Kezdőlap Címkék Magyar Narancs

Címke: Magyar Narancs

Vásárhelyen még kevéssé téma az Elios-ügy

A titokban betelepített „migránsok” és a Lázár-kastély ügye még jobban érdekli az embereket, az Elios-ügy egyelőre nem akkora kampánytéma – mondta a Független Hírügynökségnek Márky-Zay Péter. Az ellenzék zömének támogatását élvező polgármester-jelölt szerint ez változni fog.

Noha valóban „igazi” kampánytéma, eddig mégse került elegendő mértékben az érdeklődés homlokterébe az Elios-ügy Hódmezővásárhelyen a polgármester-választás előtt szűk két héttel – derül ki Márky-Zay Péter szavaiból.

Február 25-én lesz a szavazás a megüresedett városvezetői tisztség betöltésére, az ellenzék nagy része a magát kiábrándult ex-fideszesként jellemző Márky-Zayt támogatja a kormánypárti jelölttel szemben.

Az Elios villámkarrierje Hódmezővásárhelyen indult,

akkor, amikor még Lázár János volt a polgármester.

Egy novemberi Kormányinfón – még jóval az OLAF-jelentés kiszivárgása előtt – beszélt a kancelláriaminiszter az Eliosról és Tiborcz Istvánról.

„Tiborcz Istvánt ismerem polgármester koromból. Közösen találtuk ki, hogy Hódmezővásárhelyen hogy fogjuk a közvilágítást modernizálni, ami nagyszerű program volt”

– mondta.

Az Elios Hódmezővásárhelyen szerezte meg az első megrendelést, a 940 millió forintos lámpacsere lett aztán a „beugró” a továbbiakhoz, az egyedül e cég által teljesíthető feltételekkel kiírt tenderek megnyeréséhez. Hódmezővásárhelyen dolgozták ki a később országosan alkalmazott modellt.

Márky-Zay Péter elmondta, hogy ő személy szerint eddig nem forszírozta az Elios-ügyet, az tőle függetlenül pattant ki, de úgy látja, hogy sokakat nem kellően érdekli ez a botrány. Nem látja azt a sok manipulált embert, aki most kezd el felháborodni.

Az országos médiafigyelem hatására azonban valószínűleg erősebb témává fog válni az ügy, de a Fidesz-híveket ez se győzi meg – mondta Márky-Zay. A reakciókat elnézve viszont ő is fog beszélni a miniszterelnök vejének közbeszerzéseiről – fűzte hozzá.

Annak ellenére, hogy sokkal jobban foglalkoztatja a vásárhelyieket a titokban az országba telepített több, mint 20 ezer „migráns” ügye és Lázár János kastélya.

Utóbbiról a Magyar Narancs írt legutóbb. Ebből kiderül, hogy Hódmezővásárhely közelében egy luxuskastély épült. A földhivatali dokumentumok szerint egy olyan 3054 négyzetméteres területen fekszik, amelyet teljes egészében Lázár János édesanyjának 1,8 hektáros földje vesz körbe. A miniszter édesanyjához ugyanabban az évben került a föld, amikor egy Kulik Jenő nevű ember megvette a vadászkastély területét. Az épületek környezetében további két olyan földrészlet van, amely Lázár édesanyjáé; ezek 2015-ben és 2016-ban kerültek a nevére. Lázár Jánosnak is van olyan földbirtoka, amely majdnem szomszédos a kastéllyal, mi több, a két fia nevén is van ott egy földrészlet. Ezek összesen 40,45 hektárt tesznek ki. Korábban Lázár János azt állította, neki semmi köze sincs a vadászkastélyhoz.

Márky-Zay Péter szerint

mintegy 20 százalékra becsülhető azon vásárhelyiek aránya, akik megalkuvásból szavaztak a Fideszre,

és akik életképes alternatívát látva megmozdulhatnak. Az ő körükben hasznos téma lehet a korrupció.

A kormánymédia most megpróbálja Simicska Lajosra, a három éve kegyvesztetté vált oligarcha nyakába varrni az Elios-ügyet, mondván éveken át ő volt a tulajdonosa az Eliosnak. Ez valóban így van, bár a 24.hu eddigi írásaiból kiderül, hogy a 35 LED-lámpás városi tenderből

mindössze három zajlott Simicska idején, Tiborcz István pedig mindvégig igazgatósági tag volt

a cégben.

A 24.hu legújabb ismertetése pedig feltárja, hogy Simicska (aki cégén keresztül 2010 és 2013 júniusa között birtokolta az Elios többségét) idején, 2011-12-ben összesen 300 millió osztalékot fizetett a cég a tulajdonosoknak, az utolsó évben a nyereséget áttették a 2014-es évre tartalékba. Simicska úgy szállt ki az Eliosból, hogy a 21 milliós adózott nyereséggel együtt

120 milliót benn hagyott a társaságban,

amelyet Tiborcz és régi barátja, Erdei Bálint vett át (cégeiken keresztül).

A „szüret” ezután indult: 2014-ben 471, a rákövetkező évben már 972 milliós osztalékot vettek ki a tulajdonosok az Eliosból. Ekkor Tiborcz eladta az Eliosban lévő cégét egy másik nagy tendernyertesnek, a Várkert Bazárt is felújító West Hungária Baunak.

A FüHü által is ismertetett szolnoki lámpa-ügylet közel egymilliárdos szerződéseit is Simicska távozása után, 2013 őszén és végén írták alá.

Érdekes, és Simicska Eliosból való nagyvonalú kiszállását kérdésekkel övező körülmény, hogy a 2013 közepi tulajdonoscsere után néhány héttel volt Tiborcz és az Orbán-lány esküvője. Sokan ezt

Simicska nászajándékának tartják.

Ezzel kapcsolatban Pető Péter, a 24.hu felelős szerkesztője a Független Hírügynökségnek úgy fogalmazott, hogy meglehetősen vicces, ami a kormánypárti sajtóban megy arról, ki nyerte a többet, mekkora a része az Elios ügyeiben a korábban hozzájuk tartozó Simicska Lajosnak. „Ezt én belső elszámolási vitának tekintem” – mondta.

Szintén a kormányzati elhárítás részévé vált, amit Lázár jelentett ki, hogy az OLAF a választásokra időzítette a jelentést. Pető szerint Lázár politikai kinyilatkoztatásaival nehéz mit kezdeni: a jelentés elkészülte és nyilvánosságra kerülésének időpontja vajon milyen viszonyban van azzal, hogy megtörténtek-e ezek a bűncselekmény-gyanús ügyek? Ha májusban, a választások után, vagy egy éve válnak ismertté, attól ártatlanabbak-e a résztvevők.

Az Elios-ügy általános hatásait ma még nehéz felmérni – mondta Pető Péter. Az OLAF nagyon részletesen körüljárta a történetet, alaposan földolgozta a részleteket, s erre a magyar hatóságok is képesek lettek volna. (Három éve már vizsgálódtak, de aztán törvénysértést nem találva lezárták.) Az eset társadalmi hatásai is attól függenek, hogy a hazai hatóságok tesznek-e valamit. Mi ismertetjük az eseményeket, a továbbiak a hivatalos szerveken múlnak – mondta Pető Péter.

A Jobbikkal jobb? – avagy gondolkozzunk háborús logikával

Bizonyos kérdéseket, ezt nem spórolhatjuk meg, fel kell tennünk önmagunknak. Nem könnyű kérdések ezek, ha úgy tetszik a legnehezebbek azok számára, akik magukat a politikai bal-, vagy liberális oldalra sorolják. Ahogy közelednek a választások, márpedig hovatovább mindössze négy hónap választ el bennünket tőle, úgy válnak egyre erőteljesebbé bizonyos kontúrok, amivel persze nem azt állítjuk, hogy kristályosodik a kép. Inkább csak azt mondjuk: ma nagyobb határozottsággal jósolhatunk várható eredményt, mint akár egy hónappal, de főleg fél évvel ezelőtt.

 

Tudjuk és látjuk: a Fidesz falai nem repedeztek meg, sőt, egyre erősebbé válnak, ahogy haladunk előre az időben. A szomorú az ebben, hogy ehhez nem sokat kellett tennie a kormánypártnak, túl a folyamatos gyűlöletkeltésen, alig-alig volt rászorulva, hogy a kormányzással törődjön, elég volt számára fokozni azt a kampányt, amely egyfelől félelmet kelt az emberekben, másfelől azt üzeni számukra: csak a Fidesz képes őket – az országot – megvédeni. (Természetesen nem mellékes körülmény, hogy a gazdaság nem omlik össze, sőt a szerencsés folyamatoknak köszönhetően érezhető – mármint a zsebünkön érezhető – növekedés van az országban, s bár a szegények sorsa egy cseppet sem javult, velük azonban, véli a Fidesz, nem kell törődni, politikai hasznuk ugyanis elhanyagolható.)

Önmagában azonban ez a társadalom többségében meglévő idegenellenesség nyilván nem lenne elegendő ahhoz, hogy a Fidesz még erősebben megvesse a lábát a hatalomban, és az elfogadható életnívó javulás sem hozna feltétlen sikert számára, ha nem lenne vele szemben egy darabjaira hullott ellenzék. Olyan ellenzék, amely – az eddigiek alapján – képtelen szót érteni egymással, s

noha van közöttük egy-kettő, amely – tegyük hozzá: alig érzékelhetően – növekedik, összességében azonban nem nő a szimpatizánsok száma, annál inkább a csalódottaké.

És ez annak ellenére így van, hogy ma még mindig elmondható: a választó korúak többsége leváltaná, mi több elzavarná az Orbán-kormányt. Vagyis az emberek még sem teljesen ostobák, vagy vakok: látják, hogy merre megy a Fidesz-hatalom, érzik a szabadság hiányát, hogy egyre inkább a légritka levegő felé közeledünk, de nem tudják, mit is tehetnek ellene. Persze: szavazzanak az áprilisi választáson az ellenzékre. De kire? Hol nem vész el a szavazatuk? Létezik-e olyan formáció, amelyben megvalósul a fő cél és bekövetkezik a váltás? Tudnak-e olyan helyzetet létrehozni, amelyben van remény széttörni ezt az autoriter rendszert? Vagy csak elfecsérelt voksokra futja, és menthetetlenül megmarad ez a virtuális demokrácia. (Kornai János nyilatkozza a Magyar Narancsban: szörnyszülöttnek tartja az illiberális, és mindenfajta egyéb jelzővel ellátott demokrácia kifejezést; azt meg már csak én teszem hozzá Kornai szavaihoz, Kádár János bon mot-jával élve: a krumplileves legyen krumplileves, a demokrácia legyen demokrácia. )

A baloldal jelenlegi képe alapján egyértelmű a válasz. A megegyezni képtelen szereplők egyre csak sodródnak, vagy taktikáznak – ki milyen sorsot vívott ki magának.

A hajdan volt vezető ellenzéki párt még mindig nem szabadult meg a belső problémáitól; aktuálisan a kissé tétova elnököt veszi körül éles kritikai hang, miáltal az MSZP változatlanul beleragadt önnön tehetetlenségébe, és csúszik lefelé a kispárti tartomány felé, míg mások meg ki sem tudtak onnan mozdulni.

Nem, nem becsülnénk le az így összegyűjtött szimpátia-szavazatokat – erre Török Gábor politológus hívta fel a figyelmet -, de legfeljebb ahhoz elegendőek, hogy az adott párt képviselői egy picit jobban érezzék magukat, ahhoz viszont kevés, hogy a váltásra váró társadalom tagjai is.

És itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, amelyről a bevezetőben beszéltünk. Oda tudniillik, hogy mit kezdjünk a Jobbikkal? Mit kezdjünk azokkal a felvetésekkel, amelyek mára eljutottak odáig, hogy egyáltalán szóba mernek hozni egy olyan választási együttműködést, amelybe bevonható, vagy bevonandó lenne a szélsőjobb szervezet is.

Legyünk egyértelműek: szabad-e, lehet-e a Jobbikkal leülni tárgyalni, annak érdekében, hogy megnyíljon az esély egy új kormányra. E szándéknak megfelelően kell feltennünk azt a kérdést magunknak és mindannyiunknak: mit akarunk jobban? Az elsődleges, mindent megelőző cél a Fidesz leváltása, vállalva ezzel a politikai bizonytalanságot is, vagy az elveinkhez ragaszkodunk: nincs, nem lehet olyan helyzet, amikor kezet nyújtunk a szélsőjobb pártjának.  Ha elfogadjuk a kutatások eredményét, azaz hitelesnek véljük, hogy az emberek hatvan százaléka a változás mellett áll, és ma nincs olyan matematikai modell, amely ennek a kívánalomnak a Jobbik nélkül megfelelne, akkor a váltás másként nem valósítható meg. De persze legyünk óvatosak: nem hihetjük, hogy ez a hatvan százalék egységesen elfogadna baltól a szélsőjobbig tartó konglomerátumot, ugyanakkor az sincs kizárva, hogy a többség vállalná ezt a kockázatot. Böszörményi Jenő a Magyar Narancsban írt elemzésében odáig jut el, hogy feltétlenül szükség van erre a szövetségre, igaz korlátozott tartalommal és korlátozott idővel. Azt is mondja, idézem: „Mivel Orbán háborús logikában gondolkodik, időszerű lenne, hogy az ellenzék is felvegye végre ezt a harcmodort. Háborúban pedig nem lehet válogatni a kínálkozó szövetségesek között.”  Azt is leírja a szerző, hogy

a magyar politikai helyzet nem kínál az ellenzék számára ideális választást, csak rossz opciók között lehet válogatni és – most figyeljenek -: ilyenkor erkölcsi kötelesség a kisebbik rosszat választani.

Elfogadhatjuk-e, magunkévá tehetjük-e hogy ez volna az erkölcsi kötelességünk? Nos, akkor tudjuk megválaszolni ezt a kérdést, ha melléteszünk néhány – talán – vitatható állítást is. Az egyik mindjárt az lenne: hihetünk-e a Jobbik színeváltozásában? Jogos ezt firtatni, de az idő rövidsége – a választás közeledte – nem ad lehetőséget arra, hogy megmérjük az igazságtartalmát. Éppen ezért másként kell feltennünk a kérdést: melyek a Jobbik politikájának azon pusztító elemei, amelyeket nem tett már sajátjává a Fidesz?  Mondhatjuk-e, hogy a Fidesz rasszista, Európa-ellenes, helyenként határozottan radikális jegyeket mutató párt? Attól tartok: mondhatjuk. Ha Orbán kongresszusi – kevéssé rejtett – cigányozására, vagy a kormány Soros plakátjaira és ezáltal ugyancsak kevéssé bujtatott zsidózására gondolok, bizony azt kell válaszolnom: igen ott vannak a kormányzópárt politikájában a radikális elemek. Továbbmenve azt kell megvizsgálnunk: mi várható a Fidesztől, az újabb kormányzati ciklus élén? Ne legyen kétségünk: tovább építi a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, tovább gazdagítja – jórészt közpénzek által – a saját oligarcháit -, tovább szűkíti a demokratikus jogokat, és bizony: változatlanul minden, amúgy függetlennek kikiáltott intézmény élére pártkatonákat állít. És, fennáll a veszély, amennyiben fogyóban lesz az uniós pénz, hogy kivezeti Magyarországot az Európai Unióból.

Mi áll ezzel szemben? Vitathatatlanul – feltételezve azt, hogy immár szélesebb körben képesek lennének megállapodni az ellenzéki pártok, miközben ezt a feladatot a látszólag egymáshoz közel állók sem tudják megoldani – az a politikai bizonytalanság, amely egy ilyen győzelem után fellépne. Túl azon, hogy a szélsőséges Fidesz-hívők elözönlenék a pesti utcákat, a kormányzati elképzelések különbözősége is csak időlegesen tenne lehetővé bármiféle együttműködést. Nyilván egy ilyen megállapodásnál nem feledkezhetünk meg annak szükségességéről sem, hogy meggyőzzük az embereket:

vannak helyzetek, amelyekben a politikai, erkölcsi elveinket megelőzheti az a bizonyos erkölcsi felelősség,

amiről a Magyar Narancs szerzője értekezett, és ez most ilyen helyzet. Mert igaz ugyan, hogy Orbán folyamatosan háborús logikában gondolkodik, ám korántsem biztos, hogy ezt a választók háborús helyzetként fordítják le magukban. Márpedig, ha nincs társadalmi támogatottság, akkor hatvan százalék és kormányváltás sincs. Csak a szégyen.

Hát akkor?

Most joggal várhatja el tőlem az olvasó, aki egyszersmind választó is, hogy megfogalmazzam a végső szentenciát. Vagy: mi legyen, mit tegyen? Pedig egyelőre erre képtelen vagyok; az itt leírtak csak a továbbgondolás kényszerét kínálják. Ma még nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy melyik út vezet a demokrácia teljes halálához. Kizárólag egyet ajánlhatok figyelmükbe: csak rossz opciók léteznek.

Barnamedvék Magyarországon?

0

Barnamedvék nyomait fedezték fel néhány nappal ezelőtt Kánó határában, a települést Ragállyal összekötő út közelében – írta az Észak-Magyarország.

Az anyamedve és bocsa egy erdei úton Kánó és Imola között járt, az Aggteleki Nemzeti Park szerint az sem zárható ki, hogy a bocs a már Magyarország területén született – olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilapban.

Rózsa Sándor, a nemzeti park őrszolgálati osztályvezetője az újságnak elmondta: a medvék kóborolnak, egy nap alatt tíz-harminc kilométert is megtehetnek, és az is lehet, hogy már elmentek innen.

Nem először fordul elő ilyen riadalom. Bő két évvel ezelőtt például a Magyar Narancs számolt be róla, hogy Észak-Magyarországon a megelőző hónapokban folyamatos volt a medvék jelenléte. Ez annyit jelent, hogy – a korábbi tapasztalatokkal szemben – szinte biztos, hogy itt is teleltek már az állatok, és a hidegebb idő beköszöntével sem húzódtak vissza Szlovákiába, tehát már télen-nyáron vannak Magyarországon medvék – írta akkor a hetilap.

MTI/FüHü

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!