Ilyen sem volt még: egységesen léptek fel napirend előtt az ellenzéki frakciók, mindenki Kövér Lászlónak a titkosszolgálatok belső értekezletén mondott beszédével foglalkozott, és visszatértek rá az azonnali kérdések órájában is.
A Direkt 36 portál által közzétett mondatok szó szerint így hangzottak:
„A magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, ilyenben hisz és ilyenért dolgozik, a politika másik része pedig az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának jegyében cselekszik.
Tisztelt Kollégák!
Én ezt a politikai helyzetet tartom a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak, amely Magyarországot fenyegeti.”
Kövér azt is világossá tette, hogy a politika „másik részét” azok jelentik, akik „Kun Bélához hasonlóan gondolkodnak” államról és nemzetről.
Ismerjük el, hogy a magyar közéletben valóban jelen van kétféle felfogás államról és nemzetről, mégpedig több mint száz éve, és ma is.
Mondhatjuk úgy, hogy jelen van egy, a szomszéd népeket és a nyugati hatalmakat a magyarság ellenségének tekintő, és egyúttal az államot egy uralkodó réteg tulajdonának tekintő felfogás, amely az első világháború kitörésekor a Monarchián belüli soknemzetiségű magyar állam integritását, a Horthy-rendszerben a területi revíziót tekintette az állam fő külpolitikai, a félfeudális, elnyomó hatalmi berendezkedés fenntartásátt pedig fő belpolitikai küldetésének. Az Orbán-rendszer a magyar politikának ezzel a felfogásával vállal folytonosságot.
Ezzel szemben sokféle politikai erő állt a múltban: kisgazdák, liberálisok, szociáldemokraták és bizony kommunisták is, akik a félfeudális viszonyok felszámolását, demokráciát, és korábban részben, 1989 óta egyértelműen a nyugati világ értékrendjének átvételét, a nyugati integrációs szervezetekhez való csatlakozást képviselték illetve képviselik.
Az új magyar demokrácia meghatározó politikai pártjai 1989 után egy ideig egyetérteni látszottak a piacgazdaság és a többpártrendszerű parlamenti demokrácia elfogadásában, nyugati orientációba, az integrációs szervezetekhez való csatlakozásban.
Jó ideig csak a parlamenten kívüli Munkáspárt és az MDF-ből kivált MIÉP tért el ettől.
A kilencvenes évek közepétől azonban az MSZP–SZDSZ kormány ellenzékébe került Fidesz fokozatosan eltávolodott az 1989-es konszenzustól, majd 2010-ben kormányra kerülve gyakorlatilag felmondta azt: felszámolta a parlamenti váltógazdaságot és eltávolodott a nyugati integrációs szervezetek normáitól anélkül, hogy formálisan kilépett volna azokból.
Napjainkra az Orbán-rendszer eljutott az euroatlanti világ alapvető normáinak tagadásához,
és visszajutott a múlt század harmincas éveinek világképéhez: a népek, az államok egymás ellenségei, a liberális demokrácia helyett az illiberális államnak nevezett önkényuralmat építi, és a piacgazdaságot is szoros állami ellenőrzés alá vonja, és lelkesedik a protekcionizmusért.
Kétségtelen, hogy az ellenzéki pártok – különböző mértékben – továbbra is a nyugati normákhoz, az 1989-es konszenzuishoz igazodnak, és ezeket a normákat vallja magáénak a közvéleménynek az Orbán-rendszerrel szemben kritikus része. Ez valóságos különbség, sőt több: valóságos szakadék a magyar közélet két része között, mellyel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a Fidesz normáinak elutasításában az ellenzéki pártok különböző mértékben határozottak. (A Fidesz által követett nacionalista retorikát és intézkedéseket, a gazdaságpolitikában megjelent protekcionizmust például többnyire nem utasítják el.)
Kövér beszédében erről a szakadékról van szó a magyar közélet két része között, és ebben kétségtelenül igaza van.
A Fidesz politikusai hosszú ideje folyamatosan beszélnek erről a szakadékról – jószerével már a kilencvenes évek közepe óta.
Ami Kövér beszédében új, hogy nyíltan kimondta: „nemzetbiztonsági kockázatnak” tekinti azt, hogy a Fidesz által képviselt nacionalista, autoriter államfelfogással szemben jelen van és, ha ellenzékben is, de számottevő politikai képviselettel is rendelkezik a másik, nyugatos és demokratikus felfogás is.
Ha pedig ez nemzetbiztonsági kockázat – vagyis veszélyezteti a magyar államot –, akkor az ezzel szembeni fellépés a titkosszolgálatoknak is feladata.
Joggal emlékezteti Kövér beszéde Tordai Bencét az ötvenes évekre. Ha néhány évtizeddel idősebb lenne, akkor talán a kifejezés is eszébe jutott volna: belső ellenségnek nevezték az ötvenes években azokat, akik politikailag álltak szembe a rendszerrel, és akikkel szemben a titkosszolgálatok egész eszközrendszerét bevetették.
Az a szemlélet éledt most újra, amikor a titkosszolgálatok nem terroristák, hanem az Orbán-rendszerrel ténylegesen vagy csak feltételezések szerint szembenálló emberekkel szemben vetették be a Pegazus szoftvert és minden bizonnyal a titkosszolgálatok hagyományos eszközeit is.
(Az Eötvös Károly Intézet évekkel ezelőtt vette észre, hogy irodáit lehallgatják.) Vagyis: az Orbán-rendszer visszatért a belső ellenség elleni harchoz. Ennek kimondása a Kövér-beszéd fontos új eleme.
Veress László, a parlament elnökének kabinetfőnöke olyan lakásban lakik, melyet egy alapítvány vásárolt meg a határon túli magyar tehetségek támogatására. Veress László kétségkívül határon túli tehetség : Erdélyből érkezett és vált Kövér László kabinetfőnökévé.
Magyar Tehetségekért Határtalanul – ez az alapítvány neve, mely 320 millió forintot kapott külföldről. Ebből 240 milliót költöttek arra, hogy luxus lakást vásároljanak Kövér László kabinetfőnökének.
Honnan jött a pénz?
Egy határon túli tajvani üzletembertől, aki magyar állampolgárságot kapott épp Kövér László közbenjárására. Frank Liu állítólag baráti viszonyt ápol a magyar parlament elnökével.
A 24.hu felhívta Visontai Kálmánt, aki Veress László munkatársa a parlamentben, és az alapítvány titkára. Kissé zavaros nyilatkozatában Visontai Kálmán elmondta, hogy egyelőre nem támogatnak magyar tehetségeket, mert a pandémia ezt nem teszi lehetővé. Ő viszont sajátjaként használja az alapítvány Audi 6-os autóját.
A telefon beszélgetés során hangsúlyozta Kövér László munkatársa, hogy „ez magán alapítvány, nem klasszikus történet amikor az állami pénzeket jól lenyúlták!”
Ez önmagában is érdekes vallomás. Most már csak azt kellene tudni, hogy mit kapott Frank Liu tajvani üzletember a magyar államtól cserébe ezért a 320 milliós alapítványért, melynek luxus lakásában Kövér kabinetfőnökének családja lakik, és autóját az alapítvány titkára használja miközben egy fillért sem költenek az alapítvány meghirdetett céljára: a határontúli magyar tehetségek támogatására.
A Jobbik elnöke, frakcióvezetője, miniszterelnök-jelöltje hétfőn napirend előtt nevezte ficsúrnak azokat a fideszes képviselőket a parlamentben, akik közpénzből rázzák a rongyot.
AL
Kövér Lászlót is így nevezte, mert ő is 135 millióért vett közpénzből 8 szőnyeget a Parlamentbe a válság alatt.
Jakab Pétert megint elhallgattatta napirend előtti felszólalása közben Kövér László házelnök. Feltehetően megint nagyösszegű pénzbüntetést szab majd ki rá. Sokan kommentálták az eseményt úgy, hogy Jakabnak tett ezzel szívességet, hiszen azt demonstrálta, hogy a Fidesz leginkább Jakabtól tart. Hogyan vélekedjünk Jakab akciósorozatáról?
Ami engem illet, nekem nehéz megbarátkozni Jakab sorozatos akcióival. Én ugyanis mást gondolok a parlamentről, mint ő és sokan azok közül, akik ma ott ülnek. Számomra a parlament az volt, amikor magam is képviselő voltam, ahol az ember érvelő gondolatmenetekkel igyekszik meggyőzni álláspontjának helyességéről a jelenlevőket, de különösen a közönséget: azokat, akik rádión, televízión követik a parlamenti ülésen elhangzottakat. A meggyőző parlamenti beszéd megerősíti a saját párt híveit és esetleg elgondolkoztatja más pártok, a szembenálló politikai erő képviselőit és követőit.
A mai parlamentben is vannak még nyomai az effajta képviselői munkának, ha nem is ez a jellemző.
Ugyanakkor a mai parlamentben más a feladat: akik önkényuralomnak tartjuk az Orbán-rendszert, azoknak a parlament plenáris ülésén is azt kell demonstrálniuk, hogy az ország jelenlegi uraival, akik a parlamentnek is urai, nincs is miről beszélni, annyira nincs és nem lehet köztünk közös nevező. Ilyesmit demonstrált például a maga táblás akcióival néhányszor Hadházy Ákos, és azzal nagyon egyetértettem, és ilyesmit demonstrált a krumplis akcióval, és azzal is, hogy egy héttel ezelőtt ficsúroknak nevezte a Fidesz politikusait, Jakab is. Mint az engesztelhetetlen szembenállás demonstrációit el tudom ezt fogadni.
A mait azonban elhibázottnak tartom. A Fidesz képviselőit lehet ficsúrozni, visszaéléseiket helyes a nevükön nevezni, ahogy Jakab sokszor teszi, a miniszterelnököt is lehet krumplival megajándékozni. Ezek a politikai szembenállás olyan kifejezései, melyeket a politikai ellenfélnek, adott esetben a többségnek el kell viselnie.
Csakhogy az ülésvezető elnök (és nem személy szerint Kövér, hanem a mindenkori ülésvezető elnök) bírálatát a demokratikus parlament demokratikus házszabálya is tiltotta 2010 előtt, és tilos ez a nyugati demokráciák parlamentjeiben is.
Jakab itt nem a fideszes önkénnyel fordult szembe, hanem azzal, ami a mai házszabályban még a demokrácia maradványa. Azt a benyomást keltette, hogy
nem tud különbséget tenni a fideszes önkény és a demokratikus szabály között.
Ez pedig hiba, ezen a ponton az ülésvezető elnöknek az egykori demokratikus parlamentben is joga volt elvenni a szót a felszólalótól.
De csak arra volt joga. A milliós büntetéseket már a Fidesz találta ki és vezette be egyoldalúan a magyar parlament gyakorlatába.
Súlyos hibának tartom, hogy az ellenzéki képviselők egyáltalán jelen vannak, amikor az Országgyűlés ezekről a büntetésekről szavaz, és ezzel legitimálják Kövér büntetéseit. Kezdettől fogva nem lenne szabad ebben részt venniük.
A házelnöknek pártatlannak kell lennie, itt pedig azt látjuk, hogy a többség által delegált elnök rendszeresen a kisebbséghez tartozó képviselőket büntetgeti hatalmas összegekkel.
Ha valaki olyan stílust használ a parlamentben, amely mások szerint sérti a parlament méltóságát, azt verbálisan lehet elítélni, meg lehet az illetőt szégyeníteni, elérni, hogy az illető a választók szemében is megszégyenüljön, de pénzzel, tiszteltdíj-elvonással büntetni nem szabad. Szerintem
ez súlyosan sérti a képviselők függetlenségét, és ezzel magát a demokráciát.
Hogy ez ma így folyik, az annak kifejezése, hogy a parlament nem a kormányoldali többség és az ellenzéki kisebbség partneri együttműködésének színtere, ahogy egy demokráciában annak lennie kellene (és 1990 és 1994 között még így is volt, azután a Fidesz lépésről-lépésre megakadályozta, hogy így legyen), hanem a többség, a kormányoldal egyoldalú ellenőrzése alatt áll.
Kövér László minden jel szerint náci módon gondolkodik és beszél. Nem egyszerűen fajankó, hanem veszélyes politikai gazember.
Aki bármely embertársának, annak hite, véleménye, politikai meggyőződése, szexuális orientációja vagy bármely más, csak rá tartozó mivoltja alapján azt mondja, hogy az másodrendű állampolgár, az megbocsájthatatlan bűnt követ el. Fent nevezett személy mindeközben, közös szégyenünkre, a Magyar Parlament elnöke, aki ezzel a kijelentésével nem csak mások emberi méltóságát sérti, hanem azt a magyar alkotmányt is, amelyre felesküdött. Ezért aztán szövege – elfogadhatatlan brutalitásán túl – alkotmánysértő is. Ez akkor is így van, ha sajátjai körében valószínűleg mások is így gondolkoznak.
Jelezzük, hogy a Demokratikus Koalíció képviselői elutasítják, hogy ezt a szégyellnivaló embert a parlamenti ülésteremben a kormánypártok által elfogadott szabályok szerint felállva üdvözöljék. Közös szégyen Magyarországnak, hogy ebben az emberben nincs mit tisztelni.
Kövér László ma több tízezer magyar embert sértett meg, amikor betegnek, erkölcstelennek, és másodrangú polgárnak titulálta azokat, akik a saját nemükhöz vonzódnak. – Kövér László kérjen bocsánatot, vagy mondjon le a hivataláról!
A házelnök szerint nincs különbség egy pedofil magatartása és aközött, hogy egy meleg pár örökbe akar fogadni egy gyereket, és szerinte „egy normális homoszexuális” nem tartja magát egyenrangúnak a heteroszexuális emberekkel.
A XXI. században nincs keresnivalója a magyar közéletben egy olyan politikusnak, aki komolyan gondolja ezeket a homofób kijelentéseket, különösen, ha ő az Országgyűlés elnöke. Visszautasítom a házelnök kirekesztő mondatait, és elvárom, hogy haladéktalanul kérjen bocsánatot azoktól, akiket személyiségi jogaikban megsértett!
Egyúttal a Magyar Liberális Párt nevében felkérem Kövér Lászlót és a házelnök gondolatainak igazat adó Gulyás Gergely kancelláriaminisztert, hogy tegyék magukat szabaddá július 6-ára, és idén látogassanak el a Pride-ra! Szeretném, ha a Fidesz vezetői meggyőződnének arról, hogy az LMBTQ-közösség tagjai is épp olyan húsvér emberek, mint ők. Szeretném, hogy mielőtt Magyarország egyik legfőbb közjogi méltósága homofób és kirekesztő kijelentéseket tesz, megismerje az LMBTQ-közösség hétköznapjait és problémáit! A meghíváson túl arra is kérem Kövér Lászlót, hogy az ostobaságok szajkózása és a gyűlölködés helyett inkább a társadalmi béke helyreállításán dolgozzon. Egy toleránsabb, emberibb Magyarországért!
Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt – Liberálisok főpolgármester-jelöltje
Valamikor a hetvenes évek legvégén, a nyolcvanas évek legelején láttam először a Caligula helytartója c. drámát, s a színházi élményt követően olvastam el a művet. Ekkor jegyeztem meg belőle néhány mondatot, amelyeket azóta sem felejtettem el. Nem nézek most utána, remélem, jól idézem valamennyit: „Az alattvalók egyetlen valódi mentsége az, hogy túlélik a császárt. De hát, ez egy emberélet tartalmának mégiscsak kevés.”
„A hatalom természetes végső határa az a pont, ameddig az alattvalók hűsége kitart.” „Mert, ahogy ti a parancsától függtök, úgy függ parancsa tőletek. Ne hajtanátok végre bármit, nem parancsolhatna akármit.”
Továbbra sem tudok napirendre térni Kövér Lászlónak a független bírák előtt elmondott beszéde felett. Egy ezzel foglalkozó posztomban azt írtam, hogy a hónap legvérfagyasztóbb mondata zubogott elő Kövér szájából. Tévedtem. Az elmúlt évek legvérfagyasztóbb mondata volt az, amikor Kövér megrendelte és előírta, miként kell ítélkezniük a bíráknak, s megfenyegette azokat, akik nem „az államot építők”, vagyis a züllött és koszhadt hatalom javára ítélkeznek, hanem annak ellenében.
Én már azt sem értem, hogy mit keresett ott a hatalom embere, velejéig züllött bábfigurája ezen az ünnepségen? Hogyan merészelte betolni a képét a független bírák közé ez a közjogi méltóságnak álcázott pártkáder, országgyűlési pártpedellus? (Hatalmi ágak elválasztásának elve? Montesquieu? Na, ne röhögtessenek!) Adott volna föl egy táviratot, amelyben üdvözölte volna a bírákat és további jó munkát, erőt, egészséget kívánt volna nekik, ám ehelyett odament, s világosan megfogalmazta a pártállami elvárásokat. Miheztartás végett! És a bírák többsége, ebben egészen biztos vagyok, undorodva és hányingerével küszködve hallgatta ezt az alakot, mélyen lenézték és megvetették őt, de egy sem akadt közöttük, aki szépen felállt volna, lassan, hogy mindenki megértse, azt mondta volna, hogy Kövér elvtárs, húzza innen el a belét a jó büdös francba, s ha Kövér elvtárs ennek ellenére zavartalanul továbbrágicsálta volna a reprezentációs célból vásárolt ropit, az illető komótosan odaballagott volna az ajtóhoz, kilépett volna rajta, s úgy vágta volna be maga mögött a nyílászárót, hogy az tokostól kiszakadt volna, s a szanaszét hulló vakolat jelentős része épp a díszvendég kackiás bajszán ért volna célba, s pihent volna meg.
De nem akadt senki sem.
És eszembe jut a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének a Parlament Felsőházi termében rendezett másfél évvel ezelőtti kongresszusa, amikor a zsúfolásig megtöltött teremben, Erdő Péter bíboros, prímás és több keresztény egyház püspöke előtt Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy őt a Jóisten kereszténynek, magyarnak és férfinak teremtette. És ekkor sem állt föl senki a teremben, nem mondta azt, hogy kedves miniszterelnök úr, az a nagy helyzet, hogy a Jóisten senkit sem teremtett kereszténynek, még talán magát sem, úgyhogy bandukoljon innen szépen haza, otthon rontsa a levegőt, s esetleg olvasgassa el mindazt, ami eddig nem fért bele az életébe, noha 10.000 km/sec-os sebességgel bőszen hivatkozik a kereszténységre, hogy a népek magában lássák meg a kereszténység védelmének ősz bajnokát, ám maga, elemi ismeretek hiányában, rozzant bohóctréfát csinál a hitünkből.
Ugyanis, aranyos miniszterelnök úr, hogy eszem azt a csöpp kis orcáját, az a helyzet, hogy itt nem illik csúnyául beszélni, elvégre keresztény értelmiségiek vagyunk, vagy mi, s még akkor sem, ha egykor a mi Pázmány Péterünk olyan hangon emlegette volna a maga felmenőit egy ilyen szöveg után, hogy azt még a focipályán szocializálódott agyával sem volna képes felfogni, de én ezt most nem teszem, csupán annyit mondok magának, hogy a keresztény felfogás szerint – ha egyáltalán ismeri a keresztény szót és annak jelentését – születésekor senki sem keresztény, hanem a keresztség alatt válik azzá, s elfogadván Krisztust, mintegy újjászületik a keresztségben.
Ahogy ezt Pál apostolnál olvassuk: „A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk.” (Róm 6,4). Vagy, ahogy ezt Tertullianus, II-III. századi keresztény apologéta mondta: „Az emberek keresztényekké lesznek és nem mint ilyenek születnek” (Apol. XVIII,4).
Szóval miközben emberek lelkiismeretét, felkészültségét, szakmai önérzetét és meggyőződését, vagy éppen hitét alázzák meg nap mind nap, miközben a legpofátlanabb módon hirdetik meg a pártállami diktatúra visszajövetelét, vagy hitvédőkként állítják be magukat, ám az adott hit legfontosabb alapelemeivel sincsenek tisztában, közben senki sem akad, egyetlen ember sem, aki felállna, megszólalna, s aztán bevágná maga mögött az ajtót.
És – visszatérve Kövér beszédére – ez a gyalázat még az úgynevezett „ellenzéki” sajtót sem rendítette meg, de az „ellenzéki” politikai erőktől sem lett hangos az ország. Szóval ne legyenek illúzióink, egy parányi sem!
És jó lenne tudni, hogy a három néppárti bölcs füléhez eljutottak-e Kövér László szavai, avagy a Mercedes és az Audi alapzaja végleg elnyomta a diktatúra eljövetelét harsogó ovációval és dühödt fenyegetőzéssel köszöntő fertelmes óbégatások lármáját?
Mindenesetre a magyar ember, akihez alig-alig jut el az Audi és a Mercedes alapzaja, magától, saját jószántából és belátásából vált néma ökörré és süketté, mint az ágyú.
Gyerekvállalásra szeretné rávenni a magyar családokat Orbán Viktor. Ennek érdekében a miniszterelnök évtizedekre szóló megállapodást kötne a magyar nőkkel. A kiszivárogtatott hírek szerint a kormány növelné a gyed időtartamát, csökkentené, illetve megszüntetné a jelzáloghitel- és a diákhitel-tartozást, amennyiben a családok több gyereket vállalnak. Továbbá növelné a bölcsődék és óvodák számát. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Katona Tamás demográfus, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke szerint a tervezett intézkedések már nem elegendőek, ráadásul leginkább a gazdagokat segítik. Az egykori pénzügyi államtitkár úgy látja, hogy a valóban rászorulók támogatása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a meg nem született gyermekek is világra jöjjenek. Ma egyébként az újszülöttek közel fele családon kívül születik, s folyamatosan nő azoknak a gyerekeknek a száma, akik már Londonban, Berlinben vagy Bécsben látják meg a napvilágot.
A kormányalakítás után a miniszterelnök sietve bejelentette, hogy „demográfiai súlypontú” kormányzást szeretne, a fogyó nemzetet gyerekvállalásra ösztönözné. A tudomány ismeri ennek bevált módszereit?
Igen, épp ezért nem is érdemes a miniszterelnök kifejezéseinek megfejtéseivel bajlódni.
Ma a közmunkalapú társadalomból haladunk a segédmunka alapú társadalom felé, miközben a politika ennek jellemzésére kitalál mindenféle kifejezést, aminek nem érdemes jelentőséget tulajdonítani.
Annak viszont igen, hogy a népesedéspolitika a XX. század második fele óta különösen fontos a glóbuszon. A fejlődő világban elsősorban a demográfiai robbanás, a fejlett társadalmakban viszont a csökkenő születésszám, illetve a lakosság természetes fogyása okoz problémát. Nálunk évtizedek óta kritikus a helyzet, hiszen 1981-óta folyamatosan csökken az ország népessége, tehát a legrégebb óta fogyó nemzet a magyar. Ezért is lenne kötelező okosan foglalkozni a népesedéspolitikával.
A felmérések azt mutatják, hogy az európai országokkal szemben a magyar nők tényleg szeretnének két-három gyereket, de végül általában csak egy jön a világra. A kutatók számára világos, hogy miért?
Az elemzések azt bizonyítják, hogy a tervek igazán sehol nem valósulnak meg maradéktalanul. Az Európai Unióban átlagosan 100 nő 160 gyereket hoz a világra, szakmai kifejezést használva a teljes termékenységi arányszám 1.6. Ugyanez az adat nálunk ma 1.53 és Orbán Viktor azt szeretné, ha innen startolva az ország elérné a 2.1-et, ami azt jelentené, hogy 100 nő 210 gyereket szülne. Ez nagyon nagy növekedést jelentene, a miniszterelnök terve szerintem nem tűnik reálisnak, hisz még a hatékony népesedéspolitikát megvalósító országokban sincs ilyen kedvező arány. Ezt az értéket csak az Orbán számára példaképnek tekintett Törökországban lehet tapasztalni. Ezen túlmenően
a legújabb rádiónyilatkozatában a miniszterelnök azt is mondta, hogy szeretné, ha az országban többen születnének, mint ahányan meghalnak. Ami tervnek nemes, de a magyar társadalom korösszetétele ezt nem teszi lehetővé, tehát képtelenséget állít a magyar miniszterelnök.
Az elmúlt nyolc évben elég sok családtámogatási intézkedés született, ennek ellenére a szülési kedv nem nőtt jelentősen. Ez azt jelenti, hogy a népesség növeléséhez pusztán az anyagi támogatás nem elég?
Egészen biztos, hogy csak pénzzel ezt a problémát nem lehet megoldani. De az anyagi támogatás is vitatható módon valósult meg, ugyanis
2008 óta nem emelték a családi pótlékot, vagyis a tíz éve adott összeg ma 30-40 százalékkal kevesebbet ér.
Kétségtelen, a családi adókedvezmény emelkedett, a háromgyerekeseké kifejezetten magas, olyannyira, hogy ezt csak egy szűk kör tudja igénybe venni. Ugyanis a kedvezmény összege 99 ezer forint, de a családok döntő többségének nincs ilyen magas adó- és járulékfizetési kötelezettsége, főleg, ha egy kereső van a családban. Ezért mondják, hogy ez a háromgyerekes bankárok támogatási kedvezménye. Az alacsonyabb jövedelemmel és három gyermekkel rendelkezők ezt a kedvezményt nem tudják igénybe venni, őket tehát semmi nem is ösztönzi. Emögött van egy olyan ki nem mondott törekvés, hogy csak a magasabb státuszúak számára kellene ösztönzővé tenni a szülést.
Lehet, hogy ezen akar a kormányzat változtatni?
Az eddig kibontakozni látszó népesedéspolitika csak néhány kormányzati megnyilatkozásból ismert, de az információ-foszlányokból összeálló kép azt sugallja, hogy egy XIX. századi politika felé halad az ország. Ugyanis
nem a munka- és gyermekvállalás, hanem a munka, vagy gyermekvállalás érvényesül.
MTI Fotó: Balázs Attila
Pedig a statisztika egyértelműen mutatja, hogy a 30 év alatti populációban sokkal több nőnek van diplomája, mint férfinak. Gondoljunk bele: ha egy nő 17 osztályt végzett, mester oklevele van, legyen vegyész, jogász vagy bölcsész, miért elégedne meg azzal, hogy neveli a két gyerekét, és meleg vacsorával várja a férjét? Orbán Viktor is csak mára fedezte fel, hogy több óvodára, bölcsődére lenne szükség, mert a nők nemcsak szülni, hanem dolgozni is akarnak. Bár a kormány ebben az ügyben is a szokásosan álságos és hazug nemzeti konzultációra készül, mert azt mondja, hogy a nőkkel kell konzultálni, a férfiaknak nincs is szava a gyerekvállalásban. Ez elképesztő!
Orbán Viktor 20-30 éves átfogó megállapodást szeretne kötni a magyar nőkkel, mert a kormányfő szerint csak rajtuk múlik a helyzet megoldása. Van hasonlóra példa a világban?
Franciaországban hagyományosan magas a termékenységi arányszám, de ott is csak 1.92, illetve Svédországban 1.85, /a/ Dániában pedig 1.79. De nagy a termékenység még az Egyesült Királyságban is, ahol ez a szám 1.79, Írországban még több, 1.81. Nagyon érdekes az a tendencia, amely kialakult az utóbbi évtizedekben. Először a skandinávok, később a többi fejlett ország is érzékelte a születési számok jelentős visszaesését, épp ezért olyan munkahelyeket alakítottak ki, hogy az anyáknak már nem kellett választani a gyerek és munkavállalás között. Néhol részmunkaidőt vállalhattak, fejlesztették a gyermekintézményeket, bővítették a családok számára fontos szolgáltatásokat. Továbbá olyan légkört alakítottak ki, amelyben a gyermek vállalása már nem a nők, hanem a család együttes felelőssége. Nálunk pedig arra késztetik a nőket – ezt szolgálja a gyes is – hogy ne dolgozzanak. Jellemző Harrach Péternek, a KDNP frakcióvezetőjének a véleménye is, hogy a nők csak maradjanak otthon. Ennek érdekében az első Orbán-kormány alatt vissza is fejlesztették a bölcsődei hálózatot.
Ha tehát a kormány valóban segíteni akarná a meg nem született gyerekek világra jöttét, akkor elsősorban a szemléleten kéne változtatni? Azon például, hogy Kövér László ne gondolja, hogy a szülés a nők önmegvalósítása?
Így van, a politikai elitnek tudomásul kéne venni, hogy a XXI. században vagyunk. A nők számára fontos a gyermek, de az is, hogy kiteljesedhessenek a munkában.
Jól látható, hogy Olaszországban és Spanyolországban sincsenek óvodák, bölcsődék, emiatt a nők nem is hajlandóak gyermeket vállalni, ezekben az országokban mindössze 1,34 a teljes termékenységi arányszám.
Nálunk a gyermekintézmények mennyire elérhetőek a családok számára?
Nézze, 25 éve jobban álltunk, különösen a bölcsődei hálózat volt fejlett, ma ez már nem igaz, de nincs elég óvoda sem. Ráadásul jól látjuk, ma lépülőben van az egész iskolarendszer. Még a gimnáziumokba járók számát is csökkenteni akarják. Sőt, 12 év alatt 100 ezerrel csökkentették a nappali tagozatos egyetemi hallgatók számát. De leépül az egészségügy, és a legszigorúbb megszorítások vannak a szociális ellátásban is. Ezt egy felelősen gondolkodó szülő nem tudja elfogadni, de semmit sem tud tenni ellene. Ez mind a termékenység ellen hat, s ezért halad az ország a XIX. század felé.
A jövőben javítanának a helyzeten, hiszen a Figyelő című – egyébként listázással is foglalkozó – hetilap azt írta, hogy kitolnák a diplomás gyedet, eltörölnék a jelzáloghitelt, vagy a diákkorban felvett kölcsönt. Tehát költene az állam, de a kutatók mégis úgy vélik, hogy „a kormányzati cél nincs benne a magyar társadalomban”. De miért nincs?
A kiszivárgott intézkedések már nem elégségesek, mert ezek valójában aprópénzek. Ráadásul a felsorolt intézkedések ismét egy szűk kört érintenek, – ahogy a lakástámogatások is – valójában kizárólag a magas jövedelműeket segítik. Nincs olyan széles közép-, vagy felső-középosztály Magyarországon, amely a termékenységi problémát képes lenne megoldani. Lényegében tehát a kormány intézkedései miatt mondhatjuk, hogy „fogy a magyar”.
Az igaz, hogy az országban nincs is annyi potenciális szülő korban lévő nő, – 30 ezerrel vannak kevesebben – akik tudnának annyi gyereket szülni, amennyire szüksége lenne az országnak. Ez már a korábbi népességfogyás következménye?
Igen, s a korösszetétel is emiatt vált kedvezőtlenné. Ma az anyák átlagos életkora a szüléskor 30 év körül van. Ez összefügg a hosszabb tanulási idővel, az egzisztencia megteremtésének szándékával, s persze ez is hat a gyermekvállalásra. Említettem, hogy az utóbbi időben némileg javult a születési arányszám – eléri az 1.53-at, de ebben benne vannak a külföldön született magyar gyerekek is.
A magyar újszülöttek jó része már Londonban, Berlinben, Bécsben jön a világra. Velük számol a magyar statisztika?
Feltétlen, ha itthon is anyakönyvezik a gyereket, akkor javítja a statisztikát, annak ellenére, hogy ezek a fiúk-lányok talán soha nem jönnek haza.
Emiatt tehát a magyar népesedési helyzet talán még rosszabb is, s amíg a gyermekintézmények, az oktatás, az egészségügy állapota nem javul, addig a szülők nem is vállalnak több gyereket?
Ez egyértelmű, s ami még fontos: az Eurostat friss adatai szerint ma 600 ezer magyar dolgozik az Unióban, s a számuk folyamatosan nő.
Felmérések szerint ma már több fiatal választja inkább az együttélést, mint amennyi hivatalosan megházasodik. Ez a trend is okozhatja a népességfogyást?
MTI Fotó: Balázs Attila
Nincs lényeges különbség az élettársak és a házasok gyermekvállalása között. Ma a gyerekek 46-47 százaléka házasságon kívül születik, a nagyvárosi, értelmiségi fiatalok körében ez az arány 50-60 százalék, ami némileg magasabb, mint az uniós átlag.
Gondolja, hogy adminisztratív tiltásokkal, tehát a válás, az abortusz szigorításával lehet eredményt elérni?
Kizárt dolog, ez még soha sehol nem sikerült. Még a nagyon drasztikus 1953-as, Ratkó Anna nevéhez fűződő intézkedés sem hozott eredményt. Hiába büntették a művi abortuszt, ennek ellenére 2 év után zuhant a termékenység. Ráadásul akkor még menekülni sem lehetett ez elől. Ma pedig nyitva vannak a határok…
A népesség csökkenése betelepítéssel is megállítható lenne, ugye a nyugat-európai államok némelyike nem véletlenül engedélyezi az ellenőrzött, legális bevándorlást. Ez a hazai politikától távol áll, de például lehetne határon túli magyarokat hazatelepíteni?
Ennek ma már nincs realitása, de az elmúlt 25 évben a bevándorlók többsége magyar nemzetiségű volt, s közvetlenül a határon túlról érkezett. Mára ott is megváltozott a demográfiai helyzet. Másrészt azok a magyarok, akik elhagyják a szülőföldet, azok nem Magyarországra, hanem Nyugat-Európába mennek. Úgyhogy
ha a hazai demográfiai helyzetet akarja a kormány javítani, akkor nincs más lehetősége, el kellene vetni a XIX. századi politikát. Ellenkező esetben nem lesz itt gyermekvállalás.
Ezen a héten is kitettek magukért politikusaink, ismét rengeteg emlékezetes mondat hagyta el a szájukat. Ön mennyire emlékszik ezek közül? Töltse ki kvízünket és kiderül!
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
