Kezdőlap Címkék Lauder

Címke: Lauder

Lauder: Horthy egy szégyenletes antiszemita volt

0

Provokatívnak és megdöbbentőnek nevezte a Horthy Miklós kormányzó emlékére tervezett – a szervezők által időközben lemondott – misét Orbán Viktorhoz írt levelében a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke; válaszában a magyar miniszterelnök leszögezte: az ügy megszűnt létezni.

A Zsidó Világkongresszus elnöke úgy fogalmazott: az általa vezetett intézmény, amely hat kontinensen több mint száz zsidó közösséget képvisel, megdöbbenéssel és nagy csalódással értesült arról, hogy a Horthy Miklós emlékére tervezett január 27-i misén Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke is felszólalt volna, éppen a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján.

Ronald Lauder provokatívnak nevezte a tervezett eseményt. Hozzátette, különösen zavaró, hogy egy magas rangú közjogi méltóság részvételével legitimitást adnak neki.

A Zsidó Világkongresszus elnöke a levélben szégyentelen antiszemitaként említette Horthy Miklóst, és úgy fogalmazott, hogy az általa a magyarországi zsidó közösségre szabadított terror lehetővé tette, hogy megfosszák őket jogaiktól és emberi mivoltuktól. „A zsidók százezreinek deportálásában és meggyilkolásában játszott szerepét” pedig „sohasem szabad elfeledni és megbocsátani” – fűzte hozzá.

Az MTI kérdésére, hogy válaszolt-e a miniszterelnök a WJC-elnök levelére, és ha igen, mit, Havasi Bertalan jelezte, hogy egymondatos válasz született: a miniszterelnök január 25-i keltezésű levelében azt írta Ronald Laudernek, hogy az általa jelzett ügy már „megszűnt létezni”.

120 perc – 2018. január 29. 18:00

0

A Jobbik egy olyan hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amin a fideszes Tállai András, a NAV-ot is vezető NGM-államtitkár meglepő őszinteséggel beszél arról, hogyan nyúlja le a Fidesz sorban a Jobbik témáit, hogy így fogyjon a levegő a Jobbik körül.

A keddi rendkívüli parlamenti ülésen napirend előtt felszólal majd Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője, de utána hazamegy, egyik kormánypárti frakció sem lesz jelen. Az ülést a titokban befogadott 1300 menekült ügyében kezdeményezte az ellenzék.

Mihamarabb napirendre kellene tűzni az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, Lengyelországgal szemben megindított eljárás ügyét a tagországok kormányait tömörítő tanácsban – áll az Európai Parlament szakbizottságának határozattervezetben.

Az új Európa egyre inkább a harmincas évek Európáját idézi, és zsidóként semmit nem tartok veszélyesebbnek – mondta Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke az EBESZ Rómában tartott konferenciáján.

A magyar kormány számít és értékként tekint a magyar zsidóságra – mondta a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára, az emancipációs törvény elfogadásának 150. évfordulója alkalmából elhelyezett emléktábla avatásán Budapesten.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!