Kezdőlap Címkék Ltp

Címke: ltp

Tényleg az állam nyúlná le a lakástakarékokat?

Ahogyan az várható volt, az ősszel lehetetlenné tett lakástakarék-pénztárak piacát átvenné a kormány – írja a Portfólió. Megegyezően azzal, amit októberben előre jeleztünk.

Piaci pletykák alapján nem elképzelhetetlen, hogy újragondolt formában, állami hátszéllel kap lendületet Magyarországon hamarosan a lakás-előtakarékosság. Az idén alaposan leegyszerűsített CSOK-hoz hasonlóan ennek a demográfiai válság kezelése is a célkitűzése lehet  – írta a Portfólió. Októberben másfél nap alatt beterjesztett-megszavazott törvénnyel tette lehetetlenné a lakástakarék-pénztárak (ltp) működését a fideszes többség. Már akkor úgy véltük, hogy semmi se véletlenül történt, a felhozott hiányosságok orvosolhatók lettek volna. A felhalmozott óriási vagyon „gazdáért” kiált: vagy egy „közeli” üzleti érdekeltség, vagy maga az állam léphet be.

Amikor Bánki Erik a semmiből előhúzva beterjesztette a törvényjavaslatot, különös és átlátszó érvek hangzottak el arról, hogy a lakástakarékok alig járultak hozzá az új lakások építéséhez, főleg medencéket és szaunákat finanszíroztak belőlük. És hogy sok volt a költségvetésnek az évi 60-70 milliárdos támogatás a megtakarítások mellé.

Bemutattuk, hogy a lakástakarékokba befizetett pénz (havi maximum 20 ezer fejenként, erre évente ennek 30 százaléka, legfeljebb 72 ezer forint támogatás járt) elsősorban a kispénzűek előtakarékossága, beugró új lakásba, de főleg felújításra költötték, sok társasház is (vagyis az építőipar azért jócskán profitál belőle).

Tavalyi év végére nagyjából másfél millió szerződés keretében mintegy nyolcszázmilliárdos betét-, 350 milliárdos hitelállomány halmozódott fel az ltp-kben. A legtöbb betétje a Fundamentának volt, 432, az OTP ltp-é 282, az Erstéé 69, az Aegoné 15 milliárdra rúgott. A folyósított hitelek: Fundamenta 340, OTP 15 milliárd, a többiek nem láthatóak – az Aegon az ősszel történtektől függetlenül korábban bejelentette, hogy banki tevékenységi háttér híján befejezi az ltp-működést októbertől. Az adózott eredmények: Fundamenta 6,2, OTP 2,4 milliárd, a maradék kettő veszteséges, de ezek, mint láttuk, elhanyagolható szereplők.

Készültek ötletek és számítások arról, hogyan lehetne kisebb állami támogatással megtartani a rendszer lelkét, a megtakarítás ösztönzését. Nem így történt, de már akkor úgy véltük, hogy ennek a pénznek valahol helye lesz.

Merthogy komoly tételről van szó. A körülbelül másfél millió szerződés a 3140 milliárdos lakáshitel-állomány 12 százaléka. A 22 éve indult ltp-karrier ideje alatt ezekből a kis tételekből több, mint 3,7 millió ltp-szerződést kötöttek, a kezdetektől kifizetett összeg mintegy 2 ezer milliárd forintra rúg. Ebből körülbelül egymillió család valósíthatta meg lakáscéljait (2,5 fős átlagos háztartással számolva, és figyelembe véve, hogy egy családon belül 1,5 szerződés van).

Most tehát jöhet itt is az állam, „bebizonyítva”, hogy ha ő kezeli a pénzt, mégis csak jó ez a konstrukció. Merthogy a törvény hatályba lépéséig egy utolsó rohamban még tízezrével kötöttek új szerződéseket a régi feltételekkel. S mielőtt a vagyon szétszéledne, jöhet az új  gazda.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!