Kezdőlap Címkék Matthew Olsen

Címke: Matthew Olsen

Két kínai rendőrt letartóztattak New Yorkban, ahol illegális rendőrőrsöt működtettek

0

Az FBI októberben lerohant egy épületet New Yorkban, ahol az illegális kínai rendőrőrs működött. A kínai rendőröket most le is tartóztatták összeesküvés és az igazságszolgáltatás akadályozásának vádjával.

“Egészen egyszerűen felháborító, hogy a kínai belügyminisztérium azt gondolta: az Egyesült Államok területén titokban létrehozhat és működtethet egy illegális rendőrőrsöt, amely exportálja Kínából az elnyomást és megfélemlítést, és megsérti a mi jogrendünket” – nyilatkozta az FBI kémelhárítás aligazgatója  az MSNBC televíziónak. Kurt Ronnow hangsúlyozta, hogy “ez azt bizonyítja: a Kínai Népköztársaság semmitől sem riad vissza, hogy polgárait külföldön is alávesse akaratának, és megakadályozza, hogy azok olyasmit tegyenek vagy mondjanak, ami a hatalomnak nem tetszik.”

A 61 éves Lu Csienvangot a lakásán vették őrizetbe Bronxban míg az 59 éves Csen Csinpinget Manhattanben tartóztatta le az FBI ugyancsak a saját lakásában. Mindkettőjüket azzal vádolják, hogy ők hozták létre az első illegális kínai rendőrőrsöt a pekingi belügy megbízásából az Egyesült Államok területén.

Az illegális rendőrőrs a New York-i Chinatown kellős közepén működött mindaddig amíg az FBI be nem zárta azt múlt októberben. Amikor a kémelhárítás megvizsgálta a két kínai rendőr okostelefonját, akkor megállapították, hogy kitörölték azokból a kommunikációt New York és Fucsou között. Ennek a kínai városnak a rendőrsége volt a közvetlen felettese a New York-i rendőrőrsnek. Fucsou annak a Fucsien tartománynak a fővárosa, amely szemben van Tajvan szigetével, ami körül az elmúlt hónapokban ugyancsak felforrósodott az amerikai-kínai szembenállás.

A két kínai rendőr elismerte, hogy ők törölték a kommunikációt a kínai belüggyel, hogy eltüntessék a bizonyítékokat.

Christopher Wray, az FBI igazgatója tavaly novemberben a szenátus előtt elmondta: rendkívüli mértékben aggasztja, hogy a kínaiak illegális rendőrőrsöket tartanak fenn az Egyesült Államok területén. Az illegális rendőrőrsök működésére először polgárjogi szervezetek figyeltek fel, ők jelezték az amerikai kémelhárításnak, hogy Peking rendőröket tart az USA területén, akik megpróbálják ellenőrizni és irányítani a kínai közösségeket. Ezekre a vádakra az illegális rendőrőrs New Yorkban azt válaszolta, hogy ők csak “jóakaratú polgárok, akik önkéntes munkával segítik az amerikai szabályokat nem ismerő honfitársaikat abban, hogy azok megszerezhessék a jogosítványukat.”

FBI kampány

Hétfőn New Yorkban azt is bejelentették, hogy három  másik ügyben is vizsgálat folyik az Egyesült Államokban olyan kínai rendőrök  ellen, akik akadályozzák Hszi Csin-ping elnök bírálatát Amerikában.

Az egyik vizsgálat szerint 34 kínai rendőrnek az volt a feladata, hogy a Twittert figyelje, és megpróbálja kiszűrni a kommunista rendszer bírálóit, akiket azután néha fel is kerestek, hogy megfélemlítsék őket.

A másik vizsgálat arra irányul , hogy tisztázza : mi a szerepe a Pekingből irányított rendőröknek a társas oldalakon kifejtett kínai propagandában?

Egy harmadik vizsgálat arra irányul , hogy kiderítse : miképp próbált megakadályozni 10 kínai rendőr egy megemlékezést a Tienanmen téri vérfürdőről. 1989 júniusában a kínai hadsereg megrohamozta Peking központi terét, ahol magam is megpróbáltam lebeszélni a kínai diákokat a reménytelen ellenállásról. A kemény mag maradt, és meghalt. Kínában a kommunista párt népszerűsége a mélypontra süllyedt : mindenütt kis palackokat törtek össze. Kína akkori vezetője , Teng Hsziao-ping rendelte el a megtorlást, a Hsziaoping kis palackot is jelent kínai nyelven.

“ Ezek az esetek azt mutatják, hogy milyen messzire megy el a kínai kormányzat abban, hogy zaklasson és megfélemlítsen amerikai állampolgárokat az Egyesült Államok területén, ahol alapvető jog a bírálat szabadsága. Ez vonatkozik arra az Egyesült Államokban működő társaságra is, mely meg kívánt emlékezni a Tienanmen téri véres eseményekről” – mondta az ügyről Matthew Olsen, a washingtoni igazságügyi minisztérium nemzetbiztonsági igazgatóságának helyettes vezetője.

A 44 keresett kínai rendőrt nem sikerült elfogni, ők valahol Kínában élhetnek – írja az NBCnews, amely természetesen megkérdezte az esetekről Kína washingtoni nagykövetségét is, de a kínaiak nem kívántak nyilatkozni.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK