Kezdőlap Címkék Lázár János

Címke: Lázár János

Melyik miniszter fog a legjobban hiányozni? Szavazzon!

1

Jelentősen átalakítja kormányát Orbán Viktor: már most biztosnak tűnik, hogy legalább öt miniszter távozik a kormányából. Van köztük, aki kisebb, van, aki nagyobb űrt hagy maga után, ilyen vagy olyan okból – Önnek melyikük fog a legjobban hiányozni?

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint Orbán Viktor honnan szedte a 4-5 ezres számot?

Ezek voltak az elmúlt hónap legnagyobb botrányai

A választáshoz közeledve egyre több a botrány – sorra derülnek ki a kormánypárthoz köthető, legalábbis korrupciógyanús ügyek, az ellenzéki pártok pedig egymással veszekednek, hogy kinek kivel kellene összefogni. Összeszedtük a hónap legemlékezetesebb történeteit, időrendben.

(Fontos megjegyezni: a kormánymédia különböző karaktergyilkossági kísérleteivel nem foglalkozunk.)

Újra előzetesben Czeglédy Csaba

A DK politikusát több mint hatmilliárdos, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolják. Ennek ellenére indul a választáson, emiatt kiengedték az előzetesből, de mivel újra felfüggesztették a mentelmi jogát, ismét letartóztatták. A DK szerint azt „hazug látszatot kívánják kelteni”, hogy Czeglédynek köze van az ellenzéki pártok finanszírozásához.

Lázár bécsi videója

Rasszista hangulatú videóval jelentkezett Lázár János Bécsből, amelyben arra panaszkodott, hogy eltűntek a „fehér keresztények”. A miniszter azonnal az ellenzéki bírálatok kereszttüzébe került, de nem csak ők tiltakoztak, hanem Bécsben élő magyarok és osztrák politikusok is.

Semjén svédországi vadászata

A miniszterelnök-helyettes helikopteres segítséggel vadászott rénszarvasra Svédországban, amelyet állítólag egy üzletember fizetett. A kirándulást az ellenzéki pártok azonnal luxusvadászatként kezdték emlegetni, és azóta az is kiderült, hogy Semjén egy háziasított rénszarvast, vagyis valakinek a háziállatát lőtte le, ami miatt a svéd ügyészség elé került az ügy.

A romák és a menekültek párhuzamba állítása

Először Orbán Viktor nevezte bevándorlóknak a miskolci romákat, majd az elvileg a romák felzárkóztatásáért is felelős Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter beszélt arról, hogy az ő integrációjukra szánt pénzt majd a bevándorlóknak kell adni, később pedig Lázár János azt mondta: 600 év alatt sem sikerült integrálni őket.

A kamupártok másolt aláírásai

Több kamupárt is lebukott azzal, hogy másolt ajánlásokat adtak le képviselőjelöltjeiknek. A volt szocialista miniszter, Lévai Katalin pártjáról az is kiderült, hogy Budapesten a 14. és a 7. kerületben a Fidesz ajánlásait másolták le. A jelöltjeik nem is indulhatnak.

Kósa Lajos és az 1300 milliárd

Rejtélyes örökségi ügybe keveredett Kósa Lajos, amivel kapcsolatban az ellenzék szerint egy kérdés van: „gazember vagy ostoba”. A minisztert még debreceni polgármesterként bízta meg egy csengeri asszony egy állítólagos 1300 milliárd forintos örökség kezelésével, amelyből Kósa édesanyjának ajándékoztak 800 milliót. Az ügy főszereplője a Független Hírügynökségnek szólalt meg.

Orbán és az elégtétel

Jogi, erkölcsi és politikai elégtétellel fenyegette meg ellenfeleit március 15-ei beszédében Orbán Viktor. Később már arról beszélt, hogy a kormány „név szerint tudja”, ki tartozik a „2000 Soros-ügynök közé”, emiatt az Együtt feljelentést is tett.

Szita Károly és az ügynökmúlt

A Magyar Nemzet szedte elő a kaposvári polgármester ügynökmúltját, és azt írták: aktívan szolgálta a Kádár-rendszert. Ő válaszul a Facebookon annyit írt: „Az én lelkiismeretem tiszta, nem félek tőled Simicska Lajos!”

Összefogás a Jobbikkal?

Az ördöggel is össze kell fogni, ezt mondta március 15-én Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc pedig tárgyalni hívta a Jobbikot is – ők viszont visszautasítottak minden ilyen kezdeményezést, mondván, többet veszítenének vele, mint amennyit nyernének. Karácsony azóta már arról is beszélt, hogy még mindig sok a náci a Jobbikban.

Részegség-vád

Részegen tárgyalt velük Gyurcsány Ferenc – erre utalt Vágó Gábor LMP-s képviselőjelölt, miután a párt vezetői leültek a DK és az MSZP-Párbeszéd vezetőivel. A DK elnöke erre perrel fenyegette meg, Vágó bocsánatot kért, amit Gyurcsány elfogadott.

Sikerül-e megegyezni az LMP-vel?

A tárgyalás után is próbálkoztak még az ellenzéki pártok, hogy valamilyen választási megállapodást kössenek, ez azonban nem sikerült. Ennek bejelentését aztán kölcsönös vádaskodások követték minden oldalról. Egyedi visszalépések viszont történtek, és állítólag hasonlókra még lehet számítani.

Szél Bernadett és Polt Péter

„Fideszes módra magyarázták félre”, amikor Polt Péter legfőbb ügyész esetleges maradásáról beszélt, ezt mondta Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje.

Furcsa e-mailek a Fidesztől

Sokan kaptak kampánylevelet Bakondi Györgytől, a miniszterelnök főtanácsadójától, és közülük sokan azt mondták, hogy biztosan nem adták meg e-mail címüket a Fidesznek. A párt szerint viszont „a jelzett személyes adatokat önkéntes hozzájárulás alapján” kezelik.

Az államtitkár és a belize-i offshore cég

A Magyar Nemzet szerint 1,2 milliárd forintnyi dollár van egy olyan belize-i offshore cég számláján, amelyet Szabó Zsolt államtitkár nevére jegyeztek be. Szerinte ez hazugság, és csak Simicska Lajos lejárató akciójáról van szó.

Az újabb 1300 milliárdos ügy

Szintén a Magyar Nemzet írt először arról, hogy egy magyar férfi FBI-védelem alatt áll az Egyesült Államokban, és a gyanú szerint szerepe volt abban, hogy az elmúlt években 3-4 milliárd euró, vagyis kb. 1300 milliárd forint szivároghatott ki Magyarországról arab és ázsiai országokban lévő számlákra, a nyertes uniós pályázatok „alkotmányos költségeként”. A férfi ügyvédje cáfolta a rendőrség állítását, hogy azért nem tudják kihallgatni, mert megszökött.

A belvárosi visszalépések

Azon is összevesztek az ellenzéki pártok, hogy ki lehet az esélyes képviselőjelölt a belvárosban. Egyelőre egy dolog biztos: Juhász Péter már visszalépett, a Momentum, az MSZP-Párbeszéd és az LMP politikusai azonban még nem tudtak megegyezni.

A Fidesz is aláírást gyűjtött a zuglói LMP-s jelöltnek

Mint Barta János elismerte, tartottak attól, hogy nem lesz neki elég. Az LMP válaszul kizárta a pártból, Hadházy Ákos társelnök viszont azt mondta: szerinte vannak a Fidesznek beépített emberei a pártban.

Rogán szabadalma ügyében is nyomoz az OLAF

Rogán Antal 2015-ben két társával együtt bejelentett az elektronikus aláírással kapcsolatos szabadalmat. Két nappal később, a Profitrade 90 Kft. négy tulajdonosa, az egyik föltaláló-társ és szülei, valamint egy a svájci Zug kantonban működő cég több mint 41 millió forint nyereséget vettek ki, amiből ezer-ezer forint a három magyar tulajdonosé lett, a többit a Zug-beli cégnek utalták.

Tiborcz István zavaros ügyei

Az Elios-botrány után újabb zavaros cégügybe keveredett a miniszterelnök veje, akivel kapcsolatban az MTI rendszeresen visszautasítja, hogy közölje az ellenzéki pártok közleményeit. Az LMP-s Váró Gábor, viszont megtrollkodta a rendszert: vicces közleményben üzente meg, hogy „Tiborcz István ülni fog”.

Hangfelvétel Orbán Ráhelről

Juhász Péter, az Együtt elnöke mutatott be egy videót, amelyen a miniszterelnök lánya arról beszél valakivel, hogy van valaki, aki „sok pénzt szeretne keresni a magyar államból”, és „ha van ellentételezés, az még jó is lehet”.

A nemzetbiztonsági bizottság ellehetetlenítése

Egyre több ügyről tárgyalna a bizottság, a fideszes politikusok távolmaradása (vagy kivonulása) miatt azonban folyamatosan határozatképtelen.

Megbüntette Orbánt a Nemzeti Választási Bizottság

A miniszterelnök óvodásokkal kampányolt, emiatt 345 ezer forintra büntették és a videót is el kellene távolítani a Facebookról – ez egyébként egyelőre nem történt meg.

Hogy oda ne pisiljünk – kampányhét (6.)

Minden idők legfurcsább kampányának végéhez közeledünk; egy héttel a választások előtt a közvélemény-kutatók is teljesen tanácstalanok. Fogalmuk sincs az egyik legfontosabb adatról: vajon hányan mennek el majd szavazni. Ettől ugyanis, szakértők szerint, alapvetően függ minden; magas részvétel esetén búcsúzhat a hatalomból a Fidesz, de ez veszélyezteti a kisebb pártokat, azokat, amelyeknél a parlamentbe jutás a tét. De furcsa volt ez a kampány azért is, mert minden hétre jutott olyan esemény, botrány, amellyel előre nem lehetett kalkulálni, és amely – normális esetben – döntően befolyásolhatná a végeredményt. De ez Magyarország, itt lábon kihordhatóak a botrányok, nem buknak bele politikusok nyilvánvaló korrupciókba és látványos hazugságokba sem.

 

Az utolsó hét következik, és mi hatodszor rugaszkodunk neki, hogy összeállítsuk az aktuális, éppen magunk mögött hagyott hét furcsaságait, és megpróbáljuk felmutatni azt a görbe tükröt, amely talán nem is annyira görbén tükrözi a magyar politikai valóságot.  Nézzük az e heti, szubjektív, toplistánkat.

  1. 2000 Soros-ügynök Orbán listáján
  2. Mészáros Lőrinc hazaküldi a külföldi tudósítót
  3. Lázár cigányozásban felveszi a versenyt
  4. Hollik a riogatás csúcsára ér
  5. Elbocsájtják a pécsi biztonsági őrt, Kósa miatt

Orbánnak 2000-es listája van

A miniszterelnök, szokásos péntek reggeli, az állami rádió mikrofonállványa előtti nyilatkozatában bejelentette: Soros Györgynek 2000 ügynöke dolgozik Magyarországon azért, hogy a választások után az ellenzék hatalomra kerülése esetén, már júniusban betelepítsen tízezer migránst. A kérdés: vajon ki állította össze ezt a listát, milyen felhatalmazás alapján, és mit akarnak vele kezdeni?  Vagy csak blöfföl Orbán Viktor, mint azt sokan hiszik? És, ha igen, akkor ezt megengedheti magának egy ország vezetője? De, ha nem, ha valóságos a kétezres lista, vajon miért nem tud róla a nemzetbiztonsági bizottság? És miért nem tud róla a belügyminiszter?  Vajon mi lehetett a szelekció alapja? Hogyan figyelték meg ezeket az embereket? Hol van rögzítve a nevük? Mi lesz velük, ha nyer a Fidesz? Elítélik őket hazaárulásért?  Mi tagadás, nehéz már fokozni azt az őrületet, amit a Fidesz, a kormányfő vezérletével migráns-ügyben művel. De, ha a lista vége-felé érünk, láthatják, olvashatják, még Orbán Viktort is felül lehet írni. De most még maradjunk itt: ugye most mindenkit az izgat, hogy – a lista létezése esetén – rákerült-e a neve vagy sem?  Én mindenestre, itt és most, önként jelentkezem, ugyan nem tudom még mit követtem el, de valahol ezt már úgy is megszövegezték. Bacsó Péter, gyere vissza közénk, filmet kellene forgatnod…

 

Mészáros Lőrinc lenni magyar polgármester

Híre ment, hogy a kormányfő pénztárcájaként is aposztrofált felcsúti polgármester – igazán szerény módon, társadalmi munkában, térítés nélkül látja el a tisztséget – testületi ülést tart szűkebb pátriájában, ami ugye – a törvények szerint, már ha ez számít valamit – nyilvános. Ezért aztán a személyes találkozóra esélyt nem adó gázszerelő oligarcha – gázszerelőknek, tetőfedőknek áll a világ – vö: Németh Szilárd – odavonzotta a magyar és nemzetközi sajtó munkatársait. Akik persze nem átallottak kérdéseket feltenni a mi Mészárosunknak, aki pedig derekul helytállt: nem válaszolt semmire és senkinek. És bírta Lőrinc, bírta, ameddig csak bírhatta, de egy ponton túl elszakadt a cérna. Amikor az egyik külföldi tudósító angolul sorozta meg kérdéseivel, kifakadt, és határozottan odavágott az okvetetlenkedő újságírónak: „Menjen haza a saját országába kérdezősködni” – vágta oda a frappáns válaszok mestere, persze magyarul. És igaza van: mit gondol ez a tudósító? Majd pont neki fog válaszolni, ha még a magyar újságíróknak sem felel a kérdéseikre?  Bár, ne legyünk igazságtalanok, távoztában, amint beült a szolgálati, ha jól láttam Mercedesébe, a sofőr mellé, már humoros válaszra is futotta neki: amikor azt firtatták, hogy ha ellenzékbe szorul a Fidesz, akkor is sikeres lesz-e, azt választ adta, hogy még ennél is sikeresebb. Tényleg ne mondja senki, hogy az, akinek így vág az esze, az csak a miniszterelnök strómanja…

 

Lázár cigányozik egyet

Illetve kettőt. Már egyszer ugyanis megtette a miniszterelnökséget vezető miniszter, mégpedig akkor amikor a közmunkások tolvajlásáról nyilatkozott. Emlékeznek ugye? Azt találta mondani, akkor, hogy a közmunkában annyira elfáradnak – nem mondta, hogy a cigányok, csak hát tudunk mi a sorok között olvasni -, hogy mire végeznek, már nincs kedvük lopni. Nemrégiben Orbán Viktor cigányozott egyet Miskolcon, az a szándék már kevésbé maradt rejtve; úgy beszélt belső bevándorlókról, hogy az utalás egyértelmű volt.  De, hogy minden kétséget kizárjunk a kormány szándékait, és gondolatait illetően, Lázár János a héten megkönnyítette az elemzők dolgát: úgy fogalmazott, hogy azt még véletlenül se lehessen félreérteni, vagy más magyarázattal új értelmet adni neki. Azt mondta: képzeljék, mi lenne, ha az országra szabadulna sok ezer migráns, amikor még a cigányokat se tudtuk integrálni, pedig hatszáz éve itt élnek közöttünk. Azt persze nem tudom konkrétan kikre gondolt a miniszter, még az is lehet, hogy párttársára gondolt, aki ugyan ott ül a parlamentben…De nem, jut is eszembe, nem lehet, hogy rá gondolt, hiszen Farkas Flóriánt tökéletesen sikerült integrálni a Fideszbe: az ő kezei közül is milliárdok tűntek el.

 

Hollik a csúcson

A szóvivő –  hirtelen nem is tudom, hogy fideszes, vagy kereszténydemokrata -, aki most egyéni képviselőjelöltként erős kampányban van Budapesten, tényleg a csúcsra jutott. Ahogy azt az első helyen álló miniszterelnök leírásánál jeleztem, még Orbán Viktort is megelőzte a riogatásban. Természetesen nem tudhatjuk, hogy Hollik szóvivő saját kútfejéből származik a gondolat, vagy idegen tollakkal ékeskedik, de akár így, akár úgy: emlékezeteset nyújtott szombati rendezvényén. Tényfeltáró újságírókat megszégyenítően nyomozta ki, hogy a Helsinki Bizottság titokban azon dolgozik, hogy megszerezze a fővárosban üresen álló lakások listáját. És mit gondolnak miért? Naná, hogy azért: oda telepítse be azokat a migránsokat, akik az ellenzék győzelme esetén bevándorló országgá teszik hazánkat. Ők ugye, Orbán szíves közlése szerint, júniusban érkeznek, tehát valahol már a közelben kell várakozniuk. Nyilván feszült figyelemmel követik az április 8-i választásokat – biztos a HírTV-én követik az eseményeket -, és ha megfelelően alakulnak a dolgok, már jöhetnek is; a Helsinki Bizottság jóvoltából kész lakások várják őket. Idegeskedniük nem kell, Hollik szóvivő arról is beszámolt, hogy lesznek olyanok, akiket kiköltöztetnek otthonukból. Elsősorban azok aggódhatnak, akik a Fideszre szavaznak…

 

A biztonsági őr bukása

Kósa Lajos, még azokban a napokban, amikor kimerészkedett otthonából, de már nem mindenütt volt szívesen látott vendég, Pécsre látogatván – mit tesz Isten – egy sor újságíróba botlott, akik ugye a mesés 1300 milliárdról akarták őt faggatni. A tárca nélküli miniszter azonban menekülőre fogta, pontosabban fogatta sofőrjét, aki viszont nem tudta bevenni az éles kanyart, és meghúzta a szolgálati autót. A végeredmény egészen nyilvánvaló: kirúgták az önkormányzat által alkalmazott biztonsági őrt. Tudniillik neki kellett volna szabaddá tenni az utat – értsd: megtisztítani az újságíróktól – ő azonban, mivel késett a miniszter, elszaladt pisilni, ami 73 éves korban nem olyan meglepő szükség. A rossz időzítés viszont, így, az állásába került; az igazság lesújtott rá. De mert Kósában van emberség – látjuk a feleségéről, majd utóbb az édesanyjáról is gondoskodni akart potom nyolcszázmillióval – , ezért arra kérte a pécsieket: vegyék vissza a biztonsági őrt. A szigorú vezetés azonban egyelőre hajthatatlan, nem foglalkoztatja tovább. Annyi humanitás, remélem, azért mégis szorult beléjük, hogy az őrnek biztosítanak legalább egy jó urológust.

Változatlanul Bécs a legélhetőbb város

Tavaly után ismét Bécset találták a legélhetőbb városnak külföldiek. Budapest a 76. helyen szerénykedik.

A Lázár János thriller-hangulatú (ellen-)propaganda célú videójával a hírekbe bekerült Bécs lett idén is a legélhetőbb város a világon. A Mercer nevű nemzetközi üzleti tanácsadó cég az ott élő külföldiek körében végzett megkérdezés alapján állítja fel évente a rangsort, idén a huszadikat.

Harminckilenc szempontot vesznek figyelembe, mint például oktatás, egészségügy, az ország politikai és társadalmi környezete, közbiztonság, közszolgáltatások minősége. Több mint 450 város van a kérdőíveken.

A legélhetőbb és a legrosszabb városok.
Forrás: mercer.com

Bécs az utóbbi években rendre az első helyen állt, 2018-ban is így lett.

Zürich követi, utána Új-Zéland fővárosa, Auckland, majd München jön. Az első tízben további olyan városok (Frankfurt, Düsseldorf) vannak, amelyek a migránsellenes propaganda szerint bevándorlóországban vannak. Amszterdam és Berlin a 12. illetve 13., Stockholm a 23. helyen van. Az első amerikai város a listán San Francisco, amely a 30. lett. Párizs a 39., a Deutsch Tamás-féle „beszámolóban” látható Brüsszel a 27.

Magyarország a 76. helyen áll, a térségből Prága a 69., Ljubljana a 75. lett. Pozsonyt és Varsót (80., 82.) sikerült megelőznünk a visegrádiak csoportjában.

Mi kell még ahhoz, hogy Kósa, Semjén, vagy Orbán lemondjon?

Lesznek még új információk a Tiborcz-féle Elios-ügyben, állítja Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője, az ügyet vizsgáló alkalmi bizottság vezetője. És ez akkor is így lesz, állítja, ha a kormány emberei gyáva, gazember módon nem adják ki az iratokat. A hangulat egyre erőteljesebben vált át, immár vidéken is, lassan kiderülnek az eddig eltitkolt ügyek, és Orbán Viktorról is kiderül, hogy ő maga sem érintetlen. Minek kell még történnie, hogy Kósa, Semjén, vagy maga Orbán lemondjon – teszi fel a kérdést a képviselő a Független Hírügynökségnek adott interjújában.

A sorsa eldőlt már?

Milyen szempontból?

Az egyéni képviselő-jelöltsége, illetve az esetleges visszalépése.

Ja, az nem.

A napokban eldőlhet?

Nem vagyok résztvevője a tárgyalásoknak.

Csak kell tudnia, hogy mi történik önnel?

A végeredményt biztosan. Világosan fogalmaztam korábban: ha a két párt között van megállapodás, amely egyébként a kormányváltáshoz elengedhetetlenül szükséges, és annak az az eredménye, hogy nekem kell visszalépnem az LMP társelnöke javára, akkor én ezt meg fogom tenni.

Az eldönthető, hogy ki áll jobban a párharcban, ön vagy Hadházy Ákos?

Én egyáltalán nem nevezném párharcnak. Az ilyen béljóslásokkal nem szeretnék foglalkozni, mindenesetre az Ipsos kutatása szerint én vagyok az első közel húsz százalékkal, az Ákos a harmadik, mintegy 13 százalékkal, most folyik a sakkozás, hogy kinek a visszalépése hozhatja a maximális eredményt. Általános a vélemény, hogy én magam és a pártom is erősebb jelöltek vagyunk, de ez önmagban kevés a győzelemhez, ha mindenki elindul a választáson.

A lista hányadik helye az öné?

A tizenhatodik.

Az a mai tudásunk szerint bejutó hely?

A mai tudásunk szerint Hadházy Ákosról lehet kijelenteni, hogy, amennyiben a pártja bejut a parlamentbe, akkor ő mindenképpen képviselő lesz. Az én esetemben ilyen, százszázalék biztonsággal nem jelenthető ki.

Az azért meglepő lenne, ha ön, aki elnökjelöltje is volt a pártnak, nem ülhet ott a Házban…

Nem foglalkozom ezzel. Április 8-a után sokmindenre kell visszatérni, a szocialista párton belül is, de most kampány van, arra kell koncentrálni.

Amúgy van a civil életre vonatkozó elképzelése is?

Jogász vagyok.

Azt tudom, mint ahogy azt is, hogy ez a végzettség rengeteg feladatra használható, mostanság leginkább a parlamenti képviselőségre.

Meg egy sor egyéb dologra.

Akkor maradjunk a jelenlegi időszaknál. Látszik, hogy kemény munkát végez, főként Elios ügyben. Egyedül van erre a feladatra, vagy vannak segítői?

Ha az a kérdés, hogy van-e mögöttem komoly oknyomozó stáb, akkor nincs. Van az MSZP-nek egy közjogi munkacsoportja, amely persze elsősorban a választásokkal foglalkozik, egy maroknyi, nagyon jól felkészült emberről beszélünk, de a munkát nagyjából mi végezzük, néhány kollégával, meg a sajtóosztállyal.

Mennyire képes ez a csapat új információkat szerezni?

Január óta, amióta tehát ez az ügy napvilágra került, mi nagyon tervezetten és szisztematikusan haladunk. Ami helyzeti előnyt biztosít számunkra, hogy van egy országos hálózatunk, és sok helyen önkormányzati képviselőnk.

Ha valaki visszatekint, akkor pontosan láthatja, hogy az első OLAF-levelet például, Szolnokon, mi hoztuk nyilvánosságra. Vagyis az ügy első dokumentumát mi hoztuk nyilvánosságra, mert a szolnoki képviselőnk megszerezte.

Aztán jött Kalocsa, legutóbb a szekszárdi polgármesterből sikerült kicsikarnunk  dokumentumot. Ezzel csak azt akarom jelezni, hogy mi így dolgozunk, nem azt várjuk, hogy mások összegyűjtsék az információkat, hanem megkerestük, körlevél formájában, a helyi képviselőinket, mind a tizenhét érintett önkormányzatnál – amelyekről tudjuk, hogy súlyosan érintettek az ügyben -, hogy ott kezdeményezzék a papírok kiadását, illetve vigyék a közgyűlés elé a témát, és kérjék a teljes OLAF-irat nyilvánossá tételét. Ez azért volt fontos lépés, mert azonnal láthatóvá vált, hogy hol akarják elmismásolni a dolgot. És megyünk tovább, jönnek az újabb és újabb információk. Nem könnyű, mert a magyar kormány minden törvényt megszeg, hogy ne kelljen az üggyel foglalkozni, de mi bejelentkeztünk iratbetekintésre a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba, ott a pályázati kiírás dokumentumaira voltunk kíváncsiak. Az ugyanis egy fontos kérdés, hogy ki és miért írta át a pályázati feltételeket, három nappal a leadás határideje előtt. Ezzel teremtették meg az egész csalás-sorozat alapját.

Ez ugye szerdán történt. És mire jutottak a minisztériumban?

Nagyjából semmire. Az épület előtt kettő, bent négy készenléti rendőr várt ránk, mintha le akarnánk rohanni az épületet. Egy ifjú hölgyet küldtek le hozzánk, azzal, hogy a minisztérium vezetéséből senki nincs bent, a kért dokumentumok pedig még nincsenek előkészítve.

Erre mit mondott?

Hogy gyáva gazemberek. Hogy

az a miniszter, aki egy hét alatt nem képes előszedetni egy tízmilliárdos projekt dokumentumait, az vagy gazember, vagy hazudik, de mindenképpen alkalmatlan a posztjára.

És most hogyan tovább?

Jövő szerdára újabb parlamenti bizottsági ülést tervezünk, ahol számítunk Márki Zay Péter, hódmezővásárhelyi és Lengyel Róbert siófoki polgármester megjelenésére. Lengyel megígérte, hogy hozza magával a papírokat is, ami azért érdekes, mert az elődje, aki szerződött a Tiborcz-féle céggel, az fideszes volt. Vagyis az előd leboltolta a pályázatot, Lengyelnek meg meg kellett valósítania.

Azt állítja tehát, vannak, lesznek még új információk? Vagy inkább arról van szó, hogy az ügy önmaga megéri kampánytémaként fenntartani?

Ne vicceljen, itt komoly szereplőkről beszélünk. Lengyel Róbert például van olyan bátor és tisztességes, hogy bemutassa azokat a dokumentumokat, amelyek újabb részleteket árulnak el a panamából. Ilyen papírokat még senki nem látott még. Hiába mentünk el Kecskemétre, hogy láthassuk, mondjuk a megvalósíthatósági tanulmányt – ami ugye Szekszárdon 22.8 millió forintba került -, de nem engedtek betekinteni az iratokba, mondván, hogy azokat majd a rendőrség lefoglalja.

Érzékel bármilyen változást a köztisztviselőknél? Arra gondolok, hogy eddig mindenki félt, és ezért nem is mert segíteni, Hódmezővásárhely után viszont oldódnának ezek a félelmek?

Inkább a független szakértők között tapasztalunk ilyet, elsősorban azt, hogy felháborítónak tartják a szakmai kamarájuk hallgatását. Az önkormányzati hivatalokra jó példát még nem tudok mondani.

Kicsit kitágítva a kérdés-kört: elmondható, hogy nyolc év hatalmon, ennyire megrészegíti a politikusokat?

Nem pusztán a nyolc év, hanem a kétharmad.

Attól még nem muszáj lopni.

Nem muszáj lopni, persze. De az a helyzet – és erre Semjén Zsolt vadász-jelenetei mutatják a példát -, hogy elhiszik, hogy mindent megtehetnek. Ebben a helyzetben, amikor valaki elhiszi magáról, hogy nem történhet vele soha semmi baj – ami ideig, óráig igaz is – akkor képes olyan hibákat elkövetni, amilyeneket egy normális veszélyérzettel rendelkező ember nem követ el. A Semjén ügy pont ilyen, az Elios-ügy pont ilyen, és most a Kósa-ügy is ide tartozik. Az Elios-féle ügyletnél, ki az aki elhiszi, hogy harmincöt helyen éppen ugyanazok a pályázatok közötti eltérések, de még a gépelési hibák is megegyeznek. Maga szerint van olyan nyomozó, aki elhiszi, hogy ez csak a véletlen műve?

Magyarországon lehet, hogy van ilyen nyomozó.

Így igaz.

A Semjén Zsolt esete talán annyiban más, hogy az ilyeneknek van előképe a világban. Arra gondolok, hogy ahol egy kormánytag olyasvalakitől fogad el ajándékot, aki amúgy üzleti kapcsolatban van az állammal, annak azonnal le kell mondania…

Például Svédországban, ahova járkál lövöldözni, meg szarvasokat hurcibálni helikopterrel, ott például az egyik miniszter, miután kiderült, hogy közpénzből vásárolt a minibárjába italokat, azonnal le kellett mondania, mert a közpénz, az közpénz, akár egy euró, akár egy milliárd. Na már most, ha ebbe a kontextusba belehelyezzük Semjén urat, aki, Lázár urat idézve, fehér keresztényként jár lövöldözni…

Mit képzelnek ezek az emberek magukról? Ebben az országban igazi változás akkor lesz, ha ezek a magukat keresztény-konzervatívnak nevező Fidesz-szavazók is elgondolkodnak azon, hogy mihez adják ők a nevüket.

Nem arról van szó, hogy az ön által említett gátlástalanság immár olyan szakaszba jutott, amikor ezt már képtelen Orbán kontrollálni, bár az is lehet, hogy nem is akarja…

Ez már régen így van, most csak annyi történt, hogy ez kezd kiderülni. Ami változás a korábbiakhoz képest: most már a kis településeken is fel vannak háborodva az emberek. Azok, akik azt gondolták, hogy persze lopnak a politikusok, de azok mindig lopnak, ám itt van a Viktor, a mi egyszerű, tisztességes miniszterelnökünk, na hát ő nem, ő nem is foglalkozik ilyen üzleti ügyekkel. Erre most kiderül számukra, hogy bizony foglalkozik, és még a saját családját is helyzetbe hozza. Ez alapjaiban változtatja meg az attitűdöt.

Azt állítja, hogy ez az Elios-ügy átütötte a vidéki nyilvánosságot is?

Át. Mindenhonnan ez a visszajelzés. Még a Fidesz-szimpatizánsok számára is átjött. Mert ez egy új minőség; most kiderült a királyról, hogy meztelen.

És akkor itt van ugye a Kósa-ügy…

Ami teljesen érthetetlen, minden elemében követhetetlen és hazug, és amelynek még messze nem tartunk a végén. De beszélhetünk Matolcsy György bérelt házáról is. Erről vajon mit mond a keresztény erkölcs? Arról, hogy valaki berakatja magát a Magyar Nemzeti Bank elnökének, és arra használja a hatalmát, hogy a fia majd’ félmilliárd forintból – száz falusi ház árából – vásárolt házába költözik be, amelyhez különben a Matolcsy unokatestvérének átjátszott bank ad hitelt. Nincs olyan demokratikus ország, ahol az ilyen ügyek következmények nélkül maradhatnak.

Többször hangsúlyozta a keresztény erkölcsöt. Erről jut eszembe, hogy többen felrótták Orbán Viktornak, hogy a szlovákiai újságíró-gyilkosság kapcsán csak az jutott eszébe, hogy sorosozzon egyet, az nem, hogy részvétet nyilvánítson…

Ha már szóba hozta: Fico, aki ugyan baloldalinak mondja magát, de hasonló nézeteket vall, ugyanolyan nacionalista, Soros-támadó, mint Orbán, eddig kirobbanthatatlannak tűnt. És most  megingott a kormánya, ő maga lemondani kényszerült, és még ennek ellenére előrehozott választás várható. Itt minek kell történnie Magyarországon, hogy Semjén, Kósa, vagy maga Orbán épp úgy lemondjon, mint a szlovák belügyminiszter, aki ezt a közbizalom helyreállítása érdekében tette. Ez a tendencia csak akkor fordulhat meg, ha a Fidesz szavazói is rájönnek, milyen csalárd módon vezetik az országot.

És erre van esély?

Hódmezővásárhely alapján azt mondhatjuk, hogy igen, van. Ha hatvan százalék fölött, hetvenhez közeli a részvételi arány, akkor ennek a kormánynak vége. Akkor abszolút többségbe kerülnek azok, akik kormányváltást akarnak. Hogy ezt képesek vagyunk-e elérni, ez múlik az ellenzéki pártok vezetőin.

Az MSZP és a DK részéről teljes a nyitottság a többiek felé, mi nem szabunk plusz feltételeket.

Bárki azt gondolja – mint például a Jobbik -, hogy egyedül is képes megnyerni a választásokat, hülyeség, becsapása az embereknek. És, ami még fontosabb: elárulása a kormányváltás céljának. Vidéken azt tapasztalom, a helyi pártemberek össze vannak zavarodva attól, hogy mit művelnek a vezetői. Ma tehát az a kérdés, hogy át tudja-e végre lépni saját árnyékát a politika, és hitet, reményt adva az embereknek létrehozni azt a konstrukciót, ami a győzelemhez vezet. Hódmezővásárhely előtt  senki nem hitte el, hogy ezt meg lehet csinálni.

Vagyis azt mondja, hogy ha a pártok nem képesek kihasználni, hogy a kormányváltó akarat mellé megérkezett a kormányváltó hangulat is, akkor ezt a polgárok keményen meg fogják büntetni?

Igen, ezeket a pártokat meg fogják akkor büntetni. Pedig a hangulat az most valóban erőteljesen átváltott Fidesz- és Orbán-ellenesbe. Mintha átszakadt volna egy gát, és ez itt Budapesten, és vidéken, a nagyobb városokban is érzékelhető. Ilyen még három hete sem volt.

Többször beszélt arról, hogy ha kormányra kerülnek, helyreállítják a fékek és ellensúlyok rendszerét, oligarcha adót vezetnek be, a sajtó területén is plurálissá teszik a rendszert. Nem tart attól, hogy ezzel megint csak az ellenzékbe szoruló Fidesznek kedveznek, hiszen élhetnek azokkal az eszközökkel, amelyekkel önök, ellenzékben, nem tudtak?

Nem tartok.

A megoldás ugyanis egyszerű: nem kell lopni.

Amúgy pedig a Fidesznek elég problémája lesz azzal, hogy a vezetői, képviselői képesek legyenek újraépíteni magukat, ha egyáltalán megmarad a Fidesz. Mert az emberek remélem úgy döntenek, hogy ennek legyen vége, és derüljön ki az is, valójában mi zajlott ebben az országban

Márki-Zay: Videófelvétel van arról, hogy iratokat vittek ki a hódmezővásárhelyi városházáról

0

Márki-Zay Péter sajtótájékoztatót tartott arról, hogy milyen részeredményei vannak a Hódmezővásárhelyen a megválasztása előtti önkormányzati munka átvilágításának. A polgármester három visszaélésgyanús ügyről számolt be, illetve arról, hogy a megválasztása után iratokat vihettek ki az önkormányzattól. Ezekben egy helyi vállalkozó, Paragi István és az azóta elbocsátott aljegyző, Végh Ibolya érintett.

Márki-Zay azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy folyamatosan érkeznek az adatok hozzájuk, de már több olyan ügyre is bukkantak, amelyek aggályosnak tűnnek az elmúlt évekből.

Az első ilyen lakásértékesítésekkel kapcsolatos: Márki-Zay úgy foglalta össze, hogy az Andrássy út 28. alatt álló társasházat

Paragi István és tulajdonában álló az Építőmester Kft. felépítette, a lakások egy részét eladta az önkormányzatnak, majd visszavásárolta az önkormányzattól alacsonyabb áron

úgy, hogy az értékbecslést is egy olyan cég végezte, a Kupola 2000 Kft. amely az üzletemberé. A város korábbi, Márki-Zay által elbocsátott aljegyzője, Végh Ibolya és két gyereke is lakásokhoz jutott az ingatlanban, jelentős kedvezménnyel – mondta a polgármester, aki szerint ez felveti a hűtlen kezelés gyanúját. Mivel akár 40 százalék árengedménnyel kerülhetett ki önkormányzati lakások magánszemélyekhez, az önkormányzati vagyon sérült. Hogy ez a későbbiekben ne fordulhasson elő, Márki-Zay módosítaná az önkormányzati lakások értékesítésével kapcsolatos jelenleg hatályban lévő rendeletet.

A Kupola 2000 Kft. egy másik, a városi szemétszállítással kapcsolatos ügyben is érintett. A Köztisztasági Kft. 1,3 milliárd forint értékben szerzett be a cégtől kukásautókat és kukákat, miközben a cég ilyen profillal nem rendelkezett. Az üzleten a közvetítőként megbízott cég durván 300 millió forint nyereségre tett szert – hangzott el a sajtótájékoztatón. Ha közvetlenül szerezték volna be ezeket, akkor ennyit spórolhatott volna a város. Paragi az ügyletben érintett Köztisztasági Kft.-be is be akarta vásárolni magát, összeségében több mint 200 millió forinttal kevesebbet adva a cégért, mint amennyit ért, ami szintén fölveti a hűtlen kezelés gyanúját.

Közzétette: Márki-Zay Péter – 2018. március 14.

Márki-Zay emellett arról is beszélt, hogy két napja az Építőmester Kft. egyik volt munkatársa bejelentést tett náluk azzal, hogy látta, amint több teherautónyi iratot vuttek el Márki-Zay megválasztása után, de még a beiktatása előtt a városházáról Paragi István garázsába. A polgármester elmondta, hogy korábban is hallott már erről szóbeszédet, még a bejelentés előtt, de

az iratmozgatásnak semmi írásos nyoma nincsen az önkormányzatnál, holott az iratkezelési szabályzat ezt előírja.

Végh Ilona aljegyző azt állította, hogy semmi ilyesmi nem történt, csak az épületen belül mozgatták a dokumentumokat. A rendőrség a bejelentés alapján nem járhat el, ezért Márki-Zay arra kérte az érintetteket, az aljegyzőt és Paragi Istvánt, hogy nyilatkozzon az ügyben. Márki-Zay szerint a szemtanúk mellett még videófelvétel is bizonyítja, hogy kivittek iratokat a városházáról, tehát a gyanú megalapozott.

A Facebookon is élőben közvetített sajtótájékoztató ezután parttalan vitába fulladt a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetőjével, Szabó Bálinttal, aki a K’Art-ügyről akarta faggatni Márki-Zayt, míg a polgármester pedig Gyurcsány Ferenccel és Lázár Jánossal való kapcsolatáról kérdezte a jogászt. Végül már arról ment a vita, hogy Márki-Zay és Szabó Bálint ismerik-e egymást és találkoztak-e korábban. Márki-Zay, miután nem jutottak egyről a kettőre, egyszerűen otthagyta Szabó Bálintot, aki szerinte meg akarja zavarni az önkormányzatban folyó munkát.

A K’Art kifizetetlen alvállalkozóinak kártalanítását hétfőn kérte a hódmezővásárhelyi polgármestertől Szabó Bálint, és arra is választ vár, hogy támogatta-e Márki-Zay kampányát a felszámolás alatt álló cég vezetője. Lázár János még évekkel ezelőtt ígéretet tett arra, hogy kivizsgálja az ügyet, így Márki-Zay szerint neki nincs oka belefolyni ebbe, cégek pedig nem támogatták, csak magánszemélyek.

Orbán és Churchill HÉV-re száll – kampányhét (3.)

Harmadik hete zajlik a 2018-as országgyűlési választások hivatalos kampánya – amúgy tudjuk, hogy a kampány lényegében soha nem áll le – és a vállalásunk, hogy hetente hatos toplistát készítünk az adott hét nap legfurcsább, legszembeötlőbb, legtaszítóbb, leghazugabb történéseiről, igazán nem okoz nagy fejtörést. Inkább alaposan rostálni kell az eseményeket, fogalmazhatunk úgy is: erős a harc a „legjobb” hatba kerülésért. Természetesen – ezt muszáj mindig leírni – a válogatás önkényes, vagy inkább szubjektív, a szerző nem akarja tagadni, hogy hova helyezi a fókuszt, szóval ne tessenek rajta számon kérni a teljes objektivitást; mások nyilván más eseményeket választanának, és találnának alkalmasnak arra, hogy görbe tükröt tartsanak elé.

No, de elég a magyarázkodásból, íme az e heti „hattalálatos”:

  1. Lázár János bécsi kirándulása
  2. A kamupártok – élén Lévai Katalinnal
  3. Alföldi Róbert kitiltása Zalaegerszegről
  4. Tízezer forint a nyugdíjasoknak, meg a rezsiből
  5. Orbán felszáll a HÉV-re
  6. Semjén vadászik Svédországban

 

Lázár bécsi kiruccanása.

Aligha vitatható, hogy a miniszterelnökséget vezető miniszter bécsi video-riportja kívánkozik a lista élére. A Fidesz által kötelezően előírt migránsozásnak sajátos verzióját tálalta föl Lázár: Bécs X. kerületét minősítette koszosnak, migránsok által megszálltnak, fehér embernek nem valónak. A fáma szerint Mészáros Lőrinc televíziójának emberei biztosították számára a technikát – kamerát, mikrofont, lámpákat -, amit persze nem tudunk biztosan állítani, de ha így van, akkor is csak annyit fűznénk hozzá: mindig jól jön ilyenkor egy barát. Ráadásul az Echo tévének igazán nem nehéz felsorakozni egy ilyen riport mögé, a politikai hamisítás amúgy is közel áll hozzá. Maradjunk azonban a miniszternél, aki ezzel a bejelentkezésével megsértett egy sor bécsi embert, amire mondhatnánk, hogy legyen az ő bajuk, de kellemetlen helyzetbe hozta az odalátogató magyarokat is. Vajon tényleg mindenkinek muszáj elveszítenie a fejét?

 

Kamupártok, élén Lévai Katalinnal.

Látszólag megszigorította a Fidesz a választáshoz szükséges feltételeket, hiszen négy évvel ezelőtt kiderült, amire persze mindenki számított, sőt maga a kormánypárt akarta, hogy így legyen, egy sereg olyan párt indult el a választásokon, akik csak a törvény adta alkalmat akarták kihasználni, és a könnyű pénzszerzés lehetőségét láttak meg az indulásban. Most annyit változtatott a kormánypárt, hogy látszólag szigorított a törvényen, de látjuk: azzal, hogy az egy százalékot el nem érő pártoknak vissza kell téríteniük a költségvetési támogatást, mert ha nem teszik, vezetőik saját vagyonukat teszik kockára, láthatóan senkit nem riasztottak vissza. De mert azért még sem olyan könnyű ötszáz érvényes aláírást begyűjteni, ipari méreteket öltött a csalás, az átmásolás, a bizniszelés az aláírásokkal. Az igazán kínos, toplistás helyet kiérdemlő akció a hajdan volt szocialista miniszter és uniós képviselő Lévai Katalin esete, aki nem pusztán lebukott, magával rántotta a Fideszt is, hiszen elég egyértelművé vált, hogy a Fidesz biztatására indult el ő maga Zuglóban, társai pedig egyéb helyeken, hogy szembemenjenek az MSZP-vel és rontsák annak esélyeit. Lévai ajánlási ívén több tucat fideszes név szerepelt, ráadásul ugyanazok, mint akik a kormánypárt listáján.

 

Alföldi Róbert kitiltása

Belátom, hogy első megközelítésben a történteknek nincs köze a választásokhoz, mégis idekívánkozik, mert jól mutatja fideszesek mentális állapotát a hódmezővásárhelyi vereség után. A rendezőt egy, szigorúan politika-mentes beszélgetésre hívta meg az egyik, az önkormányzat fennhatósága alá tartozó cég, ám a rendezvényt, a Fidesz helyi országgyűlési képviselője lemondatta. Ne foglalkozzunk az ostoba indoklással, felesleges az időt töltenünk olcsó hazugságokkal. A történet azonban itt nem ér véget, mert mint a rendezőtől magától tudhatjuk: civil emberek, felháborodva elzavarásán, úgy döntöttek: ők maguk fogják lebonyolítani az eseményt. Csakhát: sehol Zalaegerszegen nem találtak olyan helyet, amely be akarta, be merte volna fogadni őket. Valóban itt tartunk huszonhét évvel a rendszerváltás után, hogy az emberek jobban félnek a hatalomtól, mint Kádár-korszák utolsó évtizedeiben?

 

Pénzt oszt a kormány

A kormány tagjai, átérezve a hideg téli napokat, úgy határoztak, hogy minden családnak, csökkentik a számláját, mert bizony a fűtésrezsi alaposan megcsappanthatta az emberek pénztárcáját. Igaz, hogy az idei tél egy kicsit melegebb lett, mint a tavalyi, és akkor valahogy nem jutott senkinek az eszébe, hogy mekkora megterhelést jelenthet mindenki számára a sok-sok mínusz, de ne akadjunk fenn ilyen apróságokon, és ne higgyük azt, hogy a kormányunk csak a választások közeledtével vált szociálisan ilyen érzékennyé. És a nyugdíjasoknak sem azért ad tízezer forint prémiumot, hogy megvegye a szavazataikat. Nem, szó sincs ilyesmiről, egyszerűen felmérte a kormányfő, hogy milyen nagyszerű az ország gazdasági teljesítménye, amit mindenképpen honorálni kell – a nyugdíjasoknak.

 

Orbán Viktor a nép között

Azt mondják, jó hatással lehetett a magyar miniszterelnökre a Churchillről szóló mozi. Abban ugyanis, a brit kormányfő, hogy rátaláljon a helyes útra, meghozza a jó döntést, metróra száll, és az utasokkal beszélgetve jut el odáig, hogy mit fog tenni. A filmet nem olyan régen mutatták be, és a főszereplője, kiváló alakításáért, meg is kapta idén az Oscar-díjat. A filmben, így mesélik, Churchill egymagában utazik, nincsenek kísérői, testőrei. De, hát az csak egy film, a valóság, mint tudjuk, teljesen más, Orbán nem teheti meg, hogy csak úgy utazgasson, nála a spontán látogatások is pontosan meg vannak szervezve, kamerák várják a váratlan vándort, mint ahogy a HÉV-en is valahogy ott volt a kamera. Ezzel együtt Orbán jól játszotta a szerepét, ki tudja talán jövőre ő is nevezhet az Oscarra. Én mindenképpen nominálnám őt, már persze nem miniszterelnökként, hanem a magyar történelem egyik mellékszereplőjeként.

 

Semjén Zsolt, a vadász

Lukácsi Katalin, volt KDNP-s politikus nyilatkozta a Független Hírügynökségnek, hogy pártja legnagyobb baja, hogy nincs véleménye, csak a Fidesz árnyékában létezik. És azt is mondta, hogy új vezetőkre lenne szükség. Pedig íme: Semjén Zsolt elnök nagyot tud alakítani, a svéd vadászmezőkön. Okos spórolással és nyilván némi rokoni támogatással összegyűjti időről-időre azt a négy-ötmilliócskát, ami egy-egy északi vadászathoz szükségeltetik. Feltehetően Orbán is úgy van vele: jobb, ha nincs itthon a helyettese, még a végén megszólal, és valami olyasmit találna mondani, ami szervilitásban mindenkin túltesz, és azt bizony a mi miniszterelnökünk nem szereti. Jobb, ha Semjén távol az országtól vadászgat, meg helikopterezik egy kicsit. Illetve nem ő, hanem – ahogy ezt közölte velünk – a szarvas. És igen, láthattuk, amint a szarvas himbálózik a levegőben, éppen húzzák fel a helikopterre, és akkor már egyáltalán nem térdelt mellette a diadalittas vadász, Semjén Zsolt.

Lopás, leleplezett veszélyek és finnyáskodás – Figyelt a héten? Kvíz

0

A választás közeledtével egyre inkább elemükben vannak a politikusaink is, ezen a héten csak úgy kapkodhattuk a fejünket, kinek a száját hagyta el egy-egy emlékezetes mondat. Ön mennyire emlékszik? Töltse ki kvízünket és kiderült.

A korábbi kvízeinket ide kattintva találja.

 

Bécsi magyarok is sértőnek találják Lázár videóját

Egy Bécsben dolgozó magyar séf, Lakatos József nyílt levélben üzent Lázár Jánosnak, aki állítása szerint magánemberként utazott az osztrák fővárosba, és csak arról készített videót, amit ott tapasztalt, de nem akart senkit megbántani

“Tisztelt Lázár Úr!
A bécsi kirándulásával kapcsolatban,teljes szívünkből vissza utasítjuk az Ön véleményét a Bécs városával kapcsolatban! Az Ön megnyilatkozása hazug,arcátlan,pimasz és romboló!
Nem kevés magyar állampolgár naponta dolgozik Bécs városában,akiket sért az Ön videója.Nem beszélve az osztrák emberekről! Én 28-éve élek Ausztriában,elvárom, hogy ha Ön átjön Bécsbe, akkor viselkedésével legyen méltó Magyarországhoz és próbáljon kulturáltan viselkedni és ne állítson valótlan dolgokat!
Bécs a világ legelhetőbb városa!! Tiszta ,gyönyörű! Nem kevés ember dolgozik naponta azért, hogy ez a város olyan legyen amivel a turisták és a belföldiek elégedettek és büszkék! Ellenben Budapesten kellene kicsit körülnéznie!  Milyen autópályán lehet elérni Budapestet,kritikán aluli! Először a saját” szemétdombján”seperjen ,utána a szomszédén! Amúgy szeretném megköszönni,hogy az sok-sok magyar aki kint dolgozik naponta és munkájával elismerést szerez Magyarországnak!!! Ön ki jön és egy pillanat állat tönkre tesz mindent! Elvárjuk hogy kérjen bocsánatot,hazug állításaiért!
Javaslom: ezentúl utazzon Ázsiába!
Nem a migránsokkal kell riogatni a magyar embereket! Úgy kell kormányozni hogy a választók újra Önöket válasszák meg!
Ne legyen magánnyugdíj lenyúlás
Ne legyen Eliosz ügy
Ne legyen korrupció
Ne legyen mutyizás
Ne legyen állami földek lényúlása
Ne legyen eu-s pénzek elsikkasztása
Ne a mi adókból fizessék a külhoni magyarok szavazat vásárlását és még sorolhatnám …

Tisztelettel: Bécsi magyarok”

(A levélben előforduló helyesírási hibákat a közérthetőség kedvéért javítottuk!)

Bréking nyúz, március 8. – Tudósítás a másik valóságból

0

A cenzúrázó Facebook vs. az igazságot feltáró Lázár, Magyarország, mint Európa zászlóshajója, Vona és az első magyar muszlim párt, megcsonkított nemi szervek, illetve a minden áldott nap hazudó balliberális média a nőnapi brékingben.

Az Origo folytatja nemes küzdelmét a Facebook ellen

„Ismét cenzúrázott a Facebook! A közösségi portál nem engedte hirdetni azt a cikkünket, ami arról szólt, hogy Párizs egyik elővárosában, Rueil-Malmaison egyik bevásárlóüzletében egy migráns asszony hihetetlen agresszivitással, minden előzmény nélkül rátámadt két férfire. Mivel úgy értékelte, hogy egy homoszexuális párról van szó, életveszélyesen megfenyegette őket. Korábban azt a cikkünket nem engedték hirdetni, ami arról szólt, hogy egy afgán migráns egy terhes nőt a saját ágyában erőszakolt meg Nagy-Britanniában. Lázár János videóját is letiltotta a Facebook, pedig csak az igazságot mutatta meg Bécsről. …

A közösségi portál mondvacsinált okokra hivatkozva nem közölte a hirdetést, a valódi ok az lehet, hogy a Facebook nem szeretné, ha az illegális bevándorlókról negatív hírek jelennének meg. Információink szerint a Facebook aktívan be kíván szállni a hazai választási kampányba a bevándorláspárti ellenzéket támogatva.”  (Origo: Nem áll le a Facebook-cenzúra: tovább védik a migránsokat)

Interjú a Kárpátia frontemberével a 888-on

„Magyarország szerinted most merre tart Európában? Hova tartunk szerinted?

Petrás: Szerintem ebben a pillanatban Magyarország a zászlóshajó, Magyarországot követi mindenki. Én ezt látom. …

Akkor revizionista vagy még mindig?

Petrás: Abszolút. Persze. Mint szerintem minden egészséges magyar ember. … Ahogy én látom a mostani kormány mindig elmegy addig a pontig, ameddig lehet. Mindig újabb és újabb ajtókat próbál feszegetni ezzel a kérdéssel. Mi hisszük azt, hogy egyszer csak visszakerül az országhoz Kárpátalja, Délvidék, Erdély. A legutóbbi V4-találkozón a szlovák miniszterelnök kijelentette, hogy el tudja képzelni a szlovák-magyar egységet. Nos, mi is! (nevet) Persze, egy Nagy-Magyarország keretében.”

Bécs és Hódmezővásárhely kapcsolata a Magyar Időkben

„A magyar liberális sajtóban ideje lenne ébresztőt fújnia valakinek. Kár abban bízniuk, hogy az embereket nem foglalkoztatja a migráció, és unják a sorosozást. A szociáldemokraták Ausztriában pontosan azért buktak meg, mert az emberek besokalltak a migrációtól.

A korábban lenácizott, Strache vezette Osztrák Szabadságpárt kormányerő lett. A hét végén Olaszországban taroltak a bevándorlásellenes pártok.

Hódmezővásárhely ezért sem volt a magyar választás főpróbája.” (Magyar Idők: Bécs elveszett)

A Pesti Srácok pszichológiai magyarázata az ellenzék és a migránsok kapcsolatáról

„Amikor több irányból kiderült az, hogy az ellenzék pártjai adatokat szereznek az üresen álló állami és magán ingatlanokról, sőt legújabban a nyaralóövezetekben (például a Balaton körül) található téliesített magáningatlanok, nyaralók után is érdeklődni kezdtek, érthetetlennek találtam, hogy ez miért is jó nekik. Ezzel beismerik, nemcsak azt, hogy tízezer migránst azonnal befogadnának, hanem azt is, hogy előkészületeket tesznek több százezer további migráns Magyarországra telepítésére. …

Ennek okai részben pszichiátriaiak, részben pszichológiaiak. …

Vona nyilvánvalóan már régóta muszlim, aki Allah akaratát teljesíti be, számára a muszlimok erősítést jelentenek, meg van róla győződve, mint az első magyar muszlim párt vezetője, hogy a mollahok arra buzdítják majd a mecsetekben a muszlimokat, hogy a Jobbikra szavazzanak.” (Pesti Srácok: Az ellenzék már a migránsok szavazataira hajt)

A Lokál ügyesen megtalálta a nőnapban rejlő lehetőséget a migránsozásra

„Ausztriában 6-8 ezer, az Európai Unió területén 500 ezer körülmetéléssel megcsonkolt nő élhet. Minderről Karin Kneissl osztrák külügyminiszter beszélt egy interjúban. A barbár és primitív szokást, amelynek során megcsonkítják a nők nemi szervét, afrikai migránsok hozták be kontinensünkre. A sikertelen integráció újabb bizonyítéka, hogy a kőkorszaki módszert Európában is megtartják.” (Lokál: Ausztriában 8000 megcsonkított nemi szervű nő él)

A 888 bátran kiáll Lázár János mellett

„Szerdán szuperprodukcióval szórakoztatta a nagyérdeműt a liberális média. …

8-asok! Adjátok tovább és mondjátok el mindenkinek: a liberális média minden áldott nap szándékosan hazudik, tudatosan torzítja a valóságot csak azért, hogy lejárassa a kormányt és annak szereplőit.

Ez már nem kritikai újságírás, ez már nem watch dog – őrkutya – szerep, ez már eltervezett politikai akció.

A cél a politikacsinálás, ha már a balfasz és szerencsétlen ellenzék ehhez is gyenge és tehetségtelen.” (888: Bécs és Lázár ügyében a statisztikát is elhazudja a liberális média)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK