Kezdőlap Címkék LIBE bizottság

Címke: LIBE bizottság

Hidvéghi kipipálva

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője elbukott az Európai Parlamentben. A Néppárt frakciója holnap még rajtvonalhoz sem engedi állni. Trócsányi László után ő a második „potentát” akit visszavonnak elkerülve az egyre bebizonyosodó szégyent: a Fidesz Európában a kispadra – de nevezhetjük nyugodtan szégyenpadnak is – került.

Hidvéghi a Parlament LIBE szakbizottságának alelnöke szeretett volna lenni. Abban a bizottságban kívánt magának és a Fidesznek vezető szerepet, amely a tagállamok emberi jogi helyzetével, a demokrácia kérdéseivel foglalkozik.

Néppárt megértette, hogy azok után, hogy a Fidesz feldúlta a Magyar Köztársaságot, képviselőit senki nem fogja megválasztani. Ezért aztán, hogy megmeneküljenek egy kínos vereségtől, Hidvéghit már el se merik indítani. Sőt! Egyetlen fideszest se. Trócsányi tegnap magától visszalépett, Hidvéghit meg visszaléptették.

„Valóban azért küzdöttünk, hogy Európa megértse: nem lehet erősebb az Unió, ha sorsát a Fidesz kezébe adja. Megtettük a dolgunkat. Egyre kínosabb fideszesnek lenni az Európai Parlamentben. Megérdemelten.” – adta hírül a DK közleményében.

Orbánék lesznek terítéken hét közben

Nem csak az Európai Néppárt dönt(het) a Fidesz tagságáról, másnap az Európai Parlamentben áttekintik a 7-es cikkelyes eljárással kapcsolatos eddigi fejleményeket. Azt vizsgálják meg, történt-e előrelépés az uniós alapértékek súlyos sérelmében.

A hét közepén a Fidesz tagságának sorsáról várható parázs vita az Európai Néppártban (EPP), egyelőre teljesen kiszámíthatatlan, mi várható. Úgy fest, hogy Manfred Weber EPP-frakcióvezető letett azon szándékáról, hogy esetleg nem terjeszti szavazásra a kérdést. A jelek szerint a német CDU elnökasszonnya, Annegret Kramp-Karrenbauer és Joseph Daul EPP-elnök is ragaszkodik a formális aktushoz. Várhatóan két javaslatot terjesztenek a 264 delegátus elé az EPP politikai gyűlésén (választmányában): felfüggesztés vagy kizárás.

Másnap aztán folytatódik a magyarországi ügyek uniós vizsgálata. Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi szakbizottsága (LIBE) csütörtök délután áttekinti a magyarországi fejleményeket. Azt nézik meg, hogy tavaly szeptember óta

történt-e előrelépés a jogállami folyamatokban

– derül ki az EP keddi közleményéből.

Az EP tavaly szeptemberben kérte az uniót, hogy az indítsa el a 7-es cikkelyes eljárást Magyarországgal szemben, annak vizsgálatára, hogy az országban fennáll-e a veszélye az uniós alapértékek súlyos, rendszerszintű sérelmének. A LIBE szakbizottság most tekinti át az azóta eltelt időszak fejleményeit, a jelenlegi helyzetet, és hogy a tagállamok mennyit haladtak előre a parlamenti kérés vizsgálatában.

Az EP kezdeményezése mögött az igazságszolgáltatás függetlenségével, a szólásszabadsággal, a korrupcióval, a kisebbségek jogaival, a bevándorlók és menekültek helyzetével kapcsolatos aggodalmak álltak. Ha a tagállamok úgy vélik, hogy Magyarország rendszeresen és súlyosan megsérti az uniós alapértékeket, akkor elindíthatják az EU-alapszerződés 7. cikkében leírt eljárást, amely végül szankciókhoz, például Magyarország szavazati jogának felfüggesztéséhez is vezethet.

A LIBE ülésén részt vesz az Európai Bizottság (EB) és az Európai Tanács képviselője is. Az EB-t Frans Timmermans (aki eredetileg Jean-Claude Junckert váltotta volna a magyar kormány „tájékoztató” plakátján) első elnökhelyettes képviseli.

A Magyarországgal korábban foglalkozó Sargentini-jelentés szerzője, a holland zöldpárti képviselő szerint nem elegendő, hogy az EPP foglalkozik a Fidesz tagságának kérdésével,

meg kell kezdenie végre az etikai nagytakarítást,

és kérdőre kell vonnia Orbán Viktort, hogy milyen viszonyt kíván ápolni a pártcsaláddal és hogyan viszonyul az EPP által képviselt politikához.

Judith Sargentini úgy véli, hogy nem várható a Fidesz kizárása. De Manfred Webernek
egyértelmű döntést kell hoznia, hogy merre kormányozza az EPP-t, hagyja-e annak jobbra tolódását – közölte Judith Sargentini.

A képviselő elmondta: noha az Európai Unió Tanácsa nagy jelentőséget tulajdonít a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok fenntartásának, nem teljesíti ígéreteit, ha nem tudja „behúzni a vészféket”, hagyva így, hogy egy tagállam kormánya következmények nélkül sértse meg rendszerszinten az Európai Unió alapértékeit.
A politikus szerint fél évvel az általa jegyzett jelentés elfogadása után nem történt semmilyen lényegi intézkedés az ügyben.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!