Csang Jang a hadsereget irányító katonai bizottság politikai osztályának vezetője volt.
A háromcsillagos tábornok már nem kapott meghívót a kínai kommunista párt októberi kongresszusára. Csang Jang egyszerre bukott meg az ugyancsak 66 éves Fang Feng-huj vezérkari főnökkel. Mindkettőjüknek szép jövőt jósoltak, de a korrupcióellenes kampány végzett velük. Csang Jang nem várta meg az ítéletet:
pekingi lakásában felakasztotta magát.
Hszi Csin-ping elnök a pártkongresszuson bejelentette, hogy folytatódik a korrupcióellenes kampány, mert enélkül a kormányzó kommunista párt elveszítené a nép bizalmát. Öt év alatt a kampány nem kímélte a legfelső vezetést sem.
Hihetetlenül nagy pénzeket találtak a nyomozók: Kína egykori belbiztonsági főnökének elkobzott családi vagyonát összesen 90 milliárd jüanra, azaz átszámítva 3500 milliárd forintra becsülték.
Elemzők szerint
a korrupcióellenes kampány egyik fő célja az, hogy Hszi Csin-ping megszabaduljon vetélytársaitól a vezetésben.
Hírszerzői források szerint a pekingi vezetés tagjai mind milliárdosok amerikai dollárban is, de ezt csak akkor veszik észre a korrupcióellenes nyomozók, ha erre utasítást kapnak az elnöktől. Akinek Csang és Fang eltávolítása a katonai vezetésből azt is lehetővé tette, hogy hozzá lojálisabb embereket ültessen a helyükre.
Surányi György nem hisz abban, hogy az Orbán-rendszer össze fog omlani, még nem látott összeomlani olyan gazdaságpolitikát, amelynek jelentős külső egyensúlyi többlete volt. De azt sem gondolja, hogy Magyarország jobban teljesít. A volt jegybankelnök, egyetemi tanár, levezeti, hogy miért nem „huszáros” a magyar növekedés, hogyan tékozoljuk el a sokszoros Marshall-segélyt, s hogyan akadályozza meg az „iparszerűvé vált” korrupció az erőforrások hatékony felhasználását. Reformok kellenének: egészségügy, oktatás, szociálpolitika, illetve a magánberuházások környezetének javításában. Az adórendszerben, a költségvetésben meglenne a fedezete – ezt tételesen be is mutatja. Ugyan nem a kádári Magyarországot teremtjük újjá, denem a jogbiztonságon, a magántulajdon dominanciáján alapuló, versenyre építő liberális piacgazdaság felé haladunk – szögezi le.
MTI Fotó: Kovács Attila
Önről köztudott, hogy nem túl gyakran szólal meg a széles nyilvánosság előtt, ritka kivételként az euró bevezetése mellett tette ezt meg. Adódik a kérdés, szakmai tudásával, tapasztalatával a háttérben próbál-e tenni az Ön által vallott értékrend fennmaradásáért?
Egyetemi tanárként, a Corvinuson van módom kifejteni az álláspontomat egy sor kérdésben; szakmai körökben idehaza és külföldön is szoktam előadásokat tartani: az utóbbi években több tanulmányt, hosszabb cikket írtam például legutóbb a monetáris politikáról, illetve a devizahiteles történetről, annak tanulságairól. S néha azért adok interjút is.
És tanácsot?
Tanácsot nem szívesen. De nem zárkózom el az elől, hogy ha kérdeznek, kifejtsem a véleményemet.
És politikai/közéleti szerepet vállalna-e? Olyan híreket is hallottam ugyanis, hogy bizonyos körökben nem is olyan régen az Ön neve is szóba került potenciális miniszterelnök-jelöltként.
Nem tudok ilyenről.
És ha megkeresnék?
Miután nincs ilyen problémám, ezért nem is terhelném sem a közvéleményt, sem magam ezzel a kérdéssel.
Értem én, hogy nem szeret politikáról beszélni. Akkor beszéljünk gazdaságról. Hogyan látja a magyar gazdaság helyzetét?
Kezdjük a jó hírrel: a pénzügyi stabilitás – mindenekelőtt a külső – rendben van. A válság során, 2009 közepén először megállt, majd elkezdett csökkenni a külső adósság. Ugyan még mindig magasabb, mint 2001 elején volt, s persze lehetne még lejjebb vinni, de ez már megnyugtató szint.
Egy ország gazdasági stabilitását a leginkább a külső egyensúlytalanság tudja fenyegetni. De ilyen veszély ma nincs.
És a belső egyensúly is ilyen kedvezően alakul?
Első ránézésre az is rendben van, de ez inkább a felszín. Az államháztartáson belül 2010 óta érdemi javulás nem következett be. A bruttó államadósság csökkenését túlkompenzálja a nyugdíjak államosítása miatt lényegesen megugró jövőbeni állami nyugdíj kifizetési kötelezettség.
Ezért az államadósság 82%-ról nem 74%-ra apadt, hanem kb. 90%-ra nőtt.
Nincs előrelépés a költségvetési újraelosztásban sem, amely továbbra is 50 százalékos. A mi fejlettségünk szintjén ez jelentős állami túlterjeszkedés. De a legnagyobb probléma a költségvetés szerkezete, ami önmagában akadálya a közép- és hosszútávon fenntartható gyors növekedésnek.
A gazdaság jelenleg azonban dinamikusan nő, pont a napokban emelte prognózisát például az IMF is, s a kijött háromnegyed éves GDP-adat is biztató.
Idén és valószínűleg jövőre is elfogadható növekedést produkál a magyar gazdaság, szemben az előzővel. Ugyanakkor a szűkebb régiónkban, de még Nyugat-Európában is sok ország nálunk észrevehetően jobban teljesít. Emellett az elemzők egyetértenek abban, hogy a magyar gazdaság potenciális növekedési üteme bő 2 százalék, ami jelentősen elmarad attól a 3-3,5 százaléktól, amely az érdemi felzárkózáshoz kellene.
Ráadásul, 2010. és 2017. között (az idei növekedést 4 százalékosra véve) csupán 1,95 százalékos volt az átlagos éves ütem.
Ez viszont önmagában sem, régiós összehasonlításban pedig végképp nem dinamikus! Csak a szlovén és a horvát gazdaság nőtt ennél gyengébben a régióban. Az Uniós támogatások lehívásának intenzitásától függően a gazdasági növekedés 2-4% között hullámzik. Ha a gazdaság potenciális növekedési üteme – uniós támogatások nélkül – a mostani évi 2 helyett 3,5 százalékos lenne, s 5-7 évig fenn is maradna, akkor lehetne érdemi a felzárkózás a legfejlettebb országokhoz.
De azért az idei 4 százalékos GDP-növekedés csak jónak mondható, nem?
Ez nézőpont kérdése. Nem szabad elfelejteni, hogy kivételesen kedvező hátszélben hajózunk. Egyrészt a fejlett Európa gyorsuló, idén az ő magas fejlettségi szintjükön dinamikus, 2,5 százalékot meghaladó átlagos GDP-bővülést prognosztizál; másrészt példátlan mértékű uniós segélyt kapunk: évente, átlagosan a magyar GDP 3,5 százalékának megfelelőt. S folytatnám a sort: harmadszor a GDP 2 százalékának megfelelő plusz pénzhez jut az ország a külkereskedelmi cserearányoknak javulásának köszönhető importkiadások mérséklődése révén. Ehhez jönnek még a külföldön dolgozók 3-3.5 milliárd EUR hazautalásai.
Ilyen külső környezetben, ilyen támogató hátszéllel nem mondanám huszárosnak a magyar gazdaság növekedését.
Miért nem segítenek jobban az uniós támogatások?
A hatékonytalan felhasználás miatt. Jelentős részben olyan projektek valósulnak meg, illetve olyan az elosztás mechanizmusa, hogy kevéssé segíti elő a gazdaság modernizációját. Olyan beruházásokra mennek el tömegesen ezek a pénzek, amelyek az adott évben ugyan jelentősen felgyorsítják a növekedést, de nincs vagy alig van tovagyűrűző hatásuk. Hogy példákat is mondjak: szélsőséges példa a futballstadionok építése, csak kevéssel jobb az Úszó Világbajnokságra költött temérdek pénz – bár a VB esetében legalább van, ami tartósan növeli az idegenforgalmi vonzerőnket.
Ráadásul az állam által megrendelt beruházások elosztási mechanizmusa minden csak nem tiszta nyílt piaci verseny-alapú
– ennek alapján jelentékeny részük valószínűleg erősen túlárazott és felesleges. Ez nem csak magyar jelenség, intézményesen benne van az európai rendszerben, mint mindig, amikor adófizetői pénzt juttatnak ingyen, nem visszatérítendően magánzsebekbe. Az ingyen pénz ugyanis vagy aláássa a befektetéssel szemben joggal elvárható megtérülési követelményt, vagy egészen egyszerűen ellopják azt, esetleg a kettőt kombinálják. De akárhogyan is, mindenképpen káros, nem járul hozzá a gazdaság versenyképességének a javulásához.
Most a korrupcióról beszélünk?
Nem csak, a korrupció csupán az egyik tényező, több minden következménye. Kornai János évekkel ezelőtt leírta: a minden területen megjelenő centralizáció, az ennek megfelelő állami beavatkozás szinte parttalanná válása, a piaci verseny visszaszorulása marginális területekre, a jogbiztonság hiánya, mindez kéz a kézben jár a korrupció korábban nem látott mértékű szintjével.
Tévedés ne essék! Korábban is volt korrupció, de most már nem egyszerűen súlyossá, de iparszerűvé vált!
Ez pedig megakadályozza az erőforrások hatékony felhasználását. A magyar gazdaságban ma már csak azokon a területeken van verseny, ahol a nagyvállalatok, kiváltképpen a külföldiek működnek, ezek azonban nem belföldön, hanem a világpiacon versenyeznek. Nevetni fog, itthon, ahol erős verseny van, az a bank- és biztosítás piaca.
Az állami beavatkozás ellenére?
Az állam ugyan itt is torzítja a versenyt, de a verseny azért még mindig erős.
Hova juthatunk? A kádári Magyarországot teremtjük újjá?
Ez nem fog bekövetkezni, nagyon mások a viszonyok. De az nyilvánvaló, hogy nem a jogbiztonságon, a magántulajdon dominanciáján alapuló, versenyre építő liberális piacgazdaság felé haladunk.
MTI Fotó: Marjai János
Ön szerint mi az, amit elszalasztunk?
Gondoljon csak bele: a Marshall-segélyt három évig kapták az érintett országok, mégpedig a mindenkori GDP 2 százalékában maximálva. Mi 13 éve kapjuk az EU-tól a segélyt, évente átlagosan a GDP 3-3,5 százalékának megfelelő összeget. Roppant nagy pénzről és esélyről van szó. S mi ezt tékozoljuk! És nem csak az uniós támogatások kínálta esélyt szalasztjuk el, ugyanígy a konjunktúra vagy éppen a cserearány javulás által biztosított lehetőségeket sem vagyunk képesek megfelelően kihasználni.
Mire kellett volna az így adódó lehetőségeket, a rendelkezésre álló forrásokat felhasználni?
Felzárkózás és strukturális reformok kellenének. A régiónkból a lengyelek, a szlovákok, a balti országok, a románok egy főre jutó GDP-je az 1990-95-öshöz képest átlagosan 40 százalékkal került közelebb az EU-15-höz, nálunk mindössze 15 százalékkal.
Ennek nem csak az elmúlt hét év az oka, vastagon benne van a megelőző nyolc is. Magyarország tehát minden volt, csak éppen nem sikeres.
Ami pedig a szükséges reformokat illeti – van akkora mozgástér még a költségvetésen belül is, hogy sok-sok évtized után először úgy lehessen reformokat végrehajtani, hogy azoknak ne a „megszorítás” legyen a beceneve, hogy a társadalom többsége számára javuló életkörülmények között menjen végbe.
Hol látja a legnagyobb szükségét reformoknak?
Egészségügy, oktatás, szociálpolitika, más szóval a szegénység enyhítése, illetve a – hazai és külföldi – magánberuházások környezetének javításában. Az első három terület egyébként nem csak a társadalmi problémák sűrűsödési pontjai, hanem egyben a növekedés komoly akadályai is – persze amellett, hogy a kialakított politikai-gazdasági intézményrendszer egésze, a fékek és egyensúlyok kiiktatása, a centralizáció, a korrupció önmagában is bénítóan hat a gazdaságra.
Hol látja a konkrét forrásokat e három kulcsterületen szükséges reformokra?
A teljes GDP évi 2,5 ezer milliárd forinttal bővül. Ennek a fele a költségvetésben csapódik ki, valamivel kevesebb mint a fele ezen belül az automatizmusok révén pántlikázott pénz. De a maradék összeg sem kevés, a GDP mintegy 2 százaléka. További forrást – a GDP mintegy 1 százalékának megfelelőt – kínálhat az állami kamatkiadások – főként külső hatásra bekövetkezett – mérséklődése. És akkor még nem beszéltünk a költségvetésen belül lévő mozgástérről.
Az adórendszerre gondol?
Arra is. Ami az adórendszeren belüli mozgásteret illeti: sietve leszögezem, hogy nem az áfa kulcsokat mérsékelném, főleg nem szelektíven, ami mindig a tehetőseknek kedvez. A ma tapasztalható dinamikus reálbér növekedés mellett minden feszültség nélkül és a nettó reálkereset növekedése mellett vissza lehetne és kellene térni egy józan többkulcsos adórendszerre.
Három kulcsa lehetne: a mainál valamelyest magasabb legalacsonyabb 15 helyett 17, a középső 20 és a legfelső 23 százalékos lehetne, ez utóbbi havi 900 ezer forintos jövedelem után lépne be, s az adózóknak csak kevesebb mint 2 százalékát érintené.
Ezzel párhuzamosan a minimálbér szintjéig adóvisszatérítést kellene biztosítani, ezzel a bérből és fizetésből élők legalább 80%-ának nőne a nettó keresete. Az általános kulcs két százalékos emelése megteremtené a fedezetét annak, hogy az egészségügyben és az oktatásban 4 év alatt, az átlag felett 50 százalékkal, összesen 80 százalékkal emelkedjenek a bérek. Az adóknál maradva: 2010 óta több mint harminc új adót vezettek be vagy emeltek meg. Ezek közül is lenne mit megszüntetni, mérsékelni. Van olyan, amelyeket meg lehetne tartani, vagy mert már beégtek a rendszerbe – ilyen például a tranzakciós adó –, vagy mert költségvetés egyensúlya miatt még mindig szükség van rájuk, vagy mert szerintem is rendben vannak – ez utóbbiba sorolnám a magas áfa kulcsot és az EKÁER-t.
Lát-e máshol hasonló tartalékot?
Több helyen is. A Magyar Nemzeti Banknál lévő 270 milliárd forintot vissza kellene juttatni a költségvetésbe, s az egészségügyi és oktatási infrastruktúra egyszeri fejlesztésére kellene használni.
De akad a költségvetésen belül is több átcsoportosítható tétel. Ilyenek például az élsportra költött tao-támogatások,
amelyek nem szolgálják az ország egészségének a célját, ráadásul a fele korrupcióra megy el. A művészeti területekre jutó ilyen pénzeket módosítással meghagynám – azokat eleve kevésbé itatja át a korrupció, és a cél is nemes. De a közmédiára, a kormánypropagandára fordított évi több mint százmilliárd forint jelentős részét át kellene csoportosítani. Hasonlóan a presztízsberuházásokra költött milliárdokat is, amelyek nem csak ablakon kidobott pénzt jelentenek, de a jövőben a folyó kiadásokban is tetemes összegeket emésztenek fel, például a stadionok fenntartására is horribilis összegeket kell majd költeni. Fel kellene függeszteni Paks II-t. Nyilvános, szakmai vitán keresztül újra kellene gondolni, s ha a megépítés melletti döntés születik, akkor átlátható, nyílt tendert kell lefolytatni.
S emellett a túlcentralizáció miatt elterebélyesedett állami adminisztráción is lehetne spórolni – nem szoktam ilyet mondani, de a felső vezetők száma is példátlanul nagy. Mindez, összerakva évente százmilliárdokra rúg.
Ebből és az előzőekben felsorolt forrásokból komoly reformokat kellene finanszírozni.
De valódi lehetőség nyílna az adók érdemi csökkentésére/reformjára, a piacot súlyosan torzító és a kormány számára nem szimpatikus cégeket hátrányba sodró büntető adók megszüntetésére. Emellett fokozatosan lehetővé válna az állami újraelosztás szintjének a mérséklése a kívánatos 40 százalék körüli szintre.
Ezzel persze az állam szerepe csökkenne, ami láthatóan nem célja a jelenlegi kormánynak.
Az államnak, amennyire csak lehet egyébként is ki kellene lépnie a (verseny)gazdasági szférából. Például a sztrádaépítést, -fenntartást ki kellene szervezni egy akár állami tulajdonú társaságba, az összes eddigi kötelezettséggel, hitellel, meghagyva számára a díjak beszedését. Ha nyereséget termel, akkor nem tartozik az államháztartáshoz. Így nemcsak a fennálló államadósság és az újraelosztás mérsékelhető, de az új utak építése sem terheli a költségvetést.
De az Eximbankot a magyar állam éppen hogy nem vette be az államháztartásba, s emiatt került komoly vitába az Eurostattal.
Az Eximbankot 2010-ben szanálni kellett. Ha pedig nem tudjuk megggyőzni az Eurostatot, akkor ez még tovább növeli az államadósságot. A MÁV-ot és a BKK-t is azért kell az állami szférába sorolni, mert állami támogatás nélkül veszteségesek. De az útépítés és -kezelés piaci alapon is képes nyereséggel működni, s akár vegyes tulajdonú társaság is létrejöhetne, s a tőzsdére is mehetne.
A harmadik kulcsfontosságú reformterületnek a szociálpolitikát nevezte. Ott mi lenne Ön szerint a legsürgetőbb teendő?
Mindenképpen forrásokat kellene biztosítani – az eddigieknél sokkal többet – a szegénység, mélyszegénység felszámolására. Szerintem populizmus 4-5 millió szegényről beszélni Magyarországon, elég szomorú a helyzet akkor is, ha nem eszkaláljuk. Többféle definíció, fogalom keveredik itt össze. Ami biztos, hogy 1-1,5 millióra tehető az úgynevezett jövedelemszegény emberek száma.
Ők azok, akik leírhatatlan körülmények között tengődnek, kiközösítésben, kiszolgáltatottságban élnek, szinte teljesen ki vannak zárva az alapvető szolgáltatásokból, mint az egészségügy, az oktatás. Ez tűrhetetlen!
Ennek felszámolására pénzt kell áldozni, de ez nem elég. Pénz és komoly társadalmi összefogás kellene, s ha ez megvalósulna, akkor 5-15 év alatt látható elmozdulás lehetne a mai tűrhetetlen állapotból.
Ezek belföldi feladatok, mi lenne Ön szerint a legfontosabb külföldi vonatkozású teendő?
A nemzetközi kapcsolatainkban világossá kellene tenni az elkötelezettségünket az Európai Unió mellett. Politikai és gazdasági értelemben egyaránt. A 15 éven keresztül fenntartott álláspontom mára megváltozott az eurócsatlakozásról. Ma úgy látom, hogy a monetáris unió belső feszültségeiből származó, nem csekély kockázatok még mindig lényegesen kisebbek, mint azok, amelyekkel akkor kellene szembesülnünk, ha kiszorulnánk az első körből, először csak a másodikba majd a harmadikba azaz a perifériára kerülnénk, azaz de facto az Unión kívülre. Ezért úgy vélem, hogy józanul, nem kapkodva, de el kellene köteleznünk magunkat a majdani eurócsatlakozás, elsőként az ERM II-be való belépés mellett.
Szépen végigvezette, hogyan látja a kiutat a mai gazdasági helyzetből. De milyen esélyt ad ennek vagy hasonlónak a megvalósulására?
A remény hal meg utoljára. Nem tudom, erre nem tudok választ adni. Meg lennék lepve, ha a jelenlegi kormány jelentős változtatásokat hajtana végre, de rövid távon nincs is erre rákényszerülve.
A jelenlegi kedvező háttérrel és környezetben ugyanis fenntartható módon tud 3-5 évig 2-4 százalékos éves növekedést produkálni.
Attól tartok, hogy kiegyensúlyozottan olvasom a folyamatokból levonható következtetéseket. Nem hittem és most sem hiszek azoknak a véleményeknek, hogy a rendszer össze fog omlani. Még nem láttam összeomlani olyan gazdaságpolitikát, amelynek jelentős külső egyensúlyi többlete volt. De azt sem gondoltam soha, amit a másik oldal hangoztatott: nevezetesen, hogy Magyarország jobban teljesít. A tények ezt nem, de az ellenkezőjét támasztják alá.
A V4 tagállamaiban súlyos gondok vannak a nemzeti kormányok és a parlament iránti bizalommal – derül ki egy felmérésből, amelyet a Visegrád Alapítvány készített a tagállamok kormányainak megbízásából.
Senki nem annyira bizalmatlan Magyarországgal, Lengyelországgal, Csehországgal és Szlovákiával szemben, mint a saját polgáraik. Az 1-től (teljes bizalom) 4-ig (teljes bizalmatlanság) a V4 kormányai 3-as kaptak, vagyis nem bíznak bennük – áll a felmérésben, amelyet a Süddeutsche Zeitung tett közzé.
Teljes bizalmat kizárólag a tűzoltóság élvez.
Az Eurobarométer egész Európában készült felmérése szerint a magyarok mindössze 39 százaléka, a lengyelek harmada és a szlovákok negyede bízik az aktuális kormányban. Ezt alulmúlja Csehország, ahol a kormányban alig 18, a parlamentben 12 százalék bízik.
Az EU, amelyet Prágában, Budapesten és Varsóban a vezetők oly szívesen bírálnak, a csehek 30, a szlovákok 43, a lengyelek 44 és a magyarok 46 százalékának a bizalmát bírja. Nyugat-Európában ez sok esetben éppen fordítva van. Egy, a felmérésben résztvevő lengyel kutató megállapította: a kormánnyal szembeni, még a kommunista időkből eredő bizalmatlansághoz a visegrádi államokban hozzájárul, hogy a demokrácia itt rövid múltra tekint vissza, illetve az különbség, amelyet a polgárok a demokratikus jogállam eszméje és a megvalósítás között láttak.
Orbán Viktor és Beata Szydlo lengyel kormányfõ MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
A kutató erre példaként felhozta a kérdéses privatizációkat, és a politikusok korrupciós botrányait, továbbá azt, hogy a korábbi, nagyjából egyenlőségen nyugvó társadalmak nyertesekre és vesztesekre oszlottak. Így aztán a csehek és a lengyelek 40 százaléka nem hiszi, hogy a kommunizmus bukása után javultak volna a tehetséges emberek esélyei, a szlovákok körében több mint 50,
a magyaroknál 59 százalék nem lát javulást.
Emellett nagyon sok esetben romlott a polgárok személyes helyzete. A csehek 35, a lengyelek 37, a magyarok 56 és a szlovákok 62 százaléka látja úgy, hogy rossz az országuk gazdasági helyzete. Pedig a gazdaságok gyorsan növekednek: Csehországban 4,5, Szlovákiában 3,5, Magyarországon és Lengyelországban 4-4 százalékkal.
Különösen Magyarország és Lengyelország kormányai dicsekednek szívesen népszerűségükkel, de a Fidesz alig 31 százalékon áll, Lengyelországban a PiS 30-40 százalék között mozog – mindkét kormány az ellenfelei gyengeségéből él. Magyarországon a második legerősebb párt a szélsőjobboldali Jobbik 10 százalékos elfogadottsággal, és azt számos kicsi párt követi. A korábban kormányzó szocialisták a harmadik helyen állnak – 5 százalékkal – írta a lap. Lengyelországban a korábban kormányzó Polgári Platform 20 százalék körül jár, és híre-hamva sincs az ellenzék egyesülésének.
A lengyelek alig harmada, a magyarok bő negyede, és Szlovákiában mindössze a polgárok 22 százaléka látja úgy, hogy az országa jó úton halad.
A visegrádi felmérés szerint a lengyelek 62, a magyarok 73 százaléka tartana szükségesnek több demokráciát. A magyar kutatók széles körű apátiát és „a reménytelenség falát” diagnosztizálták.
Ehhez képest még Lengyelországban is a polgárok alig negyede vett részt az utóbbi öt évben legalább egy tüntetésen, és mind a négy országban a polgárok 95 százaléka elutasítja, hogy valamely párt tagja legyen. Jacek Kucharski, a felmérésben résztvevő lengyel kutató kijózanító megállapítása szerint „Több demokráciát akarunk, de nem vagyunk eléggé elkötelezettek ahhoz, hogy a dolgot saját kezünkbe vegyük”.
Sajnálattal kell megállapítani, hogy a korrupcióellenes föllépés gyengítésében a Fidesz itteni fiókszervezete, minden esetben, Dragnea és Tăriceanu mellett áll ki, és ezt teheti mindaddig, amíg anyaországi támogatással képes fogolyként maga alatt tartani a rommagyar politikai mezőnyt. Dragnea uralkodásának vége közeleg, mi meg maradunk a politikai osztályunkkal, messze még a rommagyar rendszerváltás, viszont nem az a kérdés, hogy bekövetkezik-e, csak az, hogy mikor.
A tegnaptól illene abbahagyni az eluralkodott összeesküvés-elméletek szajkózását és elgondolkodni azon, ami az elmúlt év politikai mozgásainak lényegét – nem a manipulált közbeszéd szintjén és nem is az „alternatív tények” (lánykori magyar nevén a hazugságok) és az „igazság utáni” (a hazugság egy másik metaforája) szónoklatok szintjén – adja. Mondom, hogy illene, miközben tudom, hogy semmi esély rá hiszen, akik a kamuhírek és konteók útjára léptek, még, ha hirtelen megvilágosodnának is, képtelenek lennének visszatérni a realitások szintjére. Egyetlen diskurzust ismernek az elfogult és irracionális, a puszta hiten alapuló „személyes” meggyőződések és igazolhatatlan föltételezések beszédmódját. A politikai kommunikációban ugyanis, túlságosan elterjedt az a gyakorlat, hogy ott ahol elakad a logika, pontosabban lelepleződik a hazugság, hát alternatív tényekre, kamuhírekre alapozott konteókat kell fölvetni – sokszor ki sem mondani, csak sugallni (ebből a szempontból a román és benne a rommagyar politikai elit mintha szemérmesebb lenne a magyarországinál, kevesebb a sorosozás, vagy a külföldi összeesküvés és a migráncsozás. Ez viszont nem téveszthet meg, hiszen az összeesküvés-elméletekhez való fordulás regionális, sőt ettől is szélesebb körű jelenség, és elég sunyi utalásokat tenni, valamiféle „mély- vagy alternatív államra”, „binomra”, miegymásra, hogy ugyanott legyünk, mintha megneveznék a feltételezett összeesküvés résztvevőit.) – és úgy tenni, hogy ezzel igazolódott az, ami logikus számvetéssel igazolhatatlan.
Ezért kérdés, hogy a politikai mainstream – mindenekelőtt a kifáradt „régi pártok” képviselőit továbbra is hatalmon tartva –, a politikai osztály, megreformálható-e még, vagy csak egy új politikai elitnek sikerülhet a „párhuzamos valóság diskurzusainak” leépítése? (Különösen esélytelen a kijózanodás a „bűnöző felvilág”, a korrupt politikusok esetében, akik – a köznapi összeesküvés-elméletek a legtöbbször megvádoltak „önigazoló” diskurzusaiban, hamis vallomásaikban, félrevezető magyarázataikban jelenik meg, amivel bűnös cselekedeteiket igyekeznek elfödni, felelősségüket elhárítani – érdekből fordulnak a konteókhoz, az alternatív tények fantazmagórikus világához. Mind Dragnea, mind Tăriceanu, a két kormánypárt vezére megvádoltságuk okán kezdtek összeesküvés-elméletekre hivatkozni – a Dragnea diskurzusában maga Soros, mint az ő „személyes ellensége” is megjelent, nem nehéz kitalálni milyen mintát követve –, binomot és párhuzamos államot, rejtett rendszert, stb., emlegetve. Érvek és tények, bizonyítékok helyett konteókra hivatkozni, úgy ahogy érthető a megvádoltak esetében, akik minden eszközt megragadnak reménytelen helyzetükben. Annál különösebb viszont, amikor a holdudvar – hangos nyerítés helyett – követi őket erre a megátkozott területre, mint többek között Márton Árpád „örökös képviselő”, színész/jogász és még ki tudja miféle kitüntetések birtokosa teszi, dagályos és horkolós szövegében. Márton zavaros, manipulatív, viszont a jogi nyelvezetet imitáló diskurzusai különösen ártalmasak, általában a szakértőiséget, a jogi nyelvezetet járatja le: bizalmatlanságot sugall, amikor helytállót mond akkor is gyanús. És tényleg nehéz megállni anélkül, hogy megkérdeznénk: Qui prodest?).
Két további dolog is támogatja a politikai konteók gyakorlatát, egyfelől a médiastruktúra, különösen, ha az online- és közösségi médiák perverz – a hagyományos médiák deontológiai szabályait megkerülő, az oknyomozás, vagy a forrásellenőrzés stb., minimális feltételeit is negligáló, stb. – működésmódjait tekintjük. Másfelől pedig az általános bizalmatlanság közepette, ami nemcsak a politikai, hanem a tudományos mezőnyt is elérte, végletesen relativizálta a szakértőiséget, megkérdőjelezte a tudományos eredményeket, a biztos, igazolható, logikusan megérvelhető igazságok helyett a kéznél levő, egyszerű és gyors válaszokat kínáló mitológiák, cinikus konteók fele fordult, a közönség jórésze.
Ma egy olyan személy van hatalmon és kézivezérléssel irányítja nemcsak a parlament, hanem a háttérből a kormány munkáját is, aki végleges, igaz fölfüggesztett ítéletét tölti és további három vádemelés alanya. Dragnea mindvégig azzal védekezett, hogy minden ellene fölhozott vád, mindegy, hogy a kivizsgálás vagy immár a végleges bírói ítélet meghozatala után jár, puszta összeesküvés, az ő „igazságos és bölcs” kormányzása ellen. Minden korrupciós ügy, melyben neve fölmerült a mély állam, a rendszer, a binom terméke lenne, és őt nemcsak az ártatlanság vélelme illeti meg az új botrányok kapcsán, hanem valóban ártatlan is, hiszen sötét erők próbálják csupán elmozdítani befolyásos helyéről. Másképpen pedig azt is sugallja, pártját megválasztották, tehát ő ártatlan. Mit számít egy kis logikai baki egy ilyen nagy személyiségnél, nem igaz?
Nem Dragnea az első a PSD-s pártvezérek köréből, akik védelmére a pártelit az ügyészség/bíróság lépcsőjére vonul (úgy tűnik semmi sem változott az elmúlt húsz évben, amikor is Adrian Nastase miatt vontak védőkordont politikusok a bíróság lépcsőin, azóta is megpróbálva kimagyarázni a gesztus jogellenes üzenetét), megpróbálva befolyásolni, esetleg megfenyegetni is az ügyészeket, akik idolumukat merészelik kérdőre vonni. De esélyt látok arra, hogy utolsó eset legyen ez a tegnapi. Az újabb vádat a pártelnök ellen ugyanis, nem valamiféle obskurus és elfogult „titkos ügyészség” – mint a vezér próbálta mindeddig sugallni –, hanem az OLAF (az Európai Csalás Elleni Hivatal) indítványozta, bűnöző csoportosulás létrehozásáért, melyről a DNA azt állítja ma is működik, és amellyel költségvetési, illetve EU-s pénzeket térítettek el, párt- és magánzsebekbe (lásd, TelDrum-ügy). Ezért hiteltelen a mély- vagy a párhuzamos államra való hivatkozás, Dragnea most már közvetlenül a DNA vezetőjét és az államelnököt jelöli meg kezdeményezőkként és utcai megmozdulásokkal fenyeget. És itt látok esélyt, hiszen a PSD már a télen is megpróbált ellentüntetést szervezni, szemben a hatalmas Dragnea és korrupció-ellenes megmozdulásokkal, meglehetősen sikertelenül.
Azt hiszem elszámolta magát a pártvezér legalább három másik vonatkozásban is, egyfelől túlzottan bízik a monolitikus pártjában, abban, hogy követni fogja a végtelenségig. Másfelől pedig és ez a bűnös hiba fogja vesztét okozni, a kormány tevékenységét alárendelte személyes és nagyon szűken értelmezett pártérdekének, márpedig a tarthatatlan ígéretek miatt a kormány működésképtelen, a közvélemény érzékeli ezt. Harmadrészt pedig a törvénykezést próbálta/ja saját korrupciós ügyeinek eltussolására, fölmentésére használni és ez is kudarcos, (és erről mondja Márton Árpád, hogy ő nem is érti, holott fölteszem éppen az zavarja, hogy a közvélemény jó része éppen hogy érti, ami itt folyik!) nemcsak a politikai nyugat, hanem a lakosság jó része is elkötelezett a korrupció-ellenes harc mellett. Ma elsőrendű problémának tűnik föl a korrupt politikai osztály ténykedése és ezért könnyen lehet mozgósítani ezzel a témával. Vesztésre áll Dragnea and Co még akkor is, ha parlamenti többséget tud szerezni, olyan nyilvánvalóan kínos ügyekhez is, minthogy az elítéltek bármilyen közméltóságot megpályázhatnak és betölthetnek. Sajnálattal kell észrevételezzük, hogy a korrupcióellenes föllépés gyengítésében a Fidesz itteni fiókszervezete, minden esetben, Dragnea és Tăriceanu mellett áll ki, és teheti mindaddig, amíg anyaországi támogatással, képes fogolyként maga alatt tartani a rommagyar politikai mezőnyt. Dragnea uralkodásának vége közeleg, mi meg maradunk a politikai osztályunkkal, messze még a rommagyar rendszerváltás, viszont nem az a kérdés, hogy bekövetkezik-e, csak az, hogy mikor.
Az uniós pénzek lenyúlása bűnszövetkezetben: ez az új vád, amit a korrupcióellenes ügyészség hétfőn nyilvánosan is megfogalmazott Liviu Dragneaval szemben.
A szociáldemokraták vezére különben sincs könnyű helyzetben: két éves felfüggesztett börtönt kapott már választási csalásért és egy másik korrupciós ügyben is nyomoznak ellene. Ráadásul ebben az ügyben aktívan érintett az EU is, hiszen az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szintén vizsgálódik az ügyben.
Miről van szó ?
Liviu Dragnea Teleorman-megye első számú embere volt 2002 és 2012 között. A vád szerint ebben az időszakban kialakított egy leleményes szisztémát az uniós pénzek lenyúlására. Erre a célra a megye nagy szolgáltató cégeit használta fel. Ezek a szolgáltató cégek kapták meg az európai pénzeket, amelyet aztán szép csendben visszautaltak Liviu Dragneanak és bizalmi embereinek. Felmerült az a gyanú is, hogy Dragnea tulaj volt néhány nagy szolgáltató cégben. Az érintett természetesen mindent tagad, de a korrupcióellenes ügyészség már lecsukatott volt kormányfőt és több egykori minisztert is.
Ezért Liviu Dragnea pártja kampányt indított a korrupcióellenes ügyészség ellen. Azt szeretnék elérni, hogy menesszék a mostani vezetőt és az újat már ne a köztársasági elnök, hanem a parlament nevezzen ki, ahol amúgy is a kormánypárt van többségben. A közvélemény ebben a kérdésben nincs a kormány oldalán: az elmúlt napokban hatalmas tüntetések voltak Romániában azért, hogy ne enyhítsék a korrupcióellenes törvényeket. Az Európai Unió és az Egyesült Államok több ízben is jelezte, hogy maximálisan támogatja a korrupcióellenes ügyészség munkáját Bukarestben.
Pénzügyőrök és rendőrök rohanták le a frissen kirúgott nemzetbiztonsági főnök nejének luxuslakását Lagosban, Nigéria gazdasági fővárosában. Különböző rejtekhelyekről 43,5 millió dollár, valamint nagy mennyiségű helyi valuta és angol font került elő.
Afrika legnépesebb államában nagy probléma a korrupció. Muhammadu Buhari elnök tavaly azzal a választási ígérettel került hatalomra, hogy fellép ellene. Korábban a Nemzeti Bank elnökét azért váltották le, mert jelezte: 20 milliárd dollár eltűnt az államkincstárból. A válasz egyértelmű volt: állami tisztviselők lopták el, ezért a bankelnököt távolították el.
Buhari a múlt héten rúgta ki a nemzetbiztonsági hivatal főnökét, Ayodele Okét, aki
1,6 millió dollárért vett a feleségének luxuslakást, ráadásul készpénzzel fizetett.
A pénz egy különleges állami alapból jött, amelyet a magasrangú vezetők úgy használtak, mint egy magánkincstárat. A lakásvásárlás elvben hitelre történt, de mindenki tudta: az állam sohasem kéri vissza a pénzt.
Vagy lehet, hogy mégis? Buhari ugyanis nemcsak a nemzetbiztonsági hivatal főnökét menesztette, hanem az államapparátus vezetőjét is. Ő azokat a pénzeket nyúlta le, amelyeket az északi területek újjáépítésére szánt az állam. Nigéria északi részén ugyanis az iszlámista terrorszervezet, a Boko Haram pusztít.
Nigéria Afrika legnagyobb olajtermelő állama. Régebben ezért nem tűnt fel annyira a korrupció, mert a „jut is, marad is” elve alapján loptak az állam emberei. De amióta mélyrepülésben van az olaj ára, azóta jobban feltűnik, hogy Afrika legnépesebb országában csakis a gazdagok gazdagodnak, a nép viszont egyre szegényebb. Ezért indított korrupcióellenes kampányt az elnök.
Több mint húszezren vonultak az utcákra Romániában, hogy figyelmeztessék a kormányt: nem tűrik el a korrupcióellenes törvények enyhítését. Korábban ennél sokkal nagyobb tüntetések zajlottak az egész országban, ahol a korrupció – pártoktól teljesen függetlenül – teljesen „általánosnak” mondható.
Bukarestben a parlament gyülekező tömeg azt skandálta: „nappal maffiózók vagytok, éjszaka pedig tolvajok!”
A román kormány azt akarja elérni, hogy
a korrupcióellenes ügyészség vezetőjét ne az államfő nevezze ki, hanem a parlament.
Klaus Johannis elnök ugyanis szemben áll a kormánnyal, viszont bírja Románia nagy szövetségeseinek, elsősorban az Egyesült Államok és az Európai Unió bizalmát. A szociáldemokraták szerint az USA nagykövetsége és néhány uniós állam diplomatái aktívan lobbiztak azért, hogy Laura Codruta Kövesi legyen a korrupcióellenes ügyészség vezetője.
Romániában nagyon sok vezető politikus került bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség vádjai miatt, többek közt Dacian Cioloș egykori miniszterelnök is. Az ügyészséget gyakran bírálták az „unortodox módszerei” miatt, mivel ők
vádalkut szoktak kötni egyes korrupt vezetőkkel,
akik aztán másokat vádoltak meg. Tehát néha olyan vádak alapján hoztak ítéletet, melyek jogi szempontból kétségesnek nevezhetőek.
Szaúd-Arábia új korrupcióellenes testülete 11 szaúdi herceget tartóztatott le, köztük jelenlegi és volt minisztereket, illetve a királyi család külföldön legismertebb tagját.
A BBC beszámolója szerint a letartóztatások néhány órával azután történtek, hogy felállt volna az új bizottság, amelyet királyi rendeletre hoztak létre, Mohamed bin Szalmán koronaherceg vezetésével.
A letartóztatások okát, illetve a királyi családtagokat nem nevezték meg, de a New York Times szerint köztük van al-Valíd bin Talál bin Abdel-Azíz al-Szaúd herceg is, aki
az uralkodóház külföldön legismertebb képviselője, és a világ egyik leggazdagabb embere.
A New York Times szerint al-Valíd herceg letartóztatása sokként éri a külföldi pénzügyi központokat is. Ő irányítja ugyanis a Kingdom Holding beruházási társaságot, és jelentős részvényei vannak többek között a News Corpban, a Time Warner-nél, a Citigroup bankcsoportban, illetve az Apple-nél és a Twitternél. A herceg amerikai egyetemeket támogat, köztük a tekintélyes washingtoni Georgetown Egyetemet is.
Mohamed bin Szalmán a szaúdi király, Szalmán bin Abdel-Azíz fia, az első számú trónörökös, és már az ország védelmi minisztere is (MTI/EPApool/Olivier Douliery)
Al-Valíd herceg októberben még több interjúban arról beszélt, hogy Szaúd-Arábia az Aramco állami olajvállalat nyilvános tőzsdei bevezetését tervezi. A New York Times felidézte azt is, hogy al-Valíd nyilvános vitába keveredett Donald Trumppal 2015-ben, amikor kiderült, hogy Trump elnökjelölt szeretne lenni.
A lap szerint szombaton kiürítették a rijádi Ritz Carlton hotelt, mert állítólag ott helyeznék el a királyi család letartóztatott tagjait. Lezárták a rijádi repülőtér magángépeket fogadó részét is. Lehetséges, hogy Mohamed bin Szalmán koronaherceg így szeretné megakadályozni, hogy mások, akiket még le akarnak tartóztatni, esetleg külföldre meneküljenek.
A trónörökös reformok bevezetésére készül, és a BBC szakértői szerint a letartóztatásokkal már így is jelentős hatalmát akarja megszilárdítani. Bin Szalmán nagyszabású reformtörekvéseiről ebben a cikkünkben olvashat részletesen.
Más, mások a hibásak a történtekért, a körülmények (sőt, egyesek szerint maga Soros György, aki saját kezűleg rakott tüzet a mulatóhelyen, és ezt nem viccként mondják!), a múlt és a jövő, a fű és a fa, az éghajlat és földrajzi viszonyok, minden és mindenki csak ők nem.
Szomorú évfordulója van a bukaresti Colectiv-klub tragédiájának. A média megemlékezett, a politikusok – tisztelet például az amerikai nagykövetnek, aki részt vett a megemlékezésen – viszont nem, látni sem akarják felelőtlenségük megrázó képeit, hallani sem akarják a túlélők elszomorító beszámolóit. Napirendre tértek a dolgok fölött, sőt elfelejtették, a két év előtti tragikus esetet, akkori ígéreteikkel együtt.
Viszont a klub neve kifejező, nemcsak egy mulatóhelyen történt 65 fiatal halálát és további mintegy kétszáz szenvedését hozta a korrupt ignorancia, hanem ettől szélesebb értelmet nyert: valóban közösségi nyomorúságunk, az egészségügy, az (i)gazságszolgáltatás és az egész román adminisztráció működésképtelenségét mutatta meg.
Sem a helyszíni mentés, sem a korházi nem sikerült, illetve a román hatóságoknak ugyanazokat a gyengeségeit, kudarcát mutatták meg, mely szinte minden téren föllelhető: a föllépés elmaradt az elvárhatónál, megkésett és kaotikus volt. És főként az jelzi a kudarcot, hogy a megégett fiatalok felerészt a kórházi fertőzéseknek, a malpraxisnak és felelőtlenségnek estek áldozatul. A példátlan nemzetközi segítségnyújtás mutatta meg, hogy akinek, vagy rokonságának, esélye (pénze, összeköttetése) volt külföldön kezeltetni sérüléseit meggyógyult, akik idehaza maradtak vagy elhunytak, vagy csak hosszas szenvedéssel gyógyultak úgy ahogy meg.
A tragédiára, a gyilkos tűzesetre adott első, az ortodox egyháztól jövő reakció, a rockzene sátántól való voltát emelte ki és ördögűzést ajánlott a mentés és a szolidaritás helyett. És bár a klérus – társadalmi nyomásra, és a népszerűségvesztést mutató közvéleménykutatásokra válaszként, és egyáltalán nem humanitárius meggondolásokból – kénytelen-kelletlen visszakozott, az ügy annyiban maradt. (…)
A tragédia következmények nélkül maradt mindezidáig és amilyen hirtelen föllángoltak akkor a kedélyek és megmozdult a civil társadalom, különösen a fiatalok, éppen olyan gyorsan elült és a hétköznapok közönyébe fulladt a korrupcióellenes föllépés. Nem is az az érdekes, hogy felelevenítsük – már persze a gyász és megemlékezés mindenkor civil kötelesség – az akkori történéseket, közhangulatot stb., hanem nézzük, hogy ki hogyan emlékezett meg az évfordulóról. Azt hiszem nincs beszédesebb dolog, minthogy szemrevételezni, hogy a kormánypártok – akik akkor is kormányon voltak, amikor a tragédia történt – közös ünnepi vacsorán tárgyalták meg, éppen az évforduló estéjén, saját titkos kis dolgaikat. Az egészségügyért, a mentésért felelős államtitkár önfelmentő nyilatkozatot adott a tévéknek, az égettek kórházának jelenlegi vezetőjével karöltve, kifejtve: más, mások a hibásak a történtekért, a körülmények (sőt, egyesek szerint maga Soros György, aki saját kezűleg rakott tüzet a mulatóhelyen, és ezt nem viccként mondják!), a múlt és a jövő, a fű és a fa, az éghajlat és földrajzi viszonyok, minden és mindenki csak ők nem.
Véletlen egybeesés lehet, mégis jelképes, hogy a tegnap a parlament két, korrupcióval vádolt politikusokat mentő indítványt is tárgyalt, először, hogy ne mozdítsák el hivatalukból a megvádolt bürokratákat, mely kezdeményezés, minősített többség (sarkalatos törvénymódosítási kísérletről lévén szó) hiánya folytán, elbukott a szenátusban. Jellemző módon nemcsak a Fidesz itteni fiókpártjának a támogatását élvezte a módosító, hanem az egyik kezdeményezője is rommagyar szenátor volt. Ugyanúgy, mint ahogy bizottságban azt is megszavazta egy másik kisebbségi szenátor, hogy véglegesen elítélt, büntetett előéletű személyt is jelölni lehessen az államelnöki választások közelgő alkalmával. Ez a kezdeményezés – mely immár minden köntörfalazás és álca nélkül a PSD-vezér Dragnea jelölését támogatja – átment a bizottsági szavazáson.
A FüHü információi szerint feljelentés-kiegészítést rendelt el az ügyészség. A Fővárosi Főügyészség megerősítette értesülésünket.
Feljelentés-kiegészítést rendelt el a Fővárosi Főügyészség az azeri botrány kapcsán – értesült a Független Hírügynökség. A Központi Nyomozó Főügyészségtől ezt a választ kaptuk:
„Tájékoztatom, hogy a feljelentés elbírálásáról elsődlegesen a feljelentőt tájékoztatjuk.”
Az azeri pénzek ügyében a jobbikos Staudt Gábor tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen. Ő most a FüHü-nek azt mondta: egyelőre nem kapott értesítést a fejleményről.
A Független Hírügynökség korábban elsőként számolt be róla, hogy a Legfőbb Ügyészség a vesztegetés gyanúja kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészséghez, a pénzmosás gyanúja miatt pedig a Fővárosi Főügyészséghez továbbította az iratokat.
FRISSÍTÉS:
A Fővárosi Főügyészség is válaszolt, azt írják:
„pénzmosás bűntettének gyanúja miatt a Fővárosi Főügyészség feljelentés-kiegészítést rendelt el, amelynek teljesítésével a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályát bízta meg.”
Azt is írják, hogy a pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztására vonatkozó feljelentést elutasították.
Előzmények
Az Organized Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP) nevű, szervezett bűnözés és korrupció feltárásával foglalkozó nemzetközi újságíró szervezet leplezte le, hogy Azerbajdzsán 2,5 milliárd eurót (mintegy 775 milliárd forintot) költött 2012 és 2014 között külföldi tisztségviselők és szervezetek befolyásolására. Az atlatszo.hu írta meg, hogy
a lefizetésekre használt céghálózat Magyarországra is küldött 7,6 millió dollárt,
éppen akkor, amikor a magyar kormány kiadta az azeri baltás gyilkost, aki egy örmény katonatársát ölte meg. A budapesti bankszámla névleges tulajdonosát, egy offshore céget 2015-ben felszámolták; azt egyelőre nem tudni, mi lett az ideküldött pénz sorsa.
Molnár Zsolt, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s tagja korábban azt mondta a FüHü-nek, hogy a titkosszolgálatok is nyomoznak az azeri pénzek ügyében, amelyről a bizottság is tárgyalt. Az ügyben az Európai Parlament is vizsgálatot sürgetett.
Feljelentés-kiegészítést akkor szoktak elrendelni, ha a feljelentés alapján a nyomozás elrendeléséről, vagy a feljelentés elutasításáról nem lehet egyértelműen dönteni.
Sokszor a nyomozás elrendelésére hagyott három nap túl rövid, erre szolgál a feljelentés-kiegészítés, amely további adatok beszerzésére hagy időt és eszközöket.
A feljelentés-kiegészítés 15 napig tart, melyet egyszer újabb 15 nappal meg lehet hosszabbítani. Ez idő alatt kell dönteni, hogy van-e bűncselekményre utaló gyanú.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
