Kezdőlap Címkék Légiközlekedés

Címke: légiközlekedés

Koronavírus: már 170 halott

Vészhelyzeti tanácskozást tart ma a WHO a koronavírus miatt. A járványnak már 170 áldozata van, 7783 fertőzöttel. A betegség miatt elhalasztják a márciusi atlétika vb-t és légitársaságok állnak le.

Újból összehívta a vészhelyzeti bizottság ülését csütörtökre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus a tüdőgyulladást kiváltó új koronavírus miatt. A tanácskozáson arról kíván tájékozódni, hogy a jelenlegi járvány nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet jelent-e.

Egy nap alatt 1700-zal 7783-ra emelkedett a fertőzöttek száma, többségük Kínában – derül ki a Johns Hopkins Egyetem térképéből. Ugyancsak az ázsiai ország lakói találhatók a halálos áldozatok száma, amely csaknem 40-nel 170-re nőtt tegnap reggel óta.

A fertőzések nagyjából egy százalékát jelentettek 15 másik országból.

Kínán kívül azonban már három országban észlelték, hogy a vírus emberről emberre terjedt.

Ez a második alkalom, hogy a WHO főigazgatója összehívja a vészhelyzeti bizottság ülését a koronavírus ügyében. A múlt héten még úgy ítélte meg, hogy korai nemzetközi szükséghelyzetet hirdetni a járvány miatt. Michael Ryan, a WHO programigazgatója azt közölte, hogy a betegség halálozási aránya becslések szerint 2 százalék, míg a 2003-as SARS-é mintegy 10 százalék volt.

Időközben egy

újabb, ötödik esetben mutatták ki a megbetegedést Franciaországban.

Annak az idős kínai turistának a lányáról van szó, akinél előző nap diagnosztizálták a vírust Párizsban. A nő jól van, de nyolcvan éves apját intenzív osztályon kezelik. Rajta kívül még egy fertőzött van intenzív osztályon a többi három beteg közül, akiknél múlt pénteken mutatták ki a megbetegedést. Mind az öt koronavírusos beteg kínai vagy kínai származású, és valamennyien Kínában fertőződtek meg.

Egy katonai repülőgép húsz fős egészségügyi személyzettel szerda este indult el a kínai Vuhanba, mintegy kétszáz olyan francia állampolgárt fog a repülőgép hazaszállítani Párizsba, akiknél az új koronavírus tünetei nem jelentkeztek. Egy második járattal, amely csütörtökön vagy pénteken indul el, további franciákat, és külföldi állampolgárokat, elsősorban európaiakat hoznak el Kínából.

Japán is repülőgéppel szállította haza kétszáz állampolgárát Vuhanból, amellyel együtt már 406 embert menekítettek ki. A Vuhanból szerdán hazaszállítottak közül háromról kiderült, hogy megfertőződött a koronavírussal.

A kínai pénzügyminisztérium bejelentette, hogy

közel négymilliárd dollárnyi jüant (1200 milliárd forint) különít el a járvány elleni kiadásokra.

A pénznek biztosítania kell a koronavírus terjedésének megelőzését, a járvány kordában tartását. A pénzügyminisztérium leszögezte, a közigazgatás minden pénzügyi szintjén biztosítani kell, hogy finanszírozási gond ne akadályozza a járvány elleni intézkedéseket, ugyanakkor észszerűbb gazdálkodásra szólított fel.

A járvány mind több területen fejti ki hatását. Egyik következménye az, hogy egy évvel elhalasztották, s csak 2021-ben kerül sor a márciusra tervezett fedett pályás atlétikai-világbajnokságra, amelynek Nancsing lesz a házigazdája. A szervezők bejelentése szerint elővigyázatosságból döntöttek így, mert Nancsing csak mintegy 530 kilométerre fekszik a járvány gócpontjától, Vuhantól. Törölték a február közepére kiírt első kínai futamokat az alpesisí-világkupában. Jancsingban két férfi lesikló-viadalra került volna sor a 2022-es pekingi téli olimpia első sportági próbaversenyeként. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jelezte, hogy folyamatosan egyeztet a WHO-val és saját szakértőivel is a koronavírusról. A bizottság illetékese a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy

a tokiói olimpia biztonságos lebonyolításának elengedhetetlen része a fertőző betegségek elleni szükséges intézkedések meghozatala.

Az IKEA csütörtökön közölte, hogy bezárja összes áruházát Kínában a koronavírusos járvány miatt. A svéd cég, amely a világ legnagyobb bútoreladója, Kínában 30 áruházzal van jelen. A vállalat szigorított szerdai bejelentésén: egy napja még csak boltjai mintegy felét tervezte bezárni és rövidíteni akart a többi nyitvatartásán.

A gazdaságra gyakorolt súlyos következmények egyike a turizmus visszaesése lesz. A British Airways után egy másik nagy légitársaság, a német Lufthansa-csoport is bejelentette, hogy leállítja kínai járatait. Ez a csoport névadó légitársasága mellett az Austrian Airlines, a Swiss és a Brussels Airlines menetrendjét érinti. A járatok egyelőre február 9-ig nem közlekednek.

A MAX helyett a vezér repül

Távozik a Boeing vezérigazgatója. A 737 MAX tragédiák utáni leállása és a bevételek zuhanása miatt súlyos helyzetbe került amerikai cég azonnali vezetőváltás mellett döntött, miután egy hete a MAX-ok gyártását is leállították.

Azonnali hatállyal távozik a Boeing vezérigazgatói pozíciójáról Dennis Muilenburg – jelentették hírügynökségek (nem egyértelmű, hogy lemondással vagy kitették a szűrét). A január 13-i váltásig – amikor David L. Calhoun eddigi elnök veszi át a vezérigazgatói tisztet is, Greg Smith pénzügyi helyettes vezeti a céget.

A Boeing-vezért a 737 MAX totális kudarca temette maga alá.

A vadonatúj gép két példánya lezuhant: tavaly októberben a Lion Air indonéz légitársaság, majd idén márciusban az Ethiopian Airlines gépe.

A két tragédiában 346-an vesztették életüket.

A vizsgálatok kiderítették, hogy az új típus hibás átesésvédelmi rendszere (MCAS) volt a balesetek oka. Ennek következtében bizonyos helyzetekben a gépek irányíthatatlanná váltak. Az új rendszert a pilóták se ismerték, a cég elhallgatta, hogy nem a régi továbbfejlesztett változatát építették a gépekbe, hanem teljesen új szoftvert.

Márciusban a MAX-ok repülését megtiltották. Ennek következtében légitársaságok sora mondta vissza a megrendeléseket.

Forrás: statista.com

A statista.com ábrájából kiderül, hogy lényegében nullára csökkent a típus megrendelése. Ennek ellenére a Boeing havi 42 darab előállítását fenntartotta. Egészen egy héttel ezelőttig, amikor bejelentette a gyártás felfüggesztését. Azután, hogy a szövetségi légiközlekedési hatóság – amely korábban átengedte az MCAS-t – nem engedélyezte a MAX visszatérését a légiközlekedésbe. A döntés 12 ezer ember munkájára van hatással.

Forrás: statista.com

A statista.com diagramja azt mutatja, hogy meredeken zuhant a cég árbevétele. A harmadik negyedévben 51 százalékkal kerestek kevesebbet az egy évvel ezelőttinél. A megelőző időben csaknem négymilliárd dollárt bukott a világ (eddig) vezető repülőgép-gyártója.

Dennis Muilenburg vezérigazgató

a két baleset után is azt állította, hogy ezek a repülőgépek biztonságosak.

Később viszont már úgy nyilatkozott, hogy a Boeing „követett el hibákat”. Többször is bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól, akkor azonban már mind a hozzátartozók, mind a törvényhozók közül sokan a lemondását követelték.

A balesetek miatt Muilenburgnak a Kongresszus közlekedési bizottsága előtt is tanúskodnia kellett október végén. Ennek során több képviselő is azt firtatta, hogy a történtek fényében miért nem mondott még le, ezekre a felvetésekre azt válaszolta, nem úgy nevelték, hogy megfutamodjon.

Korábban ez a típus volt a Boeing legjövedelmezőbb terméke, s elemzők szerint a gyártás felfüggesztése nem csupán a gyárat, hanem az egész amerikai gazdaságot érzékenyen érinti. A vállalat becslése szerint a válság mintegy 10 milliárd dollárba kerül, szakértők azonban legalább a duplájára teszik a veszteséget. Két vezető hitelminősítő, az S&P és a Moody’s a napokban egyaránt egy kategóriával rontotta az amerikai repülőgépgyártó hosszú- és rövidtávú adósbesorolását.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK