trump hazaárulással vádolta meg az USA fegyveres erőinek vezérkari főnökét. Joe Biden nyomban közölte: ő teljes mértékben megbízik Mike Milley tábornokban. Mindez egy hamarosan megjelenő könyvből derült ki, melynek előzetese a CNN portálon jelent meg. A „Peril” megjelenését szeptember 21 -én tervezik, és alaposan megvizsgálja a 2020 novemberi választásokat, a január 6 -i felkelést és Biden elnök beiktatását övező viharos időt. A kizárólag a CNN által megszerzett részletek szerint a könyvből kiderül, hogy az átmeneti időszak „sokkal több volt, mint egy belpolitikai válság” és „az egyik legveszélyesebb időszak az amerikai történelemben”. Woodward és Costa „soha nem látott anyagokat szerzett titkos parancsokból, bizalmas hívások átiratait, naplókat, e-maileket, megbeszélések jegyzőkönyveit és egyéb személyes és kormányzati nyilvántartásokat.”

Trumpot elnöksége végnapjaiban elzárták az atomfegyvertől.

Woodward bombázó tudósításáról ismert, 2020-ban megjelent „Rage” című könyvében robbanásveszélyes részletekből kiderült, hogy Trump megértette, mennyire fertőző és halálos volt a Covid-19 vírus már jóval azelőtt, hogy az amerikai emberekben ezt tudatosították volna.

Az USA fegyveres erőinek vezérkari főnöke szigorúan titkos művelettel akadályozta meg, hogy a választási vereség után leírhatatlan idegállapotba kerülő Trump esetleg végzetes katonai akciót indítson – írja Peril – Veszély – című frissen megjelent könyvében Bob Woodward és szerzőtársa, Robert Costa.

Két nappal a washingtoni Capitolium ostroma után Mike Milley tábornok, az amerikai fegyveres erők vezérkari főnöke úgy érezte, hogy eljött a cselekvés órája. Trump híveinek viselkedése, és az elnök reakciói arról győzték meg a tábornokot, hogy mindenképp meg kell akadályoznia  egy esetleges katonai akció megindítását.

Az elnök megőrült? Mike Milley tábornok ettől tartott, mert Donald Trump vég nélkül a választási csalásról adott elő összesküvés elméleteket miközben üvöltözött legközelebbi tanácsadóival is, akik figyelmeztették rá: fantázia világban él!

„Soha nem lehet tudni, hogy az elnöknél mikor szakad el a cérna”

 

– mondogatta munkatársainak 2020 januárjában amikor Donald Trumpon kívül már mindenki tisztában volt azzal, hogy hamarosan Joe Biden költözik be a Fehér Házba.

Mit tett a vezérkari főnök két nappal azután, hogy Trump feldühödött hívei megrohamozták a Capitoliumot Washingtonban?

Ne fogadják el az elnök közvetlen parancsát!

A központi katonai parancsnokság tisztjeit arra utasította Mike Milley vezérkari főnök, hogy csakis akkor teljesítsenek felsőbb parancsot katonai akció indítására, ha ő is jelen van. Miután kiadta a parancsot minden jelenlevő magasrangú tiszthez odalépett, és mélyen a szemébe nézve megkérdezte tőle: megértette-e a parancsot? A vezérkari főnök csak akkor nyugodott meg amikor minden jelenlevő tiszt igennel válaszolt. Milley tábornok ezt olyannak tekintette mintha a tisztek esküt tettek volna – írja Bob Woodward és Robert Costa a Peril című könyvben.

Katonai akció?

200 beszélgetést folytatott a veterán újságíró páros Trump környezetével, és a kép elég vérfagyasztó ami az elnök utolsó napjait illeti a Fehér Házban. Bob Woodward a Watergate ügy leleplezésével szerzett világhírt hiszen ebbe bukott bele Nixon elnök. Ez a harmadik könyve Donald Trumpról, de a leglesújtóbb. Kiderül belőle, hogy Milley vezérkari főnök nem alaptalanul gyanakodott az Egyesült Államok elnökére. Röviddel azután, hogy kiderült: Trump elveszítette a választásokat, a vezérkari főnök hírt kapott egy feljegyzésről, amely elrendelte az összes amerikai csapatok kivonását Afganisztánból január 15-ig! Ezt a feljegyzést Trump két hűséges híve készítette el anélkül, hogy megkérdezte volna a katonákat!

Milley tábornok és más katonai vezetők elsősorban attól tartottak, hogy Trump megpróbálja elterelni a közvélemény figyelmét egy katonai akcióval. Ily módon akart a Fehér Házban maradni a rendkívüli nemzetbiztonsági helyzetre hivatkozva.

A CIA akkori főnöke szerint felmerült egy Irán elleni katonai támadás terve is.

A vezérkari főnök úgy érezte, hogy a Capitolium ostroma után a hadsereg nem bízhat Trumpban, és ezért neki mint a legfontosabb döntéshozó pozícióban levő tisztnek kell megtennie azt, ami korábban elképzelhetetlen volt: elővigyázatossági intézkedéseket kellett hozni az Egyesült Államok elnöke ellen!

A demokraták nevében Pelosi asszony, a képviselőház elnöke figyelmeztette a közelségére Milley tábornokot: „tudja, hogy Trump őrült, már régen az?!” A könyv tanúsága szerint erre a vezérkari főnök katonásan így válaszolt: „Asszonyom mindebben teljesen egyetértek Önnel!”

Ez a telefon adta meg a végső lökést a vezérkari főnöknek, aki ezután elzárta Trumpot az atomfegyvertől, és lehetetlenné tette katonai akció indítását Trump fehérházi végnapjaiban.

Mike Milley tábornoknak egyetlen célja volt: biztosítani a hatalom szabályos átadását a választásokon győztes Joe Bidennek. Ezt mondta Mike Pompeo akkori külügyminiszternek a könyv tanúsága szerint:

„Négymotoros repülőgépünk van, ebből három leállt. Nem működik a leszálló rendszerünk, de mi mégiscsak biztonságosan landolni fogunk!”

Sikerült.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK