Sztriptíz-gate Izraelben – belebukik-e a fia újabb botrányába a miniszterelnök?

0
2765

Korrupciógyanús ügyről beszélt Jair Netanjahu, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök fia, miután részegen sztriptízbárokat látogatott meg két barátjával. Ez két és fél éve történt, de most nyilvánosságra került róla egy felvétel. Benjamin Netanjahu ellen több nyomozás is folyamatban van, korrupció gyanújával, de eddig mindent megúszott.

„Apám 20 milliárd dolláros üzletet intézett el a te apádnak, te meg itt 400 sékelen vitatkozol velem?”

ezt mondta Jair Netanjahu egy barátjának egy kocsiban, miután eljöttek egy sztriptízbárból. A beszélgetésből az is kiderült: valójában azt akarta, hogy a barátja fizessen neki egy prostituáltat.

Jair Netanjahu
Forrás: Facebook

2015 nyarán készült a néhány napja nyilvánosságra került felvétel, Jair Netanjahu mellett Ori Maimon és Roman Abramov volt a kocsiban, valamint egy testőr és egy sofőr – állítólag ő vette fel a beszélgetést.

Amelyben a három barát részegen megalázó kifejezésekkel beszélt nőkről, azzal büszkélkedtek, melyikük mennyi pénzt költött sztriptíztáncosokra, Jair Netanjahu pedig még akkori barátnőjét is „felajánlotta”, hogy egyik barátja szexelhet vele, ha fizet neki. A testőrrel közben pedig úgy viccelődtek, hogy

megölik, ha bárkinek elmondja, amiket hallott.

A beszélgetésből még kisebb diplomáciai bonyodalom is támadt, mert Jair Netanjahu azt is mondta: „gyerünk, hívd már meg azokat a japán lányokat” – a japán követségen pedig a Jediót Ahronót szerint telefonálgatni kezdtek a felvétel nyilvánosságra kerülése után, hogy kikre gondolhatott.

A nők megalázásából valószínűleg nem lett volna nagy politikai botrány, még úgy sem, hogy a sztriptízbár tulajdonosa elárulta: a miniszterelnök fia rendszeres vendég náluk, és mindig a hátsó ajtón ment be, a biztonsági személyzetével együtt. Az aranyifjak életét élő Jair Netanjahunak ugyanis korábban is volt botránya bőven: például bemutatott egy nőnek, aki számonkérte, hogy nem takarít fel a kutyája után, vagy épp egy antiszemita összeesküvés-elméleteket idéző posztot osztott meg a Facebookon, ami szerint

Soros György a gyíkembereken keresztül irányítja a világot.

Az is csak kisebb vihart kavart volna, hogy kiderült: a titkosszolgálat embere fuvarozta két sztriptízbár között a fiúkat, pedig miniszterelnökök gyerekei korábban soha nem kaptak védelmet a Sin Béttől, Netanjahu fiai az elsők.

A 20 milliárdos üzlet emlegetésére viszont mindenki felkapta a fejét.

Ezt ugyanis Jair Netanjahu Ori Maimonnak mondta, az iparmágnás Kobi Maimonnak, márpedig neki kimondottan kedvező volt egy gázkitermelésről szóló egyezmény, amelyért

Benjamin Netanjahu is sokat lobbizott.

Az egyezményre a támogatói szerint azért volt szükség, mert csak így lehet biztosítani a folyamatos kitermelést, bírálói szerint viszont megdrágítja a gázt, és csak az érintett cégek (és tulajdonosaik) járnak jól vele.

Azt, hogy komoly ügyről van szó, Netanjahuék viselkedése is jelezte. Szokatlan módon Jair Netanjahu kiadott egy bocsánatkérő közleményt, pedig ilyet korábbi botrányai után soha nem tett. Igaz, azt is írta benne, hogy csak viccelt, és fogalma sem volt róla, hogy zajlott az üzlet.

Fotó: MTI/EPA/AP pool/Sebastian Scheiner

A Háárec szerint először még a miniszterelnök is elítélte fia viselkedését, szerinte ízléstelen volt, és csak a részegsége miatt viselkedett így, ők nem ilyennek nevelték (ennek némileg ellentmond, hogy korábbi alkalmazottak szerint felesége is többször megalázta őket). Ugyanakkor azt is mondta: így beszélnek a fiatal fiúk. Ez egyébként sokak számára Donald Trump védekezését idézte fel: amikor egy nyilvánosságra került felvételen arról beszélt, hogyan zaklatott nőket, ő azt mondta, ez csak amolyan öltözői beszéd volt.

A szokatlan reakciót, hogy Benjamin Netanjahu védekezik, hamarosan azonban a szokott módon a visszatámadás követte.

Nekiesett a médiának, hogy miért hozták nyilvánosságra a felvételt,

és meg is kérte Ajelet Saked igazságügyi minisztert, hogy indítson vizsgálatot, nem sértett-e jogokat a felvétel kiszivárogtatása, és hogy nem kellene-e törvény hozni az ilyesmi ellen. Ezután több minisztere is kikelt a felvétek nyilvánosságra hozása ellen – a korrupciógyanút viszont egyikük sem említette.

Az izraeli törvények szerint egyébként egy beszélgetésről való felvétel készítéséhez elég az egyik fél beleegyezése, de ha egyik résztvevő sem tud róla, akkor illegális, börtönnel is büntethető.

A felvétel miatt el is indult egy rendőrségi vizsgálat.

A botrány azonban komolyan érintheti a Netanjahu-családot. A fiú megjegyzése ugyanis bizonyítékot jelent azoknak, akik szerint a miniszterelnök sokszor a saját érdekei miatt lobbizik bizonyos dolgok mellett. Több ügyben nyomozás is zajlik ellene (és felesége ellen is), különféle iparmágnásokkal való korrupciógyanús kapcsolatai miatt.

Szavaz a Netanjahu-család
Fotó: MTI/EPA/Pool/Uriel Sinai

Itt válik fontossá a harmadik barát a kocsiban, Roman Abramov. Ő ugyanis közeli munkatársa egy ausztrál mágnásnak, James Packernek, a Times of Israel szerint pedig a nyomozások során azt is vizsgálják, hogy ő milyen kapcsolatban áll a miniszterelnökkel, a gyanú szerint ugyanis drága ajándékokat adott neki.

A korrupciós ügyek miatt folyamatosak a tüntetések az országban,

szombaton is több ezren demonstráltak, Netanjahu-ellenes jelszavakat skandálva.

A miniszterelnök mandátuma azonban 2019 novemberéig tart, a nyomozás pedig nagyon lassan halad. Könnyen lehet, addig nem jut el a vádemelési szakaszba (ha eljut odáig egyáltalán), akkor pedig Netanjahu könnyen kitöltheti hivatali idejét. Ami azt is jelentené, hogy ő lesz Izrael legtöbb időt hivatalban töltött miniszterelnöke, megelőzve az alapítók egyikét, David Ben-Guriont.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .