Kezdőlap Címkék Libanon

Címke: libanon

Ami késik, nem múlik – Parlamenti választások Libanonban

Majdnem kilenc évet kellett várni a libanoni lakosságnak arra, hogy dönthessenek a parlamentjük összetételéről. A vasárnapi választásokon sem meglepetésekből, sem beteljesülő jóslatokból nem volt hiány. Ám még a győztes sem dőlhet hátra elégedetten a székében, ahogyan a vesztes számára is van ok a reménykedésre. 

Az elmúlt hetek nem szóltak másról Libanonban, mint a május 6-án megtartott parlamenti választásokról. A “cédrusok országát” ellepték a plakátok, a médiában folyamatosan megméretették magukat a különböző pártok jelöltjei, heves viták alakultak ki a közösségi oldalakon, miközben az utcákon egyáltalán nem számított szokatlan látványnak  a különböző mozgalmak híveinek összecsapása. A felfokozott hangulat és az intenzív kampány hátterében az állt, hogy a libanoni állampolgárok legutoljára 2009-ben dönthettek a 128 fős törvényhozás összetételéről.

Választási plakátot helyeznek el egy ház homlokzatán Bejrútban 2018. április 10-én. A kép forrása: MTI/EPA/Vael Hamzeh.

Azóta többször elhalasztották a választásokat, elsősorban a szomszédos Szíriában zajló harcok és az országból érkező közel 1,5 millió menekült miatt. Másodsorban pedig a folyamatos belpolitikai válság miatt nem került sor erre: 2014 és 2016 között egy politikai vákuum alakult ki, mert nem tudtak megegyezni az elnök személyéről; az iráni-szaúdi ellentét ostora rendre a Földközi-tenger keleti térségben fekvő országon csattant, a szemétválság mai napig megoldatlan problémát jelent a hatóságok számára; valamint 2017 második felében látványos módon próbálták meg eltávolítani az ország miniszterelnökét (erről bővebben később).

Bejrútban végül úgy állapodtak meg, hogy

“ha törik, ha szakad, Libanonban  mindenképp lesznek választások 2018 májusában.”

Ebbéli elhatározásukat jól szimbolizálta, hogy tavaly egy új választási törvényt vezetettek be, amellyel alaposan átalakították az ország választási rendszerét. A 26 választási kerület számát lecsökkentették 15-re, szigorítottak a jelöltségeken (például nem indulhatnak két párt színeiben, ami azelőtt bevett szokás volt), és a parlamenti küszöböt felemelték 10 százalékra. Igaz, így is sok bírálat érte a törvényt, mert például kimaradt a női kvóta, a szavazati korhatárt nem vitték le 21 évről 18 évre, vagy a hadsereg szerepét sem sikerült úgy megerősíteni, ahogyan az eredetileg elképzelték.

Ám a legfontosabb, az ország történelmét és a politikáját meghatározó dologhoz nem nyúltak hozzá: a felekezeti alapú hatalommegosztáshoz. Mivel Libanon 4,5 milliós lakosságának 54 százaléka muszlim – kb. fele-fele arányban szunnita-síita – és 40 százalék pedig keresztény, ezért már az ország függetlensége (1946) óta egy rendkívül bonyolult politikai rendszer működik, amely a paritás elvén biztosítja a képviselői helyek elosztását a 18 különböző felekezet között. Továbbá azon sem változtattak, hogy

Libanon államfőjének maronita kereszténynek, a miniszterelnöknek szunnitának, a parlament elnökének síitának kell lennie. 

A 15 választókerület és a jelöltek megoszlása a felekezetek szerint. A kép forrása: Link.

Apátiából jeles 

Mindenezek ellenére némi csalódást okozott az országban és a régióban egyaránt, hogy május 6-án a libanoni szavazóképes lakosságnak mindössze 49,2 százaléka adta le a voksát. Vagyis öt százalékkal kevesebben voltak most, mint 2009-ben. Érdekes módon pont a fővárosban mérték a legalacsonyabb részvételt. Pedig jelöltekből egyáltalán nem volt hiány:

a visszalépések és kizárások után is 917 jelölt marad, ebből 111-en nők voltak. 

Először az ország történelmében indultak nagy számban újságírók, civil társadalom aktivistái és vállalkozók. A választások alatt relatíve nagy volt a nyugalom, ami a libanoni fegyveres erők (LAF) jelenlétének köszönhető. Csupán egy-két helyről jelentettek verekedéseket vagy lövöldözéseket, amelyek rendszerint két tábor hívei között zajlottak.

Még egy kizárólag női jelöltekből álló párt is indult a választásokon, amely az Akkár (Libanon egyik régiója) Női nevet vette fel. A kép forrása: a párt honlapja

Egyelőre még folyik a vita az elemzők és az újságírók körében, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben miért kevesen járultak a szavazóurnák elé. Leginkább a pénzalapok gyors kimerülését és a szunnita-síita ellentét kiéleződését hozzák fel magyarázatként, de ugyanúgy hozzájárulhatott a korábbi nagy szövetségek, vagyis inkább parlamenti blokkok felbomlása is, ami még inkább növelte a libanoni politika átláthatatlanságát. 2018-ig ugyanis két ilyen koalíció határozta meg a közel-keleti ország sorsát:

a Március 8-i Szövetség és a Március 14-i Blokk 

A Március 14-i Blokk a hadsereget, a szunnita és a keresztény falangista csoportokat fogta össze. Vezéralakja Szaad Haríri kormányfő, Szaúd-Arábia, a többi szunnita ország, illetve a nyugati államok támogatását élvezi. Ezzel szemben állt a síitákat tömörítő Hezbollah (ennek van egy politikai és egy katonai szárnya), a Nabíh Berri házelnök vezette, szintén síita és magát szekulárisnak valló Amal Mozgalom, valamint a Michel Aún köztársasági elnök által alapított Keresztény Szabad Hazafias Mozgalom is (Free Patriotic Movement – FPM). Az országban ők a legnagyobb támaszai a szomszédos Szíriában hatalmon lévő Bassár el-Aszad elnöknek. A legtöbb külföldi segítséget Irántól kapják és a vádak szerint elsősorban az iráni, és nem a libanoni érdekeket próbálják meg érvényesíteni.

Egy katona jelenlétében állnak sorba a szavazók a libanoni parlamenti választásokon Baaklinban. A kép forrása: MTI/EPA/Vael Hamzeh.

Üröm az örömben 

Szinte az összes választások előtti elemzés a Március 8 két tagját, a Hezbollah-Amal szövetséget hozta ki győztesnek. Tehát a kérdés sokkal inkább az volt, hogy mennyivel fognak majd nyerni, főleg miután, hiába síiták, még szunnita jelölteket is sikerült indítaniuk. Papíron a Hezbollah és annak szövetségesei negyvenegy mandátumot szereztek a 128 fős libanoni törvényhozásban, ami egyben azt jelenti, hogy a libanoni síiták több mint 90 százaléka továbbra is őket támogatja.

Ugyanakkor pár dolog beárnyékolta az ünneplésüket, és jövőt illetően komoly gondolkodásra késztette a párt vezetését. Haszan Naszralláh sejk, aki már 1992 óta vezeti a Hezbollahot, a választási kampány során kénytelen volt háttérbe szorítani a “megszokott” Izrael-ellenességét, Nyugat kritizálását és Szaúd-Arábia bírálatát. Ehelyett sokkal inkább a gazdasági helyzet jobbítására, a korrupció felszámolására és a középosztály elszegényedésének megállítására helyezte a hangsúlyt. Ugyanis

az elmúlt években a libanoni síita területeken érzékelhetően nőtt az elégedetlenség,

mert a szervezet még mindig túl sok pénzt költ a szíriai beavatkozásra, hiszen ők már 2012 óta Damaszkusz oldalán harcolnak, és a legalacsonyabb becslések szerint is közel 1500 fegyveresük vesztette életét a konfliktusban. Ehhez pedig párosultak még tavaly az újabb amerikai szankciók, illetve egy újabb Hezbollah-Izrael közötti összecsapásra való felkészülés is, amelyek miatt már alig jut anyagi erőforrás az általános életszínvonal fenntartására.

Gebran Bassil. A kép forrása: Wikimedia Commons

A másik tanulság pedig az, hogy nem konkrétan a Hezbollah győzött (ők ugyanúgy 12 helyet szereztek, mint 2009-ben), hanem annak szövetségesei (Amal, FPM) szerepeltek jól. Ebből pedig egyenesen következik az a kérdés, hogy vajon ez az eredmény arra készteti-e a feleket, hogy együttműködjenek Naszralláhhal vagy akár egymással.

Ugyanis pár hónappal a választások előtt ellentét robbant ki a Március 8-i Szövetségen belül, amely nyílt utcai konfliktusba torkollott. A vitát az váltotta ki, hogy Gebran Bassil külügyminiszter, aki egyben Michel Aún elnök veje,

gengszternek nevezte az Amal vezetőjét és a parlament elnökét, Berrit.

Habár azóta a Hezbollah vezetésével elsimították az ügyet, a koalíció megrendült. Annyira, hogy bár egyes helyeken még indítottak közös jelölteket, de országos szinten külön listákon indultak. Ennek köszönhetően az FPM különösen jól szerepeltek, hiszen harminc mandátumot szereztek. Egyelőre ugyan még zajlanak a tárgyalások az egykori Március 8-i Szövetséggel, de a pártban igencsak azon gondolkodnak, hogy önálló frakciót fognak alakítani.

Vesztesek padján 

Ennél sokkal rosszabbul alakult a Március 14-i Blokk sorsa. Náluk a felbomlás már évekkel ezelőtt kezdetét vette, amikor Valíd Dzsumblatt drúz vezető – a szíriai drúzok szélsőséges iszlamisták általi lemészárlása miatt –  kilépett a formációból. Ugyanúgy nem kedvezett számukra az sem, hogy Szaad Haríri alig két évnyi miniszterelnökség után szíriai közbenjárással megbukott. 2011-ben az életét féltve Szaúd-Arábiába menekült és a blokk legerősebb pártja, a Jövő Mozgalma vezető nélkül maradt és folyamatos frakcióharcok gyengítették.

A kaotikus időszak végét jelenthette volna, amikor 2014-ben Haríri visszatért az országba és a 2016-os kiegyezés értelmében megkapta a kormányfői posztot. Azonban pár hónappal később azzal szembesült, hogy a

legfőbb külföldi támogatója, vagyis Szaúd-Arábia fordult ellene.

2017 novemberében tett rijádi útja alatt egy televíziós beszédben váratlanul lemondott a hivataláról, állítása szerint azért, mert “megpróbálják őt megölni”, mégpedig az Iránhoz közel álló libanoni szervezetek. Ezt a magyarázatot azonban sem Libanonban, sem a nemzetközi közösségben nem fogadták el.  A médiában számtalan fejtegetés látott napvilágot: a legtöbb gyanú Szaúd-Arábiára terelődött, mivel a libanoni miniszterelnök már elvesztette a szaúdi uralkodócsalád kegyeit, mert nem tudta megfékezni az iráni befolyás növekedését és képtelen volt a libanoni szunnita közösség pozícióját is megerősíteni

Haríri felolvassa a lemondását:

Végül Szaad Harírit elengedték, november végén visszatért az országba. Ahelyett, hogy megerősítette volna a lemondását, december 5-én hivatalosan visszavonta azt. Ez azonban egyáltalán nem hatotta meg a szövetségeseit. A libanoni szunniták az egész esetből azt a konzekvenciát vonták le, hogy a kormányfő gyenge, nem méltó a 2005-ben meggyilkolt édesapja (Rafík Haríri) örökségére. A Jövő Mozgalmán belül – például Fuad Szinióra egykori miniszterelnök – is sokan támadták őt, hogy “semmit nem tett a szaúdi nyomás ellen”.

Épp ezért nem véletlen, hogy a Jövő Mozgalom pártja mindössze 20 mandátumot szerzett a parlamentben, vagyis hattal kevesebbet, mint 2009-ben. Sőt, a parlamentbe bekerült szunnita törvényhozók egyharmada nyíltan ellenséges Harírivel, még ha nem is feltétlenül a Hezbollah támogatói. A helyzet iróniája, hogy a kormányfő már hónapokkal korábban megérezte korábbi támogatottságának jelentős csökkenését, ezért is erősködött az új választási törvény bevezetése mellett. Csakhogy ez paradox módon pont fordítva sült el:

Eredetileg így akarta a Hezbollah hatalmi bázisát meggyengíteni, de ezzel csak azt érte el, hogy véget vetett pártja dominanciájának a libanoni szunniták körében.

Haríri számára az egyetlen fájdalomdíjat az jelentheti, hogy a korábban említett hatalommegosztás értelmében csak egy szunnita lehet a kormányfő, s az ország stabilitásának fenntartása érdekében meghagyják őt a miniszterelnöki poszton.

A Közel-Kelet lökhárítója

Libanon eddig sem volt könnyű helyzetben, hiszen a politikai instabilitáson kívül komoly gazdasági problémákkal volt kénytelen szembenézni. A világ legeladósodottabb országa csak a nemzetközi szervezetek segítségével és a kölcsönökkel tudja fenntartani magát és az országban élő szíriai menekülteket. Haríri egy igencsak ambiciózus – több tízmilliárd dollár nagyságú – gazdasági programot tervezett bevezetni, de ezt most átnyomni egy, a Hezbollah szövetségei által uralt libanoni parlamentben igencsak nehéz lesz.

Ugyanakkor a síita szervezet sem ülhet nyugodtan a babérjain, hiszen az, hogy a libanoni politika domináns szereplője legyen, nagyban függ a partnerei hozzáállásától. Ugyanis az elért eredmények tükrében könnyen úgy dönthetnek, hogy talán itt az ideje önálló irányt képviselni.

Egy dolog viszont biztos marad: a parlament összetételétől függetlenül Libanonnak továbbra is folytatnia kell a külpolitikai egyensúlyozást. Ez pedig igencsak nehéz feladat lesz, különösen most, hogy az Egyesült Államok felmondta az iráni atomalkut.

Orbán Viktor svájci bankárja és libanoni bankja

Mostanában egyre gyakrabban olvasni, hallani az Orbán család különös, gyakran talányos svájci ügyeleteiről, különösen a “család bankáráról”. Azonban ez az ügy jóval túlnyúlik az alpesi országon, sőt, magán Európán: a szálak egészen Libanonig vezetnek, amely iránt eddig is kiemelt érdeklődést tanúsítottak a miniszterelnök környezetében. 

A mára már saját – és a férje révén alighanem az uniós pénzek – „lábán álló” Orbán Ráhel nem is olyan régen még egy drága svájci vendéglátó-ipari főiskolán készült fel a nagybetűs életre. Akkoriban gyakran lehetett hallani arról, hogy a szülők időnként megjelentek az alpesi kis országban, azon belül is egy Zug nevű kis településen, amely megannyi szállal kötődik a csak „NER-lovagokként” emlegetett kormány-kegyencek tartózkodási helyéhez.

Bár aligha pusztán csak a szülői szeretet inspirálta ezeket az utazásokat. A szóbeszéd egy titkos bizalmast emleget, akiről a Független Hírügynökség jól értesült, de név nélkül nyilatkozó informátora csak a „család bankáraként” tett említést.

Ez a személy pedig Nagy István, Magyarország jelenlegi berni nagykövete.

Nagy István. Fotó: mfa.gov.hu

Az Orbán-családhoz fűződő kapcsolatait valamikor 2000-2001 tájára datálják, amikor az akkor még első kormányzati ciklusát építgető miniszterelnök őt kívánta kinevezni hazánk tiszteletbeli konzuljának. Nagy, aki akkoriban pénzes befektetők privátbankáraként is ismert volt, Bernben találkozott Kékessy Dezsővel, Orbánék családi üzlettársával. Kékessy feltehetően privátbankári „pozíciójában” ajánlhatta Nagyot a miniszterelnök figyelmébe.

2001-ben őt, a svájci-amerikai-magyar állampolgárt szemelte ki Orbán Viktor tiszteletbeli konzulnak, majd később a berni nagykövetség vezetőjének. A 2010-es Fidesz győzelem után Nagy István hamar feltűnt Orbán környezetében. Egyes hírek szerint a kormányfő már akkoriban megkínálta őt a washingtoni nagykövetség vezetésével, de a bankár még nem akart lemondani jól jövedelmező állásáról az Audi Banknál (nem összekeverendő az autógyártó céggel). Mégis megkapta a nagyköveti kinevezését, ám ehhez nem állomáshely, hanem személyes megbízás társult:

ő felelt a magyar-arab üzleti kapcsolatokért.

Az akkoriban a libanoni Audi Saradar-család bankjánál vezérigazgatóként és az Igazgató Tanács tagjaként is dolgozó pénzügyi szakembernek kifogástalan pedigréje van. A bejrúti The Middle East College-ben közép-keleti történelmet és vallástörténetet tanult, a New- York-i Columbiai Egyetemen politikai tudományokat és közgazdaságtanból diplomázott, de megfordult a Harvard egy nyári szemeszterén is. Kékessy is ennek ismeretében hozta össze Orbánékkal.

Az Audi Saradar bank. A kép forrása: Link

Nagy István 2012-ben ment nyugdíjba az Audi Banktól, és röviddel ezután kinevezték berni nagykövetnek. Bernből továbbra is felhasználta kapcsolatait az arab világban, segítve ezzel a „magyar kormányt”. A nagyköveti kinevezése azonban nem volt zökkenőmentes. A fogadó állam, amennyiben egyetért a kinevezéssel „agrément” [fogadó nyilatkozat] állít ki. Az „agrémen” megtagadása lehetőséget ad a fogadó országnak, hogy egyet nem értését kifejezze, s ha ezt teszi, az illető nem mehet oda nagykövetnek. Nagy István esetében meglehetősen sokáig tartott a fogadó nyilatkozat kiadása, mert a svájci hatóságok az országuk szuverenitásának megsértését látták abban, hogy a magyarok egy svájci állampolgárt akartak delegálni Bernbe. A magyar külügy sokáig nem értette ezt az akadékoskodást, az ügy csak akkor simult el, amikor Nagy lemondott a svájci állampolgárságáról.

2012-ig, ameddig a libanoni banknál is megtartotta igazgató tanácsi státuszát, gyakran látták Svájcban Orbán és Lázár társaságában. Még egy különös dolog érdemel említést:

Nagy lemondott a nagyköveti fizetéséről, és helyette költségelszámolást kért.

Nehezen magyarázható módon ezt meg is kapta, de nem Bern és Budapest, hanem Bern és Bejrút viszonylatában. Diplomáciai státuszával összeférhetetlennek tartják, hogy Magyarország rendkívüli és meghatalmazott berni nagyköveteként, az Orbán-család bizalmasaként a Thyssen-Bornemiszák vagyonát is kezelte, már akkor is, amikor tiszteletbeli konzulként képviselte Magyarországot Svájcban. A világ leggazdagabbjai között számon tartott Thyssen-Bornemiszák vagyonát kezelni nem mindenkinek adatik meg, de Nagy különösen jó kapcsolatot ápol a főnemesi család sarjával, Habsburg Károly főherceg különváltan élő feleségével, Francesca von Habsburg Thysen-Bornemiszával. Egyebek mellett ez azokból a cikkekből derült ki, amelyek a Panama-papírokhoz hasonló újabb offshore-szivárogtatás feldolgozásán alapulnak.

Nagy Istvánt azonban a libanoni kapcsolatai is

rendkívül értékessé tették a magyar kormány számára, mivel otthonosan mozgott a legfelső politikai-gazdasági körökben és nagyon jó baráti kapcsolatokat ápolt a vezető személyiséggel. 

A magyar kormánytagok pedig különösen szeretik ezt a közel-keleti országot. Amikor 2015 januárjában merényletet követtek el Charlie Hebdo vicclap ellen, néhány nappal később Európa vezető politikusaival az élén nagy tüntetést tartottak Párizsban. Erre Orbán Viktor is elutazott. Az OTP magángépével repült a francia fővárosba, amellyel egy nappal később Svájcba, a FIFA székhelyére utazott egy rendezvényre.

Csányi Air Invest Kft. HA-LKN lajstromú, Dassault Falcon 900EX típusú gépe.

A rendezvényt követő este ismét felszállt a gép, de a pilóta útvonal módosítást kért: Budapest helyett Bejrútba repültek. Informátorunk értesülése szerint egy rövid tartózkodást követően szálltak fel ismét. A fedélzeten volt Mészáros Lőrinc is. Ezt a kis „kitérőt” a Flightradar, a legnépszerűbb nyilvános repülőgép-követő alkalmazás is rögzítette. Mindez csak azért érdekes, mert tudomásunk szerint akkoriban egy pilóta egy újságíró kollégánknak telefonon beszélt erről, s néhány óra múlva a TEK megjelent a pilóta lakásán és felelősségre akarta vonni. Talán nem jár messze az igazságtól, ha ennek a kis „afférnak”, és a nehezen magyarázható éjszakai kitérőnek köze lehet az Orbán-család és Mészáros Lőrinc kimenekített pénzeihez, amelynek egy része feltehetően Libanonban „pihen”.

Jogosan merülhet fel viszont a kérdés:

miért pont Libanonba menekítenék a pénzüket?

Egy alig 10 ezer négyzetkilométer nagyságú, hat millió főt számláló közel-keleti országról van szó, amely gyakran ki van szolgáltatva a regionális hatalmak (Irán és Szaúd-Arábia) kénye-kedvének. Csakhogy Bejrút minden gyengesége ellenére nagyon fontos szerepet tölt be a magyar külpolitikában, különösen, miután Orbán Viktor 2010-ben miniszterelnök lett. A találkozók magas száma és gyakorisága önmagáért beszél: Orbán volt az első rendszerváltás utáni kormányfő, aki 2012 februárjában az arab országban járt és Nadzsíb Mikati libanoni miniszterelnökkel, illetve Michel Szulejmán köztársasági elnökkel is találkozott. Szokatlan módon egy évvel később a magyar kormányfő ismételten felkereste a “cédrusok országát”, de akkor már egy népes – 36 üzletembert számláló – delegáció kíséretében. Viszont újra személyes megbeszélést folytathatott a köztársasági elnökkel, amelynek a részleteiről semmit nem tudni.

2013 óta nem telt el úgy év, hogy a magyar kormány valamelyik prominens tagja ne utazott volna Libanonba.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2015-ben, Trócsányi László igazságügyi miniszter 2014-ben és 2017-ben tárgyalt libanoni kormányok fontos tagjaival. Ezzel párhuzamosan pedig Magyarország gyakran fogadott libanoni delegációkat: tavaly Gibran Bászil külügyminiszter járt Magyarországon, amely során a magyar diplomácia vezetője nem győzte hangsúlyozni, hogy

“Libanon fontos szerepet tölt be a magyar külpolitikában, mivel ez az ország a közel-keleti stabilitás egyik fontos láncszeme”

Sőt, ma már egyenesen már úgy tűnik, mintha az Európai Unióban Magyarország lenne az egyik fő szószólója az arab országnak. Szijjártó a 2015-ös útja során 30 millió eurót ajánlott fel az arab országnak a menekültválság kezelésére. Később a magyar diplomácia volt a fő kezdeményezője annak, hogy a Libanonnak jóváhagyott 400 millió eurós segítséget 800 millió euróra növeljék, és ezért erőteljesen lobbizott az uniós intézményekben. Ugyanúgy tavaly a magyar kormány bejelentette, hogy másfél millió eurós összeget szán arra, hogy ottani megrongálódott keresztény templomokat újítsanak fel. A helyi sajtó szerint ezek közül 30 keresztény templom felújítása már tavaly novemberben elkezdődött.

A szokatlanul jó kormányközi kapcsolatokat tökéletesen szimbolizálja, hogy 2015-ben a legnagyobb libanoni lapokban jelent meg az az angol és arab nyelvű hirdetés, amelyben Budapest figyelmeztette a menekülteket: amennyiben illegálisan lépnek Magyarország területére, akkor ott börtön vár rájuk. A kép forrása: Twitter

Azonban ennek a jó libanoni-magyar viszonynak az oka elsősorban nem a migráció vagy a kereskedelmi kapcsolatok, hanem sokkal inkább azok a pénzügyi összefonódások, amelyek a korábban említett Audi Bank esetében szintén láthatóak. Ráadásul nem ez az egyetlen bank, amellyel a magyar kormány szoros kapcsolatot ápol. A Fransabank, amelynek nemcsak az arab világban, hanem Franciaországban, Fehéroroszország vagy Kubában is vannak kirendeltségei, neve korántsem cseng ismeretlenül Magyarországon. A bankot irányító Kassar-fivérek közül Abdel Magyarország tiszteletbeli konzulja, és korábban ő vezette a Malév libanoni képviseletét, Adnan az arab országok kereskedelmi kamaráinak elnöke.

Igazán ismertté akkor váltak Magyarországon, amikor Orbán 2013-ban mindkettőjüket Magyar Érdemrenddel tüntette ki  a magyar–libanoni kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett tevékenységükért és a budapesti Magyar-Arab Gazdasági Fórum megszervezésében játszott szerepükért.  Az ünnepi beszédben a magyar kormányfő hangsúlyozta a “Kassar-fivérekkel fenntartott barátságot”,

akik jóban-rosszban kitartottak mellette, illetve “Magyarország sokat köszönhet nekik”. 

Az érdemrenden kívül a magyar kormány úgy “hálálta meg” a segítséget, hogy a 2014-ben Növekedési Hitel Bankban Zrt. (NHB) tulajdonosi körében a Kassar-fivérek által Fransa Holding – egyetlen külföldiként – 1,53 százalékos részesdéssel bír a mai napig. Ugyanakkor a mai napig nem tudni – és ezen a téren a Magyar Nemzeti Bank is eléggé szűkszavúan nyilatkozik -, hogy a Fransabank valójában miben is volt Magyarország (vagy Orbán-család) segítségére.

Orbán kitünteti a Kassar-fivéreket 2013-ban.

Vajon az Orbán-család és Mészáros Lőrinc kimenekített pénzei még mindig ott pihennek a libanoni bankok- akár a Fransabank, akár az Audi – számláin?  Vagy már beszélhetünk erről múlt időben is, ugyanis a miniszterelnök kétszer is megijedhetett, jó helyen vannak-e a „megtakarításai” az arab világban, nem volnának inkább biztonságban idehaza? Az első vészcsengő az emlékezetes kitiltási botrány idején szólalhatott meg nála, hiszen akkor köztudottan rálépett az amerikaiak „lábára”, és alighanem az USA az egyetlen hatalom, amelytől joggal tart.

A másik alkalom akkor lehetett, amikor kiderült, hogy találkozott az Interpol körözési listáján 25 éve szereplő Ghaith Pharaonnal, és ezt is rossz néven vehették volna a pénzmosásra nagyon kényes amerikaiak. Forrásunk szerint Nagy lehetett az egyik olyan közvetítő, aki miatt Pharaon nálunk fektetett be, és nem máshol. Az elhunyt szaúdi milliárdosnak – akárcsak Nagynak – Libanonban szintén voltak komoly érdekeltségei. Például Pharaon utolsó Magyarországon bejegyzett vállalkozását, a mezőgazdasági gépekkel foglalkozó Robinsons Kft. egy libanoni üzletember kapta meg: Wissam Baroudi, aki az egykori libanoni elnök Michel Szulejmán veje. Arról a Szulejmánról van szó, akivel Orbán 2012-es és 2013-as libanoni látogatása során magánjellegű beszélgetést folytatott.

Ebben az időszakban „indultak vissza” a külföldön befektetett, tisztázatlan keletkezésű vagyonok Magyarországra. Hogy igaz-e mindaz, ami a napokban kiderült a „gyémánt-akcióról”, a futárokról, a sok-sok áttéttel tisztára mosott, alkotmányos költségként elvett uniós pénzekről, kinek-kinek bízzuk a fantáziájára. Az azonban tény: akkoriban kapott kedvet a kormány a bankvásárlásokra, amelyekbe befizetve a visszacsorgatott milliárdok követhetetlenné váltak. Azokra már senkinek nem lehet rálátása.

Ha visszatérünk napjaink „különös” történéseire, mindezek ismeretében talán magyarázatot lehet találni arra is, honnan pottyant Kósa Lajos ölébe az a hatalmas vagyon, amelynek mértékét talán a mai napig sem tudja felfogni. És a szálak Libanonból ismét visszavezettek Svájcba…

Franciaországba megy a libanoni miniszterelnök

0

Két napon belül Franciaországba utazik Szaúd-Arábiából Szaad Haríri libanoni miniszterelnök, mielőtt hazamegy, hogy hivatalosan is benyújtsa lemondását.

Haríri november 4-én, Szaúd-Arábiában jelentette be, hogy lemond tisztségéről, mert félti az életét, illetve mert Irán és az általa támogatott síita terrorszervezet, a Hezbollah rátette kezét az országára. Libanonban sokan azt gondolják, hogy a szaúdiak kényszerítették Harírit a lemondásra, és házi őrizetbe is helyezték.

Emmanuel Macron francia elnök tegnap azt jelentette be, hogy meghívta Franciaországba Harírit, miután telefonon beszélt vele és Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökössel. Macron azt mondta, hogy

a meghívás néhány napra szól, nem jelenti azt, hogy az emigrációba vonulás lehetőségét ajánlották volna fel.

Michel Aún libanoni elnök a Twitteren azt írta: reméli, véget ér az ország politikai válsága azzal, hogy Haríri elfogadta a francia meghívást.

Előkerült a libanoni kormányfő, de már az utód személyéről vitáznak

0

Hosszú idő után hírt adott magáról a november 3-án lemondott Szaad Haríri libanoni miniszterelnök, aki jelenleg Szaúd-Arábiában tartózkodik. Miközben a legtöbb nemzetközi médium még mindig a lemondás hátterében álló okokkal van elfoglalva, már egy-két helyen elkezdték pedzegetni, hogy ki léphet a helyébe. 

A vasárnap tartott idei libanoni maraton résztvevők is már azt követelték, hogy szeretnék minél előbb “visszakapni” Szaad Haríri kormányfőjüket, aki november 3-a óta Szaúd-Arábiában tartózkodik. A miniszterelnök Rijádban jelentette be a lemondását, de egyelőre még nem utazott vissza Libanonba, hogy törvényesítse azt.

Ez pedig súlyos kormányválságot idézett elő a “cédrusok országában”, miközben még mindig azt találgatják a libanoni politikusok, a szakértők és az újságírók, hogy mi áll Haríri döntésének hátterében. (A témáról lásd bővebben az elemzésünket). A legtöbbet hangoztatott érv, miszerint a libanoni miniszterelnököt valójában házi őrizetben tartják fogva Szaúd-Arábiában. Harírit Rijád kényszerítette lemondásra, mivel Mohamed bin Szalmán trónörökös az elmúlt hetekben intenzív tisztogatásokat hajt végre az országon belüli ellenfelei és a szaúdi uralkodócsalád korábbi külföldi szövetségeseinek a körében.

A találgatásoknak valószínűleg az sem fog véget vetni, hogy Haríri november 12-én először szólalt meg a lemondása óta.

“Szabad emberként vagyok itt Szaúd-Arábiában. Ha akarnék, holnap visszamehetnék. De itt van a családom és meg kell őket védenem”

– válaszolta Haríri arra a kérdésre, miszerint zsarolással vették volna rá őt a miniszterelnöki székből való távozásra. Megígérte, hogy pár nap múlva visszatér Libanonba és

“az alkotmány szerint törvényesíti a lemondását”.

Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy abban az esetben vonja csak vissza a lemondását, ha az országban tevékenykedő Hezbollah szélsőséges síita mozgalom kimarad a térség fegyveres konfliktusaiból. Szerinte ugyanis a Teherán-barát szervezet beavatkozott a jemeni és a szíriai háborúba, illetve a Perzsa-öbölben fekvő szunnita monarchia, Bahrein, belügyeibe.

A bejrúti kormányzati források arról is beszámoltak, hogy sikerült telefonon elérniük Harírit, de a libanoni miniszterelnök végig bizonytalannak és nyugtalannak tűnt és nem sokat húztak ki belőle azonkívül, hogy “minden rendben” van vele. Ugyanúgy nem adott pontos választ arra a kérdésre sem, hogy mikor tér vissza a közel-keleti országba.

Megvan az utód? 

A nemzetközi médiumok már a kezdettől fogva azt találgatták, hogy kit neveznének ki Szaad Haríri helyére, akivel egyszerre sikerülne kielégíteni az országban élő szunnita közösség igényeit és szaúdiak érdekeit. A legtöbben azon a véleményen vannak, hogy Rijád Haríri helyett a bátyját, az 51 éves Bahaa ed-Dín Harírit akarják látni a kormányfői székben. Egyes feltételezések szerint sokkal nagyobb befolyással és karizmával rendelkezik, mint Szaad. A vagyonát körülbelül 2,5 milliárd dollárra becsülik, több ingatlancég vezetője, amelyek szerte Libanonban és Jordániában működnek. Bahaa élete során többet tartózkodott Rijádban, mint Bejrútban és öccsével ellentétben sokkal jobb kapcsolatokat ápol a jelenlegi szaúdi politikai és gazdasági elittel.

Ezzel szemben más lapok elvetik azt a lehetőséget, hogy Szaad bátyja lenne a potenciális utód. Elsősorban azért, mert a család ismerősei szerint jobban érdekli őt az üzlet és a cégvezetés, mint a politika. Sőt, a két testvér között évek óta rossz a viszony, mivel Bahaa nem tudta megbocsátani édesapjának azt, hogy Szaadot nevezte ki politikai örökösének. Másodsorban pedig a Haríri-családnév az utóbbi napok válsága miatt egyre többet veszít népszerűségéből, korántsem biztos, hogy Michel Aoun libanoni elnök, a Hezbollah, vagy akár a Szaad által alapított Jövő Mozgalma elfogadja Bahaa személyét.

A magára hagyott cédrus – Kormányválság Libanonban

0

Már napok óta teljes tanácstalanság jellemezi a libanoni politikát. Amióta múlt héten Szaad Haríri kormányfő bejelentette lemondását, feje tetejére állt nemcsak a „cédrusok országa”, hanem szinte az egész közel-keleti régió is. A helyzet pikantériája, hogy Libanonban senki nem fogadja el a miniszterelnök távozását és külső szereplőket sejtenek az eset mögött. 

A nagy hazatérés

Szaad Haríri libanoni kormányfő második alkalommal sem élvezhette sokáig a miniszterelnöki szék kényelmét. Ő már korábban, 2009 és 2011 között az ország kormányfője volt, de akkor az általa vezetett kabinet összeomlott, így távozni kényszerült  a hatalomból, majd az országból is. Menedékre először Franciaországban, majd Szaúd-Arábiában lelt: nemcsak azért, mert korábban utóbbi volt a legfőbb támogatója, hanem mivel Haríri a monarchiában született, a libanoni mellett szaúdi állampolgársággal is rendelkezett.

Rafík Haríri, Szaa,d apja 2005-ben halt meg egy a Hezbollahnak tulajdonított merényletben. A mai napig nagy kultusza van az ország szunnita lakosságának körében. Fotó: Németh Róbert

Amikor Haríri 2016 elején visszatért Bejrútba édesapja halálának 11. évfordulójára, sokan tartottak attól, hogy jelentősen felborul a kényes egyensúly, pont akkor, amikor komoly külső és belső kihívásokkal kellett szembenézni.

Ennek ellenére egy politikai kiegyezést követően 2016 decemberében ismét kinevezték miniszterelnöknek. Rövid hivatalai ideje így sem volt kemény megpróbáltatásoktól és feszültségektől mentes: a szíriai háború még mindig nem ért véget, amely miatt

a libanoni hatóságoknak továbbra is közel kétmillió szíriai menekültről kell gondoskodniuk,

miközben az ország lakossága alig valamivel több, mint 6 millió. Ezzel párhuzamosan pedig a menekültek eltartása, az államadósság, a csökkenő külföldi befektetések száma mind súlyos következményekkel jártak a gazdaságra nézve.

Ám Haríri számára valószínűleg az utolsó cseppet a pohárban a libanoni síita szervezet, a Hezbollah jelentette. Ők már a kezdettől fogva kritizálták őt és a Jövő Mozgalma nevű pártját, illetve azt tömörítő Március 14-ei Koalíciót. Elsősorban amiatt érkeztek bírálatok, hogy a libanoni miniszterelnök a felelősségvonás elől Szaúd-Arábiába menekült, és “Rijád ügynöke lett”, miközben a szíriai államfő, Bassár el-Aszad elleni mérsékelt felkelőket tömörítő Szabad Szíriai Hadsereget (FSA) támogatta, valamint többször támadta Aszadot. Haríri korábban már többször emlegette, hogy úgy érzi: az egyébként Aszadot minden erővel támogató Hezbollah, amely sok országban szerepel a terrorszervezetek listáján, el akarja távolítani őt a hatalomból.

Írás a falon

“A politikai légkör olyan, mint az apám meggyilkolása előtt”

– jelentette ki november 4-én tartott televíziós beszédében libanoni miniszterelnök, utalva ezzel Rafík Harírire, aki szintén az ország kormányfője volt. Az idősebb Harírivel egy autóba rejtett pokolgép végzett 2005-ben, a merényletet az nyomozások szerint a Hezbollah hajtotta végre, de érintett volt a szíriai titkosszolgálat is.

Donald Trump és Szaad Haríri 2017. július 25-én találkozott egymással. Az amerikai elnök ismét egy nagy bakit követett el, amikor azért dicsérte meg a libanoni kormányt, mert olyan csoportok ellen is harcol, amikkel valójában egy parlamentben ül. Mint például a Hezbollah. Kép forrása: Twitter.

Ezzel párhuzamosan Szaad Haríri bejelentette lemondását is. Indokként azt jelölte meg, hogy merényletet készül ellene országban, és

a szálak nemcsak a Hezbollahhoz, hanem a szervezetet támogató legfontosabb külföldi országhoz, vagyis Iránhoz vezetnek. 

Ezért a televíziós beszédében azt is mondta, hogy nem tér vissza a cédrusok országába és inkább Szaúd-Arábiában marad.

Azóta pedig csak egyre mélyül a libanoni válság, amellyel kapcsolatban az a szakértők legnagyobb félelme, hogy nem fog megmaradni az országhatáron belül.

Meg amúgy is rengeteg furcsaság van a kormányfő lemondása körül. Például Szaad Harírit azóta egyszer sem látták szerepelni a televízióban, hallották megszólalni vagy interneten sem küldött semmiféle üzenetet.  Ezért az összeesküvéseket nagyon szerető arab sajtó azt kezdte el pedzegetni, hogy a szaúdiak valójában házi őrizetre ítélték a libanoni miniszterelnököt és a feleségét, illetve a gyerekeiket túszként tartják fogva.

Egyelőre ennek az állításnak még nem sikerült ellenőrizni a valódiságát, de kétségtelen, hogy a libanoni politikai vezetés is valami hasonlóra gondol. Már nemcsak az Arab Liga, hanem az Egyesült Államok, sőt, még Kína és Oroszország segítségét kérték Haríri “visszakapása” ügyében. Az ország politikai életében fontos szerepet játszó, de politikailag semlegesnek tekinthető libanoni hadsereg is azt nyilatkozta, hogy tudomásuk szerint semmiféle merénylet nem készült a kormányfő ellen, meg amúgy is garantálják a biztonságát.

A libanoni kormány és a Jövő Mozgalma szintén követeli, hogy Haríri azonnal térjen vissza az országba. Michel Aún, Libanon maronita keresztény elnöke hangsúlyozta, hogy nem fogadja el

a kormányfő lemondását, ameddig azt nem személyesen tőle hallja és nem magyarázza el annak okait.

Ráadásul még a Hezbollah is visszavett a korábbi hangnemből: Haszan Naszrallah, a szervezet vezetője inkább Szaúd-Arábiát okolta a jelenlegi válságért, és szerinte is házi őrizetben tartják a a libanoni miniszterelnököt.

Ezzel a véleményével a Hezbollah nincs egyedül. Irán elsőként reagált az ügyben, és Szaúd-Arábiát azzal vádolta, hogy ezzel a lépéssel kiélezi a libanoni és közel-keleti helyzetet, ráadásul, az irániak szerint, ehhez megkapták Donald Trump áldását, illetve Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök beleegyezését is, mivel mindkettő fő ellenségnek a régióban Iránt tartja.

Szaúd-Arábia ugyanilyen hangnemben reagált, természetesen ők az egész válságért a másik oldalt tették felelőssé. Sőt, a kormány csütörtökön eltanácsolta a szaúdi állampolgárokat attól, hogy Libanonba utazzanak, és felszólította azokat, akik az országban tartózkodnak, hogy azonnal térjenek vissza. Döntését később a többi Perzsa-öböl menti monarchia, az Egyesült Arab Emírségek és Kuvait is követte, miközben Bahrein pedig már korábban megtette ezt a lépést.

De vajon mi lehet ennek a libanoni válságnak a kimenetele? Miért pont most alakult ki? Erről bővebben ebben az elemzésünkben lehet olvasni.

A magára hagyott cédrus – Ki jár jól?

0

A „Közel-Kelet lökhárítója” – gyakori kifejezés, amellyel Libanont illetni szokták. Ugyanis bármi történik a régióban, azt az ország mindig megérezi magán. Nincs ez másképp azóta sem, hogy november 4-én Szaad Haríri miniszterelnök lemondott a hatalomról, amellyel kapcsolatban még mindig találgatják, hogy valójában mi vezetett a távozásához. 

Állandó válságban 

Először is folytatva az előző cikket, legelőször fontos kitérni arra, hogy az elmúlt években nem ez az első eset, hogy Libanon ilyenfajta válságos időszakon megy keresztül. Sőt, az ország történelmében igazából a “nyugodt korszakok” mennek csodaszámba. Tavaly például a libanoni kormány egyike volt azoknak, akik a leghangosabban tiltakoztak a szaúdi állampolgárságú Nimr an-Nimr síita vallástudós január 2-ai kivégzése ellen, ami viszont kivívta Szaúd-Arábiának és szövetségeseinek a haragját, és komoly feszültségeket idézett elő a két ország kapcsolatában.

Akárcsak az elmúlt napokban, 2016 elején az Öböl-menti államok (Omán kivételével) visszahívták az állampolgáraikat és a diplomáciai személyzetük nagy részét Libanonból. A szaúdi kormány február 19-én felfüggesztette a Libanonnal – és egyben Franciaországgal – kötött megállapodását, miszerint 3 milliárd dollár értékben francia fegyverekkel látták volna el a libanoni hadsereget. Azt is bejelentette, hogy nem utalja át a libanoni rendőrségnek ígért egymilliárd dolláros támogatást sem.

Az Öböl-menti monarchiák leállították a libanoni befektetéseiket, egymás után adták el libanoni ingatlanaikat,

és még a GCC (Öböl-menti Együttműködési Tanács) tagállamai is elkezdték kivonni a tőkéjüket a libanoni bankszektorból.

Mivel Szaúd-Arábia volt Libanon legfontosabb exportpartnere, és 2015-ben Libanonban az arab beruházások több mint kilencven százaléka (12 milliárd dollár) az Öböl-menti monarchiákból jött, ezért a feszült viszony igencsak érzékenyen érintette az ország gazdaságát. Odáig fajult a helyzet, hogy eddig közel 100 libanoni vendégmunkást toloncoltak ki Szaúd-Arábiából, több száznak befagyasztották a bankszámláikat. Ez pedig annak tükrében volt fájó, hogy

Libanon a világ egyik leginkább eladósodott országa,

már eddig is közel 10 milliárd dollárjába került a közel kétmilliónyi szíriai menekült ellátása, és ezért kénytelen volt újabb hiteleket felvenni a Világbanktól, és több segítséget kérni az ENSZ szervezeteitől.

Libanonban tavaly az egyik legnagyobb probléma a “szemétválság” volt, amikor Bejrút utcairól nem szállították el a szemet, mivel összeomlott a szemétszállítás. A kép forrása: Twitter.

Politikai vákuum 

Ezek a szaúdi  lépések már akkor is komoly belpolitikai válságokat idéztek elő: Asraf Rífi igazságügyi miniszter lemondott, a szunnita és a keresztény falangista csoportokat összefogó Március 14-ei Koalíció azonnal nekiesett a síitáknak, a Hezbollahot és a Michel Aún vezette keresztényeket tömörítő Március 8-ai Koalíciónak, ismét megbénítva az ideiglenes kormány működését és tovább növelve a politikai bizonytalanságot. Összecsapások robbantak ki és nem úgy tűnt, hogy egyhamar sikerül megoldani az országban 2014 óta tartó politikai vákuumot.

Akkoriban nem volt elnöke az országnak, csak „ügyvezetője” Tammám Szalám személyében. Végül ennek a belpolitikai káosznak 2016-ban lett vége.

Michel Aoun. A kép forrása: Wikimedia Commons

Folytatva az év eleji egyeztetéseket, Szaad Haríri október 20-án bejelentette, hogy elfogadja a nyolcvan év feletti maronita keresztény Michel Aún tábornok elnöknek való kinevezését. Ebben semmi meglepő nincs:

Libanonban már évtizedek óta az a gyakorlat, hogy az államfőnek a keresztény maronita, a parlament elnökének a síita, a miniszterelnöknek a szunnita közösségből kell származnia,

mivel csak így tartható fenn a kényes egyensúly az országban, ahol 18 különböző felekezet van jelen. Mivel mindegyik koalíciós tömb elfogadta Aún kinevezését és a parlamentben abszolút többségben kapott, ezért október 2016. október 31-én, majdnem 30 hónap után újra lett elnöke az országnak. Egy hónappal később pedig a szokásoknak megfelelően Harírit nevezték ki Libanon kormányfőjének.

Miért pont most újult ki a libanoni válság? 

Jogosan merülhet fel a kérdés, hiszen úgy tűnt, hogy sikerült stabilizálni az országot. Olvasva a különböző elemzéseket és cikkeket a nemzetközi és az arab sajtóban, az alábbi három fő magyarázatot adják a libanoni eseményeknek.

  1. Belpolitika: 

Az első magyarázat szerint a mostani válság gyökere az ország belpolitikai helyzetéből adódik. 2018 májusában parlamenti választásokat tartanak Libanonban, amely elég érdekesnek ígérkezik. Ugyanis idén nyáron új választási törvényt vezettek be az országban. 15 választási kerületre osztották az államot, szigorítottak a jelöltségeken (pl. nem indulhatnak két párt színeiben), és a parlamenti küszöb 10 százalék lett.

Ám a választási reformokat nem sikerült teljes egészében megvalósítani. Például kimaradt a női kvóta, a szavazati korhatár levétele 21-ről 18-ra, illetve a hadsereg szerepének megnövelése. Ugyanúgy a választási reformnak nem hivatalosan az volt a feladata, hogy a Hezbollah hatalmi bázisát gyengítse, de eddig úgy tűnik, hogy pont fordítva sült el a dolog: Haríri járt rosszabbul, aki egyre több anyagi veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, miközben a szaúdiakkal való barátsága miatt támadták őt és jelentősen megcsappant a korábbi népszerűsége. Ezért

a lemondás Haríri számára egyfajta előremenekülést jelent

a választások előtt, mivel nem akar leszerepelni és időt biztosít a pártjának és a libanoni szunnitáknak arra, hogy “újjászervezzék” magukat jövő év májusára.

2. A Hezbollah megerősödése 

A másik nézet szerint, bár éppen most a sok országban terrorszervezetként számon tartott Hezbollah nem tervezett merényeltet Haríri ellen, ez nem jelenti azt, hogy a későbbiekben esetleg ne próbálnák meg őt eltávolítani a hatalomból. Ugyanis Szaad Haríri már hónapok óta a síita szervezet kritikáinak középpontjában van, főleg azért, mert továbbra sem hajlandó érdemben javítani a libanoni-szíriai kapcsolatokon vagy mindenáron “Szaúd-Arábia érdekeit akarja megvalósítani”.

Ezzel együtt az is aggodalmat keltett a libanoni kormányban, hogy a Hezbollah és a libanoni hadsereg az elmúlt hónapokban gyakran együttműködött egymással. 2014-ben az Iszlám Állam betört az országba és egy hétig megszállás alatt tartotta Arszál városát. Bár a városból egy hét alatt kiűzték őket, a harcok egészen nyárig nem értek véget. Viszont augusztusban a Hezbollah a hadsereggel együtt pucolta ki a libanoni-szíriai határ mentén lévő utolsó terrorista fészkeket.

A libanoni hadműveletekkel egy időben történt a barcelonai ámokfutásos merénylet. A libanoni katonák így fejezték ki szolidaritásukat. A kép forrása: Twitter

Szorosan kapcsolódik ehhez, hogy az ISIS “fővárosát” a kelet-szíriai Rakkát október folyamán felszabadította az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció által támogatott, kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők nevű ellenzéki szervezet. November elején pedig sor került Abu Kamal ostromára, és a szíriai hadsereg közleménye szerint két nappal ezelőtt kiűzték a terroristákat a városból. Ezzel gyakorlatilag minden területét elvesztette az  Iszlám Állam Szíriában.

Habár Bassár el-Aszad szíriai államfő továbbra is azt ígérte, hogy a hadjáratoknak nem vet véget, mert a többi, mérsékelt ellenzéki csoporttal is leszámol, az már kérdéses, hogy ezekben a Hezbollah mennyire fog részt venni. Ugyanis ott is jelentek meg olyan hangok, akik az ISIS utáni kivonulást követelik, mivel túlságosan kimerültek, és állításaik szerint sokkal inkább az “ősellenség” Izraelre, Szaúd-Arábiára vagy a libanoni belpolitikára kellene koncentrálniuk.

Ha valóban bekövetkezik a szíriai kivonulás, akkor annak következményeit elsősorban Libanon érezné meg.

A győztesként hazatérő és komoly harci tapasztalatokkal rendelkező fegyveresek felboríthatják a politikai egyensúlyt, csökkenthetik a hadsereg jelentőségét és ezzel együtt Haríri hatalma is rendkívül meggyengülne, hiszen nem tudna már befolyással lenni az eseményekre. Azt is képtelen lenne megakadályozni, hogy 2006-hoz hasonlóan egy újabb fegyveres összetűzés robbanjon ki Izrael és a Hezbollah között, amelyről már 2017 tavaszától  így is egyre gyakrabban suttognak. Ha ez megtörténik, függetlenül attól, hogy mi lenne egy ilyen összecsapásnak a kimenetele, akkor abba Haríri és a teljes libanoni kormány belebukna és a Hezbollah venné át a hatalmat. Tehát a libanoni miniszterelnök lényegében nem akarta megvárni, amíg otthon eltávolítják őt a hatalomból és inkább az események elébe ment.

3. A szaúdi “hosszú kések éjszakája” 

A harmadik elképzelés szerint pedig egyértelműen Szaúd-Arábia áll Haríri lemondásának hátterében, kényszerítették arra, hogy így tegyen. Ez a vélemény tökéletesen egybecseng a szaúdi Mohamed bin Szalmán jelenlegi trónörökös napokban is zajló tisztogatási akcióival. Vagyis a koronaherceg nemcsak a belső ellenzéktől vagy a hatalmára nézve veszélyt jelentő hercegektől akar megszabadulni, hanem mindazon külföldi szövetségeseitől, akiket korábban anyagilag és diplomáciailag is támogatott, de valami miatt “csalódott” bennük. Ezért felmerült az is, hogy Abed Rabbó Manszúr al-Hádi jemeni miniszterelnököt szintén eltávolítják a hatalomból, mivel abszolút nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Haríri nagy csalódás volt a jelenlegi szaúdi vezetés számára,

mert egyrészt ő inkább még az előző szaúdi uralkodó – a 2015-ben meghalt Abdullah – egyik embere volt. Másrészt azért küldték őt vissza 2016-ban, hogy csökkentse Irán és a Hezbollah hatalmát, valamint egy zászló alá gyűjtse a helyi szunnitákat, és intézze el, hogy a jövőben Libanon mindenben a szaúdiak “szája íze szerint” cselekedjen.

Ám ehelyett Mohamed bin Szalmánnak arra kellett ráébrednie, hogy túl sokat gondolt Haríriről, aki nem rendelkezik az apjához hasonló karizmával és kapcsolatokkal. Ráadásul az is csalódást váltott ki a szaúdi körökben, hogy Haríri belegyezett Michel Aún elnöki kinevezésébe, és bár bírálta a Hezbollahot, valójában nem volt olyan intézkedése (pl. a választási törvény), amivel ténylegesen is meggyengítette volna a síita szervezet pozícióit.

Október elejétől pedig tényleg látni lehetett, hogy a szaúdiak részéről egyfajta szervezkedés indult meg először a Hezbollah, majd a libanoni kormányfő ellen. Még érdekesebb volt, hogy amikor november 3-án Szaad Haríri gépe leszállt Rijádban, rendőrök szállták meg a repülőgépet, elvették a telefonokat a libanoni miniszterelnöktől és annak testőreitől. Ugyanúgy gyanúsnak találták, hogyha Haríri valóban régóta készült a lemondásra, akkor miért tervezett november 6-ra találkozókat az IMF-fel vagy a Világbankkal, amelyek az újabb kölcsönök felvételéről szóltak volna. Mások pedig azt emelik ki, hogy

Haríri végig olyan szöveget olvasott, amelyet nem ő írt, mivel a papíron lévő szavak teljesen eltérték a libanoni elnök által használt kifejezésektől.

A fő kérdés viszont továbbra is megválaszolatlan, és még a szakértők részéről is nagy a tanácstalanság: mi fog történni Libanonban Haríri lemondását követően? A legrosszabb eshetőség, hogy kiújul a múlt században kirobbant, tizenöt évig tartó, 120 000 halálos áldozattal járó polgárháború. Mások szerint viszont a jelenlegi közel-keleti helyzet miatt sem Iránnak, sem Szaúd-Arábiának nem érdeke, hogy háborút robbantson ki.

Egy dolog azonban biztos: nem ez az első, de nem is az utolsó politikai válság az ország történetében.

Lemondott a libanoni miniszterelnök, mert félti az életét

0

Váratlanul bejelentette lemondását Szaad Haríri libanoni kormányfő. Haríri szombaton, egy Szaúd-Arábiában felvett televíziós beszédben mondott le a hivataláról azért, mert attól fél, hogy megpróbálják megölni.

Haríri szerint Irán “félelmet és rombolást” szít több országban, köztük Libanonban is. 2016 decembere óta volt az ország miniszterelnöke, illetve korábban 2009 és 2011 között.

Szaad Haríri Iránt helyi szövetségesét, a Hezbollahot is támadta beszédében, és azt mondta, attól fél, hogy apjához hasonlóan őt is meggyilkolják.

“A Hezbollah Irán karjainak meghosszabbítása. Nem csak Libanonban, hanem más arab országokban is”

– mondta a Szaúd-Arábiával szövetséges, szunnita muzulmán Haríri, aki megválasztásakor egy új korszak beköszötét ígérte az országnak.

Most arról beszélt, hogy olyan a légkör, mint apja, Rafik Haríri meggyilkolása előtt. “Érzem, hogy ellenem is tervet szőnek, és az életemre törnek” – mondta. De Haríri arról is beszélt, hogy Irán “ismét fel fog kelni, és levágja a felé nyúló karokat”.

Szaad Haríri kétszer is járt Szaúd-Arábiában az elmúlt egy hét leforgása alatt, és a nagyhatalmú Mohammed bin Szalmán trónörökössel is tárgyalt – írja az MTI. Az al-Dzsadíd bejrúti televízió úgy tudja, hogy Haríri szombati televíziós beszédét is Rijádban vették fel, és onnan is sugározták.

Irán a libanoni miniszterelnök lemondására úgy reagált, hogy Haríri csak feszültséget akar szítani, és a vádjai alaptalanok – írja a BBC.

Szaad Haríri apjával, Rafik Harírivel autóba rejtett bomba végzett 2005-ben, és az ügyben a Hezbollah négy feltételezett támogatója ellen indult eljárás távollétükben.

A szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán évek óta hol enyhülő hol erősődő konfliktusban áll egymással, mert mindkét ország vezető szerepre törekszik a térségben.

A Clooney házaspár 3000 menekült gyerek iskolai tanulmányait segíti

0

2 millió dollárt ad a The Clooney Foundation for Justice arra a célra, hogy 3000 ezer szíriai menekült gyerek iskolába járhasson Libanonban.

A UNICEF hét iskolát támogat ebből a célból Libanonban, ahol több mint egymillió szíriai menekült él és közülük 200 ezer a gyerek. Közülük nagyon sokan nem járnak iskolába pedig a családok már évek óta élnek Libanonban. Szíriában a polgárháború már a hatodik éve tart, a halálos áldozatok meghaladja a 330 ezret.

A UNICEF libanoni iskolai programját egymillió dollárral támogatja a Google illetve a Hewlett-Packard is. A cél az, hogy a menekült gyerekek korszerű informatikai oktatásban is részesülhessenek. Így aztán versenyképesek lesznek a munkaerőpiacon annak ellenére, hogy saját hibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek- hangsúlyozza a Clooney házaspár közleménye.

Amal Clooney, aki nemrég ikerpárnak adott életet, Libanonban látta meg a napvilágot egy keresztény családban.

Libanon Szíriához hasonlóan vallásilag és nemzetiségi szempontból is mélységesen megosztott ország.

A UNICEF abban bízik, hogyha a menekült gyerekek korszerű oktatásban részesülnek, akkor nem lesznek fogékonyak a vallási vagy nemzeti fanatizmusra, amely ma az egész ifjúság számára komoly kísértés az egész Közel Keleten.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK