Nem fogják elhinni az olvasók, pedig igaz: az alábbi cikket nem most, hanem 2011. január 9-én írtam. Már nem emlékszem az apropójára, de biztosan volt valami oka akkor is. És a címe is ez volt, szó szerint.
Húsz év múlva, 2030-ban még mindig Orbán Viktor a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. A Fidesz kormányozza az országot, s bár a párt népszerűsége már nem a régi – 5 százalék körül mozog, a valamikori bejutási küszöb környékén – a többi párt vagy megszűnt, vagy adminisztratív okok miatt nem indulhatott a választásokon.
Schmitt Pál idős kora ellenére jól tartja magát, napjait az evangélium olvasásával, és negyven fekvőtámasszal kezdi. Késő délután, ha nehéz nap van mögötte, rendszerint zongoraszó hallatszik a Sándor Palotából.
A Videoton egymásután huszadszor szerzi meg a bajnoki címet. (A második helyezett Debrecentől a labdarúgó szövetség fegyelmi bizottságának pontegalizáló szekciója 20 büntetőpontot levont).
Orbán Viktor megígéri Kósa Lajos debreceni polgármesternek, hogy a cívis város új, minden igényt kielégítő stadiont kap. A tervek elkészültek, pénz lesz. Gera Zoltán, a nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya szerint a válogatott nehéz csoportba került, de reméli, hogy kijutunk a világbajnokságra.
Csányi Sándor, az MLSZ hatodszor újraválasztott elnöke biztató jeleket lát.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár bejelenti, hogy az iskolákban sikerült felszámolni a múlt örökségét, és már egyetlen diák sem tanul angolul. A Magyarországi Szülők Országos Szövetsége üdvözli azt a rendeletet, mely szerint a kínai és a koreai (annak észak-koreai változata) nyelv ismerete duplán számít a felvételin, az egyetemeken az orosz-rovásírás szakra a legnehezebb bejutni.
Orbán Ráchel, a nemzeti együttműködés kormányának idegenforgalomért felelős államtitkára bejelenti, hogy az elmúlt évben kétszázhetvenmillióval több kínai turista érkezett Magyarországra, mint az azt megelőző években. Közülük sokan a Balatonnál találkoztak a szabadságukat nálunk töltő, Kubában rekedt rokonaikkal.
A Magyar Királyság az említett két országon kívül minden más országgal megszakította diplomáciai kapcsolatait, ily módon mintegy 300 nagykövetség, illetve konzulátus vált fölöslegessé. A felszabadult pénzt a 130 évnél idősebb, hatnál több kiskorú gyermeket nevelő nyugdíjasok között osztják szét.
Az Orbán Viktor által még 2010-ben bejelentett egymillió új munkahely rekordidő alatt megvalósult, sőt, a Nagy Áprilisi Fülke Forradalom (NÁFF) útmutatásainak köszönhetően, túl is teljesült: a Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2030-ban mintegy 3 millió munkahely várja a munkavállalókat. Sajnos, a kormány minden erőfeszítése ellenére, az új álláshelyeket a magyar lakosság a növekvő munkanélküliség ellenére sem tudja betölteni: az új munkahelyek mintegy kétharmada ugyanis mélytengeri gyöngyhalászattal kapcsolatos ismereteket és gyakorlatot, vagy/és hatezer méternél magasabb hegyek megmászására alkalmas oxigénpalack-gyártó sor készítésében való jártasságot igényel.
Az országban soha nem látott magasságokat ér el a sajtó szabadsága, amit az is bizonyít, hogy az egyetlen rádió, és az egyetlen tévés csatorna tíz év óta nem kényszerült helyesbítésre. Az Amerikai Kongresszus anyagi támogatásával Münchenben megkezdi adását a Szabad Európa Rádió, a lakosság körében a Teenager party a legnépszerűbb műsor, annak ellenére, hogy a kormány az adást zavarja, és a hallgatását bünteti.
Tizedszer is elbukik a népszavazás újbóli engedélyezésért folyó népi kezdeményezés, mert az alkotmánybíróság álláspontja szerint a kormány munkáját érdemben befolyásoló ügyben nem lehet referendumot tartani. Székesfehérvár az ország fővárosa, Tarlós István főpolgármester javaslatára Budapest három nagyobb településre oszlik: Pestre, Budára és Óbudára.
A Gyurcsány A Hibás Téren (volt Kossuth tér) mintegy féltucatnyi tüntető követeli Budaházy György szabadon bocsátását.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország Európa közepén. Nem túl nagy, kicsit huzatos, de a célnak megfelelt. Ez volt a mi országunk, úgy hívták, hogy Magyarország.
Aztán, mintha csak egy pszicho-filmben történne mindez, közénk keveredett egy furcsa szerzet. Még csak nem is erőszakkal törte ránk az ajtót – addig hízelgett és ígérgetett, míg be nem fogadtuk az otthonunkba.
Kezdetben nem éreztük, hogy mekkora a baj. Történtek furcsa dolgok, de ezeket nem vettük komolyan: ahol sok minden furcsa, ott már majdnem minden megszokott.
Ám egyik nap leesett egy kép a falról. Másnap élettelenül feküdt a küszöbön a macska. Egy héttel később nyitva találtunk egy kulcsra zárt ajtót. Megszűnt egy újság, lemondták egy színész fellépését, kivágták egy tér összes fáját.
Lassanként megváltozott minden. Mások lettek a zajok, a zörejek, újak a szagok, az illatok. Fakultak a színek, repedtek a falak, összementek a terek. Idővel a jövevény egyre zavartabban viselkedett. Már kérdezni is csak halkan mertük egymást: őrült ez, vagy csupán gazember?
Megváltozott a nyelv, a szavak idővel már nem azt jelentették, mint valamikor. Ha valakitől elvett valamit, azt mondta: idáig nem volt lehetőséged, hogy részt vállalj a közös terhek viseléséből, de most megteremtettem a számodra. Ha azt mondta, megvéd valamit, az azt jelentette, hogy elveszi.
Ha kérdezzük, nem válaszol. A tájékoztatás a számára azt jelenti, hogy elmondja, amit ő fontosnak tart közölni velünk.
Korábban nem voltak ellenségeink, mostanra szerzett nekünk. Arra hivatkozik, hogy mindenre felhatalmaztuk. Munkaalapú társadalomról beszél, nemzeti együttműködésről. Miközben már csak írásban érintkezik bárkivel. Nemzeti konzultációnak nevezi, hogy leveleket ír és kérdőíveket küldözget közpénzen, mindenkinek.Bármit mond, bármit tesz, a zemberekre hivatkozik. Akik, állítólag, mi magunk lennénk. Rákosi és Kádár is az emberekre hivatkozott, csak ők dolgozó népnek és uralkodó osztálynak nevezték az általuk elnyomottakat.Félelmetesnek próbál mutatkozni, közben látszik rajta, hogy ő az, aki retteg.
Ezért harcol a világgal és elsősorban a saját démonaival.
Olyan az egész, mintha egy film lenne. Vajon kitart-e a popcorn és a kóla a film végéig?
A Wall Street Journal idézi az Európai Parlament Költségvetési Bizottságának elnökét, aki lát esélyt arra, hogy az alkudozások miatt ne legyen semmi a Bizottság tervéből, mármint hogy a támogatások visszafogásával bírja jobb belátásra a renitens tagállamokat, ám szerinte ez esetben az EP képes volna kellő hatást kifejteni. Mégpedig oly módon, közölte Ingeborg Gräßle, hogy addig megállítja a költségvetés jóváhagyását, amíg nem jön létre az új szankciós mechanizmus.
Magyarország és Lengyelország ugyanis berzenkedik és megtehetné, hogy addig nem járul hozzá a következő hosszú távú büdzséhez, amíg nem veszik le a napirendről a héten ismertetett brüsszeli tervet, amelynek lényege, hogy vagy együttműködsz és tisztességesen kormányzol, ami ez esetben a bíróságok függetlenségét jelenti, vagy kevesebb pénzt kapsz. A politikusnő azt tapasztalta magán közvélemény kutatása során, hogy a képviselők többsége nagyon is pártolná ezt a megoldást.
A magyar és a lengyel kormányt ez különösen érintené, hiszen már eddig is összecsapott az EU-val a szabad sajtó, illetve a civil szervezetek korlátozása miatt. Amihez járult még a vita a bevándorlás kapcsán. Kovács Zoltán magyar kormány szóvivő gyorsan megkérdőjelezte a vázolt mechanizmus törvényességét. Csakhogy Gräßle szerint a legutóbbi vizsgálatok azt állapították meg, hogy az unió a magyaroknál, szlovákoknál és románoknál nem kellő határozottsággal lépett fel a demokratikus visszalépés megakadályozására, a jó kormányzás azonban alapvető ezen országok fejlődése szempontjából. Hozzátette, hogy idáig a szervezet fogatlan oroszlán volt a küzdelemben, ez azonban megváltozna, ha elfogadják a javasolt rendszert. Ráadásul, ha 2020-ig nincs megállapodása költségvetésről, akkor a szegényebb régiók nem kaphatnak pénzt új programokra. Az ING Németország fő közgazdásza hozzátette, hogy a szubvenciók megvonása kihatna a növekedésre és az már a külföldi befektetők kedvét is lelohasztaná.
„Kihasználnak minket, minden válságért, hibáért, korrupciós botrányért minket hibáztatnak” – ezt mondta egy izraeli lapnak Alex Soros. Szerinte Magyarországon már nincs ellenzék, nincs sajtószabadság, Orbán pedig nem racionálisan cselekszik, hanem mániákus lett.
Alex Soros Forrás: Facebook
A 87 éves Soros György fiáról, Alex Sorosról több, lejáratónak szánt írás is megjelent a múlt héten a magyar kormánymédiában – volt köztük olyan is, amellyel újabb mélységeket értek el. A Jediót Ahronót izraeli napilap most annak kapcsán kereste őt meg, hogy elemzést írtak arról, sokan miért is gyűlölik annyira Soros Györgyöt. Ezzel egyébként mi is foglalkoztunk már, korábbi cikkünket itt olvashatja el.
A lap Soros Györgytől is interjút kért, de ő maga helyett 32 éves fiát javasolta, aki a Nyílt Társadalom Alapítványok alelnöki posztját is betölti. Alex Soros egyébként több izraeli cégbe is befektetett korábban (ezeken sokat is bukott), saját alapítványa pedig dollármilliókat adományoz zsidó szervezeteknek.
A lap azt írja, a Soros-alapítványok olyan szervezeteket támogatnak, amelyek
az emberi jogokat, a szólásszabadságot, az átláthatóságot, a kisebbségek támogatását, a zsarnokság és a korrupció elleni küzdelmet hirdetik.
Ez szerintük magyarázza, hogy egyesek miért gyűlölik annyira – de nem magyarázza a gyűlölet mértékét.
Megemlítik Orbán Viktor kampányát, amelyet a Soros György elleni hadjáratra alapozott, de több más országból is hoznak hasonló példákat. Erre mondta Alex Soros, hogy mindenért őket hibáztatják.
Rákérdeztek arra az esetre is, amikor Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök fia egy olyan, antiszemita ihletésű rajzot posztolt, amely szerint Soros György a gyíkembereken keresztül irányítja a világot. Erről azt mondta: „Úgy tűnik, hogy Jair Netanjahu
semmit nem tanult a történelemből,
(…) mindenkit megsértett, aki tiszteli a szabadságot és a toleranciát.”
Mint mondta, már gyerekkorában azt érezte, hogy az apja elleni támadásoknak antiszemita éle van, de beszélt arról is, hogy jobboldali szervezeteket is támogattak.
Alex Soros beszélt a CEU elleni magyarországi támadásokról is, valamint a tervezett újabb civilellenes törvényről, a Stop Sorosról. Mint mondta: „Sokan megkérdezik apámat, hogy miért fektet be ennyi pénzt egy olyan országban, amely üldözte és most is üldözi. Ő azt feleli:
Segíteni akarok azoknak, akik szenvednek, akiket elnyomnak abban az országban.
Ezt tanította neki a zsidó hagyomány: a személyes vagyon nem helyettesítheti az értékeket.”
Alex Soros szerint Orbán nem az apja elleni támadások miatt nyerte meg a választást. Ahogy fogalmaz:
„Már nincs ellenzék Magyarországon, nincs szabad média. A fiataloknak nincs jövője, és gyorsan el is hagyják az országot.”
A kérdésre, hogy ha egyszer alig vannak muszlim bevándorlók az országban, akkor miért erre építette Orbán a kampányát, Alex Soros azt válaszolta:
„Mert már nem racionálisan cselekszik. Megőrült, mániákus lett.”
A lap megemlíti azt is, hogy Orbán egyike volt annak a 3200 magyarnak, aki ösztöndíjat kapott a Soros Alapítványtól, hogy külföldön tanulhasson. Azt is írják: egyesek szerint ezért is gyűlöli: abba a kézbe harap, amelyik etette.
Alex Soros azt mondta, nagyon csalódott volt, amikor Netanjahu az antiszemita kampány ellenére meghívta Orbánt Izraelbe. Szerinte egyébként apja teljesen különbözik attól a képtől, amilyennek sokan elképzelik.
A Nemzeti Együttműködés Rendszere kiépítettségét tekintve, egyszerűen lenyűgöző szakmai szemmel nézve. A fülkeforradalmat követően létrehozott rendszer, sziklaszilárd alapokon áll és behálózza nem csupán a politikai teret, de közvetve meghatározza mindazt, amit a politikáról tudunk vagy tudni vélünk. A rendszer pillérei, garanciát nyújtanak arra, hogy a Fidesz-KDNP ameddig kormányon van, kénye kedve szerint befolyásolhatja a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokat. Sőt amennyiben letaszítanák a kormányt, pódiumáról, talán még erősebben térne vissza meggyötörve politikai ellenfeleit, nagyobb dicsfényben, mint előtte bármikor.
A NER alapvető pillérei
A hatalmi ágak elválasztásának problematikája
A gazdasági hátország: közbeszerzések, politikai kommunikáció-média- egyéb gazdasági területeken szerzett nagy befolyás
A gazdasági elit a NER része nem pedig a kormány része!
Az utolsó sarokköve a NER-nek a kétharmados törvényekben keresendő
„A győzelmet a magyar emberek a régi rendszer megdöntésével és egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításával vívták ki. A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel
Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.”
Így nyilatkozott a Magyar Országgyűlés 2010-ben az elsöprő választási győzelmet követően.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Nem csupán ezen szavak utalnak arra, hogy nagy változások következtek az elkövetkező években, de a tettek is ezt az állítást támasztják alá. A 2/3-os felhatalmazással élt is a kormány. Új alaptörvényt alkottak, szabályozások és törvények sokaságát írták át, új választási törvényt alkottak 2011-ben, aminek következtében a parlamenti patkóban ülő képviselők száma is drasztikusan lecsökkent, a korábbi 386 képviselő helyett már csupán 199 képviselő vesz részt a törvényhozásban.
Emellett átalakították az Alkotmánybíróság működését, központosították az oktatási rendszert, átrajzolták az egyéni választókerületek határait. Ezek mellett még számos változtatást lehetne felsorolni, amit a Fidesz-KDNP véghez vitt 8 év leforgása alatt.
A Fidesz-KDNP tudatosan épített ki egy rendszert
és a legtöbb döntés és változtatás az ezen irányú célkitűzés részeiként fogható meg leginkább.
Egy ilyen rendszert viszont fent is kell tartani. A rendszer fenntartására a Fidesz-KDNP több pillért is létrehozott, melyek szavatolják a rendszer működését még abban az esetben is, ha kormányváltás történne.
A NER alapvető pillérei
A NER hatékonysága több tényező egyidejű meglétén nyugszik. Ezeket nevezhetjük akár tartópilléreknek is. Mindegyik pillér erősíti és tartja a másikat.
A legfőbb pilléreknek a következőket tartom: A hatalmi ágak elválasztásának rendszere, mely már a rendszerváltás óta úgy létezik ahogy. Ehhez szorosan kapcsolódik a személyi politizálás jelensége, azaz a megbízható és a rendszerhez hűséges egyének segítik a rendszer és a kormány fennmaradását. További pillér a gazdasági hátország megléte. Ezt a gazdasági hátországot az ellenzéki és kormány kritikus vélemények előszeretettel nevezik oligarchák csoportjának. A következő pillér, ha nem is tudatosan, de hatalmon tartja a rendszert, ez nem más, mint maga a politikai ellenzék.
És végül, de nem utolsó sorban az új Alaptörvény és a sarkalatos törvények melyek bebetonozták a NER sajátos értékszemléletét, nem csupán a politikai folyamatokba, de a jogi normákba is.
A hatalmi ágak elválasztásának problematikája
A hatalmi ágak elválasztása a magyar alkotmányos berendezkedésben alapvetően nem szavatolt. Ez nagyon egyszerűen tetten érhető abban a tényben, hogy az Országgyűlés munkájának tevékeny részét képezik a mindenkori kormányzat képviselői.
Így könnyedén létrejöhet egy olyan helyzet, melyben az országgyűlési választásokat követően a parlamenti patkó jelentős része egyszínűvé válik, azaz a kormányzat nem csupán a végrehajtói hatalmat gyakorolja, de a törvényhozói hatalom is a regnáló kormány kezében összpontosul. Ez azt jelenti röviden, hogy
megfelelő számú mandátum elnyerésével, mind a törvényhozói mind pedig a végrehajtói hatalmat az aktuálisan regnáló kormány dominálja.
Ebben az esetben az ellenzéknek nem jut túl nagy szerep a törvényhozásban. Sokkal inkább a kormányt ellenőrző funkcióit képes betölteni, ami kimerül általában a kormányhoz intézett kérdésekben a nyilvános parlamenti ülések alkalmával.
A Fidesz a 2018-as választást követően kétharmados felhatalmazást szerzett. Ez azt jelenti, hogy az összesen 199 mandátumból 133 mandátummal rendelkezik a Fidesz-KDNP. Ennek következtében bátran kijelenthető, hogy a végrehajtói (kormányzati) törvényhozói (parlamenti) hatalom összefonódott. A parlamenti patkó a végleges eredmények alapján így áll össze:
Forrás: Nemzeti Választási Iroda
A személyi, politikai befolyás egyrészt ezen jelenségben érhető tetten, amit már korábban részleteztem, másrészt pedig a főbb, nem csupán a politikai életre nagy hatást gyakorló intézmények vezetőinek választásában. Az Állami Számvevőszék, a Legfőbb Ügyészség, az Alkotmánybíróság a NAV, vagy az MNB csak, hogy néhányat említsek azon intézmények közül, amely intézmények vezető beosztású tagjait legtöbb esetben a Fidesz-KDNP választotta meg a parlamenti többségére támaszkodva. (A Parlament által megválasztott tisztségviselők megválasztásának módja, részletesebben itt érhető el.)
Ez önmagában egyáltalán nem jelentene gondot, hiszen jogi szempontból legitim többséggel történtek a személyi változtatások.
Amennyiben viszont kritikusan akarjuk szemlélni a dolgokat, könnyedén felhozható az az érv, miszerint
ezen vezetők tisztségüket és kinevezésüket nem az Országgyűlés több pártjának jóváhagyásával kapták meg,
hanem szinte minden esetben csak a Fidesz-KDNP a parlamenti többségére támaszkodva választotta meg a szóban forgó vezetőket.
Az ellenzéki pártoknak szinte semmilyen beleszólása nem volt abba, hogy kiket választanak meg. Így az ellenzéki pártok, melyek ugyanúgy rendelkeznek demokratikus legitimitással a törvényhozásban, mint a kormány, nem érvényesíthették saját akaratukat.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Emellett fontos kiemelni, hogy ezen intézmények többsége fontos ellenőrző jogkörökkel rendelkezik vagy rendelkezett korábban. A kormányzat tevékenységének ellenőrzése papírforma szerint ugyanúgy történik, mint eddig, azonban a kormánykritikus hangok ezt egyáltalán nem nézik jó szemmel, és a korrupció melegágyának tartják ezen intézmények működését, mondván a kormány irányítása alatt állnak. Az ellenzék számára hivatkozási alapnak tökéletesen megfelelt az Állami Számvevőszék által rájuk kiszabott büntetés, mivel a Fidesz-KDNP volt az egyetlen pártszövetség, mely nem részesült hasonló megrovásban.
A gazdasági hátország: közbeszerzések, politikai kommunikáció (média), egyéb gazdasági területeken szerzett nagy befolyás
A gazdasági hátország tulajdonképpen a NER működésének magját adja.
Jelenlegi formában való létezése az egyik, ha nem a legjelentősebb letéteményese annak, hogy a rendszer működőképes maradhasson. A gazdasági hátország, gazdasági elit, részét képezi minden demokráciának. A legtöbb esetben a politikai elit és a gazdasági elit szoros kapcsolatban állnak egymással, formális és informális módon működnek együtt.
Egy gazdasági hátország kiépítése nem egy bonyolult feladat. A közbeszerzések irányított kiírásával, kormányzati reklámok kihelyezésével a választott cégeknél, könnyedén elérhető az, hogy a kormány számára megfelelő cégek, személyek, hír portálok, nagy anyagi tőkére tegyenek szert.
Ennek több gazdasági előnye is van. Hogyha a kiszemelt cég Magyarországon működik, tevékenykedik és egy megbízható hűséges magyar üzletember kezében van, akkor valószínűleg itthon is adózik, nem viszi külföldre a megtermelt profitot és javarészt magyar munkaerővel dolgozik, ezáltal munkahelyeket teremt.
Azonban a gazdasági elitet csupán ebből a szempontból vizsgálni botorság lenne, mivel egy másik fontos szempont a gazdasági hasznon túl a politikai haszon, ami sokszor felülírhatja a gazdasági realitást.
A kormány azáltal, hogy felépíti saját gazdasági elitjét a hozzá hű emberekből, politikai értelemben vett előnyre tesz szert más pártokkal szemben.
A nagy tőkével rendelkező lapok, tv-csatornák, magazinok mind közreműködnek a kormányzati kommunikáció terjesztésében, így nagy befolyásoló erővel képesek tematizálni a közbeszédet. Néhány orgánum, melyeket jelenleg kormányközeliként pozicionálunk: Origo, 888.hu, Ripost, Bors, Echo TV, TV2, Figyelő, a legtöbb megyei lap és a Magyar Televízió. A kormányzati kommunikáció valószínűleg sokkal kevésbé volna sikeres mint jelenleg, amennyiben nem állna rendelkezésre számos csatorna, ahol üzeneteket lehet közvetíteni az állampolgárok számára.
Ezek a médiacsatornák szinte bármilyen politikai kommunikáció terjesztésére alkalmasak és
a Fidesz-KDNP szavazói bázisának mozgósításában kulcsfontosságú szerepet játszanak.
Legyen az a migránskérdés közbeszédben tartása, az ellenzéki vezetők lejáratása, a kormányzati sikerek megjelenítése. Ezen ismeretek birtokában könnyebb megérteni, miért is annyira fontos a kormánynak, hogy megfelelően nagy kiterjedésű médiabirodalom álljon rendelkezésére üzenetei terjesztéséhez.
Ezen felül fontos megjegyezni, hogy
egy esetleges kormányváltás esetén ez a médiabirodalom képes a további működésre.
Ennek oka nagyon egyszerű. Ezeket a portálokat, lapokat és tv-csatornákat olyan, az új gazdasági elitbe tartozó személyek birtokolják, akiknek elképesztő mértékű anyagi forrás áll rendelkezésre, hogy képesek legyenek működtetni a médiabirodalmat, akkor is, ha már nem kapnának állami hirdetéseket.
Ez az új gazdasági elit több lábon áll, ha elfogynak az állami hirdetések akkor a más gazdasági területeken elért sikerekből befolyó pénzekből a különféle médiacsatornákat ugyanúgy képesek fenntartani, mintha mi sem történt volna.
Mészáros Lõrinc MTI Fotó: Földi Imre
Ezek után felmerülhet a kérdés, hogy miért lenne a NER gazdasági elitje ugyanolyan gazdag és sikeres egy kormányváltás bekövetkezte után?
Erre a válasz a közbeszerzésekben rejlik.
A gazdasági elit a NER része nem pedig a kormány része
Egy alternatív valóságban, ahol új kormány alakulna, számára a közbeszerzések ügyében nagyon fontos lenne az, hogy a lehető legolcsóbb és legjobb ajánlatot fogadja el, ha nem akarja szembeköpni saját elveit azzal, hogy drágán valósítja meg a különböző beruházásokat. Mivel a drágán megvalósított beruházások ellen többször is egységesen szólalt fel az ellenzék, mint a korrupció egyik legkézzelfoghatóbb formája ellen.
Azok, akik a legolcsóbb ajánlatokat adnák egy ilyen esetben, a NER gazdasági elitjébe tartozó kivitelezők lennének. Köszönhetően a nagy anyagi tőkének és tartalékoknak, melyekkel rendelkeznének egy kormányváltást követően is.
Így egy új kormány eléggé kilátástalan helyzetbe kerülne és nem lenne képes jól megmagyarázni azt, miért nem a legolcsóbb ajánlatot választják.
Mindeközben zajlana a NER rendszerében működő, Fideszhez közeli médiacsatornákon az új kormány lejáratása. Az a téma menne valószínűleg, hogy az új kormány elárulja a saját elveit és korrupt módon direkt a drágább ajánlatokat fogadja el, vagy éppen azok ajánlatait fogadják el, akiket eddig strómanoknak és oligarcháknak neveztek.
Egyik kilátás sem kecsegtető egy újonnan felálló kormány számára, mert csak veszíteni tud, bárhogyan is dönt.
A gazdasági hátország így képes tovább élni és létezni egy kormányváltás után is, és ameddig a gazdasági elit az marad, ami, addig a NER is képes tovább létezni, a Fidesz ugyanúgy képes lejáratni egy új kormányt, képes tematizálni a közbeszédet a média útján.
Ráadásul egy ilyen hipotetikus helyzetben, amelyben a Fidesz-KDNP ellenzékbe kerülne, lerázhatná magáról a felelősséget, mondván, most nem ők kormányoznak, mégsem javul semmi, a kecsegtető ígéretek pedig megmaradtak ígéreteknek.
A politikai ellenzék léte és tevékenysége
Nem kívánom elemezni az összes ellenzéki párt tevékenységét egyesével. Ez egy külön elemzést is megérő téma lenne, így most az ellenzéki pártokról általánosan fogalmazom meg álláspontomat.
Az április 8-ai választás úgy képeződött le az ellenzék számára, mint egy nagyon erős vélemény és értékítélet, arról a tevékenységről, melyet 4 éven keresztül végeztek. Ennek a jónak korántsem nevezhető eredménynek köszönhető a lemondások sorozata ami futótűzként söpört végig az ellenzéken a választást követően.
Tetszik vagy sem, a választók a Fidesz-KDNP-t választották már harmadjára az ország élére. Ebben az ellenzéknek is nagy szerepe volt.
A választást megelőző viták, botrányok és összetűzések a nyilvánosság előtt mind inkább aláásták az ellenzék tekintélyét a választók előtt. Ebben a Fidesznek nem is kellett részt vennie, az ellenzéki pártok az ilyen típusú tevékenységgel tulajdonképpen reklámot csináltak abból, hogy mennyire nem képesek egyetérteni és megegyezni kulcsfontosságú kérdésekben, mint az összefogás vagy a koordináció.
A választók számára is tisztán érthetővé vált az az üzenet, hogy ez az ellenzék jelenlegi formájában nem lenne képes hatékony kormányzásra.
A viták és egyet nem értések mögött azonban nagyon sok tényező húzódott meg, mint az elvi kérdések, hogy kivel szabad és kivel nem szabad összefogni, a jelöltek visszaléptetése esetén pedig ügyelni kellett a kampánytámogatásra is, mivel ahogyan csökken az egyéni jelöltek száma, úgy csökken az állami támogatás mértéke is.
Ezek mellett fontos, bár keveset emlegetett tényező a töredékszavazatok kérdése. Amennyiben egy párt visszalép egy másik javára egy választókerületben, úgy elesik attól a lehetőségtől, hogy töredékszavazatokat szerezzen, mely töredékszavazatok egy esetleges egyéni vereség után is felkerülnek a párt listájára. Ez pedig a Parlamentbe bejutó pártoknál akár egy-egy listás mandátum sorsát is befolyásolhatja.
Úgy vélem, hogy az ellenzék jelenlegi formájában létezésével segíti a NER működését.
Ameddig a legtöbb ellenzéki párt nem képes érdemi alternatívát kínálni az állampolgároknak, addig, mind azt a tudatot erősítik, hogy nem képesek sem megegyezni sem pedig összefogni egy közös cél érdekében.
Ezen a helyzeten nem segít a bűnbakkeresés, ami nagyon népszerűvé vált a választást követően. A pártok egymásra mutogatnak vagy a választási rendszert okolják a vereségért. Egy-egy pártot mint az LMP-t, a Momentumot, vagy a Kétfarkú Kutya Pártot hibáztatni lehet, de egyáltalán nem célravezető. Ezzel csupán elfednénk a valódi problémát, melynek gyökere nem a kisebb pártok önálló útkeresésében keresendő, hanem abban a tényben, hogy az ellenzéki pártok nem képesek megragadni a közvéleményt és érdemi mondandójuk kimerül abban, hogy az aktuálisan regnáló kormányt hibáztatják és lehetetlennek hangzó, a realitás talajától elrugaszkodott ígéreteket tesznek a választóknak.
Úgy vélem, hogy
az ellenzék megújulása szükséges ahhoz, hogy visszaszerezzék a választók bizalmát,
így megrengetve a NER-be vetett bizalmat.
Ez a megújulás történhet úgy, hogy a civil szervezetek termelik ki az új ellenzéket vagy helyi jelöltek saját választókerületükben érdemi, a helyi közösség számára hasznos tevékenységet végeznek, továbbá hatékony mobilizálásba kezdenek. Vagy új politikusokat hoznak be a pártok a köztudatba, akik fedhetetlenek és könnyedén piedesztálra emelhetőek, mint például az történt Márki-Zay Péter esetében is.
Kétharmados törvények és az Alaptörvény
Az utolsó sarokköve a NER-nek a kétharmados törvényekben keresendő. Íme néhány példa arra, hogy mely területek változtatásához szükséges a kétharmados felhatalmazás:
Több tisztségre való kinevezés,
Az Alaptörvény módosítása
A választási rendszer módosítása
Nemzetiségi jogokkal kapcsolatos törvények
Az Állami Számvevőszék működését érintő változtatások
Az Ügyészség működését érintő törvények
A bíróságok szervezetét és igazgatását érintő törvények
Helyi önkormányzatokról szóló törvények
Az Alkotmánybíróság működését szabályozó törvények
Ezen területek működését mind úgynevezett sarkalatos törvények szabályozzák.
Ezeken túl még számos olyan terület van, melyek megváltoztatásához kétharmados felhatalmazás szükséges.
A sarkalatos törvények céljukat tekintve a stabilitást segítik elő azzal, hogy a legfontosabb kérdésekben ne születhessenek felelőtlen, esetleg önkényes döntések.
Gondoljunk bele abba, hogyha az Alaptörvény megváltoztatása vagy a választási rendszer átalakítása sokkal egyszerűbbé válna, mi történne. A pártok ez esetben kis mértékű felhatalmazással önkényesen alakíthatnák a stratégiai jelentőségű területek működését. Vagy átírhatnák az Alaptörvényt, amikor csak szeretnék.
Az ezeket a területeket érintő módosítások így nagy legitimitáson alapszanak, melyet a nép biztosít a Parlament számára.
A NER működésének alapjai részben ezen sarkalatos törvényeken nyugszanak.
A Fidesz-KDNP kétharmados felhatalmazással volt képes letenni az alapokat, mint a választási rendszer megváltoztatása, az Alaptörvény módosítása, az Alkotmánybíróság működésének és jogköreinek megváltoztatása vagy a legfőbb ügyész személyének kiválasztása és kinevezése.
Itt felmerülhet ugyanaz a kérdés, mint amit korábban már fejtegettem az ellenzék szerepéről.
A sarkalatos törvények megváltoztatása legitim módon történik és jogi értelemben is teljes mértékben rendben van. Azonban a nép által felhatalmazást kapott ellenzék nem igazán tud beleszólni abba, hogy ezen törvények hogy és miként kerülnek változtatásra, elfogadásra.
A sarkalatos törvényeket egy esetlegesen megválasztott új kormány nem lenne képes megváltoztatni, amennyiben nem rendelkezik kellő felhatalmazással. Így a rendszer alapjai szilárdan be vannak betonozva.
Például a sokat támadott Polt Péter legfőbb ügyész mandátuma 2019-ben lejár, azonban új személyt a tisztségre csak kétharmados felhatalmazással lehet választani, és ameddig nem sikerül újat kinevezni legfőbb ügyésznek, addig a régi marad hivatalban. Vagy ilyen a választási rendszer kérdése is. A választókerületek átrajzolása, az inkább többségi rendszer arányosítása, szintén sarkalatos törvény.
Ezért is állítom azt, hogy maga a rendszer, azaz
a NER, mint külön entitás létezik, nem pedig a jelenleg is hatalmon lévő kormány, működésének létéhez van kötve.
Illetve ha mégis történne kormányváltás akkor a rendszer korrekciós folyamata beindul, és a Fidesz-KDNP ellenzékből is könnyedén képes lehet megfojtani az új kormányt és záros határidőn belül ismét kormányra kerülne.
Azeriek fizették le az Európai Parlament és Európai Tanács tagjait, hogy minél pozitívabb képet fessenek a kaukázusi országról – derül ki egyebek között a több mint tíz hónapon át tartó nyomozás eredményét közzétevő jelentés. A mai testületi vita fő tárgya is ez lesz.
az Európai Tanács parlamenti közgyűlésének több egykori és jelenlegi tagjai az elmúlt években azeri érdekeket képviseltek.
Ezért egyes uniós tisztségviselők 2 millió eurót kaptak, mások drága ajándékokban (kaviárt, nyaralásokat, régiségeket) részesültek. Cserébe pozitív színben kellett feltüntetni Ilham Alijev elnököt és rendszerét, illetve „elbagatellizálni” az emberjogi problémákat és az ellenzék üldöztetését. A hatóságok mintegy ötven tanút hallgattak meg, több mint kétszáz oldalas dokumentumot készítettek, amelynek végkövetkeztetése az volt, hogy egyes uniós politikusok a
„lobbitevékenységükkel megsértették az intézmény etikai normáit”
Michele Nicoletti, a parlamenti közgyűlés elnöke tevékenységük felfüggesztésére szólította fel az érintett képviselőket, amíg le nem zárul a vizsgálat az ügyben. A feltételezett vétkesek közül Karin Strenzt és Eduard Lintnert, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU), illetve a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) egykori politikusait emelték ki. Már tavaly felmerült, hogy Luca Volontè, az Európa Tanács olasz képviselője és az Európai Néppárt parlamenti közgyűlési csoportjának az elnöke szintén kenőpénzt kapott azért, hogy megtorpedózta az Azerbajdzsánról szóló kritikus ET-jelentést.
2017-ben nagy botrányt okozott, amikor kiderült, hogy az Alijev-család 2,5 milliárd eurót (mintegy 775 milliárd forintot) költött 2012 és 2014 között külföldi tisztségviselők és szervezetek, sőt, az Európa Tanács támogatására és befolyásolására. Üzletembereket, újságírókat és uniós képviselőket vesztegettek meg, hogy pozitív színben tüntessék fel az azeri rendszert vagy megakadályozzák a kaukázusi országot elítélő nyilatkozatok, határozatok elfogadását. Az oknyomozó újságírók mintegy 16 ezer azeri tranzakciót derítettek fel.
Magyarország szintén érintett volt az ügyben, mivel Azerbajdzsán lefizetésekre használt céghálózata Magyarországra is küldött 7,6 millió dollárt. Ráadásul pont akkor, amikor Budapest kiadta Bakunak Ramil Safarovot, azt az azeri katonatisztet, aki 2004-ben egy baltával meggyilkolta az örmény katonatársát. Szeptember elején összehívták az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát, mivel a feltételezések szerint
összefüggések lehettek a baltás gyilkos kiadatása és az azeri kifizetések között
A Független Hírügynökség korábban elsőként számolt be róla, hogy a Legfőbb Ügyészség a vesztegetés gyanúja kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészséghez, a pénzmosás gyanúja miatt pedig a Fővárosi Főügyészséghez továbbította az iratokat. Ugyanakkor azóta az MNB, a NAV és az ügyészség sem volt hajlandó érdemben foglalkozni a “rejtélyes” azeri számlák ügyével, nem indítottak vizsgálatot az ügyben.
Még szinte véget sem ért a szombati tüntetés, épphogy csak hazaért a tömeg, már el is kezdődött a szokásos hisztéria. Hogy Márki-Zay Péterből a Jobbik beszélt. És egyáltalán: hogy Jobbikosok is voltak a tömegben.
Abba kellene hagyni. Nem a Jobbik, hanem magunk miatt. Magyarország ennél normálisabb ellenzéket érdemel.
A Jobbik egy párt, szimpatizánsai vannak, szavazói. Ha szabad a személyes véleményemmel előhozakodnom, én nem tartozom közéjük. Kifejezetten nem.
De vannak emberek, akik kedvelik. És ezek az emberek nem mind nácik. Ezek az emberek ott állnak előtted a sorban a Postán, mögötted a zöldségesnél. Megadják az elsőbbséget a kereszteződésben, vagy bevágnak eléd a külső sávban. Undokok, kedvesek, okosan, buták – olyanok, mint azok, akik nem a Jobbikra szavaztak.
Ezt kell megérteni, felfogni, elfogadni.
Magyar állampolgárok, ugyanúgy, mint azok, akik, szemben a Jobbikkal, demokratának mondják magunkat. Baloldalinak, liberálisnak, konzervatívnak, sehova se húzónak.
Ugyanabban az országban élnek, mint a többiek. Nem kell szeretni őket. (Sejtésem szerint ők sem kedvelnek bennünket.)
Most nem a vérnácikról van szó. Nem az antiszemitákról, rasszistákról, kirekesztőkről. Velük nincs miről beszélni. Hanem azokról, akik – hozzánk hasonlóan – nem akarnak diktatúrában élni. Nem akarják, hogy a sajtó még elfogultabb és hazudósabb legyen, mint amilyen most. Nem akarják, hogy a Fidesz bedarálja a bíróságokat, az önkormányzatokat, lerombolja a még nyomokban meglévő demokratikus intézményeket és sóval szórja be a helyüket.
Azok az emberek, akik a Jobbikra szavaztak, ugyanúgy magyar állampolgárok, mint azok, akik más pártokra, vagy senkire sem szavaztak. Hozzánk hasonlóan ők is jót akarnak Magyarországnak – más kérdés, hogy a módszereikkel, érvelésükkel nem értünk egyet.
Ezért nem szoktunk a Jobbikra szavazni.
És van egy rossz hírem a fanyalgók számára. Nemcsak „ideát” okoz problémát sokaknak, hogy szabad-e együtt vonulni a Jobbikkal, közösen követelni, a törvénytelenségek megszüntetését, a bűnösök megbüntetését. „Odaát”, „nekik” sem lehet könnyű lenyelni azt a falatot, hogy olyanokkal kell együtt vonulniuk, akikkel korábban eszükbe sem jutott volna.
Egymásra vagyunk utalva, függetlenül attól, hogy mi a véleményünk a másikról. Közösen kerültünk a kútba, és egymás nélkül nem tudunk kimászni onnan.
Abba kellene hagyni a fanyalgást. Együtt kell vonulnunk – mindenki a maga a piros-fehér-zöld zászlója alatt.
Az elmúlt évek segítettek neki megérteni, hogyan következhetett be a holokauszt idején a gettósítás, a deportálás – ezt mondta a Független Hírügynökségnek Laczó Ferenc történész, a Maastrichti Egyetem adjunktusa. Ő egyike volt annak a több tucat tudósnak, írónak, akik aláírták a múlt heti, Angela Merkelnek szóló nyílt levelet, amely az Orbán-rendszer demokrácia elleni támadásait részletezte. Laczó Ferenc szerint a magyarok mellett a németeket és az EU-t is felelősség terheli az Orbán-rezsim megszilárdulásáért, a Soros György elleni kampány pedig egy az egyben reprodukálta a holokauszt előtt és alatt bejáratott antiszemita összeesküvés-elméleteket.
Laczó Ferenc
Fotó: Maastrichti Egyetem
Miért döntöttél úgy, hogy te is aláírod a nyílt levelet?
Alapvetően két tényező késztetett erre. Egyrészt a közelmúltban csaknem öt éven át a Német Oktatási és Kutatási Minisztérium által létrehozott kutatói állásban voltam a Jénai Egyetemen. A minisztérium általam is képviselt nagyprojektjének célja a német bölcsészettudomány nemzetköziesítése volt, én ezen belül a kelet-európai huszadik századi történelem kutatásával és annak németországi megjelenítésével foglalkozhattam.
Németországi éveim alatt megbizonyosodtam arról, hogy a jelenkori német társadalom jelentős többségét a demokrácia iránti mély elkötelezettség jellemzi. Az etnikai homogenitás orbáni víziója e társadalomban, melynek tagjai nagyon is tisztában vannak e vízió közelmúltbeli – és mondhatni elkerülhetetlenül – véres következményeivel, kifejezetten rémisztőnek hat. Számukra
ez a szélsőjobboldali eszmék magyarországi uralmát jelzi,
mégpedig jogosan.
Eközben az elmúlt években egyes német üzleti érdekek, továbbá az Európai Parlament-beli erőviszonyok következtében Németország a magyar demokrácia lebontásához asszisztált – számos más európai állammal egyetemben, de kiemelt módon. Úgy vélem, hogy
az Orbán-rezsim megszilárdulásáért a magyar felelősség egyértelmű elsőbbsége mellett az Uniót és németeket is jelentős felelősség terheli.
Ez részben utóbbiak ignoranciájából következett, részben tehetetlenségük hamis tudatában történt. Merkel és Orbán továbbra is fennálló pragmatikus szövetségét, Orbán hallgatólagos támogatását tehát számos német botrányosnak tartja, ahogy azt a nyílt levél írója, Yascha Mounk is megfogalmazta.
Másik személyes okom első hallásra mondhatni némileg banális, de valójában nagyon is súlyos. A CEU egykori doktoranduszaként elfogadhatatlannak tartom, hogy a kormány önkényesen megváltoztatott törvényekkel vegzálja az ország nemzetközileg legelismertebb és alighanem legnívósabb egyetemét.
Nem zsidóként, aki kutatóként mélyen ismeri a magyar antiszemitizmus történetét, felháborítónak tartom a Soros György elleni gyűlöletkampányt. Hivatásos történész vagyok. Nem vagyok politikai aktivista, a politikai fejleményeket pedig próbálom összetetten és kimérten szemlélni. Ezzel együtt is úgy éreztem, hogy
az ország demokráciájának felszámolása ellen, a közszellem drasztikus megrontása ellen morális kötelességem felszólalni.
Ez volt az első nyílt levél, amit az elmúlt nyolc évben aláírtam. Márpedig azért ezt írtam alá, mert az EU-nak, ami a liberális demokráciák klubja és Németországnak, e legbefolyásosabb és szilárdan demokratikus tagállamnak, megvannak a lehetőségeik, hogy az antidemokratikus fordulattal szembeszálljanak és a magyar demokráciát megerősítsék. Csakhogy szemlátomást felelősségükkel és lehetőségeikkel sincsenek még igazán tisztában.
Hogyan szereztél tudomást arról, hogy készül egy ilyen levél, hogy találtak meg az írói?
Régebb óta figyelemmel kísérem Yascha Mounknak, a Harvard Egyetem oktatójának, a nyílt levél kezdeményezőjének munkásságát. Mounk épp az idén adott ki The People vs. Democracy címen könyvet a kortárs politikai válságokról, melynek lapjain Magyarországot is kiemelten tárgyalja. A neten is követem írásait, és így akadtam rá a magyar választások jelentőségét tárgyaló Hungary’s Election was a Milestone in the Decline of Democracy című, a Slate-ben megjelent élesszemű írására.
Mounk ezek után írta meg nyílt levelét, amiről én személy szerint a Twitteren keresztül értesültem. Úgy vélem, hogy lényegre törő, jellemzően pontos és igen hatásos írás. Én egyes helyeken talán némileg máshogy fogalmaztam volna, ami alighanem szakmai ártalom, de a levél legfőbb állításai megállják a helyüket, célja pedig – a magyar demokrácia kiüresítésének további tudatosítása és Merkel felelősségérzetének felkeltése – nagyon is támogatandó.
Miért pont Angela Merkel a levél címzettje?
Bár ez természetesen nem az én választásom volt, úgy vélem, hogy Merkel a legjelentősebb európai politikus, jelenleg pedig – Trump megválasztása óta – a liberális demokratikus Nyugat intézményeinek, a nyílt társadalom eszméjének legszilárdabb védelmezője. 2015 óta egyúttal nemzetközileg elismert morális autoritás is. Úgy gondolom, hogy
a levelet többeknek is lehetett volna még címezni,
éppenséggel Juncker vagy akár Macron neve is ott szerepelhetett volna az elején. Ugyanakkor Merkel megszólítását – azon túl, hogy Mounk épp Németországban született – az imént említett érvek, továbbá a demokratikus alapértékek iránti elkötelezettsége, de helyenként túlzott pragmatizmusa igazolhatják. A levél épp Merkel pragmatizmusának alapértékek általi korlátozását követeli. Úgy vélem, ez rá különös meggyőzőerővel hathat.
Ehhez jön még a német társadalom demokratikus többségének antiszemitizmussal szembeni szilárd elkötelezettsége. A magyar antiszemitizmusra való határozott utalással Merkelre morálisan lehet hatni, hiszen az antiszemitizmus pártolása – vagy annak akár csak látszata is – a holokauszt rémtetteivel érdemben szembenéző Németországban morális öngyilkossággal ér fel.
A levél, ahogy említed is, többek között antiszemitizmus terjesztésével vádolja a kormányt, elsősorban a Soros György elleni hadjárat és Orbán március 15-ei beszéde miatt. Történészként a holokauszt időszakát kutatod, ilyen szemmel mennyire látod antiszemitának a Soros-ellenes kampányt?
Úgy gondolom, hogy
a Soros elleni állami kampány teljesen egyértelműen antiszemita ihletésű volt.
Sőt, legfőbb toposzai az antiszemitizmus radikális hagyományához tartoznak. A kormánypárt híveinek felkínált narratíva nem más, mint hogy a dúsgazdag és liberális spekuláns illegitim eszközökkel próbálja aláásni a magyar kormányt és nemzetet. Nagy nemzetközi terve van és ennek megvalósításáért leleplezendő hálózatot épít és titkon lobbizik, ráadásul csal is – utóbbi az antiszemiták szokásos hamis moralizálása.
A modern európai antiszemitizmus radikális hagyományát valamennyire is ismerők e – reményeim szerint pontos és adekvát – összefoglalóból könnyűszerrel kikövetkeztetik, hogy
a hivatalosan sulykolt történet egy az egyben reprodukálja a holokauszt előtt és alatt bejáratott antiszemita összeesküvés-elméleteket.
A kampány nem antiszemita jellegének vélelmét tudtommal eddig két fő érvvel támogatták meg. Egyrészt azt szokás felhozni, hogy ha nyíltan nem említik, hogy Soros zsidó, akkor a kampányt nem lehet a nyílt antiszemitizmus példájául hozni, illetve, ha Izrael nem ítéli el, akkor hogyan is lehetne az.
Az első érv komolytalan, hiszen a Fidesz által alkalmazott narratívában Soros szimbolikus figura, a zsidó összeesküvő szimbóluma, ráadásul a holokauszt utáni antiszemitizmus egyik gyakori jellemzője épp a kódolt beszéd, mondhatni a nyílt színi antiszemiták nélküli antiszemitizmus. Ez a magyar jobboldal jelentős részére tökéletesen áll, amit már csak az is mutat, hogy számos jobboldali az antiszemitizmus kritikáját hamarabb és erősebben ítéli el, mint az antiszemitizmus jelenségét.
Attól tartok, hogy a morális perverzió iskolapéldája lehetne, ahogy a holokauszt utáni burkoltnak vélt antiszemitizmus itt radikális állami kampányban ölt testet és közvetlenül a holokauszt egyik túlélője ellen fordul.
Az izraeli nagykövet ugyanerről azt mondta: ő óvatosan használná az antiszemitizmus kifejezést, mert szerinte lehet egyes embereket bírálni, amíg ezt nem kísérik antiszemita hangok. Mit gondolsz erről?
Úgy gondolom, hogy Izrael is útban van az illiberális állam kiépítése felé. A liberális demokrácia szempontjából a helyzet bizonyos tekintetben jobb Izraelben, mint Magyarországon, mivel alapvetően jóval plurálisabb az ottani politikai közeg – az izraeli eleve sokkal összetettebb társadalom. Más tekintetben viszont alighanem rosszabb az ottani helyzet, ami elsősorban a mindennapi erőszak romboló hatásával függ össze. Soros Izrael jobboldalán is ellenségnek lett kikiáltva, mert az egyetemes emberi jogok érdekében lép fel és ily módon támogatja a megszállt és elnyomott palesztinok sérelmeinek orvoslását is – e súlyos sérelmekért pedig köztudomásúlag nagy részben épp Izrael állama a felelős.
Izrael és Magyarország viszonyában manapság azt látjuk, hogy az antiliberalizmus felülírja az antiszemitizmus kérdését.
A Likud és a Fidesz közös antiliberalizmusa magyarázza, hogy Orbán politikája egyidejűleg lehet muszlim- és arabellenes és mozgósíthat zsidóellenes érzelmeket, miközben el tud mélyíteni egy – első pillantásra mindkét oldal számára elvtelen – szövetséget Izrael államával. Ahogy Izraelben a baloldaliak fogalmaznak, két nemzetközileg egyre inkább elszigetelődő antiliberális etnokrácia egymás karjaiba omlik. Nem éppen ízléses látvány, de van benne politikai ráció.
A bevándorlók elleni kampány hangvételéről mit gondolsz?
Messziről kezdem: antropológiai tény, egyúttal vallásos civilizációnk alapgondolata, hogy az ember jóra és rosszra egyaránt képes, cselekedeteit pedig gyakran az önzés és az altruizmus sajátos keveréke motiválja. A magyar állam és kormány által az elmúlt években űzött domináns diskurzusban tudtommal fel sem merült, hogy a segítségnyújtás is lehetne prioritás. Nemigen lehetett olyat hallani, hogy a szerencsétlenebb embertársainknak nyújtott segítségnyújtás önmagában helyes cselekedet.
A bevándorlók elleni kampány egyértelműen az emberi természet árnyoldalaira épít,
az emberek gondolattalanságára és érzéketlenségére, sőt egyenesen az ellenségeskedésre. Ezek hátterében pedig a félelem mesterségesen felkeltett és évek óta folyamatosan táplált érzése munkál. Nagyon úgy tűnik, hogy a kampánynak eközben a szíriai polgárháború okozta kolosszális tragédia iránti empátia kifejlődését is sikerült elfojtania.
A kampány számomra az állami propagandagépezet erejét bizonyította, továbbá azt, hogy e gépezetnek már nincs is szüksége tényekre. A társadalomtudósok körében közhelynek számít, hogy a bevándorlás intenzív tematizálása nincs összefüggésben az ország migrációs trendjeivel, attraktivitásával, demográfiai kilátásaival – az ország lakossága csökken, sok képzett fiatal kivándorol, miközben kevesen szeretnének Magyarországra költözni. A kormány e tények nyílt tárgyalása és kezelési kísérlete helyett évek óta
egy öncélú fikciót erőltet, cinikus nézőpontból meglehetősen sikeresen.
E propaganda társadalmi hatása szemlátomást a morális elérzéketlenedés, ami a morális összeomlás közeljövőbeli veszélyével fenyeget.
Többek szerint a hangnem sokszor a 30-as évek antiszemita kampányait idézte fel. Egyetértesz?
Valóban igaz, hogy mindkét esetben mások tömeges dehumanizációját eszközül használó, önkényes és öncélú állami propagandahadjáratról van szó. Bár a következmények jelenlegi tudásunk szerint napjainkban azért – hála Istennek – kevésbé végzetesek. Ez alighanem a két kampány közti legalapvetőbb különbségnek köszönhető. Az antiszemita kampányok és politikák magyar állampolgárok százezrei ellen irányultak, jelenleg viszont a területcsökkenés, valamint népirtások és etnikai tisztogatások – azaz mérhetetlen emberi szenvedés – által létrehozott, etnikailag nagyrészt homogén társadalom őrzése zajlik, mégpedig a magyar állampolgársággal nem rendelkezőkkel, mondhatni az ismeretlen idegenekkel szemben.
Eközben úgy gondolom, hogy szoros összefüggések vannak a két kampány között és e tény mostanáig nem kellően tudatosított. A holokauszt kutatójaként – bár én konkrétabban elsősorban az áldozati perspektívákkal foglalkoztam – azt vagyok kénytelen mondani, hogy
a 2015 óta látott társadalmi reakciók segítettek felfognom, hogy miként következhetett be az 1944-es mélypont, miként lehetett végrehajtani a gettósításokat és a deportálásokat.
A zsidók üldöztetésében való széleskörű állami és társadalmi részvétel, továbbá a tömeges semlegesség és érzéketlenség fiatalkoromban – szerencsés korban nőttem fel – távolinak és rejtélyesnek tűnt. A 2015 óta látott reakciók azonban elborzasztó bepillantást engedtek a propaganda erejébe és az emberi szolidaritáshiány mély bugyraiba. Roppant tanulságos volt, bár természetesen szívesebben spóroltam volna meg az élményt.
Érdemes talán hozzátennem, hogy az antiszemitizmusnak sajátos logikája van. Az antiszemiták ugyanis az elismertségnek örvendő és sokak által tehetségesnek és szorgalmasnak gondolt zsidókat a zsidó uralmi törekvések képviselőiként festik le. Azaz a zsidók sikereit hamis moralizálás által negatív fényben tüntetik fel – a zsidó eszerint nem is szorgalmas, hanem csak törtető, nem is igazán tehetséges, csak utánzásra képes stb. Ezek az antiszemiták morális közhelyei, az antiszemitizmusban tehát a kisebbrendűségi komplexus keveredik a morális felsőbbrendűség sulykolásával. Úgy gondolom, hogy az antiszemitizmust épp e kettősség teszi robbanásveszélyessé.
A bevándorlás elleni kampány kétségkívül a bevándorlók közeljövőbeli hatalomátvételével riogatott. Erre azonban az elesett és megvetett bevándorlók önmagukban nem lehetnek képesek. E ponton került ismét csak elő – mondhatni kiszámítható módon – az antiszemita paranoia és mobilizáció: a hatalmat nem is a szerencsétlen bevándorlók, hanem a hatalmas, elismert és megvetendő Soros György akarja átvenni.
Lesz szerinted bármilyen következménye a Merkelnek címzett levélnek?
Liberális demokrataként azt gondolom, hogy meg kell változtatnunk a jelenlegi rendszert, melyben az Unió vezető politikai tényezői az Orbán-rezsim antidemokratikus lépéssorozatát és radikalizálódását ellenzik, de érdemben nem akadályozzák, sőt helyenként – ignoranciájukból vagy puszta nemtörődömségükből adódóan – egyenesen elősegítik azt. E szomorú tényállásra kell az európai döntéshozók figyelmét felhívni. Én levelünket ezirányba tett kis lépésként értékelem. Nem számítok rövidtávú hatásra. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy
a magyar demokrácia ügye, illetve az ország uniós jogai és kötelezettségei a következő években kiemelkedően fontos európai témává növik majd ki magukat.
A liberális demokrácia magyarországi alapvető működését újfent lehetővé kell tenni, ami korántsem lesz egyszerű vagy rövidtávú folyamat. Ebben személy szerint számítani szeretnék az Unió támogatására, elvégre részben azért lettünk tagok, hogy a demokrácia leépítésére tett kísérleteket jobban ki tudjuk majd védeni. Meglepő és szomorú, hogy az Unió e téren mostanáig kevéssé igazolta vissza a hozzá fűzött reményeket.
A magyar liberális demokrácia híveként a jelenlegi helyzetben kulcsfontosságúnak gondolom, hogy az Unió a demokrácia leépülését megfelelő eszközökkel szankcionálja és a magyar demokrácia erősítését érdemben elősegítse. Először is
létfontosságú, hogy Magyarország az Unió tagja maradjon.
Ez egyszerre kell jelentsen uniós anyagi támogatásokat a szolidaritás nevében – Magyarország elvégre a legszegényebb tagállamok közé tartozik – ugyanakkor a pénzek felhasználásának európai szintű ellenőrzését is.
A hollandiai tudományos életben egyébként mennyire téma a magyarországi helyzet?
Egyre inkább. A holland-magyar gazdasági és kulturális kapcsolatok továbbra is kifejezetten élénkek. A holland társadalom számos tagjának széles nemzetközi a látóköre és ők jellemzően aggodalommal és bevallottan nem kevés értetlenséggel figyelik a magyarországi fejleményeket. A választások idején az egyik holland csatornán színvonalas dokumentumfilmet vetítettek, mely elsősorban a CEU meghurcoltatásáról szólt – Kovács Zoltán és Michael Ignatieff egyaránt hangot adhatott ugyancsak eltérő véleményének. A választások óta Cas Mudde, a populizmus egyik legelismertebb, holland származású kutatója Yascha Mounkéhoz hasonló tartalmú nyílt levelet írt a CDA-nak, a holland kereszténydemokratáknak: a Fidesztől való egyértelmű elhatárolódást sürgette. Luuk van Middelaar, az EU-s ügyek egyik legelismertebb holland kommentátora – akinek Európával kapcsolatos fő műve magyarul is megjelent –az NRC napilapban múlt héten vezércikkben foglalkozott Magyarország tekintélyelvű fordulatával.
Az európai politika tárgyalásakor Magyarország és Lengyelország ellentmondásos fejlődése legkésőbb tavaly óta immár Hollandiában is a legfontosabb ügyek közé tartozik. Bár az Európai Unióval kapcsolatban egyre többen kritikus hangokat ütnek meg, a liberális demokrácia iránti elkötelezettség egyértelműen mérvadó az országban. Az Orbán-rezsim megítélését is ebből érdemes levezetnünk.
A magyar nagykövet által alá nem írt, Kínát elítélő uniós nyilatkozat többről szól, mint a kínai Új Selyemút projekttel kapcsolatos ellenérzésekről: ez ugyanis azt is jelentheti, hogy Európa „oldalt választott” a Donald Trump amerikai elnök által kirobbantott kereskedelmi háborúban.
A Handelsblatt német gazdasági lap nemrég megszerezte azt a Kínát elítélő jelentést, amelyet az EU-tagállamok pekingi nagykövetei közösen írtak alá. Ugyanakkor egy aláírás hiányzott:
a magyar nagyköveté.
Ebben a dokumentumban az Egy övezet, Egy út (OBOR) nevű projektet, vagyis az Új Selyemutat ítélték el. Az Európai Unió elviekben egyetért Kínát a nyugat-európai országokkal összekötő szárazföldi és tengeri útvonal létrehozásával, amelyet
a 21. század Marshall-tervének neveztek el.
Ugyanakkor Brüsszel átláthatatlannak tartja és szerinte elsősorban a kínai vállalatok profitálnának az egészből. A kemény hangnemben írt jelentés utalt arra is, hogy az Európai Bizottságban egy stratégiai tervezet készít, amely értelmében közösen lépnének fel a kínai tőkével szemben. Ennek ismertetésére valószínűleg a júliusi Kína-EU csúcson kerül majd sor.
Abban semmi meglepő nincs, hogy Magyarország (ismét) blokkolt egy olyan lépést, amely negatívan érintette volna a kelet-ázsiai országot. Ugyanis a magyar kormánynak egyik vesszőparipája lett az OBOR-ban való részvétel, mivel az Új Selyemút részét képezné a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása. Csakhogy ennek több buktatója van: kilométerenként 4 milliárd forintot (összesen 750 milliárdot) kellene költenie a magyar államnak a vasútvonal fejlesztésére vagy azt sem tudni, hogy valójában mekkora haszonnal kecsegtet a magyar gazdaságra nézve. Sőt, Budapestnek
Kínától kellene hitelt felvennie, illetve kínai cégek újítanák fel a vonalat.
Az EU-tagállamok elítélő jelentésnek van egy másik érdekes aspektusa, ez pedig a nyilvánosságra hozásának az időpontja. Ugyanis januárban kitört az amerikai-kínai kereskedelmi háború, amikor a kínai napelemekre 30 százalékos védővámot vetett ki. Ezután következett az acél (25 százalékos) és az alumínium (10 százalékos) elleni védővám, hiszen ezekkel Kína már évek óta elárasztotta a nemzetközi piacot, így jelentősen meggyengítve az amerikai ipart.
Peking erre reagálva készített egy listát 128 amerikai termékről – többségében gyümölcsökről, sertéshúsról és alumíniumtermékekről van szó -, amelyekre 15-25 százalékos védővámot vetnek ki. Ez körülbelül 3 milliárd dollárt jelentene. Ezzel párhuzamosan a pekingi vezetés további gazdasági ellenlépéseket javasolt és nemzetközi szintre terelné az ügyet.
Európa igyekezett ebből az amerikai-kínai viszályból kimaradni, hiszen kezdetben úgy tűnt, hogy Donald Trump az uniós termékekre szintúgy védővámokat fognak kivetni. Ez nem történt meg, de az uniós vezetők továbbra sem dőlhetnek hátra elégedetten a székükben. A kereskedelmi háború egyik következménye lehet, hogy Peking az eredetileg amerikai piacra szánt termékeket inkább EU-ba exportálja.
Ez azonban azzal negatív hatással járna az európai országokra nézve:
„Elárasztanák vele az uniós piacot, meggyengítenék a hazai termelőket, valamint túlságosan kiszolgáltatottá válnának a kínai gazdaság változásaival szemben”
Azonban egyelőre még kérdéses, hogy Peking miképp fog reagálni az EU jelentésére, hiszen a kínai döntéshozók ezt könnyen úgy értelmezhetik, mint Brüsszel nyílt csatlakozását Washingtonhoz.
Keményen bírálja a magyarországi jogállamisági helyzetet az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő különjelentés tervezete, amely szerint indokolt lenne a hetes cikkely szerinti eljárás megindítása.
A jelentéstervezetet készítő Judith Sargentini zöldpárti képviselő szerint Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata:
korlátozták az alkotmánybíróság hatáskörét,
csorbították a bírói függetlenséget,
romlott a sajtó- és a szólásszabadság helyzete,
támadást indítottak a civil társadalom ellen.
A képviselő kiemelte, hogy nem a menedékkérőkről van szó (amit a magyar kormánypropaganda az ilyen vádakra válaszolni szokott), hanem arról, hogy a magyarok alapjogai hogyan érvényesülnek, az állam miként bánik a polgáraival, és ezt látva az EU-nak kötelessége cselekedni. Azt mondta:
„a figyelmeztetések ideje lejárt”.
Sargentini visszautasította, hogy a tervezet nyilvánosságra hozatala „bosszú” a választási eredmény miatt. Mint mondta: közel egy évig vizsgálódtak, és épp a választás miatt nem mutatták be korábban a jelentést.
Roberta Metsola néppárti árnyékelőadó azt mondta, nem Magyarországot akarják támadni, és nem lenne szabad, hogy ebből bárki politikai tőkét akarjon kovácsolni, de szerinte több olyan pont is van a dokumentumban, amely nem a jogállamiság kérdésével függ össze, és ezeket nem kellene belekeverni ebbe az ügybe.
Az ugyancsak néppárti Frank Engel szerint a tervezet elveszik a részletekben, pedig szerinte inkább az általános helyzetre, az összképre kell figyelni. Azt mondta:
az elmúlt években Magyarországon komoly változások mentek végbe, meggyengítették az ellenzéket, aminek érdekében bármilyen eszköz elfogadhatónak tűnt.
Azt is kijelentette, hogy ő személy szerint egyetlen menedékkérőt sem helyezne át Magyarországra, ugyanis veszélyben lennének a gyűlöletkeltő kormánypropaganda következtében.
A szociáldemokrata Ana Gomes szerint „átfogó és világos” a jelentés, melyből jól látszik, hogy a magyar helyzet aggasztó és sokat romlott az elmúlt években,
az országban súlyosan sérülnek az emberi jogok, a jogállamiságot pedig rendszerszintű veszély fenyegeti.
Említette többek között a kisebbségi jogokat, a gyülekezési jogot, az egyetemi szabadságot, a korrupciót és a menedékkérők jogait.
Marek Jurek, az jobboldali euroszkeptikusokat tömörítő frakció politikusa szerint ugyanakkor alaptalanok a vádak, Magyarországot pedig „csak a kulturális különbségek miatt támadják”. Erre reagálva Sophia in ‘t Veld liberális képviselő kijelentette, hogy a kulturális különbségeket valóban tiszteletben kell tartani, ugyanakkor az EU-ban vannak bizonyos általános alapelvek, amelyeket ugyancsak. Azt mondta:
a magyar kormány undorító gyűlöletkampányt folytat,
Orbán Viktor miniszterelnök az EU integritását veszélyezteti, az országot pedig ma fel sem vennék az unióba.
Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger
Magyar képviselők is felszólaltak: a fideszes Gál Kinga szerint „azért szapulják Magyarországot, mert nem áll be a sorba, hanem kiáll a migránsok kötelező betelepítése ellen”. Ő koncepciós pernek nevezte az eljárást. Az elvileg a Jobbik színeiben megválasztott, de az utóbbi hónapokban a Fideszhez csapódó Morvai Krisztina azt mondta: az országgyűlési választási eredmény tanúsága szerint „a hatalmas túlerővel szemben sikerült legyőzni az EU akaratát és a Soros-csapatokat”. A szocialista Ujhelyi István ugyanakkor „elképesztően szégyelli magát és sajnálja, hogy Magyarországot ilyen helyzetbe hozta a magyar politika itt, az európai közösségünk, az európai szövetségeseink előtt”.
A képviselők május 15-ig nyújthatnak be módosító javaslatokat a jelentéstervezethez,
amelyhez az EP alkotmányügyi, kulturális és oktatási, költségvetés-ellenőrzési és nőjogi szakbizottsága is csatolni fogja a véleményét. Korábban az EP költségvetési ellenőrző bizottságának a jelentéstervezete is javasolta a hetes cikkely szerinti eljárás megindítását Magyarország ellen.
A jelentésről várhatóan júniusban szavaz a bizottság, majd ősszel kerülhet az Európai Parlament plenáris ülése elé, amely adott esetben ennek alapján kezdeményezheti a jogi atombombaként is emlegetett eljárás megindítását Magyarországgal szemben a jogállamisági elvek megsértése miatt. A hetes cikkely olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely
az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat,
ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség, amit az elemzők szinte kizártnak tartanak.
Magyarország ugyan érintettként nem szavazhat a döntésről, a szintén hasonló eljárás alá vont Lengyelország viszont igen. Igaz, az utóbbi hetekben a lengyelek már azt mondták, ők hajlandóak változtatni az EU által kifogásolt jogszabályokon.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
