Kezdőlap Címkék Magyar

Címke: magyar

Októberi forradalom

1956-ról számtalan alkotás született, könyvek, filmek színdarabok. Némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy ahány ember, annyi 56 év él a szívekben. Egy nap, amely – bárki bármit is gondoljon róla -, beleivódott a magyarok tudatába.

Voltak forradalmárok, és olyanok is, akik féltek a forradalomtól. Sokáig ellenforradalomnak hívták, mert sokan úgy is gondolták, hogy az volt.  Idővel, később, cinikus közhellyel, „Októberi sajnálatos eseményekként” említették, a rendszerváltozást megelőző utolsó évben már népfelkelésnek is lehetett nevezni.

Ami a konkrét történéseket illeti: nagyjából tudjuk, hogy mi történt. Ismerjük az események menetét, azt, hogy ki, mikor, mit csinált, ám az összefüggések higgadt és tárgyszerű elemzése, valamint a tanulságok levonása még mindig várat magára.

A budapesti műegyetemisták békés tüntetésével kezdődött, akik 1956. október 22-i nagygyűlésükön 16 pontban foglalták össze követeléseiket, majd másnapra tüntetést szerveztek a lengyel munkástüntetések iránti szolidaritás kinyilvánítására. A követelések között szerepelt a szovjet csapatok kivonása Magyarországról, új kormány létrehozása Nagy Imre vezetésével, a magyar-szovjet kapcsolatok felülvizsgálata, általános, titkos, többpárti választások, teljes vélemény- és szólásszabadság, szabad rádió.

A budapesti Petőfi-szobornál tartott október 23-i tüntetésen Rákosi- és Gerő-ellenes jelszavak hangzottak el, a résztvevők követelték a szovjet csapatok kivonását. A zászlókból kivágták a szovjet mintájú címert, így lett a lyukas zászló a forradalom jelképe. Aznap este Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártjának első titkára – akit júliusban állítottak Rákosi helyére – rádióbeszédében a megmozdulást ellenségesnek, sovinisztának, nacionalistának minősítette, és minden engedményt elutasított. A beszéd elhangzása után a békés tüntetés szinte órák alatt népfelkeléssé, majd – a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után – fegyveres szabadságharccá változott. Az esti és éjszakai órákban a fegyveres csoportok elfoglalták a Magyar Rádió és a pártlap, a Szabad Nép székházát, a telefonközpontot, a lakihegyi rádióadót, emellett több fegyverraktár, laktanya, rendőrőrs és üzem is a felkelők kezére került. A Dózsa György úton ledöntötték az elnyomás gyűlölt jelképét, a Sztálin-szobrot.

A budapesti és vidéki tömegmegmozdulásokat véres atrocitások kísérték. Október 25-én a Parlament előtti Kossuth téren a környező épületekből szovjet harckocsik nyitottak tüzet a tüntető tömegre, az áldozatok pontos száma nem ismert, de száznál többre tehető. 26-án Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Kecskeméten, Nagykanizsán dördültek el emberéleteket kioltó karhatalmi sortüzek. Október 30-án Budapesten lincselésbe torkollott a Köztársaság téri pártszékház ostroma. A szovjet csapatok november 4-i beavatkozása után a budapesti utcai harcok, továbbá a salgótarjáni és az egri sortűz követelt számos halálos áldozatot.

A Rákosi-diktatúra elhúzódó válsága által kirobbantott forradalom politikai irányítása az MDP reformkommunista szárnyának kezében összpontosult, melynek központi alakja Nagy Imre volt, aki október 24-én kormányfői megbízást kapott, és akivel november elejéig együtt haladt Kádár János, az MDP – Gerő Ernő helyére 25-én megválasztott – első titkára. A forradalom napjait politikai pezsgés jellemezte: újjáalakultak a korábban megszűnt, vagy megszüntetett politikai pártok és szervezetek. Nagy Imre koalícióssá változtatta kormányát, bevonva a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) néven megújult MDP-vel együttműködésre hajlandó pártokat, a Független Kisgazdapártot, a Parasztpártot és a Szociáldemokrata Pártot.

A politikai paletta sokszínűvé válásához hasonlóan az utcán harcoló fegyveres felkelők és a tüntetők sem voltak egységesek, de a nemzeti függetlenség visszaállítása, a diktatúra lerombolása mindegyikük elsődleges céljai között szerepelt.
A forradalom sorsát a szovjet katonai invázió pecsételte meg november 4-én, néhány nappal azután, hogy Nagy Imre november 1-jén meghirdette Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből. A hatalmat november 4-én Kádár János szovjetek által támogatott Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya vette át, a fegyveres felkelők utolsó csoportjainak ellenállását november 11-e táján törte meg a szovjet túlerő.

Az 1956-os események számos áldozatot követeltek. A KSH adatai szerint az október 23. és január 16. között 2652-en haltak meg (Budapesten 2045-en), 19 226-an sebesültek meg (Budapesten 16 700-an), az országot mintegy 200 ezren hagyták el. Egy 1991-ben készült hivatalos statisztika szerint a szovjet hadsereg 669 katonája halt meg, 51 pedig eltűnt.

A forradalom leverését kegyetlen megtorlás követte, koncepciós per után kivégezték a forradalom vezetőit: Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert. Gimes Miklós újságírót, Szilágyi Józsefet, Nagy Imre személyi titkárát, míg Losonczy Géza államminiszter még a per tárgyalása előtt hunyt el a börtönben. A megtorlás részeként ezreket ítéltek börtönbüntetésre, internálásra.

A rendszerváltozás után összeült első szabad Országgyűlés első ülésnapján, 1990. május 2-án első törvényében az 1956. évi forradalom és szabadságharc emlékét örökítette meg, október 23-át pedig nemzeti ünneppé nyilvánította. 1992 novemberében Borisz Jelcin orosz államfő magyarországi látogatása során az Országgyűlésben mondott beszédében megkövette a magyar nemzetet az 1956-os szovjet beavatkozásért.

Mostohazám

Hogyan lettél édes hazám, a gonosz mostohám? Ez a mondat jutott az eszembe, miután néhány nappal ezelőtt megszólított egy troll. Egy a névtelen, arctalan hozzászólók közül, akik abban lelik örömüket – vagy ez a munkájuk, hivatásuk – hogy másokat gyaláznak.

Azzal kezdte a tisztelt troll, hogy milyen jól írok. Kifejezően, hatásosan. (Megdicsért). És hogy idegenszívű vagyok, amiért ezt a képességemet nem a haza javára hasznosítom. (Belém rúgott.)

Írtam neki, hogy ami képességem van, azt mind a haza javára igyekszem hasznosítani. Azt szeretném ugyanis, hogy a hazám jobb hely legyen annál, mint amilyen most.

Azt válaszolta a troll, hogy én a haza árulóit szolgálom. Azokat, akik eladják Magyarországot, kiszolgáltatják külföldi érdekeknek.

Írtam neki, hogy idézzen tőlem egy ilyen példát. Egyetlen árva félmondatot, amiből arra lehet következtetni, hogy valakinek a szolgálatába szegődtem.

Példát nem hozott, mert hát honnan is hozott volna. Ehelyett megírta, hogy ez a mostani kormány a nemzet érdekeit szolgálja és mindenki, aki őket támadja, a magyarok ellen van, és rosszat akar a nemzetnek.

Írtam neki, hogy én is a magyar emberekért írok. Mert szerintem a magyar embereknek az az érdekük, hogy ez ország ne olyan legyen, mint amilyenné a mostani vezetői tették. És még kevésbé olyan, mint amilyenné tenni szeretnék.

Miért, milyen ez az ország? Nem állított a troll, hanem kérdezett.
Bátorításnak vettem a felszólítást, azt gondoltam, talán tényleg érdekli, amit válaszolok.

Hogy milyen ez az ország? Bezárkózó, múltba néző, hátrafelé nyilazó, írtam válaszként. Mindenkiben ellenséget sejtő, saját démonaival harcoló. Árvalányhajas, avítt, rosszkedvű. Ha nincs ellensége, keres magának. Bűnbakot kreál, ellenséget sejt mindenütt, ahelyett, hogy együttműködne.

Nem szabad behódolni másoknak, így a troll.

Nem szabad és nem is kell, írtam neki. Érvényesíteni kell az ország érdekeit. Az országnak az az érdeke, hogy szövetségeseink legyenek és barátaink. Hogy ne legyünk lesajnált páriái Európának. Ez a magyar emberek érdeke.

Tekintélyre van szükség, írta a troll.
A tekintélyt nem követelni kell, feleltem, hanem kiérdemelni.
Meg fogom bánni, írta, amiért ennyire hazafiatlan vagyok.

Ez utóbbit fenyegetésnek vettem, úgyhogy erre már nem is válaszoltam.

Hajléktalanok és hajlékosok

Nem szeretem a hajléktalanokat. Pontosabban: attól, hogy valaki hajléktalan, még nem lesz automatikusan szerethető. S ha már itt tartunk, be kell, hogy valljam: úgy általában a bicikliseket sem kedvelem. Vannak biciklisek, akikkel jóban vagyok, másokat meg ki nem állhatok. És így vagyok a hentesekkel, a sakkozókkal és a sárkányrepülőkkel is. Magyarokkal, németekkel, oroszokkal, olaszokkal, franciákkal.

Az, hogy valaki sárkányrepül, számomra még önmagában semmit sem jelent. Attól még az illető lehet egy agyatlan állat, vagy épp ellenkezőleg: briliáns gondolkodó, szeretetre méltó személy.

Nem hajléktalanokra és hajlékosokra osztom a világot. Konkrét emberek vannak, akik közül egyeseket kedvelek, másokat meg nem. Az agyatlan barmoktól, akik csak rombolni tudnak és pusztítani, például undorodom. Feszíthetnek bármilyen mezben, cipelhetnek magukkal akármilyen zászlót. Kivétel nélkül utálom azokat, akik úgy gondolják, hogy nekik mindig igazuk van, és ezért ők akarják megmondani, hogy másoknak mit szabad. Sőt, azt is, hogy másoknak mi a jó.

Volt már ilyen, nem kell nagyon öregnek lenni ahhoz, hogy emlékezzünk rá. Elegendő, ha kellően középkorúak vagyunk. Amikor Állam Bácsi elvtárs mondta meg, mert jobban tudta nálam, hogy nekem mi a jó. Hogy mit olvassak, milyen színdarabokat nézzek meg. Hova utazzak.

Jót akart nekem az Állam Bácsi elvtárs, mert nem szerette volna, ha olyan élmények érnének, amelyek szerinte nem tesznek jót nekem. Nem akarta az Állam Bácsi elvtárs, hogy frusztrált legyek, mert akkor nem tudok rendesen teljesíteni.

Akik kriminalizálják a hajléktalanokat, jobban tennék, ha az időjárást próbálnák megakadályozni. Nem azt, hogy essen az eső, vagy hogy süssön a Nap. Hanem hogy egyáltalán legyen időjárás. Mert majdnem mindig kiszámíthatatlan, és az esetek többségében nincs semmi értelme.

Ami azt illeti, nekem a hanyatt esés is gyanús. Ha rajtam állna, biztos, hogy nem engedélyezném. Haszon nincs rajta, esztétikailag pedig kifejezetten necces. Lehet, hogy vannak, akik szépen tudnak hanyatt esni, de én még nem láttam ilyen embert. Akiket idáig hanyatt esni láttam, magamat is beleértve, mindegyik csúnyán, nevetségesen tanyázott el a földön. Arról nem is szólva, hogy a legtöbben jól meg is ütötték magukat.

A tudomány jelenlegi állása szerint valaki nem attól lesz hajléktalan, mert fiatalon elhatározza, hogy felnőttként majd nem lesz fedél a feje fölött. Nem úgy van, hogy erre készül már gyermekkorától, képezi magát, hogy ő legyen a legjobb. Focistának készülhet az ember, orvosnak, mérnöknek úgyszintén.

Csak azt szerettem volna mondani, hogy nem kell szeretnünk a hajléktalanokat. Pontosabban: azért mert valaki hajléktalan, még nem kell őt szeretni. Mint ahogyan azt sem, akinek van hajléka.

Sem ez, sem az nem érdem.

Ha valaki agyatlan, baromarcú, ráadásul tolvaj és hazudozó, na azt lehet nagyon utálni.

Akár van hajléka az illetőnek, akár nincs.

Ez történt a héten – Török, magyar két jó barát

Ez a hét azzal kezdődött, hogy a rendőrség kiürítette Budapest egy részét, lehegesztették a csatornafedeleket, és a főváros lakossága, ha másból nem, ebből már sejtette, hogy igen szeretett és várva várt vendég érkezett Magyarországra.

És valóban: megérkezett hazánkba Recep Tayyip Erdogan török elnök, aki a hivatalos tájékoztatás szerint hadiipari együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel. Erdogan Áder Jánossal is találkozott, vele vélhetően a környezet fontosságáról értekeztek.

Mindeközben nem nagyon lehetett közlekedni Budapesten, de ezzel sem volt baj, mert a TEK a török elnök távozása után nemcsak hogy feloldotta az addigi korlátozásokat, de még meg is köszönte a lakosság együttműködését és megértését. Mely együttműködés és türelem leginkább abban nyilvánult meg, hogy soha ennyi állami és pártvezetőnek nem emlegették az édesanyját, mint ezen a két napon, mindemellett az ideiglenesen hazánkban állomásozó török elnök rokonairól is történt említés, talán nem követünk el indiszkréciót, ha azt írjuk, hogy nem igazán pozitív megközelítésben.

Miután a tárgyaló felek megállapodtak a hadiipari együttműködésről, úgy döntöttek hogy átértelmezik a történelmet. A mohácsi vész ugyan egyelőre még nem lesz piros betűs ünnep és munkaszüneti nap Magyarországon, de Gül Baba türbéjének avatásán azt hallottuk, hogy a két nép barátsága a váltakozó sikerű egymásnak feszülések idején is példaértékű volt.

Nem vagyunk történészek, egyedül iskolai tanulmányainkra, valamint a valóság ismeretére hagyatkozhatunk, de a török-magyar háborúskodást váltakozó sikerű csataként emlegetni, mondjuk így, unortodox megközelítése a tényeknek. Merthogy nem mi szálltuk meg 150 évre Törökországot, s gyilkoltuk le az ott élő lakosság százezreit.

Gül Baba, akinek a türbéjét Orbán és Erdogan közösen avatta föl, egyébként nem egy finom lelkű, tudományos tanokkal foglalkozó szerzetes volt, hanem egy iszlám harcos, aki sok százezer társával együtt azért érkezett Magyarországra, hogy kiirtsa az itt nagy számban előforduló keresztény lakosságot. Ezt az elképzelésüket sok tekintetben meg is valósították, persze mindez régen volt, úgyhogy elmondhatjuk, Erdogan elnökkel nem az a baj, hogy török.

Nagyobb baj, hogy említett úr honfitársai ezreit üldözi, veti börtönökbe, ami, akárhogy is nézzük, nem egy demokratára valló életfelfogás. Voltak, akik tüntetni is akartak Erdogan ellen, például a Demokratikus Koalíció, de a rendőrség nem engedélyezte a bejelentett megmozdulást. Ennek ellenére volt tüntetés Erdogan látogatásának idején, csak nem a török elnök ellen, hanem mellette. Törökök egy csoportja ugyanis gond nélkül bejutott a magyarok elől elzárt területre, és ha már ott voltak, Erdogant éltették. A rendőrség azzal magyarázta ezt szokatlan megoldást, hogy a törökök nem kértek engedélyt a tüntetésre, ezért aztán nem is állt módjukban azt megtiltani. Szép és logikus érvelés, ráadásul az a legjobb benne, hogy alátámasztja az a régóta ismert mondást, miszerint a törvények azokra vonatkoznak, akik betartják őket.

És akkor még az is történt, hogy Kásler Miklós a Magyar Időknek nyilatkozva elmondta: a kormány előtt van egy javaslat egy Magyarságkutató Intézet felállításáról. Ez az intézet lenne hivatott eldönteni azt az amúgy nem létező vitát, hogy mi, magyarok, a finn-ugorokkal, vagy a türkökkel vagyunk-e rokonságban.

Egy ilyen intézet létrehozása, valamint fenntartása gyaníthatóan nem két fillér, úgyhogy bizonyára olcsóbb lenne, ha a kérdést a már számos alkalommal bevált nemzeti konzultáció keretében döntenék el az urak.

Persze, azoknak is lehet érv a kezükben, akik támogatják a Magyarságkutató Intézet felállítását. Már csak azért is, mert jó esély van arra, hogy már a létrehozás másnapján érezhetően rövidülnének a kórházi várólisták, lenne elég orvos és ápoló, megszűnne a hálapénz, és a magyar nem meghalni, hanem meggyógyulni mennének a kórházakba.

Ez történt a héten – Magyarok és magyarabbak

Ezen a héten Orbán Viktor megmondta, hogy ki a magyar. A miniszterelnök szerint magyar az, akinek az unokája is magyar lesz.

Persze, a helyzet nem ilyen egyszerű. Tételezzük fel, hogy van egy ember, aki magyarnak gondolja magát, merthogy van neki egy vagy több magyar unokája. Él vígan ez az ember, bele a világba, és örül, hogy magyar lehet. Ám egyszer csak, mint derült égből a villámcsapás, jön a baj. Születik még egy unokája, aki történetesen valahol külföldön jön a világra ez az unoka, és az egyik szülője nem magyar. Bajban van most ez az ember, főleg az identitása tekintetében, mert akkor ő most visszamenőlegesen magyar is, meg nem is.

Ám a helyzet még ennél is bonyolultabb. Vannak ugye a határon túl élő magyarok, akik számos vonatkozásban még a hazai magyaroknál is magyarabbak. Legalábbis, ha ezt nézzük, hogy a hazai populáció átlagához képest nagyobb arányban szavaznak a legmagyarabb pártra, a Fideszre. Ők tehát magyarok, de legalábbis eddig annak számítottak. Ám sokuknak a gyerekük egy idegennel – románnal szlovákkal, ukránnal, szerbbel – házasodott, az unokákról nem is beszélve. Akkor most azok a nagypapák és nagymamák, akik még 2018-ban is szavaztak a magyar választáson, ráadásul, amint illik, a Fidesz nevű pártra, nem magyarok? Lehet, hogy érvénytelen volt a szavazatuk? Mert, bár önhibájukon kívül, magyarnak gondolták magukat, és ebben a minőségükben szavaztak a legmagyarabb pártra, a Fideszre, mostanra kiderült, hogy érvénytelenül szavaztak, hiszen nem is magyarok.

Persze ez csak játék a szavakkal, feltehetőleg a miniszterelnök sem gondolta komolyan. Valamit mondani a kellett a felújított Budai Vígadó avatásán, nem sokkal később meg már indult is a magángép Londonba, a Chelsea-Vidi meccsre. Mely magángép, Hollik úrtól tudjuk, magától is elindult volna, de Orbánnal és Schmidt Máriával a fedélzetén még inkább elindult. Schmidt Mária futball iránti érdeklődéséről eddig nem sokat tudtunk, ami persze nem az ő hibája. Lehet, hogy eddig is nagy drukker volt, de mi csak a Terror Háza Múzeum, valamint a jövőre megnyíló – vagy a legújabb hírek szerint mégsem megnyíló – Sorsok Háza igazgatójaként ismertük. Valamint arról, hogy ő Ungár Péter LMP-s politikus édesanyja, ami mostani történetünk szempontjából mellékszál, nem is foglalkozunk vele, meghagyjuk azoknak, akiket ez is érdekel.

Vissza Orbánhoz: nyilván a miniszterelnök is tudja, hogy amit a magyarságról mondott, kapitális baromság. Nem is gondolta komolyan, talán még jót is nevetett magában. Hogy milyen szépen rárepülünk erre a gumicsontra is, ahelyett, hogy…

Ha nem unnánk már halálosan ezt a témát, akkor itt egy hosszú felsorolás következne oktatásról, egészségügyről, sajtószabadságról és úgy általában egy hiszterizált, lebutított és megbetegített országról. Vagyis, mindenről, ami fontosabb annál, minthogy Orbán Viktor szerint ki számít magyarnak és ki nem.

Magyar-e vagy?

Magyar az, akinek az unokája is magyar lesz. Ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap a felújított Budai Vigadó átadásán. Mostantól tehát tudományos tény, hogy nem csak a felmenők számítanak, hanem a lemenők is.

Vitatkoznék a miniszterelnökkel, és elmagyarázom neki, hogy ki a magyar.

Magyar vagyok, te is az vagy, meg is magyarázom, itt élünk mi mindannyian, ezen a szép tájon. Szegeden és Győrben, Baján, Budapesten, Keszthelyen és Vásárhelyen, Tatán, Debrecenben.

Magyar a mi anyanyelvünk, s bár nyelveket tudunk, magyarul küldünk a búsba, s magyarul álmodunk. Apánk, anyánk magyar, ők is itt születtek, a gyerekeink is magyarok, bárhová is mentek. A Balaton is magyar, meg a Dunakanyar, az M7-es autópálya, és a hajtűkanyar.

A kék-fehér is magyar, a zöld-fehér is magyar, a piros, fehér, zöld zászlónak minden színe magyar. Magyar a balkezes, magyar a jobbkezes, magyar vagy, ha fáj a fejed, s ha kilóg a beled,

A roma is magyar, a zsidó is magyar, ha itt él, a szlovák, bolgár, s minden magyar magyar. Magyar a hetero, és magyar a meleg, magyar, aki egyedül él, s az, kinél sok gyerek lakik a családban, minket ez nem zavar, nincsen semmi közöd hozzá, hogy ki kivel kavar.

Görögdinnye, olaszrizling, skót és német juhász, Kovács, Vadász, Halász, Szabó, Kádár, Szűcs, Madarász, Molnár és Mészáros, János, Tamás, Géza, Péter, Gyuri, Feri, Sanyi, Laci, Károly, Béla, Kati, Helga, Klára, Anna, Kinga, Sára, Márti, Mari, Zsuzsi, és az ország minden lánya.

Presser, Dusán, Zorán, Charlie, Demjén Rózsi, magyar még az Omega és a Szörényi-Bródy, Dr. Török, Ifj. Görög, prof. Lengyel és Németh, mind magyarok, egytől egyig, bárhonnan is nézed.

Magyar az ég, magyar a víz, a jó idő, s a vihar, magyar a föld, amely minket ápol, és eltakar.

A nap kérdése: ukrán-magyar

0

Ukrajna ma bejelentette, hogy kiutasította az országból a beregszászi magyar konzult. Válaszul a magyar külügy kiutasít Magyarországról egy ukrán dplomatát.

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint az erősödő NATO és USA nyomásra közeli jövőben javulnak a magyar-ukrán kapcsolatok?
×

Sargentini kapja be, avagy kiverte a biztosítékot a magyar kormánynál

Felháborító, hogy bennünket kritizálnak, mikor épp ellenkezőleg, hálával tartoznának nekünk. Megvédtük Európát, ha mi nem lennénk, Európában már mindenki migráns lenne, és migránsul beszélne. Azt még megértjük, hogy irigyelnek bennünket, amiért nálunk minden jó, de a Sargentini-jelentésben megfogalmazott kritikákat ezzel együtt is felháborítónak tartjuk.

Vegyük például a sajtó szabadságát. Sehol a világon nem olyan szabad a sajtó, mint nálunk. Magyarországon a kormányhoz közeli lapok arról írnak, amiről csak akarnak. Arról pedig nem a kormány tehet, ha mindig azt akarják, amit mi akarunk. Mi azt akarjuk, hogy jelenjen meg a sajtóban, hogy a kormány jól végzi a dolgát, az egészségügyben minden rendben van, az oktatás jó irányba halad, a szegénység megszűnőben. És ezt a kormányhoz közeli sajtó nálunk megírhatja, anélkül, hogy bármilyen retorziótól kellene tartania.

Ezért van az, hogy a miniszterelnök, valamint a Fidesz vezető politikusai csak azoknak az újságíróknak nyilatkoznak, akik olyanokat kérdeznek tőlük, amire ők jól tudnak válaszolni.

Korrupció pedig nincs Magyarországon. Olyan előfordul, hogy egy közbeszerzést nem a legjobb ajánlatot tevő nyer el, hanem valamelyik, a kormányhoz közeli jóbarát. De még mindig jobb, ha a pénzt rendes magyar emberek lopják ki a magyar emberek zsebéből, mintha holmi jöttment idegenek tennék ugyanezt.

Azt írja Sargentini, hogy a magyar kormány fenyegeti az ítélkezés függetlenségét. Ez egy ordas hazugság. A magyar kormány ugyanis kifejezetten azt szeretné, ha kizárólag igazságos ítéletek születnének. Ezért kívánjuk segíteni a bírák munkáját, ezért mondjuk meg nekik, hogy milyen egy igazságos ítélet. Sargentini persze ezt is félreérti, amin nem csodálkozunk, mert ő egy másik, tőlünk idegen kultúrában nevelkedett. Mi nagyvonalúak vagyunk, és elnézzük neki, hogy emiatt nem képes a mi morális szintünkre emelkedni, neki viszont meg kell értenie, hogy mi nem leszünk gyarmat.

Szemben Sargentini állításaival, Magyarországon a tudomány szabadabb, mint az EU többi országában. És ezt a szabadságot semmi nem veszélyezteti. A magyar kormány nem szándékozik lerombolni a Magyar Tudományos Akadémia épületét, és bár Mészáros Lőrinc tett rá vételi ajánlatot, jelenleg nem kívánjuk neki eladni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Magyarországon jelenleg egyetlen akadémikus sincs börtönben, akkor joggal tesszük fel a kérdést: miről beszél a jelentéstevő?

Ami pedig az oktatást illeti: ezen a területen végképp érthetetlenek az ellenünk felhozott vádak. Az, hogy a kormánytagok, valamint a Fidesz vezetőinek a gyermekei nem a közoktatásban, hanem drága magániskolákban tanulnak, nem azt bizonyítja, hogy a közoktatás színvonala nem megfelelő, hanem azt, hogy ezek az emberek jó hazafiak. Vállalják, hogy külön pénzt fizetnek azért, ami másoknak ingyen van. Fizetnek a tandíjért a drága magániskolákban, miközben a nép egyszerű gyermekeinek a gyermekei ingyen tanulnak.

Mi ez, ha nem áldozatvállalás a haza oltárán? Persze, Sargentini ezt nem értheti, hiszen az ő hazája még sohasem védte meg Európát, és ott a kormány nem segíti a bírák ítélkezési munkáját. A sajtóról nem is szólva: jó helyről tudjuk, hogy Hollandiában mindenféle dolgok megjelennek az újságokban, aztán csodálkoznak, ha a kormányuk nem kap kétharmadot.

Úgyhogy, vegyék tudomásul, hogy nagyon fel vagyunk háborodva! Reméljük ez látszik rajtunk, de ha nem, akkor megpróbáljuk még jobban felfújni magunkat, hogy még annál is nagyobbnak lássanak bennünket, mint amilyennek mutatni szeretnénk magunkat.

Éljen az örök és megbonthatatlan!

Rendszeressé vált már, hogy évente kétszer összejönnek a derék urak. Magyarország kis ország, de a gazdának fontos, mert Európa közepén van és az Európai Unió tagja. A gazdának fontos az Európai Unió, ezért az intézőnek is fontos, hogy Magyarország az Európai Unió tagja maradjon. Hiába a Brüsszel-ellenes retorika, hogy nem leszünk gyarmat, meg hogy állítsuk meg Brüsszelt, az intézőnek esze ágában sincs kilépni az Európai Unióból. Nemcsak a fejlesztési pénzek miatt, amelyek meglehetősen nagy mennyiségben és többnyire ellenőrizetlenül özönlenek Magyarországra, hanem, mert az oroszoknak csak addig érdekes Magyarország, ameddig az EU tagja. Ebbe még az is belefér, amit az intéző róluk mondott: hogy kétféle veszély fenyegeti Európát, keletről Oroszország, délről a terrorizmus.

A gazda csak röhög azon, ha az intéző veszélynek nevezi. Ne azt nézzék, amit mond, hanem azt, amit tesz. A gazdának elég az is, ha tudja, hogy az intéző teszi a dolgát. Rombolja Európát, miközben saját birtokát vasmarokkal tartja kézben. Lehetne persze keményebb is, gondolja a gazda, olyan, mint ő, odahaza Moszkvában, de a magyaroknak egyelőre ennyi is elég. Nem kell senkit lelőni, elég néhány kirakatper, tanulnak ezek abból is.

Jó helytartónak tartja a gazda az intézőt, bár van néhány dolog, ami miatt ráncolja a homlokát. A paksi beruházás ügye például lassabban halad, mint ahogyan szeretné. Sok az okoskodás, jogszabály. És ott vannak a felújított orosz metrókocsik. A gazda szerint jó kis szerelvények azok, olyanok, mint újkorukban. Lehet, hogy még most is újak.

Amúgy meg tetszett a gazdának, amit legutóbb Magyarországon látott. A sajtó például már majdnem teljesen meg van regulázva, a vidéki lapokat is szépen megfegyelmezték, mindenki tudja és teszi a dolgát. A néhány megmaradt szabad sziget is a mi tenyerünkből eszik.

Jól végzi a munkáját az intéző, talán még meg is jutalmazza a gazda. Pedig, nem szokott ő jutalmazni senkit. Nála az a jutalom, ha nem büntet. Amúgy meg, merne csak ugrálni az intéző, rögtön előkerülne néhány dokument a gazda zsebéből. Terhelő, ahogyan Magyarországon mondják. Bankszámlákról, bármiről, de ennek még nem jött el az ideje. Ha az intéző úr megbízhatóan végzi a dolgát, talán soha nem is kerülnek elő ezek a dokumentek. És akkor azok a csúnya pletykák sem igazolódnak be, amelyek az intézővel kapcsolatban időről időre felbukkannak a még megmaradt független sajtóban.

Oroszország erős, a Birodalmi Lépegető félelmetes. Magyarország viszont biztonságos és Budapest szép.

Van ott folyó, és földje jó.

Hét perc az élet

Mire elég hét perc? Mit lehet ennyi idő alatt elmondani? Attól függ, hogy mi a téma, és mi a mondanivaló.

Hét percet kapott Orbán Viktor, hogy az Európai Parlamentben kifejtse véleményét a Sargentini-jelentésben leírtakról. Ha az embernek vannak érvei, és ezeket el szeretné mondani, hét perc semmi idő. Ha nincsenek, maga az örökkévalóság.

Ha én lennék Orbán Viktor beszédírója, a következő szöveget javasolnám elmondani.

Elegem van magamból, és mindabból, amit Európával és Magyarországgal tettem. Elegem van mindenből. A legszívesebben visszacsinálnám az egészet, visszaszuszakolnám a szellememet a palackba, és lennék újból az, aki valaha voltam. Pontosabban az, akinek egykor mutattam magam.

Romlott és korrupt országot építettem Magyarországon, és most már, ha akarnám, akkor sem tudnám visszacsinálni. Bebetonoztam a hatalmamat, mamelukokat neveztem ki minden posztra, és a rendszer már magától működik. Sőt. Valójában csak magától működik, beavatkozni lehetetlen. Egyre félelmetesebb és visszataszítóbb lett minden.

Pedig, én nem ezt akartam. Jó akartam lenni, adni, akinek lehet. Megsimogatni a fejeket, hátakat veregetni, vállakat lapogatni. Azt szerettem volna, hogy szeressenek. Jobb országot akartam a magyaroknak, szebb jövőt.

Egyre többen tudjátok, hogy milyen vagyok. Én is tudom, és ezért félek magamtól: fogalmam sincs, mire lehetek még képes. Már nélkülem, akár az akaratom ellenére is működik a rendszer, önjáróvá vált a nemzeti együttműködés. Leépítettem a jogrendet, az ellenzék gyenge és megosztott, szóra sem érdemes. Ez is nekem köszönhető.

Pedig én nem ezt akartam, ismertek engem. Harcolni szerettem világéletemben, igazi küzdők ellen izmozni. Most meg, amikor mindezt már visszacsinálnám, nem tudom. Már nem vagyok ura annak, amit létrehoztam, nem tudok parancsolni a magam kreálta teremtménynek.

Ne mondjátok, hogy megőrültem. Néha tényleg úgy tűnik, de ez csak a látszat. Jól vagyok. Fel tudom fogni, hogy mit tettem, tudom, hogy én vagyok a felelős, szorongok is ezért épp eleget.

A rendszer mára olyan lett, hogy törvényes úton nem vagyok leváltható. De ez már nem én vagyok emberek, nem az, akit láttok. Amikor a tükörbe nézek, megijedek. Tudom, a sajátjaim fognak innen eltakarítani, amikor majd elérkezettnek látják az időt. Nem lesz jó az senkinek, sem nekem, sem Magyarországnak. Mert akik majd utánam jönnek, még nálam is könyörtelenebbek lesznek.

Én nem vagyok könyörtelen barátaim, sem diktátor. Csak egy szerencsétlen, megtört labdarúgó vagyok, akinek nem sikerült valóra váltania álmait. Nem lehettem valódi focista, csak miniszterelnök.

Takarítsatok el engem, barátaim, szabaduljatok meg a gonosztól!

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK