Kezdőlap Címkék Média

Címke: média

Lapszem – 2018. január 11.

0

Ma az Ágoták ünneplik a névnapjukat.  A név az Agáta régi magyar női névből ered, azt jelenti: jó. Olvassa el, hogy mit olvastunk az országos napilapokban!

Népszava: Határvédelem luxusáron

270 milliárd forint felét követeli a kormány Brüsszeltől – tavaly nyár végi igényében a kabinet a szolidaritásra hivatkozott, mondván ennyit költött a menekültügyi helyzet kezelésére, többek között a határkerítésre, amely szerinte megvédi Európát a migránsáradattól – olvasható a Népszavában. Azt azonban a kabinet azóta sem tisztázta, hogy ez az összeg pontosan miként állt össze.

Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője ezért írásban kérte az érintett szervezetektől: évre és kiadási csoportra lebontva ismertessék a költségeket. Az ellenzéki politikus kérésére a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda csak egy összesítő táblázatot készített arról, hogy mennyi volt 2015-ben, 2016-ban és 2017 első félévében az egyes állami szervezetek „menekültkiadása.” Ezért Harangozó mind a 19 érintett apparátusnál közérdekű adatigénylési eljárásban próbált érdemi információhoz jutni.

Így is elnagyolt választ adott Országos Rendőr-főkapitányság, amely mintegy 100 milliárd forintot számolt el a „migrációs helyzetre”. A legnagyobb tétel 60 milliárd forint volt, a szűkszavú indoklás szerint ennyit vittek el a személyi kiadások és járulékok, illetve dologi és egyéb költségek. Azaz az ORFK érdemben nem közölt semmit. Hallgatagságának okáról csak találgatni lehet, ám megeshet: azért nem közlékenyebb a szervezet, mert olyan beszerzéseket is „számlázna” az EU-nak, amelyek nem kapcsolódnak a menekülthelyzethez. Mint ismert, 2015 őszén a kormány bevezette a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”, majd többször meg is hosszabbította azt – így 2018 márciusában fut ki.

Magyar Idők: Gyurcsány a baloldal karmestere

Gyurcsány Ferenc az MSZP meggyengítésében érdekelt, demonstrálni akarja, hogy a baloldalon az ő kezében van a karmesterpálca. Ezt a helyzetet előre lehetett látni. Az MSZP mindenkori vezetését leszámítva szinte mindenki tudta – idézi a Magyar Idők Galló Bélát.

A politológus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elemezte Gyurcsány Ferenc szerepét a közelgő csepeli választások fényében.

Csepelen a szokásos baloldali ellenzéki képletet látjuk – kezdte a szakérőt. Szabó Szabolcs legutóbb megnyerte a körzet parlamenti mandátumát az Együtt színeiben, de most megkereste az MSZP, hogy támogatásáról biztosítsa, amennyiben az MSZP–Párbeszéd színeiben indul el. Ő erre nem hajlandó, a szocialisták ezért a nem helyi érdekeltségű Bangóné Borbély Ildikót indítják el – idézte fel.

Magyar Hírlap: Tarlós megvédi a Szent Margit kórházat

Érthetetlennek tartja a főpolgármester, hogy ellenzéki politikusok a Szent Margit Kórházat támadták, szerinte az intézményben kiváló orvosok és ápolók dolgoznak – írja a Magyar Hírlap.

Ha bármelyik párt székházába besétál két rühes ember, akkor a párt egészére kijelenthetjük, hogy rühes? – vetette fel Tarlós István, párhuzamot vonva azzal a szerinte méltatlan üggyel, amelyben egy tavaly őszi eset kapcsán ellenzéki politikusok azzal vádolták a Szent Margit Kórházat, hogy fertőtlenítés híján rühtünetesek a dolgozók és a betegek. A kórház közölte, nincs náluk fertőzés.

Kikérem magamnak, és ős-óbudaiként visszautasítom, hogy ellenzéki politikusok egy retard információ köré szőtt mese alapján támadjanak meg olyan embereket, akiknek semmi köze a politikához és védekezni sem tudnak megfelelően az őket ért vádak ellen – reagált a lapnak Tarlós István főpolgármester azokra a többek között szocialista, DK-s és Jobbikos nyilatkozatokra, amelyek a Szent Margit Kórházat azzal vádolták, nincs elég pénzük fertőtlenítésre, ezért „az egészségügyi dolgozók és betegek rühesek lesznek”.

Magyar Nemzet: Lemaradt a végrehajtásban a NAV

A 2016-os 90 milliárdos visszaesés után 2017 első kilenc hónapjában 107 milliárd forinttal csökkentek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtási bevételei az előző év azonos időszakában elért eredményekhez képest – derül ki a szervezetnek a Magyar Nemzet közérdekű adatigénylésére küldött válaszából.

Bár a NAV egyik kiemelt feladata lenne a költségvetés bevételeinek biztosítása céljából a végrehajtások hatékonyságának növelése, a gazdasági válsággal terhelt 2010-es év behajtási eredményétől is fényévekkel elmarad jelenleg a Tállai András vezetése alatt álló adóhivatal teljesítménye. Akkor még 247 milliárd forint folyt be az államkasszába ezen forrásból, szemben a 2016. január–szeptemberi 213,7 és a tavalyi 197,25 milliárd forinttal.

Lapszem – 2018. január 9.

0

Ma a Marcellek ünneplik a névnapjukat.  A név latin eredetű, a Marcellus családnévből származik. Jelentése: Mars istenhez tartózó, neki szentelt. Olvassa el a lapszemlét!

Népszava: Már a kormány szerint is bajban van a szakképzés

Hiába próbálták ösztöndíjjal népszerűsíteni a hiány-szakképesítéseket, annak nem volt egyértelmű pozitív hatása, ahogyan a korai iskolaelhagyók szakmaszerzését szolgáló programoknak sem – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) megbízásából készült, a Népszava birtokába került nem nyilvános, 2017 júniusi jelentésből. A hiány-szakképesítések (mint például ács, cukrász, szakács, hegesztő) támogatására 2010-ben hozták létre a Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíjat, ám az eredményekből nem olvashatók ki pozitív irányú változások, a hiányszakmák továbbra is népszerűtlenek.

A lemorzsolódás csökkentését és a korai iskolaelhagyók szakmaszerzését célzó Arany János Programok és a Hídprogramok sem javítottak sokat a helyzeten. Előbbiekben egyre kevesebb iskola és diák vesz részt, a jelentés szerint itt „feltétlenül szükséges a kedvezőtlen tendencia megfordításához szükséges lépések kialakítása. A Köznevelési (Híd II.) és a Szakképzési Hídprogramban is egyre kevesebben vesznek részt. A Híd II.-ben ráadásul csak a képzést megkezdők 10-30 százaléka szerez részszakképesítést. „A hátrányos helyzetű fiatalok szakmához juttatására bár történtek intézkedések, de ezek nem érték el az elvárt eredményt” – olvasható a jelentésben.

Magyar Idők: Csökkentenék a keringési betegségek előfordulását

A sport és az egészséges táplálkozás népszerűsítését, a dohányzás visszaszorítását, illetve a cukor- és a szívbetegek hatékonyabb gondozását, valamint a szívinfarktusos és a stroke-os betegek minél gyorsabb ellátását tűzte ki célul a keringési betegségek megelőzését célzó komplex program, amelyet december végén fogadott el a kormány – olvasható a Magyar Időkben.

Bár az elmúlt években érdemben nőtt hazánkban a várható élettartam – 2001-hez képest a férfiaknál több mint öt, a nőknél három és fél évvel –, a statisztikák azt mutatják, hogy a lakosság egészségi állapota továbbra is kedvezőtlen képet mutat, és jelentősen elmarad az ország gazdasági helyzete alapján várhatótól.

A magyarok emiatt továbbra is rövidebb, valamint rosszabb minőségű életre számíthatnak nemcsak az Európai Uniót alapító 15 államhoz (EU15), hanem a visegrádi országokhoz képest is.

A legtöbb haláleset továbbra is szív- és érrendszeri betegségekre vezethető vissza, annak ellenére, hogy a szívinfarktusos betegek ellátásának javulásával a keringési elégtelenségből adódó halálozás az elmúlt húsz évben jelentősen csökkent Magyarországon.

Magyar Hírlap: Németh Szilárd szerint a Soros szervezetek felsorakoztak Ahmed H. mögé

A kormánypárti országgyűlési képviselő ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a Szegedi Törvényszéken – megismételt elsőfokú eljárásban – folytatódik a 2015-ös röszkei zavargások miatt terrorcselekmény elkövetésével vádolt Ahmed H. pere.

A szavai szerint Soros György által fizetett és Ahmed H. mögé beálló szervezetek közé sorolta az Amnesty Internationalt és a MigSzolt, továbbá megemlítette Schilling Árpád rendezőt, Juhász Pétert, az Együtt elnökét és Gulyás Márton ellenzéki aktivistát mint akik emellett a kerítés lebontását is szorgalmazták.

Magyar Nemzet: Nem árulja el a számvevőszék, hogyan számolta ki a Jobbik büntetését

Horváth Bálint, az ÁSZ kommunikációs vezetője szerint a Jobbik olcsón kapta meg a plakátokat. A Magyar Nemzetnek adott interjújában annak ellenére, hogy a riporter többször is rákérdezett, hogyan jött ki a büntetés, a legkonkrétabb válasz: az alábbiakban olvasható:

– A számvevőszék egyrészt nyilvánosságra hozta a pártok ellenőrzésének módszertanát, ebben benne van, hogy – összhangban a 2014. január 1-jétől hatályos törvénnyel – kiemelt figyelmet fordít a tiltott vagyoni támogatások értékelésére. Ilyennek minősül, ha egy párt a mindenki számára elérhető piaci árnál lényegesen olcsóbban vesz igénybe szolgáltatást, legyen az plakátmegrendelés vagy irodabérlés. Ilyenkor a számvevőszék megvizsgálja az árképzést, értékeléseket, elemzéseket végez, és megállapítja a valós, mindenki számára elérhető árat. Az is nagyon fontos, hogy a törvény szerint amikor a pártok szolgáltatást vesznek igénybe, meg kell határozni annak az értékét, a Jobbik ezt sem végezte el, pedig számtalanszor elmondták, hogy kedvezményes árat kaptak.

Lapszem – 2018. január 8.

0

Ma a Gyöngyvérek ünnepelnek. A Gyöngyvér régi magyar eredetű név, a gyöngy szóból Arany János alkotta meg. Jelentése: gyöngytestvér. Olvassa el, hogy mit olvastunk az országos napilapokban!

Magyar Nemzet: Ellenzéki csetepaté Csepelen

Jelentős vitát robbantott ki a baloldalon, hogy az MSZP elindítaná Csepelen Bangóné Borbély Ildikót, mégpedig abban a körzetben, ahol négy éve az összefogás nevében az Együtt politikusa, Szabó Szabolcs győzni tudott. A konfliktus kódolva volt, hiszen a fővárosi választókerületeket az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) osztotta fel egymás között, a Párbeszéd, az Együtt vagy az LMP esélyesei ebben nem szerepelnek.

A Magyar Nemzet úgy tudja, az MSZP egyelőre kitart Bangóné mellett, a pártban ez az elképzelés sikert aratott: az az alapvélekedés, hogy a szocialisták rosszul jártak azzal, hogy a 18 budapesti körzetből csak 10-et kaptak, ráadásul ezek között – Csepelt leszámítva – még van olyan, amelyet szinte biztosan át kellene adniuk a kisebb baloldali pártok egyikének.

Magyar Hírlap: A fuldokló Európa magával rántaná megmentőit

Nagyon mély válság okozta kétségbeesést jelez az az agresszivitás, amellyel az Európai Unió és egyes tagállamok vezetői erőltetik a migránsok állandó kvóták szerinti szétosztását, de a gyakorlatban ez a megoldás nem életképes – mondta a Magyar Hírlapnak a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.

Speidl Bianka szerint a volt gyarmattartó országok polgáraiba mélyen beleivódott a gyarmatosítás miatt kialakult bűntudat, ezért irracionálisan, naiv módon és érzelmi alapon közelítik meg a migráció kérdését.

A kutató szerint 2015-ös migrációs krízis, jóllehet katasztrófa közeli állapotba sodorta a kontinens biztonságát, nem oka, hanem tünete a már évtizedek óta kialakulóban lévő, átfogó válságnak. Egyetértek Henri Boulad atyával, aki szerint a migrációs válságot Európa hozta létre, ami sarkos megfogalmazás, de logikus. Európa jó ideje átfogó gazdasági-társadalmi-ideológiai-morális válságban szenved, és az ebben szerepet játszó tényezők együttállása vezetett odáig, hogy a tömeges és kontrollálatlan beáramlás megtörténhetett.

Népszava: Süllyed a paksi reaktor

Az épületsüllyedést mérő eljárások pontosítására szólította fel a Paksi Atomerőművet az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) – derítette ki a Népszava a IV. atomblokk élettartam-hosszabbítási engedélyének indoklásából. Bizonyos kitételeik már most a vártnál jelentősebb süllyedésre utalnak. Egyes külső szerkezeti elemek „kihasználtsága” pedig 2025-re meghaladhatja a 105 százalékot. Nincsenek megfelelő tervek arra az esetre sem, ha a IV. blokk reaktortartályának síkja másfél milliméternél nagyobb mértékben megdőlne.

A dokumentumok alapján a napokban Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető az energiaügyekért felelős Seszták Miklós nemzeti fejlesztési tárcavezetőhöz, illetve Süli Jánoshoz, „a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterhez” fordult, tudakolván, miért és milyen mértékben süllyed a Paksi Atomerőmű. Ez már csak azért is fontos, mert az elsődlegesen érintett IV. blokk közvetlenül határos a bővítési területtel. A még fel nem tárt talajmozgási veszélyek így alapvetően kihatnak az Orbán-kormány által tervezett V. és VI. blokk építésére, működtetésére.

Magyar Idők: Folytatják a gyémánt-pert

Az úgynevezett gyémántügyben a Fővárosi Törvényszéken ma folytatódik a bizonyítási eljárás – olvasható a Magyar Időkben. A DT Diamond Rt. volt és jelenlegi vezetőjét gyémántbefektetésekkel kapcsolatban többrendbeli, különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással vádolják, miután a gyémántbefektetések kapcsán összesen több mint félezer embert csaptak be a vád szerint.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017 januárjában hatályon kívül helyezte a Fővárosi Törvényszék ítéletét az ügyben, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította arra való hivatkozással, hogy az általa megállapított tényállás megalapozatlan.

Magyarország 2017 (8.) – Amikor a kutya azt harapja meg, akit védenie kellene

Sorozatunk legutóbbi írásában a fékek és ellensúlyok rendszerének kiiktatásáról értekeztünk, arról egészen pontosan, hogy milyen szisztematikusan számolta fel a Fidesz 2010-es uralkodása óta mindazokat az intézményeket, amelyek arra lennének hivatva, hogy korlátozzák a kormány törvényeken túlnyúló törekvéseit. A felszámolás szó persze így nem pontos, hiszen a szervezetek léteznek, de szinte kivétel nélkül fideszes befolyás alatt, fideszes vezetőkkel és tagokkal. A törvényeket meg a kormánypárt úgy alakította, kihasználva a kétharmados többségét, vagy ennek híján jogi trükkökkel, hogy formálisan minden megfeleljen a paragrafusoknak.

Amikor az ellensúlyokról szóltunk nem említettük annak egy fontos alkotó elemét, mégpedig a médiát. Azt a médiát, amelynek alapvető feladata lenne kritikusan viszonyulni a kormányzathoz, eljátszani – klasszikus kifejezéssel élve – az őrkutya szerepét. Tankönyv szerűen úgy is leírhatnánk, hogy a csatornáknak (nem pusztán a televíziókat értjük most a csatornák alatt) függetlennek kell lenniük, hozzá lehessen férni, és tartalmilag sokszínűek legyenek. Ha ezek biztosítva vannak, akkor válik az adott média megbízhatóvá, kritikai szelleművé és eredetivé. És, ezek együtt adják meg a sajtó szabadságának érzését.

Anélkül, hogy hosszas elméleti fejtegetésekkel untatnám az olvasót, mégis muszáj megállnunk néhány szó erejéig ennél a kérdésnél. Vagyis annál, hogy van-e ma Magyarországon sajtószabadság? Kormánypárti politikusok, és a hozzájuk rendelt újságírók közkeletű állítása ezzel kapcsolatban az, hogy persze: Magyarországon teljes a sajtó szabadsága, hisz – lám – minden kritika megjelenhet, ezt az írást sem cenzúrázza senki, bárki szabadon alapíthat tévét, rádiót, újságot, és abban azt mond el a kormányról is, amit akar. És tényleg így van, senki nem áll útjába az ilyen törekvéseknek. Csakhogy a szabadság nem pusztán ebből áll, különösen nem, ha az állam, vagy az állam által delegált látszólagos tulajdonosok lépnek be a piacra. Ez esetben ugyanis azonnal felborul az egyensúly, a közpénzekkel kitömött kvázi tulajdonosok olyan aránytalanságot alakítanak ki, amelyben egyfajta vélemény válik dominánssá, a többi szereplő véleménye, hangja marginalizálódik; egyszerűen versenyképtelenné válnak. Nem pusztán azzal, hogy a forrásaik sokkal kevesebb lehetőséget biztosítanak számukra, miáltal a hírversenyben, vagy a tényfeltárásban, másként tehát az őrkutya szerepben eleve gyengébb teljesítményre képesek, mint arra szükség volna, hanem mert az információhoz való hozzáférésben, a terjesztésben, a tartalmi sokszínűségben színvonal alattit nyújtanak.

Ma Magyarországon a média mintegy kilencven százaléka egyértelműen a kormány befolyása alatt áll, de a látszólag független, vagy ellenzéki sajtó egy része is kormányzati köldökzsinóron keresztül létezik. Lényegében megszűnt a közszolgálat; sem az állami televízió, sem a rádió nem nevezhető közszolgálatinak, de még a Magyar Távirati Iroda sem. Ezeken a helyeken a híreket megszűrik, manipulálják, és mindenkor az orbáni hatalom akaratának megfelelően tálalják, vagy hallgatják el. A közpénzből működtetett televízió megszállta a sportversenyeket is, a fontosabb, nézettebb eseményeket monopolizálta, hogy a közvetítések szünetében kormányzati propagandával, vagy hirdetésekkel befolyásolja a nézőket. Az állami rádió olykor a miniszterelnök házi adójaként működik, valahova a morgóra sodorva a politikai ellenzék tagjait. A politikai műsorokat programba iktató további országos csatornák közül az Echo tv a kormányfő földijének, a sokszoros milliárdossá tett Mészáros Lőrinc kezébe került, vele szemben a Hír tv és az ATV sorakozik fel, az előbbi mindenféle állami hirdetés nélkül.

A nyomtatott sajtó nagy áttörését hozta 2017; az összes vidéki napilap a kormány befolyása alá került, és ha ez hozzátesszük, hogy 2016 végén a Népszabadságot kiirtották a piacról, miáltal a Népszava a maga 20 ezer környéki eladott példányszámával lett a legnagyobb országos terjesztésű napilap, lehet némi fogalmunk arról, hogy az ennél nagyobb számban eladott helyi lapok, miért voltak olyan fontosak a végrehajtó hatalomnak. Vidéken jószerivel alig hall más hangot az állampolgár, mint a kormányét, kiváltképp ha ehhez hozzátesszük: ma nincs már olyan kereskedelmi rádió, amely országos lefedettségű lenne, illetve a Vajna birtokába került Rádió1-en keresztül mégiscsak: a TV2 tulajdonosa sorban vásárolja fel és kapcsolja be hálózatába a vidéki stúdiókat, ügyesen kijátszva a törvény betűjét, de főként a szellemét, látszólag helyi frekvenciát működtetve, de valójában országossá duzzasztva, MTI híreket használva.

És ha már TV2: a most húszéves kereskedelmi csatorna vállal mindenféle nemtelen szerepet, annak érdekében, hogy lejárassa az ellenzéket és támogassa a kormánypártot. Jó okkal teszi: ha Vajna magára maradna temérdek hitellel, amit a vásárláshoz biztosítottak neki, és a képernyőről eltűnnének az állami hirdetések, szinte azonnal csődbe jutna. A TV2-vel szemben jelent némi ellensúlyt az RTL Klub; egy újabb kétharmados Orbán-győzelem esetén aligha maradna érintetlenül. Gondoljunk csak a miniszterelnök többször is elhangzott kijelentésére, miszerint a médiát is nemzetivé kell tenni, vajon mi következik ebből. E pillanatban ugyanis jószerivel már minden magyar kézben van, az RTL Klub viszont továbbra is német tulajdonban. Ezek alapján viszont megkockáztatható, hogy Orbán az RTL Klub jövőjét jövendölte meg; azt is szeretné valamelyik kötélbarátja kezében látni. (Simicskától hallhattunk is erre vonatkozó utalást.)

Beszéltünk tévékről, rádiókról, napilapokról és láthattuk, miként tette rá a kezét ezekre a média-típusokra a kormány. Orbán, saját internetes alulképzettsége okán, meglehetősen szabadon hagyta a világhálót, egészen mostanáig. De itt is bekövetkezett a változás: egyre nagyobb teret hódit itt is a kormányzat, sokkal nagyobb pénzt mozgatva meg, mint a vetélytársak. Az origo bekebelezése után a bulvár-politika öszvér portálok létrehozása volt napirenden, folyamatosan növelve a szerepüket a kormányzati propagandában, elsősorban a menekült témában.

Összességében tehát, bár Orbán nemzeti, vagy magyar médiatulajdon szükségességéről beszél, amit mond az nem más, mint retorikai fogás. A hazai sajtó kilencven százaléka nem nevezhető sem nemzetiinek, sem, ha úgy tetszik magyarnak: a kormány akaratát tükrözi vissza, az ő kezéből eszik, voltaképpen ő a tulajdonos. Ez a fék, vagy ellensúly egyáltalán nem működik, egyszerű propagandaeszközzé silányult, semmilyen módon nem szolgálja a demokratikus rendszer működését. Ha tehát igaznak véljük az első állításunkat, azt tudniillik, hogy a Fidesz szisztematikusan számolta fel a fékek és ellensúlyok rendszerét, akkor a következtetésnek is igaznak kell lennie: ezek nélkül nem létezik demokrácia. Az újabb következtetés pedig nem lehet más, mint annak megállapítása: ma Magyarországon nincs demokrácia.

Vége.

A sorozat korábbi cikkei:

Magyarország, 2017 (1.) – A lázadás éve – Soros ellen

Magyarország 2017 (2.) – Orbán az isten, és senki más

Magyarország, 2017 (3.) – Jelenetek a bábok életéből

Magyarország, 2017 (4.) – Új év, új remények nélkül

Magyarország, 2017 (5.) – Elég összeG-zni Orbánt?

Magyarország 2017 (6.) – Soros-bérencek és hazaárulók

Magyarország 2017 (7.) – Orbán eltakarította a fékeket és ellensúlyokat

Lapszem – 2018. január 4.

0

Ma a Tituszok és a Leonák ünneplik a névnapjukat. Ne felejtse el felköszönteni Titusz és Leona nevű ismerőseit! A Titusz latin eredetű név, jelentése: tiszteletre méltó, mezei galamb. A Leona görög eredetű, azt jelenti: oroszlán. Olvassa el a lapszemlét!

 

Magyar Nemzet: Még hónapokig nem vizsgálja az MNB Mészáros ügyleteit

A Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester érdekeltségébe tartozó Konzum Nyrt. tavaly december 12-én jelentette be, hogy 8,2 milliárd forint értékben felvásárolná a CIG Pannónia Nyrt. részvényeinek 24,85 százalékát. Az ügylethez az MNB engedélye szükséges, ezért a tényleges tulajdonszerzés csak később valósulhat meg. A közérdekű feljelentésiről ismert Tényi István annak apropóján tett bejelentést, hogy a CIG részvényeinek értéke hirtelen emelkedésnek indult. A jegybank azonban azt is közölte Tényivel, hogy bár az MNB is érzékelte az árfolyam hirtelen emelkedését, ez még nem jelenti azt, hogy meg is indul a vizsgálat. A jegybank ugyanis az adatok begyűjtését kezdte csak meg – kiderítendő, hogy a „bennfentes kereskedelem gyanúja megalapozott-e, és fennállnak-e a piacfelügyeleti eljárás indításának feltételei”.

A Magyar Nemzetnek korábban nyilatkozó szakemberek nem sokkal az ügylet nyilvánosságra kerülése után arra hívták fel a figyelmet, hogy már a december 12-i bejelentés előtti napon is olyan részvénymozgások voltak a biztosító papírjainak piacán, illetve olyan áremelkedés történt, amit a „rendes” piaci információk nem indokolnak. Úgy vélték, hogy ennek kapcsán felmerülhet a bennfentes kereskedés gyanúja – ami viszont büntetendő cselekmény.

Magyar Hírlap: Nem akarunk újra birodalomban élni

Kifejezve a két ország szövetségének jelentőségét, hazánkba látogatott először az új lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki – írja a Magyar Hírlap.

Közös sajtótájékoztatójukon a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor kiemelte: az elmúlt időszak megmutatta, hogy a közép-európai gazdasági modellek működnek, „Közép-Európa működik”, a térség hozzájárul az unió politikai és gazdasági stabilitásához, az unió gazdasági motorjává, leggyorsabban fejlődő régiójává vált. Kiemelte: a közép-európai országok a saját lábukon akarnak és fognak állni. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a térség országai nem akarnak birodalomban élni, az uniót továbbra is a szabad európai nemzetek szövetségének tekintik. Megerősítette: a magyar álláspont szerint erős Európa csak erős nemzetállamokra épülhet, támogatni kell a családokat és a gyermekvállalást, valamint megőrizni a keresztény gyökereinket.

A magyar kormányfő kifejtette, hogy az unió bevándorláspolitikája viszont nem működik, mi több, látványos kudarcot vallott. Kiemelte: az európai emberek nem akarnak bevándorlást, míg egyes uniós vezetők továbbra is erőltetik bukott politikájukat. Megerősítette, hogy a magyar álláspont szerint meg kell védeni a határokat, s a migránsok betelepítése helyett a segítséget kell odavinni, ahol arra szükség van. Orbán egyúttal megköszönte Varsó hozzájárulását a magyar határvédelemhez, ami – mint mondta – európai ügy.

Népszava: Recseg-ropog a miskolci szuperkórház

Ledőlt a hazai gyermekegészségügy egyik bástyája, miután a miskolci „szuperkórház” közel egy éve kinevezett új vezetése megszüntette és a nagy intézményrendszerbe beolvasztotta a korábban önállóan működő, neves Gyermekegészségügyi Központot (GYEK) – olvasható a Népszavában.

Ezzel veszélybe került a hazai gyermek-diabetológia egyik fellegvárának szakmai minősítése és továbbképzési egyetemi akkreditációja is – jelentette ki még tavaly késő ősszel a központ korábbi vezetője, Barkai László, aki a diabet.hu oldalon közölt nyílt levelében tudatta azt is: az irracionális helyzettel, és a központ leépítésével szakmailag nem tud egyetérteni, ahhoz a nevét nem adja, így távozik a miskolci kórházból, s Egerben, a Heves Megyei Markhot Ferenc Kórházban folytatja tovább klinikai munkáját.

Magyar Idők: Ráégtek Vonáékra a botrányos büntetőügyek

Ráégett az egykori radikális pártra két, decemberben vádemeléssel befejezett büntetőügy erről értesült a Magyar Idők.

Kovács Bélát, a Jobbik Európai Parlamenti (EP) képviselőjét az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel, valamint jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással, háromrendbeli, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásával vádolta meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

Kovács arra kényszerült, hogy kilépjen a pártból, igaz, az EP-mandátumát megtartotta, ügye azonban a támogatottságából vesztő Jobbik történetének egyik legkínosabb fejezete, még akkor is, ha a párt hivatalosan örül a vádemelésnek, mert – mint nyilatkozták – „végre kiderülhet az igazság”. Az ügy kirobbanása óta a Jobbik a Fideszt és a miniszterelnököt támadta, Kovács pedig még pert is kilátásba helyezett az ellene indult büntetőeljárásról beszámoló újságírók, valamint Orbán Viktor ellen. A párt azt állította: az ügyet szándékosan húzták el évekig.

Jogszabály készül az álhírek ellen

0

Még az idén felül fogják vizsgálni a francia médiaszabályozást annak érdekében, hogy fellépjenek a közösségi médiában terjengő álhírek ellen, amelyek veszélyeztetik a liberális demokráciákat.

„Ha meg akarjuk védeni a liberális demokráciákat, erős törvényekre van szükségünk” – mondta egy sajtótájékoztatón Emmanuel Macron francia elnök.”

A francia államfő szerint az új szabályozást a közösségi médiaplatformokra alkalmazzák majd, különösen a választási időszak alatt. Jelentősen megváltozik a média felügyeletére hivatott Audiovizuális Legfelsőbb Tanács szerepe is.

Macron az álhírekkel kapcsolatosan korábban különösen sokat bírálta az orosz médiát, az RT orosz televíziót pedig azzal vádolta meg, hogy róla is téves információkat helyezett el a weboldalán és a közösségi médiában a francia elnökválasztás során.

Lapszem – 2018. január 3.

0

Ma a Genovévák és a Benjáminok ünneplik a névnapjukat. Akinek vannak ilyen nevű ismerősei, ne felejtse el őket felköszönteni! A Genovéva germán eredetű név, jelentése: nemzetségbeli. A Benjámin héber eredetű, a Biblia szerint Jákob legfiatalabb fia, egyike a zsidó törzsek ősatyjának. A név jelentése: a szerencse fia. Már itt is van a lapszemle!

 

Magyar Hírlap: Kiderül, kap-e bírságot a Jobbik

Január első felében elkészülhet az Állami Számvevőszék végleges jelentése a Jobbik gazdálkodásának ellenőrzéséről, amely – hacsak Vona Gáborék észrevételei a jelentés tervezetéről nem bizonyítják az ellenkezőjét – megállapítja, hogy a párt tiltott támogatást fogadott el – tudta meg a Magyar Hírlap.

Bár a vonatkozó törvény szerint január 21-ig van ideje az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) elkészíteni a Jobbik gazdálkodásának ellenőrzéséről szóló végleges jelentését, információink szerint ez már a hónap első felében megtörténik. Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, az ÁSZ értékelte a Jobbik gazdálkodására vonatkozó, hatósági kockázatjelzés alapján birtokába jutott dokumentumokat. Eszerint a Jobbik 2017. első félévi plakátszerződéseivel – a gazdasági társaságok hirdetési listaáraitól jelentősen elmaradó egységárak miatt – 331 millió 660 ezer forint összegben tiltott támogatást fogadott el.

Magyar Nemzet: Embert csempészett a Csíki Sör tulajdonosa

Érdekes ügy jutott a Magyar Nemzet tudomására: Lénárd Andrást, a magyar kormány által is támogatott székelyföldi sörgyár, a Tiltott Csíki Sört előállító üzem tulajdonosát embercsempészet miatt keresik az Amerikai Egyesült Államokban.

A lap birtokában lévő periratok szerint (az ügyet tárgyaló kerületi bíróság New York állam Syracuse nevű városában van) Lénárd Andrást 2001. január 21-én Champlain település közelében fogta el a rendőrség, amint Kanada és az Egyesült Államok közötti zöldhatáron, két mérföldre a hivatalos határátkelőhelytől autójában három külföldi nőt csempészett az országba. Utóbbiak állampolgársága nem derült ki a periratból, de nevük alapján vélhetően magyarok.

Az Erdélyi Átlátszó újságírója elérte egyiküket, aki Facebook-profilja szerint ma is Pécsett él, és az erdélyi portálnak azt mondta: egy amerikai sztriptízbárban táncoltak volna, de nem kaptak vízumot. Így Kanadába utaztak, ahol Lénárd várta őket autóval, hogy a zöldhatáron csempéssze át őket az Egyesült Államokba.

Magyar Idők: Alakul a Szél-Vona paktum

Szél Bernadett és Vona Gábor néhány évvel ezelőtt még valószínűleg felháborítónak tartotta volna azt a feltételezést, hogy a Jobbik és az LMP között választási szövetség jöhet létre – írja a Magyar Idők. Volner János, a Jobbik frakcióvezetője azonban tegnapi sajtótájékoztatóján már arról beszélt, hogy míg az MSZP-vel és a DK-val sehol nem támogatnak egyetlen közös választási jelöltet sem, a Momentummal és az LMP-vel készek tárgyalni.

Így akár már a választásokat megelőzően létrejöhet a szövetség a Jobbik és az LMP között, holott néhány napja még csupán az esetleges koalíciós kényszer esetére, vagyis az általuk remélt kormányalakításkor tartották elképzelhetőnek az együttműködést.

Népszava: Cáfolja a NATO a kormányt

Diplomatikusan, de cáfolta az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) brüsszeli központja Dömötör Csabát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárát, aki a hétvégén azt nyilatkozta, hogy az Orbán-kormány egy „NATO-kötelezettség” miatt kér az iskoláktól és óvodáktól úgynevezett Honvédelmi Intézkedési Tervet (HIT) – olvasható a Népszavában.

Az óvodák és iskolák december végén fél évet kaptak a humántárcától, hogy elkészítsék saját intézményük terveit arról, hogyan működnének egy szükségállapot idején. A programban le kell írniuk, hogyan készítik fel saját oktatási intézményüket egy ilyen helyzetre, hogy szervezik meg a rájuk háruló honvédelmi feladatokat, illetve a válságkezelés katonai feladatainak támogatását. Dömötör szerint azért vezetik be az új rendszert, mert „a migrációs válság következtében Európának nincs olyan pontja, ahol ki lehetne zárni, hogy terrorcselekményt követnek el.”

A lap érdeklődésére azonban a NATO-nál úgy reagáltak a magyar kormány kezdeményezésére: a nemzeti hatóságok felelőssége, hogy az állampolgárokat és az ország infrastruktúráját megvédjék a terrortámadástól és annak következményeitől. „A NATO tagállamok eltökéltek, hogy megerősítsék az ellenálló képességüket a fegyveres támadásokkal szemben, a szövetség azonban csak tanácsokat ad és minimum elvárásokat fogalmaz meg a tagjai felé, továbbá fórumot biztosít a tapasztalatcserére” – mondta el lapunknak egy NATO hivatalnok.

Best of Bréking nyúz 2. – Tudósítás a másik valóságból

0

Év végi válogatásunkban a kormánymédia alternatív valóságának év közben megjelent, legszórakoztatóbb, vagy épp a legbizarrabb írásaiból, álhíreiből szemezgetünk. Második rész.

Válogatásunk első részét itt olvashatja.

Öltözködési tanácsok a Riposttól

„Több férfit megkérdeztek az interneten arról, hogy milyen ruhákat szeretnek látni a nőkön. Az eredmények alapján mutatjuk, melyek azok a divatos darabok, amikért a legjobban odavannak. Egy dolgot ne felejts el, hogy mindennek ellenére elsősorban magadnak öltözz fel, fontos, hogy jól érezd magad abban, amit viselsz. Egy magabiztos, pozitív kisugárzású nőnél szexisebb nincs! Persze jó, ha tudod, mi a kedvence a másik nemnek.”

A 888 egy verekedésről

„A feminácik két gendertengernagya, Papp Réka Kinga és Bajusz Orsolya összebalhézott egy budapesti „teázóban”. A hírek szerint jól helyben is hagyták egymást.

Hiteles források egyelőre nem erősítették meg azt a pesti romkocsmákban terjedő álhírt, mely szerint Bajusz Orsolya feminista aktivista leköpte és fejbe verte Papp Réka Kinga ’vetkőzőművészt’.”

A Pesti Srácok Fodor Gáborról

„Fodor Gábor meghirdette magát. Szépen, öntudatosan – azért egy kicsit mórikálva magát – tálcán kínálva nyilatkozott.

Micu nevű macskám meg közben folyamatosan kajáért nyávog. Bármennyit is kap. A két hír jelentősége ugyanaz. Azzal a különbséggel, hogy Micu nem keres százezreket a Parlamentben. Ja, és ugyan a cica egy önző dög, akit meg sem lehet simogatni, viszont legalább nem liberális celeb, aki bárkihez dörgölőzne.”

A 888 szerint tömegesen költöznek Magyarországra Nyugat-Európából

„Egyre többen érkeznek hazánkba a nyugat-európai országokból, mivel nálunk nincs jelen az iszlám a mindennapokban és nem kell félni egy esetleges terrortámadástól. (…)

Az olyan migránsbefogadó országokban, mint Németország, Belgium vagy Svédország – bár a hatóságok megpróbálják titkolni – döbbenetesen megnőtt a bűnügyek száma, egyre nagyobb problémát jelentenek az illegális bevándorlók.”

A Ripost is írt Vona Gáborról

„Mióta lerúgta magáról a gárdabakancsot és papucsot húzott, hol cicákkal, kutyusokkal, őzekkel cukiskodik, hol meg esztelenül ökörködik, szelfizget. Mint egy majomkodó, idétlen, felnőni nem tudó, személyiségzavaros ember, aki valahol, valamikor megkattant. (…)

Aztán meg – ki bírja ezt követni? – azzal kezd dicsekedni, hogyan szedeti ki rendszeresen a szemöldökét, a cukiság-kampány csúcspontjaként meg kismacskákkal szundikál, mint egy túlkoros csecsemő, akinek éppen csak kicsordul szájacskáján a nyál…”

A Pesti Srácok le akarta verni a Gyárfás-címert

„Tervezzük, hogy a PestiSrácok újságírói ünnepélyesen verik majd le a Nap TV emblémáját az egyik épület homlokzatáról.” A “Gyárfás-címer” leverésénél a PestiSrácok.hu-t Stefka István lapigazgató és Szarvas Szilveszter főszerkesztő-helyettes képviseli, a közvetítés során pedig Brüsszelből jelentkezik be Huth Gergely, portálunk főszerkesztője. A médiatörténeti pillanatról Szikszai Pétert is kérdezzük majd. Ki ne hagyja!”

A Ripostnak nagyon tetszik az Echo TV új stúdiója

„Akár egy sci-fi fil­met is le le­hetne for­gatni az ECHO TV új stú­di­ó­já­ban. A kor­szerű dísz­let, a ren­ge­teg LED-csík, a 40 négy­zet­mé­ter­nyi LED-fal, to­vábbá a hír­adós pult együtt olyan, mintha egy űr­bá­zist költöz­tet­tek volna be Ma­gyar­or­szág leg­na­gyobb hír­stú­di­ó­jába.”

A Pesti Srácok bloggere a liberálisokról

„Brendon, a lánglelkű ifjú liberális belépett kedvenc belvárosi romkocsmájába, és meghökkent. Szinte az összes asztaltól felé integettek. Hívogatóan, csábosan. Ugyan mindig is tudta, hogy hercig fiatalember, aki legalább napi két és félórát fordít megjelenésére, de az ekkora népszerűséghez nem volt hozzászokva. Ráadásul Pride-idő sem volt.”

A Magyar Idők a nemzeti konzultációról sem feledkezett el

„A nemzeti konzultáció megmutatta, hogy az emberkereskedelem nem ugyanazon elvek alapján működik, mint a paradicsom, a paprika vagy a déli gyümölcs importja. A magyar emberek sorskérdésükről, gyermekeik és unokáik jövőjéről önállóan, tudatosan, felelősen kívánnak dönteni.”

Az Origo a zaklatási botránya miatt azóta az ATV-ről kirúgott Havas Henriket sem kímélte

„Marton László nevét Havassal kapcsolatban leírni szégyelljük, hiszen Marton azért valaki volt. Havas inkább a vállfával verekedő, a beosztottai péniszét fogdosó, a kiszolgáltatott emberekkel nagyhangú, a nagy művészektől viszont rettegő Kerényi Miklós Gáborhoz hasonlítható. Vagy a csellista fiút elcsábítani akaró, világhírt hazudó ál-komolyzenészhez, Varnus Xavérhoz. A Kádár-Horn-Medgyessy-Gyurcsány világ kedvenceihez. Ahogy ennek a világnak a kedvence persze Havas Henrik is. (…)

Havas Henrik – ó, még egy hasonlóság „Keró”-val – imádja magát „tanár úr”-nak hívni. (…)

Az állandó dicsekvések, nagyzolások, nagyképűségek valóban komikusak. Nehéz megfejteni, hogy ál-kötözködő stílusa mögött mi van: a borzalmas történelmi múltja, talán félműveltsége vagy esetleg egy még zavarba ejtőbb titok.”

A Pesti Srácok megvédte Magyarországot

„Ön, magyar szavazó, érti, mit üzennek Önnek?

Egy amerikai, ex-diplomata mer nekünk üzenni! Ő képes kiejteni a száján azt, hogy mi alkalmazkodjunk, viseljük magunkat jól, legyünk szolgák! …

És újra elolvasom az amerikai megmondó-ember, a magyar libbal által ünnepelt üzenetét: „A diplomáciánk azt üzeni a társadalomnak, hogy az USA és az amerikaiak a barátai. Mindez nem oldja meg a problémákat, hacsak Magyarország arra a következtetésre nem jut, hogy akar valamit Amerikától, amit nem kap meg”.

Elolvasom ezeket a sorokat, és azt mondom: Takarodjatok!

Takarodjatok!

A mi hazánkból.”

A 888 röviden összefoglalta az évet

„Szakértők szerint a Jobbik, a CEU és a migránsok jelentenek veszélyt a magyar zsidókra.

Soros veszélyes terve a zsidókra nézve is káros.”

És végül, szubjektív véleményünk szerint az év egyik legbizarrabb írása az Origón jelent meg, válaszul az Index egyik elemzésére.

„Azt eddig is tudtuk, hogy az Isten után rögtön a második helyen létező Index – tudományos körökben máig penge vita van arról, hogy tulajdonképpen ki teremtett kit: az Index Istent, vagy éppen fordítva – pont leszarja az olyan ósdi, meg proli hagyományokat, hogy ország, nemzet, netalántán nemzeti érdek (pláne, ha az magyar). Ez azért alakult így, mert az Index okos, sőt a legokosabb. Éppen ezért soha nem félt kimondani, hogy aki magyarkodik, az bizony hülye.

(…)

Bezzeg Berlin, meg London! – tolták a képünkbe, és mi kínunkban a budapesti utcákon rugdostuk a szemetet. Bezzeg a párizsi, meg a New York-i prájd! – és oda se mertünk nézni, hogy ne lássuk a körúti kordonokat.

Szóval tisztában voltunk vele, hogy Magyarország ciki, vagy legalábbis az Index szerint – tehát Isten szerint is az -, és komolyan megszakadtunk érte, hogy mi is tudjunk így érezni, hogy mi is lehessünk haladók, rosszfiúkból jófiúk, hogy nekünk se kelljen bujkálni Lipótvárosban, hogy az előtérből mi is bejussunk végre a buliba, bassza meg! Oszt’ még se ment.

(…)

Az Index emelte a tétet, ha úgy tetszik, rendesen beleszart a ventillátorba, a szétröppenő fekália pedig minket is szíven talált. Nyolc óra tizenhárom perckor ugyanis megjelent egy cikk (elnézést, hogy linkeljük, de ha nem olvassuk, hétszentség, hogy nem hisszük el) az Index címlapján, amely egyszerűen közölte velünk, hogy kurvára nem kéne hazait vásárolni!

Így, ennyike. Péntek 13-ától a „ne vegyél hazait” lett az új „I stand with CEU”. Budán állítólag már árulják a kitűzőket.

(…)

Ha így teszünk, akkor az elemző-tudós-szakértő-szakember úr szerint végre tudunk majd finom és nem finom barack között különbséget tenni, nem fogjuk utálni a globalizációt, sőt kinőjük azt a röhejes, evolúciós torzulásunkat is, hogy szívesebben osztozkodunk olyanokkal, akik olyanok, mint mi. Lefordítom, ha nem volna egyértelmű önöknek, hülyéknek: humanizmus, gyerekek, hát tessék már lebontani az átkozott kerítést, miért kell kekeckedni a migránsokkal, meg dobálózni itt a Soros úr nevével?”

Best of Bréking nyúz 1. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Független Hírügynökségnél hónapok óta szemezgetünk a kormánymédia alternatív valóságából, minden nap összegyűjtöttük a legszórakoztatóbb, vagy épp a legbizarrabb írásokat, álhíreket. Most, az év végén ezekből gyűjtöttünk. Volt miből válogatni, merüljön el velünk egy másik világba! Első rész.

Egy fontos megjegyzés: az elütések, helyesírási hibák is az eredeti szövegekből valók.

A Magyar Idők Vona Gáborról

„És most jön a kemény pornó. Vona most négykézlábra ereszkedik, és mögötte sorban állnak mind. Gyurcsánytól Juhász Péterig a „bárkik”. Mindenki zavarja be a gyereket a hátsó szobába!”

Az Origo megvédte Bayer Zsoltot Bajomi-Lázár Péter médiakutatóval szemben

„És nem szereti természetesen Bayer Zsoltot sem. Azt nem tudjuk, hogy inkább politikai okokból várja a halálát, esetleg azért, mert Bayer Zsolt tud fogalmazni és jól ír. Ezt tehát nem tudjuk, bár általában az ilyen, Bajomi-Lázár típusú, tomboló gyűlöletnek nem lehet pusztán a politikai szembenállás a motivációja. Ilyenkor jóval valószínűbb, hogy egyszerűen csak a sikertelenség gyűlöli a sikerességet.”

Időutazás a Ripostban

„A miniszterelnök kiemelten fontosnak tartotta, hogy az eskütétel után személyesen is kifejezhesse tiszteletét a Teréz körúti robbantásban súlyosan megsérült, szerencsére azóta felépült rendőröknek. Andirkó Szabina és Vantara László törzsőrmesterek büszkén és meghatottan fogadták a miniszterelnök nagyrabecsülésének újabb kifejezését, hiszen a robbantás után a kórházban is felkereste őket.”

Az Origo névtelen szerzője is megemlékezett arról, hogy Simicska Lajos Orbán Viktorról graffittizett

„Hiába próbálta tehát a simicskás Index – több pontba szedve – észszerűnek és előre kiterveltnek beállítani a Gazdi, elmebeteg, hisztérikusnak tűnő és egyben elkeseredett akcióját, mi mégis úgy látjuk, hogy Lajos urat bizony valami nagyon kihozta a sodrából.

Hiszen nagy dührohamában és vélhetően nem kevés alkohol hatására még el is esett – bár a Simicskától (gazdájától) egyértelműen független, elfogulatlan Index szerint a festés közben koszolta össze magát. Mindenesetre jókora sárfolt volt a zakóján, sőt állítólag, az általa összefirkált oszlopon még a dolgát is elvégezte az oligarcha. Hát így mulat egy magyar „úr”.”

Megvadult gyurcsányisták és síró kisfiúk a Ripostban

„Őr­jöngve ön­bí­rás­ko­dott egy Gyur­csány-párti bu­da­pesti ke­rü­leti al­pol­gár­mes­ter, ami­kor azt hitte, il­le­gá­lis sze­mét­le­ra­ká­son ért egy kis­gye­re­kes csa­lá­dot.

’A fiam megijedt, sírva fakadt, próbálta ő is megmagyarázni a hangoskodó férfinak, hogy az édesapja csak jót akart, a férfi meg arra hivatkozott, hogy ő az alpolgármester. Aznap este a fiam képtelen volt lenyelni egy falatot is az őt ért sokk miatt.’”

A Magyar Hírlap szerint az országot veszély fenyegeti

„A magyar szabadságot és függetlenséget ma sem a kommunista diktatúra többszörösen le- és megbukott, egyre csekélyebb társadalmi támogatottságú belföldi örökösei részéről, hanem külföldről fenyegeti valódi veszély. Ahogy Orbán Viktor tegnapi ünnepi beszédében is hangsúlyozta, a globalista pénzügyi spekuláns birodalmakkal és a velük összefonódott brüsszeli bürokratákkal szemben Közép-Európa s benne Magyarország maradt az utolsó, nemzeti identitását és kultúráját megőrző szabad európai térség, amelyet le akarnak igázni a sötét oldal brutális erői, ezért az Euró­pa jövőjéért folyó küzdelem éppen ide összpontosul.”

A Ripost megijedt a Halloweentól

„Döb­be­ne­tes len­dü­le­tet vett ha­zánk­ban a hal­lo­ween­őrü­let! Egyre töb­ben ün­nep­lik, a bol­tok gazdagodó kí­ná­lata mel­lett egy másik te­rü­let is táp­lálja a hisz­té­riát. Ve­szély­ben az el­huny­takra való méltó em­lé­ke­zés?”

A Magyar Hírlap az orosz propagandát mentegeti

„A Russia Today (RT) és a Sputnik News hírügynökség már hosszú ideje célpontja a cenzori hatalmaknak, ugyanis az számukra rendkívül kínos tényeket közöl, és éppen azért népszerű világszerte, mert kilóg a nyugati fősodratú média egyöntetűen terjesztett mantráiból, amelyek nem kis része központilag terjesztett hazugság.”

A Ripost egy szépségkirálynőről és barátja nemi szervéről

„Kulcsár Edina először múlt vasárnap verte ki a biztosítékot követőinél. Egy olyan képet osztott meg Instagram oldalán, amin, miközben Csuti éppen nagydolgát végzi a WC-n, ő az ölében ül.

Jöttek is a durvábbnál durvább elmarasztaló kommentek. A történet azonban tovább folytatódik. Kulcsár Edina friss fotóján együtt pózol párjával a fürdőszobában. A modell kedvesén, Csutin mindössze egy törölköző van, amin keresztül jól láthatóan kirajzolódik ágaskodó nemi szerve. Kíváncsian várjuk, legközelebb vajon mivel örvendeztet meg bennünket a 2014-es szépségkirálynő!”

A 888 a vallásról

„Ne legyenek illúzióink! Hiába álaggódnak Soros és Simicska őrkutyái a keresztény értékekért, minket nem tudnak átdobni a palánkon, mint egyszeri szír atomfizikus a gyerekét a műszaki határzáron. Nem érdeklik őket a keresztény értékek. Kereszténygyűlölő ateisták ugyanis. Ha rajtuk múlna, akkor a most következő Szilveszter estén nem a Kölni dómot rakétázná 500 „észak-afrikai kinézetű” fiatal, hanem a Mátyás templomot. Ha ők kormányoznának, se a Dohány utcai zsinagógát, se a Bazilikát nem lehetne megközelíteni egy mindenre kiterjedő testüregi motozás és fémdetektoros átvizsgálás nélkül. A nem félés jegyében pedig minden sétáló utca előtt kedves 50 tonnás betonkockák és még kedvesebb gépfegyveres katonák állnának, mintegy megadva az ünnepre való készülődés meghitt hangulatát. Ha ők kormányoznának…

Nem lennének betlehemek, karácsonyi vásárok, Jézuskák, Józsefek, Szűz Máriák, kisbárányok (csak kecskék).”

A Magyar Idők megsértődött, mert az egyik legtekintélyesebb amerikai újság Orbánt bírálta

„Ha a politikai aljasság olimpiai versenyszám volna, a The Washington Post reménykedhetne a dobogós helyezésben. Nehéz volna ugyanis alpáribb húzást kiagyalni, mint épp a szentpétervári (a világháborúban az ellenséges németek által pénzelt) bolsevik puccs centenáriumára időzítve minősíteni neobolseviknak Orbán Viktort.”

A Magyar Idők összehozta Soros Györgyöt és a zaklatási botrányokat

„Magyarországnak is van egy zaklatója: Soros György. Elsőre joviális, ősz öregúrnak látszik, ám a jámbor külső mögött spekuláló, ravasz kandúr lapul. Kapunyitásra vár. Arra, hogy kitárulkozzunk, és „szobára” jöhessenek az ő komálósai, mert állítólag úgy, együtt az igazi… Csakhogy mi, zaklatottak se most jöttünk a hat húszassal!

Minket nem vesz le a gazdag bélyeggyűjteményével… Lesz viszont sok millió tanúnk, gyűjtjük az aláírásokat. Tartok tőle, a végén Soros lesz zaklatott.”

Alaposan felkészült az Origo a Fidesz kongresszusára, cikk helyett egy kampánybeszédet sikerült megjelentetni

„Hét év kormányzás után a Fidesz ráadásul növelni is tudta a szavazóbázisát. Ami azért, valljuk be, elég nagy dolog. (…) Összefoglaljuk, hogy miért állhat ennyire jól a Fidesz. Ennyire példátlanul jól.

Kezdjük rögtön az elején. Igen, részletesen fogunk beszélni az ellenzék borzalmas állapotáról, a széthúzásukról, a korrupciós ügyeikről. De nagyon fontos az elején megállapítani: az ellenzék szerencsétlenkedése nem lenne elég ilyen kormánypárti fölényhez. Messze nem lenne elég.

Ehhez elsősorban kell egy jó kormány. (…)

A biztonság a legfontosabb.

Ha az ember a családját, önmagát, nemzetét biztonságban érzi, akkor van minden. Van jelen, van jövő, lehetnek tervek, lehetnek (sőt vannak) megvalósult álmok. (…)

Az emberek egyszerűen érzik, hogy jobban élnek. (…)

Orbán Viktor miniszterelnök harcát Brüsszellel egyre több európai ország figyeli elismeréssel. (…)

2016 nyarán az őszintébb európai politikusok már megismételték, amit a magyar miniszterelnök másfél évvel korábban elsőként mondott: a terrorizmus és a migráció kéz a kézben jár. Ja, igen. (…)

2017 nyarára aztán egy olyan politikus már nem is igen vehető komolyan Európában, aki mindezt tagadná. Vagy nagyon rossz politikusnak tartanák, vagy sajátos érdekek képviselőjének. Igen, Soros György érdekeinek képviselőjének. (…)

A brexit és Donald Trump győzelme után a magyar miniszterelnök arról beszélt, hogy 2017 a lázadás éve lesz.

Az lett. (…)

A válogatás második részét holnap olvashatják.

Ilyen szintű álhírgyártás nem volt a rendszerváltás óta

Teljesen összekeverednek az álhírek a valósággal a kormányhoz közel álló médiumokban, és sehol nem épült fel olyan állami hazugsággépezet, mint Magyarországon – ezt mondta a Független Hírügynökségnek Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója, az ELTE PPK adjunktusa.  Arról is beszélt, hogy az összeesküvés-elméletek összefüggenek, ahogy azt az Egyesült Államokban is látjuk: a politikaiak után jöhet az oltásellenesség és a globális felmelegedés tagadása. A magyar kormány szerinte azért nem küzd az orosz dezinformáció ellen, mert maga is terjeszti.

Krekó Péter
Fotó: FüHü

Amikor ilyen témáról beszélünk, különbséget kell tenni álhír és dezinformáció között. De mi a különbség?

A kettő szorosan összefügg: a dezinformáció részben álhírekre épül. Az álhír szándékosan megtévesztő, politikai vagy gazdasági számításból. Azonban, bár minden álhír dezinformáció, nem minden dezinformáció álhír. A dezinformációra építő újságírásnak az álhírterjesztésnél sokkal szélesebb a spektruma. Hogy erre mondjak egy jellegzetes példát: ha a Russia Todayt az embert bekapcsolja és nézi, akkor

az esetek 90 százalékában nem álhírt látni, hanem létező dolgokból kanyarítanak ki olyan részeket, amik önmagában megvezetőek.

Például ahogy a nyugatot lefestik: a nyugati politikát csak korrupciós botrányokon, szexbotrányokon, politikai bakikon, meg persze a menekültválságon keresztül láttatják.

Tehát a hanyatló Nyugat képét közvetítik?

Igen, olyan képet, mint amilyeneket a zombi-apokalipszis filmekben látunk: mindenki életveszélyben van, ahol az alapvető normák eltűntek, kaotikusak a társadalmak.

Ehhez nem is kell feltétlenül mindig álhírt gyártani, elég az egyoldalú közlés. Sokszor az eseteknek, amiket bemutatnak, van valóságalapja, de mivel kizárólag az egyik oldalát bontják ki a dolgoknak, az egész teljesen félrevezető. Például az amerikai egyetemekről a minap a Russia Todayben levetített filmben csak a hatalmas ivászatokat és a különböző megerőszakolási botrányokat emelik ki. Ezek valóban létező problémák – bár élek a gyanúperrel, hogy Oroszországban ugyanúgy megtörténnek, csak nincs belőlük botrány. Ugyanakkor ezzel nem írhatók le az amerikai egyetemek, mert amúgy a világ tudományos életének vezető műhelyei.

Amikor például a kormányhoz közel álló média tele van a nem létező Soros-tervvel, vagy rettegő nyugdíjasokról írnak, azt hova lehet besorolni?

Én a Soros-tervet teljesen egyértelműen az álhír kategóriájába sorolnám.

Ahogy a kormány erről beszél, abban elhanyagolható a valóság szerepe,

például ahogy a nemzeti konzultációban szerepel. Abból gyakorlatilag egy szó nem igaz. Ez klasszikus álhírgyártás.

A rettegő nyugdíjasokról ugyanazt gondolom: egyértelműen álhír kategória. Az más kérdés, hogy ha a kormány kialakítja a félelmet az emberekben, akkor a végén valóban retteghetnek, csak akkor már nem arról van szó, hogy a kormány kiaknázza a létező félelmeket, hanem kialakítja azokat.

Az álhírekben lefestett világ valósággá válhat.

Ez persze nem teljesen új, és nem is csak a Fidesz használta a politikában. Ilyen koncentrált médiaháttérrel, ilyen intenzíven és ennyire a valóságtól elrugaszkodottan ezt azonban még senki nem csinálta – természetesen a rendszerváltás óta.

Magyarországon a mainstream médiában vannak álhíroldalak? Mert ezekben az esetekben ugyan dezinformációról beszélhetünk, de vannak olyanok, amelyek tudatosan szinte kizárólag álhíreket tesznek ki?

Én azt gondolom, hogy vannak olyan médiumok, amelyek egyre inkább, gyakran tudatosan álhíreket terjesztenek. A közszolgálati médiában és a kormányközeli médiában. Ezeket mi együttesen government-organized médiának hívjuk, a government-organized NGO-k mintájára.

A government-organized NGO-k, vagyis rövidítve a GONGO-k azok az álcivil szervezetek, amelyeket valójában egyes kormányok hoznak létre vagy szponzorálnak, hogy a kormány érdekeit képviseljék.

Ilyen az állami és az államközeli oligarchák kezében lévő média. Ezekben egyre magasabb az álhírek aránya. Hasonló a logika, mint a Breitbartnál, ahol részben dezinformációs céllal, részben egyszerű politikai elfogultság miatt

a valós hírek néha szétbogozhatatlanul összekeverednek az álhírekkel.

Így az egész egy csomagként értelmezhető és nem biztos, hogy érdemes belemenni abba, melyik álhír és melyik nem, mert az egész az egy célrendszer szolgálatába van állítva, ami alapvetően a propaganda.

Ha már szóba került a Breitbart, ahhoz mit szól, hogy bizonyos magyar médiumok rendszeresen vesznek át akár a Breitbarttól, akár a Daily Callertől, vagy más hasonló oldalaktól cikkeket, mindenféle forráskritika nélkül?

Én ezt problémáknak tartom, ráadásul nem csak innen vesznek, hanem a Russia Todaytől, Sputniktól, néha már a Your News Wire is megjelenik, vagy az InfoWars, tehát az egyértelműen kamu oldalak.

Ezen gyakorlat mögött két tényező húzódik meg, melyeket nehéz szétszálazni.

Az egyik a nem professzionális újságírás, erős politikai nyomás alatt. Ilyenkor az újságírók tudják, hogy milyen hangvételű és tartalmú cikkeket kell írni, de nekik kell megoldani, hogyan csinálják meg, és beleakadnak ilyen oldalakba.

Feltételezhetjük azt, hogy néha nem tudatosan vesznek át tartalmat álhíroldalakról, csak azt hiszik, hogy ez igaz. Persze ez sem jó.

Máskor viszont egyértelműen nem létező „hírekről” kell írni az álhírgyártásra épülő politikai propagandagépezet szolgálatában. A végeredményben ez összekeveredik. A végeredmény egy olyan médiavilág, ahol alig lehet elválasztani a valóságot a kitalációtól. És az a cél, hogy ne is lehessen. Ezt nevezi az orosz rendszerre utalva Weiss és Pomerantzev „posztmodern diktatúrának”.

Fotó: FüHü

Az is az álhír-logikához tartozik az is, hogy szemben az újságírással, ha kiderül egy „hírről”, hogy nem igaz, nem korrigálnak.

Nem a valósághoz való viszony a fontos ugyanis, hanem a kiváltott hatás.

Ezért ez nem is tekinthető újságírásnak.

Ha már az InfoWarst mondta, idéznék egy napilapból, ahol úgy jellemezték: „jobboldali, Trumpot támogató portál”. Erről mi a véleménye?

Önmagában mind a két állítás igaz, csak nem bontja ki a valóság minden részletét: konkrétan azt, hogy ez egy obskúrus összeesküvés-elméleti oldal. Amit ráadásul érdemes hozzátenni, és ez egy rendkívül veszélyes eleme ennek az álhírekre és összeesküvés-elméletekre épülő birodalomnak, hogy kutatások is bizonyítják: a különböző összeesküvés-elméletek összefüggenek.

Ezeken az oldalakon az ezoterikus, tudományellenes, nem politikai tartalmú hülyeség is megjelenik.

Az összeesküvés-elméleti világnézet ugyanis összefügg: a politikai össszeesküvés-elmélet az oltásellenességgel például. Ha valamilyen irányból elindul ez az összeesküvés-elméletekre épülő álhírlogika, ami mindenben kételkedik, akkor ki tudja, hogy ennek mi a vége. Minél tovább megyünk ezen az úton, annál több mindent rombolhat. Egy idő után ennek nem lehet megálljt parancsolni. Jönnek az ufók, a belénk ültetett mikrochipek, a chemtrail. Ahogy az Infowarson is.

Még egyet idéznék az előbb említett cikkből: azt írták az RT-ről és a Sputnikról, hogy a cenzori hatalmaknak kínos tényeket közölnek, ezért világszerte népszerűek. Ehhez mit szól?

Fontos tudni, hogy aki ezt írta, azzal hencegett, hogy majd ő lesz a Russia Today magyarországi csatornájának vezetője… De úgy néz ki, a csatorna nem indul Magyarországon. És miért nincs rá szükség? Mert a magyar kormánypárti média gyakorlatilag pontosan azt közli, amit ők, ingyen és bérmentve. Vagyis miért fizessen arra az orosz állam rengeteg pénzt, amit a magyar kormányzati média ingyen és bérmentve megtesz.

Magyarországon nincs szükség olyan hagyományos információs háborúra, mint a régió sok országában, mert egyszerűen nincs ellenfél.

A kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt egyaránt oroszbarát. Ezeknek a médiumai (bár a Jobbiké kevésbé, mert ők kicsit kikerültek a pikszisből) örömmel és, amennyire mi tudjuk, többnyire önként – tehát nem közvetlen kívülről, csak felülről jövő nyomásra – terjesztik a dezinformációt. A különböző kamuoldalak nálunk nem okai a dezinformációnak, csak forrásai, de a politikai cél ugyanerre az eredményre vezetne, csak több álhírt kellene „saját gyártásban” megoldani.

Az igazi probléma azzal van, hogy a magyar kormánymédia ezt támogatja, miközben más, környező országokban, például Csehországban és Szlovákiában is, küzdenek ellene.

Nemzetközi szinten dezinformációs háború zajlik, mi pedig ebben mintha más oldalon állnánk, mint NATO-partnereink többsége.

Tehát arra gondol, hogy amikor átvesznek mondjuk a Sputniktól vagy az RT-től valamit, akkor sokszor nem is tudatosul bennük, hogy ezek álhírek? Vagy nem is foglalkoznak ezzel, lényeg az, hogy valami olyan legyen, ami beleillik a narratívába?

Hol ez, hol az. Ezeknél a médiumoknál sok az újonc, kevés a tapasztalt újságíró, mind az országos, mind a regionális médiában – a Fidesz helyesen ismerte fel, hogy ennek milyen közvélemény-formáló szerepe van. A nagy politikai tisztogatások viszont ritkán erősítik a profizmust. Amit tehát látunk, az az alacsony szakmai színvonal és az erős politikai nyomás együttes eredménye.

Fotó: FüHü

Ha politikai megrendelésre íródnak cikkek, melyekben a végkövetkeztetés eleve adott és rögzített, akkor a rutinosabb, régóta a szakmában dolgozó újságírók használhatják azt a klasszikus propaganda-logikát, hogy „nem baj, hogy nem igaz, a lényeg, hogy hasson”. A politikai meggyőződés, ha van, segíthet ezt megoldani. Az új, tapasztalatlan munkatársak pedig, akiknek nincs vagy csak nagyon halovány a szakmai háttere, valószínűleg könnyebben idomíhatóak és irányíthatóak – aki nem dolgozott még más médiánál, az normálisnak tarthatja, ami a kormányközeli médiában zajlik. Gyakran mesés fizetésekért.

A nyílt, propagandisztikus hazugságok felhasználása és ez a nagyon elfogult újságírás egymást erősítik.

Ez olyan helyzetet eredményez, hogy nehéz szétválasztani, hol ér véget az egyik és hol kezdődik a másik. Ez természetesen nem csak Magyarországon probléma. Sőt, a „post-truth” legalább annyira nyugati, mint keleti jelenség. Donald Trump például szándékosan hazugságot terjesztett, amikor a Britain First menekültellenes álhíreit retweetelte? Nem biztos, még ha a kampányban tudatosan éltek is az álhírek terjesztésének eszközével, masszív orosz támogatással.

Ha valaki nagyon akar valamiben hinni, akkor kikapcsol a kritikai érzéke.

Az USA-ban az álhírek burjánzásának kedvező politikai polarizáció nagyon felerősödött. Ennek eredménye az egyes médiumok presztízsének nagyon tudatos rombolása.  Nem véletlenül tweetel Trump sokat a CNN-ről, az MSNBC-ről, New York Timesről, és hívja ezeket fake news mediának, megfordítva és relativizálva az álhíreket. Ez nagyon tudatos stratégiának tűnik, amit nem csak az indulat vezérel. Emellett azonban szinte biztos, hogy van olyan információ, amiről azt gondolja, hogy igaz, pedig kamu oldalakról származik.

És akkor emlékezzünk Trump főtanácsadójának, Kellyanne Conwaynek a híressé vált mondására, hogy „ezek nem hazugságok, hanem alternatív tények”. Máris ott vagyunk egy olyan logikánál, ami maga a posztmodern pornográfiája:

mindenkinek lehet saját ténye, nem csak véleménye.

Sokan azok közül, akik a kamumédiát használják forrásként és az összeesküvés-elméleti univerzumban élnek, azzal szoktak érvelni, hogy a csúnya mainstream elnyomja őket, nem toleráns a más nézőpontokkal szemben. És ebbe a más nézőpontba az alternatív tényeket is beleértik. A post-truth világban annyira bezárkózik mindenki a saját véleményvilágába, hogy mindenki más típusú „tényekben” hisz, és elmosódik a tények és a vélemények közti különbség.

Ez tehát egy világtrend, amit a magyar kormány kiválóan kiaknáz. Nyilván nem függetlenül attól a tapasztalattól, hogy

választást lehet nyerni kamuhírekre alapozva

– mert részben ez történt Amerikában, és egyre inkább úgy tűnik, Nagy-Britanniában is. Mindkét helyen bizonyítható módon orosz segítséggel.  Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy a nagyon professzionálisan dolgozó és a nemzetközi trendeket a kampányolásban maximálisan követő, egyébként pedig Oroszországhoz dörgölőző magyar kormány ehhez az eszközhöz nyúlt.

Kicsit visszatérve az orosz propagandához: több országban is küzdenek ellene, Lengyelországban az egyik fő prioritás, hogy mindenféle orosz befolyást próbáljanak megállítani, a cseheknél és a szlovákoknál különféle intézményeket is létrehoztak erre, az Európai Néppártnak is volt egy állásfoglalása, hogy meg kell állítani. Mi a helyzet Magyarországon?

Igen, a fideszes képviselők meg is szavazták, csak itthon teljesen mást csinálunk. Én nagy különbséget érzek más európai országok és Magyarország álláspontja között. Lehet azt mondani, hogy Csehországban és Szlovákiában sokkal több a szöveg, mint az akció – de legalább szöveg van. Magyarországon senki nem beszél arról, hogy lépéseket kellene tenni. Sőt,

a kormány azokat támadja, akik fellépnének az orosz befolyás ellen.

Magyarországgal kapcsolatban tapasztalataink szerint az általános vélemény, hogy orosz dezinformációs kérdésben nem lehet kivel beszélni a magyar kormányból, mert nincs, aki ezzel foglalkozna. Miért? Mert nem a megállításával foglalkoznak, hanem a terjesztésével. Nem lehet valaki egyszerre a barikád két oldalán.

Az RT propagandacsatorna nemrég került be a UPC programcsomagjába
Fotó: FüHü

Azok a kormánypárti politikusok, akik ezt régen ezt problémának tartották, már nem beszélnek erről a témáról. Szerintem politikai döntés született, hogy Magyarország az orosz dezinformációnak nem vesztese, hanem győztese lehet. Orbán Viktort Putyin azért látja fontos európai szövetségesnek, mert főleg az EU-n, és kisebb részben és a NATO-n belül képes lehet némi destabilizációra.  Illetve a régióban is.  Magyarország napi szinten segít Ororszországnak Ukrajna delegitimizálásában. Ez a diplomáciai háború, amit Ukrajna ellen folytatunk, egészen abszurd és aránytévesztő, még ha az oktatási törvénnyel valóban vannak is problémák. Kinek segít az, hogy a magyar kormány aktívan blokkolja Ukrajna euroatlanti integrációját – amiért emberek haltak meg a Majdanon? A magyar kisebbségeken biztos nem, hiszen láthatóan nem segíti az ügy rendezését. A magyar külpolitikát sem, mert csak jobban elszigetel minket. Moszkva külpolitikai céljait, Ukrajna távoltartását az EU-tól és NATO-tól viszont igen.

A Sputnik úgy hivatkozott egyszer Magyarországra, mint „a szankciók elleni faltörő kos”. Ezt a szerepet szánják a miniszterelnöknek. Orbán Viktor viszont úgy látja, hogy neki ebből politikai és gazdasági haszna származhat.

Nem arról van tehát szó, hogy bénázik a magyar kormány.

Hanem tudatosan az ellenkezőjét csinálja annak, mint amit szerintem a NATO és EU szövetségesi tagságunk előirányozna.

Persze nem Magyarország az egyetlen problematikus ország: ott van például Ausztria, főleg most, az FPÖ-vel a kormányban, mely a külügyet, a hadügyet és a belügyet is felügyeli majd. Olaszországban nemsokára választások lesznek, ott a Berlusconi-féle párt, az Északi Liga és az Öt Csillag Mozgalom egyaránt terjeszti az orosz dezinformációt. És ott van Görögország, Ciprus, Bulgária, ahol hagyományosan erős az orosz befolyás. Nem csak Magyarország nem védett az orosz propagandával szemben. Viszont sehol nem épült fel olyan állami, orosz érdekeket kiszolgáló hazugsággépezet, mint Magyarországon.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK