Kezdőlap Címkék Lattmann

Címke: Lattmann

Bodnár: kell egy új miniszterelnök-jelölt

Botka László távozása után újult erővel keresik azt a párton kívüli civil jelöltet, akinek a személye elfogadható az összes demokratikus ellenzéki párt és a jelentős civil szervezetek számára – mondta Bodnár Zoltán egyetemi docens, az MNB volt alelnöke, aki csak sejtelmesen mosolygott a FüHü faggatózására, annyit azonban elárult, hogy „előbb vagy utóbb” meglesz ez a személy. „A demokratikusnak mondható ellenzéki pártok értik és át is érzik a saját történelmi felelősségüket, s azt tartják céljuknak, hogy 2018-ban le lehessen váltani az orbáni rendszert” – válaszolta felvetésünkre: ma nem látszik, hogy az ide sorolható pártok rávehetők lennének egy közös jelölt támogatására. „A társadalomban vitathatatlanul rendszerváltó hangulat uralkodik. Kérdés, hogy sikerül-e ezt megőrizni, erősíteni jövő áprilisig” – szögezte le Bodnár, hozzátéve: ha létrejön egy erőközpont, amely képes elhitetni magáról, hogy nyitott mind a civilek, mind a polgári konzervatívok irányában, képviseli azok értékeit is, akkor ez tud olyan lendületet adni, mely bevonzza a kimaradókat, akik megértik, hogy ha kimaradnak, akkor el fognak tűnni”. Az esetleges győzelem utáni elszámoltatás kapcsán annyit mondott, hogy bármennyire is igyekezett a Fidesz mindent körbe bástyázni jogszabályokkal, minden rendszerbe, mindig csúsznak hibák, elő-előkerülnek különféle dokumentumok, hangfelvételek, videók…. Mindig van, aki kész áldozatot hozni a szabad elvonulásért.

 

Ön optimista? Pesszimista? Egyáltalán, „milyenista” a demokratikus ellenzék összefogását illetően? Lát még esélyt a korábban Tarjányi Péter, Lattmann Tamás és Ön által fémjelzett megoldás megvalósulására?

Továbbra is látszik esély a siker reményével kecsegtető megoldásra a jövő évi választásokon. Továbbra is van kommunikáció az érdekelt felek – a demokratikus ellenzéki pártok és a civilek között, s változatlanul lehetségesnek tartom a jövő évi kormányváltást.

A „siker reményével kecsegtető megoldás” mit takar? Van már jelöltjük?

Meggyőződésem, hogy a megoldás egy olyan párton kívüli civil jelölt, aki mögé úgy képesek beállni mind a demokratikus ellenzék pártjai, mind a civilek, hogy egyik sem érzi magát legyőzöttnek a másikkal szemben. Nem pártpolitikust kell találni, hanem olyan civilt, akinek még ha voltak is valamilyen pártkötődései, de mégis civilnek, szakértőnek számít. Biztos vagyok abban, hogy lehet ilyen jelöltet találni.

Hogyan áll a folyamat?

Meglesz a jelölt.

Mikor?

Előbb vagy utóbb.

De nem lesz késő az az utóbb?

Még időben vagyunk, a körülményekhez képest még „bőven” van idő az áprilisi választásokig, hiszen a kampány igazából majd csak januárban kezdődik.

Pontosan milyen embert keresnek?

Egy olyan – hogy úgy mondjam – közös többszörös személyt, aki köré felépülhet egy alapvetően szakmai, tekintélyes emberekből álló stáb. Nyilvánvalóan a pártpolitikusok nem rekeszthetők ki ebből a stábból, hiszen a politikai pártok hozzák meg a parlamentben azokat a döntéseket, amelyek a kormány munkájához kellenek, a kormányzás tehát alapvetően politikai műfaj. Nálunk azonban fogalomzavar van e téren: szakértői kormány ugyanis csak egy előrehozott választások előtti átmeneti időszakban működhet. Félreértések elkerülése végett: a Bajnai-kormány sem volt az, dacára annak, hogy számos szakértő volt Bajnai Gordon kormányában.

Amire 2018-ban szükség van az egy olyan nagy, koalíciós kormány – s itt fontos a nagy és a koalíciós közötti vessző! –, amelyben a demokratikus ellenzéki pártok politikai képviselői vagy az általuk támogatott szakértők is jelen vannak, és szakmai alapú kormányzást folytatnak.

A szakmain is nagy a hangsúly, hiszen óriási szakmai felkészültség kell a jogállami állapotok helyreállításához, a közigazgatási rendszer reparálásához és az összes olyan szakterület rendbe hozatalához, mint az oktatás, az egészségügy, a kultúra stb.

Mely pártoknak kellene beállniuk ebbe a sorba, hogy reális esély legyen a jelenlegi kormány leváltására? Számítanak a Jobbikra is?

Nem gondolom, hogy a Jobbik szalonképessé tehető. Ez a középre húzódásos igyekezete nem változtat a Jobbik alaptermészetén, ami az elemi jogállami normák tagadását is jelenti. Rasszista – nyersen fogalmazva, náci vagy fasisztoid – nézeteket valló vagy ilyen árnyékszervezeteket vállaltan maga mellett megtűrő párt nem lehet a demokratikus ellenzék része!

Kérdés, van-e reális esély nélkülük legyőzni a Fideszt. A közvéleménykutatási adatok nem ezt mutatják.

Nem foglalkoznék a közvéleménykutatásokkal, s ez nem a közvéleménykutatókat  minősíti. Egyrészt idő előtti a felvetés. A kérdés ugyanis az, hogy 2018 áprilisára, a választások idejére képes lesz-e a demokratikus ellenzék sok-sok civil szervezettel közösen felmutatni egy olyan alternatívát a választóknak, ami hihetővé teszi, hogy eltakarítható az Orbán-rezsim. Erre látok esélyt – egy megfelelő közös miniszterelnök-jelölt, akiről eddig beszéltünk pontosan ezt tenné lehetővé. A közvéleménykutatási eredményeket amúgy a megfélemlítettség miatt sem tartom mérvadónak, a magyar társadalom jó része – saját maga vagy családjának valamely tagja révén – függő viszonyban van az állammal, s ilyen körülmények között jó részük még anonim módon sem hajlandó elmondani, amit valójában gondol. Várjuk meg, hogyan ikszelnek majd a szavazófülke magányában! S végül, de nem utolsósorban,

az imént említett konstrukció legfőbb ereje éppen abban rejlik, hogy képes mozgósítani a konzervatív, polgári értékrendet valló szavazókat, olyan formációt igyekszünk számukra bemutatni, amelyre tiszta szívvel tudnak voksolni.

Jelentős körről beszélünk, amelynek a tagjai soha tisztán szocialista listára, jelöltre, pártra nem szavaznának, bármennyire is utálják Orbánékat, akik mindannak a tagadását jelentik, amit egy valódi, konzervatív, polgári Magyarország testesítene meg. De egy közös formáció lehetővé tenné a számukra is, hogy legyen egy általuk is támogatható erőközpont, annak a felismerésével persze, hogy a jövő évi választás nem csak négy évre szól, hanem hosszabb távon eldöntheti az ország, a nemzet sorsát. Történelmi felelőssége van mindenkinek, hogy ezt belássa és ennek megfelelően cselekedjék – bármilyen patetikusnak is hangzik, valóban sorsdöntő lesz a 18-as választás.

De hogyan képzelik el a konzervatív és a szocialista szavazók közös nevezőjét?

Régi beidegződéseken alapul ez a baloldali és jobboldali felosztás, éppen ezért nem is használom szívesen a kifejezést, hogy jobboldali, mert az nagyon lejáratódott, pejoratív értelmezése lett, összemosódik a szélsőjobbal és a nacionalizmussal. Miközben a polgári értékrendnek nincs ilyen negatív konnotációja. De, hogy a konkrét kérdése, konkrét választ adjak:

nem csak az alapkérdésekben – demokrácia, jogállamiság, stb., de az olyanokban is mint  a szociális biztonság, a szolidaritás, a munka világa, az ezeken a területeken szükségesen megteendő lépések kérdésében sincs áthidalhatatlan, lényegi különbség.

A részletkérdések meg érdektelenek, mint amilyen például a legfelsőbb adókulcs mértéke. Vannak persze olyan újbalos gondolatok, mint a vagyonadó vagy az ingatlanadó, amelyek megvalósíthatatlanok, haszontalanok, s egyáltalán, még a hivatkozási alapjuk is rossz – egy olyan országban hogyan lehetne ingatlanadóban gondolkodni, ahol az emberek, családok zömének legfőbb vagyona éppen az az ingatlan, amiben lakik, s annyira magasak az ingatlanárak, amilyenek nálunk napjainkban. Ilyen körülmények között az ingatlanadónak a gondolata a valóság meg nem értését tükrözi. Vagy vegyük a vagyonadót: itt összecsúszik a gazdasági racionalitás és a csalárdan, csalásokkal szerzett vagyon köz javára történő visszaszerzésének a vágya – ami, valljuk be, nem egyszerű jogállami körülmények között. Erre azonban alkalmatlan eszköz lenne a természetes személyeket terhelő vagyonadó, már csak azért is, mert döntően társaságokban lévő vagyonná váltak ezek a harácsolt vagyonok, vagy ha nem, akkor külföldre menekítették azokat, s így nehezen beazonosítható és még nehezebben visszaszerezhető.

Nem is lát olyan területet, amely meggátolná az Ön által erőcentrumnak nevezett körben az együttműködést?

Legfeljebb elhanyagolható részkérdésekben.

Ennek az az oka, hogy minden demokratikus ellenzéki párt neoliberális gazdaságpolitikát vall?

Nem, már csak azért sem, mert a neoliberalizmus és a neokonzervativizmus meghalt a 2008-2009-es válsággal. Persze, vannak, akik ezt még nem vették észre. Amúgy klasszikus értelemben nálunk az elmúlt 27 évben nem is volt ilyen gazdaságpolitikát magáénak valló párt. Mert ez nem a piacgazdaság melletti kiállást jelenti – annak mindenki a híve. Lényeges, hogy bebizonyosodott: az államnak igenis komoly szerepe van, főleg szabályozó hatóságként, megmutatkozott ugyanis, hogy a piac önszabályozói mechanizmusai tökéletlenek, bár tény, hogy a piacgazdaság komoly önrefleksziós és önkorrekciós képességgel rendelkezik, azonban ez hosszú időt vehet igénybe és rendkívül magasak lehetnek a társadalmi költségei. Amikor kell, az állam avatkozzék be – mint tette azt például 2008-2009-ben, ezzel mérsékelve a válság mélységét – a társadalmi károk mérséklése és a válságperiódus rövidítése érdekében. De alapvetően a gazdaság versengő és szabad piacként működik, az állam közvetlen beavatkozási területének szűknek kell lennie, s kizárólag a társadalmi szolidaritás és esélyegyenlőség szempontjából jelentős területekre vonatkozhat.

A szavazók számára mennyire tudják megmutatni, hogy ez más, mint amit a Fidesz kínál?

A politikai marketinghez nálam jobban értőknek kell kitalálniuk, hogy mi az a 6-8 hívó mondat, amelyre fel lehet úgy fűzni azt, amit kínálunk, mégpedig hitelesen és az utca embere által is könnyen érthetően.

Alapvetően olyan célok lehetnek ezek, mint a korrupció legyűrése, az elszámoltathatóság, az uniós források átirányítása a tartós gazdasági növekedés, az életminőséget javító célokra, a presztízsberuházások leállítása, az arra költött források átcsoportosítása az oktatásba stb. Kampányképes mondatok, hívószavak kellenek!

Nem gondolja, hogy túlzó optimizmus azt képzelni, hogy egy tető alá tudják hozni a demokratikus ellenzéket? Hiszen nagy ellentétek vannak az egyoldalon lévők között is. Például az LMP és a Momentum deklaráltan nem hajlandó összefogni sem a DK-val, sem az MSZP-vel.

Ez a felfogás a mai állapotot tükrözi, de a választások jövő tavasszal lesznek. Nem érdemes találgatásokba bocsátkozni, hogy mi lenne, ha létrejönne egy a civil táradalom felé is nyitott és a politikai pártok által is támogatott formáció, hogyan reagálnának, mit lépnének akár az említett pártok. Egy új helyzet, új választ igényel majd tőlük is, olyat, amelyet arcvesztés nélkül is tudnak vállalni. Megengedem magamnak:

a demokratikusnak mondható ellenzéki pártok értik és át is érzik a saját történelmi felelősségüket, s azt tartják céljuknak, hogy 2018-ban le lehessen váltani az orbáni rendszert.

A Progresszív Mozgalom külön kezdett el dolgozni az ügyön, miközben ott volt már Bokros Lajos 500 napos programja, illetve a Gulyás Márton féle Agora, amely sikert is elért azzal, hogy összehozott nyolc demokratikus ellenzéki pártot egyazon cél érdekében. Miért nem egyikre vagy másikra csatlakoztak rá?

Bokros 500 napos gondolatával az a legfőbb probléma, hogy 500 nap legfeljebb egy új választójogi és néhány más alapvető törvény megalkotására elegendő, ugyanakkor rendkívül kockázatos kísérlet egy mérsékelten tudatosan gondolkodó szavazótömegtől azt elvárni, hogy 500 napon belül kétszer menjen el szavazni. Arra persze jó lenne, hogy a pártok könnyebben összeborulnának, de kérdésessé válna a második választás kimenetele. Arról már nem is szólva, hogy a megnyert választás után kormányozni kell, amihez viszont a rendszerváltó politikai erőnek uralnia kellene a közigazgatást, ami ilyen időhorizonton egyszerűen lehetetlen feladat.

És ha sikerül a kormányváltás? Utána amire számítanak?

Ami utána következik az nem ideális állapot. Négy év arra lehet csak alkalmas, hogy egyfelől visszaállítsa a jogállami viszonyokat Magyarországon, helyreállítsa a demokratikus, felelős közéletet, normális pályára terelje az állami intézményeket, a közszolgálatot, beindítsa a beruházásokat az egészségügy, az oktatás területén, s megalkosson egy olyan választójogi törvényt, amely alkalmas arra, hogy 2022-ben már rendes, civilizált normák szerint versengő politikai pártok részévételével tartsunk választásokat.

De hát ezek jó részéhez kétharmad kell. Olyan arányú győzelmet remélnek?

Az én alkotmányjogi ízlésem meglehetősen kényes, de ebben a kontextusban rugalmas vagyok, mert, hogy a Fidesz alkotmányos puccsot hajtott végre az új alaptörvénnyel és a ráépülő lépésekkel.

Így azután jómagam is kevéssé lennék finnyás a tekintetben, hogy milyen jogi estközökkel lehetséges elérni a szükséges változásokat.

Hogyan látja az elszámoltathatóságot? Azt is ilyen kontextusban képzeli el?

Akármilyen szomorúan is hangzik, egy civilizált uniós tagországban nem lehet meghágni azokat a büntetőjogi alapelveket, amelyeket a felvilágosodás korában fogalmaztak meg. Következésképpen, fair és tisztességes, de alapos büntetőeljárásokat kell lefolytatni, már ahol ennek adottak a feltételei.

Bármennyire is igyekezett a Fidesz mindent körbe bástyázni jogszabályokkal, minden rendszerbe, mindig csúsznak hibák, elő-előkerülnek  különféle dokumentumok, hangfelvételek, videók…. Mindig van, aki kész áldozatot hozni a szabad elvonulásért.

Ön ismer ilyen dokumentumokat, hangfelvételeket, videókat?

Maradjunk annyiban, hogy hallottam róluk.

Nem gondolja, hogy túlzottan optimista a kormányváltást illetően?

A társadalomban vitathatatlanul rendszerváltó hangulat uralkodik. Kérdés, hogy sikerül-e ezt megőrizni, erősíteni jövő áprilisig. Ha létrejön egy fent vázolt erőközpont, amely képes elhitetni magáról, hogy nyitott mind a civilek, mind a polgári konzervatívok irányában, képviseli azok értékeit is, akkor ez képes olyan lendületet adni, mely bevonzza a kimaradókat, akik megértik, hogy ha kimaradnak, akkor el fognak tűnni.

Nem tart attól, hogy még egy elveszített választás után sem adja át békésen a hatalmat a jelenlegi kormány?

Európa közepén, a 21. század elején elképzelhetetlennek tartom, hogy erőszakszervezeteket vegyenek igénybe, s ezzel akadályozzák meg a választásokon győztes új kormány hivatalba lépését.

És ha nem hivatalosan? Ha kiprovokálják az összecsapásokat?

Én jóindulatúan azt feltételezem, hogy az erőszakszervezetekben dolgozók, ideértve a parancsnoki állomány döntő többségét is komolyan veszi az esküjét. Olyan szakmai hibákat pedig nem fognak elkövetni, mint amilyeneket 2006-ban elkövettek. Egyébként a fideszes hatalmi érában – s ez jellemző a pártra, annak működésére – pusztítással járó zavargások nem voltak…

Gondolom, nem csak idehaza tárgyalnak széles körben, nemzetközileg is tapogatódznak. Élveznék az Európai Unió támogatását?

Percnyi kétségem sincs, hogy az Európai Uniótól és az Unió vezető országaitól maximális támogatást kapna egy ilyen koalíciós magyar kormány.

És ha marad a Fidesz? Ahhoz hogyan viszonyulna az EU? Hiszen most sem lépnek fel ellene igazán.

Ez éppenséggel akár változhat is. Lehet, hogy még kivárnak, megvárják, mi történik jövőre, de afelől ne legyen kétsége senkinek sem, hogy az uniós tagországok számára fontosak lesznek a demokratikus alapértékek;

a Juncker, Macron és Merkel terveiben szereplő alapértékek nem kizárólag gazdasági természetűek, a politikai értékekre is éppen úgy vonatkoznak.

Még ha Magyarország – a méreténél fogva és az unió egészének gazdasági  teljesítményéhez való hozzájárulását tekintve szabad  szemmel szinte nem is látható, elvárják tőlünk a vállalásaink betartását. S azzal ellentétben, amit Lázár János hangoztatott a napokban, nevezetesen, hogy Magyarország 2004-ben a gazdasági érdek- és értékközösséghez csatlakozott, a valóság az, hogy ez az egész egy büdös, mezítlábas hazugság. Elég lenne elolvasnia a csatlakozási dokumentumokat és az uniós alapokmányokat, akkor kristálytisztán láthatná, hogy az Uniós tagsággal az alapvető politikai értékek közösségéhez is csatlakoztunk. Ehhez kellene tartani magunkat!

Bódis Gábor – N. Vadász Zsuzsa

Botka: A bukás

Egy évvel ezelőtt még úgy várták a szocialista szimpatizánsok Botka Lászlót, mint a Messiást. Sikeres szegedi polgármesterként ismerte meg az ország, aki mindent megszerzett a városának, amit a Fidesz kormány alatt egy ellenzéki városvezető megszerezhetett.

Hogy magában a pártban mit vártak Botkától, azt nem lehet pontosan lemérni. Amikor tavaly év végén bejelentkezett, hogy vállalná a miniszterelnök-jelöltséget, sokan örömmel vették a megjelenését: Botka a mi fiunk, sikeres ember, vele egy gond biztosan kipipálva.

Botka a párt megerősödését, a támogatottság növelését ígérte a szocialistáknak,

a baloldali választóknak pedig azt, hogy szövetséget köt a demokratikus oldal pártjaival, hogy véget vethessenek a Fidesz uralmának.

Az eredmény ismert: a támogatottság nem nőtt, és szövetséget sem sikerült kötni senkivel.

Sokan azt gondolják, hogy ennek a Botka-Gyurcsány ellentét az akadálya. Vagyis az, hogy Botka László kijelentette: a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc ne legyen rajta a létrehozandó közös listán, mert személye megosztó, és több szavazót visz el, mint amennyit hoz. Ennek a kijelentésnek az igazságát nehéz megítélni, de akár így van, akár nem, mindenképpen megadta a későbbi hónapok történéseinek az irányát és a megbeszélések alaphangját. Ettől kezdve ugyanis az úgynevezett ellenzéki együttműködés gyakorlatilag a DK-MSZP szembenállásról szólt.

Kezdetben úgy tűnt, hogy a konfliktus rendezhető, és az árkok nem mélyülnek, hanem idővel betemetődnek, ám a helyzet nem hogy javult volna, inkább tovább rosszabbodott.

Botka Gyurcsánnyal kapcsolatos ellenérzéseinek okát pontosan nem tudjuk, annyi biztos, hogy ez az ellentét nem mai keletű. Már 2009-ben is lehetett látni, hogy kettőjük között nincs minden rendben. Egy Szegeden kiadott évkönyvből eltüntették a fényképekről az akkor még miniszterelnökként Szegedre látogató és Botkával együtt a városban sétáló Gyurcsányt. A könyv szerkesztői utóbb úgy magyarázkodtak, hogy képméretezési okokból kellett Gyurcsányt kiszerkeszteni a fotóból.

Úgy tűnik,  a viszony azóta sem javult. Az MSZP, látszólag egységesen felsorakozott Botka mögé, és azt a véleményt képviselték, hogy legyen közös lista, de azon a DK elnöke ne legyen rajta. A DK mindezt kezdettől elutasította, majd, mielőtt végleg elfogyott volna a türelmük, gyakorlatilag ultimátumot intéztek a Nagy Testvérhez: pártszavazást rendeztek, melyen a DK tagsága megerősítette, hogy Gyurcsány Ferenc pártelnök rajta kell, hogy legyen a közös listán. Ez a pártszavazás, mondta a DK, kötelezi őket, ettől, ha akarnának, sem térhetnének el a tárgyalók.

Az utolsó csepp a pohárban, legalábbis, ami a DK–MSZP vitát (veszekedést) illeti, az volt, hogy a múlt héten a DK bejelentette: nem várnak tovább, az eddigi tárgyalások kilenc hónapja alatt bebizonyosodott, hogy csöppet sem léptek előre, ugyanott tartanak, mint az év elején, sőt, még ott sem.

Önmagában már ez is elegendő lehetett volna Botka visszalépésére (eltávolítására?), de volt még más is, ami rásegített erre. Egy héttel ezelőtt Lattmann Tamás nemzetközi jogász az ATV-n bejelentette: eredetileg, egészen Botka felbukkanásáig, ő volt az MSZP miniszterelnökjelöltje.

Az MSZP vezetői szinte azonnal és egy emberként cáfolták Lattmant. Azt elismerték, hogy tárgyaltak vele, de azt állították, hogy ezek a megbeszélések szakpolitikai jellegűek voltak, és szó sem volt Lattmann miniszterelnökjelöltjelöltségéről.

Nehéz eldönteni, hogy ki mondott igazat, mint ahogyan azt sem tudni,

miért és kinek az érdekében bukkant fel épp most Lattmann Tamás.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy az MSZP-n belüli elégedetlenség miatt „tolták be” Lattmant az ATV stúdiójába, így akarták meggyorsítani a sokak szerint alkalmatlan Botka eltávolítását. Mások egy LMP-s vonalat sejtenek az ügy mögött. Jelesül azt, hogy az LMP, amely támogatottságát illetően kezd közelíteni a nemrég még középpártként működő MSZP-hez, úgy érezte, eljött az ideje, hogy a gyengélkedő és sokak szemében hitelét vesztő MSZP-től szerezzen új szavazókat.

Nem kizárt, hogy mindkét opcióban van igazság. Ami biztos, a leköszönő miniszterelnök-jelölt külső és belső erőknek tudja be távozását. Mint fogalmazott: „Sajnos hibáztam, mert nem gondoltam, hogy a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban, céljuk csupán annyi, hogy néhány ellenzéki helyet szerezzenek az Orbán-rezsim parlamenti padsoraiban. Azt sem tudtam, hogy a politikai maffia mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket, benne sajnos a saját pártomat is”.

Egy fejezet lezárva, mondta Molnár Gyula az MSZP elnöke. Már csak az a kérdés, hogy a könyv is véget ért-e, vagy maradt még benne olvasnivaló.

Ütött az utolsó óra . De kié?

Ébresztő címmel tett közzé Molnár Zsolt a sztarklikk.hu honlapján egy pamfletet, kiáltványt?, műfajilag nem is tudom, hogy hova soroljam. De nem is ez a lényeg, hanem a tartalom és a személy. A kis kiáltvány szerzője, ugye tudjuk, a Magyar Szocialista Párt elnökségi tagja, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke. Nem akárki. És persze azt is tudjuk róla, hogy az utóbbi hónapokban többször került célkeresztbe; nem a kormánypárt támadta. És ezért is lényeges a tartalom: Molnár most sem mond kevesebbet, mint mikor kivívta Botka László haragját: össze kell fogni az ellenzéknek. Azt írja, kiáltja: „a történelem ítélőszéke nem bocsájt meg nekünk, ha nem állunk mindannyian egy színpadon.” Október 23-áról beszél, mint lehetséges utolsó dátumról.

Aztán a szerző hozzátesz még egy kissé talányosnak tetsző mondatot is: „remélem, nem hátulról talál el a gyilkos golyó.” Talányos? Valóban az lenne? Vagy nagyon is realista? Hogy a szocialista párt berkeiben járatosak pontosan ezt jósolják: politikusai egymást, írnám én, hogy gyengítik, de hogy jön ez az állítmány a gyilkos golyóhoz. Szóval mondjuk ki bátran: egymást terítik le.

Mert amúgy mi a baj ezzel a kiáltvánnyal, illetve annak alapmondandójával? Hiszen pontosan ezt követeli mindenki a baloldalon, választó, pártpolitikus, egyaránt: legyen végre egységes a fellépés az Orbán-kormány leváltásáért. Ezt hangoztatja Botka, ezt Molnár Zsolt, ezt Gyurcsány Ferenc és sorolhatom az összes nevet, a teljes ellenzéki palettán. Akkor meg miért áll mégis mindenki szemben a másikkal, miért kell tartani a hátulról – azaz: a sajátjainktól – érkező gyilkos golyótól?

Egyszerű paranoia? Vagy az utóbbi évtizedek gyakorlata? Amely idő alatt mindig eredményesebb – és fontosabb – volt a belsőháborúk megvívása, mint a valós politikai ellenfél legyőzése? És itt a hangsúly a valóson van, hiszen éppen itt találjuk a választ az imént feltett kérdésekre: a baloldalnak mindig különös hajlama volt arra, hogy belül keresse és találja meg az ellenséget. Ráadásul többnyire meg is találja. Onnan kezdve pedig ez határozza meg politikáját, lépéseit.

Most sincs ez másként. Gyilkos golyók röpdösnek keresztbe kasul.  Aztán a végén valaki majd csak állva marad. Vagy senki se. Miközben, ismételjük csak el gyorsan: mindenki ugyanazt mondja, mindenki ugyanazt a célt határozza meg, mindenki győzni akar. Csak az odáig vezető utat képzelik el másként, és másokkal.

Hétfőn elnökségi ülése lesz a szocialista pártnak. Néhányan úgy gondolják: meghatározó lesz ez az ülés; felfogják-e, hogy rossz az irány – nem kell hozzá különösebb képzelő erő (vö: Molnár Zsolt kiáltványa) -, ha felfogják döntenek-e bármiben is. Stratégiában? Személyben? Van, aki azt mondja: személyi változás már nem lehet, ezt a küzdelmet Botkával kell végigcsinálni. De akik ezt mondják, ők is hozzáteszik: a miniszterelnök-jelöltnek végre rá kell jönnie, hol és miben hibázott, s tudnia kell korrigálni. (Csendben persze azt is hozzáteszik: Botka eddigi, kilenchónapos elnök-jelölt pályája nem ad reményre okot; ha képes lenne változtatni, már eddig is megtette volna, volt elég figyelmeztető jel.)

Mások azt mondják: még itt az utolsó pillanat a váltásra. Hogy találjanak valakit, egy olyan személyt, aki a pártokon kívül állva ugyan, de képes integrálni a pártokat. Tarjányi Péter és az ő frissen létrehozott mozgalma, valami ilyesmit akar. Illetve akart, már akkor is, amikor Lattmann Tamást akarta közös miniszterelnök-jelöltként felvinni a színpadra. Ez az akció, ha hinni lehet forrásainknak, csendben zajlott, bár jó pár szocialista vezető tudtával. És nem is most kezdődött, hanem jóval Botka felbukkanása előtt.  A beszélgetések, mesélték informátoraink, valamikor 2016-ban, még Tóbiás József elnöklése idején indultak. És a cél az volt, hogy a forrongó civilmozgalmak, illetve a pártokból való kiábrándultság okán olyasvalakit találni, aki elfogadható személyiségnek látszik valamennyi szereplő számára.  Informátoraink még arról is tudni véltek, hogy a kiválasztás szempontjairól és a végső cselekvésről maguk a párt prominensei, sőt még a DK vezetői is tudtak. És akarták. A Független Hírügynökség ezt hivatalos forrásból nem tudta megerősíttetni. Így aztán csak annyit írhatunk ide: volt mozgolódás, volt keresés, volt megtalált személy is, csak végső döntés nem volt. Hogy azért-e mert öntevékeny csoportok lódultak neki a politika-csinálásnak, vagy komoly biztatás nyomán cselekedtek, azt nem tudni.

Annyi állítható 2017 októberében biztosan, ha volt is közös Lattmann-terv, az már kipukkadt. Ez viszont azt látszik erősíteni, hogy marad Botka. De: hallani arról is, hogy van más, Lattmannhoz hasonló, de mégis más jelölt. Ha pedig ez igaz, akkor a Tarjányi-terv is a pályán marad. De mi is ez a terv valójában? Létezik-e egyáltalán? Hivatalosan ugyanis nincs ilyen. De mégis érezzük, hogy van. Érezzük a szerveződést – a szervezkedést? – a háttérben. A cél itt sem lehet más: Orbánék leváltása. Mégpedig egy ernyőszervezet, vagy másként: egy választási párt létrehozásával. Ahol vissza lehet térni az eredeti tervhez: civilek, pártok együtt, kiválasztva az arra alkalmas integratív miniszterelnök-jelöltet, aki lehetőleg távol áll a pártoktól, nekivágnak a választási kampánynak. Akik ebben gondolkodnak, azt remélik, hogy ez a hétfői MSZP elnökségi ülés ehhez adhat lökést.

De várható-e egy olyan elnökségi üléstől rendszert átalakító döntés, amelyen – híreink szerint – maga Botka László nem vesz részt. Vagy csak annyi fog történni, hogy megegyeznek abban: itt már tényleg cselekedni kell, ütött az utolsó óra. Majd megállítják az óra mutatóját.

Ha tippelni kellene ezt választanám.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK