Címke: menekültek

Az utolsó decemberi parlamenti üléseken – szokás szerint – rengeteg törvényjavaslatról és határozati javaslatról szavaztak a képviselők. A parlament nálunk egyértelműen a kormányé, míg demokratikus rendszerekben a parlament valamennyi, ott képviselt párté, melyek közül többnyire a kormánytöbbség határozza meg, hogy milyen döntések születnek, viszont az ellenzéknek is van joga, hogy beszéljen, vizsgálódjon, és egyes, a parlamenti játékszabályokra, a politikai rendszer működési kereteire vonatkozó szabályoknál a döntéseknek is részese legyen.

Ezek a jogok nálunk fölöttébb korlátozottan és esetlegesen érvényesülnek. A kérdés az, hogy ha már az ellenzéki képviselők ennek ellenére felvették mandátumukat és részt vesznek a parlament életében (amit én elfogadok), miképpen tegyék ezt. Ebből a szempontból érdemes vizsgálni, hogy hogyan helyes az ellenzéki képviselőknek élniük szavazási lehetőségükkel.

A parlamenti tevékenység legfontosabb eleme a beszéd (ebből származik a parlament megnevezése is), és a parlamenti szavazás. A mi körülményeink között, egy önkényuralmi rendszer parlamentje esetében a mandátum átvételének és a parlamenti életben való részvételnek csak az ad értelmet, ha az ellenzékiek messzemenően élnek a parlamenti beszéd és a parlamenti szavazás lehetőségével. Ezt olyan módon helyes tenniük, hogy félreérthetetlenül kifejezésre juttatják az önkényuralmi rendszerrel mint rendszerrel való szembenállásukat. Azzal is, ahogyan a parlamentben beszélnek, aminek világosan el kell térnie a demokratikus parlamentben való beszédmódtól (például kerülni kell a tisztelt ház, elnök úr és hasonló megszólításokat, ahogyan ezt következetesen teszi ritka felszólalásaiban Gyurcsány Ferenc) vagy a fideszes képviselőknek a „békebeli” képviselőtársam megnevezéssel történő emlegetését.

Ezúttal azonban nem azzal foglalkoznék, hogy hogyan helyes az önkényuralom parlamentben beszélni, hanem azzal, hogy hogyan helyes és hogyan nem helyes szavazni.

Egy korábbi jegyzetemben, a kilencedik alaptörvény-módosítás parlamenti tárgyalását megelőzően emlékeztettem arra, hogy 2011-ben az ellenzék demokratikus pártjai bojkottálták az alaptörvény tárgyalását és szavazását. Ezt Gyurcsány kezdeményezte, annak kifejezéseként, hogy ö maga és a vele egyetértők, majd az újonnan alakult DK képviselői nem tartják legitimnek, hogy a Fidesz ellenzéki egyetértés nélkül ír és fogad el a Köztársaság konszenzussal elfogadott alkotmánya helyett alaptörvényt.

Ugyanez volt a DK álláspontja a választásokra vonatkozó törvények egy párti elfogadtatásával szemben is, és annak idején azt is bojkottálta a DK. Ugyanezt tette az alaptörvény későbbi módosításai esetén is a korábbi ciklusokban. Most viszont – és már a 2018-as választást követően a hetedik módosítás esetében is – valamennyi ellenzéki frakció részt vett az alaptörvény-módosítások tárgyalásában és szavazásában, egyetlen kivétellel: a DK a szavazástól távol maradt, ezzel érzékeltetve tiltakozását az alaptörvény módosítása ellen.

Ez utóbbit helyesnek, a jelenlegi politikai állapotokhoz való viszony adekvát kifejezésének tartom, de már ez is következetlen volt, hiszen a parlamenti vitában sem lett volna szabad részt venni.

Ez ugyanis megtéveszti a választókat: óhatatlanul azt a benyomást kelti, mintha az alaptörvény megalkotásának és időnkénti módosításának tényét elfogadnánk, csak a tartalommal lenne bajunk.

Ugyanez vonatkozik a választójogi törvényre, annak módosítására is.

Megvetésünket és az egész rendszer elutasítását azzal fejezhetjük ki, ha a Fidesz uralta parlament efféle aktusait következetesen bojkottáljuk.

Az, hogy az ellenzékiek részt vettek a vitában és a DK kivételével a szavazásban is, annak jele – és ez más módokon is sokféleképpen megnyilvánul –, hogy nem tisztázták a maguk számára, hogy miként viszonyulnak az Orbán-rendszerhez.

Fordított a helyzet egy másik fontos szavazás esetében. Utolsóként egy fontos határozati javaslatról szavazott az Országgyűlés, amelynek tárgya „a Menekültügyi és Migrációs Paktumot alkotó öt európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt vélemény elfogadása feltételeinek fennállásáról” szóló jelentés elfogadása volt.

Nem először fogadtat el az Orbán-kormány ilyen „indokolt véleményt” valamilyen európai uniós tervezettel kapcsolatban, és ezek a tervezetek a menekültkérdésre szoktak vonatkozni. Miről is van szó?

A tavaly létrejött új Európai Bizottság egyik fontos feladatának tekinti az Unió új közös menekültpolitikájának kialakítását. Az öt rendeletből álló Menekültügyi és Migrációs Paktum megpróbál rendet tenni a menekültügy és migráció kezelésében. Valahol az eddigi szabályok és az elmúlt években kialakult gyakorlat között keres olyan kompromisszumot, amikor az eddigihez képest gyakrabban állítják meg az Unió külső határán a menedékkérőket, és küldik már onnan vissza azokat, akiknek nincs esélyük a menedékjogra, de csak meghatározott ideig teszik lehetővé a határon tartásukat, és bizonyos csoportok esetében (gyerekes családok, szülő nélküli gyerekek) eleve kizárják ezt.

A javaslat szakít a menedékkérők kvóta szerinti elosztásával, viszont elengedhetetlennek tartja a többi tagállam szolidaritását a menedékkérők megjelenésével közvetlenül érintett tagállamokkal pénzzel, infrastruktúraépítéssel és bizonyos esetben átvétellel is.

A parlament elé került, az Országgyűlés Európai ügyek Bizottsága által jegyzett – feltehetően a kormány jogászai által kidolgozott – „jelentés” funkciója az Európai Bizottság által kezdeményezett Menekültügyi és Migrációs Paktum elutasítása. Az „indokolt vélemény” névleg abból a szempontból vizsgálja a javasolt paktum részét alkotó rendelettervezeteket, hogy összhangban vannak-e az EU által hangoztatott szubszidiaritási elvvel (melyet az Orbán-kormány az országon belül egyáltalán nem tart tiszteletben, de ez más kérdés), vagyis nem vonna-e el a tervezett Paktum nemzeti hatásköröket a tagállamoktól. Az Orbán-kormány álláspontja természetesen az, hogy igen, elvonna, mégpedig azzal, hogy kötelezettségeket róna Magyarországra a menekültekkel való bánásmódot illetően.

Arra hivatkoznak, hogy a magyar alaptörvény szerint Magyarországra nem szabad senkit csoportosan betelepíteni, a tervezet pedig tartalmazna ilyesmit. Az orbáni alaptörvénybe ugyanis a hetedik módosítással éppen azért tettek be egy ilyen mondatot, hogy most erre a rendelkezésre hivatkozva utasíthassanak el minden ilyen kezdeményezést, mint ami ellenkezik Magyarország „nemzeti sajátosságaival”, „önazonosságával”.

Azért kellett ezt tömören összefoglalnom, hogy megítélhessem az ellenzéki pártok viselkedését ezzel az „indokolt véleménnyel”, illetve magával a Bizottság által tervezett Menekültügyi és Migrációs Paktummal kapcsolatban. Az öt ellenzéki frakció közül kettő: a Jobbik és az LMP jelen levő képviselői igennel szavaztak a határozati javaslatra, és a vitában is kifejtették az azzal, illetve az Orbán-kormány menekültpolitikájával való egyetértésüket. Ez logikus, hiszen mindkét párt 2015 óta következetesen ilyen álláspontot képvisel. Igaz, a Jobbik élesen támadja a Fideszt azért, hogy a letelepedési kötvényekkel bebocsátott az országba sok ezer, többnyire ázsiai idegent, és az LMP is tesz kritikus észrevételeket, de feltétlenül egyetértenek a Fidesszel abban, hogy a menekültkérdés szabályozásának abszolút nemzeti hatáskörben kell maradnia, és a Jobbik abban is, hogy lehetőleg senkit sem kell az országba beengedni.

Tudnunk kellene azonban, hogy mit gondolnak ugyanerről a másik három ellenzéki frakció, a DK, az MSZP és a Párbeszéd képviselői. De nem tudjuk: nem voltak jelen a vitán, és nem vettek részt a szavazásban. A menekültválság korábbi szakaszában még azt mondták a szocialisták és a DK-sok, hogy a menekültkérdés csak közösen, az Unió együttes fellépésével kezelhető. A DK-sok kifejezetten helytelenítették a kerítés építését, képviselőik az Európai Parlamentben sokáig támogatták a Bizottság kezdeményezéseit a menekültek ügyében történő összefogásra. Azóta viszont sok minden megváltozott, a szocialisták a kötelező kvótát kezdettől ellenezték, a 2018-as választási kampányban pedig mindhárom párt politikusai határozottan a kerítés megmaradása mellett foglaltak állást. Amikor tavaly októberben az Európai Parlamentben egy, a menekülők tengerből történő kimentéséről és a kimentettek elosztásáról szóló állásfoglalásról kellett szavazni, a DK négy képviselője – szemben a baloldali pártcsaládokkal – nemmel szavazott, az egy-egy szocialista és jobbikos képviselő tartózkodott, és csak a Momentum támogatta az állásfoglalást.

Mindezek után ismétlem: tudnunk kellene, hogy mit gondol az „indokolt véleményről” illetve az abban elutasított Menekültügyi és Migrációs Paktumról a DK, az MSZP és a Párbeszéd. Hogy mit gondol arról a Jobbik és az LMP, azt tudjuk: ugyanazt, mint a Fidesz. És a DK, az MSZP és a Párbeszéd?

Képzeljük el, hogy 2022-ben új kormány alakul, és az Európai Tanácsban, az állam- és kormányfők tanácskozásán – mondjuk – Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter van jelen az új magyar kormány vezetőjeként. Márki-Zaytól, ha a menekültkérdés szóba került, többé-kevésbé a Jobbik álláspontját halljuk vissza. Dobrev Klára az Európai Parlamentben a „legeurópaibb párt” képviselőjeként szavazott nemmel a tengerből kimentett menekültek elosztására. Vajon új miniszterelnökként Orbán vonalát vinnék tovább a menekültügyben?

Nem elfogadható, hogy nem tudhattuk meg a parlamenti vitában és a szavazáskor, hogy mi ma a DK, az MSZP és a Párbeszéd álláspontja.

Legyen világos: a Fidesznek nincs joga egymagában alaptörvényt és választójogi törvényt alkotni, és ezért az erről szóló napirendi pontoknál a bojkott a helyes ellenzéki magatartás. Ahhoz viszont kormányzó pártként alkotmányosan joga van, hogy menekültpolitikája legyen, tehát ellenzékének azzal kapcsolatban a nyilvánosság előtt is és a parlamentben is kötelessége világosan állást foglalni.